Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-21 / 25. szám

llllllllllllllll • Bugár mesél. A hallgatóság: Machura, Ko- cembová és Va­lent Újra Bratislava vendége volt a sportok királynője. A Pravda-Televízió-Slovnaft jóvoltából. A verseny először mutatkozott be a Mobil Grand Prix láncszemeként, miután a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hivatalosan is elismerte, fölvette naptáré ba. Elismerés ez a nagy múltú, szép hagyományú viadal rendezőinek, a hazai sportágnak, annál is inkább, hogy mellette egy kategóriával (A) följebb szerepel az IAAF rangsorán a prágai Roáicky-emlék- verseny, amely ilyen minőségében szin­tén föbemutatóra készül szombaton. Egy héten belül másodszer látogatnak ha- —t zánkba az atlétika hivei, s reméljük, min­denki egy véleményen van velünk: a ked­ves vendéget mindig szívesen látjuk. ÚJ CSÚCS PRÁGÁBAN!? Remigius Machura, a párizsi Világjátékok győzte­se, Európa-bajnok az idénykezdetkor már remek sorozatot mondhat magáé­nak. öt versenyen indult, az első kettőn túljutott a 21 méteren, majd kétszer nem sikerült, a P-T-S-en viszont újra túlszár­nyalta ezt a határt. Súlylökő csúcstartónk első dolga volt - miután zsebbe dugta a homlokvédőnek használt elmaradha­tatlan kendőt (aminek külön története van) - hogy mindenki füle hallatára kije­lentse: szombaton csúcsjavításra ké­szül Prágában. Persze, azonnal felkap­tuk fejünket, s megkértük, pontosítsa a ki­jelentését. „Csak országosra“ - nevetett, s még hozzátette: „Aztán majd jöhet ’■* a világrekord is!“ Hát, önbizalomban nincs hiánya! A MÓKAMESTER. Bugár Imre mindig és mindenütt jókedvű. Ha visszaperge­tem az eseményeket, nem emlékszem, hogy valaha is levertnek láttam volna. Még akkor sem, ha nem úgy röpült el kezéből a diszkosz, ahogy azt elképzelte. Ö az, aki lelket önt társaiba, élcelődik, viccel. Világbajnoki címéhez még egy címet csatoltak kollégái: mókamester. Ebben a szerepkörben is igazi klasszis: széles gesztussal mesél valamit Válent- nek, majd a versenybírónak, aztán a pá­lyán történő eseményeket kommentáló Robert Rozymnak. Hogy mit, az a lelátóig • Igaz lenne? Lubensky nem hiszi el, hogy a léc fönnmaradt nem hallatszik el, de a hallgatók arcából ítélve vidám történet lehetett. A SZIGORÚ EDZŐ. Oros Ferenc a 110 méteres gátfutás előfutamai alatt néhány méterrel állt fölöttünk a lelátón. Stopperórával a kezében. Tanítványa, Bakos György, esélyeit igazolva elsőként ért célba, a mester arca mégis szigorú, homloka redős maradt. Nem elégedett?- kérdeztük. „Nem! - hangzott a katego­rikus válasz, s jött az indoklás: - Nem folyamatos Gyuri mozgása, rossz a rit­musa, egyszóval nem győzött meg a döntővel kapcsolatban.“ A döntőben Bakos rajtja jobban sikerült, végig maga­biztosnak tűnt futása. Kíváncsiak voltunk, vajon mit mond most a mester, hiszen a 13,68 mp már európai szintű ered­mény. „Jobb volt valamivel - szólt a di­cséret, de rögtön következett a bírálat is:- Gyuri többre is képes. Csak vigyáznia kell a beidegződött, s elő-előbukkanó hibákra. “ 565 HELYETT 566! Avagy új országos csúcs. Zdenék Lubensky, a VŐ Praha 23 éves rúdugrója háromszor is visszapil­lantott a lécre. Szinte maga sem akarta elhinni, hogy az fönnmaradt az 565 cm- en. Aztán már csak a tapsra figyelt: „Ha még egy pillanatig nem szűnik meg, ak­kor igaz, hogy országos csúcsot ugrot­tam." S a taps nem szűnt, sőt egy idő múlva felzúgott. Körülmézett, nem értet­te, hiszen senki nem ugrott. „Biztosan más szektorban történt valami“ - jutott eszébe. Ekkor megszólalt a hangosan­beszélő; az utánmérés megállapította, hogy a léc nem 565, hanem 566 centimé­teren volt. Tehát ennyi az érvényes csehszlovák csúcs. MÉG EGY REKORD, ILLETVE CSAK CSÚCSBEÁLLÍTÁS. A 100 méteres női gátfutásban, Jitka Tesárková nagyon jól kapta el a rajtot az előfutamban, a gátak fölött is jó volt a technikája, az eredmény: 13,21. Á tenyerek összeverődnek, éljen- zik az új csúcsot. Ekkor derült ki, hogy a hátszél erőssége jóval nagyobb volt a megengedettnél. A döntőre csendese­dett a szél, s Tesárková nekilendült. Tár­sai, a kitűnő szovjet Guszarova és a ma­gyar Palombi mágnesként húzták. S már itt a cél: egy pillantás az órára. A győztes Guszarova ideje, a 12,82 már sejteni engedte, hogy a jabloneci lány esetleg az országos rekordon belül lehet. Nem volt. Tesárková 13,38 mp-e hajszálra azonos Picková csúcsával. VISSZATÉRÉS. Bakosi Béla szép perceket élt meg a sportágban. Aztán jött a kényszerpihenő, és sokáig nem hallot­tunk róla. Most visszatért. Hogy sikere­sen-e, azt nehéz lenne megállapítani egy verseny alapján. Bakosinak rossz éve volt a tavalyi. Előbb a bokája fájt, majd az Achilles-ina volt sérült, műteni kellett. Ráment az egész idénye. Szeptember­ben ugyan rajthoz állt Japánban, de ez nem volt az igazi. Pihenőt kapott hát. Csak februárban kezdte újra az edzése­ket. Csakhogy újabb kellemetlenség érte: mestere, Sigér Zoltán Tatabányára ke­rült, s a kitűnő hármasugró edző nélkül maradt. Kérte a szakvezetést, igazolják át Nyíregyházáról a bányászvárosba, de kérését elutasították azzal az indokkal: már kiöregedett, nem perspektivikus. Ez felpaprikázta: „Nem engedem, hogy leír­janak, azért is megmutatom tudok még 17 fölött ugrani!" Úgy érzi, a pihenő jót tett neki, a tesztek is azt mutatják, hiszen a mutatók még jobbak, mint 1982-ben, legsikeresebb évében, amikor magyar csúcsot ugrott. Régi klubja segítőkésznek bizonyult: hozzájárult, hogy Bakosi Tata­bányán eddzen régi mesterénél. Mindent lehet, csak egy kis jóindulat kell... VERSENYEN MÉG NEM MEGY. Leg­alább is ezen a véleményen volt Jan Leitner távolugró csúcstartónk, aki három éve épp az Inter-stadionban ugrotta a 810-cm-t. „Minden versenyen, sőt min­den sorozatban képes vagyok 790 fölött teljesíteni, de az a 8 méter, az csak nem akar sikerülni. Reméltem, hogy Oslóban vagy Helsinkiben jó mezőny gyűlik egy­be, erre lemondták a viadalt. Az idényben leginkább az augusztusban Moszkvában sorra kerülő Európa Kupa-döntőre ké­szülök, ott szeretnék visszavágni Szal­mának és Pálóczinak az athéni veresé­gért. VONDRA - KOMMENTÁTOR SZE­REPBEN. Férfi magasugróink, Vondra és Zvara már Ostravában csúcsjavítással próbálkoztak. Az előbbi Bratislavában új­ra; sikertelenül. Pedig első és második kísérlete is csak hajszálon múlt. A szovjet Zaszimovics továbbra is versenyben ma­radt. A szemfüles Robert Rozym ügyesen • Tízezresek: Kedir, Kipkoech és Petr Klimeá föltalálta magát, s megkérte Jindrich Vondrát, kommentálja kollégája ugrását a 232 cm-en. „Nekifutása dinamikus - hívta fel a figyelmet az újdonsült kom­mentátor -, de túl közelment a domb­hoz." Majd arra a kérdésre, milyen érzés 230 cm fölött lenni a levegőben, Vondra így válaszolt: ,,Szeretném hamarosan megtudni." Reméljük, érzéseiről nekünk is beszámol. Annál is inkább, hiszen a magasugróknál lassan ritkaságszámba megy a régi Stewart-féle stílus, Vondra is egyedüli a floppozók között. A jelek • Bakosi újra ugrik szerint Vondrának nincs szándékában Fosbury híveihez csatlakozni. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól ugorjon. KEDIR HAJRÁJA. Ha nem ismernénk olyan jól az etiópiai Mohammed Kedirt, biztosan nem mondanánk rá, atléta. Szi­kár teste, pipaszár lába egész más be­nyomást tesz az emberre. Alig eszik valamit, kis zöldséget, csibehúst... Szinte érthetetlen, honnan van benne annyi erő, energia. Mert ahogy végigszáguldja a tíz­ezer métert, olyan, mintha nem is fáradna el soha. A hajrája meg egyszerűen cso­dálatos. A nálánál izmosabb, atlétiku- sabb kenyai Kipkoech-öt úgy hagyta fa­képnél az utolsó körben, mintha csak akkor kezdte volna a futást. OLIMPIAI BAJNOK - KONTRA VI­LÁGCSÚCSTARTÓ. Ludvík Dahek, a diszkoszvetós 1972-es olimpiai bajno­ka, volt világcsúcstartó nem hagy ki egyetlen versenyt sem. Árgus szemmel figyeli utódjait, hasznos tanácsokat ad. A rendezvény utáni vacsorán Zdena Őil- havá világrekorder és edzője, férje, Josef Silhavy társaságában találtuk. „A láb­munkád nem elég gyors, a kezed el­megy" - magyarázta Zdenának, s a férj egyetértőén bólogatott. De szólni nem szólt. „A nyugalmával néha úgy kihoz a sodromból, hogy legszívesebben hoz- závágnán a diszkoszt - tört ki csúcstartó- nőnk, de rögtön be is ismerte: Ha ó is olyan hirtelen lenne, mint én, akkor..." AZ ÁLOMDOBÓ. Uwe Höhnt minde­nütt, ahol megjelent, tömeg vette körül. Hiába, ő a világ első gerelyhajitója, aki túldobta a 100 méteres álomhatárt. S egyben az egyetlen - mindmáig. Az ismétlés még neki sem sikerült. Pedig a tavalyi dobóranglistán az első hat hely az övé volt, csak utána következett honfi­társa, Detlef Michel. A P-T-S rendez­vénycsúcsának tulajdonosa. Hohn nem tudta őt túlszárnyalni, annek ellenére, hogy alaposan beletalált. Mindössze 4 centire maradt el a 95 métertől. A hoz­záértők tudják, milyen értékű minden 90 méteren fölötti dobás. „Szeretném, ha az idén valamennyi versenyen sikerülne" - jelentette ki a kitűnő atléta, s mosolyog­va hozzátette: - Azért egyszer-kétszer az álomhatáron túl is repülhetne!" URBÁN KLÁRA • Uwe Hohn gerelye ritkán röpül 90 m alá (Vojtisek (4) és Súkup felvétele) &ÚJ SZÚ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettés főszerkesztő: Szarka István és Csetó János, szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon: 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5. telefon: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta — a vasárnapi kiadással együtt — Kős 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kős 13,-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, GottwakJovo námestie 6. KEDVES VENDÉG VAGY, SPORTOK KIRÁLYNŐJE!

Next

/
Oldalképek
Tartalom