Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-21 / 25. szám
IENRY AmmmíK John Forster unatkozott. New Yorkban, a klubjában üldögélt most is, mint máskor, és ebéd előtti italát szürcsölte. Már meghallgatta klubtársai mondanivalóit, és társalgásuk nem érdekelte többé. Biliinger, a klub egyik tagja, aki ismert volt unalmas történeteiről, hozzáfordult, és így szólt:- Forster! Hallotta már azt az esetet a ...?- Nem is egyszer - felelte Forster nyersen. Felállt, és elhagyta a helyiséget. Vette kalapját, és eltávozott a klubból. Úgy érezte, el kell mennie valahova. Tudta, hogy goromba volt Biliingerhez, de ezen már nem tudott változtatni. Szeretett volna hozzá hasonló gondolkodású valakivel találkozni. Milyen is volt Forster gondolkodásmódja? Természeténél fogva kalandvágyó volt, de New Yorkban nem nyílt lehetősége kalandos élményekre. Sok helyen megfordult, sok emberrel találkozott, sok mindent látott, de eddig még semmi érdekes nem történt vele. Milyen unalmas minden! Mihez kezdjen? Vicces volna, ha eltévedne! De erre nincs kilátás, egy - városban, amelyet olyan jól ismer. Egy órai lódörgés után egy széles utcához ért. Megállt, és megnézte a túloldali gyönyörűen kivilágított régi szállodát. Valahol ebédelni kellene - gondolta -, de az itt ebédelés semmi kalandot sem ígért. Túlságosan jól ismerte ezt a helyet. Tudta, hogy remekül főznek, hogy a pincérek udvariasak, és a kiszolgálás gyors. Biztos, hogy kifogástalan ebédet kapna, de már torkig volt mindennel, ami kifogástalan. Mi lenne, ha valami olcsó, esetleg a város központjától távoli, veszedelmes helyen ebédelne? Talán ott történhetne valami érdekes! Talán ott átélhetne valami izgalmas kalandot. De ehhez pénzre lenne szüksége. Kutatni kezdett a zsebében. Egy ilyen drága étteremben, ahol jól ismerik, elég, ha aláírja a számlát, és akkor fizet, amikor akar. De egy olcsó helyen készpénzzel kell fizetni. Végigkutatta sötét öltönyének mind a tizenhárom zsebét, kicsit és nagyot egyaránt, de egy centet sem talált. Több mint tízezer dollár értékű csekk-könyv és bankkönyv volt nála, de semmi készpénz. Egy lépésnyire tőle egy férfi állt, és mosolyogva figyelte ót. Közelebb jött, és azt kérdezte:- Semmit sem talált?- Úgy néz ki - felelte Forster. - Azt hittem, ebben a zsebben van egy dollárom.- Ezt ismerem - mondta a férfi nevetve. Amint látom, semmit sem talált. Néhány perccel ezelőtt ugyanez történt velem is. Végigkutattam a zsebeimet, és csak két centet találtam. Milyen ebédet kaphatók két centért?- Ezek szerint még nem ebédelt? - kérdezte Forster.- Nem, de nagyon szeretnék. Volna egy javaslatom. Amint látom, sötét öltönye a legutolsó divat szerint készült, és nagyon elegáns. Biztos, hogy a pincér jó asztalhoz vezetné. Azt hiszem, én is bemehetnék egy drága étterembe. Talán ebédelhetnénk együtt az utca túloldalán levő étteremben. Ha befejeztük az ebédet, egy centet a kettőből feldobunk, hogy eldöntsük, melyikünk közli a föpin- cérrel, hogy nincs egy vasunk sem. A nevem íves.- Remek - mondta Forster, aki boldog volt, hogy végre valami kalandban lesz része. Az én nevem Forster. Nem sokkal ezután a két kalandvágyó ott ült a hotel éttermében egy jó asztalnál. íves elővette kétcentesét, Fors- ternek adta, és megkérdezte:- Mit választ?- Én a fejre szavazok - felelte Forster.- Hát akkor nekem az írás marad - mondta íves. - Dobja fel, és majd meglátjuk, ki a nyertes. Aki nyer, az rendeli meg az ebédet.- Rendben van - mondta Forster, és feldobta a centet. írásra esett. Forster vesztett, íves nyert. Hívta a pincért, és egy jó ebédet rendelt.- Én egész életemet olyan kalandok, és váratlan események keresésével töltöttem, amelyeknek a kimenetelét mégcsak nem is sejthettem. Olyasmit szeretnék tenni, bármit, aminek a kibontakozása teljesen bizonytalan.- Megértem - felelt Forster elégedetten. - Én is erre vágyom. Boldogan vállalom a kockázatot, és keresem a kalandokat. Tudja mit, fogyasszunk el egy üveg pezsgőt.- Rendben van - szólt íves. - Hadd haragudjon a föpincér még jobban ránk. De térjünk vissza a tárgyra. Nagyon kevés igazi kalandvágyó emberrel találkoztam az életben. Az emberek szeretik a kalandokat, de manapság félnek a kockázattól. Ma reggel érkeztem New Yorkba három évi világkörüli út után Más országokban ugyanolyan az élet, mint itt. Veszedelmes vadállatokra vadásztam Afrikában. Most már tudom, hogy képes lennék megölni őket. Most is olyan izgalmat érzek, mint valamikor régen, amikor a tanító az iskolai tanítás befejezése után külön munkára fogott.- Az asszonyok is kalandot jelentenek számunkra - jegyezte meg mosolyogva Forster.- Azt hiszi? Nos, hát figyeljen ide. Két hónappal ezelőtt Konstantinápolyban voltam. Egyik reggel elindultam, hogy megtekintsem a bazárt. Egyszerre csak megpillantottam egy ragyogó szemű, lefátyolozott hölgyet a szolgálója kíséretében. Megálltam, és jól megnéztem. Kis idő múlva a szolgáló hozzám jött, és egy pár sor írást nyomott a kezembe. Elhagytam a bazárt, és elolvastam a sorokat. ÍNY TAMÁS Ilf, az egynejü lakottam - bár Allah jobban tudja -, élt Mekkában, az igazhivök tebb városában egy ifjú kalmár. A nagy Kába közelében volt dése; kegyes emlékeket vásárolhattak nála a szent városba Hokolt hádzsik. itkozásához illőn Ali ibn Szaláh buzgón szent életű ember volt, ki k a Korán száztizennégy szúráját tudta és tartotta meg minden 3n, hanem egyben-másban még szigorúbb is volt Mohamed tál, alejkh’asz-szalám! így például a törvényt, hogy minden 5 négy feleséget tarthat, rosszallotta, mert a fSaitántól származó rság melegágyának vélte - Allahnak tetsző életet, szerinte, egyetlen asszony oldalán élhet az istenfélő muszlim. Mint és egyenes jellemű férfiú, meggyőződéséhez illő módon, 3 asszonyán, ed-Datmán kívül soha nem is vett más feleséget >z. Datmá ilyenformán a föld legboldogabb teremtése volt; reft férjének szerelmében. gy napon - a Sors könyvében nyilván így volt megírva, és azt > el nem kerüli - esti sétájuk közben úgy vette észre, Ali más nők megfordul az utcán. Maga vékony volt, karcsú, hajlékony, mint - Ali meg egyre-másra a jó húsú, duzzadó keblű, kerek tomporú s asszonyok után pislantgatott titokban. Datmá, amint ezt tte, mély szomorúság lett rajta úrrá. Álló éjszaka nem aludt likőr felkelt reggel, lelkében már megszületett az elszánás: k ő is! Nincs mit csodálkoznod ezen, ó, idők nagyvezirje, hiszen róféta megmondotta, hogy végtelen az asszonyi ravaszság, kezdve Datmá szakadatlan evett; reggelijét még be sem fejezte, izdte az ebédet; s ebéd után nyomban hozzálátott a vacsorához. i/aff sokra vitte a hízásban. Addig ki sem mozdult a házból, nem zott ismerősei előtt - csak akkor ment először sétálni újra, úgy ítélte tükre, egész Mekka leggömbölyűbb asszonyának a esti hűvös órán sokan jártak a főutcán. Datmá karját Aliéba ! szívbéli elégedettséggel látta az ismerősök meglepett pillantá- tak, akik meg sem ismerték, mások csak köszönni felejtettek el zsodálkozástósl. á. boldog volt. Elértek a főút végére, aztán lassan fordultak is Ahogy ballagtag házuk felé, Datmá egysszerre csak meglátott ány, keszeg lányt. Vékony volt, mint a nádszál; a szellő majd ahogy ellibegett mellettük. Datmá büszkén elmosolyodott, és reff: mit szól ehhez a szögletes békához? ; roppant óvatosan, épp ekkor fordult meg a sovány lány után, pillantással. FRANTIŐEK éTRAUS Erővonalak Van otthonom, kicsi falum, tiszta forrásból ad vizet kutam, rideg szikláim, szomorúfűzem és tölgyfadeszkából ácsolt heveröm is. S ha majd meghalok, szomorú hangon hív a csengőm az utolsó útra... Otthon lenni, otthon. Ott, hol pisztrángokat fogtam, melyek a szivárvány színeit idézték elém, ott, ahol mezítlábas gyermekkorom alszik lábnyomaimba temetve - ott, ahol álltak és ma is zengenek az égerfák... Nem vágták ki őket,. miként verseim sem. Engem megtört az élet, de a fájdalomból nem serken gyűlölet. Se a magad, se a más vétkéért el nem hagyhatod e hazát! SZITÁSI FERENC fordítása Így szólt: A Nightingale kert kapujánál este kilenckor. Megtudtam, hogy a Nightingale kert tulajdonosa egy öreg ember, a város kormányzója, vagy valami ehhez hasonló. Természetesen este kilenckor a kapunál voltam. Ugyanaz a szolgáló nyitotta ki a kaput, és én beléptem. Nemsokára a kertben ültem a fátyolos hölggyel. Thompsonnak hívták, és chicagói újságirónő volt. Mint mondta, a bazárban észrevette öltönyömön a New York-i szabást, és szerette volna, ha kisebb elbeszéléseit a New York-i újságok egyikében elhelyezném.- Ez valóban, meglepő történet, de egy cseppet sem izgalmas - jegyezte meg Forster mosolyogva.- Semmi esetre sem lehet annak nevezni - mondta íves, és folytatta mondanivalóját.- Nagyon sok folyón mentem keresztül csónakon Kanadában. A folyóknak némelyike tele van sziklákkal, és nagyon veszedelmes, de ahogy csónakom átvergődött a legveszedelmesebb sziklákon, tudtam, hogy csak két dolog történhet velem, vagy elpusztulok, vagy nem. Próbálkoztam szerencsejátékokkal is, vagy nyertem, vagy vesztettem. Különös hirdetésekre válaszoltam, különös házakba jártam. Minden kockázatot vállaltam, de mindig úgy fejeződött be minden, ahogy előre megsejtettem.- Ez így igaz - mondta Forster.- Velem is mindig ugyanez történt. Ebben a városban lehetetlen kockázatos kalandba kezdeni. Minden úgy történik, ahogy az ember előre elképzeli. Én nem utaztam annyit, mint maga, de miután azt állítja, hogy minden egyforma az egész világon, én hiszek önnek. Tudja, nagyon hálás vagyok a mai kalandunkért. Legalább egy igazán izgalmas pillanat lesz, amikor az asztalra teszik az ebéd számláját. Nos tehát lássuk csak, melyikünk közli a fópincérrel, hogy csak két centünk van.- Rendben. Most a fejre fogadok - mondta íves.- Akkor én az írásra-jelentette ki Förster, és feldobta a pénzt. Rápillantottak. A fej maradt felül.- Maga nyert, én vesztettem- mondta mosolyogva Forster, majd hozzátette -, de elfelejtettük megtervezni a nyertes eltűnését. Azt ajánlom, hogy amikor a pincér megjelenik a számlával, maga mondja azt, hogy egy barátját kell felhívnia telefonon. Én pedig itt maradok, és olyan sokáig fogom vizsgálni a számlát, hogy elég ideje legyen venni a kalapját, és elhagyni a hotelt. Nagyon köszönöm magának ezt a nem mindennapi estét, Mr. íves. Szeretném ha megismételhetnénk.- Azt hiszem, a legközelebbi rendőr-órszoba a következő utcában van, így nem kell sokat gyalogolnia - válaszolta íves nevetve.- Nagyon élveztem én is az ebédet. Köszönöm szépen. Forster hívta a pincért, aki az asztalhoz jött, és letette a számlát kávéscsészéje mellé. Forster elvette, és lassan összeadta a számokat, de íves az asztalnál maradt.- Bocsánat - szólalt meg Forster -, ha jól tudom, telefonálnia kell, fel kell hívnia Mr. Smith-t a csütörtök esti színdarab miatt. Vagy talán elfelejtette?- Ó, ezt később is megtehetem- felelte íves, és kért egy pohár vizet. Mikor a pincér elment, Forster megkérdezte: - Csak nem akar jelen lenni amikor elfognak?- De igen, ha nincs ellene kifogása, még soha nem voltam jelen egy úriember letartóztatásánál egy étteremben, mert nem fizette ki a számláját. A pincér visszajött a pohár vízzel, és az asztal mellett maradt. Forster egy pillanatig habozott, tiltakozni akart, de nem tette. Ahelyett elővett egy ceruzát, és biztos kézzel aláírta a számlát. A pincér megköszönte, és elment a számlával.-Tudja - szólalt meg Forster mosolyogva. - Valamit be kell vallanom. Már több mint egy éve, hetenként kétszer, vagy háromszor, itt ebédelek. Rendszerint aláírom a számlát, és havonta fizetek. De, tette hozzá, nagyon szép volt magától, hogy bár abban a hiszemben volt, hogy nincs pénzem, és hogy itt nem ismernek- mégis velem maradt. Könnyen becsukhatták volna magát is.- Nos, hát ón is tartozom egy vallomással - mondta íves.- Ugyanis én vagyok a hotel tulajdonosa. PERTL ETELKA fordítása Gy. Szabó Béla (Románia): Rálátás az ördöqheqyről, (fametszet, 1984) (Szabó Tamás fotoreprodukciója)
