Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-07 / 23. szám

Az emberi szabadság kivívása, fel- használása és fejlesztése módozatainak kérdései szüntelenül a figyelem előteré­ben álltak és állnak. Nagyon gyakran felvetődnek manapság is, főleg világvi­szonylatban, az ideológiai harcnak és az imperializmus létező szocializmus elleni lélektani háborújának kiéleződésével kapcsolatban. A téma időszerűségét bi­zonyítja az is, hogy a Szabadság és a Szabad Európa, valamint a hozzájuk hasonló, más uszító rádióadók műsorukat nagyon készségesen állítják a burzsoá ideológusok és revizionista követőik szol­gálatába, hogy ideológiai indítékoktól ve­zérelve elködösitsék és eltorzítsák a sza­badság kérdését. Feladatunk ezért lelep­lezni ennek a burzsoá ideológiai aktivi­tásnak humanizmusellenes, tudományos megalapozottságot nélkülöző lényegét s főleg fejleszteni és népszerűsíteni a szabadság marxista-leninista tudomá­nyos koncepcióját. Ebben a meg nem alkuvó ideológiai harcban Marx szabad­ságkoncepciójából indulunk ki, amely tu­dományos jellegénél és igazánál fogva kútforrása a világos elméleti-módszertani orientációnak és egyben kiindulópontja a marxista-leninista szabadságkoncep­ció további alkotó fejlesztésének és érvé­nyesítésének a fejlett szocialista társada­lom építése folyamatában. A világ jelenlegi fejlődése teljes mér­tékben megerősíti a marxizmus-leniniz- mus klasszikusai hagyatékának igazát, miszerint a kapitalizmus és annak legfel­sőbb foka, az imperializmus sem képes korunkban az ember és a társadalom szabadságának fejlesztésére. Ellenkező­leg, mindinkább akadálya a szabadság­nak. A szabadságot nélkülöző imperialis­ta társadalomban az egyén sem lehet szabad. A valós szabadság az ember humanizálása eszközeként csak abban a társadalomban fejlődhet, amelyben az ember érdeke és szabad fejlődése min­den más érdek felett áll. Ilyen éppen a szocialista és a kommunista társada­lom. Létrejötte és fejlődése összhangban áll a társadalmi fejlődés objektív szük­ségszerűségével és törvényszerűségé­vel. Terméke az osztályharcnak és a pro­letariátus, valamint forradalmi szövetsé­gesei építő törekvéseinek. Ez szervezett társadalom, amelyet magas fokú kölcsö­nös felelősségtudattal áthatott tagjai irá­nyítanak. Sikeres építése az alapvető előfeltétele az emberi szabadságnak és fejlődésének. Ezzel egyidejűleg ezt a szabadságot nemcsak feltételezi, ha­nem igényli is. A marxizmus-leninizmus klasszikusai­nak elméleti hagyatéka gyakorlatilag ép­pen a szocialista társadalomban érvé­nyesült és érvényesül alkotó módon. Eb­ben a társadalomban a dolgozók tudato­sítják azt a történelmi szükségszerűsé­get, hogy a kommunista párt vezetésével olyan társadalmi aktivitást kell szervezni, amelynek célja a társadalom forradalmi átalakítása a kommunista alapelveknek megfelelően. Napjainkban ez már nem­csak elméleti tétel, hanem valós történel­mi tény. A szocializmus világrendszer lett, amely mindinkább meghatározó ere­jévé válik a társadalmi fejlődésnek. A szocialista közösség népei szorgos alkotó munkával, nem kis problémákkal birkózva és bonyolult feladatokat megold­va, nagy sikereket értek el tényleges szabadságuk fejlesztésében. A gyakor­latban bizonyították, hogy a szocializmus és a szabadság elválaszthatatlan egy­mástól. „Mint ahogy a szocializmus el­képzelhetetlen jogok és szabadságjogok nélkül, úgy a tényleges jogok és szabad­ságjogok is elképzelhetetlenek a szocia­lizmuson kívül." (K. U. Csernyenko: Az SZKP és az emberi jogok, Moszkva 1983, 314. oldal). Arról van szó, hogy az új társadalmi viszonyok - és ezt hangsú­lyozni kell -, nemcsak lehetővé teszik, hanem kifejezetten megkívánják, hogy az ember legyen a legmagasabb rendű ér­ték és mindennemű tevékenység célja. Mindent az ember nevében, mindent az ember javára - ez a szocializmus tör­vénye. A szabadság a szocializmusban a ter­melőeszközök társadalmi tulajdonára, a munka egyenjogú emberei kölcsönös együttműködésének, segítségének és megbecsülésének társadalmi viszonyaira épül. E viszonyok gazdasági bázisa a közvetlen termelő kapcsolata az egész társadalommal, a termelők egységes kö­zösségével Ennek politikai alapja a mun­kásosztály hatalma, ideológiai alapja pe­dig a marxizmus-leninizmus humánus tudományos elmélete. Ez az objektiv alapja nemcsak a kizsákmányolástól és az elidegenedés különféle formáitól meg­szabadított munkának, hanem a szabad munka megteremtésének is, amely létfel­tételből átalakult társadalmi kötelességgé s mindinkább alapvető létszükségletté, az ember humánus önmegvalósulása és fejlődése alapvető formájává válik. Ez tehát a szociális nélkülözhetetlenség új minősége, amelyet nemcsak tudományo­san megismerhetünk, hanem gyakorlati­lag is uralhatunk, tudatosan és tervszerű­en szabályozhatunk önmagunk és a tár­sadalom javára. A szocializmus nagysága abban van, hogy a történelemben első ízben fektette le az egyén és a társadalom harmonikus viszonyának alapjait. Az antagonista tár­sadalmi-gazdasági alakulatokban az egyén érdekei lényegében megfeleltek osztálya érdekeinek. Az egyén ugyanak­kor a társadalomhoz nem közvetlenül kötődött, hanem elsősorban osztálya közvetítésével, amely meghatározta vi­szonyát a többi osztályhoz. A szocializ­mus győzelme után ez a helyzet megvál­tozott. A munkásosztály lett az osztályok felszámolása felé haladó társadalom kol­lektiv érdekének a képviselője. Az egyén társadalom iránti viszonya közvetlenné válik, mivel elmosódnak érdekének osz­tályvonásai, mégpedig abban a mérték­ben, amilyenben a vezető szerepet betöl­tő munkásosztály érdekei megfelelnek az egész társadalom érdekeinek. Napjaink­ban a gyakorlatban megvalósul a tudo­mányos kommunizmus alapítóinak tézi­se, miszerint a proletariátus „nem szün­tetheti meg a saját életfeltételeit anélkül, hogy ne szüntetné meg a mai társadalom minden olyan embertelen életfeltételét, amelynek összessége ez a helyzet.“ (Marx-Engels: Válogatott Művek 1. kötet, Bratislava 1977, 124. oldal). Ilyen körülmények között a személyi érdek eltérhet a társadalmitól, de a leg­fontosabb vonásaiban azonos. A társa­dalmi érdek az egyéni érdekek megnyil­vánulásának különleges formája, még ha teljesen nem is azonos velük. A szocializ­musban ez a két érdek összefonódik. A termelőeszközök társadalmi tulajdona alapján érvényesül, a marxista-leninista párt és a szocialista állam tudatos vezető tevékenysége útján. Ez egyben az alapja az egyén és a kollektíva, a személyiség és a társadalom, az állampolgár és az állam közötti szakadék áthidalásának, alapja az egyesült szabad emberek sza­I bad társadalma építésének. Ezt azonban nem foghatjuk fel leegy­szerűsítve. Az egyéni érdekek rhind telje­sebb kielégítésének törekvését korlátoz­zák azok a valós lehetőségek, amelyek­kel a társadalom rendelkezik ezen érde­kek kielégítésére. A kommunista társada­lom első fokán e probléma egyedül helyes megoldási módja annak az alapelvnek ! a megvalósítása, hogy „mindenki képes­ségei szerint dolgozzon és munkája sze­rint részesedjen“. E törvényszerűség ér­vényesülésének formái az adott ország konkrét feltételeitől és a társadalmi fejlő­dés adott szakaszától függnek. Marxista-leninista értelmezésében a szabadságot olyan szüntelen folyamat­ként fogjuk fel, amelyben a történelmi fejlődés logikája szerint minden követke­ző társadalmi-gazdasági alakulat előrelé­pést jelent a szabadság fejlődése útján. A szocializmus az embereket megszaba­dítva a kizsákmányolástól, csak az első, noha igen nagy lépést tette meg. Előttünk állnak még nagyszerű, de rendkívül igé­nyes feladatok. Teljesítésük csak a mar­xizmus-leninizmus klasszikusai hagyaté­kának jegyében lehetséges, miszerint biztosítani kell minden egyén teljes és szabad fejlődését. Amennyiben sikere­sen akarjuk teljesíteni ezeket az igényes feladatokat és fejleszteni kívánjuk az em­beri szabadságot, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy korunk világa osztályszempontból megosztott. Éppen az imperializmus léte és agresszív milita­rista politikája, valamint alattomos ideoló­giai harca lelassítja gazdasági és társa­dalmi fejlődésünk ütemét, táptalaja a kis­polgári gondolkodásmódnak és cselek­vésnek, termonukleáris háborúval fenye­geti az ember alapvető szabadságát - életét. Ezért a valós szabadságjogokért folytatott harc engesztelhetetlen harcot kell hogy jelentsen a reakciós imperializ­mus és ideológiája ellen. A másik oldalon a valós szabadságért vívott harc elsősor­ban harcot jelent és kell hogy jelentsen a szocialista társadalomért, ennek a tár­sadalomnak a hadállásaiból. Ebben a harcban szükséges a forradalmi aktivi­tás és kezdeményezés, mégpedig a lelki- ismeretes, színvonalas alkotó munka s főleg a javakat létrehozó konstruktív tettek formájában. A szocializmusban manapság az emberi szabadság kibonta­koztatása elsősorban azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb mértékben fel kell használni a szocializmus előnyeit. Ha­zánkban konkrétan főleg a termelésben, ahol orientálódnunk kell a munkatermelé­kenység növelésére, az újítómozgalom, az automatizálás, a robotizálás és általá­ban az iiitenzifikációs folyamat fejleszté­sére. Ez továbbá megkívánja a szociális­gazdasági kapcsolatok tökéletesítését, a szocialista hazafiságnak, az internacio­nalizmusnak és a szocialista gazdasági integrációnak az elmélyítését. A szabad­ság feltételezi tehát népünk magas kultu­rális, műveltségi, erkölcsi-politikai és ter­melési színvonalának céltudatos egybe­kapcsolását a tudománnyal, ezzel a ter­melőerővel, mégpedig a sokoldalú integ­rációnak az elmélyítését. A szabadság feltételezi tehát népünk magas kulturális, műveltségi, erkölcsi-politikai és termelési színvonalának céltudatos egybekapcso­lását a tudománnyal, ezzel a termelőerő­vel, mégpedig a sokoldalú integrációnak és a nemzetközi összefogásnak feltételei között. Éppen ezekben a vonatkozások­ban emelkedik új minőségi szintre a sza­badság elmélete s a létező szocializmus­sal kapcsolatban reális erővé válik. Valós szabadságunkhoz hasonlóan az érte folytatott harc is minőségileg eltér a sza­badságért a múltban, az osztályantago- nista társadalmakban vívott küzdelemtől. Ez a harc napjainkban az uralkodó mun­kásosztály bázisán és vezetésével folyik. Harcot jelent a szocialista társadalom felépítéséért, intézményei és ideológiája alapján és közvetítésével. Ez a valós szabadságért folyó harc nemcsak a kiál­lásunkkal szemben igényes, hanem az ember ideológiai valamint politikai és gyakorlati felkészültségével, nevelésével és önművelésével szemben i§. A feladat az, hogy az ember a bonyolult helyzet, az intenzív antikommunista kampányok elle­nére képes legyen arra, hogy betöltse helyét korunk ideológiai harcában, öntu­datosan és céltudatosan hasson és cse­lekedjen az osztálynélküli, humánus szo­cialista és kommunista társadalom fel­építése érdekében. VOJTECH KRESf ANKO kandidátus % ÚJ szú 3 KONGRESSZUS ELŐTTI VITA: Mi az oka annak, hogy különleges érdeklődés mutatkozik az elmélet iránt? Manapság ritka az a nap, amikor a szovjet sajtó ne közölne olyan anyagokat, amelyek bizonyos mérték­ben az ország vezető pártja, az SZKP soron következő XXVII. kongresszusára való felkészülés problémáit érintik. És ez természetes: a párt a legmagasabb fórumára való közvetlen felkészülés időszakába lépett, s ezt sok irányban végzi. Az egyik legforitosabb: az a különleges érdeklődés, amely a marxista-leninista elmélettel és ennek az SZKP, a szocialista országok kommunista és munkáspártjai, az egész világméretű kommunista mozgalom tapasztalatainak tekintetbevé­tele jegyében történő fejlesztésével kapcsolatos kérdé­sek iránt mutatkozik. Mivel magyarázható ez az érdek­lődés? Ennek több oka van. A párt intenzív elméleti munká­jának alapját a jelenlegi szakaszban az SZKP XXVI. kongresszusa vetette meg négy évvel ezelőtt - ez határozatot hozott az újjászerkesztett pártprogram el­őkészítéséről. Azután a párt központi bizottságának plénumain folytatódott az összegyűjtött tapasztalatok és a Szovjetunió társadalmi-gazdasági haladásával összefüggő, időszerű feladatok értelmezése. Az 1983- ban, a Marx-évben lezajlott viták is fontos szerepet játszottak. Az elméleti tevékenység jelenlegi szakasza pedig a legszorosabban összefügg a pártnak az SZKP újjászerkesztett programja összeállítására irányuló közvetlen munkájával. A szocializmus a maga jellege folytán - tervszerűen szervezett és tudatosan irányított társadalom. Előreha­ladása sok tekintetben attól függ, hogy mennyire mély­rehatóan ismerték fel és veszik tekintetbe a társadalom objektív fejlődéstörvényeit, mennyire kipróbált és vilá­gos a párt politikai irányvonala, milyen mértékben szavatolják a dolgozók millióinak tudatos részvételét a történelmi alkotó tevékenységben. Ha a tudomány következtetéseiben, ajánlásaiban nincs megbízható tá­masz, akkor ilyen ügyben nem lehet sikerre számítani. És minél magasabbra emelkedik a társadalmi-gazda­sági haladás fokain a szocialista társadalom, annál nagyobb a tudatos elv szerepe, annál szigorúbbak a kutatások tudományos színvonalával és a társadalmi tudat mélységével szemben tanúsított követelmények. Az SZKP-é a vezető szerep abban, hogy a különbö­ző osztályok, társadalmi rétegek és csoportok érdekeit összeegyeztesse és szervesen egybehangolja az össz- állami, össznépi érdekekkel. A párt arra törekszik, hogy elméleti eszméit, következtetéseit és ajánlásait minden kommunista, valamennyi szovjet ember gyorsan és mélyrehatóan elsajátítsa. Napjainkban, amikor az élet a társadalmi-gazdasági fejlődés új, bonyolult feladatait tűzi a szovjet társadalom elé, ennek az elvnek a kö­vetése különleges jelentőségre tesz szert. Az SZKP soron következő kongresszusára készül­ve szükségesnek tartja azt, hogy sokoldalúan értel­mezze a megtett utat, pontos tudományos értékelést adjon a jelenlegi helyzetről, a következő évekre vonat­kozó feladatok újszerűségét és bonyolultságát teljes mértékben tudatosítsa a szovjet emberekkel, szüksé­gessé tegye ezeknek alkotó szellemű megoldását. Elvi, elméleti és politikai jelentőségű az SZKP-nak az a következtetése, hogy a Szovjetunió a fejlett szocializmus szakaszába lépett, és e szakasz elején áll, hogy éppen ez lesz a szovjet társadalom előrehala­dásának történelmileg következő időszaka. A párt azt a feladatot tűzte ki, hogy minden eszközzel tökéletesí­teni kell a fejlett szocializmust. Abból indul ki, hogy a szovjet társadalom azoknak a határvonalaknak a közvetlen közelébe ért, amelyeknek bizonyos érte­lemben döntő jelentőségük lesz. Az élet valamennyi területén - a gazdaságban, szociális területen, a politi­kai rendszer fejlesztésében - időszerűvé vált a minő­ségi változások szükségessége. Ezeknek a változásoknak a lényege abban foglalha­tó össze, hogy a szovjetország úgy haladjon előre, hogy a szocializmus legmagasabb, legigényesebb el­képzeléseihez igazodik. Éppen ebből a szemszögből vizsgálják a jelenlegi kongresszus előtti vita során a termelés intenzitásának fokozásával, a legnagyobb munkatermelékenység elérésével, a szocialista de­mokrácia elmélyítésével összefüggő valamennyi - és még sok másféle - elméleti problémát. DMITRIJ GAJMAKOV, az APN szemleírója 1985. VI. 7. MMinK' í'l ii:

Next

/
Oldalképek
Tartalom