Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-31 / 22. szám
Pl a földet, és hamarosan víz bukkant elő a talajból. GONDOLKODOM TEHÁT... Sok állat olyan szélsőséges természeti körülmények között is képes életben maradni - sőt szaporodni amelyek nekünk, embereknek biztos halálunkat okoznák. A sivatagi csigák például, ha nedves testükkel megérinté- nék az izzó naptól 50-55 Cel- sius-fokra hevített követ - azonnal „elégnének“. Ám a természet olyan ügyesen „megtervezett“ házzal ruházta fel őket, amely védelmezi őket a hőhatástól. A csiga teste és a kijárat között elhajló alakot mutat a csigaház; így a nap sohasem sütheti az állat testét. Ebben a részben a levegő cir- kulál, állandóan hűtve a csigát. Olykor két teljes évig is „téli“ álmot alszik a csiga a trópusi vidékeken, ha annyi ideig nem esik az eső. Ám amikor újra megered az eső, a csiga azonnal magához tér, és rendkívül nagy mennyiségű vizet fogyaszt. Egy részét szervezete a csigaházban is gyűjti; a szárazság ideje alatt ebből naponta csupán 0,5 milligrammot használ el. a tojások a sivatagi körülmények között felforrnának, megsülnének. Ezért a madarak afféle hűtőt építenek. Ehhez már néhány hónappal korábban hozzáfognak. Minden madár több száz követ gyújt - ám „ügyet sem vetnek“ a szerte heverő, kemény, igazi kövekre; őket csak a lyukacsos, szivacsszerű kő érdekli, amiből szintén található arrafelé. Abból a kőből szellös piramisfélét építenek, abba rakják tojásaikat, amelyek így állandóan árnyékban vannak A hűtés titka: Az életben maradás Délnyugat-Afrikéban él egy sivatagi egérfaj. Ezt a vidéket tartják - nem ok nélkül - a földgolyó legszárazabb területének. A hőmérséklet-ingadozás is igen nagy - nappal eléri az 58 fokos forróságot, éjjel viszont fagypont köré süllyed. A sivatagi egér szőrzete kétszínű; a szőrök végén világos homokszín az uralkodó, míg a szőrök közepe táján sötétszürke vagy fekete. A hőmérséklettől függően „kinyitja“ vagy „bezárja“ szőrzetét: nappal a fényt és hót visszaverő világos, este-éjjel pedig a hőel- nyeló fekete színt mutatja a külvilágnak. művészete A sáskákról sokáig nem tudták megállapítani, hogyan gyűlnek össze jellegzetes és félelmetes „felhőkké“. Hiszen ezek a rovarok az év nagyobb részében egyedül vagy egészen kis csoportokban élnek a kiszáradt folyók medrében, és az arra járó emberek általában észre sem veszik őket... Ám egyszer csak - minden előzetes jel nélkül - hirtelen elrepülnek egy irányba, és ott találkoznak társaikkal, amelyek szintén mind nagyobb csoportokban érkeznek ugyanoda. A tudósok nemrégen jöttek rá a titokra: a sáska testében afféle „barométer“ működik, amely jelzi, ha valahol a környéken csökken a légnyomás. A „környék“ szó alatt itt több száz kilométeres távolságot kell érteni. Ha valahol megered az eső, a légnyomáskülönbséget érzékelik a sáskák, és arrafelé repülnek. A szárazság idején ezek a rovarok hosszú ideig megállnak a fejlődésben: nem növekednek, nem élnek nemileg! Ám amikor megérkezik a jelzés az esőkről, a sáskák mindenfelől arra indulnak, és az eső áztatta földdarabon minden nőstény sáska körülbelül száz „tojást“ rak a nyirkos talajra, a frissen kihajtott, zöld növényzet közé. Elég még egy rövid eső, hogy az utódok világra jöjjenek, és - immár együtt - hatalmas felhőkbe verődve elinduljanak pusztító útjukra. ISMERED? Milyen kalászosokat látsz az ábrán? Legalább ötnek a nevét kérjük. BETUREJTVENY Beküldendő csak az Ismered? és a Betűrejtvény feladatok megfejtése. IDŐRE MEGY! Hány másodperc alatt találod meg a számokat sorban 1 -tői 28-ig? (Egy percen belüli eredmény kiváló!) Az egyik sivatagi madárfaj egyedei arról híresek, hogy a föld más madaraival ellentétben nem melegítik tojásaikat a költés előtt, hanem... hűtik. Az iszonyú hőségben ugyanis éjjel a lyukacsos kövek magukba szívják a leszálló harmatot, napközben azt párologtatják el, így alattuk, közöttük, mindig jóval alacsonyabb a hőmérséklet, mint a sivatag többi pontján. Az ember számára a víz szagtalan folyadék. Ám nem így az állatok számára. Közismert, hogy a víz illatát messziről megérzik; az indiai elefántok pedig egy tudományos kísérlet során megérezték a föld alatt levő víz szagát. A szomjas elefántokat kihajtották a sivatagos területre; ott egy helyen - amely semmiben sem különbözött más helyektől - az elefántok feltúrták, felásták NEMERE ISTVÁN MEGFEJTÉS A május 17-i számunkban közölt feladatok megfejtése: diódaráló; 3x8:6, 5:5+3, 6x2-9. Május 27-ig mindössze egyetlen helyes megfejtés érkezett: ifj. Wollent László, Ipolyság (Sahy). SZERELŐ KERESTETIK Csavarkulcs helyett fogd meg a ceruzát, és kösd össze a számokat 1- től 16-ig! Ha sikerült, jó szerelőnek bizonyultál! A tenger névtelen hősei Örök titok marad, hogy ki csinálta az első komoly, ténylegesen hajónak nevezhető (legalább húsz méter hosszú és három-négy méter széles) tőgerendás, bordázott, palánkolt vízi járművet. Általános vélemény szerint a föníciaiak, 3000 évvel ezelőtt. De az egyiptomiaknak is voltak hasonló hajóik, sót a Níluson hosszabbak is. írásos emlék van róla, hogy a föníciaiak (a mai Libanon térségéből) végighajózták a Földközitengert, eljutottak Angliába, sőt a Balti-tengerre is. S ha Hérodotosz igazat mondott, akkor körülhajózták Afrikát, és eljutottak az Indiai-óceánra is. És így vetődik föl a következő kérdés, ha már volt hajó: hogyan találtak oda (valahova), és hogyan mentek vissza? Képzeljük magunkat a tengerpartra. Ott áll a névtelen kapitány, és azt mondja: én most elmegyek Angliába. Mindezt 3000 évvel ezelőtt. Sem iránytű, sem térkép nem létezett. Ment a part mellett - mondhatná valaki. Igen, valóban ezt tették, ha rövid távolságokra mentek. De ezt két okból nem tehették, ha hosszú út állt előttük: végigmenni a török, a görög, az olasz partvidéken útban és időben akár évekkel hosz- szabbította volna meg az utat. S gondolni kell még az ivóvízre és az élelemre, valamint a barbár törzsekre és a kalózokra, továbbá, hogy a régi tengerésztörvény szerint jobb olyan mesz- szire menni a partoktól, amennyire csak lehetséges, mert ott sok a szikla és a zátony. így aztán a névtelen kapitány más módszert alkalmazott. Navigált. A névtelen kapitány már ismert olyan fogalmakat, mint: napkelet, napnyugat - és ez már a navigáció egyik legfontosabb tényezőjéhez, az útirányhoz nyújtott neki jelentős támogatást. Ha a szigetek között hajózott, és hajnalban a nap a háta mögött kelt fel, elég volt megcéloznia egy szemben levő szigetet, és hosszú ideig tudta, hogy merre van nyugat. Vagy fordítva. Ugyancsak megfigyelte a szélnek a naphoz való irányát, és ha egész nap azonos szögben metszette a hullámokat, akkor rendszerint jó irányt tartott. A csillagos égbolt tanulmányozásával elég hamar rájöttek, hogy a sarkcsillag mindig egy helyen áll. A hajó iránya és a sarkcsillag által bezárt szög állandó betartása szintén jó irányban maradást eredményezett. Már Homérosz ír az Odüsszeiában arról, hogy Odüsszeusz úgy vezeti a hajóját, hogy figyeli, hogy ,,a csillag állandóan balról maradjon". Ez már szakszerű navigáció, tudatos hajóvezetés volt. A névtelen kapitány, ha úgy eveztetett, hogy Bejrútból indulva mindig a háta mögött volt a felkelő nap, akkor rövidesen Ciprushoz, majd Máltára ért, végül Gibraltárnál kiért az Atlantióceánra. Hogy ezt hogyan bírták vízzel és ennivalóval, azt csak ók tudják. Valószínűleg kikikötöttek, és ott „vételeztek“. A vételezés általában rablás volt, esetleg csere. Hőseink ilyenkor megrohantak egy part menti falut, összeszedtek mindent, ami ehető, és továbbálltak. így aztán érthető, hogy a parti lakosok általában nem nagyon lelkesedtek a hajósokért... Évszázadok múlva megint jött egy névtelen, aki elkezdte lerajzolni, hogy mi merre van. Megszületett a térkép. Ehhez papiruszra vagy pergamenre volt szükség, továbbá a rajz fogalmát kellett perspektivikusan megismerni, később el kellett készíteni valamilyen (fok-)hálózatot. Persze a távolságegység kialakítása is szükséges volt. Ma már olyan egyszerű. Hosszúság, szélesség, észak, dél, kilométer vagy tengeri mérföld - de akkor, két-háromezer évvel ezelőtt mindezek még ismeretlenek voltak. (Volt valami hasonló. Az egyik város itt kezdte a térképet, a másik ott, s olyan mértékegységek voltak, mint egynapi járásra stb.) Az viszont igaz, hogy az akkori kapitányok kiismerték magukat ezeken a térképeken, és az esetek nagy részében odataláltak, ahová kellett. Volt még valami, amit a kapitánynak tudnia kellett, s ez a sebesség. A „lassan megyünk“ egyszerű érzékelésén túl ezt valahogy műszerezni is kellett, s ez már az ókori rómaiaknak sikerült. Az elég korán feltalált homokóra és egy, a vízbe kidobott tárgy segítségével. Évszázadokig az egyetlen sebességmérő a log volt, hosszú zsinegre kötött úszó, s a zsinegen csomók. Ahány „csomó“ futott ki a zsinegből, annyi mérföld/óra volt a sebesség. KÁDÁR IVÁN I | L-» ■1 Bi ■H BE ■■ ■H m B* j ÚJ SZÚ 18 1985. V. 31.
