Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-24 / 21. szám
N éhány éwel ezelőtt a Duna Menti Tavasz egyik nyilvános értékelésén ismertem meg. Hivatásos művész létére vonzotta ide a gyermekek dramatikus játéka. Minden ilyen jellegű tevékenység része annak a színházi elméletnek és gyakorlatnak, melynek eredményét a budapesti Mikroszkóp Színpadon láthatja a közönség. Nemrég Bratislavában találkoztunk ismét.- Milyen állomásokon át vezetett az útja?-1961-ben elvégeztem a szí- nész-bábszinész-pantomimmú- vész képző stúdiót. Akkor az Állami Bábszínházhoz kerültem, majd 1966-tól tizenhárom éven keresztül játszottam Móka Miki sokoldalú szerepét a televízióban, miközben az utolsó kilenc évben az Operettszínház foglalkoztatott. A Zsebtévé főszerepét a várható cselédsztár sors, a sematizmus veszélye és a teljes szakmai visszhangta- lanság miatt lemondtam. Ebben akkor már közrejátszott az is, hogy Döbrentey Ildikóval, feleségemmel, alkotó- és életszövetségesemmel már két éve egy sajátos gyermekszínházi elképzelés kipróbálásával foglalkoztunk a csepeli óvodákban. Ez a számtalan nehézséggel, lemondással és felfedezések örömével járó munka volt tudatos gyermekszínházi programunk kialakításának első állomása. 1978-ban keresett meg Komlós János, a Mikroszkóp akkori igazgatója, hogy egy kialakítandó gyermekrészleg színész- rendezőjeként szerződtessen. Ekkor felgyorsultak az események... Azóta hat bemutatónk volt, valamennyi az általunk és alkotótársaink segítségével megteremtett színházi eszmény jegyében. Tavaly Jászai Mari dijat kaptam. Előadásainkat évek óta látogatják külföldi szakemberek, egymásnak ajánlva módszerünk tanulmányozását.- Mint ismeretes, időközben a televízió ismét, Jelfedezte“ önöket, s a rádióban évek óta nagy sikerrel játsszák a gyermekekkel együtt a Ki kopog? című, óvodásoknak szóló műsorukat. Ennek mennyiben volt és van hatása mindarra, amit a Mikroszkóp Színpadon a sajátos gyermekszinházi profil, módszer és elmélet megteremtésében eddig elértek?- Lényegileg ezekben ugyanazokat a tapasztalatokat sűrítjük amit a színházban leszűrünk. Mindhárom esetben ugyanazt akarjuk elérni; a gyermekek életkori sajátosságaiknak megfelelően esztétikai, lélektani, erkölcsi és pedagógiai megkötöttségekkel színházi, televíziós és rádiós élményt nyújtani. Jelenleg az óvodás- és kisiskoláskorúaknak játsz- szunk. Ennek kézenfekvő oka van. Egy lépcsőzetes, korosztályok sajátosságait figyelembevevő színházi műfajkeresés első szakaszán vagyunk csak túl. Azonban feladatunknak tartjuk, hogy a következő korosztályok számára is e törekvésünk, alapkoncepiónk és életszemléletünk alapján bővítsük színházunk témáinak és formai elemeinek a tárát. — Feltételezem, hogy ez utóbbi még rengeteg munkát kíván, mint ahogy a 3-6 évesek színházának a megteremtése is több éves csapatmunka eredménye. Kérem, szóljon ennek lényeges elemeiről. — A mi színházi meghatározásunk szerint különleges korosztállyal van dolgunk. Az átmenet a kisgyerekkorból a gyerekkorba sajátos színházlátogatási feltételeket kíván. Az intim hangulatú színházterem mellett egy beavató, hangulatot teremtő foglalkozást szolgáló előtérre is szükség van. Innen együtt vonulunk át a nyitott színpadú terembe. Erre a mozzanatra azért is szükség van, hogy a gyermekeket külön válasszuk az őket kísérő szülőktől, pedagógusoktól. Az előadást megelőző játék után a gyermekek hatvan százaléka ott hagyja a felnőtt kísérőket, húsz százalékuk egy kis tétovázás után ugyanígy tesz, a maradékhoz visszajön öt százalék, akik az előadás közepén szintén feloldódnak. Az oldottság, a vidámság, a nevetés azonban csupán formai elem. Mindez a dolog komolyságát, a játék teljességét szolgálja.- Miként sikerült ehhez a komoly játékhoz önhöz hasonló adottságokkal, képességekkel bíró társakat találni?- Ez bizonyára egy életen át tartó keresés lesz. Kétségtelen, hogy Döbrentey Ildikó íróként, dramaturgként a munka teremtő részét végzi. A kész szövegkönyvet Ránki Lantos Júlia pszichológussal megvitatják, olykor a felét el is dobják. A kész szöveg versbetéteinek zenéjét, a zenei kíséretet aztán Gryllus Vilmos zeneszerző és énekes barátom alkotja meg. Csak ézután következik az én rendezői és színészi, valamint a közreműködő kollégák munkája. Tisztelet illeti mindazokat, akik ebben a nehéz vállalkozásban segítőkészen, alkotótársként mellénk állnak.- Mindannak, amiről szó esett, van egy, teremtőerővel, éthosszal, művészi elhivatottsággal kiérlelt jellemzője; a gyermek szeretete. Sokan éppen innen szemlélődve vitatják ennek a színházi formának az esztétikai értékeit, miközben teljesen elfogadják nevelő hatását. Valóban ,,csak“ erről lenne szó?- Minden egyes alkotásunk üzenetet hordoz, minden egyes találkozásunk ünnep. A korosztályi sajátosságoknak megfelelő intenzitással, tartalmi és formai kapcsolódásban célunk, hogy megismertessük a színházművészet alkotóelemeit, meghatározó szerepét az emberi kommunikációban. Segítségével szeretnénk gazdagítani a gyermek bontakozó személyiségét, alakuló jellemét, s mindenekelőtt tisztázni embertársaihoz való viszonyát. Ugyanakkor a természettel való egyszerű, egyben heroikus kapcsolatát is formáljuk, így mintegy igényt keltünk benne társadalmi környezetének felmérésére, megismerésére, önálló vélemény kialakítására, a gondolkodás, döntés, cselekvés hármas egysége sorrendbeli fontosságának felismerésére. Hisszük, hogy műveink csak napjaink valóságából születhetnek, abból elrugaszkodva kalandozhatunk a költészet szárnyán. Majd a csodákból, mesékből életre kelt tárgyakból, tárgyakká vált élőlényekből, jónak látszó gonoszból, gonosznak kikiáltott szerencsétlenből, társsá szelídülő ellenségből önmagunkra ismerünk, a szomszédunkra, kertünkre, házunkra, országunkra és a Világra. Ekkor repülünk vissza a valóságba; a katarzis élményében összekovácsolódott emberek szétszélednek, de a találkozás adta erőt, fényt, nevelést, könnyeket, gbndolatokat ki-ki önmagában hordozza tovább és sugározfa ki környezetére. DUSZAISTVÁN • Repülünk, repülünk vissza a valóságba (Gyökeres György felvételei) V PLUSZ V A koreográfus: LIBOR VACULÍK • • Látnom kell a táncos arcát... (Jozef Vavro felvétele) Nem mindennapi életet él. Huszonnégy óra alatt kétszer küzd meg önmagával. Először reggel, amikor úrrá lesz a teste fölött, s legyőzi annak minden lázadását, másodszor este, amikor kikapcsol belső énje, s egy láthatatlan kéz új sorssal ruházza fel. Délelőtt a tükörfalnak táncol - neki forog, neki emelgeti kezét-lábát, vele felesel, tőle kap megnyugvást, de este héttől, amikor színpadra lép, övé a világ. Libor Vaculik a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház tagja. Huszonnyolc éves. A nagyközönség egyelőre csak táncosként ismeri, de a szakma már koreográfusként is jegyzi. Első tánckom- pozicióját - két férfi és egy nő sajátos kapcsolata - 1981 -ben, a kassai (Kosice) balettversenyen láttam.- Remélem, nem sokan emlékeznek rá - jegyzi meg fura fintorral, aztán mintha önmagát vigasztalná, annyit tesz hozzá, hogy: - Minden kezdet nehéz.- A folytatás viszont annál könnyebb. Legalábbis önnél ezt vettem észre. Előbb habkönnyű színházi esték, majd zenésszórakoztató műsorok plakátjain tűnt fel a neve, legutóbb pedig, tavaly decemberben a brnói balettversenyen láttam a koreográfiáit. Rómeó és Júliájában a líra, a Vivaldi' zenéjére komponált Oly szép semmiben a báj, a bakfis mindenre fittyet hányó szertelensége, a Tomita zenéje nyomán született Gyerekekben pedig a hamisítatlan gyermeki humor fogott meg. Mikor vette észre magán, hogy a mestereitől kapott instrukciókat már nemcsak táncosként, hanem koreográfusként is figyeli?- Én már pályafutáson első éveiben is „belekotyogtam“ a rendezőim dolgába; volt, aki ezt szívesen vette, mások nehezteltek érte. Aki örült, hogy segítettem, az a végén mindig azzal köszönte meg az észrevételeimet, hogy Bíztatott. Próbáld meg te is, mondták. Ne fojtsd vissza a mondanivalódat! Én viszont vártam. Nem akartam elkapkodni a dolgokat. Tudtam: ha tényleg nyomja valami a szívemet, akkor azt előbb-utóbb úgy is elmondom. Ha meg nem olyan fontos, akkor egy-kettőre elfelejtem. Nem ez történt. Ahogy múltak az évek, úgy sokasodtak a gondolataim. És egyszerre csak úgy éreztem: elő kell állnom velük, tovább nem hallgathatok. Hogy mi lett a vége? Arról előbb már szó esett. Túlérett a gyümölcs; mire Kassára értem vele, színét is, ízét is elveszítette. Nem baj, ebből is tanultam. Nekem az első kudarc nagyobb lökést adott, mint a következő siker. Akkor jöttem ugyanis rá, hogy nekem mindig a zenéből kell kiindulnom, mert első a zenei élmény, s csak utána jöhetnek a mozdulatok, amelyek tolmácsolják az érzéseimet. Fordítva nem érvényes. Legalábbis számomra nem.- Tehát feltesz egy lemezt és gondolatban táncra perdül.- Én otthon nem komponálok. Még gondolatban sem. A mozdulatoknak a próbateremben kell megszületniük. Látnom kell a táncos arcát, éreznem kell a mozdulatok súlyát. Hogy emeli fel a lábát, miről beszélnek a kezei, az ujjai - otthon csak zenével „bombázom" magamat. Az alkotás örömét, kínját a színházban élem át. Az Oly szép semmit három nap alatt állítottam össze, de a Tűzmadár-variációval két hónapig szenvedtem. S bár Brnóban az előbbinek volt nagyobb sikere, én mégis az utóbbit tartom jobbnak.- Brnóban bemutatott koreográfiáit csupa fiatal, pályakezdő táncos adta elő. Milyennek látja a tánchoz való viszonyukat?- Jók és ügyesek. Főleg Nora Martin- ková, Veronika Yblová és Tibor Holovác. De fejlődőképesek a többiek is, csak... Többet kellene dolgozniuk. Nagyobb odaadással, több kitartással. Emlékszem, én az első három évben szinte reggeltől estig a próbateremben voltam. Ott éltem, ott ettem, ott pihentem. Ma legfeljebb két-három embert talál délutánonként a Nemzeti próbatermében. A többiek lazítanak, A délelőtti próba után bottal üthetem a nyomukat. Pedig hangsúlyozom: rátermettek. Csak éppen nincsenek nagy igényeik önmagukkal szemben.- Akkor talán Libor Vaculilga kellene gondolnia.- Jobb ötlete nincs? Még hogy én táncoljak a saját koreográfiámban? Ákkor ki korrigálná a hibáimat?- Ha jól tudom: most is egy új darabot tanít be. Mire készül?- Vivaldi Négy évszakját mutatjuk majd be, de nem az egészet, csupán egy húszperces változatot. V, mint Vivaldi - ez lesz a címe, s szeptember végén a csehszlovák koreográfusok bratislavai versenyén láthatja majd a közönség. S mert nem akarom hogy a zene legyőzze a mozdulatokat, most minden gondolatom e körül forog. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 1985. V. 24. SZÍNHÁZ ÉS NEVELÉS Interjú Levente Péterrel W O E > <0 D 0 w 0) k5 CL 0) 4-* c 0) > 0)-I
