Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 18. szám
Mottó: Múlik az idő, s a múlt törvényszerűen elhalványodik. Pedig emlékezni mindig illik azokra, akik nagy tetteket hajtottak végre. A Viktor Kapitonov - Wolfram Lindner edzői kettőst tavaly arról faggatták az újságírók, hogyan állítanák össze minden idők legjobb Békeverseny-csapatát. Mindketten ezzel a névvel kezdték a választ: „Vesely...“ Pedig egyikük sem látta fénykorában Jan Veselyt, a kerékpáros Békeverseny első csehszlovák győztesét. Május közepén lesz 36 esztendeje, hogy megnyerte az amatőr kerékpárosok legnagyobb világversenyét. Aktív pályafutása befejezése után sokáig visszavonultan élt. Nem járt versenyekre, csak ritkán volt jelen a májusi útszakaszok befutójánál, jó öreg Favoritja valahol a pince mélyén hevert. Mégis nem kevesen emlékeznek rá, neve sokatmondó még a fiatal nemzeA BÉKEVERSENY ELSŐ CSEHSZLOVÁK GYŐZTESE Jan Vesely még mindig csúcstartó déknek is. „Kellemesen meglepődtem - mondta prágai találkozásunkkor - amikor hosszú idő után elcsaltak egy élménybeszámolóra Rakovníkba; a terem tömve volt fiatalokkal és iskolásokkal, s engem, a harminc évvel ezelőtti válogatottat olyan beavatott és szakavatott kérdésekkel bombáztak, hogy csak ámultam. Szinte hinni sem akartam: ezek a fiúk és lányok mennyit tudnak rólam?! Pedig amikor győzelmeimet arattam, apjuk is kisiskolás volt...“ 1983-ban az NDK-beli Olaf Ludwig megdöntötte Jan Vesely rekordját a Békeverseny szakaszgyőzelmeinek számát illetően (Vesely tizenhétszer állt a dobogó legmagasabb fokán). A régi csúcstartó elment Táborba és gratulált az új rekordernek. Mire Ludwig ezt mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy személyesen is megismerhettem. Mindent tudok önről, példaképeim közé tartozik...“ Olaf Ludwig ugyan túlszárnyalta a sza- kaszgyózelmek tekintetében példaképét, de egy csúcs még mindig Jan Veselyt illeti: ez ideig senkinek sem sikerült olyan előnnyel megnyernie Békeversenyt, mint neki. 1949-ben 11 perc és 55 másodperc (ü)Volt a „távolság“ közte és a második helyezett között. Hogyan is történt mindez a 2. Békeversenyen? Jan Vesely érdemes sportmester erre olyan jól emlékszik, mintha nagyszerű versenyzése tegnap zajlott volna le. „Nagyon akartam győzni, mert súlyos teherként nyomott az 1. Békeversenyen elszenvedett vereség. Soha sem panaszkodtam a balszerencsére, nem is voltam nagyon elkeseredve, de akkor, a premieren reménytelenül és csalódottan álltam az országút szélén és majdnem sírtam. Az összetört kerékpárom eredményeképpen elvesztettem negyedórányi előnyömet és a sárga mezt...“ A tapasztalt Antonín Peric edző akkor azt mondta Jan Vesely nek: „Ha egy kerékpáros csakugyan a legjobb, akkor képes újra és újra bizonyítani.“ Jan Vesely mosolyog: „Ügyesen beszélt velünk; tudta, hogyan kell hatni az emberre, jó értelemben kiprovokálni. Annak idején először indultak a Békeversenyen a franciák. Sokkal tapasztaltabbak voltak nálunk, nem egy közülük a profik között is versenyzett. Nem is titkolták, hogy könnyedén megvernek bennünket. Ez engem egy kicsit felbosszantott, hiszen már nem tartoztam a „zöldfülűek" közé, 26 évemmel sok mindent megéltem a nyeregben. Azokban az időkben minden országot két-három csapat képviselhetett. Már az első szakasz során meggyőződtem róla: nem volt túlzott a franciák önbizalma. Erős iramban hajtottak, ráadásul bemutattak néhány taktikai újdonságot is. Kitűnő volt közöttük az együttműködés. Ha például valamelyik társuk defektet kapott, ketten azonnal megvárták, segítettek neki, aztán hármasban hamar felzárkóztak. A kezdet kezdetén ez fontos momentum volt, mert a mezőnyt csak három szervizkocsi követte, sokszor perceket kellett várni a segítségükre, a sújtott kerékpáros nem egyszer egyedül cserélt tömlőt. Manapság már természetes a kollektív szellem, a segítőkészség, ám 36 esztendővel ezelőtt csak ízlelgettük az ilyen jellegű versenyzést.“ Vesely a francia túlerővel is megbirkózott a pardubicei cél előtt, nagyszerűen alkalmazkodott taktikájukhoz. Szinte „eszét vette“ a franciáknak, amikor állandóan azt kiabálta feléjük: „allez“, „allez“; mire ók szívesen gyorsítottak és Jan Vesely (jobbról) a kerékpáros Békeverseny első csehszlovák győztese. (Archívumi felv.) szépen „húzták" maguk mögött Veselyt egészen a szakaszgyőzelemig. Vesely ölthette magára a sárga mezt. „Mögöttem végzett az alacsony termetű Garnier, aki a későbbiek során árnyékként követett, alig tudtam lerázni...“ Éppen ők ketten mutattak be a brnói utcákon egy olyan taktikai manővert, amely szinte sokkolta a nézőket és a szakembereket. „Minden Letovicében kezdődött. Egy nem túlságosan hosszú, de annál mere- dekebb emelkedő várt ránk, az országút sem volt a legjobb minőségű, a homokkal és kaviccsal is meg kellett birkóznunk, össze-vissza csúszkáltunk, többen a vál- lukra kapták a biciklit és úgy kapaszkodtak fölfelé. A dombtető után Garnierrel megszöktünk, s együtt tettük meg a hátralevő 40 kilométert. Valószínűleg túlságosan is gyorsan hajtottunk, mert az eredeti idókiírásnál 20 perccel korábban érkeztünk a célba. Brno utcáin egyikünk sem akart első pozícióban hajrázni. Ke- resztül-kasul, az egyik járdaszéltől a másikig tekeregtünk, össze-vissza „kígyóztunk" az úton. Ettől szinte minden jelenlevő megzavarodott. Nem értették, miért nem rohanunk a célba, hiszen az már oly közel volt. Mintegy 300 méterre a céltól a francia »megpuhult«, nem bírta idegekkel; elkezdett hajrázni, én »ráakaszkodtam«, vontattam magam néhány métert, aztán kilőttem mellette s megszereztem második szakaszgyőzelmemet“. így ment ez napról napra. Vesely és Garnier jobban őrizte egymást, mint férj és feleség. Vesely Wroclawban már négyszeres szakaszgyóztes volt, ennek ellenére csak két(ü) másodperccel vezetett az összetettben Garnier előtt. „Ekkor még nem létezett semmilyen bonifikáció, idójóváírás a gyorsasági- és a hegyihajráért, a szakaszgyózelemért. Csak a tiszta idő számított. Mit mondjak, a kis francia nagyon idegesített. Állandóan csinálta maga körül a reklámot ráadásul kiegyensúlyozottabb csapat állt mögötte.“ A 2. Békeverseny utolsó előtti útszakaszának hossza 212 kilométer volt. A leghosszabb. Vesely bizonyos előnyben volt riválisával szemben, mert hasonlóan hosszú maratoni távon (Prága - Karlovy Vary - Prága, 262 km) többször versenyzett, tehát tudta, hogyan ossza be erejét. „A legnagyobb veszélyt a hőskorban a defekt jelentette. Egy nappal előtte engem is utolért a kerékpárosok réme. A szervizkocsi messze mögöttem volt, így Krejőí kölcsönözte kerékpárját. A mindent eldöntő útszakaszon Garniert is hasonló »baleset« érte. Abban a pillanatban durrant ki első kerekének tömlője, amikor tizenketten haladtunk az élen, A csehszlovák csapat 1950-ben, 1951- ben, 1954-ben, 1955-ben lett első a Békeversenyen. Balról Jan Vesely látható; jobbról a negyedik a nemrégen elhunyt Vlastimír Ruzicka nem is kis előnnyel. Eszményi lehetőség kínálkozott a szökésre. Csakhogy... Nem láthattam, de a bírók mesélték később, hogy a franciák milyen szuverénül segítettek társukon. Egyikük odaadta első kerekét, ketten megvárták, és nem egészen 15 kilométer után utolértek bennünket. Valahol a 150. kilométernél azonban - akkor már csak én voltam a mieink közül az élmezőnyben - Garniernek ismét leeresztett a kereke. A franciák pedig pánikba estek. Talán féltek, hogy segítség esetén behozhatatlan hátrányba kerülnek, így egyszerűen magára hagyták társukat. Garnier nem tehetett nekik szemrehányást. A franciák vezettek a csapatversenyben, s nem akarták kockára tenni elsőségüket. Az egyént feláldozták a kollektíva érdekében. Később ez természetessé vált a májusi szakaszok során.“ Az élcsoport tehát fokozatosan hét főre csökkent: két-két francia, lengyel, román és Jan Vesely foglalt benne helyet. De Vesely még távol volt a Békeverseny megnyerésétől; vele együtt hajtott a párizsi Herbulat, akinek az összetettben minimális volt a hátránya Veselyvel szemben. Ráadásul fennállt a veszély, hogy a póruljárt, de kiszámíthatatlan Garnier befogja az éllovasokat. „Pontosan emlékszem a helyre, ahol robbantottam. 56 kilométer volt a célig. Manapság mindenki azt mondaná - jómagam is -, hogy öngyilkossággal próbálkoztam. Egyenes országút, sehol egy fa, kanyar, ahol elbújhattam volna; az ellenfelek állandóan szem előtt tarthattak. Egyszóval gyorsítottam. Hátranéztem, 20 méter az előnyöm. Gondoltam, bizonyára próbára akarnak tenni. Megint hátranéztem, már 50 méter volt a különbség. Aztán már nem volt időm a forgoló- dásra. Csak a hátam mögött jövő kísérőkocsi zúgását hallottam, elvesztettem áttekintésemet az ellenfelekről. A kedvem viszont nem lankadt. Tekertem, csak tekertem a hajtókart, tapostam a pedált. Később utánam jött az edzőm, s azt mondta: kétperces előnnyel vezetek. Ez nagy dopping volt számomra. Kezdtem hinni, hogy én lehetek a Békeverseny győztese.“ Az útszakaszt négyperces előnnyel nyerte Jan Vesely, és az összetettben 11 perc volt az előnye. „Határtalanul büszke voltam, hogy Picasso békegalambjával ékesített mezben érkezhettem a 2. Békeverseny céljába. Azokban az időkben, amikor Európa csak eszmélni kezdett a háború okozta szörnyű megrázkódtatás után, a béke szimbólumának rendkívüli jelentősége volt. Ezt elsősorban a Békeverseny céljában, Varsóban tudatosítottuk. A lengyel főváros romjaiból kezdett felépülni. Lelkesedésünkkel, küzdőszellemünkkel, kitartásunkkal reményt, bátorságot öntöttünk a megviselt emberekbe: érdemes élni és azon fáradozni, hogy a jövőben győzedelmeskedjék a béke csodálatos szimbóluma. És ne csak a Békeversenyen!“ TOMI VINCE A békeverseny győztesei 1948: Proszenik (jugoszláv) és Zorics (jugoszláv), csapatban: Lengyelország és Lengyelország. Két irányban haladt a Békeverseny mezőnye: Varsóból Prágába és Prágából Varsóba. Ezért hirdettek két-két győztest. 1949: VESELY (csehszlovák) és Franciaország, 1950 Emborg (dán) és Csehszlovákia, 1951 Olsen (dán) és Csehszlovákia, 1952 Steel (angol) és Anglia, 1953 Pedersen (dán) és NDK, 1954: Dalgaard (dán) és Csehszlovákia, 1955: Schur (NDK-beli) és Csehszlovákia, 1956: Krolak (lengyel) és a Szovjetunió, 1957: Hrisztov (bolgár) és NDK, 1958: Damen (holland) és a Szovjetunió, 1959: Schur (NDK-beli) és a Szovjetunió,1960: Hagen (NDK-beli) és NDK, 1961: Melihov (szovjet) és a Szovjetunió, 1962: Szajdhuzsin (szovjet) és a Szovjetunió, 1963: Ampler (NDK-beli) és NDK, 1964: SMOLÍK (csehszlovák) és NDK, 1965: Lebegyev (szovjet) és a Szovjetunió, 1966: Guyot (francia) és Szovjetunió, 1967: Maes (belga) és Lengyelország, 1968: Peschel (NDK-beli) és Lengyelország, 1969: Danguillaume (francia) és NDK, 1970: Szurkowski (lengyel) és Lengyelország, 1971: Szurkowski (lengyel) és a Szovjetunió, 1972: MORAVEC (csehszlovák) és a Szovjetunió, 1973: Szurkowski (lengyel) és Lengyelország, 1974: Szozda (lengyel) és Lengyelország, 1975: Szurkowski (lengyel), és a Szovjetunió), 1976: Hartnick (NDK-beli) és a Szovjetunió, 1977: Pikkuus (szovjet) és a Szovjetunió, 1978: Averin (szovjet) és a Szovjetunió, 1979: Szuhorucsenkov (szovjet) és a Szovjetunió, 1980: Barinov (szovjet) és a Szovjetunió, 1981: Zagretgyinov (szovjet és a Szovjetunió, 1982: Ludwig (NDK-beli) és NDK, 1983: Boden (NDK- beli és NDK, 1984: Szuhorucsenkov (szovjet) és a Szovjetunió. $ÚJSZÚ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon. 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kős 13,-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.
