Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 18. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. május 5. XVIII. évfolyam 18. szám Ára 1 korona VILÉM ZÁVADA obi mm A láthatáron a hegyek is lefejezve... Csupasz csonkjaival zörög itt az erdő... Karjait könyökig ki tördelte le? Térdig a lábait ki tarolta le: hajtása vérző csarab-vessző. I Fúj már a langyos keleti szél, de a fáradt s kirabolt föld sírok mélyéről fölbeszél, szemgödrökből száll a rémület. Etáiéit, bús, borongó a lélek. Fekete és barna dögvész éled, csak a fagy tart bennünket épségben, mielőtt meghalunk fertőben, éhségben. Távolról a tavasz trombitája hallik. Olvadni kezd lassan a hópehely s a föld a síró esőben meghajlik. Horpadt mellkasa fuldokol s a nap az égről lehajol, megmarkolja ázott fűhaját. De itt van már az ifjú, vak tavasz megtelve nedvvel, zöldjével hevesen rohamoz, nyírfák hegyes vesszőivel, gesztenyefák lándzsáival ostoroz és ostoroz. És a sétány fái - harcosok ók, övezik a rügyek - lövöldözik golyószórókkal a megbújt férgeket, és áll már a réten a füvek dicső gyalogsága... ugyanakkor az ostromlott Prágában a gyökerébe tör csak a nedv le vékony árban. I A hegyeken átzúgó, vad vihar szakad, elsöpri a haláltáborokat, s a halomból a hullákat kihordja a fűre és elítélteket tanít derűre. Halotti ingüket a csontról lerántja, lelket fúj az árva embervázba és haragot lobbant lángra. Csobogva zúdul le a vizek árja, és a hegyek partizán-erdeje menetel ritmusára. Prága még szikkadt és kopár, siváran és félig lemállottan áll, de a nedv a föld alól a gyöngélkedő városba már tolul - a gigantikus tornyok tüskés száraiba. Milyen édes mindig illata az orgonának a Petrínen és Letnán, hódítóbban csak akkor áradt, a barikádok közt az utcán. De elérni őket - ez a legnehezebb... S rejtekükből mentek a férfiak, s fogadták őket az ugróhidak, I a halál vizéből kelő élet-kereszt. A tavasz az utat nehezen győzi háztól házig, fától fáig, a peremekről a város közepéig. Itt már a földet maga a nap bombázza, míg föl nem lobban egyetlen nagy lángban, s mi táborozunk tűz harci sátorában. Dong a föld és fölötte harangok... S úgy robajlik, mint a Don, a hatalmas, mély öröm. És a partok és a terek virágzanak, derengenek I a fölragyogó arcok előtt. A gyerekekhez a nők madárnyelven szólnak, a szerelmesek meg virággal bókolnak, vérrel öntözött rózsával. A nap újra feljön aranyban és bíborban az azúr lépcsőkön. S az egész föld a győztes lába elé térdel, s fölcsendül az ajkakon az ének: A tavaszé lett az élet - a földdel és az éggel. KULCSÁR FERENC fordítása IVAN SCHURMANN érdemes művész rajza
