Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-26 / 17. szám
■OBI mmm mmmm wmmm A Gerichtstrassén állunk (Wedding- ben), a villamosvasút viaduktja alatt, és a kavicsos gyalogjárón éktelenkedő rozsdabarna foltokat bámuljuk Vér!... - mondja halkan egy munkás. - És itt is: vér! Egy beszáradt tócsára mutat. Aztán két másik pontra. Mindez ma már semmit sem jelent. Tegnap négy emberéletet jelentett A munkás elmondja, hogyan történt A Nettelbeckplatz közepén egy kioszk áll A rendőrség megszállta. Gépfegyvereket. aknavetőket állított fel (Miért?) A Pankstrassén a rendőrség kegyetlenül szétverte a tüntetőket. A járókelők minden irányba elmenekültek, s itt, a viadukt alatt, kilenc ember állt, és kíváncsian nézte a teret. Egyszerre csak onnan, a tér közepéről, a rendőrség lövöldözni kezdett. (Miért?) A kilenc munkás nyugodtan állt a viadukt alatt, azt hitték, hogy a Pankstrasse felé lőnek, ahol a tüntetők menetelnek. Ha tudták volna, hogy a rendőrség rájuk céloz, biztos fedezéket találhattak volna a viadukt acéloszlopai mögött. De ők egyáltalán nem is kerestek fedezéket...- Egymás után szóltak a lövések - meséli a munkás -, hamar meg lehet szokni a puskaropogást. Egyszerre csak elesik a mellettem álló embe . Hát ez mi? Azt hittem, csak azért vágódik hasra, mert begyulladt. Aztán elesett a baloldali szomszédom, utána még kettő, és meg sem mozdultak. Csak akkor láttuk, hogy mi megy itt végbe, amikor az ötödik is elesett, és vergődni meg nyögni kezdett. De a másik négy meghalt. Ez az a négy vértócsa. Az ötödiknek tele lett a kabátja vérrel, el akarta vonszolni magát, mi segíteni akartunk neki, de a rendőrök támadásba mentek át, és azt ordították:- Hagyjátok ott a nyavalyást! A sebesült fölé hajoltam, de olyan rúgást kaptam hátulról, hogy ráestem. Szerencsém volt, az odafutó Schupók azt hitték, hogy végem van, és nem lőttek rám többet. így készítették elő a hangulatot... A weddingi munkásság, melyet kora reggeltől késő délutánig ingereltek, hajszoltak, gumibotoztak, amelyre úgy lövöldöztek, mint a nyulakra, összeszedte magát, és védekezni kezdett. Itt a közelben a Köslinerstrasse és a Weddingen- strasse sarkán barikádot emeltek, hogy a megveszett rendőrség ne juthasson be az utcába. Odamegyünk. A barikádot már lebontották, a két rövid, szürke proletárutcán csak úgy hemzsegnek a munkások. Mindenki ide zarándokol, hogy megbámulja a polgár- háború csataterét. Huszonnégy óra sem telt még el a nagy izgalom óta. A parázs még izzik. Mindkét utca zúg, mint a méhkas Mindent pontosan megmagyaráznak, és megmutatnak. A munkások öt órán át védekeztek a rendkívül primitív barikád mögött. Ez a barikád gerendákból épült s némi építőanyagból, utcakövekből és bádoghordókból. A rendőrség többször lohamot indított ellene, de mindannyiszor visszakergették. Ki kellett hívni egy gépfegyveres páncélautót. A Vorwärts hadijelentése ezt a páncélautót „különkocsi- nak“ nevezi. Nem jó ugyanis elismerni, hogy Berlinben páncélautókról lövöldöznek a munkásokra. Egyszerre csak kiáltások hallatszanak:- Jön a Schupo! (Félreértés ne essék: amiről most beszélek, az május másodikán történt, az első vérfürdő után, nem egészen huszonnégy órával utána!)- Oszolj! - üvöltik a Schupók. - Oszolj!- Fúj! Vérebek! Szégyelljétek magatokat! - hallatszik minden oldalról. Az emberek bátran kimondják a véleményüket; azt hiszik, hogy a tegnapi vérrel megvásárolták a véleménynyilvánítás szabadságát. Erre sortüz dörren. Nem akarok hinni a fülemnek. Mi volt ez? Valóban újra lőtt a Schupo? Csak azért, mert lehurrogták? Izgatott szaladgálás, a tömeg elkeseredetten felhördül. Aztán megritkul, látjuk GÁBOR ANDOR tttkJBj JH fl|j| üMÉuSw Így aztán Zörgiebel hadserege végül is behatolt a Köslinerstrasséba, és megkezdte büntetőexpedícióját. Mindkét oldalon fényszórókkal világították meg, és gépfegyverekkel „pásztázták“ végig a házakat. Az első áldozat: egy öreg szociáldemokrata (név szerint: Max Gemeinhart), aki az ablakhoz lépett, hogy meggyőződjék róla, valóban olyan brutálisak-e elvtársai, az állítólag szociáldemokrata pártállású Schupók? E veszélyes ellenséget, az ablakban álló öregembert kétszer is célba vették. A második lövés talált. Az egész Köslinerstrassét kifüstölték, az embereket kiterelték a házakból. Az utcán: fel a kezekkel! Az utca zúg és morajlik. Mindenki részleteket mesél, mindenki ott volt. Azt mondják, ezt az állati brutalitást el sem lehet képzelni. De én el tudom képzelni. egyfelől a közeledő rendőröket, kezükben még füstölög a puska, és a középen ismét öt ember fekszik. Az egyik halott, a többiékről majd az újságból megtudjuk... ^ Egy kapu alatt állunk. Remeg a térdem az izgalomtól. Lehetséges ez? Ilyen egyszerűen? A rendőrség átvonul az utcán. Mögötte ismét összezárul a tömeg. A tegnapi halottakról beszélnek, és azokról akik öt perccel ezelőtt estek el. Még nem is tudják, hogy kicsodák... Hamarosan tüntető menet alakul. A Pharus-termek felé igyekszik, ahol tilta- J<ozó gyűlés készül. Az Internacionálé felszárnyal az esti égre. Egy keresztutca, azután még egy. Most egy parkban vagyunk; egy villamos elvág bennünket a menettől. Amikor a villamoskocsi továbbindul (pontosan a megállóhelyen állt meg, mert a város élete a legnagyobb rendben folyik, csak a rendőrség lövöldöz, és az emberek meghalnak), két rendőrautó száguld elő a park másik oldalán. Dörrenések. Gyorsak, semmitmondók Két ember elesik, mire hörögve kiadják párájukat, az autó már rég messze jár. A Müllerstrasséra szorulunk A Pharus-termek előtt mozgalmas utcai kép. Egy öregasszony tágra meredt szemmel mesél valamit, ami bizonyára tegnap történt. Még nem tudja, hogy néhány perccel ezelőtt is megtörtént, hogy most is ez történik.-Mint a vadak... Mindenkit agyba- főbe vertek. Egy tizennégy éves fiú két ütést kapott a fejére... Nem tudja befejezni az elbeszélést. A rendőrautó kettőt füttyent. Velünk szemben egy utca torkolatában építőanyag áll, tégla és kavics. Gyanús utca. Ott könnyű lenne barikádot építeni. . A rendőrautó megáll, és mielőtt még észbekapnánk: sortüz az utcatorkolat irányában. Úgy látszik, mintha az utca üres volna. Az autó tovább robog... Mi volt ez már megint? Egy fiatalember kiszalad abból az utcából. Sír.- Hát ezt nem lehet tovább nézni1 Az egyiket tarkón találták, meghalt, a másik haslövést kapott. .. Ott álltam mellettük . . Hol van egy hordágy?... Az, amelyik haslövést kapott, még él... Munkás-mentószolgálatosok futnak oda. Az utca morajlik. A rendőrség lesben áll: hová lehetne még lőni? Meg vagyok zavarodva. Azért jöttem ide, hogy lássam a május elsejei csatateret, és azt láttam, hogy május másodikán, Berlinnek egy egészen kis részén leterítettek hét-nyolc mifnkást. A földalattin hangos, de nem túlságosan izgatott szavak:-Igen... Neukölnben is... A munkások megszállták a tegnapi barikádokat... Igen... A Schupo páncélautón jött oda. Három halott... Egy fekete cilinderes úr a társához fordult:- Olvasta a mai újságot? Szociálfasiz- mus. Hát ez meg mi? Nevetséges jelszó ... Hogy értik ezt a kommunisták? A tizenöt vagy húsz halottra gondolok (Még nem tudni pontosan, hogy hányán vannak; számuk valószínűleg emelkedni fog.) Ők megfelelhetnének a cilinderes úr kérdésére. Virradatke tétlenül eljuti parkon át ve harckocsi, r vesztegelt. [ sem, csak c tek az ég feli volna le köre A vöröske fogadta. Eg; a tűzben, i elcsitult, a k< ta a két sú a park közéj Nem tudó Csekulev vo Belgrádban, A némete katonák bát egész nap I párhuzamos A századi hogy másna elfoglalni a holttestét cs, a németek á és sötétedéi Közvetlen háztól, egy I ház állott. E támadás, se lezni, hogy f maradhatott Pedig a re sötét, téglák még élt egy A támadá dogult férjév leköltözottl romba dőlt, Tizenkilen rejtekhelyén ban, amely« választott el, hogy a ném robbantak k testével a ro nak, hogy k volt róla gyö ők is, amikoi az anyóka a fejét fájdalrr eszméletét. Amikor m azt látta, h< katona mara ta, mint aki kiabált rá, de hogy a kator Frantisek Halas 1942. MÁJUS 1. Halljad, május elsejénk, noha még nem lövell az ádáz düh lőpora szét, aki nem bújt el gyáván, az kezében a gyújtózsinórt készen tartja rég s őrzi, sóváran fékezve magát, a csönd szörnyű robbanóanyagát. De bár ma még mindenki csak magában tüntet, s néz dögvész-gödréből a fényre: tudja, egész sereg tódul nyomában, zászlaja gyűlölet, düh a vezére. Bitón holtak mögötte csatasorban, sir-lőkamrák vértanúcsontja lobban, s belőle bosszú dinamitja robban. Dördül már a mi óránk, hallod, érzed, haragodat ne fojtsd tovább is el, Keleten elég régen lőnek érted, rajta, tüzelj te is! Rohamra fel! De vigyázz, ne aprózd, ne érd be kevéssel, vágj a közepébe! RÓNAY GYÖRGY fordítása Egy koranyári délután lanyhán szende- regtem az erkélyen kedves virágaim között, amikor váratlanul betoppant hozzám Üzletes Jakab. Olyan természetes volt, ahogy letelepedett mellém a kis kerti padra, hogy eszembe se jutott, már rég nem tartozik az élők közé. Ajkát széles mosolyra húzta és régi, megszokott lágy hangján elnyújtva köszönt:- Jó napot kivánúúnk!- Jó napot! - válaszoltam. - Hogy szolgál az egészsége Üzletes úr?- Egészség? Hajaj, kérem, egészség csak volt. Ekkor döbbentem rá, hogy butaságot kérdeztem tőle. Elszégyelltem magam, s bizonyára el is pirultam, mert Jakab vígasztalban igy szólt:- Nem tesz semmit, kérem. Az ön helyében talán én is így kezdtem volna. Ugye, ha az embernek nincs mit közölnie a másikkal, akkor ilyesmiket mond? Valóban igy van. Éveken keresztül kerülgettük egymást, de soha egyebet nem szóltunk egymáshoz, mint azt, hogy:- Jó napot kivánúúnk!- Jó napot. Hogy szolgál az egészsége Üzletes úr? - Mire ő: - Egészség? Hajaj, kérem, egészség csak volt. S ment ki-ki a maga útján. Ö rendszerint k; az épületből, én pedig be. Siettem föl az ötödik emeletre, háziköntösbe bújtam, s könyvvel a kezemben kiballagtam a balkonra elnyújtózkodni kényelmes nyugágyamon, kedves virágaim árnyékában.- Olyan ez itt magánál, mint egy kiskertben - tekintett szét maga körül a vendég, majd vadonatúj szalmakalapját a térdére tette és hófehér zsebkendővel letörölte kopasz fejéről a gyöngyöző izzadtságot. - Még sosem jártam magánál, gondoltam, most ráérek, meglátogatom. Ahogy mondani szokás, időmilliomos vagyok. Ám rossz néven ne vegye, megkérem valamire. Ezután szólítson Molnár bácsinak. Az Üzletes ugyanis ragadványnevem. Ha úgy tetszik, gúnynév.- Bocsánat - dadogtam. - Én eddig mindenkitől...- Nem tesz semmit, kérem, úri emberek vagyunk. Túlzott finomkodása k halottnak az ember ke Különben igen érdekes Vajon mi késztethette az szeriben feltámadjon és- Ugye kiváncsi, hogy - kérdezte mosolyogva. Beleegyezően bólintot folytassa.- ön nagyon sokat go után. Nem hagyott békén foglalkozik annyit, hiszel lakik ebben az épületben tak azóta, hogy idekölt elfelejtette, csupán az éi CSICSAY ALAJ talanitja szüntelen. Kedi< különös nem történt vele E szavak hallatán hin dott előttem a dolog. Me< gondolatait befejezze, vágtam:- Látja, ez az. Kíváncs Hiszen maga több mint n; tiltakozzék Molnár úr! Mai borút. Látta a Technika a művészetek óriási fejlc ajándékozta meg az eml müvek ezer változatával, zióval, a hangosfilmmel^ a műanyagokkal... Sorol az embert, ahogyan sétá dalmi korban élt. - Leli csuklott a hangom. IGOR BENDA rajza
