Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-26 / 17. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA ..................................................................................................................................................... .............-mi.............................................. ' ii ..............................■■■ni—........................................... VASÁRNAPI KIA DÁS 1985. április 26. XVIII. évfolyam 17. szám Ára 1 korona (Gyökeres György felvétele) szólnak róluk olykor nem éppen dicsérő szavak is - eleven az emberben a munkavágy, a cselekvés akarása Persze, nem mindig látszik ez meg és még kevésbé tűnik szembe a megszokott medrükben egymás után sorjázó hétköznapokban. Jól érzékelhetővé, mint annyi más emberi életmegnyilvánulás, bizonyos helyzetekben válnak. Több esztendőre visszagondolva, amikor márciust sem irtunk még, már nyoma tűnt a télnek, sőt volt úgy, hogy nem is nagyon akart lenni, mintha unta volna ' önmagát, havat, jeget is inkább csak mutatóba hozott a magasokból. így aztán, ilyen telek után könnyen és hamar szökkenhetett be a tavasz sugaraival, esőivel, rügyeivel, virágaival, madaraival - a mi tájainkra is, amelyeknek földjein, kertjeiben mindjárt megjelent az ember, és végezte a dolgát annak rendje-módja szerint. Az évszakváltás szinte észrevétlenül ment végbe. Az idei tél más volt. Tiszteletet parancsolóan férfias, vagy ahogy a haragosai mondanák, komisz, komiszabb a sok évi átlagnál. És kitartóbb. Mint aki el sem akar menni, csak szorongatta, szorongatta az embert, hosszan tartó ölelésében mozdulatlan maradt a természet is. Mit tehetett az ember? Várakozott, növekvő aggodalommal. Bizony, helyzet volt ez a számára, éppen ama bizonyosak közül való. Helyzet, amely megmutatott egyet s mást. Hogyan ment volna már az ember szerszámaival a kertbe, szőlőbe, gépeivel a földekre, hogyan szerette volna folytatni minél előbb az ősszel abbahagyott házépítést például?! Napról napra leste a meteorológiai jelentéseket, kimondva- kimondatlanul nagyon óhajtva már, hogy forduljon jobbra az idő. Dolgozhasson, tegye a teendőket, melyeket tető alatt nem lehet. Vajon lett volna-e legfontosabb beszédtéma családban, munkahelyi közösségben, baráti társaságban makacs telünk, ha közömbös az ember az egy adott időben elvégzendő feladatai iránt, ha mindegy számára, mikor kerül földbe a mag, vagy ha Pató Pál uramat követve azt tartaná: ,,Ej, ráérünk arra még!“? Ha igy lenne, vajon érződött volna a levegőben a megkönnyebbülés öröme, amikor sok idő után ránk köszöntött végre az első tavaszi nap, ha csupán néhány meleg órát adva is? Szinte egyik pillanatról a másikra megelevenedtek a kertek, földek, épülőfélben lévő létesítmények, la-' kótelepek, közterek, vizek partjai. Felsóhajtott az ember, aztán megnedvesitette tenyerét, és munkához látott. Még azok is nagyobb kedvvel attól a pillanattól, akiket nem vagy „csak“ közvetve érintettek munkahelyeiken a tél fagyai. Mert az ember végül is dolgozni akar. Meg szeret is dolgozni. Meg tud. Amit az elmúlt negyven év számtalan nagyszerű eredményének ismeretében aligha kell különösebben hangsúlyozni. Elismételni annál inkább - hogy lelkét, tudását mindenkor úgy adhassa a munkába az ember, úgy teljesedhessenek ki azok tevékenységében, hogy közben ne kelljen különböző okokból, fölöslegesen és értelmetlenül eléje emelkedő hótorlaszokkal csatáznia, amibe, mint tudjuk, elöbb- utóbb belefárad(hat), kedvének helyébe közöny lép(het). A jó munkához, a kellő feltételeken kívül, aztán tulajdonképpen már esak egyvalami szükséges a pontosan, szépen dolgozó ember számára: érezze, megbecsülik munkáját, megbecsülik öt - a kőművest, a mérnököt, az állatgondozót, a pedagógust, a szobafestőt, a hivatalnokot, a traktorost. Erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Mondom, eleven az emberben a mgn- kavágy, a cselekvés akarása. És igazolásért nem is kell elmúlt évekbe, évtizedekbe visszamenni. Elég az utóbbi néhány hétbe: csoda az, ami például a földeken történt ez alatt az idő alatt, lelkesítő, szivet gyönyörködtető látvány, még akkor is, ha a korábbi évekből negativ kísérőjelenségei is ismerősek e csodateremtésnek Rápillantva ezekre a zöldellö, gondosan művelt sik termőföldekre, nem lehet nem érezni „mögöttük“ az embert, a gondolkodó, mindig jobbra és többre törekvő embert, kezének értelmes, határozott mozdulatait, melyek a természet ősi mozgásaival együtt nemcsak folytatói az életnek, hanem gyarapítói is. Mindehhez tegyük még hozzá - közösen: csak béke legyen. Béke, mely ilyen tájt, májushoz, május elsejéhez közeledvén ugyancsak erősebben érezhető, szinte árad a virágzó táj fölött, a munka ünnepére készülő falvak, városok utcáin. Feledtetve a tél rosszait, teremtő munkára sarkallva az embert. BODNÁR GYULA un
