Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-12 / 15. szám
-v~ új szú 3 1985. IV. 12. A burzsoá Csehszlovák Köztársar \ Ságnak a müncheni diktátum következtében 1938 őszén történt megcsonkítása, 1939 tavaszán pedig teljes feldarabolása után a második világháború éveiben Cseh- és Morvaország, valamint Szlovákia államjogi helyzete egymástól eltérő módon alakult, ami természetesen hatással volt az antifasiszta ellenálló mozgalom kialakulására is. Míg Szlovákia 1938 után megmaradt része 1939. március 14-én Hitler védőszárnyai alatt klérofasiszta csatlósállammá vált, addig, alig egy nappal később, 1939. március 15-én a megcsonkított Cseh- és Morvaország is közvetlen náci megszállás alá került és mint a Német Birodalom „protektorátusa" a birodalom részévé vált. Itt a megszálló német fasiszták azonnal kegyetlen terroruralmat vezettek be, hogy a cseh hazafias erők ellenállása kibontakozásának még a csíráját is elfojtsák, míg a szlovákiai klérofasiszta rendszer akkoriban még jóval gyöngébb, szervezetlenebb és korrup- tabb volt, s így az itteni antifasiszta erőknek több terük nyílt arra, hogy felmérjék a helyzetet, rendezzék soraikat és megkezdjék az átfogó illegális ellenálló mozgalom megszervezését. Ezek a körülmények és az a tény, hogy a „protektorátusban" nem voltak semmiféle cseh fegyveres alakulatok, melyeket Szlovákiához hasonlóan be lehetett volna szervezni az ellenállásba, vagy amelyek legalább jobb fegyverkezési lehetőséget nyújtottak volna a hazafias erőknek, erősen gátolták az átfogóbb jellegű, nagyobb méretű antifasiszta mozgalom kiépítését a háború első éveiben. Az ellenállás kezdetei Ebben az időszakban a cseh területeken a fegyveres ellenállás két főbb formája alakult ki. A harc egyik formáját azoknak a titkos ellenálló csoportoknak a tevékenysége alkotta, melyek elsősorban városokban, ipari központokban és nagyobb falvakban alakultak. Ezek tagjai mind látszólag legális életmódot folytattak és így követtek el időnként apró szabotázsakciókat a megszállók ellen. A harc másik formáját pedig a különböző földalatti fegyveres csoportok működése jelenti, melyek tagjai mély illegalitásban éltek, általában lakóhelyükön kívül erdőkben és hegyekben. Főleg üldözött cseh baloldaliak, kommunisták, szökött hadifoglyok vagy kényszermunkára elhurcoltak tömörültek bennük. Mindkét esetben kis létszámú, alkalmilag összeállt csoportokról van szó, melyek egymással kapcsolatot nem tartva, minden összehangolás nélkül helyi vagy regionális szinten fejtettek ki rövidebb- hosszabb ideig ellenálló tevékenységet, mely főképpen tehervonatok kisiklatására, hidak megsemmisítésére, gyárak gépi berendezéseinek megrongálására, raktárak felgyújtására, villany- és telefonvezetékek megszakítására irányult. Fontos feladat volt az árulók és a kollaboránsok felkutatása és semlegesítése, likvidálása is. Azonkívül ebben az időben alakultak meg az illegális ellenálló csoportok kezdeményezésére az első forradalmi nemzeti bizottságok, melyek később országos hálózattá fejlődtek, és lerakták az alapjait a háború utáni népi hatalomnak. Az első partizánalakulatok Cseh- és Morvaországban átfogó jellegű és összehangolt fegyveres ellennál- ló mozgalom kiépítésére először 1943 nyarán történtek kísérletek. Akkorra ugyanis a hazafias politikai erőknek, elsősorban a kommunista pártnak sikerült részben kiépíteni az illegális pártsejtek, csoportok hálózatát, és bizonyos kapcsolatokat tartani fenn a külföldi ellenálló központokkal, különösen Moszkvával, ami lehetővé tette, hogy a háború menetében beállt fordulat után megkíséreljék a nagyobb méretű partizánmozgalom megszervezését. Csehszlovákia Kommunista Pártja harmadik illegális vezetősége 1943 nyarán és őszén ezért utasította a pártsejteket, hogy a Nemzeti Front alapján együttműködve a többi hazafias erővel azonnal fogjanak hozzá a partizáncsoportok megszervezéséhez. Ilyen alapon a kommunisták kezdeményezésére jöttek létre 1943 nyarán a Prágától dél-nyugatra fekvő Brdy hegységben az első csehországi partizánalakulatok: Rozmitál környékén a Vörös őrség (Rudá stráz), Horovice környékén pedig a Brdy-Neliba és a Srp a kladivo (Sarló és kalapács) elnevezésű csoportok. Mindhárom partizánalakulat megszervezésében döntő szerepe volt Jaroslav Ne- libának, a párt ottani körzeti vezető aktivistájának, aki ezután a Brdy-Neliba csoport parancsnokaként harcolt tovább a fasiszta megszállók ellen. Az ősz folyamán Morvaország területén is megalakultak az első partizáncsoportok. Az előző évek tapasztalatai alapján olyan kisebb létszámú partizánegységek széles hálózatának a létrehozása volt a cél, melyek gyorsabban változtathatták volna helyüket, könnyebben találtak volna menedékét a nem túlságosan nagy kiterjedésű hegyekben, erdőségekben, mint a nagyobb csoportok. A partizánalakulatok magvát általában azok az illegális fegyveres csoportok képezték, melyekhez aztán egyre többen csatlakoztak a civil lakosság közül is. A hazafias cseh lakosság, ahol tehette, támogatta a partizánmozgalmat. Ennek kibontakozása azonban az év vége felé elakadt annak következtében, hogy a Gestapónak árulók és kollaboránsok segítségével sikerült a CSKP harmadik illegális vezetőségének és más ellenálló csoportoknak a nyomára bukkannia. A legaktívabb hazafiak, antifasiszta ezreit tartóztatták akkor le, küldtek börtönbe vagy koncentrációs táborokba. A működő partizáncsoportok közül csupán a Vörös őrségnek sikerült megmenteni tagjai nagyobb részét. Mindez természetesen súlyosan érintette az egész cseh antifasiszta ellenállási mozgalmat. Az SZNF hatása A cseh területek partizánmozgalmának újabb fejezete a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kezdődött. A szlovákiai események nem maradtak hatás nélkül és a fegyveres harc felélénküléséhez, megerősödéséhez vezettek. Azonkívül a cseh hazafiak százai megpróbálták átlépni az akkori morva-szlovák határt és csatlakozni a felkelőkhöz. Kelet-Morvaország- ból néhány fegyveres antifasiszta csoportnak is sikerült átverekednie magát Szlovákiába. A Felkelés mintegy kétezer cseh résztvevője közül több mint ötszáz jutott ilypn módon Szlovákiába. Csehek harcoltak a Jan Zizka 1. csehszlovák partizánbrigádban, az M. R. Stelánik 2. partizánbrigádban, a J. V. Stalin 2. partizánbrigádban és más szlovákiai felkelő- alakulatokban. Ugyanakkor 1944 szeptember közepétől kezdődően a Szovjetunióból több kisebb-nagyobb ejtőernyős alakulatot juttattak el a cseh területekre. Tagjai előzőleg különleges kiképzésben részesültek a harc ezen formájára. Az alakulatok kiképzését a CSKP moszkvai vezetőségével kötött megállapodás alapján az ukrán partizánparancsnokság biztosította. Ezek a nagyrészt szovjet katonatisztekből és csehszlovák kommunistákból álló csoportok aztán kapcsolatba léptek a hazai ellenálló alakulatokkal, és megkezdték a széles antifasiszta partizánháború megszervezését. Szlovákiából a Felkelésnek a hegyekbe szorítása után a partizánok egy része megpróbált átjutni a cseh területekre. Itt az ősz folyamán két nagy ellenállási központ alakult ki: az egyik északon, a Beszkidekben, a másik pedig a Cseh-Morva-dombvidéken. A Beszkidekben tevékenykedett a Jan Zizka 1. csehszlovák partizánbrigád, mely három csoportban október közepén tért vissza Szlovákiából. Ez a partizánbrigád harminc kisebb csoportból alakult, összesen mintegy kétezer tagja volt, és a cseh ellenállási mozgalom egyik legjelentősebb szervezési és politikai központjaként tartja számon ma a történelem. A Cseh-Morva-dombvidéken a Mistr Jan Hus partizánbrigád volt a legerősebb antifasiszta alakulat. Magvát egy október 26-án a Szovjetunióból légi úton idejuttatott csehszlovák-szovjet szervező csoport alkotta. A brigádnak nemsokára már több mint ezer tagja volt, és három csoportra osztva fejtett ki értékes hírszerzői és harci tevékenységet. A két legfontosabb ellenálló központ mellett a cseh területeken ez időben már mintegy félszáz partizáncsoport működött aktívan. A partizánháború 1945 tavaszára a partizánmozgalom a cseh antifasiszta front legaktívabb, legerősebb és leghatékonyabb részévé vált. Tekintettel erre a helyzetre és az előrenyomuló Vörös Hadsereg szükségleteire célszerűnek mutatkozott a cseh partizánmozgalomnak nyújtott szovjet támogatás növelése, hatékonyabbá tétele. Az I. ukrán front mellett működő partizán- parancsnokság január 22-én megszüntette működését, és február közepén a 4. ukrán front mellett alakult újjá V. S. Pog- rebenko ezredes irányítása alatt. Az egész irányító központ azután áttelepült a Nowy Targ melletti Krempachy nevű kis lengyel városkába, ahonnan eredményesebben tudta összehangolni a partizánok akcióit a szovjet katonai egységek hadműveleteivel. Közben folytatódott a csehszlovák-szovjet ejtőernyős különítmények bevetése a stratégiailag fontos helyeken. Ugyanakkor a londoni emigráns csehszlovák kormány is küldött néhány ejtőernyős csoportot, melyek célja főleg az ellenállás polgári szárnyának az erősítése és hírszerzői feladatok ellátása volt. Időközben egyre több helyen alakultak illegális nemzeti bizottságok, élükön jórészt kommunistákkal, melyek népfronti alapon tovább szélesítették az ellenállás minden formáját. A nagy világégés utolsó hónapjaiban - 1945 márciusában, áprilisában és május elején - nagyméretű partizánháború fejlődött ki. A Beszkidekben működő partizánalakulatok ellenőrizte terület elsősorban az akkori morva-szlovák határ mentén lenyúlt egészen Közép- Morvaországig, s újabb ellenálló központok keletkeztek Brno környékén. Gyakorlatilag Morvaország nagy része partizánkézben volt. A Cseh-Morva-dombvidéken működő partizánalakulatok is felduzzadtak, és egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá. 1945 március végén a cseh területeken már 94 partizáncsoport működött, melyből 46 Csehországban, 41 Morvaországban és hét az elszakított határvidékeken fejtette ki tevékenységét. Ezek közül a partizánalakulatok közül 61-nek volt szoros kapcsolata a CSKP illegális pártsejtjeivel, illetve érvényesült bennük a párt politikai irányvo nala. A polgári ellenálláshoz a partizán- csoportoknak mintegy harmada tartozott. Egészében véve tehát elmondható, hogy a cseh partizánmozgalom megszervezésében, irányításában és harci tevékenységében a kommunistáknak és a baloldalnak döntő szerepük volt. A partizánok ezekben a hónapokban a német harci egységek megsemmisítése mellett a katonai szerelvények megsemmisítésére és általában a közlekedési rendszer teljes szétzilálására törekedtek. Céljuk volt az itt levő német gazdasági, katonai és politikai megszálló rendszer lehető legnagyobb meggyöngítése és a visszavonuló náci hadak hátországának teljes megbolygatása, veszélyzónává való átalakítása, ami jelentősen segíthette a szovjetek útját nyugat felé. Csupán április folyamán 130 nagyobb támadás érte Cseh- és Morvaország területén a német kezekben levő vasutat. Sikerült nyolcvan mozdonyt megrongálni, így a forgalom mintegy kétezer óráig szünetelt, ami az adott helyzetben nagyon érzékenyen érintette a németeket. A front közeledtével a partizánháború mincenütt felerősödött. A partizánok tekintélye és társadalmi súlya annyira megnövekedett, hogy minden ellenállási irányzat és csoport igyekezett velük a lehető legközvetlenebb kapcsolatokat kiépíteni, s így ezáltal magának jobb kiindulási alapot teremteni a háború utáni várható nagy hatalmi harchoz. A cseh partizánmozgalom a második világháború egész lefolyása alatt a legnagyobb, döntő mértékű segítséget a Szovjetuniótól kapta. A londoni emigráns csehszlovák kormány s általa a nyugati szövetségesek segítsége jóval szerényebb, kisebb méretű volt. A Szovjetunió a CSKP moszkvai vezetőségének a kérésére például harminc gyors repülőgépet bocsátott az ukrán partizánparancsnokság rendelkezésére, melyek állandóan fegyverrel, lőszerrel, gyógyszerrel és más szükséges dolgokkal látták el a partizánalakulatokat, melyek egy részében a parancsnoki és az irányítói tisztséget is szovjet tisztek töltötték be. A berepülések a cseh területek fölé, keresztül a fronton, messzi a német hátországba rendkívül igényesek és veszélyesek voltak. A legnagyobb teljesítményt a Filionov főhadnagy parancsnoksága alatt álló felderítő repülőgép legénysége érte el. Ők összesen 131-szer hoztak segítséget a cseh partizánoknak. Sajnos, 132. útjukról már nem tértek vissza... Mint az előbbiekből kitűnik Cseh- és Morvaországban Szlovákiától eltérően nem sikerült a partizánmozgalom egészét összehangolni, és egy központi, országos irányító-parancsnoki szervet létrehozni, mely még hatékonyabbá tehette volna a cseh hazafiak antifasiszta harcát. Mindezek ellenére a cseh partizánmozgalom, mely kezdettől fogva szoros kapcsolatban állott a széles tömegekkel, legfontosabb része volt az itteni nemzeti felszabadító antifasiszta harcnak. Ez a harc a cseh nép májusi felkelésében csúcsosodott ki, a cseh nép haladó hagyományainak szerves részét alkotja, annak egyik leghősibb fejezete. KOKES JÁNOS A müncheni diktátum után • A felszabadító Vörös Hadsereg bevonulása Prágába (A CTK felvétele) CSt» is MMSSMl
