Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 14. szám
ÚJ szú 5 1985. IV. 5. A — első napsugár gyönyörű tavaszi reggelre ébresztette a természetet. r\Z. A megtermett őrnagynak igencsak le kellett hajolnia, nehogy beüsse fejét az ajtófélfába, amikor álmosan lépett ki az udvarra. A kút felé vette az irányt, hogy megmosakodjon. Miután elég vizet húzott fel, befröcskölte meztelen felsőtestét, s a durva törülközővel vörösre dörzsölte magát. Kiegyenesedett, s fentről, az égből, pacsirta vidám énekét hallotta. Csak most ébredt tudatára annak, milyen gyönyörű ez a madárkoncert. A kertbe ment, ahonnan jól lehetett látni a Csallóköz végtelen síkságát. Valami nyomta a lelkét, sez a nyugtalanság felgyorsította szíve dobogását. Az első pillanatban nem talált magyarázatot e kellemetlen érzésre. Oh, igen! A természetellenes csend, az nehezedett hatalmas bálványként lelkére. Szinte meggörnyedt a súlya alatt. Tekintetével végigpásztázta a tájat. Lehajolt, a puha, meleg földbe markolt. Szülőföldjére, Ukrajnára gondolt, megszagolta a fekete rögöket. Hiszen itt a tavasz, a természet ébredezik! De valami mégis hiányzik ahhoz, hogy a kép természetes legyen. Ez pedig a földműves, akinek már szorgoskodnia kellene a földeken! A pacsirta is - fönn a magasban - őt hívja kétségbeesetten. Hideg futott át a hátán. A harcokkal eltelt utóbbi négy év egyetlen napján sem érzett ilyesmit. Arról a percről - valahol Bratislava közelében - talán egész életében nem feledkezik meg. Valahogy így nézhet ki a világvége. Mert még a legszebb természet is az emberi teremtmény által lesz élő. Bizony, gondolta, csak minél hamarabb menjünk tovább, s a földeket hagyjuk meg a szántóvetőknek Elég volt már a sok szörnyűségből. Kezdődjön a sortűz, a megsemmisítő támadás, az is jobb ennél a természetellennes, fülfájdító csöndnél... vákok védelmi vonalait, hogy gyorsabban haladhassanak Harkov irányába. A reggeli köd még sűrű, a támadás visszaverésére felkészült katonák felkészülten hallgatják a fasiszta harckocsik lánctalpainak zaját. Amikor a köd felemelkedik, a hó olvadni kezd. Gyönyörű kora tavaszi nap... Késő délután a németek 60-70 harckocsija közül 14 ismét támadásba lendül. Hogyan ír erről a könyv? A „harckocsikat 40 páncélozott járművön két géppisztolyos zászlóalj kíséri. Gyorsan meg akarják semmisíteni a szokolovói védelmi gócpontot, hogy átjussanak a folyó északi partjára, s folytathassák a támadást Harkov felé. A harckocsikra lángszórók vannak felszerelve. Először a faluszéli házak borulnak lángokba. Az öregasszonyok és gyermekek élő fáklyaként pusztulnak el. Mindenünnen golyó-, gránát- és aknazápor. A csehszlovák és a szovjet páncéltörő fegyverek is megkezdik a jól előkészített és megszervezett tüzelést. A találatot kapott német tankok egymás után gyulladnak ki. A géppisztolyosok ugyancsak sorra hullanak. Az első közelharc, szuronyokkal és kézigránátokkal... Minden lángol, kiáltá— Ne haragudjon, hogy elérzékenyül- tem, de van úgy, hogy az emlékek legyőzik a férfit, s azután a szem magától kezd könnyezni. Zakójából zsebkendőt vesz elő, s egy pillanatra eltakarja kék szemét. Ősz haja homlokába hull. Érzékeny, idős ember ül előttem, akár egy festő modellje is lehetne, s a mű bizonyára vonzó lenne. Az ember alig hiszi, hogy valamikor kemény katona volt, áki naponta találkozott beosztottjainak halálával. Bratislava előtt őrnagy volt, s nem is akármilyen, hanem gárdaörnagy. S mégis, a Bratislava elleni támadásra elérzékenyülten emlékezik vissza, ami kevésbé jellemző a harcoló katonákra. — Bratislavát meg akartuk kímélni a megsemmisítéstől, s az első támadást ezért a tüzérség és a légierő támogatása nélkül indítottuk. Nem sikerült. A fasiszták élvezték a terep előnyeit, a Kárpátok dombjairól minden lépésünket figyelemmel követhették, erődítményeik jól ki voltak építve. Katonáink közül igen sokan elestek. Csak ezután jött számításba a tüzérségi előkészítés, amely végül elősegítette sikerünket. Akkor már szinte karnyújtásnyira volt a háború vége, április 3-át írtak, s azon a napon a mi egységünkből több mint százan haltak meg... Ismét zsebkendőt vesz elő, szemét tö- rölgeti. Egy papírt nyújt elém, egy kiszáradt, megsárgult dokumentumot: Sztyepan Matvejics Szoboljevnek, a Vörös Hadsereg gárdaörnagyának, a Bratislava felszabadításáért és a német fasiszták ellen vívott harcban szerzett érdemeiért, a „glavnoko- mandujuscsij“, azaz Sztálin marsall utasítására köszönetünket fejezzük ki... Visszaadom a dokumentumot és tekintetünk találkozik. Sokat tapasztalt férfi ül előttem, nyílt tekintettel, amely bölcsességről és intelligenciáról árulkodik. Tisztesség és egyenesség árad egész személyiségéből. Ritkán találkozni ilyen emberrel.-Az ön élete bizonyára csupa érdekes esemény. Tulajdonképpen hol kezdődött, milyen családban?- Hol? Penza mellett, apám munkás volt a vasútállomáson, már 1917-ben belépett a pártba. Anyám a mezőgazdaságban dolgozott. Én 1909-ben születtem, s a Kom- szomolnak 1924-ben lettem tagja. Három évvel később vettek fel a pártba. A párt veteránja vagyok, s az életben valóban sokat tapasztaltam. Beszélgetésünk után igazat kell adnom neki. De vegyük sorjába a dolgokat. Lapozzunk vissza azokba az évekbe, amikor a középiskolai tanulmányait befejezve a fiatal tanító a balti haditengerészethez kerül sorkatonai szolgálatra.- Higgye el, nem dicsekvésképp mondom, elég az élettapasztalatom ahhoz, hogy tudjam, ez úgyse jó semmire. Szóval, mint sorkatona sokat szerepeltem a nyilvánosság előtt. Itt figyelt fel rám Kirov elvtárs. Emellett rejtjelzö is voltam, tehát igen fontos anyagok mentek Moszkvába az én közvetítésemmel. Sok táviratot rejtjeleztem, például hajóink átirányításáról, tengeralattjáróink vagy parti órhajóink mozgásáról. A sorkatonai szolgálat után Kirov elvtárs javaslatára főiskolára mentem. Azt követően tanítottam, a nemzetközi kapcsolatok történetét. Vendéglátóm nagy hévvel beszél a pedagógus munkájáról, a fiatal főiskolásokról, akiket tanított. De ugyanígy szól azokról az évekről, amikor már Európa fölött gyülekeztek a fasizmus viharfelhői. A kommunisták mozgósítása során meghívták a hadseregbe, ahol a háború kirobbanásáig egy katonai politikai intézetben szintén a nemzetközi kapcsolatok történetét tanította. S azután? A Csapajevröl elnevezett 25. hadosztály politikai csoportfőnökének heÓL iaMMzl é4Söítün lyetteseként harcolt. A második világháború utolsó óráit, a fasiszták fegyverletételét valahol Prága közelében élte át...- Hadosztályunk minden harcosa különleges, forró és szívélyes érzelmeket táplált Csehszlovákia iránt. Tekintetem felemelem a jegyzetfüzetből, s kérdőn nézek vendéglátómra. Csak nem annak a híres 25. hadosztálynak az egyik harcosa van előttem, amelynek soraiban az 1. Csehszlovák tábori zászlóalj a Szovjetunióban átment a tűzkeresztségen? Elmosolyodik, s igenlő válaszát enyhe fejbó- lintással fejezi ki.- Igen, épp a mi 25. gárdahadosztályunk volt az, amelyet Safarenko vezérőrnagy vezetett. örömömet alig tudom leleplezni, hiszen valóban nem vártam, hogy ilyen híres egység egykori tagjával lesz alkalmam találkozni. Gondolatban fellapozom Ludvik Svoboda „Buzuluktól Prágáig“ című könyvét, s azokat a fejezeteket olvasom, amelyek a csehszlovák katonák több mint 300 kilométeres drámai menetét írják le a frontvonalhoz, Harkovba. Akkor, március elején, a fasiszták dühödt támadást indítottak a város eilen, hogy így törlesszenek a sztálingrádi vereségért. A csehszlovák zászlóalj drámai körülmények között kapja a feladatot, hogy foglalja el védelmi állásait a Mzsa folyónál, s ne engedjen át a befagyott vizen egyetlen német harckocsit sem. Míg a csehszlovákok felkészülnek a védelemre, a közeli Taranovkát a 25. gárdahadosztály egységei tartják. A csehszlovák katonák megbízhatnak bennük. A vasúti átkelőhelyeket akkor Sironyin gárdahadnagy szakasza védte. Az ö egysége volt az, amelynek mind a 25 tagját később a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a Szovjetunió Hőse címmel tüntette ki. Hogy is ír erről Ludvik Svoboda? „Sironyinék! 25 katona, akik a csehszlovák és a szovjet harcosok örök barátságát jelképezik...“ Katonáinknak elég idejük volt arra, hogy felkészüljenek Szokolovo védelmére. Siro- nyinéknek a feltételezések szerint egy, maximum két napig kellett volna tartaniuk Tarnovkát. De ók március 3-tól 7-ig kitartottak. Csak akkor kezdték meg a visszavonulást, amikor mögöttük a csehszlovákok - felkészülve első harcukra - elfoglalták védelmi állásaikat. 1943. március 8-a volt, de azon a napon kevés katonának jutott eszébe, hogy békeidőben milyen nap is ez. Az éledező napsugaraknak a folyó jege még ellenáll. A fasiszták ezért is sietnek áttömi a csehszloSztyepan Matvejevics Szoboljev sok, hörgések, sűrű golyózápor... Közeledik este hat óra. Szokolovo egyharmada lángokban áll, a fasiszták néhány harckocsija és páncélozott járműve behatolt a falu központjába, a nácik több irányból támadnak. ..“ De Szokolovót nem foglalták el. A csehszlovákok becsületesen helytálltak. Sokáig beszélgetünk azokról az eseményekről, harcokról, amelyekben a szovjet és a csehszlovák katonák fegyverbarátsága született. Élethalál harcban jött létre ez a barátság, s azok, akik túlélték a háború poklát, a legdrágább kincsként őrzik. Vendéglátóm számára minden egyes nap, amely a mi hazánk határaitól elválasztotta, ádáz harcot jelentett minden kilométernyi földért. Hiszen Csehszlovákia irányába a híres 25. hadosztály a romániai Kárpátokon, majd Magyarország beláthatatlan síkságain verekedte át magát. A 2. ukrán front, amelynek kötelékében a hadosztály részt vett Magyarország felszabadításában, le tudta győzni a német fasiszták ellenállását. A nácik bármilyen áron meg akarták tartani a síkságos területeket. Ezért a budapesti hadművelet az első napokban nem hozta meg a várt sikert. A második támadás sem érte el célját, s ezért 1944. november elején, december végén a Szlovákia délnyugati részének gyors felszabadításához fűzött remények távoliak voltak. Sztyepan Matvejics Szoboljev papírt vesz elő, s lerajzolja a Budapestnél harcoló egységek állásait, az egész harci helyzetet. December 5-én a háborús dráma új szakasza vette kezdetét, s az események ezután gyorsan követték egymást. Mindjárt az első jelentős sikert hozott: sikerült-áttör- ni 14 kilométer szélességben a fasiszták védelmi vonalát. Megnyílt az út Budapest felé, de a Duna és az Ipoly felé is. Rá négy napra sikerült gyűrűbe zárni a várost. December 10-én a szovjet egységek már Ipolyságnál (Sahy) voltak, s elérték Csehszlovákia határát. Itt a támadás néhány napig szünetelt. Épp ekkor határoztak úgy a fasiszták, hogy Bratislavát erőddé változtatják. Parancsnokává von Ohlen ezredest nevezték ki, aki személyesen irányította a lázas munkálatokat. Új védelmi berendezéseket, új védelmi vonalakat építettek. De ezekben a napokban vendéglátóm még nem tudott sokat Bratislaváról. Persze, azt sem tudhatta, hogy a fasiszták gyorsított ütemben három páncélos hadosztályt vezényeltek a szlovák fővárosba. A 25. gárdahadosztály a kegyetlen hidegben Budapest felé verekedte át magát, ahol utcai harcok vártak rá... A magyar főváros február 13-án szabadult fel, de Szoboljev és társai nem sok időt kaptak a pihenésre. Észak felé, Vác irányába indítottak támadást. Azután .pedig már felázott talaj várta őket, a kiömlött Duna által kialakított zavaros vizű terep. Nehéz út volt, főleg a tüzérség csak lassan haladhatott előre. A harckocsik útjuk során gyakran süppedtek a mocsaras talajba. A harcok már Stúrovónál folytak, a szovjet csapatok felszabadították Győrt és Komárom felé igyekeztek. A város stratégiai fekvése volt az oka annak, hogy a fasiszták olyan kétségbeesetten védekeztek... Vendéglátóm hirtelen feláll, s mosolyogva mentegetőzik, hogy még csak teával sem kínált meg. Biztosítom ót arról, hogy a beszélgetés számomra kellemesebb a legjobb teánál is. Kikapcsolja a rezsót, s büszkén kísér végig a moszkvai 42. középiskola termein, ahol már néhány éve polgári védelmet tanít. Megállunk az oklevelek előtt, amelyekkel Szoboljev tanár munkáját ismerték el. Ö maga nem akar beszélni arról, hogy az általa tanított tantárgyban ez az iskola a második legjobb Moszkvában. Ezért hát inkább a szabadidőről beszélgetünk. Nos, sok ideje nem marad, többek között három fiának segít az unokák nevelésében, mert a felesége, Olga Feofanovna, aki orvos még szintén dolgozik. S a három fiú? Érdekes dolog, mindegyikük vegyész. Sztyepan Matjevics emellett a 25. hadosztály háborús veteránjainak klubjában a tiszteletbeli elnök.- No, látja, éppen a klub kezdeményezésére hoztuk létre iskolánkban a 25. lövész gárdahadosztály múzeumát. Szélesre tárja az ajtót, villanyt gyújt, s lassan lépked a panelek előtt. Taranovka és Sironyinék képeit mutatja, a vitrinekben Budapestről szóló könyvek, Komáromról, a Dunáról készült felvételek... Kitüntetések, diplomák, fegyverek makettjei, háborús hősök portréi, több Bratislaváról szóló kiadvány, térképek, amelyek egy-egy harci helyzetet ábrázolnak. Az egyik fölött a felirat: Bratislava-brnói hadművelet...- Gyönyörű tavaszi napok voltak, amikor a szlovák főváros felszabadítására készültünk. Sosem felejtem el a napsugarak és a szlovák testvéreinkkel való találkozás okozta meleg érzést. Emlékszem, támadásunkat a Kis-Dunától északra és keletre bontakoztattuk ki. Nézze meg a térképet, mondhatnánk, hogy Szene (Senec) irányába. Izgalommal a hangjában mutatja lövészhadosztályának harci útját. A Dunán a folyami flotta haladt fölfelé, a 46. hadsereg a folyó jobb partján közeledett Petrzalka felé. Április 3-án a reggeli órákban kezdődött meg a csata Bratislaváért... A tablókon nézem a kitüntetett katonák fényképeit, a különböző dokumentumokat. Az egyik Szoboljev gárdaórnagynak szóló elismerő szavakat tartalmaz, amiért kitett magáért a Komárom bevétele során vívott harcokban. S a többi anyag? Hasonló jellegű, csak éppen Znojmo térségéből valók, Bécs felszabadításáról szólnak, s végül a Prágáért vívott harcokat elevenítik föl.- Prága már felszabadult, a német csapatok aláírták a fegyverletételt, de Csehországban még folytak a harcok. Bizony, a mi hadosztályunk számára a háború utolsó napját 1945. május 12-e jelentette. Beszélgetésünket éles csöngetés szakítja meg. Vendéglátóm már szokásból az órájára néz, s mentegetőzve magyarázza, hogy kezdődik a délutáni tanítás. A kilencedik osztályban órája van, és sosem szokott késni... LADISLAV TAKÁC
