Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-29 / 13. szám

N agy összefüggések földrészi sorozata a labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa. A BEK-ben minden európai ország bajnokcsapata indul, a KEK- ben az országos kupagyőztesek rajtolnak, az UEFA Kupában pedig az egyes országokból az előző öt év eredményeinek megfelelő hányados állapítja meg a részt vevő csapatok számát (4, 3, 2, 1). Európa legtöbb országában június folyamán ismerik meg a labdarúgás hazai bajnokát, továbbá a mögé rangso­roltak közül az UEFA Kupában szereplésre jogosultakat. A hazai kupagyőztes kiléte már májusban ismert. Az UEFA az előző elvek alapján július első hetében ejti meg mindhárom kupa első fordulójának sorsolását. Annak mérkőzései szeptemberben kerülnek sorra. Maga a sorsolás irányított, az előző évfolyamok során szerepelt csapatok kiemelkedő eredményeitől füg­gően. Mindez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egészen kivételes képességű együttesek már a nyitó fordulóban hozzájuk hasonló játékerejű ellenfélbe ütközzenek. Az őszi idény folyamán a BEK-ben és a KEK-ben két- két, az UEFA Kupában három fordulót kell megrendezni ahhoz, hogy a legjobb nyolc-nyolc együttest megismerjük. A jóval előbbi gyakorlattól eltérően még az UEFA Kupa 3. fordulójának visszavágói után kisorsolják a BEK, a KEK és az UEFA Kupa negyeddöntőit. így a téli kupaszünet előtt megismerik egymást az ellenfelek, információkat szerezhetnek egymásról, a tavaszi folytatásra konkrét lehet a felkészülés. Ősszel hat, tavasszal az egyes kupák döntőit is beleszámítva nyolc kupaszerda jelenti a futball iránti európai érdeklődés rendkívüli mértékét. A látogatottságot természetesen az úgynevezett attraktív ellenfél döntő módon befolyásolja, s nem elhanyagol­ható egy-egy klub anyagi helyzete szempontjából a pontküzdelmek szintjét jóval meghaladó bevétel sem. replési lehetőséget biztosíthatnak kere­tük minden játékosának, amellett az egész együttest fokozatosan és folyama­tosan szabadságolják. Szerintünk mégis az őszi korábbi kezdés volna a perdöntő és nyújtana valóban igényelt segítséget mind a nemzetközi kupák, mind a váloga­tott szintjén. Az utóbbi esetben ugyanis az őszi évad vagy a világbajnoki, vagy az Európa-bajnoki selejtezők fontos mérkő­zéseinek jegyében zajlik, amelyekhez a ciklusnak megfelelően az esetleges dlimpiai selejtezők is járulnak. A CÉL MINDIG MESSZE VAN Amikor már tudjuk, melyik együttese­ink biztosították a kupákban szereplési lehetőségüket, várjuk a sorsolást. A klu­bok szakvezetői jámbor óhajtásként azt remélik, hogy eleinte úgynevezett kelle- més lesz az ellenfél, s így a további fordulóban is lehetőség nyílik a szerep­lésre. Addigra egyrészt javulhat a csapat formája, összeszokottsága, gyarapod­hatnak tapasztalatai. Ha viszont az ellen­összehasonlítást. A dinamikus, mozgás­beli technika, rögtönzőkészség, érett tak­tika terén nem éri el az európai abszolút élvonalat. KEK: Inter Bratislava. Klassziskü­lönbséggel kellett volna jobbnak bizo­nyulnia a finn Lahtinál, végül nehezen jutott túl annak alacsony akadályán. Itt­hon 2:1-es győzelem, idegenben gól nél­küli döntetlen. Jött az Everton, amely Bratislavában 1:0-ra, Manchesterben 3:0-ra győzött, tehát Tomcákék becsület­gólt sem szereztek. UEFA Kupa: Bohemians Praha. Fö­lényes nyitány, a Umasszol ellen 6:1-es győzelemmel, csalódás a visszavágón - 2:2-es döntetlen. Az Ajax ellen idegen­ben 1:0-ás vereség, idehaza azonos ará­nyú győzelem, s a tizenegyesek sikere­sebb végrehajtása juttatta tovább a prá­gai zöld-fehéreket. A harmadik forduló­ban 2:0-ás vereség Angliában a Totten­ham Hotspurtól, a visszavágón 1:1. A va­lóban rangos csapatokkal szemben nem jutott érvényre az a tény sem, hogy a Bohemians csaknem azonos az orszá­gos válogatottal. A NEMZETKÖZI KUPÁK ÉS Ml Nálunk az utóbbi években úgy alakul­tak az élvonalbeli futball erőviszonyai, hogy a bajnok jobbára az ország főváro­sából kerül ki. A legutóbb a Sparta (1983-84) duplázott, a bajnoki cím mellé az országos kupát is elhódította. így jutott a KEK-ben szereplési lehetőség a Inter Bratislava csapatának, amely az orszá­gos döntő szlovákiai résztvevője volt. Az UEFA Kupában a Dukla Praha, a Bohe­mians és nem kis meglepetésre az újonc Dukla Banská Bystrica szerepelhetett. Mi tagadás benne, a BEK-ben és az UEFA Kupában való szereplésre jogo­sultságnál a hosszútávú erőviszonyok­nak megfelelően alakul ki a táblázat élvo­nalának sorrendje és ez a mindenkori játékerő valós képviselője. Az országos kupában más a helyzet. Hiába van egy­aránt nyolc-nyolc csehországi, illetve szlovákiai szereplője az I. ligának, játék­tudásban, képességben az utóbbi évek­ben, különösen a most folyó bajnokság­ban a komoly helyezések sorsába a szlo­vákiai csapatok nem szólhatnak bele. önerejükből nem tudnak maguknak nemzetközi kupaszereplést biztosítani. Ugyanakkor a többi, átlagon jóval felüli képességű csehországi futball együttesei közül sok válik meg a kupaküzdelmektól idő előtt. Ez nemegyszer azért történhet meg, mert a sorsolás szerint idegen pá­lyán kell küzdeniük, s nálunk a pálya- előny többnyire döntő szerephez jut. A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség évek óta ígéri, hogy mind az I. liga és a nemzeti ligák fordulóinak, rendszeres és folyamatos lebonyolítási lehetőséget biztosít a kupaküzdelmeknek is. A cseh országrészekben még inkább, mint Szlo­vákiában, sok az idöpontnehézség, átte- vés, sok esetben az irrealitás határát jóval túllépő pályaviszonyok okoznak gondot. Végül az eredetileg kijelölt idő­pontokat olykor még az országos döntő esetében is áthelyezik. Summázásként megállapíthatjuk, hogy korántsem tudunk az országos kupa küzdelmeihez olyan felté­teleket biztosítani, mint a kupahagyomá­nyokkal sokkal inkább rendelkező álla­mokban, illetve a hazai kupa találkozói nem kapják meg azt a rangot, amely megilletné őket. AZ I. LIGA NEM SEGÍT A nemzetközi kupaszereplést nem se­gíti elő kellőképpen az I. liga lebonyolítá­sának mikéntje sem. Túl hosszú a nyári szünet, sok esetben alig előzi meg az őszi idény egy-két fordulója a BEK, KEK és az UEFA Kupa új kiírásának rajtját. Franciaországban, sót Jugoszláviában is már júliusban kezdődik az őszi bajnoki . idény. Ez kapóra jön mind a kupaszerep­lésre jogosult kluboknak, mind a váloga­tottnak. Szerintünk nem lehetne akadálya annak, hogy július végén vagy augusztus elején nálunk is megkezdjék a pontküz­delmeket. Egyelőre beleszól a dolgokba a nyári Inter Kupa, amelynek mérkőzései általában július végén fejeződnek be. Az Inter Kupa azonban csak kiegészítő so­rozat. A nemzetközi sportfogadási irodák finanszírozzák, hogy legyen milyen mér­kőzéseket tűzni hétről hétre a tippelési szelvényekre. Igaz, a részt vevő klubok számára közömbös az érezhetően gyé­rebb érdeklődés, nem jelenthet anyagi gondot az utazás és egyéb költség sem. A csapatok nagyobb kockázat nélkül sze­SZESZÉLLYEL SZEGÉLYEZETT KUPASZERDÁK A kupák körképe: A HAJRÁ A MIEINK NÉLKÜL Zelensky, a Bohemians középpályá­sa, a bajnokjelölt prágai zöld-fehér együttes egyik legjobbja. fél kimondottan gyengébb, az úgyneve­zett ismeretlenek közül való, még a legle­leményesebb reklám sem tudja a nem­zetközi labdarúgást jól ismerő nézőket a lelátókra csalogatni. Ha ráadásul távoli országból való az ilyen ellenfél, tetemes kiadást jelentenek az utazási költségek. Most, hogy labdarúgásunk utolsó ku­pamohikánja is megvált a BEK küzdel­meitől, pillantsunk vissza arra, mi érte csapatainkat az 1984/85-ös kiírás során. BEK: Sparta Praha. Az első forduló­ban Oslóban 3:3-at ért el a Valerengen ellen, idehaza 2:0-ra legyőzte. A második fordulóban Prágában csak 0:0 volt a Lingby elleni eredmény, a visszavágón 2:1 arányú Sparta-siker született. A leg­jobb nyolc között Torinóban 3:0-ás vere­ség a Juventustól, idehaza 1:0-ás győze­lem Platiniék ellen. Az első két ellenfél nem érte el az európai jobb átlagot, rajtuk sikeresen túljutni kötelességszerű volt, mégis elég nehezen valósult meg. Az első rangos vetélytárs (a Juventus) már feltárta a Sparta képességeit, de hiá­nyosságait is. Rámutatott arra, hogy csak erőnlétben és küzdeni tudásban állja az Rossi, a Juventus csatára, az 1982. évi labdarúgó VB gólkirálya Prágakran nem jutott ahhoz, hogy így célba vehesse a kaput, mint az képünkön látható (Vojtíáuk felvételei) Dukla Praha. Láthatólag lebecsülte első ellenfelét, a Videoton együttesét, amelytől azután Székesfehérvárott 1:0-ra kikapott, s a küzdelmes visszavágó gólt Nem vitás, hogy Berger (jobbról), a Sparta Praha játékmestere volt a Ju­ventus elleni labdarúgó BEK-találkozó legjobb hazai játékosa, csakhogy ő sem mindig tudott kellő időben meg­válni a labdától, s olykor átadásaiba belenyúlt az ellenfél. (A ÖSTK felvétele) nem hozott. A későbbiek folyamán igazo­lást nyert, hogy a Videoton más híres, esélyes csapatokat is kijózanított. Dukla Banská Bystrica. Idehaza min­den igyekezete ellenére 3:2-re, idegen­ben 4:1-re kapott ki a Borussia Mön- chengladbachtól. A nagy nemzetközi ta­pasztalattal rendelkező ellenféllel szem­ben a lendület és keménység nem volt elég. A nemzetközi kupában való bemu­tatkozás előtt magabiztosnak látszott a Banská Bystrica legyénysége, utána már a bajnoki küzdelmek során is elbi­zonytalanodott. A két Dukla (Praha és a B. Bystrica) tehát az első fordulóban, az Inter Brati­slava a másodikban, a Bohemians és a Sparta a harmadikban mondott búcsút a további kupaszereplésnek. Érdekes­ség, hogy a prágai katonákat elma­rasztaló Videoton az elődöntőig meg sem állt, az Inter ellen sikeres Everton is az elődöntő részvevője, a Bohe- mianst kiverő Tottenham a negyeddön­tőben a Real Madrid elleni találkozón vérzett el, mig a Spartát legyőző Juven­tus a BEK döntőjének várományosa. Ebből a szempontból figyelhetek az elődöntőket április 10-én és 24-én, mire viszik a csehszlovák együtteseknél sike­resebb csapatok. Az UEFA Kupa döntő­jének első mérkőzését május 8-án, a má­sodikat 22-én rendezik. A Kupagyőzte­sek EK-jának döntője május 15-én Rot­terdamban Itssz, a BEK fináléját május 29-én Brüsszelben bonyolítják le. Eddig egyetl^i alkalommal vésték, méghozzá a Kupagyőztesek Európa Kupájára cseh­szlovák csapat, a Slovan Bratislava nevét (1969). Egyébként annak lehetünk tanúi, hogy klubcsapataink kupaszereplésének élettartama elsősorban attól függ, milyen játékerejű ellenfelekkel hozza össze őket a sors. Egy-egy ország futballjának rang­sorolásánál az a tény sem mellékes, hogyan állnak helyet a legrangosabb ku­pákban együttesei. $11J SZÓ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetó János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorköihp 10, telefon: 309. 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek 506-39 Távíró: 092308 Adminisztráció: Pravdrá Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fériyszeéesst*készül a Pravda. az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovifiova 21. Hirdetési iroda ‘magánszemélyednek1 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telelőn: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a köz; lí­_ . _______ ... ... iL .1'. ,r ii____i_A i.i.i___ rct no caa tt jp; ~ ___bin/tánenl nnw.iH VAe 1 A 70 A iiocírnoni IriaHóc alÁ(Í70fÁCÍ Hí ia nflOVfldéVBTlként leknek 8Í580 Bratislava. Vajanského nábreiie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14,70 A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kós 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külföldi megrendelések: PN Í’NS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom