Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-29 / 13. szám

A minap az utcán találkoztam egy parasztemberrel és elbeszél­gettünk egy kicsit. Elmondotta, hogy volt a múltkor Poltavában.- Mit csinált ott? - kérdeztem.- Vásároltam egy zsák borsót - válaszolta.- Az jó dolog - mondottam.- Igen, jó, de nem nagyon.- Ugyan miért?-Mert azon a napon Poltavá­ban bementem néhány kocsmába is. Visszajöttömkor már részeg JÓ DOLOG, ROSSZ DOLOG Ukrán népi történet voltam és elestem a zsákkal együtt. A borsó szétgurult.- Az rossz dolog.- Iqen, rossz, de nem nagyon.- Miért?- Azért mert maradt még a zsákban borsó, s azt elültettem a kertemben. A vetemény szépen fejlődött.- No az jó dolog.- Igen, jó, de nem nagyon.- Miért?-Azért, mert a szomszédom disznaja beszaladt a kertbe és széttúrta az ültetést.- Az rossz dolog.- Igen, rossz, de nem nagyon.- Miért?- Azért, mert kaptam a kést és megöltem a disznót. A húsából készítettem jó sonkát, kolbászt és egyéb disznóságot.- No az igen jó dolog.- Igen, jó, de nem nagyon.- Miért?- Mert a falusi pap kutyája be­szaladt a konyhába és megevett minden sonkát, kolbászt.- Hú, az rossz dolog.- Igen, rossz, de nem nagyon.- Miért?- Mert én újból elővettem a kést és megöltem a kutyát. Bőréből készítéttem a feleségemnek szőr­més bundát, szép köpenyt.-Az jó dolog.- Igen, jó, de nem nagyon.- Miért?- Mert a feleségem vasárnap elment a templomba, s ott a pap felismerte a kutyájának szőrét és bőrét, és a bundát elvette a felesé­gemtől.- Az rossz dolog.- Igen, rossz, de nem nagyon.- Miért?- Mert én panaszra mentem a bíróhoz a törvényszékre és a bí­ró megbüntette a papot. Vissza kellett adnia a feleségemnek a bundát.- Az jó dolog.- Igen, jó, de nem nagyon.- Miért?- Mert ajándékot kellett adni a bírónak, és én neki adtam a te­henemet.- Az rossz dolog.- Iqen, rossz, de nem nagyon.- Miért?-Azért, mert a tehenem már nagyon beteg volt és egy hét múl­va megdöglött a bíró úr istálló­jában. Eszperantóból fordította: Zakar János Számomra ez egy kicsit nehéz kérdés. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt mondom, hogy hétközben egyáltalán nincs szabad időm. Dél­előtt iskolában vagyok, délután pedig zongoráz­ni megyek. Mikor öt után hazaérek, még a lec­kék hosszú sora vár rám. Vacsora után már gyufaszállal kell kitámogatni a szemhéjamat, hogy át tudjam ismételni a leckét. Tévét nézni persze nincs kedvem, örülök, mikor, mint egy krumpliszsák dőlhetek az ágyba. így hát egy szombati nap eseményeit mesélem el. Reggel persze alig tudnak belém lelket verni.- Hé, már a hasadra süt a nap! - nyit be nővérem a szobába. Mivel álmos fejjel is tudom, hogy ez ellen valamit tenni kell, még jobban nyakamba húzom a takarót. Kis idő múlva azért nagy nehezen kibotorkálok az ágyból, és „ megreggelizek“. Azzal tisztában vagyok, hogy a késést be kell hozni. Délután már úgy takarítok, mint egy robotgép. Olyan precízen törtöm le a bútorokat, hogy egy árva porszem se maradjon utánam. Szinte kopottra porszívózom a szőnyeget. Ha jókedvem van, még az ablakokat is lemosom. Közben rádiót vagy magnót hallgatok. Mikor kész vagyok a munkával, elégedetten tekintek végig a ragyogóan tiszta lakáson. „Jól végzett munka után megérdemelt a pihe­nés“ elv alapján telik el a nap hátralévő része. (A „jól végzett munka“ alatt a takarítást, a ,,megérdemelt pihenés“ alatt a barátnőmmel való beszélgetést értem.) Uzsonna után szedem a sátorfámat, indulok a barátnőmhöz. Elpanaszoljuk egymásnak, hogy milyen évszázados por volt a szekrény tetején, hogy a többiek milyen keveset segítet­tek a takarításban... Aztán nevetünk egy jót. Hogy min? Hát azon, hogy már megint túloz­tunk. Utána megbeszéljük a heti eseményeket. Mindkettőnknek jólesik a pihenés. Mikor az égbolt szürkülni kezd, hazaindutök.- De jó, hogy ilyen közel lakunk egymáshoz! - sóhajtok, mert ilyenkor már legjobb otthon lenni. Vacsora után az egész család a tévé előtt ül. Ha valami izgalmas filmet sugároznak, inkább a kezemre ütök, hogy le ne rágjam a körmöm. A film után szívesen olvasok. Nekem a könyv nagy élményt nyújt. Ilyenkor lapozom fel a heti újságokat is. Addig el nem alszom, míg valame­lyik érdekes cikket az utolsó betűig el nem olvasom. Utána elégedetten oltom el a lámpát, s ,,elteszem magam holnapra“. A vasárnap már jóval nyugodtabb. Már takarí­tani sem kell. Ezért a fél napot olvasással töltöm. Délután eljön a barátnőm. Ilyenkor elmegyünk együtt moziba, vagy ha rossz idő van, otthon beszélgetünk. Vasárnap már korábban megyek aludni, hi­szen hétfőn az iskolában ugyanúgy helyt kell állnom, mint máskor. Kovács Mária (Muzsla - Muzla) A SZÉPSÉG MINDENÜTT OTT VAN, NEM RAJTA MÚLIK, HOGY NEM TUDJUK MEGLÁTNI. RODIN GONDOLKODOM TEHÁT... MINIKVÍZ EGÉSZÍTSD KI! 1. Szendi, Szundi, Vidor, Morgó, Hapci, Kuka... Mi is a hetedik törpe neve? 2. Ki írta a legismertebb mesét és ki a legismertebb balettet a száz évre elszundító Csipkerózsikáról? Egészítsd ki a táblát fekete és fehér mezőkkel! Hány darab kell az egyikből és hány a má­sikból? KOVÁCS SÁNDOR A HOLD MEG A VÁNDOR Ment a vándor a sűrű erdőn keresztül. Éjszaka volt, csak a Hold világított, az is halvá­nyan. Az úttalan utakon hol egy kőbe, hol meg egy kiálló gyökérbe botlott. Atkozta ma­gát, hogy nem nappal indult el, de most már nem tehetett semmit, jókora utat megtett, nem fordulhatott vissza. Mikor egy gödörbe huppant, s majdnem lábát törte, kifakadt belőle a harag.- Jobban is világíthatnál, te sápadt fényű, ott, fenn az égen! Minek vagy te, ha nem adsz elegendő fényt a vándor­nak? A Nap nem fukarkodik így a fényével! A Hold, mintha csak meg­hallotta volna a vándor szavait, hirtelen egy nagy, sötét felhő mögé bújt. Most lett ám igazi éjszaka, a vándor körül korom­feketévé változott minden. Már a fákat sem látta, az utat meg csak tapogatta a lábával. El is tévedt a kanyargós ösvényen.- Gyere vissza, Holdacska - könyörgött hangosan -, nem akartalak én megbántani, csak kitört belőlem az oktalan ha­rag. Bújj elő, és vezess a jó útra, mert így egész éjszaka bolyonghatok az erdőben. A Holdat takaró felhő nem­sokára elvonult. Megint világos lett az erdőn, csak holdvilágos, de az a kevéske fény is elég volt, hogy az eltévedt vándor megtalálja a helyes utat. A kevés segítség is többet ér, mint a semmi, ha bajban van az ember - gondolta a vándor -, amiért inkább örül­ni kell neki, nem pedig hálátla­nul lekicsinyelni. Nem is szólt többé egy rossz szót sem a Holdra, még akkor sem, ha felhő mögé bújt. A KERÉKPÁR Mintegy hatezer évvel eze­lőtt a sumérek feltalálták a ke­reket. Ezzel megszületett a ko­csi, pontosabban a kordé, amelynek tömör fakerekű pél­dányait napjainkig megtalál­hatjuk a kevésbé fejlett orszá­gokban. Az ókori Róma híres volt harci szekereiről, és ter­mészetesen szekérversenyei­ről. Mind a kordé, mind a római harci szekér kétkerekű jármű volt, ami szinte sugallta, hogy nemcsak lóvontatású járművet készítsenek, hanem olyat is, amelyet az emberi izomerő is képes működtetni. Csakhogy az ember - a feltalálók - év­ezredeken át nem látták a fá­tól az erdőt, senkinek se jutott az eszébe ilyen eszközt készí­teni. A kerékpár őse csupán a 17. század végén jelenik meg, a francia de Sivrac jóvoltából, aki két kereket deszkával köt össze, megalkotva így a gyors­futót. Persze ez a szerkezet csak nagyjából hasonlított a mai kerékpárra, hiszen pe­dálja, meghajtó fogaskereke és lánca egyáltalán nem volt, futni kellett vele, majd boldog tulajdonosa felpattant rá és gu­rult, amíg gurult. Ezután több mint egy évszá­zadon át csak apró, lényegte­len változások történtek a gyorsfutón. 1813-ban a né­met K. F. Drais elkészíti a for­gatható kormányt, amelynek révén mozgékonyabb lett a „gép“. Hogy milyen forradal­mi találmánynak számított ez akkoriban, elég csak annyit említeni, hogy nyomban át is keresztelték a gyorsfutót, a fel­találóról draisin-nek nevezve el. A pedál 1840-ben jelenik meg egy skót kovács, Kirpat- rick MacMillan jóvoltából, aki háromkerekű gyorsfutóját ta­posópedállal látta el. Ma ilyen pedálokat alkalmaznak a gye­rekek számára készített kis négykerekű autókban (leg­gyakrabban a szovjet gyártmá­nyú kis gyermek-Moszkvicsok- kal találkozunk). Húsz év múltán, 1860-ban Franciaországban születik meg a velocipéd, Pierre Ernest Michauxjóvoltából. A velocipé- den már a mai pedálok látha­tók, a meglehetősen nagymé­retű első kereket hajtották meg, ennek megfelelően a ke­rékpáros közvetlenül e kerék felett ült, míg a hátsó kerék kicsi volt. Hamarosan nagyon népszerű lett a velocipéd. Kez­detben a kerekeket, a kocsihoz hasonlóan, acélabronccsal lát­ták el, ez azonban nagyon me­rev és zajos volt. 1865-ben a francia M. Thévent-nek jutott eszébe, hogy jobb lenne gumi­abroncsot használni. A velocipéd furcsa szerke­zetének a magyarázata rend­kívül egyszerű: mivel az első kerék közvetlen meghajtású volt, minél nagyobbra készítet­ték, azonos pedálozás mellett annál nagyob utazósebessé­get lehetett vele elérni. így a férfiak számára készülő gyors velocipédek egyben a legnagyobb kerekűek is voltak. A láncmeghajtásos kerék­pár 1879-ben jelenik meg Ang­liában, és hamarosan hódítani kezd. A lánc lehetővé teszi, hogy a pedál „elkerüljön“ a ke­rékagyból, de ennél fontosabb, hogy az erőátvitel és a sebes­ségátvitel áttétellel oldódik meg (tekintve, hogy a pedál és a meghajtott kerék fogaskere­ke nem azonos átmérőjű). Megszülethet tehát a mai ke­rékpár a két azonos méretű kerékkel, és közöttük pedig, a hátsó kerékhez közelebb el­helyezett, pedálokkal. A meg­hajtás még ezeken a kerékpá­rokon is közvetlen volt, akár­csak a mai kis gyermektricikli­ken, vagyis amikor a kerék for­gott, a pedálok vele forogtak. A közlekedés, így az autó­zás és a kerékpározás fejlődé­sét is szinte forradalmasította J. B. Dunlop amerikai techni­kus, aki 1888-ban elkészíti az első légtömlös gumiabroncsot. Ez a közlekedési eszközöket jóval zajtalanabbá, futásokat simábbá tette. Európában a francia Michelin fivérek ve­zették be a találmányt. Napja­inkig ez a név a minőségi gu­miabroncsok márkája. A kerékpártörténet utolsó mérföldköve a szabadonfutó feltalálása volt, amely E. Sachs nevéhez fűződik. 1900-ban ta­lálta fel ezt az ötletes szerke­zetet, így a kerékpáros pedálo­zás közben is pihenhetett. A kerékpár a huszadik szá­zadban szédületes karriert fu­tott be: ma gyakorlatilag min­den családban van két-három darab belőle. A hatvanas-het­venes évek folyamán úgy tűnt fel, hogy az autózás háttérbe szorítja, azonban az utóbbi évek bebizonyították, hogy a kerékpárra még nagy jövő vár, mivel előnyei rendkívüliek: olcsó, kezelése egyszerű, a sportolás és a természetjá­rás egyik vonzó eszköze. Van­nak országok, például Svédor­szág, ahol a legfontosabb köz­lekedési eszköznek számít. OZOGÁNY ERNŐ BARAK LÁSZLÓ Kutyaság A mi kutyánk neve Bátor, keveset tud a világról... Mert kölyök még az ebadta, gazdáit is megugatja. Idegennek farkat csóvál, • ha keressük mindig kószál. Akkor kezes csak, ha éhes, kedvence a túróbéles. Kap is sokszor nagy titokban, hátha szót fogad majd jobban... Ha megtudná ezt a mama, fene tudja, mit mondana. Hogyha nem lenne rossz kedve, talán éppen kinevetne... Addig is, míg ki nem derül, a kedvencünk velünk örül; a részét mindig megkapja, morgolódva elfogyasztja... MEGFEJTÉS A március 15-i számunkban közölt feladatok megfejtése: felülről lefelé 17-18, 10, 4-6; szabó, tinó, boglyas, ágrul, Irént, két öl. Nyertesek: Bugár György, Nagymegyer (Calovo); Mel­len Gábor, Komárom (Komárno); Il­lés Zsolt, Kolárovo; Mészáros Ta­más, Királyrév (Král'ov Brod); Szarka Gyula, Palást (Pláátovce). Hogy töltöm a szabad időmet?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom