Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-04 / 1. szám

A _ Udvardi (Dvory nad 2i­MZ tavou Mezőgazdasági Középiskolában állattenyésztési szakembereket, illetve mezőgaz­dasági gépészeket képeznek. Eb­ben a tanévben harmincán sze­reznek szakmunkásbizonyítványt. Közülük Magyar Péter, Alexa Lu- kácová, Lubomír Smolarik, Svajda Péter és Szűcs József pártunk tagjelöltjei.- Nálunk már szinte hagyo­mány - magyarázza - Prehoda László mérnök, pártbizottsági tag, hogy a végzősök közül minden hatodik fiatal tagjelölt. Mi az okta­tással egyidejűleg nagy gondot fordítunk a politikai és az eszmei nevelésre is. Az iskola pártszervezet propa­gandistája, Jókai Károly gyakorlat- vezető fömester ehhez még hoz­záteszi:- Ezt a céltudatos nevelő mun­kát már az első évtől megkezdjük. Komoly eredményt csak így lehet elérni. A nevelési folyamatnak a jel­lemző vonását szeretném megál­lapítani, de előbb hárman együtt, az iskolára vonatkozó adatokat vesszük számba. Ebben segít ne­künk dr. Jozef Benkovic mérnök, az iskola igazgatója is, aki rendel­kezésünkre bocsátja a legutóbb elküldött, hivatalos jelentések má­solatát. A diákok száma 352. Mindegyik osztály, évfolyam pár­A műhelyben. Balról jobbra: Németh Dezső mester, Szmi- csek Róbert, a II. B osztály tanulója, Jókai Károly főmester- Meg kell említeni azt is - fűzi hozzá Jókai Károly fömester hogy a bizottságnak közvetlenül két szakkör, a világnézeti nevelés és az ifjú ateisták körének vezetői segítenek. A világnézeti nevelés körének vezetői: Járt Balogh, Strba Róbert. Az ifjú ateisták körének vezetője Juhász István mérnök és Jozef Béták mérnök, az igazgató politi­kai nevelésért felelős helyettese.- Nincs az iskolánkban olyan fi­atal - jegyzi meg -, aki egyik, vágy másik körnek ne lenne a tagja. Erre ügyelünk, és erre a tanév elején nyomatékosan figyelmez­tetjük az ifjúsági szervezet tiszt­ségviselőit is, amikor hozzákezde­nek a szakköri tevékenység meg­szervezéséhez.- Nekem mindegy, szeretem az elméleti oktatást is, itt meg olyan a munka, amit kedvelek. Mindig valami mással, újjal foglalkozunk. Miközben átmegyünk a másik műhelybe, panaszkodik a főmes­ter:- Akad néhány munkagépünk, de kevés. Jobb is, korszerűbb is lehetne a aépi felszerelés. A műhelyben Ács István szak­oktató foglalkozik Csókás Kornél I. A osztályos tanulóval az eszter­gapad mellett. Más nincs is a mű­helyben, ami azt jelenti, hogy egyéni a gyakorlati munkára való nevelés.- Azért - indokolja a szakoktató -, mert a fiatalokban mutatkozó adottság és hajlam szerint szoktuk a gyakorlati képzést megszervez­mm,tömi A karbantartási munka gyakorlása. Balról jobbra: Pócs László és Molnár Lukács, a III. B osztály tanulói, Csömör István szakoktató huzamosan szlovák illetve magyar oktatási nyelvű. A megoszlás ará­nyosan fele-fele. A gépészeket képző tagozaton nem tanul leány. Az állattenyésztési irányzatú osz­tályokban a tanulók mintegy 25 százaléka leány. A tantestület 15 tagú, s mindegyik pedagógus megfelelő képzettséggel rendel­kezik, az átlagos életkor 34,5 év. A gyakorlatvezető mesterek szá­ma 20. Ők az átlagos életkornál idősebbek, s minden második mester kommunista.- A tagjelöltek kiválasztásával - tájékoztat Prehoda László mér­nök - többen foglalkozunk. Van egy külön bizottság is: Elnöke Zsabka Ferdinánd mérnök. Az is­kola igazgatóján kívül tagja még Kóta Róbert mérnök, a diákok gyakorló munkájáért felelős igaz­gató-helyettes, Gergely Ferenc nevelő, és a SZISZ iskolai szerve­zetének az elnöke, az idén lett tagja Mária Stranáková tanuló is. És indulunk a műhelyek felé, ott nyugodtabban lehet a fiatalokkal beszélni, s egyébként is érdekes, amit a műhelymunkával, a diákok gyakorló tevékenységével kap­csolatosan, indoklásként mond a gyakorlatvezető fömester:- Az oktatást a mezőgazdasági gépek megismertetésével, majd javításával kezdjük. Aki később, évek múlva pártunk tagjelöltje lesz, annak bizony már itt ki kell tűnnie. Illetve, itt is. A műhelyben, ahol Németh De­zső mester foglalkozik a II. B osz­tály éppen ott dolgozó nyolc tanu­lójával, Szmicsek Róbert mellett megáll a főmester. Amíg szem­ügyre veszi a félig kész munka­darabot, a lakatot, a fiútól megkér­dezem:- Mi a nehezebb, az elméleti vagy a gyakorlati oktatás? Néz rám, furcsán, csodálkozva, s azt mondja: ni. Esetenként akár egyénileg is, mert így hatékonyabb a minőségi munkára való nevelés. Közben a politikai nevelés fontosságáról is elbeszélgetünk. Az udvaron, a garázs előtt hár­man dolgoznak az IFA típusú te­hergépkocsi körül: Csömör István szakoktató és Pócs László, Mol­nár Lukács, a III. B osztály diákjai.- Karbantartási munkagyakor­lat - közli a szakoktató - mint látható, közös, együttes munkát jelent. Ilyenkor, és itt bizonyosodik meg, hogy aki tud, az igazán tud, aki nem tud, hát csak nyög, amíg meg nem tanítjuk jól dolgozni. A diákok persze derülnek és tréfálkoznak:- Inkább mi nyögjünk, mint a motor. Csak akkor hallgatnak el, ami­kor a főmester dicsérni kezdi mun­kájukat. mondva:- Ők is azokkal dolgoztak, és példásan, akik gyakorlatként a mi­kulási állami gazdaság határában száz hektáron elvetették az őszi árpát. Benézünk a tanterembe is, ahol Prehoda László mérnök órát tart. Előbb Dana Kuröová, az osztály elnöke, majd Csarnoki Marian lép az asztalhoz. Az ott elhelyezett munkagépek makettjein megmu­tatják, elmagyarázzák azok szer­kezeti felépítését. Azután a tanár a látogatásra való tekintettel komo­lyan, tanárosan bejelenti a diá­koknak:- Dicséretet kaptatok a leg­utóbbi vetélkedőn való szereplé­sért. Csak így tovább, gyerekek! És a fiatalok mosolyogva fogad­ják a biztatást. HAJDÚ ANDRÁS Mosolygós örömmel fogadják, hallgatják a biztatást (A szerző felvételei) NEM SZERZIK-NEVELIK Céltudatos munka a káderekkel „Megérkezett az újabb ikerpár“ - értesíti a zilinai Avia portása az illetékest, aki azon nyomban indul, hogy átvegye a két gépko- -csit. Házon belül ugyanis így hívják a prágai üzemből érkező félig kész Aviákat. Találóan, mivel az egyik, kerekekkel és vezetőfül­kével ellátott, tehát üzemképes gépkocsi a hátán hozza a ráborí­tott másikat. Itt aztán ellátják felépítménnyel, s billenőplatós tehergépkocsiként vagy furgonként hagyják el az üzemet.- Az idén közel 2300 gépkocsit komplettizálunk s ezen kívül a prágai üzemnek alkatrészeket illetve komplett részegységeket is gyártunk. Köztük olyanokat is, amelyeket a közelmúltban még Franciaországból hoztunk be. A munka igényes. A gépkocsik 85 százalékát külföldre szállítjuk, szocialista és kapitalista piacra egyaránt. Az elvárásoknak messzemenően eleget teszünk. Min­den jel arra vall, hogy valamennyi tervmutatónkat teljesítjük s üzemünk 32. évét is az előzőekhez hasonlóan jól zárhatjuk - tájékoztat Milan Hanze! mérnök, igazgató, de nem érem be ennyivel. Érdekel az is, hogy szerinte a pártalapszervézet gazda­ságpolitikai munkájának milyen része van a sikerekben.- Nagy és nélkülözhetetlen - kezdi pillanatnyi gondolkodás után. - Dolgozóink 16 százaléka kommunista. A 150 tagú pártalapszervezet vezető szerepe sokoldalúan érvényesül. Szé­lesíti s mélyíti a kezdeményezést, valamint a szocialista munka­brigádok tevékenységét, aminek a rendkívüli feladatok teljesítésé­ben látjuk hasznát. Mert időközönként azért a mi szállítóink is megkésnek, nekünk is vannak régi, elhasználódott s így gyakrab­ban javításra szoruló gépeink, nálunk is akadnak olyanok, akik szívesebben fognák a munka könnyebbik végét, s nekünk sem állítják elő mindig úgy a vagonokat, ahogy a helyzet megkívánná. A brigádok mellett a pártcsoportok is sokat tesznek a nehézségek leküzdéséért. Tagjaiknak a termeléssel kapcsolatosan is adnak feladatokat, s ellenőrzik azok teljesítését. Segítenek az újszerű­ségeket elfogadtatni, s azok lényegét dolgozótársaiknak is meg­magyarázzák. Például jelenleg ilyen eszmecsere folyik a beveze­tésre kerülő brigádrendszerű bérezésről. Az is sokat segít nekünk gazdasági vezetőknek, hogy üzemünkben a párt irányítása és útmutatása mellett jól dolgoznak az egyes tömegszervezetek és tevékenységükkel a tervmutatók teljesítését is segítik.- Hogyan és mivel? - kérdeztem, előbb Dimitrij Barmától, a IV. ifjúsági alapszervezet elnökétől, majd a szakszervezet üzemi bizottságának alel nőkétől is.- Üzemünkben sok a fiatal. A szaktanintézetből évente 70-80 végzőst kapunk. Ideológiai és eszmei nézeteik, erkölcsi felfogá­suk és jellembeli vonásaik kialakítására nagy hangsúlyt helye­zünk. A fiatalok többsége tagja valamelyik politikai kérdésekkel foglalkozó körünknek. Kivesszük részünket a vállalások teljesíté­séből és hatékonyan dolgozik a fiatalok reflektora. Mindennek eredményeként évente mintegy 10 fiatalt tudunk tagjelöltségre ajánlani. A szakszervezet üzemi bizottságával közösen már megteremtettük a feltételeket a fiatalok szocialista munkabrigád­jának létrehozására és folyamatosan kialakítjuk a munkakezdő fiatalokat patronáló dolgozók csoportját. A szakszervezet alelnöke, Milan Hriník mindenekelőtt ez utóbbi feladatot említette.- A megfelelő gyakorlattal rendelkező szakemberek, kommu­nisták már eddig is patronáltak tanoncokat. A gondoskodást és segítést most a munkaviszonyba lépést követő évekre is kiter­jesztjük. Szeretnénk, ha a fiatal és az őt patronáló idősebb munkatársa között kölcsönös bizalmon alapuló szorosabb viszony alakulna ki. Ha a két ember olyan közel kerülne egymás­hoz, hogy az idősebb esetenként a fiatalnak személyes problé­máiban is a segítségére lenne. A beilleszkedést hivatottak segíteni a fiatalok szocialista munkabrigádjai is. Meggyőződé­sünk, hogy az a fiatal, aki munkaviszonyának első hónapjaiban és éveiben megértő kollégákra talál, jobban megbecsüli majd mun­kahelyét és a katonai szolgálat után is visszajön. Ugyanakkor természetesen az idősebb dolgozókról sem feledkezünk meg. Évente átlagosan 500-an vesznek részt üdülésen, kiránduláson, dolgozóink gyermekeinek pionírtábort szervezünk. Az első és a második műszakban is szolgálunk fel meleg ételt és az orvosi rendelő mellett rehabilitációs központja is van üzemünknek. A mosodában nemcsak kitisztítjuk a munkaruhákat, hanem a szükséges javításokat, gombfelvarrást stb. is elvégezzük. Vagyis adunk, de egyben igénylünk is. Jó és felelősségteljes munkát, valamint a rendkívüli feladatok vállalását és teljesítését. A beszélgetések, pontosabban a felkeresett egyének kapcsán a termelést segítő gazdaságpolitikai pártmunkának egy további, fontos részére is rámutatott Anton Broz, az üzemi pártbizottság elnöke.- Az igazgató saját nevelésű káderünk. Tíz éven át esztergá­lyosként dolgozott az üzemben. De ugyanígy a mi nevelő és felkészítő munkánk közepette nőtt fel tisztségébe és felelősség- teljes munkabeosztásába a SZISZ-elnök is. Tanoncként végzett 1977-ben mint autómechanikus. Igyekvő és vállallkozó szellemű volt, már diákkorában tevékenyen kivette . részét az ifjúsági alapszervezet munkájából, és párttagjelölt lett. A katonai szolgá­lat letöltése után, egyre felelősségteljesebb feladatokkal bíztuk meg. Az üzemben egyébként lépten nyomon találkozhatunk olyan egyénekkel, csoport- és brigádvezetőkkel, mesterekkel, termelés- irányítókkal stb., akik nálunk tanoncként kezdték. Mi bizony nem szerezzük, hanem neveljük a kádereinket. A tanonciskolában és a SZISZ-alapszervezetben, a tömegszervezetekben és a párt- alapszervezetekben egyaránt. Nem állunk meg a káderek kivá­lasztásánál, hanem törődünk eszmei, politikai fejlődésükkel és szakmai felkészültségük bővítésével. Kádertartalékainkat rend­szeresen értékeljük és így pontosan ismerjük képességeiket. A gazdasági vezetőség káderterveiben nemcsak állást foglalunk, hanem kezdeményező javaslatokat is teszünk. így olyan egyének kerülnek a vezető helyekre, akik megfelelő hatással vannak a kollektívára, kellő bátorsággal rendelkeznek az egészséges és józan kockázatvállaláshoz, s van érzékük a haladó termelési módok alkalmazásához. Mindez pedig lényeges feltétele a terme­lési feladatok teljesítésének, sikereink alapja. EGRI FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom