Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-11 / 2. szám

A FEJLETT SZOCIALIZMUS KÖVETELMÉNYEINEK SZINTJEN

ÚJ szú

5

(Folytatás a 4. oldalról)

ban bevált formái és módszerei akadályt kezdenek jelenteni az új technika előtt, nem engedik be azt a műhelyekbe.

Ebből csupán egyetlen következtetés vonható le: a termelőerők minőségi átalakítását célzó erőfeszítéseink eredményei attól függenek, mennyire vagyunk képesek ennek megfelelően változásokat eszközölni a termelési viszonyokban. Ismeretesek a párt azon javaslatai és intézkedései, amelyek a termelési viszonyok tökéletesítési folyamatának kibontakoztatását hivatottak szolgálni. Ilyen például a brigádszerű munkaszervezés terjesztése, a mezőgazdasági-ipari komplexumok létesítése, a hozras- csot egyre következetesebb alkalmazása, valamint azok a széles körű - egyelőre a kísérletezés stádiumában levő- intézkedések, amelyek feladata a gazdasági és termelési tevékenység minden területén szilárdan rögzítetni két egymástól elválaszthatatlan alapelvet: a nagyfokú önállóságot és a nagyfokú felelősséaet. Ennek rendkívüli jelentőséget az ad, hogy olyan gazdasági feltételeket kellene teremtenie, amelyek nélkül a népgazdaság műszaki korszerűsítésére és intenzifikálására irányuló orientálódás- mondjuk meg őszintén - nem járna vajmi sok eredménynyel.

Éppen a magasan termelékeny technika, megszorozva a bevezetésében való általános gazdasági érdekeltséggel, eredményezheti az időszerű gazdasági változást, a tudományos-technikai és a szociális forradalom összekapcsolását, s újult erővel tárhatja fel a szocialista termelési mód előnyeit. Amint Lenin tanítása mondja, eme előnyök legfontosabbika: lehetőséget teremt a dolgozóknak arra, hogy saját maguknak dolgozzanak, olyan munkát végezve, amely a modern technika és kultúra vívmányaira támaszkodik.

Pártunk története igazolja, milyen hatalmas, példátlan munkára képes az a nép, amely tudatosítja, hogy a saját jólétéért, a saját érdekeiért dolgozik. Ma különösen fontos ennek a tudatnak a szilárdítása, fejlesztése. Miért éppen ma? Azért, mert a termelés intenzifikálása egyszerűen elképzelhetetlen a dolgozók munkához való alkotó és kezdeményező hozzáállása nélkül. És itt nem elég általánosságban érteni azt, hogy nálunk minden munka gyarapítja a társadalom gazdagságát, növeli az összes dolgozó életszínvonalát. Következetesebben kell törődni azzal, hogy minden társadalmilag hasznos munkára közvetlenebbül és konkrétabban tekintsenek azok, akik végzik, úgy, mint az önmaguk számára végzett munkára.

Az, hogy a dolgozó személyes érdekeltségét növelni tudjuk az általa végzett munkában, nálunk az anyagi és- erkölcsi jutalmazási rendszer, valamint általában az elosztásban uralkodó viszonyok tökéletesítésének a kérdése.

E téren az a feladat kerül előtérbe, hogy garantáljuk a bérek és az elvégzett munka - tekintettel termelékenységére és feltételeire - közötti szigorú párhuzamot. Megengedhetetlen, hogy a bérek gyorsabban növekedjenek mint a munka termelékenysége. Amint a pártdokumentumok is gyakran hangsúlyozzák, sajnos, ezzel lehet még találkozni, s negatívan tükröződik vissza mind a gazdaságban, mind pedig a nép életszínvonalában. Érezhető veszteségeket okoz nekünk az ezzel ellenkező gyakorlat is, amikor az emberek nyilvánvalóan jó eredményeket érnek el a termelőmunkában, de nem kapnak érte nagyobb jutalmat. Ki tudná megszámlálni, hány dolgozó vesztette el Így munkalendületét, mennyi lelkesedés volt Így elnyomva, s végül: milyen veszteségek érték igy népgazdaságunkat?

Az utóbbi időben sok történt annak érdekében, hogy erősödjék a munka szervezésének és az elvégzett munka javadalmazási formáinak stimuláló szerepe. Fontos tapasztalatokat szereztek e téren a hozrascsot-brigádok és azok az üzemek, melyek bekapcsolódtak a gazdasági kísérletbe. Olyan intézkedések készülnek, amelyek nem csak az iparban és a mezőgazdaságban teszik lehetővé a munka és a bérek összehangolását, hanem a szolgáltatásokban és az irányító munkában is. Az egészet tekintve azonban be kell vallani, hogy e helyes irányban csak lassan haladunk. Egyes hivatalainkban az emberek még nyilvánvalóan nem tudatosították, hogy milyen gyakorlati következtetéseket kell levonni a jelen feltételek mellett abból " lenini alapelvböl, amely szerint a termelés növelésének módszere, eszköze és fegyvere az elosztás.

Pártunk az elmúlt tíz esztendő tapasztalatait értékelve a XXVI. kongresszuson rendkívül fontos következtetést vont le az ország gazdasági és szociális fejlesztése közötti szoros összefüggésből. Ezt a gondolatot a nálunk oly gyakran ismételt mondat is tartalmazza: Ha jobban akarunk élni, jobban kell dolgoznunk. Egyszerű szavak ezek, mindenki ismeri értelmüket. Mégsem árt részletesebben megvizsgálni, hogy mit is jelentenek, mire köteleznek. Természetesen mindenekelőtt azt jelentik, hogy a jobb munkának a fizetésben is tükröződnie kell, és fordítva: aki rosszul dolgozik, az ne számítson jobb életre, de mégcsak az eddigihez hasonlóra se, hanem rosszabbra. Arra törekszünk, hogy mindenki teljes mértékben felelős legyen az elvégzett munkájáért. Végül is nem lehet tűrni, hogy az emberek fizetést kapjanak a rossz termékekért, az olyanokért, amelyek nem kellenek a vásárlóknak. Ez az egyik dolog.

S a másik: mit jelent az, hogy „jobban élni“? Ezt a fogalmat esetenként nagyon egyoldalúan magyarázzák, leszűkítik a nagyobb bérre, nagyobb jövedelemre, a fogyasztás magasabb szintjére. Igaz, az anyagi oldal nagyon fontos, s nem engedhető meg a mellőzése. De valóban ez lenne minden, ami az ember életét, s főleg a mi szocialista társadalmunkban az életet jelenti? Hiszen rengeteg lelki, erkölcsi, pszichológiai érték létezik, s ezeket a szovjet ember legalább annyira becsüli, ha nem jobban, mint az anyagi javakat. Ha az ember jobban dolgozik, akkor nagyobb tiszteletnek örvend a kollektívában, s az üzemben jó elvtársi légkör alakul ki. Ez csak néhány

véletlenül kiragadott elem abból, aminek összességét a „jobban élni“ fogalma alatt ismerjük. S ehhez természetesen hozzá lehet és kell is adnunk más örömöket, sikereket, amelyekre mindenki törekszik a magánéletében és társadalmunk nagy, közös életében egyaránt.

Ennek ellenére érvényes az alapszabály: Hogy jobban élhessünk, - ebben a tágabb értelemben is - jobban kell dolgoznunk. Nem csupán azért, mert a jobb élethez szükséges anyagiakat csak munkával, a termelésben állíthatjuk elő. Mindenekelőtt azért, mert főleg ebben a szférában bontakozik ki a szovjet emberek alkotó tevékenysége, feltárulnak személyes jótulajdonságaik, formálódnak társadalmi érdekeik és viselkedési normáik. Az a mód, ahogyan egymással szemben viselkednek a műhelyekben, mezőgazdasági üzemekben, a hivatalokban, az egymás közötti kapcsolataik, az elvégzett munkához való viszonyulásuk - végső soron ezek döntenek életünk módjáról, minőségéről.

Ha elgondolkodunk rajta, mindebből fordított, s nem kevésbé iaaz meqállapítás is levonható: Jobban kell élünk, hogy jobban dolgozhassunk. És valóban, ha egy termelési kollektívában jól élnek, ha ott a barátság és a kölcsönös megértés szelleme uralkodik, akkor jobb munka kerül ki az emberek keze alól.

Ugyanez érvényes a társadalom egészére is. Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy az utóbbi években népgazdaságunkban javult a helyzet. Sikerült egy egész sor olyan negatív jelenséget felszámolni, melyek a múltban keletkeztek. Mindenki tudja, hogy ezt az SZKP KB kezdeményezésére elfogadott intézkedések is elősegítették. Ezek célja az volt, hogy növekedjék a rend, a termelésben megszilárduljon a fegyelem. Vonatkozik ez az irányítás minden szintjére, életünk minden területére. Mindez önmagában is pozitív hatást eredményezett. S annak is megvolt a maga szerepe, hogy javult az emberek hangulata. A szovjet emberek azonnal levonták a helyes következtetést: a nagyobb rend jobb életet jelent. S ez újabb munkaigyekezetre, jobb munkára ösztönzött, melynek eredményei most feljogosítanak bennünket arra a feltételezésre, hogy az ötéves tervidőszak sikerrel ér majd véget.

Annak a harcnak a rendkívüli jelentőségét is hangsúlyozni kell, amelyet azok ellen hirdettünk meg, akik szétlopkodják a társadajmi tulajdont, a spekulánsok és meg- vesztegetők ellen. Úgy tűnhet, a párt- és állami szervek eme határozott intézkedései és a termelési mutatók javulása között nincs egyenes összefüggés. E kettő közötti kapcsolat azonban kézzelfogható. Mert amikor a társadalom konkrétan, nem szavakkal, hanem tettekkel ki tudja mutatni, hogy nem békéi meg az olyan jövedelmekkel, amelyek nem a munkából származnak, akkor ezzel társadalmilag szabályozza és erkölcsileg ösztönzi a lelkiismeretes munkát.

Tulajdonképpen a szociális igazságosság kérdése ez társadalmunkban. A kizsákmányolást felszámoltuk. A társadalom minden tagjának reálisan biztosítottuk a termelőeszközökhöz való azonos viszonyt. Mindenkinek, nemre és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül azonos joga van a munkára, pihenésre, az ingyenes egészségügyi ellátásra, a tanulásra, művelődésre, az öregkori gondoskodásra. A párt szociális politikája tartósan az életszínvonal emelésére, a szovjet emberek egészségéről való gondoskodásra, a lakásalap bővítésére, az általános- és szakoktatás rendszerének fejlesztésére irányul. Ez az egyenlőség olyan magas fokát garantálja, amely csak a szocializmusban lehetséges.

Nálunk a szociális igazságosságnak ez azonban csak az egyik oldala. Van más is, amelyet a szocializmus alapelve fejez ki. Mindenki a képességei szerint, mindenkinek a munkája szerint. Mivel arra törekszünk, hogy életünket a szocializmus legmagasabb követelményeinek szintjére emeljük, kötelességünk arra is törekedni, hogy ezt az alapelvet következetesen megvalósítsuk a gyakorlatban. Országunkban senki sem vonja és nem vonhatja kétségbe, hogy a munka szerinti elosztás a legigazságosabb S ellenkezőleg, ha eltérnek ettől az elvtől, s elburjánzik az egyenlösdiség, az törvényszerűen kiváltja az emberek felháborodását, mivel igazságtalannak tartják.

Külön kell hangsúlyozni, hogy a munka anyagi ösztönzésének helyesen kialakított rendszere nemcsak a termelésre hat üdvösen. Kedvező hatással lesz a munkakollektívákra és a társadalomra, tehát a dolog lényegét tekintve: az emberre. És ez nagyon lényeges. Hiszen nálunk, Marx szavaival élve, a termelés célja az ember. A dolgozó ember szükségletei és érdekei képezik gazdasági és egész társadalmi fejlődésünk szociális mutatóját. Ez többek között azt is jelenti, hogy a szocializmus alapelvének nem csak a második részét (mindenkinek a munkája szerint) kell következetesen megvalósítani. Szüntelen törődni kell azzal, hogy biztosítsuk a dolgozók számára a megfelelő körülményeket képességeik feltárására és érvényesítésére. Ezt követeli meg a szocialista igazságosság.

Az érdeklődéssel és öntudatosan dolgozó emberek jelentik azt a kiapadhatatlan forrást, amelyre most, az ország gazdasági fejlődésének meggyorsításához szükség van.^ Törvényszerű az is, hogy az utóbbi években, amikor nőtt a termelés terjedelme, és gazdagodott a párt gazdasági tevékenységének tartalma, e munka során figyelmünket arra irányítottuk, amit általában a termelés emberi tényezőjeként szoktunk emlegetni.

Az SZKP abból indul ki, a gazdasággal való foglalkozás a párt számára azt jelenti, hogy mindenekelőtt azoknak az embereknek kell figyelmet szentelni, akik ezt a gazdaságot irányítják. A gazdaságban is politikai módszereket kell alkalmazni - lényegében ez a gazdaság pártirányításának az alapelve. A központi bizottság 1983 júniusi ülése nagyban hozzájárult ennek az igazságnak a megértéséhez. Ez az ülés a párt ideológiai és tömegpolitikai munkájával foglalkozott, s a gazdaság számára is fontos határozatokat fogadott el, mivel ezek legfőbb célja az volt, hogy mozgásba lendítsék a tömegek öntudatosságában és eszmei meggyőződésében rejlő hatalmas alkotó erőket.

3.

A sikereket, melyeket népünk a forradalmi harcban és a szocialista építésben elért, az emberek elválaszthatatlanul összekapcsolják a lenini párttal. A társadalomban betöltött vezető szerepét a párt a tudományos szocializmus eszméiért, a munkásosztály és minden dolgozó érdekeiért folytatott áldozatos harcban vívta ki. Maga a nép ismerte el a társadalom avantgárd erejének.

A világszocializmus egész gyakorlata meggyőzően bizonyítja, hogy az új társadalmi rendszer megteremtése és sikeres működése csak a kommunista párt irányító munkájával lehetséges. Minden új történelmi korszakban nő a párt vezető szerepe, ezt a fejlett szocializmus tökéletesítése során végzett munka tapasztalatai is igazolják. Ez objektív törvényszerűség.

A különböző „reformátoroknak“, a szocializmus „megjavítóinak“ táborában - a burzsoá ideológusok és revizionisták között mindig épp elég volt belőlük - állandóan megnyilvánul az a tézis, hogy „elkerülhetetlen“ a pártirányítás szféráinak a korlátozása. Egyszer a gazdaságot szeretnék kivonni a párt irányítása alól, máskor a társadalmi vagy a politikai fejlődés problémáit.

A párt irányító szerepének egyetlen területre történő korlátozása elvi szempontból már csak azért is megalapozatlan, mivel a munkásosztály és az összes dolgozó érdekei, melyeket a párt kifejez, nem redukálhatok tisztán gazdasági, tisztán szociális, vagy tisztán ideológiai érdekekre. Ezek az érdekek áthatják a társadalom egész életét, amit a párt nem hagyhat figyelmen kívül. Az a szükségszerűség, hogy a társadalom életének minden oldalát alárendeljük a párt hatásának, méginkább hangsúlyt nyer akkor amikor az érettségének újabb korszakába lépő szocializmus egységes rendszerré válik, amikor a gazdasági, társadalompolitikai és lélektani tényezők kölcsönös függősége sokkal szorosabb, mint bármikor azelőtt.

Pártunk a társadalom irányítása hatékonyságának növeléséhez vezető utat nem az irányítás szférájának csökkentésében, hanem módszereinek javításában látja. Ezek a politikai ráhatás módjai - a gazdaság, a társadalmi viszonyok, a demokrácia, a kultúra fejlesztésére -, a meggyőzés, a szervezés, a tömegek nevelésének módszerei. A párt úgy gyakorolja vezető szerepét, hogy kidolgozza a gazdasági és szociális politika döntő irányait, s megszervezi a teljesítés ellenőrzését a káderek, a kommunisták segítségével, akik a szocialista építés minden területén ott vannak.

Továbbra is a politikai rendszerünk az a jól bevált mechanizmus, amely egységes egésszé kovácsolja a szovjet népet. A pártnak létérdeke, hogy széles körben kifejezze társadalmunk minden osztályának, szociális csoportjának érdekeit, hogy még nagyobb teret nyisson a nép alkotó tevékenysége és kezdeményezése előtt a nemes cél elérése érdekében. Ez pedig minden dolgozó közvetlen részvétele a társadalom és az állam irányításában.

A szocializmus a demokrácián keresztül juttatja kifejezésre előnyeit. A párt vezető szerepének növekedése és a szocialista demokrácia elmélyítése egységes és törvényszerű folyamat. A párt továbbra is keresni fogja az új, még hatékonyabb eszközöket a nép uralmának érvényesítésére, s hogy ezt a gyakorlatban bevált formák segítségével mind jobban ki lehessen használni. Ma ennek a munkának a súlypontja azon széles körű jogok következetes megvalósítására helyeződik, amelyekkel a szovjetek, munkakollektívák, s demokratikus rendszerünk más alkotóelemei rendelkeznek.

Csak így lehet felölelni a társadalom előtt álló feladatok egész spektrumát - tekintetbe véve a lakosság minden osztályának és rétegének érdekeit - tökéletesíteni a párt és a tömegek élő kapcsolatának rendszerét.

Elsőrendű feladat javítani a politikai rendszer minden láncszemének munkáját, megszabadítani azt a bürokratizmustól, lokálpatriotizmustól és a reszortszemlélettól, ami fékezi a tömegek kezdeményezését. Nem kevésbé fontos, hogy a lehető legpontosabban meghatározzuk a szovjetek, a szakszervezetek, a Komszomol és más társadalmi szervezetek szerepét, összehangolt együttműködésüket a párt irányításával. Az erömegtakarítás valamilyen törvényének is hatnia kell itt, ami lehetővé teszi, hogy minimális ráfordítással a legnagyobb és legtartósabb eredményeket érjük el.

Külön párbeszédet érdemel az állami apparátus munkája és az irányító szervek tökéletesítése. Érről már sok szó esett és sokat is cselekedtünk. Azonban lassan haladunk előre. Nem utolsósorban azért, mert egyes elvtársaknak leegyszerűsített elképzeléseik vannak erről a kérdésről, az apparátus korlátozásának feladatát mechanikusan akarják teljesíteni, anélkül, hogy változtatnának az irányítás eddigi szerkezetén. Az ilyen magatartás nem hozza és nem hozhatja meg a várt eredményt. Ahol ilyen módon láttak hozzá az alkalmazottak számának csökkentéséhez, ott rövid idő alatt visszaállították az eredeti állapotokat, sőt, inkább még nőtt az alkalmazottak száma.

A dolgozók számának csökkentését csak az apparátus ésszerűsítésére irányuló türelmes igyekezettel lehet elérni. El kell távolítani azokat a felesleges elemeket, amelyek életre hívják a bürokratikus papírháborút, javítani kell az adminisztratív munka szervezését, műszaki ellátottságát. Nyilvánvalóan szükséges egy olyan koncepció, amelynek

(Folytatás a 6. oldalon)

1985.1.11