Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-08 / 10. szám

óta öreg házunk minden lakója vikendezni jár, vi­déken tölti a hétvégét. Pénteken délután felkerekednek lakása­ikból és kirajzanak a szélrózsa minden irányába. Autón, vonaton és repülőgé­pen, vastagtalpú turistabakancsban vagy utcai csizmában, gyalogosan, sót siléce- ken elhagyják otthonukat. Szombaton és vasárnap üresen, hidegen és elhagyatot­tan áll a ház, némán, az élet minden jele nélkül, mintha elátkozták volna, s az átok beteljesült. Ilyenkor senki nem törli le ablakairól, nem olvasztja fel meleg lehe­letével a jégvirágokat. Az idei kemény tél mostohán bánik velünk... Házunk fűtője a nénikéjét látogatja. A szekesztöségben elmélkedtem dél­időn és télidőn. Péntek volt, s én még nem tudtam, hová utazom. Jó lenne itt­hon maradni, a szorgos hét után nagyot pihenni, forró vízben fürödni, a tévé előtt lustálkodni, de - a következőkből kiderül, miért! - ez tehetetlen. Miért éppen ezen a hétvégén lenne lehetséges, ha máskor lehetetlen volt? A házban a héten olyan szóbeszéd járta, hogy a fütő nénikéje levágja az egyik hízót, disznótorra ké­szülnek. Amennyiben a hír igaz, földi erő nem marasztalja a fűtőt a városban. Sze­mélyében a sors keze játszik velünk. Reménykedésem s a vele járó kéte­lyek rövidesen eloszlottak. Nincs más lehetőség, utazni kell. A vidéki vikende- zésnek ezen a hétvégén sincs számomra alternatívája, ahogy az emberiség szá­mára nincs alternatívája a békének. A Hviezdoslav téren találkoztam Ka­milla nénivel. Mindketten haza igyekez­tünk. Kamilla néni sítalpakat vitt a vállán, bő mellét oldalzsák vászonpántja keresz­tezte, mint nehéz fegyverük szíja a kato­nákat. Pamutharisnyás lábán piros-feke­te műanyag sicipö. Az idős hölgy elszánt­nak látszott, eltökéltnek, mint aki nehéz döntés után határozott és megnyugodott-Utazunk, Kamilla néni...? - kérdez­tem a sorstárs meleg közvetlenségével.- Megyünk..., a hír igaznak bizonyult, szombaton meglesz a disznótor...- Amúgy is elment volna - véltem avatottan -, a pinceablakon át megfigyel­ték a gyerekek, hogy már tepertőt evett, és a törkölypálinkája is elfogyott.- Tudom... - válaszolta szórakozottan Kamilla néni Bigéné látta reggel, ün­neplőbe öltözve jött megrakni a kazánt. Jött s már ment is, alig időzött, a kilences gyorsra sietett. Ment előkészíteni a disz­nótort. ..- Maga síel? - kérdeztem lakótársa­mat és kétméteres léceire sandítottam.- Nem. De megtanulok - jelentette ki elszántan. - Beiratkozom egy tanfolyam­ra és megtanulok. Egyszer talán még versenyezni is fogok...!- Nagyon egészséges sport..., gyö­nyörű vidékeken, szélvészként siklik az ember, srvitva fütyül körülötte a levegő...- Megunta a nővérem, hogy hétvégén hozzá járok - közölte kissé panaszosan hónapok óta minden víkendet nála töltöttem. Már nem volt beszélnivalónk, nem tudott mit főzni, valósággal megutál­tuk egymást...!- Jó ötlet a síelés... - biztattam az idős hölgyet amíg hó lesz, megoldódik a hétvégek problémája... Beszélgetve ballagtunk hazafelé. A házunk előtt szivmelengetöen ismerős kép fogadott. A háromgyerekes család útra készen állt az úttest közepén. Későn születtek a gyerekek, az asz- szony negyven múlt, az apa ötven felé közeledett, amikor az első fiú világra jött. Aztán még két lány érkezett, évente, egymás után. A férfi elnehezedett, nagy­apás külsőt öltött, az asszony pedig meg­őszült, míg fiuk elérte a kamaszkort. A menetkész csoportban a gondter­helt, nyugdíjas férfi állt elöl. Fején széles, füles szörmesapkát viselt, afülvédöt lehajtot­ta és zsinórját maslira kötötte álla alatt. Vállán nagy tömött hátizsák, kezé­ben görbebot, lábán hatalmas filcbotos. Hosszú, hideg útra készült fel, erősen beöltözött. Mögötte az asszony, ijedt sze­mű, töpörödött, kopott barna nercbundá­ban, hátán valamivel kisebb hátizsák, mint a férfié. Kezében tömött bevásárló­szatyor és hegymászófokos. Nyomukban a három gyerek, libasorban, nagyság szerint. Hátizsákjuk is eszerint kisebbe­dig akárcsak műanyag hócsizmájuk, ke­zükben turistabot. A kamaszfiú derekára hegymászókötelet csavartak, a nagyobb lány pedig hótalpakat vitt a vállán. A leg­kisebb mellén nagy távcső lógott, kezé­ben nájlontasak, benne termoszban for­ró tea. Nagy teljesítményre szerelkeztek ff fel. Nyugtalan csoportjuk útra készen topogott az úttest közepén.- Indulnak, szomszéd úr?! - kérdezte Kamilla néni barátságosan.- Eljött az ideje - mondta határozottan az expedíció feje -, a radiátorok alig lan­gyosak.- S az úticél? - kérdeztem őket. - Merre lesz?- Északnyugat felé... - gyorsan szó­lalt meg az asszony és gondterhelten férjére pillantott -, a Kiskárpátokon ke­resztül. .. Ha ránk esteledik, éjjeli szállást kérünk, mindenhol vannak jó emberek. Mi... a menetelésünk alatt szociális eset vagyunk - jelentette ki meggyőződéssel, és a gyerekekre mutatott. Azok nyugtala­nul topogtak, turistabotjukkal a havat ka­pálták, mint a hámba fogott, jóvérű fiatal csikók. Hallván, hogy szociális eset lesz­nek, hetykén felszegték a fejüket. Apjuk megszemlélte őket, harcba induló sere­geit a fővezér, majd kiadta a parancsot.- Indulunk! Előre...! - Megfontolt, sú­lyos léptekkel kilépett a Duna-part felé. Libasorban haladó csoportjuk nemsokára eltűnt a saroképület mögött.- Egyvonalban mennek, ahogy a dar- vak repülnek melegebb vidékekre - né­zett utánuk Kamilla néni beievénültek a gyerekáldásba, de megvédik őket a hi­deg elől... Lakásomba érve megállapítottam, hogy a fűtőtestek hidegek. Éreztem, hogy a szoba is hűlni kezd. A jégvirágok néhol tompa, máshol ragyogó fényben, de illat nélkül pompáztak az ablakokon. A fűtőnk nénikéje Malacky mellett la­kik. Falun él az öregedő, módos paraszt­asszony, egyedül. Ha meghal, mindenét unokaöccse, a fűtőnk örökli. Ezért tölt nála minden hétvégét. Segítségére van, körülrajongja, hízeleg neki, és vasárnap esténként sok jó falattal megrakodva tér vissza a fütóházba. Két napig természe­tesen nem fűt, vasárnap este kezdenek melegedni az öntöttvas fűtőtestek. A fűtési idény kezdetén boldog gyanút- lanságunkban semmit sem tudtunk a fűtő nénikéjéról. Az első hétvégén kihűlő fűtő­testekre csak legyintettünk; lustálkodik a betyár fűtője, gondoltuk. Enyhe októ­bervége volt, erősen és melegen sütött a nap, a Duna-parton felöltő nélkül, haja­donfővel sétáltak az emberek. De a követ­kező héten beborult, szelek támadtak és lehűlt a levegő, házunk ódon falai egy­szerre nyirkos hideget leheltek. Először a háromgyerekes családapa kezdett kia­bálni az udvaron, és görbebotjával fenye­getően hadonászott. A meghökkentő nyi­tány után sorra jöttek a kietlen hétvégék, didergést, köhögést és náthát hoztak. A fűtőtestek fagypontra hűltek, hiába lég­telenítettük őket, nem szeleitek, víz sem kotyogott bennük. Egyre több lakó átko- zódott az udvaron és a háromgyerekes atya megbotozni készült fűtőnket. Nyilvánosan panaszkodni kezdtünk, telefonálgattunk és küldöttségeket me­nesztettünk. Hivatalokba jártunk, protek­ciót kerestünk. Időnként némi biztatást is kaptunk, de az illetékesek általában csak a vállukat vonogatták. Fútenek a házban, kérdezték, van fűtőnk? Igen, válaszol­tunk, van... hétközben fűt is...! Mit aka­runk hát...? Hogy hétvégén is fütsön, kiáltottuk. Felmerült a kérdés: van-e joga hétvégi pihenőre? Nincs, válaszoltuk azonnal. Nem biztos, hangoztatták fenn­tartásukat, hátha mégis..., ki tudja... ?! Különben is, mit tegyenek vele, ha olyan makacs? Imádja a nénikéjét, ennyi az egész! örüljünk, hogy legalább hétköz­ben fűt! A hétvégi melegre való jogunkat elis­merték, de segíteni nem tudtak. Magát a fűtőt kezdtük hát megkörnyé­kezni, majd ostromolni. Felelősségre vontuk, korholtuk és fenyegettük. Kemé­nyen a lelkére beszéltünk. Először alig akart velünk szóba állni, de sarokba szo­rítottuk. Védekezve elmondta, hogy a né­nikéje mennyire magányos lélek, bizo­nyára elveszne nélküle, valóságos szoci­ális eset (mint a menetelő háromgyere­kes család, ha leszáll az éj, gondoltam). Kötelessége róla gondoskodni. Főzni se­gít neki, fát vág és befűt, állandóan tüzel nála, különben talán meg is fagyna, sze­gény! Hát mi..bömbölte a háromgyere­kes apa, és a gyerekek...?!- Utazzanak el - ajánlotta erre a fűtő -, vikendezzenek...! Kamilla néni hisztérikusan felkacagott és pokolravalónak nevezte öt. Esküdö- zött, hogy ha nem fűt, majd ö befűt neki. De a fűtő megmakacsolta magát, öszvér természete lehetett vagy talán valóban annyira imádta a nénikéjét. Leesett a hó, jöttek a metsző decem­beri szelek és a dermesztő fagyok. A végzet hatalma betelt felettünk, kitel­jesedett, jeges lehelete volt. A fűtő pénte­ken eltűnt, és hétfőn lerágott libacombo­kat, füstölt kolbászvégeket és illatos sza­lonnabőrkéket dobált ki a pince ablakán. A nyitott kazánajtón kisugárzó, rötvörös fényben stampedlizett és mustáros po­hárból borozott. E tényeknek rövidesen hírük ment a város állattársadalmában, hétfő reggelenként néhány kóborkutya és borzas szőrű macska jelent meg házunk előtt, napokig ott maradtak. Türelmesen várták a fűtő falatozásainak eredményét és mohón felhabzsolták a libacsontokat, kolbászvégeket és szalonnabőrkéket. Még dacoltunk a sorssal, kitartottunk és nem utaztunk. Akkor kezdtünk utazni, amikor egy különösen hideg éjszakán Bige úr, az első emeletről kitakarózott és reggelre lefagytak a lábujjai. Nem volt mit tenni, utazni kellett. Meglátogattam a szülőfalumat, Kamilla néni pedig a nővérét. A háromgyerekes család vidéki sógorukhoz menekült. A lá­togatás azonban balul ütött ki, mert az erősen anyagias és számitó sógor, meg­látva a házába tóduló városi rokonságot, szívinfarktust kapott. A hátsó traktusi, nyugdíjazás előtt álló könyvelő rendsze­resen Karlovy Varyba utazott, ivott híres gyógyvizéből, végigsétált a promenádon, majd felült a legközelebbi gyorsra és vasárnap estére éppen hazaért. A ház vadásza, egy marcona geológus, autóba ültette feleségét és két gimnazista fiát, vaddisznóhajtásra vitte őket a hegyekbe. De a családi hajtások eredménytelenül végződtek, mert a kemény télben a vad­disznók lejöttek az erdőből, a város peri­fériájára merészkedtek, sőt - emlékeze­tes eset volt - egy fiatal kan a Carlton kávéházba is betért, de nem szolgálták ki, elkergették. Hiába hujjogott a geoló­gus családja, hogy a marcona vadász felé tereljék a vadakat, egyetlen vaddisz­nóval sem találkoztak. Más lakók Kassá­ra vagy Prágába repültek, nyilvános szó­rakozóhelyeken, bárokban és éjjeli loká­lokban ütötték agyon a hétvégét. Sajnos, gyakran huligánok és utcalányok kezei közé kerültek, és vasárnap este halálo­san elfáradva, kifosztva, sokszor meg­verve és megalázva vergődtek haza. A fűtő nénikéjének puszta léte esendó- séget, bűnt és nyomort terjesztett közöt­tünk. Furcsa szóbeszédek és legendák indultak az öreg házról, s a járókelők megborzongtak, mikor ködös hétvégeken sötét élettelen ablakaiba néztek, és meg­gyorsították lépteiket. A nyitott konyhaablakon lenéztem az udvarra. Arcul csapott a hideg levegő, aztán az orromba mart. Kamilla néni ment át az udvaron, síleceivel a kapu felé tartott. Hallottam, hogy a geológus golyósfegyvere závárját csattogtatja, au­tója útra készen állt a ház előtt, nemsoká­ra indulnak a vaddisznók után. A lépcső- házból Bige úr sántikált ki, bőröndöt ci­pelt, nyomában a felesége, ismeretlen okokból napernyőt és strandtáskát vitt a kezében. A háromgyerekes család azóta Lamacs környékén menetel. . Uramisten, hol töltsem a hétvégét? A hálózsákomban talán kibírnám a lakás­ban! Víkend a hálózsákban, tréfáltam magammal fanyarul. Aztán elvetettem az ötletet, két napig nem kuporoghatok há­lózsákban! Kassán már mulattam, Prá­gában is áttáncoltam két éjszakát, vidéki városba pedig nem érdemes menni, tö­mény unalom. Megérintett és elbágyasztott az árva­ság kora, mely Íme, megérkezett. S akkor zseniális gondolat villant belém. Egészen felvillanyozott. A fűtő nénikéjéhez me­gyek, fogadjon a házába hétvégére! Vettem öt szál piros szegfűt, vonatra szálltam, sötétedés előtt már a nénike háza előtt sétáltam. A fűtőnk, vígan fütyü- részve fát vágott az udvaron. Ahogy benéztem a kapun, meglátott.- Nicsak, szerkesztő úr...! - örvende­zett. - Mi járatban a nénikém falujában? Mondom, hivatalosan vagyok itt, de nincs hol aludnom, szállást keresek.- Meghálhat Amálka néninél - invitált jósziwel -, jólelkú, aranyos teremtés, meglátja, ha megismeri... Amálka néni bágyadt lelkületű, fekete ruhás idős asszonyság, általában össze­kulcsolva tartja a kezét, mintha imádkoz­na. Mint később kiderült, valóban állandó­an az imádkozás hangulatában él. Vallá­sos, jámbor természetű. Templomjáró és fohászkodó lelkű, s nagyon erkölcsös, áhitatos. Jó szívvel fogadott, asztalhoz ültetett, vacsorát adott. Lakomáztunk, iszogattunk, beszélgettünk. A fűtőnek se­gítettem megfenni a nagykéseket. Amál­ka néni elmondta, hogy Vili, a fűtő, na­gyon jó fiú, erkölcsös és jóravaló; dolgos és gondos vele szemben, sokat szorgos­kodik a ház körül, jóformán egyetlen támasza, ezért egyszer majd örököse lesz.- Vilike nagyon lelkiismeretes - bizto­sított melegen. Vilike libacombot rágott és szélesen mosolygott. Másnap kétmázsás disznót öltűnk. Se­gítettem a böllémek, vizet hordtam, kol­bászhúst őröltem, hurkát töltöttem. Igye­keztem megszolgálni a vendéglátást. Közben sokat ettünk, iszogattunk. Vilivel letegeztük egymást, s együtt utaztunk haza vasárnap délután. Közben erősen furdalt a lelkiismeretem, úgy éreztem, bűnt követek el, házunkkal szemben.- Minden hétvégén velem jöhetsz - ígérte jószivűen Vili -, Amálka néninél mindig van számodra hely! Bensőjében jó fiú volt, mégis elárultam őt. Előtte azonban sokat vajúdtam, mérle­geltem, szenvedtem. Ablakomból néz­tem, ahogy bevonul az udvarra a három- gyerekes család. A papa medveként cammogott, a mama alig vonszolta ma­gát. Egy erdészházban éjszakáztak és az asszony nercbundáját megrohanta és összetépte az erdész harcias borzebe. Kamilla néni nem tért haza, sizés közben kificamította a bokáját, vidéki kórházban ápolták. A Karlovy Varyba utazgató köny­mmM MHtiS) dBflf WjBjk m£M j/^R ^^^3g§9 Hl jhbhI ^^^bHEÍ HBI j^H H §M& ® 9K^ Hm? nfl» R0^ lm B® mii §H& I velő gyorsvonata napig a nyílt pály könyvelő rengetee este ért haza. A rt disznó helyett lel kecskebakot, és b lési engedélyét. A ka néninél disznót den lakója számár sokat hozott. Lelkiismereti v; vetült a jövő nyug gyes érzéseket o váltam, meghason földi jóban dúskált zsölök, lakótársair vednek és veszély lesz, míg el nem j< önzésem és ei bekerültek felelős: zösségi érzésemr delembe kezdtek i egymással. Becsületemre li zösségi érzés gyö Komoly, megfor ka néninek. Becsű hivatkoztam. Böb hogy az unokaöo minősíthetetlen S2 középületek - iskc vatalok - falára, é: nül káromkodik. A pózik és napokig I nős kéjmámorban gyökön. Ha Így menthetetlenül... A közösségi ér megrágalmaztam ' Azon a hétvégéi visszatért a néniké moltak róla, hogy tepertőt eszik. Ser combot nem kapi a kóbor kutyák és előtt, kedden csalc Megbizonyosodt ban indultam el, e2 nőm tovább. A következő lev< Amálka nénit, hog viszonyba kevered rosi özvegyasszoi apasági keresetet i velet aláírtam, mini Erre fel Vili mán lent házunkban, ke cébe és befütött, mi Sikerem akkor I utazik Amálka néi hogy az imádsá a szűrét, végleges: A ház lakói sert a megváltozott k örömmel csökkent' saikat. A háromg csak a Zergehegyr rekek kiszánkázták rult arccal megtérte A legkisebb meg leszünk már szódé- Nem... - válás -, valami csoda tör sok kora a tavasz jé fölül. A köz ügyének e nyolitottam a csőd? Ezúttal a bokafic milla nénit küldterr mellett - fűtőnk ne pattant idős hölgy^ Amálka néninek, he ajánlatokkal üldözi visszautasítani, me gátlástalanul rámei tatlan Megtört har hogy látogatásáról segítséget kért. Fűtőnk péntek c de este visszatért, és újságpapírból fe A lakásokban szint azon a hétvégén.. Sajnáltam Vilit, , kább. Dehát... a t előtt. Nemsokára tam. Hírül hozták, udvarán egy cse özvegyember hasc a sors! Ha fútönl kötelességét, időv: örököl. De felelőtl ellen a végzetet, sőt öröksége is ve Házunk azonba hétvégeken is él. tatlan a hőség. Izzadunk, várjuk I

Next

/
Oldalképek
Tartalom