Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-01 / 9. szám

LELÖVIK, UGYE ? Jut eszembe az ismert film - A lovakat lelövik, ugye - apropóján a kérdés, mi­után végigjárom a Karikás fácántelepet.- Igen, a fácánokat lelövik - hangzik az egykedvű válasz a gondozónőktől, akik számára a fácánnevelés és azok lelövése a világ legtermészetesebb dol­ga. - Hiszen azért is keltetjük, neveljük őket, hogy ősszel puskavégre kerüljenek. Ezen sem megbotránkozni, sem elcso­dálkozni nem szabad: bár sajnáljuk őket, de hát ez a dolgok rendje. Igen, sajnos vagy nem sajnos, de ősidők óta ez a dolgok rendje. Bármeny­nyire is állatbarát vagyok, e szerint az elfogadott rend szerint próbálom meg­közelíteni a témát: fácánt nevelni, ke­mény valutával fizető nyugati vadászok­kal lelövetni, s a lelőtt fácán húsát szintén kemény valutáért eladni. Szóval: üzletel­ni! S az üzlet, főleg, ha valutát hoz, talán még sosem volt annyira népgazdasági érdek, mint manapság. Miért lenne épp kivétel a vad, a fácán. Sőt, a vad nem­csak hogy nem kivétel, hanem már évti­zedek óta hagyományosan jó pénzforrás. De itt álljunk meg egy kis kitérőre.-A Karikáspusztán lévő fácántelep­ben mi elsősorban nem üzletet, pénzt látunk, hanem magát a fácánt - mondja Hlavaj Zoltán mérnök, az Állami Erdő­gazdaság kékkői (Modry Kamen) igazga­tóságának dolgozója. - Mert számunkra nem az a fő cél, hogy lelövessük a mada­rakat, hanem elsősorban az, hogy fenn­tartsák az állományt, hogy környékünkön is életben tartsuk a fácánfajt. Ezek egy állatbarát számára - aki még a legyet is némi lelkifurdalással üti agyon - meglehetősen szimpatikus mondatok. Mert a beszélgetésünkből később kiderül az is, ami nem titok, ám figyelmeztetni rá mégsem árt, hogy egyre inkább veszély­ben vannak a vadon élő állatok. Köztük a fácán is. Sót, ha nem lenne Szlovákiá­ban három nagy fácántelep — az egyik Palárikovóban, a másik Hlohovecben, a harmadik a Bátorfaluhoz (Bátorová) közeli Karikáson -, akkor bizony olyan ritka vad lenne napjainkban a fácán, mint a fehér holló. Több oka is van a fácán rohamos pusztulásának. Csak néhányat említve: a mezőgazdasági területek vegyszerezése, a földeken a rengeteg mezőgazdasági gép zavarja az állatkák nyugalmát, az utakon sok a gépjármű, amelyek szintén tizedelik a fácánokat (is)... Persze, az éremnek most is két oldala van. Az egyik: ne mútrágyázzunk, arassunk kézi kaszával, járjunk gyalog - és akkor lesz rengeteg fácán. Vagy: tegyük ahogy eddig tettük, és kihalnak a mezei vadak. Első hallásra is érthető, világos, hogy egyik űt sem járható. Hogy azt a bizonyos arany középutat kell meg­találni. Nos, ezt az arany középutat jelenti a Karikáson létrehozott fácántelep is. A közel húsz éve létező farmon kezdet­ben összefogtak száz fácántyúkot és ka­kast. És azóta zárt környezetben történik a szaporítás. Nem kis ráfordítással, anyagi befektetéssel. Ahhoz túl gazda­goknak kellene lennünk, hogy egyebek mellett az ilyen fácántelepeket is állami dotációból tartsuk fenn. így aztán megint következik az arany középút. De ne vágjunk a dolgok elébe. Nos, a 365 hektáros fácántelep Bátor­falu fölött, dombos, nagyon szép erdős környezetben található. Az alapállomány kétezer darab. Ezt ugyan évről évre fel­frissítik, de legalább ennyit mindig meg­hagynak szaporítás céljából. Az alapállo­mányból 1700 a tyúk s háromszáz a ka­kas. A tyúkok évente 65-70 ezer tojást produkálnak. A tojások keltetését azon­Gyöngytyúk te­nyésztésével is foglalkoznak (A szerző felvételei) ban már nem bízzák az, anyákra. Az eddig természetes folyamatba belép Vic­toria, az olasz keltetőgép. És nevéhez híven győzedelmeskedik - az esetek (to­jások) többségében. Huszonegy napon belül fácánfiókák dugják ki a fejüket a to­jásokból. A Victóriába betett tojásokból ugyan sok eldobható, de még így is 40-45 ezer kis fácán látja meg a napvilá­got. Pontosabban, az első napokban az izzók fényét. Mert a fácánanya szárnyai helyett az adja nekik az éltető meleget. A kritikus nyolchetes kort a nyári állo­mányból 35-40 ezer éli meg. A szakem­berek szerint ez nagyon szép arány. A gondozónők szerint szintén, hiszen a kicsi fácán nagyon, de nagyon kényes állat.- Kényesebb, mint a csirke - mondja Ivanics Mária gondozónő. - Óvni kell őket mindentől, elsősorban az esőtől. Az eső a legnagyobb ellensége a kicsiknek. De sok velük a munka egyébként is, babusgatjuk, majd nyolchetes korukban világgá engedjük őket. Igaz, ez a világ meglehetősen szűk. Bár nyolchetes koruktól, amikor kienge­dik őket a fácántelepről, már nincsenek kerítések közé zárva, a fácánok ösztön- szerúen megérzik, hogy a környező dom­bok erdőségein túl ne merészkedjenek. Ezek a dombok, erdők viszonylagos vé­delmet, biztonságot nyújtanak számukra. Az életösztön és az erdőgazdaság szak­embereinek jóvoltából a legtöbbje élet­ben is marad. Mindaddig, amíg meg nem szűnik a fácánok kilövésére vonatkozó tilalom. Mert akkor aztán...- Valóban lelőjük őket, bár csak egy részüket - mondja Hlavaj Zoltán. - Az évi 35-40 ezres állományból háromezret meghagyunk jövő évre, 12-15 ezret kien­gedünk a szabadba, a többit pedig a kör­nyező erdőgazdaságoknak adjuk el. A nálunk maradt 12-15 ezerből aztán ősszel 5200-at lelövünk. Hogy ez sok-e vagy kevés? Nos, megütjük a világátla­got. Mert általában az a gyakorlat, hogy egy-egy idény során az állomány 33 százalékát szabad kilőni. Mi is így tesz- szük. A többire égetően szükség van ahhoz, hogy a faj fennmaradjon. Hogy természetes környezetben is szaporod­janak. Mint már említettem, a fácántelep költ­séges szaporító állomás. Persze, ha akarva akaratlanul pusztítjuk az állatokat, akkor elengedhetetlenül szükséges az ilyen telepek fenntartása. De mivel ehhez pénz kell, hát természetes, hogy ezt a pénzt maguk a fácánok „hozzák“ - ön­maguk érdekében. Az évi ötezerkétszáz fácán kilövése és húsuk eladása meg­hozza ezt a pénzt. A fácán kilövése akkor hoz igazán sokat a konyhára, ha külföldi vadász kapja puskavégre. A Tatratour utazási iroda szervezésében ősszel kisebb-na- gyobb létszámú vadászcsoportok érkez­nek hazánkba, így Karikásra is. Az egy vadászati nap során elejtett fácánok szá­mától függően 80-100 korona közötti összeget fizet a vadász. Egyetlen lelőtt madárért. S csupán azért, hogy lőtt, hogy célba talált. Mert a nyugati vadász magát a fácánt nem viszi, nem viheti haza, az továbbra is az erdőgazdaság tulajdona marad. Erre szokták mondani, remek üzlet. Csakhát, sajnos, egyre inkább úgy tűnik, hogy ezzel a remek üzleti lehető­séggel nem nagyon tudunk élni. Hlavaj Zoltán mérnök panaszkodik, hogy egyre kevesebb a nyugati vadász. Hogy szíve­sebben járnak Lengyelországba és Ma­gyarországra. Pedig félő, ha ettől a jöve­delemtől elesünk, akkor ezt a fácánok sínylik meg. Mert eddig az 5200 lelőtt fácánból, ha nyereség nem is, de leg­alább annyi jövedelem származott, ami a fácántelep fenntartásához elegendő volt. Fedte a kiadásokat. A helyzet egyre inkább kritikusnak mutatkozik. Hosszú lenne az okokat elemezni, maguk az er­dőgazdaság szakemberei is - legalább­is amikor erről beszélgetünk - csak talál­gatnak, ám úgy tűnik, ahhoz, hogy a va­dászok ide jöjjenek szükség van a meg­felelő infrastruktúrára is. A vadászaton kívüli színvonalas kiszolgáló létesítmé­nyekre. Ahol szórakozhatnak, pénzüket költhetik. Ezekkel pedig - a nagykürtösi járásban - bizony hadilábon állunk. Hogy mit hoz a jövő, nehéz lenne megjósolni. Ami biztos - a járás és a környék terüle­tén a fácán és a nyúl kihaló félben van. Ha nem lenne fácántelep ^ már nem lenne fácán sem. És félő, ha nem lesz vadász - pénz! - akkor ez be is következ­het. Vagy mégsem?... Jó lenne hinni,' hogy mégsem! ZOLCZER JÁNOS A fácán kényesebb mint a csirke MÉLTÓ KÖRNYEZETBEN- Városunkban gazdag hagyományai vannak a polgári szertartásoknak, egyre többen vesznek részt a testület különbö­ző rendezvényein - mondotta Bende Ist­ván, a Komáromi (Komárno) Városi Nemzeti Bizottság alelnöke. - Ezért nem véletlen, hogy szertartástermünk szűk­nek bizonyult. A város vezetőit már ré­gebben foglalkoztatta a gondolat: egy újabbra, korszerűbbre és nagyobbra vol­na szükség. A régi kis terem a városháza épületé­ben volt, ezért mérlegelték, hogyan lehet­ne az épületen belül megoldani a szertar­tásterem kérdését. Alapos megfontolá­sok után született a döntés: a tószom­szédságban levő, amúgy is lebontásra szánt lakások helyén kell létrehozni. A Schwarc házasár elkészítette a terve­ket, s ezek alapján láttak hozzá a mun­kákhoz.- Tudtuk, nagy fába vágjuk a fejszén­ket - emlékezett a kezdetekre Bende istván. - Egy új épület elkészítése bizo­nyára egyszerűbb lett volna, mint a régi teljés felújítása, de úgy gondoljuk, meg­érte a fáradságot. Invitált, nézzük meg a termet, melyet a közelmúltban adtak át.- Ez volt a régi terem - magyarázta kísérőm, miután ajtót nyitott. - Most már csak előcsarnokként szolgál. Néhány, virágokkal szegélyezett lép­cső vezet az új részbe. A szertartáste­rem boltíves ablakait ritka, a járásban egyedülálló művészeti alkotások, Mester Péter festőművész munkái díszítik, az ó alkotása a falon függő gobelin is. A sa­rokban értékes orgona. A városi és a járási építőipari vállalat, valamint a hajógyár dolgozói kitettek ma­gukért. A bratislavai művészeti központ munkatársainak egyszerű, ízléses beren­dezése ünnepélyessé teszi a termet. Mi mindent szerveznek ebben a te­remben?- Körültekintően szervezzük meg la­kosaink élete jelentős eseményeinek megünneplését - mondotta Szoroka Magda, a polgári ügyek testületének tit­kára. - Tavaly például 31 alkalommal összesen 306 kisbaba névadóját tartot­tuk, 206-nak pedig a szülők kívánsága szerint egyéni ünnepséget szerveztünk. örvendetes, hogy ezekre a kedves összejövetelekre egyre többen jönnek el a családtagok közül. A testület tagjai meghívót küldenek a szülők munkahe­lyén működő szakszervezeti bizottságok­nak, hogy az örömteli eseményen a mun­ÚJSZÚ 8 1985. III. 1. JÉ :0 C £■ *> E c 5 ő N ‘5T > X

Next

/
Oldalképek
Tartalom