Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-08 / 6. szám
fMillft A hol a szeszélyesen kanyargó Bodrog és a szelíden hömpölygő Tisza ölelkeznek, ott állott a régi időkben Tokaj nevezetes vára. De nem is a vára volt igazán nevezetes, hanem maga Tokaj, annak is messze földön nagy hírű bora, a zamatos tokaji aszú. Nincs hát mit csodálkozni rajta, ha a német császár zsoldos katonái igencsak megörvendtek, amikor egy szép napon hírül vették, hogy éppen Tokaj várát kell megszállniuk. Már hetekkel előtte izgatottan és vidáman pusmogtak egymás között, mindegyikük tudott valami rendkívülit, csábítót mesélni Tokajról. KULCSÁR FERENC* Reggelre kelvén legelső dolguk az volt, hogy a vidék halászaival hordószámra hozatták a várba a frissen fogott halat, s ugyancsak hordószámra szállították a várpincébe a hegyoldal pincéinek mélyéről a híres-neves tokaji aszút. Úgy történt hát minden, ahogyan a zsoldosok jó előre eltervezték. Naphosszat falták a százféle módon elkészített ízletes halételeket, s öntögették rá óriási faragott kupákból sűrűn a tokaji bort. A nagy pazarlás, dézsmálás láttán Tokaj népe zúgolódott ugyan eleget, ám a német zsoldos had ezt csak annyiba vette, mint a méhek döngicsélését. övék volt mmu- Sehol nincs párja a világon a Tisza gazdagságának! - áradozott az egyik zsoldos, majd nagy hangon így folytatta: - Hírlik, hogy olyan töméntelen sok benne a finomabbnál finomabb húsú hal, hogy a Tisza alig tud tőlük folyni. Még azt is mondogatják - tette hozzá kuncogva hogy arrafelé a sertéseket is hallal hizlalják! Sokáig dicsérgették még a zsoldos katonák Tokaj gazdagságát, s már jó előre dörzsölgették a kezüket. a szájukban meg összefutott a nyál a sok pompás ételre, italra gondolva. Hamarosan elérkezett az indulás ideje, a német zsoldos sereg felkerekedett hát, és rendezett sorokban egyenesen Tokaj felé vágtatott erős lovain. Néhány nap múlva meg is érkeztek a vár alá, s ellenállásba nem ütközve, befészkelték magukat az ősi falak közé. * A közelmúltban jelent meg Kulcsár Ferenc A kígyókő című mesekönyve a Madách Kiadó gondozásában. A fenti történetet, melyet némileg rövidített változatban adunk közre, ebből a könyvből vettük. a vár, s azzal együtt a fegyverek ereje meg a parancsszó is. De minden könnyen jött jómódnak, ingyen vigalomnak vége szakad egyszer. Egy szép nyári hajnalon, amikor keleten, a sürü erdő borította hegyek fölött kidugta fejét a nap, első sugarai Bocskai István hajdúinak fegyverein csillantak meg. A magyar sereg éjszaka, az ezüstös hold fényénél zajtalanul körülzárta a várat, s olyan szoros gyűrűt font a zsoldosok köré, amelyen át észrevétlenül egy árva egér sem surranhatott a várba. Mondom, egyetlen árva egér sem surranhatott át, nemhogy élelmet vagy bort vihettek volna be a németek attól a nevezetes naptól kezdve. Bocskai, a hajdúk büszke vezére cselhez folyamodott: eltervelte. hogy kiéhezteti a zsoldos katonákat, s harc nélkül kényszeríti őket a vár feladására. A vár falai között eleinte nem volt különösebb baj: tömve voltak a kamrák élelemmel, a pincékben hektószámra állt a bor. Sok-sok héten át vígan ellehettek Igen ám, de mint orsón a szál, peregtek fürgén a napok, s az éléskamrák polcain vészesen megfogyatkozott az élelem. És amilyen iramban ürültek az éléskamrák, úgy növekedett a zsoldosokban az éhezéstől való félelem. Amikor áz utolsó falat is eltűnt a katonák gyomrában, a várban hirtelen felütötte fejét a nyugtalanság. A zsoldosok jól tudták, hogy odakintről több élelemhez nem juthatnak. Pár nap elmúltával sokuk fejében megfordult hát, hogy árulásra szánják rá magukat, s valami csel útján Bocskai hajdúinak kezére játsszák a várat. De megsejtette ezt a hadnagyuk, ezért szigorúan őriztette a kapukat, kettős őrséget állított minden kijárathoz, senki emberfia, de még egy egér sem juthatott ki a várból. Mit volt mit tenni, koplalniuk kellett a katonáknak, tűrniük az egyre gyötrőbb éhséget. Végül, amikor már jártányi erejük is alig maradt, s csak szédelegtek az ősi vár falai között, úgy döntöttek, hogy a lovaikat vágják le sorra, s azok húsából talán megélnek addig, amíg valami segítség nem érkezik. És valóban, a lovak húsa ideig-óráig csillapította a kegyetlen éhséget, ám néhány hét elmúltával megint élelem nélkül maradtak. Kétség- beesésükben most meg a várban levő kutyákat, macskákat, később pedig az egereket fogdosták össze, hogy azok húsával verjék el éhségüket: Bizony siralmas látvány lehetett, amint a szédelgő, csont-bőr zsoldosok egeret űztek a sötét folyosókon, vagy éppenséggel az egérlyuknál leskelödtek, csakhogy valami ehetőhöz jussanak. Történt, ahogy történt, tény, hogy néhány hónap leforgása alatt egyetlen falatnyi ennivaló, de még egyetlen apró állatka sem maradt a várban. S ekkor már-már úgy döntöttek a zsoldosok, hogy megadják magukat a hajdúnak, de hadnagyuk még mindig reménykedett a csodában. Elrendelte hát, hogy a felfalt lovak fölöslegessé vált szíjszerszámait forró vízben meg kell puhítani, s azt eszegetni. Azonfelül ott van még a macskák, kutyák meg a lovak lenyúzott bőre, azt is megperzselhetik, megfőzhetik s elfogyaszthatják a katonák. S ahogy a parancs szólt, úgy is cselekedtek: De ezzel aztán végképp betelt a pohár: a kezdeti nagy vígság. mulatozás gyászos véget ért. A vár megszállásának tizenkettedik hónapjában csikordulva megnyíltak a súlyos vasalt kapuk, s Bocskai István és vitéz hajdúi a vánszorgó, puszta életükért esedező zsoldosok között fényes szőrű lovaikon bevágtattak a várba. A finn nép nagy eposza Magas kedvem kerekedik, gondolatom gerjedezik. Dalra unszol unhatatlan, nótázásra nógat nagyban. Számban a szók olvadoznak, bóbeszédek hulladoznak. Nyelvem közé kanyarodnak, fogaim közt kavarodnak. Dalaim rég fagyon állnak: hű lakói hús homálynak. így kezdődik a Kalevala, a testvéri finn nép verses nemzeti eposza. Réges-régen keletkezett a finn föld erdős, tavakban gazdag tájain, akkor, amikor az emberek még írni se tudtak. A szájhagyomány nyomán gyűjtötte össze és írta le az énekeket Elias Lönnrot. De ki is volt Elias Lönnrot? 1802-ben született a délfinnországi Sammatti nevű kis faluban. Itt töltötte gyermekéveit, öreg napjait és itt is van eltemetve. Apja szabó volt. Olyan szegények voltak, hogy néha még ennivalójuk se volt. A négyéves Elias korán megtanulta anyjától a betűket, ötéves korában folyékonyan olvasott, olthatatlan volt a tudásszomja. Ha édesanyja nem tudott enni adni neki, csak annyit mondott: - Akkor megyek olvasni - s elfeledkezett az éhségről. Korán kelt, s ami írás kezébe került, elolvasta. A szomszéd család anyja igy ébresztette álmos csemetéjét: - Kelj már fel! A Lönnroték Eliasa már a fán tanul. Az iskolában végig kitüntetett diák volt. Középiskolába járt, majd az egyetemre is felvették. Mivel otthon szűkösen éitek, a nyári szünetben énekléssel kéregette össze a tanuláshoz szükséges pénzt. Végül orvos lett, majd egyetemi tanár, a finn nyelv és irodalom oktatója. Szabad idejében bejárta a finn tájakat (Karjai, Inkeri, Lapp-föld). Az emberekkel találkozva-beszélgetve talált rá azokra a szórványosan előforduló dalokra, amelyek Vejnemöjnenröl, Ajnóról és a többi mondahősröl szóltak. Ézeket az ősi énekeket megtanulta, leírta, majd rendszerbe foglalva Kalevala címmel kiadta. A Kalevaláról a finn nép ünnepségek formájában emlékezik meg minden év február 28-án. Egyébként az eposz első, nem teljes kiadása 150 évvel ezelőtt jelent meg. SZABÓ ZOLTÁN ZENESZERZŐ Olvasd össze a hangjegyekbe írt betűket helyes sorrendben, és egy magyar zeneszerző nevét kapod eredményül! BETÜREJTVÉNYEK MINDENNAPI TÁRGYAINK A HŐMÉRŐ A hőmérsékletváltozásra valamennyi élőlény közül az ember a legérzékenyebb, minthogy csak szűk határok közötti ingadozásokat képes elviselni. Az alacsonyabbrendű lények nagy hőmérsékleti különbségek elviselésére is képesek. A környzetünkben például a háziállataink kitűnően viselik az évszakok változásait, a plusz harminc és mínusz harminc fokot ugyanabban a bőrben, bundában élik át. Nem igy az ember, aki ha „nem találta volna fel" az öltözködést és nem szelídítette volna meg a tüzet, már rég megfagyott volna. Ennek alapján gondolhatnánk, hogy a hőmérséklet mérése is régi dolog, a hőmérő ősi műszer. Ez azonban nem így van. Nagyon sokáig nem sikerült rájönni arra a fizikai jelenségre, illetve megoldásra, amelynek eredményeképpen láthatóvá válhat az ember számára a hömérsékletváltozás. Az anyagok hőtágulásának jelenségére. Bár Alexandriában már az ókorban tudták, hogy a levegő melegítés hatására kitágul, de ebből a jelenségből nem vontak le általános érvényű következtetést a többi anyagra vonatkozóan, hömérsékletmé- résre meg a levegőt nem tudták felhasználni, (pedig lehet azt is. képzeljünk el egy kémcsövet, amelynek a végét köny- nyen mozgatható dugó zárja légmentesen; ez a dugó a levegő tágulására, illetve összehúzódására csúszkál a kémcsőben). Az első hőmérőt Galileo Galilei. a Newton előtti fizika egyik legjelentősebb alakja készítette el, egy vékony üvegcsövet festett vízzel töltött meg. A hőmérő érdekessége az volt, hogy még hiányzott róla a skálabeosztás. Galilei 1610-től a toscanai nagyherceg első matematikusa. Gazdája, II. Ferdinánd toscanai herceg nevéhez fűződik az alkoholos, leforrasztott hőmérő ötlete. A firenzei Accade- mia del Cimento égisze alatt születnek ez idő tájt a legkülönfélébb hőmérők, amelyeket kisebb változtatásokkal ma is használunk, csupán a gyártási eljárások változtak meg az elmúlt háromszáz év folyamán. A higanymérö, amelyből később a lázmérő is kifejlődött, 1714-en születik meg Gabriel Daniel Fahrenheit német fizikus jóvoltából. Az általa szerkesztett hőmérőnek 212 fokos skálája van, amelyen a jég olvadáspontja 32 fok, a víz fo- ráspontja pedig 212 fok. A Fahrenheit hőmérőt ma az egész világon használják, a skálát csupán az Egyesült Államokban. Nem sokkal később a franciák is előrukkoltak a maguk ötletével: René Antoine Réaumur nyolcvan fokos hőmérsékleti skálát dolgoz ki, amelyen a jég olvadáspontja nulla fok, a viz forráspontja 80 fok. Ez a skála is napjainkig kísér bennünket, különösen a francia befolyás alatt élő országokban használják. Számunkra sokkal ismerősebb Anders Celsius svéd fizikus neve: 1742-ben, a tízes számrendszert figyelembe véve, javasolja a százfokos hő- mérsékleti skálát, amelyet a hálás utókor róla is nevezett el. ötletének érdekessége, hogy nulla Celsius fok volt a víz forráspontja, száz fok pedig a jég olvadáspontja. E két pont után ,,a végső pontot“ a híres botanikus, Carl Linné tette, aki ,.fejtetőre" állította Celsius ötletét, kialakítva a ma ismert Celsius-skálát (vagyis hogy a jég olvadáspontja a 0 C°, a viz forráspontja 10Ó C°). A hőmérsékleti skálákról szólva feltétlenül meg kell említeni William Thomson (Lord Kelvin) nevét, aki hőtani vizsgálatai közben megállapította, hogy a természetben van egy úgynevezett abszolút nulla fok, amelynél kisebb hőmérséklet nem fordulhat elő. A nulla Kelvin fok pontosan mínusz 273,15 C°. Ennek megfelelően a jég olvadáspontja 273,15 K°, a víz forráspontja 373,15 K°. Kelvin termodinamikai munkássága alapvető jelentőségű, ezért a fizikában és általában a tudományos munkákban az általa megalkotott skálát használják, a nemzetközi egységeket tartalamzó Sl (Systeme International) rendszerben is ez a hőmérséklet általánosan elfogadott egysége. OZOGÁNY ERNŐ Megfejtés A január 25-i számunkban közölt feladatok megfejtése: Garam mente. Gömör; 10-34, 18—44, 22-41. Nyertesek: Luky János, Barsendréd (Ondrejovce); Leco Zsuzsanna, Véke (Vojka); Ürge Tamás, Somorja (Samorín); Bukai Gábor, Zsitvabesenyő (Besenov); Géresi Gabriella és Katalin, Kis- géres (Maly Hores). ÚJ SZÍ 18 1985. II. 8 ♦
