Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-12 / 293. szám, csütörtök

Az eltelt másfél évtized igazolta a Tanulságok helyességét Vasil Biľak elvtárs beszéde a prágai országos konferencián (A beszéd első részét tegnapi számunkban közöltük.) Azoknak, akik nem kaptak új tagkönyvet, a nagy többsége - el­sősorban a párt sikeres politikájá­nak és társadalmunk fejlődésének köszönhetően - belátta hibáit és tévedéseit, megértette, hogy téves magatartásuk összeegyeztethe­tetlen volt a forradalmi marxista -leninista párt cselekvésével. Munkájukkal hozzájárulnak társa­dalmunk fejlődéséhez, a cseh­szlovák állampolgárok minden jo­gával rendelkeznek, teljes mérték­ben részt vehetnek a politikai élet­ben és a Nemzeti Front szerveze­teinek munkájában. A Tanulságok ellenzői két cso­portra oszlanak. Az egyik csoport a dokumentum elvettetésére tö­rekszik, mert állítólag gátolja a pártot és a szocialista államot abban, hogy megállapodjon az el­lenzéki csoportokkal, a másik cso­port pedig mindent megtesz azért, hogy a Tanulságok feledésbe me­rüljön. A CSKP a párt és a nép egységének állandó erősítésére törekszik, de az államellenes ele­mekkel nem kezd párbeszédet. Azoknak a csoportja, akik a válság előtt hasznot húztak a szocializ­musból, majd elárulták, és amikor számításuk nem vált be, különféle államellenes csoportocskákat ala­kítottak, az ún. Charta ’77-et is beleértve, Csehszlovákiában sen­kit sem képviselnek, és szavukra csak azok hallgatnak, akiket az antikommunista központok fi­zetnek. Azoknak, akik arra törekszenek hogy a Tanulságok feledésbe me­rüljön, hosszú távú terveik vannak: ismét elő szeretnék készíteni a ta­lajt a szocializmus alappilléreinek meggyengítéséhez. Senki sem ta­gadja, hogy egyes személyekben a sértettség érzése kialakulhatott, mert - állítólag indokolatlanul - el­vették tagkönyvét. De a pártot meg kellett tisztítani. És ha az élő szervezetet veszélyes betegség támadja meg - és a CSKP-vel ez történt -, a sebészeti beavatkozás során az egészséges testből is el kell távolítani egy részt. Ezért a XV. pártkongresszus kiemelte: „Ezekből a tapasztala­tokból kiindulva a Központi Bizott­ság úgy véli, hogy azokat, akik nem voltak a jobboldali opportu­nizmus aktív képviselői, jól dol­goznak, és tetteikkel bizonyítják, hogy szilárdan és őszintén a szo­cializmus és a, Szovjetunióval való barátságunk ügyét képviselik, ak­tívan támogatják pártunk politiká­ját, egyéni elbírálás alapján ismét fel lehet venni pártunk tagjaivá.“ A párt és a szocialista állam nem mondott le azokról, akik be­csületesen segíteni akarnak, ha tévedtek is. Erről tanúskodik az a tény, hogy sokat azok közül, akik nem állták meg helyüket a pártel­lenőrzés során, képviselőtestüle­tek tagjaivá, társadalmi szerveze­tek bizottságaiba választottak meg, érdemrendeket és kitünteté­seket, sót legmagasabb állami dí­jakat is kaptak. Talán nem árt megismételni, hogy azoknak, akik nem kaptak új tagkönyvet, a 24 százaléka 60 éven felüli volt, és csak 18 százalékuk nem töltötte be ugyanazt a tisztséget, mint az ellenőrzés előtt. Tisztelt elvtársak! Nem kevesen voltak azok, akik nem hitték, hogy sikerül megbir­kóznunk a szociális és gazdasági téren a múltban felgyülemlett problémákkal és megoldanunk azokat az új feladatokat, amelyek elé az élet állított bennünket. De hogyan festenek a tények? Az elmúlt tizenöt évben a létrehozott társadalmi össztermék 74, a nem­zeti jövedelem pedig 72 százalék­kal növekedett. Az ipari termelés növekedése 93, a mezőgazdasági termelésé 33 százalék volt. A 7. ötéves terv fó feladatait is teljesít­jük, méghozzá lényegesen bo­nyolultabb belső és külső feltéte­lek között, mint amilyenekhez a múltban hozzászoktunk. Lénye­gében kiegyensúlyozott külkeres­kedelmi és fizetési mérlegünk. A legfejlettebb tőkés államok kö­zött egész sor van, amely ezzel nem dicsekedhet. Mindezt nem az életszínvonal rovására értük el: az tovább emelkedik és javul. Nem akarom számokkal untatni önöket, de tény, nincs olyan terület, ame­lyen Csehszlovákia nem ért volna el jelentős sikert. Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket népünk a CSKP vezetésével elért, de nem vagyunk süketek és vakok: saját gyengéinket is ismerjük. Jobban, mint azok, akik szívesen kihasz­nálnák őket a szocialista rendszer ellen. Pártunk politikájának tengelye és alapvető kritériuma a kritikai igényesség, amellyel a fogyatékosságok fő okait feltár­juk, valamint az új szükségletek felmérésében és feladatok kijelö­lésében, továbbá az azért folyta­tott küzdelemben megnyilvánuló kezdeményezés, hogy az embe­rek magukévá tegyék őket. Ez a Tanulságok magva, amely a múlt mementóit idézi fel. A fejlődés minden szintjén ke­resni kell a fő láncszemet, látni kell a távolabbi célokat, de nem sza­bad szem elől téveszteni a konkrét feladatokat sem. A népgazdaság­ban meg kell gyorsítanunk az erő­források képzését, növelnünk kell a munkatermelékenységet, haté­konyabbá kell tennünk az egész gyártási folyamatot. Már nem ha­ladhatunk tovább egyszerűen a fejlődés extenziv útján. Ez stag­náláshoz, az emberek életszínvo­nalának csökkenéséhez vezetne. A világ a tudományos-műszaki forradalom minőségileg új szaka­szának küszöbére jutott. Ez az ember produktív erői eddig nem látott növekedésének távlatát nyit­ja meg. A tudományos-műszaki megismerés új horizontjainak bir­tokba vételéért és eredményeinek a termelésben való hasznosításá­ért folytatott küzdelem a szocializ­mus és a kapitalizmus erői éles osztályharcának részévé vált. A két társadalmi rendszer egy­máshoz való viszonya és kölcsö­nös eszmei befolyásuk meghatá­rozó tényezője. Egyúttal az a szfé­ra is, amelyben eldől, sikerül-e elhárítani a nukleáris pusztulást, megőrizni és megszilárdítani a vi­lágbékét. Csehszlovákia fejlett iparával és mezőgazdaságával, tudományos-műszaki potenciáljá­val jelentős felelősséget vállal eb­ben a nemzetközi konfrontáci­óban. Törekvéseink a CSKP XVII. kongresszusának előkészületei­ben is tükröződnek. Abból az elv­ből indulunk ki, hogy az egymás­sal szorosan összefüggő két fela­dat: egyrészt jelentősen fokozni kell a társadalom egészének befo­lyását a termelés fő minőségi szempontjainak, szerkezetének és minőségének, valamint a költ­ségeknek az alakulására, más­részt javítani kell a tervezést és az Irányítást. Lényegében az a cél, hogy el­kerüljük az olyan irányítást, amely lehetővé tenné a beavatkozást kü­lönféle részletkérdésekben, újabb és újabb papírmunkával járna, s jelentések és kimutatások töme­gét eredményezné, miközben mellőzné azt, ami lényeges. Sokat és joggal beszélnek az emberi tényezőről. Az emberi té­nyező: a munka minősége, a kez­deményezés kibontakoztatása, a harc a passzivitás és a közöm­bösség ellen, rend és fegyelem - személyi és kollektív egyaránt. Az ember aktív magatartása nél­kül nem lehet merész terveket és elképzeléseket megvalósítani, és ezek megvalósulása nélkül nem teljesülhetnek a nép vágyai. Min­dennapi és tartós feladat, hogy minél szélesebb tömegek alkotó kezdeményezését emeljük a meg­kívánt szintre. Olyan intézkedése­ket kell tennünk, amelyek az egész társadalom érdekét minden ember közvetlen személyes érde­kévé változtatják. Az eszme, amint Marx Károly és Engels Frigyes találóan írta, mindig kudarcot val­lott, mihelyt elszakadt az érdektől. Nem szabad, hogy bárkinek is megérje raktárra termelni és köny- nyelműen fecsérelni az értékeket. Mindenkinek éreznie kell, hogy valódi hozzájárulása alapján érté­kelik. Ennek meg kell mutatkoznia a fizetési szalagon, az erkölcsi megbecsülésben és abban is, ho­gyan járulhat hozzá az illető a tár­sadalmi fogyasztási alap felhasz­nálásához. Az e téren tapasztalható fogya­tékosságaink nem a szocialista társadalmi rendszerből, hanem abból erednek, hogy nem élünk következetesen a rendszer adta lehetőségekkel. Figyeljük csak meg, mit tanácsolnak az antikom­munista központok arra vonatko­zóan, hogy mit tegyünk, ha jobban akarunk élni. Vajon miért van az, hogy azok, akik a szocialista or­szágoknak semmi jót nem kíván­nak, - pocskondiázzák őket, kü­lönféle embargókat léptetnek élet­be, és diszkriminációs intézkedé­seket tesznek - olyanokat fizet­nek, akik miközben ártanak a szo­cializmusnak, egyúttal anyai jóta­nácsokat adnak, hogyan kell elke­rülnünk a hibákat? Közben ahhoz az elvhez tartják magukat, hogy minél rosszabb nálunk, annál jobb nekik. Ez az igyekezet arra irányul, hogy letérítsenek bennünket a he­lyes útról. Az éppen arról való lemondást javasolják, amire szo­cialista gazdaságunk épít. Szerin­tük pánikba kell esnünk, s ma, szemtől szemben az új követel­ményekkel, nem marad más hát­ra, mint hogy „elszakítsuk a gaz­daságot a politikától“, megnyissuk az utat a „szabad vállalkozás“, a piaci mechanizmusok anarchiája előtt, és munkanélküliek seregét hozzuk létre. Hiába bíznak abban, hogy rövid az emlékezetünk. A válság évei teljesen leplezetlenül mutatták azok tündöklését és bukását, akik az ilyen „jó szándékú javaslatok­ra“ hallgattak. Amennyivel keve­sebbet alkottak, annyival többet igyekeztek rombolni. Az a tér, amelyet a magántulajdon kapzsi­ságának akartak nyitni, lett volna a dinamit a dolgozó nép politikai hatalmának az alapjai alatt. A fejlődés útja éppen az ellen­kező irányba vezet: a szocialista gazdaság előnyeinek jobb kihasz­nálása, tervszerű fejlődésének tö­kéletesítése azon pontos és sok­oldalúan megalapozott kritériumok felé, amelyeknek minden vállalat, üzem és egyén eredményeire vo­natkozniuk kell. Arról, hogy az em­bereket szocialista elvek, a vég­zett munka mennyisége és minő­sége szerint jutalmazzák-e, nem természetfölötti erők döntenek. Ez a kérdés teljesen azoknak a ha­táskörébe tartozik, akik részt vesznek a termelés irányításában. Minél előbb tudatosítja a műveze­tő és az igazgató, hogy pontos és állandó kritériumok szerint értéke­lik, s kizárólag az eredményektől függ a bére és a beosztása, annál előbb megszűnnek a különböző „objektív“ okokra való hivatko­zások. Gyakran hallhatjuk azt az ellen­vetést, hogy ezt a dolgozók nem értenék meg. Éppen ellenkezőleg, azt nem értik, hogy a becstelent miért jutalmazzák meg úgy, mint a lelkiismeretest, az átlagosat, mint a kiválót, miért értékelik a jó minőségű munkát úgy, mint a rossz minőségűt. Az emberek szeretik a rendet. Miért támogat­tak bennünket az emberek a szo­cialista építés bonyolult éveiben, miért nyújtottak nekünk támoga­tást a válság leküzdésében? Hi­szen a jobboldal valóban hazug demagógiát terjesztett! Talán könnyű életet ígérgettünk? Soha­sem tagadtuk, milyen sok munka vár ránk. A kommunisták prog­ramja elsősorban a társadalmi igazságossága miatt vonzza az embereket. Ez a döntő forrás, eb­ből ered rendszerünk belső ereje és megingathatatlansága, a nép­nek az az eltökéltsége, hogy építi és megvédi a szocialista társa­dalmat. Azok az igényes feladatok, amelyeket társadalmunknak nem­csak a társadalmi-gazdasági fej­lesztésben kell megoldania, meg­követelik, hogy az irányítás min­den szintjén és területén javítsuk a kádermunkát. Ez a Tanulságok egyik fontos felismerése. Tisztelt elvtársak! A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság a szocialista közösség szilárd része, a nemzetközi ese­mények aktív tényezője. Nem vál­tak be azok feltételezései, akik nemzetközi elszigeteltséget jósol­tak nekünk. A béke, az enyhülés és az együttműködés érdekében megvalósított elvszerú külpolitika széles körű nemzetközi elismerést szerzett a világ forradalmi, haladó és demokratikus erői körében. A világ ma Csehszlovákiát erős, konszolidált, nagy nemzetközi te­kintélynek örvendő országnak te­kinti. Csehszlovákia ma ismét a szocialista közösség szilárd és megbízható része. Különösen ma, amikor az imperialista erők ag­resszív politikája miatt rendkívül veszélyessé vált a nemzetközi helyzet, rendkívüli jelentősége van az egységnek, a felzárkózottság­nak és az egybehangolt külpoliti­kának. Tanúi lehetünk annak, hogy az imperializmus politikája az utóbbi években egyedülálló mértékben fokozza a politikai cinizmust. Nagy szavakkal a szabadságról, a de­mokráciáról, a humanizmusról, az emberi jogokról, sőt a társadalmi igazságosságról beszél. Mind­ezzel igazolni próbálja azt az irányvonalat, amely az osztálye­goizmust, az agresszív hegemo- nizmust, az állami terrort és azt a törekvést fejezi ki, hogy minden áron meg akarja változtatni az erőviszonyokat és a történelem menetét. Hatalmas méreteket öltöttek a háborús előkészületek. Damok­lész kardjaként lóg az emberiség fölött a nukleáris katasztrófa. A békéért folytatott harc teljesen új tartalmat kap. Azok az akadályok, amelyeket a szocializmus állít az imperialista agresszió elé, nem­csak saját biztonságát, országaik népének biztonságát, hanem az egész emberiség biztonságát is védik. Ezért a szocializmus gaz­dasági és védelmi erejének sok­oldalú növelése, belső ereje, mű­szaki és gazdasági függetlensége, vonzereje és ideológiai hatása je­lenti a fő frontot, amelyen a harc folyik az emberiség túléléséért. Egészen új értelmet kap az a gon­dolat, amelyet már Marx Károly fejtett ki: A történelem porondjára most végre nem alázatos szolga­ként lép a munkásosztály, hanem mint önálló erő, amely tudatosítja felelősségét és békét tud teremte­ni ott, ahol azok, akik uralkodni akartak fölötte, háborús szólamo­kat hangoztatnak. Ma a békéért küzdők további milliói csatlakoznak ehhez az erő­höz, tekintet nélkül osztály-, politi­kai, felekezeti vagy faji hovatarto­zásukra. Ezt szemlélteti az a tény, hogy a világ hogyan reagált Gor­bacsov elvtárs és Ronald Reagan amerikai elnök genfi találkozójára. A párbeszéd megkezdése nagy nemzetközi esemény lett. A testvérpártok fő- és első titká­rainak prágai tanácskozásán vala­mennyien nagyra értékelték Gor­bacsov elvtárs genfi eljárását és teljes mértékben támogatták a szovjet békeoolitikát. A CSKP KB közelmúltban meg­tartott ülése kifejezte az egész párt és az egész csehszlovák nép azon eltökéltségét, hogy még ha­tározottabban kapcsolódik be a nukleáris háború veszélyének elhárításáért, a földi lázas fegyver­kezés megszüntetéséért, a fegy­verkezésnek a világűrbe való ki- terjesztése megakadályozásáért és a nemzetközi kapcsolatok javí­tásáért folytatott küzdelembe. Ez nem lesz könnyű és egysze­rű. A Genfbe vezető út bonyolult volt, sok akadályt kellett leküzdeni. A genfi határozatok megvalósítá­sáért folytatott küzdelem, a lesze­relési egyezmény elérése ugyan­csak nagy erőfeszítéseket követel meg. Azt is látnunk kell, hogy a megértést ellenző erők erősek és befolyásosak. Az International Herald Tribune amerikai folyóirat 1985. december 1-én felvetette a kérdést: Bevonul a történelembe a genfi találkozó? A kérdésre így válaszolt: Valószínűleg nem. Ne­künk mély meggyőződésünk, hogy a történelembe kerül és a vi­lág nem az ő elképzeléseik szerint fog fejlődni. A genfi eredményeket kiforgatják, kétségbe vonják, de ezzel számolnunk kell. Az Egyesült Államok igényt tart mindenre, amiről azt gondolja, hogy saját céljaira használhatná ki. Rozzanne Ridgway, az ameri­kai képviselöház európai és kana­dai ügyekkel foglalkozó államtitká­rának helyettese kijelentette: „Ke­let-Európa nem szabad és nem stabil. Tizenötmillió amerikai kelet­európai származású. Ezért na­gyon érdekel bennünket ezeknek a nemzeteknek a sorsa. Nem ak­ceptáljuk az európai nemzetek bármilyen felosztását.“ Milyen fel­osztást? Szocialista és kapitalista országokra? Valóban azt hiszik, hogy megváltoztathatják a törté­nelem menetét? Elismerik tulaj­donképpen a helsinki záróok­mányt, amelyet aláírtak? Brzezinski még tovább megy, javaslatot is tesz Európa egyesíté­sére. „Az új egyesült Európa, csakis a változások folyamatának tudatos, de óvatos ösztönzése, vagy úgy is mondhatjuk, hogy egy olyan titkos folyamat következmé­nyeként keletkezhet, amelyre nem derül gyorsan fény és így nem lesz könnyű felvenni vele a harcot“, - mondotta. A militarista és anti­kommunista erők tevékenységé­nek fó irányvonala marad tovább­ra is a második világháború ered­ményeinek revíziója, a katonai erőfölény megszerzése, a saját akarat rákényszerítése a többi or­szágra, a szocialista közösség or­szágai egységének gyengítése, a nacionalizmus és más marxiz­mus-leninizmus ellenes jelensé­gek támogatása. Elvtársak! A Tanulságokban fontos szere­pük van a nevelés, valamint a párt ideológiai és tömegpolitikai mun­kája fejlesztése kérdéseinek. He­lyesen mutat rá, hogy ezeknek a kérdéseknek az elhanyagolása nemcsak akkor mutatkozott meg, amikor az ellenforradalom már ha­talomra tört. Egyik oka volt a vál­ságnak, amely fokozajpsan alakult ki. Az élet által felvetett új problé­mákra nem adtak világos, megala­pozott, a marxizmus-leninizmus- ból kiinduló válaszokat. Ez teret biztosított a különféle hamis re­cepteknek, a demagógiának, ami által a jobboldal befolyást szerzett. Az elméleti munka fogyatékossá­gai, a formalizmus, az ideológiai munkában tapasztalt defenzív és gondtalan magatartás megszün­tette a párt akcióképességét, kap­csolatát a tömegekkel és utat nyi­tott az ún. megújhodás képviselői előtt. 1969 áprilisa után levontuk eb­ből a következtetéseket és meg­határoztuk az ideológiai, politikai munka fejlesztésének világos programját. Ezért is sikerült olyan rövid idő alatt leküzdeni a tömegek félrevezetettségét, felújítani az emberek gondolkodásában a szo­cializmus értékeit és fejleszteni kezdeményezésüket. Az ideológi­ai front, a kommunisták százezrei­nek munkája jelentősen hozzájá­rult a következő időszakban elért sikereinkhez. Ezen a téren is a párt történetének gazdag ta­pasztalataiból indultunk ki. Klement Gottwald elvtárs már 1948 februárjában a párt tüzérsé­géhez hasonlította az ideológiai munka feladatát. A ma előttünk álló feladatokra is vonatkozik ez a találó hasonlat. Arról van szó, hogy mélyrehatóbban kell be­folyásolni és irányítani a társada­lom pszichológiáját. Ez alapvető feltétele annak a fordulatnak, amelyet el kell érnünk a társada­lom életében. Az a fordulat, amelyért az anya­gi területen küzdünk, sem követ­kezik be hirtelen. A tudományos­műszaki haladás nem kezdődik meg abban a pillanatban, amikor a termelőcsarnokokba új gépeket helyeznek el. Mindenütt, minden munkahelyen küzdeni kell a hala­dásért. Ez nem illúzió. Ezt bizo­nyítja a több száz újító, feltaláló, számos kollektíva tapasztalata, azok tapasztalata, akik ezt a fela­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom