Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-04 / 286. szám, szerda

A szlovákiai gazdaság jövő évi feladatairól és a 8. ötéves terv előzetes javaslatáról tárgyaltak Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata (Folytatás az 1, oldalról) Imrich Koník elvtárs a Bratisla­vai Közlekedési Vállalattal szem­ben támasztott növekvő igényekre hívta fel a figyelmet. A vállalat teljesítményeinek csaknem 30 százalékát csak túlórákkal tudja elérni. A legutóbbi gazdasági párt- konferencián keresték az álló- és beruházási eszközök hatéko­nyabb felhasználásának és a tu­dományos-műszaki haladás ered­ményei következetesebb érvénye­sítésének lehetőségeit. Ján Buda elvtárs kiemelte, hogy a kutatást a jövő termelési rendszereinek létrehozására kell orientálni. Szólt azokról az ismere­tekről, amelyeket e téren a Kassai Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Kara a Robot nemzetközi tudomá­nyos-műszaki társulással és a Prešovi Fémipari Kutatóintézet­tel együttműködve szerzett, továb­bá a karnak a gyártási folyamatok automatizálásához és robotizálá- sához való hozzájárulásáról. Emil Sedlák elvtárs a piešťanyi mezőgazdasági kooperációs kör­zet 7. ötéves tervidőszakra szóló feladatainak sikeres teljesítéséről számolt be. A tanácskozás további részét Ján Janik elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. Štefan Lech elvtárs ismertette azokat az erőfeszítéseket, ame­lyeket a Bánovce nad Bebravou-i Tatra üzemben a kommunisták és más dolgozók tesznek a feladatok teljesítésére. Magyarics Vince elvtárs arról beszélt, hogyan tesznek eleget a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás mezőgazdasági dol­gozói annak a követelménynek, hogy növelni kell a termelés gaz­daságosságát és hatékonyságát. Kiemelte, hogy a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztése érde­kében mozgósítani kell azokat a tartalékokat, amelyek nem a ter­mészeti feltételekkel, hanem az irányító- és a szervezőmunkával, a tudományos ismeretek gyorsabb hasznosításával és más intenzifi- kálási tényezőkkel kapcsolatosak. A járás pártszervei és szervezetei erre orientálják politikai munká­jukat. Dušan Miklánek elvtárs ki­emelte, hogy az elmúlt időszakban a Szlovák Építőipari Minisztérium reszortjában nagy erőfeszítéseket tettek az anyag- és az energiaigé­nyesség csökkentésére, az építő­anyagok gyártásának növelésére, ezzel szemben elégtelen volt a beruházások műszaki előkészí­tése, és kollaudációs problémák is felmerültek. A következő években az ágazat nagy gondot fordít a be­fejezetlen beruházások számának csökkentésére. A vitában ezután Miloš Jakeš elvtárs szólalt fel. Kiemelte a CSKP KB 16. és az SZLKP KB mostani ülésének jelentőségét, amely tanácskozások a CSKP XVII. és az SZLKP következő kongresszusa előkészületeinek fontos mérföldkövei. A pátalap- szervezetek évzáró taggyűlései­nek eddigi lezajlását értékelve hangsúlyozta, hogy tovább szilár­dul a párt sorainak eszmei és szervezeti egysége, s növekedett cselekvőképessége. Rámutatott azokra a problémákra is, amelyek egyes szervezeteknél még mindig tapasztalhatók. Ezek formaliz­musból, a konkrétság hiányából és a fogyatékosságok iránti kö­zömbösségből erednek. Tekintet­tel a fiatal párttagok részarányá­nak növekedésére, rámutatott az eszmei nevelő munka elmélyíté­sének jelentőségére. A közelgő járási és kerületi pártkonferenciá­kon nagyon felelősen és igényesen kell elbírálni a gazdasági és a szo­ciális fejlesztés kérdéseit. Miloš Jakeš elvtárs nagyra érté­kelte a szlovákiai gazdaság hoz­zájárulását az egységes csehszlo­vák gazdaság fejlesztéséhez, s azt, hogy több ágazat országos szükségleteket elégít ki. A 8. öt­éves terv kidolgozásával kapcso­latban kiemelte, hogy a nemzeti jövedelemnek országos viszony­latban évente 3,5, Szlovákiában pedig 4,5 százalékkal kell növe­kednie. Ez csak intenzifikálással, a fejlett szocialista társadalom építése minden lehetőségének ki­használásával érhető el. Hatéko­nyabban kell felhasználni a nyers­anyagokat, az energiahordozókat, az alapanyagokat, az állóeszkö­zöket, a munkaidőt, a beruházá­sokat kiemelten a korszerűsítésre és a rekonstrukcióra kell irányíta­ni, alkalmazni kell a legkorszerűbb eljárásokat, hogy műszakilag és gazdaságilag világszínvonalú ter­mékeket gyártsunk, el kell mélyí­teni az együttműködést a Szovjet­unióval és a többi szocialista or­szággal. Ebben az irányban kell fejleszteni a dolgozók alkotó kez­deményezését. Végezetül Jakeš elvtárs a CSKP KB nevében kifejezte meggyőződését, hogy a szlová­kiai kommunisták az SZLKP KB vezetésével maximális erőfeszíté­seket tesznek a CSKP KB 16. ülésén s az SZLKP KB mostani tanácskozásának határozatában kitűzött feladatok következetes végrehajtására, s ezzel előmozdít­ják, hogy növekedjen a szlovákiai gazdaság hozzájárulása a társa­dalmi erőforrások képzéséhez, a népgazdaság hatékonyságának növekedéséhez a jövő évben és távlatilag is. Szaiai Imre elvtárs arról szólt, hogy a komáromi (Komárno) Stei­ner Gábor Hajógyárban adottak a reális feltételek ahhoz, hogy az évi termelési tervet 10 millió koro­nával túlteljesítsék. A vitában utolsóként Mária Sur- míková elvtársnő kapott szót. Hangsúlyozta, hogy a Prešovi já­rásban egyre nagyobb súlyt he­lyeznek a tömegpolitikai munka fejlesztésére, növelik a kommu­nisták és a többi dolgozók aktivi­tását. A vitában összesen tizenhár­mán szólaltak fel. Az SZLKP Központi Bizottsága ezután egyhangúlag határozatot fogadott el. Az ülés végén Jozef Lenárt elvtárs mondott beszédet. Hangsúlyozta: az SZLKP KB El­nökségének beszámolója és a vita alátámasztotta, hogy a szlovákiai pártszervek és -szervezetek igé­nyes hozzáállással értékelik az eredményeket, határozzák meg a CSKP XVII. és az SZLKP követ­kező kongresszusán kitűzendő igényes feladatok konstruktív és alkotó kiindulópontjait. E feladatok lényege az, hogy a fejlett szocia­lista társadalom építésének ma­gasabb minőségi színvonala felé kell haladnunk, meg kell gyorsíta­nunk a szociális és a gazdasági fejlődést, mégpedig főképpen a gazdaság és más területek in­tenzív fejlesztése alapján. Lénye­ges feladat, hogy növeljük a nem­zeti jövedelmet, amely a nép élet- színvonala emelésének és javítá­sának alapvető forrása. Ez pár­tunk politikájának fő és állandó célja. Ennek érdekében jobban ki kell használni a lehetőségeket és a tartalékokat, főleg a tudományos és a műszaki ismeretek alkalma­zása s a szocialista gazdasági integrációba való hatékonyabb bekapcsolódás terén. Különösen fontos a termékek minőségének javítása és műszaki-gazdasági színvonalának emelése. Ennek az eljárásnak kell áthatnia a pártszer­vezetek kongresszus előtti ta­nácskozásait, minden kommunis­ta gondolkodását és cselekvését. Az egyhelyben topogás, a tétová­zás ezekben a kérdéseken vég­ső soron ellentétes a párt irányvo­nalával, aláássa forradalmi törek­véseit, és lényegében ellentmond a társadalmi érdekeknek. Végezetül Lenárt elvtárs köszö­netét mondott a kommunistáknak és valamennyi szlovákiai dolgozó­nak, akik becsületes munkájukkal támogatják a párt politikáját, kife­jezte meggyőződését, hogy a kö­vetkező időszakban mindent meg­tesznek szocialista társadalmunk fejlesztéséért. Az SZLKP KB ülése az Interna­cionálé hangjaival ért véget. (Folytatás az 1. oldalról) amelyre támaszkodva határo­zottabban a gazdaságfejlesztés intenzifikálásának útjára léphe­tünk. I. A 8. ötéves terv szlovákiai előzetes javaslata az országos feladatokkal összhangban a szlovákiai gazdasági erőforrá­sok és lehetőségek ésszerűbb és hatékonyabb felhasználásá­ra s a további intenzifikálás meggyorsítására irányul, még­pedig úgy, hogy Szlovákia gaz­dasága növekvő mértékben já­ruljon hozzá az egységes cseh­szlovák gazdaság fejlesztésé­hez. 1986 és 1990 között a nem­zeti jövedelmet 23-25 százalék­kal kell növelni, elsősorban a termelési ráfordítások jobb hasznosítása, a társadalmi munkatermelékenység színvo­nalának emelése és a termelés minőségének javítása alapján. Törekedni kell a hatékonyság sokoldalú növelésére az ener­gia- és az anyagigényesség csökkentése útján, szerkezeti változtatások alapján, a jobb késztermékgyártásnak és a szállításigényesség csökken­tésének segítségével. Hatéko­nyabban kell felhasználni a fej­lesztési tényezőket a dolgozók alkotóképességének és erejé­nek sokkal nagyobb arányú be­vetésével. Tovább kell növelni a tudományos-műszaki fejlesz­tés és a nemzetközi munkameg­osztás, főleg a szocialista gaz­dasági integráció, ezen belül el­sősorban a Szovjetunióval kifej­tett együttműködés hasznossá­gát. A beruházásokat szerkeze­tük javításával, a korszerűsítés­re és a rekonstrukcióra való át­téréssel, valamint olyan akciók kiemelt végrehajtásával kell ha­tékonyabbá tenni, amelyek a fejlesztés intenzifikálása terén már a 8. ötéves tervidőszakban meghozzák az eredményt. Minden igyekezetünk fő célja továbbra is a lakosság életszín­vonalának fejlesztése és javítá­sa. Az országos eljárással és a népgazdasági lehetőségekkel összhangban meg kell gyorsíta­ni a lakosság személyi fogyasz­tásának növekedését, s ezt egy­be kell kapcsolni a táplálkozás korszerű változásaival, valamint a háztartási fogyasztási cikkek választékának bővítésével, a közlekedési, a sport- és a kul­turális igények kielégítésével. Tovább kell javítani és bővíteni a lakossági szolgáltatásokat. A társadalmi fogyasztás továbbfejlesztésére szánt esz­közöket elsősorban a lakásvi­szonyok további javítására, a la­kosság folyamatos ivóvízellátá­sára, az egészségügyi és a szo­ciális ellátás kiemelt szolgálta­tásainak javítására és a környe­zetvédelmi feladatok megoldá­sára kell orientálni. II. Amint ezt a CSKP KB 16. ülése hangsúlyozta, az 1986. évi tervnek biztosítania kell az át­menetet a 8. ötéves terv igényes feltételeire. Ebből a szempont­ból szükséges, hogy a jövő év­ben Szlovákiában a nemzeti jö­vedelem 4,2 százalékkal növe­kedjék. Ezt a növekedést úgy kell elérni, hogy 1985-höz ké­pest 2,9 százalékkal nagyobb mértékben hasznosítjuk a fűtő­anyagokat, az energiát, a nyers- és alapanyagokat, tovább foly­tatjuk a szerkezeti változtatáso­kat az iparban, a mezőgazda­ságban és az építőiparban, amelyeket a 7. ötéves tervidő­szakban kezdtünk meg, s job­ban hasznosítjuk az intenzifiká- lási tényezőket és tartalékokat. Hatékonyabban kell alkalmazni a tudományos és a műszaki eredményeket a gazdaságban, tovább kell haladni a kooperá­ció és a szakosítás Útján, ?i 'KGST integrációs intézkedé­sei keretében, mindenekelőtt a Szovjetunióval kifejtett együttműködés terén. A szlovákiai iparban kiemelten kell fejleszteni a gépipari és az elektrotechnikai ágazatokat. Ésszerűsítést és korszerűsítést kell végrehajtani a kohóiparban. A vegyiparban új létesítménye­ket kell üzembe helyezni, első­sorban az antioxidáns, a mező- gazdasági vegyszerek és a cik- lohexanon gyártásának meg­kezdése érdekében. A fafeldol­gozó ipar sürgető feladata a fa­anyag jobb hasznosítása. Ez megköveteli a fa-, a bútor-, a cellulóz- és a papíripar kon- szolidálási programjainak kö­vetkezetes végrehajtását. A könnyűiparban korszerűsíteni kell a termelés műszaki bázisát, hogy javuljon a belpiacra és a külföldi megrendelők számára gyártott termékek minősége, bővüljön választékuk, és jobban megfeleljenek a fogyasztói igé­nyeknek. A mezőgazdaságon belül ki­emelten kell fejleszteni a nö­vénytermelést az állattenyész­téssel szemben. Súlyponti fela­dat a gabonaneműek, a hüve­lyesek, a műszaki termények és a burgonya termesztése. Az ál­lattenyésztésben növelni kell a termelőképességet, hogy fo­lyamatos legyen az ellátás a kí­vánt választékban és minőség­ben. Az élelmiszeriparban gon­doskodni kell az igényesebb in­novációról, az olyan termékek jó minőségéről, mint a tej- és a húsipari áru, s rugalmasabban kell reagálni a piaci követelmé­nyekre. Az egész ágazatban kö­vetkezetesen törekedni kell a veszteségek csökkentésére,, miközben emelni kell az értéke­sítési folyamatok színvonalát. Külön gondot kell fordítani a tö­megtakarmányok minőségére. Az építőiparban igényes fela­datot kell teljesíteni: a termelés­nek több mint 4 százalékkal kell növekednie. Előnyben kell ré­szesíteni az egész társadalom szempontjából jelentős akció­kat, főleg a mochovcei erőmű, a Gabčíkovo-Nagymaros Víz­lépcsőrendszer, s a csehszlo­vák területet érintő gáztávveze­ték építését, a Szovjetunió terü­letén az integráció keretében végrehajtott akciókat, valamint a közlekedési és az egészség- ügyi létesítmények építését Bratislava területén, a lakásépí­tést és a lakásállomány karban­tartását. A beruházás területén előnyben kell részesíteni a ter­melés műszaki alapjának kor­szerűsítését szolgáló eszközök felhasználását. Külön gondot kell fordítani a beruházások jö­vedelmezőségének növelésére, a tervezett kapacitások átadá­sára és a beruházások idejében történő befejezésére. A kitűzött célok elérése megköveteli a tel­jesítőképesség és a hatékony­ság következetes növelését, fő­leg a lemaradó vállalatoknál, a termelés értékesítésének lé­nyeges javítását, a kapacitások határidőn belüli átadását, az ál­lóeszközök hatékonyabb ki­használását, s az ineffektív, ela­vult üzemegységek megszünte­tését, valamint a termelési vesz­teségek megszüntetését célzó program megvalósítását. Minden munkahelyen nagy súlyt kell helyezni a párt-, az állami, a gazdasági és a társa­dalmi szervek és szervezetek irányító- és szervezőmunkájá­nak javítására, fokozni kell a dolgozók részvételét az irányí­tásban, és közös erőfeszítések­kel kell gondoskodni arról, hogy a legrátermettebb kádereket emeljék ki a népgazdaság irá­nyítói tisztségeibe. A jelenlegi időszakban nagy erőfeszítéseket kell tenni a 8. ötéves terv javaslata kidolgozá­Kitüntetés Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára Karúi Kučeŕá e'lvtarsnak, a párt régi munkatársának 60. szüle­tésnapja alkalmából átnyújtotta Az épí­tésben szerzett érdemekért kitüntetést. Az átadásnál jelen volt Vladimír Trva­la elvtárs, az SZLKP KB osztályveze­tője. sának befejezésére és az 1986. évi minőségi tervmutatók prog­resszívabbá tételére. A központi szervekben, trösztökben, válla­latoknál és nemzeti bizottsá­goknál tevékenykedő kommu­nisták figyelmét arra kell orien­tálni, hogy felelősségtudattal és kezdeményezően elsajátítsák a gazdasági növekedés új minő­ségének kritériumait, s ehhez kedvező feltételeket teremt­senek. Az SZLKP Központi Bizottsá­ga is nagyra értékeli a dolgo­zóknak a XVII. pártkongresszus és Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 65. év­fordulója tiszteletére kibontako­zott kezdeményezését, amelyet korábban a CSKP KB 16. ülése méltatott. Ezzel kapcsolatban örömmel fogadja és támogatja az SZKT-nak azt a döntését, hogy a szocialista versenyt az anyagköltségek fél százalékos csökkentésére, a munkaterme­lékenység évi egy százalékos növelésére és a terven felüli ter­melés minőségének lényeges javítására orientálja. Egyúttal támogatja a prágai városi párt- szervezet és a prágai vállalatok ösztönző kezdeményezésének terjesztését, amely a tudomá­nyos-műszaki haladás meg­gyorsítására irányul. A CSKP KB 16. ülésének határozatával összhangban fogja irányítani a szlovákiai társadalmi szervek és szervezetek tevékenységét az állami végrehajtási terv fela­datainak teljesítése terén, s az egész állami és gazdasági szfé­rától meg fogja követelni a fe­gyelem, a rend és a szervezett­ség megszilárdítását. Szlovákia Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága kife­jezi meggyőződését, hogy a szlovákiai kommunistáknak az évzáró taggyűléseken és a konferenciákon folytatott ta­nácskozásai jelentősen hozzá­járulnak a CSKP XVII. és az SZLKP következő kongresszu­sának előkészítéséhez. Egyúttal megteremtjük a feltételeket az 1985. évi állami terv feladatai­nak teljesítéséhez, valamint az 1986. évi tervben és az egész 8. ötéves tervben kitűzött felada­tok valóra váltásához. Hangsú­lyozza annak szükségességét, hogy a Nemzeti Front választási programjait a szociális és gaz­dasági fejlesztési feladatok kö­vetkezetes megvalósítására ori­entálják. III. Az SZLKP Központi Bizott­sága I. JÓVÁHAGYJA 1.a szlovákiai gazdaság 1986. évi feladatairól szóló beszámo­lót és a 8. ötéves terv előzetes javaslatáról szóló tájékoztatót, 2. az SZLKP KB Elnöksége és Titkársága által az SZLKP Köz­ponti Bizottságának 1985. júni­us 21-én tartott ülése óta kifej­tett tevékenységről előterjesz­tett jelentést, 3. Szlovákia Kommunista Párt­jának 1986. évi költségvetését; II. JÓVÁHAGYÓLAG TUDOMÁ­SUL VESZI a CSKP KB 16. és az SZLKP KB decemberi ülésén kitűzött fela­datok végrehajtását célzó politi­kai és szervezési intézkedé­seket. Alois Indra fogadta Igor Cserkaszovot (ČSTK) - Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta Igor Cserkaszov követet, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének ta­nácsosát, aki aiaúía a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa A genfi szovjet- amerikai csúcstalálkozó eredményeiről és a nemzetközi helyzetről című hatá­rozatának hivatalos szövegét. Alois Indra kifejezte meggyőződését, hogy a Szövetségi Gyűlés képviselői a két kamara legközelebbi együttes ülésén teljes támogatásukról biztosítják a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ezt az állásfoglalását. ÚJ szú 2 1985. XII. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom