Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-18 / 298. szám, szerda

Kiállítás és filmbemutató a magyar kultúra napjainak keretében (Tudósítónktól) - A magyar kul­túra napjainak keretében „Szocia­lista törekvések a két háború kö­zötti magyar művészetben" cím­mel képzőművészeti kiállítás nyílt tegnap Prágában, a Nemzetbiz­tonsági Testület Múzeumában. A magyar Munkásmozgalmi Mú­zeum anyagából készült kiállítá­son grafikák, plasztikák ós festmé­nyek szemléltetik a korabeli ma­gyar művészet legjobbjainak anti­fasiszta törekvéseit, az emigráció­ba és illegalitásba vonult művé­szek humanista, elkötelezett szavát. A tárlatot Josef Svagera cseh kulturális miniszterhelyettes és Németh Lajos művészettörténész nyitotta meg. A megnyitón részt vett Matej Lúóan, szövetségi miniszterei nök-helyettes, valamint politikai, kulturális és közéletünk több más személyisége. Drecin Józsefnek, a Magyar Népköztársaság Köz­oktatásügyi Minisztériuma állam­titkárának vezetésével magyar küldöttség is jelen volt. Ott volt Kovács Béla, Magyarország csehszlovákiai nagykövete is. (jen) XXX (CSTK) - A bratislavai Film­klubban tegnap ünnepélyesen be­mutatták a Redl ezredes című ma­gyar filmet. Az előadást a magyar kulturális napok alkalmából a Szlovák Filmgyártó Vállalat, a Szlovákiai Színművészek Szö­vetsége és a Magyar Népköztár­saság bratislavai főkonzulátusa rendezte. Befejeződött a Cseh Nemzeti Tanács 19. ülése (Folytatás az 1. oldalról) a gyógyszergyártás problémáira mutatott rá. Alois Král képviselő az észak-morvaországi környe­zetvédelmi problémákat vette na­gyító alá. A képviselők ezután a két tör­vényjavaslatot egyhangúlag jóvá­hagyták. Határozatban utasították a CSNT Elnökségét és bizottsága­it, hogy 1986-ban egész tevé­kenységükkel mozdítsák elő a nemzeti jövedelem előirányzott ütemű növekedését. Ennek során fel kell használni az intenzifikációs tényezőket, mindenekelőtt meg kell gyorsítani a tudományos-mú­szaki haladás eredményeinek al­kalmazását, valamint a gyártási és a technológiai innovációt. A plénum ezután megvitatta a CSNT túzrendészeti törvényé­nek tervezetét. A törvényjavaslatot Josef Jung cseh belügyminiszter indokolta meg. Ezt követően Jaroslav Tlapák cseh pénzügyminiszter ismertette az egyes közületek által levont béradóból s a mezőgazdasági adóból származó bevételek költ­ségvetési felhasználásáról és a házadótörvény néhány módosí­tásáról szóló CSNT-törvények kormányjavaslatát. Az említett törvényjavaslatok jó­váhagyásával a CSNT ülése befe­jeződött. Ezután Josef Kempny vezeté­sével összeült a CSNT Elnöksége, és kihirdette a CSNT 19. ülésén elfogadott törvényeket. A dolgozók kezdeményezésének fejlesztésével (Folytatás az 1. oldalról) lom bontakozott ki, amelyben fon­tos szerepe van a prágai felhívás­nak. Ez lehetővé teszi a dolgozók részvételének növelését a gyárt­mány- és a technológiai innováci­óban, elősegíti a dolgozókollektí­vák felelősségének növelését az eredményekért. A vitában a dolgo­zók munka- ós életkörülményei további javításáról is sok szó esett. Határozatában a plenáris ülés teljes támogatásáról biztosította a üzemek és a vállalatok kollektí­váinak kezdeményezését, s azt a mozgalmat, amely a CSKP XVII. kongresszusa tiszteletére célul tűzte ki az anyagköltségek 0,5 százalékos csökkentését, a mun­katermelékenység egyszázalékos növelését és a termelés minősé­gének lényeges javítását az 1986. évi terv előirányzatához képest. Minden dolgozóhoz és kollektívá­hoz fordulnak, hogy csatlakozza­nak ehhez a mozgalomhoz, amelynek kibontakozása megkö­veteli a szakszervezetek politikai szervező- és nevelőmunkájának intenzívebbé tételét. Vitazáró beszédében Karel Hoffmann, a CSKP KB elnöksé­gének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke hangsúlyozta: a plenáris ülés ta­nácskozása teljes mértékben alá­támasztotta az SZKT és a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom felelős viszonyát a szakszerveze­teknek a szocialista társadalom­ban betöltött szerepéhez. A sokré­tű vita rámutatott a szakszervezeti munka eredményeire, problémáira és fogyatékosságaira. Li Peng látogatása Szlovákiában (Folytatás az 1. oldalról) vák Tervbizottság elnöke. Jelen volt Zsang Dake, Kína csehszlo­vákiai nagykövete is. Li Peng és kísérete tegnap a Jaslovské Bohunice-i Atomerő­műbe látogatott. A vendégeket el­kísérte Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyettes, továbbá Vladimír Janza, Stanislav Svobo­da, Pavel Hrivnák és Zsang Dake. Milan Kozák, az erőmú igazgatója tájékoztatta őket a csehszlovák -szovjet együttműködéssel épült erőmú üzemeléséről. A kínai vendég tegnap a brati­slavai Komensky Egyetemen járt. Juraj BuSa szlovák oktatási mi­niszter ismertette a szlovákiai fel­sőoktatás fejlődését, majd Ladis­lav Melioris rektor szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket az egyetemi oktatók a képzés javítá­sára tesznek. Háromszoros gyilkost ítélt el a Prágai Városi Bíróság ÚJ szú (CSTK) - A Prágai Városi Biróság tegnap hozott Ítéletet Jifí S. fiatalkorú vádlott ügyében A fiatalembert a Bün­tetótörvónykönyv 219. cikkelye értel­mében háromszoros gyilkosságért és két gyilkossági kísérletért, a 241. pa­ragrafus értelmében nemi erőszak bűntettéért, a 234. paragrafus értelmé­ben rablásért ós a 247. paragrafus értelmében lopásért ítélte el 1985 március 15-e és május 16-a között a vádlott a főváros területén 11 sze­mélyt támadott meg. Áldozatai többnyi­re az éjszakai órákban az utcán egye­dül tartózkodó nók voltak Egyrészt ezzel akarta megélhetését biztosítani, másrészt bűncselekményei szexuáli­san is motiváltak voltak. A biróság a vádlottat 10 évi teltétel nélküli szabadságvesztésre Ítélte, s el­rendelte az intézeti, pszichiátriai és szexuológiai védőkezelést. Társadalmilag ennyire veszélyes bűncselekmények fiatalkorú által tör­tént elkövetése bírósági gyakorlatunk­ban egészen kivételes, sőt egyedülálló eset. Az elítélt erősen anetikus és agresszív tulajdonságokkal rendelkező pszichopata személyiség. Labilis alka­tával összefügg szexuális magatartá­sa, amelyben az abnormális agresszi­vitás és a szadista hajlam dominál. Ha egy fiatalkorú olyan bűncselek­ményt követ el, amelyért a törvény halálbüntetés kiszabását is megenge­di, és az ilyen bűncselekmény társa­dalmi veszélyessége a tett végrehajtá­sának módja vagy motívuma miatt rendkívül nagy, vagy pedig a következ­mény rendkívül súlyos, a bíróság a Büntetőtörvénykönyv 79. cikkelyének második bekezdése értelmében 5-10 évi szabadságvesztést szabhat ki. A törvény tehát a fiatalkorú tettesekre még a legkivételesebb esetben sem engedi meg súlyosabb büntetés kisza­bását Az elítéltet a szabadságvesztésen kívül pszichiátriai ós szexuológiai vé­dőkezelés alá helyezték, amely teljes mértékben biztosítja a társadalom vé­delmét. A kezelésre a szabadságvesz­tés letöltése után kerül sor. mégpedig zárt gyógyintézetben. A Büntetőtör­vénykönyv 72. cikkelyének 5. bekezdé­se értelmében a védőkezelés addig tart, amíg szükség lesz rá. s bírósági ítélet nélkül a tettes az intézetből nem helyezhető szabadlábra. Az ítélet még nem jogerős IZVESZTYIJA KUPA A határozatok A papírforma szerint szellemében Tegnap Moszkvában a második forduló mérkőzéseivel folytatódott az Izvesz­tyija Kupa nemzetközi jégkorong-torna. A két találkozó a papírformát igazolta: a svédek biztosan nyertek Kanada, a házigazdák Finnország ellen Ma egy összecsapás szerepel műsoron: Csehszlovákia - Finnország (16.30). SVÉDORSZÁG - KANADA 6:1 (1:0, 3:1, 2:0). A svédek a második harmadban hat perc leforgása alatt, emberelőnyből ütött két góljukkal 3:1­es vezetésre tettek szert, s ez megala­pozta győzelmüket a torna leggyen­gébb résztvevője ellen. Az északiak később nyugodtan korongoztak, jól kombináltak, mindennemű erőfeszítés nélkül győztek. Nem hagyták magukat kiprovokálni a kanadaiak helyenként durva játékától, a mérkőzésre össz­pontosítottak, érvényre juttatták techni­kai fölényüket. A tengerentúliak szerte­lenül és ösztönösen korongoztak, já­téklelfogásukkal nem volt esélyük a sikerre. Egyetlen góljukat kettős em­berelőnyből szerezték. Gólütők: Carlsson (2), Södergren, Nordmark, Gradin, Pettersson, ill. McLaren. A találkozót 6000 néző előtt a szovjet Karangyin vezette, mindkét együttesből öt-öt játékost állított ki. SZOVJETUNIÓ - FINNORSZÁG 4:1 (0:0, 2:0, 2:1). A szovjet válogatott 14 éve nem szenvedett vereséget az északiaktól. Nem történt csoda tegnap sem, habár nem egykönnyen született meg a hazaiak győzelme. A finnek figyelmesen, fegyelmezetten védekez­tek. Kamppuri kapus kitűnően védett. Először a 22. percben kapitulált Fetyi­szov lövése után ós amikor kilenc perccel később Agejkin beütötte a má­sodik szovjet gólt, tulajdonképpen el­dőlt a találkozó sorsa. A Szovjetunió válogatottja ugyanis sokkal aktívabb volt ellenfelénél, a vezetés birtokában könnyedén, látványosan kombinált. Hogy a finnek csak négy gólt kaptak, azt kapusuknak köszönhetik. Az észa­' kiak becsületgólját két perccel a befe­jezés előtt Jalonen lőtte. Gólütők: Fetyiszov, Agejkin, Gera­szimov, Szvetlov, ill. Jalonen. A talál­kozót 12 000 néző előtt a svéd Fred­riksson vezette; kiállítások 3:4. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • Hilversumban a világbajnok szovjet Kaszparov és a holland Tim­man között folytatódott a hat játsz­mából álló sakkmérkózés. A máso­dik partit a 35. lépés után Kaszparov nyerte meg. Az állás 2:0 a világbaj­nok javára. -f Svédország - Szovjetunió 2:2 (2:0, 0:1, 0:1) - az utánpótlás jégko­rong-válogatottak találkozóján. • Penarol Montevideo - Sahtyor Donyeck 1:0 - a calcuttai nemzetkö­zi labdarúgótorna döntőjében. A győztes gólt a 61. percben Revet ­ria lőtte. + A röplabda kupák visszavágó mérkőzéseinek eredményei - Férfiak, Sportfogadás A áportka 50. játékhete I. húzásá­nak nyereményei: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 198 nyertes á 10 485 korona, IV. dij: 7453 nyertes á 465 korona, V. díj: 133 254 nyertes á 40 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. és II. díj: nincs nyertes, III. dij: 169 nyertes á 13 005 korona, IV. díj: 8421 nyertes á 475 korona, V. dij: 152 970 nyertes á 35 korona. A Sazka 50. játékhetének nyere­ményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 51 nyer­tes á 14 710 korona. III. díj: 1026 nyertes á 1700 korona. A rendkívüli Sazka nyereményei - I. díj: 2 nyertes á 300 000 korona, II. díj: 19 nyertes á 44 205 korona, III. díj: 593 nyertes á 4275 korona, IV. dij: 23 841 nyertes á 185 korona. (ÖSTK) BEK: Hapoel Hamapil - RH Praha 0:3, az RH a továbbjutó, Stal Szczecin - Tungsram 3:0, a lengyelek kerültek a 2. fordulóba. • Megválasztották az év legjobb kajak-kenusalt: 1. Jlri Vrdlovec (Dukla, 775 pont), 2. Peter Procház­ka (Dukla, 666), 3. Viszlay István - Szabó Attila (Dukla, 3:6). (CSTK) - Ölést tartott tegnap Prágá­ban a Csehszlo­vák Testnevelési Szövetség Köz­ponti Bizottságá­nak elnöksége Antonin Himlnek, a szövetség köz­ponti bizottsága elnökének veze­tésével. Áttekintette a szövetség központi bizottsága plénumának, elnökségének, titkárságának, va­lamint különböző tanácsainak és bizottságainak 1986. évi feladata­it. A munkatervek és a programok nagy súlyt helyeznek a szövetség széles körű társadalmi, politikai és testnevelési aktivitásának kibonta­koztatására a CSKP KB 16. ülésé­nek határozatai szellemében, az­zal a céllal, hogy új tettekkel kö­szöntsék a CSKP XVII. kongresz­szusát. Az elnökség ezután jóváhagyta a nemzetközi sportkapcsolatok 1986. évi tervét, amely Csehszlo­vákia békeszerető külpolitikáján, a csehszlovákiai élsport érdekein és a kormányközi kulturális egyez­ményeken alapul. A szövetség a világ 35 országának 40 központi testnevelési szervezetével, valamint a nemzetközi és az európai testne­velési szervekkel és sportszövetsé­gekkel fejt ki együttműködést. Női kézilabda B-világbajnokság Csehszlovákia - Szovjetunió 21:21 (12:13) A szovjet együttes a 9. percben 4:0, a 16. percben 8:2 arányban vezetett. A csehszlovák játékosok nem adták fel, mindent egy lapra téve támad­tak, s a 23. percben sikerült egyenlí­teniük (9:9). Szünet után ismét elhú­zott a szovjet válogatott, de később Chlpeková remek védései következté­ben nehezebben dobta a gólokat az ellenfél, ismét döntetlenre módosult az állás (17:17). Négy perccel a befejezés előtt 21:18 volt az eredmény a szovjet csapat javára. Amikor már úgy túnt, hogy a találkozó eldőlt, Damitéová ás kétszer Öuriáínová gólt ért el, kilakult a végeredmény, pedig még csaknem két perc volt hátra. Csehszlovákia: Hradská, Chlpeko­vá - Trandiíková (1), GomboS (1), Befiová, Budayová, DamitSová (2), Lu­paőová (1), Öurisinová (10-3), Kufko­vá (4 - 4), Staéová, MaÉgutová (2). Szovjetunió: Mitrjuk, Salimova - Gor­bova (5), Cigankova (5-1), Karlova (3), Turcsina (2), Szemjonova (2), Anyiszimova (2-1), Tovsztoganova (1), Ogyinikova (1), Menykova (1), Oleksziuk. A II. elődöntő csoport további két eredménye: Ausztria - Bulgária 16:17 (9:7), Magyarország - Románia 22:19 (9:8). A második félidő közepe táján a románok 17:14-re vezettek A ma­gyar csapat azonban kitűnően hajrá­zott, átvette a vezetést, megszerezte a győzelmet. A magyar együttes leg­jobbja, vezéregyénisége Gódornó volt: egymaga kilenc gólt dobott. 1. Szovjetunió 4 2 2 0 95:72 6 2 Magyarország 4 3 0 1 90:67 6 3 Csehszlovákia 4 2 1 1 94:82 5 4 Románia 4 1 1 2 66:75 3 5. Ausztria 4 1 0 3 73:95 2 6. Bulgária 4 1 0 3 58:85 2 A mai mérkőzések: Szovjetunió - Magyarország, Csehszlovákia - Bul­gária, Románia - Ausztria. A II. középdöntő legutóbbi ered­ményei: NDK - Svédország 18:13, Franciaország - Norvégia 15:24, Len­gyelország - NSZK 15:16. 1 NDK 4 4 0 0 82:58 8 2. NSZK - 4 3 0 1 80:61 6 3. Lengyelország 4 2 0 2 74:72 4 4 Norvégia 4 2 0 2 74:73 4 5. Svédország 4 0 1 3 64:84 1 6. Franciaország 4 0 1 3 66:92 1 A 13. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG RÉSZTVEVŐI Kanada, ahol nincs bajnokság Ha egy szurko­ló előtt megemlít­jük a kanadai jég­korongot, tiz és tíz játékost, klu­bot sorol fel ka­pásból. A kanadai labdarúgás halla­tára legfeljebb megvonja a vállát. A tájékozottab­bak talán tudják, hogy az 1904-es olimpia (St. Louis) döntőjében Ka­nada 4:0-ra verte az USA-t, esetleg szót ejtenek az NASL-ról, a néhai kanadai-amerikai profi labdarúgó­ligáról. Ez minden. És mégis, Kana­da nevét ^gyre gyakrabban emlege­tik a világ labdarúgásában: váloga­tottja először lesz ott a VB-n! Nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdődött a labdarúgás meghonosodása az észak-amerikai kontinensen. A futball ekkor ugyan már az egész világot ural­ta, de Mexikó határain túl az amerikai futball (a rögbi durvább tormája), a ko­sárlabda, a baseball, a jégkorong hódí­tott- Az óriási összegekért megveti európai és dél-amenkai sztárok, a csil­logó reklám nagy üzlettel kecsegtette a labdarúgásból (Amerikában soccer a neve) hasznot húzni kívánó üzletem­bereket. A kíváncsi nézők özönlöttek a stadionokba, a minden szenzációra éhes televízió is kivetette halóját az új sportra. Gombamódra szaporodtak a klubok, az NASL több mint húsz csapatot tömöritett, a világ legnépe­sebb bajnoksága lett. A 70-as évek végén azonban rohamosan csökkenni kezdett az érdeklődés a labdarúgás iránt, s a nézők visszatértek a sajátos amerikai sportjaikhoz, egyre kevesebb lett a mecénás. A Team-America, az amerikai válogatott megalakítása sem állíthatta meg a hanyatlást, pedig együtt játszott a többi klubcsapattal. Amerikai mintára jött létre a Team­Canada, de akárcsak példaképe, rövid idő alatt széthullott. A labdarúgás észak-amerikai hanyatlása végül is odavezetett, hogy ez év márciusában megszűnt a NASL. Tony Waiters angol edző nehéz helyzetbe került Kanada válogatott­jával..Védencei nem játszanak rend­szeres bajnokságban (egyesek az amerikai terembajnokságban szere­pelnek, mások Európában, néhá­nyan pedig munkanélküliek). A szur­kolók nem sok esélyt adtak a selejtező­ben Kanada együttesének a technikás közép-amerikai csapatokkal szemben Waiters azonban nem esett kétségbe: ,,Ha technikában lemaradunk, más tu­lajdonságokban kell kitűnnünk" - han­goztatta és a kanadaiakat határozott angol játékstílusra szoktatta. Ez tulaj­donképpen nem is idegen a kanadai­aktól. A tökéletes erőnlót. a hosszú passzok, az állandó mozgás, a fejjáték, a lőtt beadások - ilyen tulajdonságje­gyekben tűnik ki a kanadai válogatott. Kanada feltűnés nélkül kezdte szereplését a CONCACAF selejtező­jében. Első ellenfele, Jamaica visz­szalépett, utána ugyan kétszer le­győzte Haitit (2:0 és 2:0), de a haiti labdarúgás színvonalát figyelembe véve. ez nem számított meglepetés­nek. A harmadik fordulóban Guate­mala ellenében jutott tovább (2:1, 1:1) és a döntő csoportba került. Itt már szerepelt az 1982-es VB selejte­zői során, továbbjutnia azonban nem sikerült. Most azonban nem engedte ki kezéből a lehetőséget A Costa Rica elleni két döntetlent (1:1, 0:0) követően kétszer legyőzte az 1982-es VB résztvevőjét, Hondu­rast (1:0, 2:1), és először biztosította részvételét a VB-n. Csak az érdekes­ség kedvéért: Kanada 1885-ben ját­szotta első nemzetek közötti mérkő­zését az USA ellen, 1912-ben alakult meg a kanadai szövetség. Az ötszörös angol válogatott ka­pus (1964-65) Waitersnek elsősor­ban nagyszerű védelmet sikerült ki­alakítania. A csapatban nincsenek úgynevezett csillagok, az összmun­ka, a harcosság jellemző a labdarú­gókra. Az együttes erősségei közé tartozik a kapus Lettlert; a macska­ügyességú ós az angol „portások" mintájára képes tekintélyt szerezni ma­gának a tizenhatoson belül. A védel­met az óriás termetű néger középhát­véd Sámuel dirigálja, mellette többnyi­re a Svájcban játszó Bridge szerepel A Ragan - De Luca - James közép­pályás sor szorgalmas, nagy mun­kabírású, mozgékony. A Honduras elleni döntő előtt Segota és Mitchel sérült volt ezért Walters edző csa­társorba állította a jól tejelő Vrabli­cot, a higany mozgású Pakost és a rutinos Valentinét, aki az angol West Bromwich tagja Mindkét gól Valentine pontos átadásából szüle­tett... Kanada (9 974 000 km 2, 22 millió lakos) tehát készül a mexikói VB-re, ahol már a pontszerzést is nagy siker­nek könyvelné el Chaleto Ucles, a hondurasi csapat edzője mondta a kanadaiakról „Saját szememmel még sose láttam, hogy egy csapat az egész meccs folyamán ennyit futott volna. Kivétel nélkül mind a tíz játékos!" Hát ilyen nagyjából a világbajnokság egyik ismeretlenje. (T. V.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom