Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)

1985-11-11 / 266. szám, hétfő

E ljátszadozom a címmel. A „rendező“ nemcsak a színházak egyik szellemi irányí­tójának, a sokirányú művészeti al­kotómunka összegezójének a ne­ve, hanem lehet jelző is. Ebben az esetben a vizsga sajátosságát je­löli. A kettőt egybeírva kétséget kizáróan állítanám, hogy e jegyzet témáját adó esemény valóban rendezők vizsgája volt. Pedig csak jóadag elfogultsággal, túlbuzgó lelkesedéssel mondhatnám el ezt egy három éven át tartó amatőr rendezői tanfolyam befejezéséről. Vizsgáztak a tanfolyam hallga­tói, de vizsgázott a szervezés, az előadók csapata is. Rendező- vizsga volt, hiszen mindenkiben „elrendeződtek“, tisztázódtak csoportjuk munkáját, s ezután ta­lán már bátrabban vesznek részt a belső alkotó jellegű vitákban, a dramaturgiai munkában, nem kevésbé a rendezés folyamatá­ban. Az, hogy a tanfolyamot elkez­dő közel negyven hallgatóból ók tizenöten jutottak el a záróvizsgá­ig, állhatatosságuk, kitartásuk mellett elhivatottságukat, áldozat- készségüket is bizonyítja. Olykor szabadságuk terhére, családjuk dolgait egyelőre félretéve utaztak a tanfolyam helyszíneire. Innen szemlélődve kétségtelenül köny- nyelmű hazárdjátéknak látszott, ha a szervezők által felkért hivatá­sos szakember olykor nem érke­zett meg, vagy könnyed eleganci­ával „letudta“ előadásait. Ilyen órákra maradt a rögtönzés, a vé­letlenszerűen „beugrott“ előadó bizonytalankodása, aki tudta, hogy csak pótlék, csak űrt kitöltő mindaz, amit tőle várnak. Ráadá­sul, nemegy esetben bevallottan sem tekintette magát az adott szakmai területet minden mélysé­gében ismerő szakembernek. Tisztelet jár a hallgatók türelméért, de nem kevésbé az ilyen jellegű munkát küldetésnek tekintő hiva­tásos szakembereknek. Az egykor munkásként dolgozó, jelenleg háziasszonyi teendői mel­lett tevékenykedő falusi asszony Rendező-vizsga a dolgoK, nem kevésbé az, hogy a tanfolyam legszorgalmasabb hallgatói közül sem lesz mindenki­ből aktív amatórrendező. Ugyan­akkor néhány résztvevő számára megérdemelt egyéni sikert is ho­zott, hiszen legalább erkölcsi elis­merést kaphattak a színjátszócso- portukkal végzett áldozatkész munkájukért. Erkölcsi elismerést: egy bizonyítványt, amely szakmai­lag végül is nem képesít és nem jogosít fel semmire. Igazol viszont egy teljesebb emberi létezést, amelyben nem kevés hely jut a kö­zösségnek, legyen az egy falu fiatalsága, egy, alkalomról alka­lomra összeverődő színjátszócso­port vagy éppen egy évek óta az élvonalba tartozó, rendszeresen alkotó módon tevékenykedő együttes. Sokan közülük eddig amatőr színészként segítették szavait őrzöm meg leginkább em­lékezetemben. Megértem ót, hogy szinte a lehetetlen lebírására vál­lalkozik, amikor egy, évek óta is­kola és pedagógus nélkül vegetáló faluban évről-évre megpróbálja maga köré gyűjteni a fiatalokat, [gy legalább néhány hónapra a kocsma helyett valami mással töltik el idejüket. Szavaiból kiérzó- dött, hogy mennyire az ügyszere­tet, az elhivatottság fűti, amikor a szűkös anyagi körülmények mellett az emberek közönyével is meg kell küzdenie. Ó természe­tesnek tartja, hogy tanulhatott, ta­pasztalhatott, s talán könnyebb lesz a feladatokkal megbirkóznia, ha eltökéltsége mögé a három év alatt hallottak is felsorakoznak. Az amatőr színjátszás a cseh­szlovákiai magyar nemzetiség kul­turális életében mindig a szellemi LEMEZ Az Allan-nővérek A harmincas évek vége és a negyvenes évek eleje világszer­te a swing térhódításának ideje, (gy volt ez a cseh zenei életben is. A csehországi swing fénykora a negyvenes évek elsó felében volt, tehát a fasiszta elnyomás éveiben. A zene ezekben a sötét időkben vigasztalást, reményke­dést, szellemi felüdülést jelentett az embereknek. Ekkor keltette fel a szakemberek és a közönség érdeklődését egy háromtagú női énekegyüttes, mely kezdetben Három prágai kislány néven sze­repelt hangversenyeken, rádióka­barékban és más nyilvános fellé­péseken. Később a három lány- Jifina Salačová, Véra Kočvarová és Máša Horová - mint az Allan- nővérek (Allanovy sestry) léptek fel viharos sikerrel. Ekkor kezdett divattá válni, hogy a Swingzene- karok szólisták vagy együttesek, kisebb vokális csoportok közre­működésével adták elő jó ritmusú, népszerű számaikat. Az Allan-nő- vérek kezdetben R. A. Dvorský, majd a napjainkban is jól ismert, az érdemes művész megtisztelő címmel is kitüntetett Karéi Vlach zenekarával léptek fel sikert siker­re halmozva. A széphangú női trióval számos hanglemez is ké­szült, melyeknek ugyancsak nagy sikerük volt. Az Allan-nóvérek 1941 és 1945 között készült felvételeiből adott ki a közelmúltban a Supraphon egy, 15 számból álló válogatást Mi hár­man (My tri) címmel. A számok- melyeknek többsége az akkori­ban oly divatos foxtrott - remekül érzékeltetik az Allan-nővérek mű­vészetét. Az énekesnők előadás­módját könnyedség, elegancia, szellemesség jellemzi. „Csapat­munkájuk“ kifogástalan, interpre­tációjuk nem harsogó, inkább mértéktartó, ezért hatásos és ma­radandó értékű. Amikor a szöveg és a dallam megengedi, könnye­dén mókáznak, szép a szöveg- mondásuk és jól érzékelhető, hogy nem csupán énekelnek, ha­nem alakítanak is. Kísérőjük Karéi Vlach zenekara, amely már a swing korában is a cseh könnyű muzsika egyik élvonalbeli táncze­nekara volt. Világszerte igen népszerűek nosztalgia-lemezek. Nos, az Al- ^lan-növérek mostani lemeze, mely a Gramofon Klub tagjai számára készült, hazai nosztalgia-lemeze­ink sorát gazdagítja, egyben meg­ismertet egy, kuriózumnak számí­tó női énektrió művészetével. SÁGI TÓTH TIBOR erjedés egyik közege. A különbö­ző célú, értelmű találkozók, tanfo­lyamok, fesztiválok mindig alkal­mat jelentenek a vitára, az önépítő beszélgetésre, de mindenképpen forrásai az erkölcsi megbecsülés­nek, a gyakran fogyatkozó önbiza­lomnak. Ezért is kicsit kétkedve figyelem azt az átszervezést,. amely éppen folyamatban van, mondván korszerűbb formákat, szabályzókat kell találni a fejlő­désben változó amatőr színjátszó mozgalomnak. Ezekről is szó esett a vizsgán, s a résztvevőknek nem véletlenül volt olyan érzésük, hogy a tervezet ismertetése után véleményüknek is helye van. Egyáltalán nem megnyugtató a nemzetiségi amatőr színjátszó mozgalom jövőjére nézve, hogy 1986-ban a versenyek sorozata (járási, kerületi, Jókai-napok) „egyelőre“ megmarad a régi ke­retekben. A nyugtalanító éppen az „egyelőre“ tartalma, amely utal arra, hogy hamarosan változások jönnek. Senki sem tudja, milye­nek, mikor és az amatőr mozgal­munk organizmusát milyen mély­ségben érintik. Új szabályzat-ter­vezetet dolgoztak ki, de ennek előkészítő munkálatai során né­hány apró, messzire ható tévedés is történt. A vizsga során felvető­dött ezek korrigálá­sának szükségessé­ge, de csak remény­kedésre kaptak biz­tatást a hallgatók. Előreláthatólag öt évig lesz érvényes ez az új ver­senyszabályzat, amely tudvalévő­én nemcsak szervezési, de mód­szertani, a művészi alkotómunkát is befolyásoló megkötéseket is tartalmaz. Gondok, sajnos más jellegűek is, szép számmal akadnak. A be­szélgetések során több vizsgázó jelezte, hogy a járási népművelési központok többségében nincs § legfelelő módszertani szakem- er, aki a nemzetiségi csoportok­kal is felkészülten foglalkozna. Persze, a vizsgázók mindennél fontosabbnak tartották a saját gyakorlatuk gazdagítását szolgáló ismereteket:* A tanfolyam időtarta­ma alatt egy átszervezés nyomán megszűnt a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya, s az egyes szakelőadók az illetékes szakosz­tályok keretén belül dolgoznak. Ez azt is jelenti, hogy munkájuk nagy­mértékben egyéni elhivatottságuk, áldozatkészségük függvénye. A tanfolyamot sikerült befejezni, de kétséges, hogy a jövőben nyí­lik-e lehetőség továbbiak indításá­ra. Nos, a mostani tanfolyamon éppen a gyakorlati dolgokat hiányolták a hallgatók, pedig volt belőlük elegendő. Csakhát bi­zonyára akkor fel sem tűnt, vagy olykor a kedv hiányzott ezekhez. Végül is egyetlen tanfolyam senkit sem nevel rendezővé. Az önmű­velés oly sokat hangoztatott folya­mata amatőrjeink egy részénél még mindig hiányzik. A gyakorlati és elméleti ismereteket a köny­vekből megszerezve, a színpad előtt állva kell elmélyíteni, vagyis: rendezni kell. Ez lesz az igazi rendezővizsga. DUSZA ISTVÁN Történelmi-irodalmi vetélkedő FELHÍVÁS A Csemadok Központi Bizottsá­ga Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása 65. évfordu­lójának a tiszteletére országos tör­ténelmi-irodalmi vetélkedőt hirdet. A vetélkedő célja, hogy a CSKP tevékenységének bemutatásával érzékeltesse azt a történelmi utat, amelynek során a CSKP, mint a munkásosztály élcsapata, szo­cialista társadalmunk vezető ere­jévé vált, és érzékeltesse a hazai munkásmozgalom hatását a két világháború közötti baloldali cseh­szlovákiai magyar irodalomra. A vetélkedő feltételei: 1. A vetélkedőn részt vehet min­den csehszlovák állampolgár, aki az e célra kiadott jelentkezé­si lapot 1986. január 31-ig, ki­töltve, beküldi a Csemadok ille­tékes járási bizottságára. (A je­lentkezési lapok a Csemadok járási bizottságain szerezhetők be.) 2. A vetélkedőn háromtagú cso­portok versenyeznek. A vetélkedő lebonyolítása: 1. A háromfordulós vetélkedőt (já­rási forduló, kerületi forduló, or­szágos döntő) a Csemadok KB 1986. március 1 - május 24 között rendezi meg. Szükség esetén a járási fordulót helyi vagy körzeti forduló előzi meg. 2. A vetélkedő kérdéseit a Csema­dok KB a járási bizottságokkal együttműködve állítja össze. Az egyes fordulókban elért pont­számokat nem viszik magukkal a csoportok a következő fordu­lóba. 3. A Csemadok KB részletes tájé­koztatókat készít a felkészülés­hez, melyek a Csemadok járási bizottságain szerezhetők be. 4. Az országos döntőben helye­zést elérő, valamint a kerületi fordulóban részt vevő csoportok tagjai különböző jutalmakban részesülnek; valamennyi részt­vevő oklevelet kap. „Szabad-e betűs álmodozásokra fecsérelni?“ Beszélgetés a Pinceszínpadról „A Pinceszínpad alkotóközös­ség 1976-ban alakult, s azóta rendszeresen dolgozik Kassán (Košice), a Csemadok Kovács ut­cai székházának pincehelyiségé­ben. Kilenc év alatt 11 bemutatót és közel 100 előadást tartott. Leg­sikeresebb előadásai közé tartoz­nak: Csónak (1977), Feldúlt törvé­nyeink (1979), Szegény Francois (1982), Equus (1983). A Pince­színpad 1984-ben megnyerte a Jókai-napok kisszínpadi verse­nyét, Piroska című szerzői kaba­réműsorával. Az idén a színjátszó csoportok versenyében indult Schwajda György kortárs magyar drámaíró Segítség című tragiko­médiájával. A csehszlovákiai ma­gyar amatőr színjátszók országos versenyén, a Jókai-napokon a fő­díjat és a legjobb női alakításért járó díjat kapta. A színpad tagjai Dél-Szlovákiából származó, Kas­sán tanuló vagy dolgozó fiatalok. Jelenlegi fenntartó szervünk a Csemadok Kassa-vidéki járási bizottsága.“ Kissé rövidítve idéz­tük ezt a szöveget a Pinceszínpad legújabb műsorfüzetéből. Közművelődési szempontból sem elhanyagolható az a tevé­kenység, amelyet ez az együttes végez, és annak a műhelymunká­nak a jelentősége, amely ebben az alkotóközösségben is folyik: Havasi Péter kisszínpadából pél­dául már hat olyan fiatal került ki, akik hivatásos színészek lettek, közülük hárman a Budapesti Szín- művészeti Főiskolán szereztek ok­levelet. A kassai Pinceszínpad október­ben Martinban, az országos szín­házi szemlén képviselte a szlová­kiai magyar amatőr színjátszó­mozgalmat. A színpad rendezőjé­től, Havasi Pétertől először is azt kérdezzük, mit jelent számukra ez a fesztivál?- A legrangosabb volt vala­mennyi közül, amelyeken eddig részt vehettünk. Itt nemcsak a leg­jobb szlovákiai együttesek mutat­koztak be, jelen volt egy cseh amatőr színjátszócsoport is Prá­gából, és Románia kivételével képviseltette magát valamennyi európai szocialista ország. Milye­nek a benyomásaink? Kitűnő együtteseket láttunk! Egy ilyen fesztiválon való szereplés jobb munkára ösztönöz. Szeretném ki­emelni, hogy a szakmai értékelé­sek is nagyon tanulságosak vol­tak. Hogy milyenre sikeredett a mi előadásunk? Nos, válaszként ta­lán egy idézet a fesztiválújságból: „A Pinceszínpad Segítség című produkciója (bizonyára van még más is a „raktárán“) gazdagíthat­ná más szlovák fesztiválok műso­rát is, például a Spišská Nová Ves-it, vagy felléphetne azokban a szlovákiai városokban, ahol ál­landó jellegű színjátszócsoportok működnek.“- Ennél nagyobb elismerést, gondolom, várni sem lehetett. Va­jon tudna-e élni a javaslattal a Pin­ceszínpad?- Mi természetesen minden meghívásnak szívesen eleget ten­nénk, csak a realitás egy kicsit más. Anyagi lehetőségeink nem engedik, hogy utazzunk. A Kassán bemutatott előadásainkból befolyó összeg néha még arra sem elég, hogy az új darab díszleteit meg­csináljuk. A pincébe, ahol ját­szunk, 40 ember fér be. Megmon­dom ószintén, lelkiismeretfurdalá- sunk van, ha 10 koronát kérünk egy jegyért, ugyanis ennyi pénzért a néző már joggal elvárhatja, hogy kulturált helyre hívjuk. Pinceszín­házunkban például nincs ruhatár, nincs mosdó, nem elég biztonsá­gos a lejárat, a szellőztetés sem a legjobb - érezni a kanális-sza­got. Soroljam még? Mi persze an­nak is örülünk, hogy egyáltalán van hol játszanunk. A szénport mi hordtuk ki a pincéből, mi teremtet­tünk itt rendet, amennyire lehetett. Jóleső érzés hogy ilyen körülmé­nyek ellenére, van közönségünk. A fenntartó szervtől anyagi támo­gatást nem kapunk.- Erkölcsi megbecsülést, a sza­badidőben végzett önzetlen mun­káért, igen?- Nem szeretem azokat, akik szavaikat arra használják, hogy a valóságot elfeledjék. Őszinte le­szek: egyszer kaptam egy okleve­let, a folyosón (!), amelyet a Cse­madok titkára azzal adott át, hogy nekem elfelejtettek meghívót kül­deni arra az ünnepi gyűlésre, amelyen a legaktívabb tagokat tüntették ki. Mit mondjak? össze­szorult a torkom. Ilyenkor az em­ber vagy nyel, vagy... Én is szíve­sen elmentem volna a Slovan szállóba, no nem az ünnepi va­csoráért, hanem azért, hogy lás­sák: „ez a Havasi“ is itt van, aki már olyan régen ingyen dolgozik a Csemadokban! Személyes ér­zékenység? Ne hidd, hogy csak az lenne. Nem is egyedüli példa az enyém. Itt van a Szép Szó. Tíz éven át a legjobb kisszínpadunk volt, országos versenyeket nyert, nemzetközi sikereik voltak, de ki­nek fáj, hogy abbahagyták? Kit érdekelt, hogy milyen körülmé­nyek között dolgoztak? Ki próbált segíteni nekik? Ki próbálta meg feldolgozni, kimutatni, hogy mit hoztak, milyen hatással voltak kisszínpadi mozgalmunkra? Kér­dések válaszok nélkül, ne is cso­dálkozz, hogy Adyval szólva né­hányszor már én is feltettem ma­gamnak a kérdést: „Az életet, ami cselekvést jelent, szabad-e betűs álmodozásokra fecsérelni?“ Mon­dom, néhányszor már én is közel voltam ahhoz, hogy abbahagyom, de valahogy azért mindig újra­kezdtem - talán azért, mert hiszek az emberi szó, a színház ere­jében.- Miben gyökerezik ez az elkö­telezettség?- A talajt kétségtelenül a kassai magyar gimnázium készítette elő. Az osztályfőnököm igen széles lá­tókörű, kiváló magyar szakos pe­dagógus volt. Az első osztályba jártunk, amikor irodalmi színpadot alakítottunk. Igaz, engem később kizárt a csoportból, mert matema­tikából és fizikából rossz volt az előmenetelem. Ezt is kiváló peda­gógiai érzékkel tette, tudta, szá­momra ez lesz a legnagyobb bün­tetés. Pedagógus-egyéniségre vall, hogy az év végén mégis en­gem küldött el a rendezői tanfo­lyamra. Ezt a járási színtű tanfo­lyamot Oto Katuša - akkor a Kas­sai Állami Színház, ma a bratisla­vai Új Színpad rendezője - vezet­te. Rengeteget tanultam tőle. Úgy „megfertőzódtem“, hogy a szín­ház tájáról engem már bottal sem lehetett elverni. Kassán akkor még nem volt magyar színház. Ha a komáromiak (Komárno) jöttek játszani, én voltam az első, aki jegyet vett. Később aztán a Nép­művelési Intézet által szervezett hároméves rendezői tanfolyamot is elvégeztem. Harmincötéves va­gyok, tizenkilenc éves koromtól rendezek, azóta van kisszínpa- dom. Színházi jellegű munkakör­ben is helyezkedtem el, a Kassa- vidéki Járási Népművelési Köz­pont színházi szakelőadója va­gyok.-A Pinceszínpad jövő ősszel tízesztendős lesz. Megünneplitek a jubileumot?- Amatőr rendezői munkámat az Új Nemzedékben kezdtem, majd az Orient színpaddal folytat­tam és egy időben a bratislavai Forrásnak is segítettem. Igen, a Pince már tízéves lesz. Csak­nem száz szereplővel dolgoztam tíz év alatt. Afféle „érettségi talál­kozó“ módjára szeretném ezt a társaságot egy közös vacsorára, beszélgetésre egybehívni, és az csak természetes, hogy a legsike­resebb műsorainkat felújítanánk, azaz újra bemutatnánk.- És a jövő?- Nem tudom, hogy lesz tovább. Pinceszínpadunknak je­lenleg tizenhat tagja van. Most még a Schwajda-darabot tartjuk műsoron, de naár elkezdtünk Krúdy-novellákat olvasgatni, le­het, hogy ezekből szerkesztjük. meg legközelebbi előadásunkat. SZASZÁK GYÖRGY ÚJ szú 4 1985. XI. 11.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom