Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-08 / 264. szám, péntek
Katonai díszszemle a Vörös téren új szú 1985. XI. 8. (Folytatás az 1. oldalról) A német fasizmus és a japán militarizmus leverésének 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek lehetővé tették, hogy még egyszer részletekbe menően és meggyőzően feltárjuk az egész világ előtt a második világháborúval, a tényleges bűnösökkel és az azokkal kapcsolatos igazságot, akik döntő mértékben járultak hozzá a reakció erői feletti győzelemhez. Jó alkalom volt arra, hogy még egyszer elmondjuk az igazságot a Szovjetunió győzelmének forrásairól és a fasiszta Németország vereségének okairól. Mindez lehetővé tette azt is, hogy világosabban lássuk a háború jelenlegi híveit, s öntudatosab- ban és hatékonyabban harcoljunk a béke megőrzéséért és az atomháború veszélyének elhárításáért. Bennünket, szovjet embereket mélyen meghatott, hogy a csehszlovák nép olyan ünnepélyes keretek között emlékezett meg a fasizmus felett aratott győzelem és a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének 40. évfordulójáról. Közös ünnepünk napjaiban tudatában vagyunk, hogy milyen megbonthatatlan szálak fűznek bennünket össze, milyen tiszta és mély a csehszlovák -szovjet barátság, és mit jelent pártjaink, nemzeteink számára. Nagy október 68. évfordulóját történelmileg nagyon jelentős, rendkívül fontos időszakban ünnepeljük: a szovjet párt és a szovjet nép az SZKP XXVII. kongresszusára készülődik. A szovjet emberek milliói - kommunisták és pár- tonkívüliek - kapcsolódtak be a kongresszusi dokumentumokról folyó össznépi vitába. E dokumentumok alapját az ország társadalmi-gazdasági fejlesztése meggyorsításának koncepciója képezi. Mihail Gorbacsov e dokumentumokat rendkívüli politikai jelen- tóségűeknek jellemezte. Programcéljainkat, a párt fő irányvonalával kapcsolatos alapvető kérdéseket, gazdasági stratégiáját s a tömegekkel végzett munka formáit és módszereit érintik a jelenlegi bonyolult és felelősségteljes időszakban. Az idő sürget bennünket, hogy leküzdjük az eddigi nehézségeket és sikertelenségeket, hogy határozottan javítsunk a helyzeten, jelentős változtatásokat s reformokat hajtsunk végre, és a társadalom minőségileg magasabb színvonalat érjen el. A szocializmus érdekei, további fokozatos fejlesztése és tökéletesítése most országunk elé azt a forradalmi feladatot állítja, hogy a népgazdaságot egészen új tudományos-műszaki és szervezeti-gazdasági színvonalra emeljük, hogy lényeges fordulatot érjünk el a társadalmi termelés intenzifikálásában, aktivizáljuk a politikai és társadalmi intézmények egész rendszerét, elmélyítsük a szocialista demokráciát és a nép önigazgatását. A következő 15 évben, vagyis az ezredfordulóig olyan gazdasági potenciált kell létrehoznunk, amely a szovjet hatalom eddigi évei alatt létrehozott potenciálnak felel meg, és csaknem a kétszeresére emelkedik a nemzeti jövedelem és az ipari termelés. A 12. ötéves tervidőszak sikeres megkezdése érdekében a szovjet kommunisták és dolgozók törekvéseiket most az idei év feladatainak és az egész 11. ötéves tervidőszak feladatainak sikeres teljesítésére összpontosítják. A minőség, a gazdaságosság, a szervezettség és a gyorsaság - ezek napjaink fő jelszavai. Nagyszabású céljaink eléréséhez országunknak tartós békére, nyugodt, normális nemzetközi helyzetre van szüksége. Ezek határozzák meg az SZKP és a szovjet állam külpolitikáját is, amelynek szilárd alapjait a nagy október és Lenin békedekrétuma rakta le. Az Egyesült Államok uralkodó osztályának reakciós körei azonban nem mondtak le arról, hogy fölényre tegyenek szert a világban, elsősorban katonai téren. Még mindig hisznek abban, hogy meg tudják állítani a történelem menetét és a szocializmust meghátrálásra kényszeríteni, abban reménykednek, hogy meggyengítik, és fenyegetésekkel, zsarolással, intervencióval és háborúkkal oldják meg a két világrendszer közötti történelmi viszályt. Az Egyesült Államok imperializmusa ösztönzi a lázas fegyverkezést és a világűri fegyverkezést. A világban kialakult nyugtalanító helyzet mindenkitől, aki őszintén törekszik a békés jövő biztosítására, éberséget és aktivitást követel. Az imperializmus kalandor tervei és akciói egyre nagyobb tiltakozást és aggodalmat váltanak ki a világ különböző társadalmi és politikai erőiből. A háború veszélye és a lázas fegyverkezés ellen sokmillió becsületes ember harcol tekintet nélkül pártbeli hovatartozására, politikai, ideológiai és vallási nézeteire, meggyőződésére. Az emberi civilizáció megmentéséért harcolók seregének élén, mint a múltban, most is a kommunisták haladnak. A Szovjetunió, valamint a Varsói Szerződés más tagállamai készek közösen, vállvetve dolgozni és harcolni e jelentős cél eléréséért. E tekintetben elsőrendű nemzetközi jelentőségű esemény volt a Varsói Szerződés Politikai tanácskozó testületének közelmúltban megtartott szófiai ülése. A szocialista országok vezetői rámutattak a katonai veszély csökkentéséhez vezető reális útra, valamint arra az útra, amely a nemzetközi kapcsolatokban ismét az enyhüléshez vezetne. Egyhangúlag támogatták a Szovjetunió új jelentős leszerelési javaslatait, és megerősítették a testvérpártok és testvéri országok közös állásfoglalását a szovjet-amerikai csúcs- találkozó előestéjén. A szófiai tanácskozás legfontosabb eredménye a szövetséges szocialista államok egységének és összeforrottságának további megszilárdítása, együttműködésük mechanizmusának tökéletesítése és a testvéri országok törhetetlen elszántsága, hogy továbbra is kitartóan harcolnak bolygónk békés jövőjéért. Ma e jelentős fórumon mély megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a Szovjetunió és a szocialista Csehszlovákia között dinamikusan és eredményesen fejlődik a politikai, ideológiai, gazdasági és tudományos-műszaki, valamint kulturális együttműködés. A szovjet-csehszlovák együttműködés fejlődésének új ösztönzést adott Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek hivatalos baráti látogatása a Szovjetunióban ez év májusában és a látogatás során aláírt, 2000-ig szóló hosszú távú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési program. A szovjet és a csehszlovák nép szoros és sokoldalú együttműködéséről naponta meggyőződhetünk. Még inkább tudatosítjuk azonban a csehszlovák-szovjet barátsági hónap folyamán. Az önök fővárosában az elmúlt napokban nyitották meg a metró új vonalát, és a szovjet építők közvetlen részvételével készült Moszkva állomást, Moszkvában pedig átadták a Prága állomást, amelynek építésében csehszlovák munkások, mérnökök és technikusok segítettek. A szovjet közvélemény rendkívül nagy érdeklődésének közepette rendezték meg a csehszlovák kultúra napjait a Szovjetunióban. Nagy elismerést váltott ki a Moszkvában megrendezett Csehszlovákia ’85 jubileumi kiállítás, amely a szocializmus építésének sikereit mutatta be. A csehszlovák-szovjet barátsági hónap jelentős rendezvénysorozata a Csehszlovákiában sorra kerülő szovjet kulturális napok. A szovjet emberek mély megelégedéssel fogadják a csehszlovákiai kommunisták és a többi dolgozó sikereit, amelyeket a fejlett szocialista társadalom építésében elérnek, s amelyekkel a CSKP XVII. kongresszusát köszöntik. Nagyra értékelik a CSKP hozzájárulását a szocialista közösség egységének és összeforrottságának megszilárdításához, s a békéért és a társadalmi haladásért vívott közös harchoz - mondotta Viktor Lomakin elvtárs. (Folytatás az 1. oldalról) i vekszik példájának és felbecsülhetetlen tapasztalatainak a vonzóereje. A szovjet nép alkotó munkája bonyolult nemzetközi helyzetben történik, melyben az agresszív imperialista körök hibájából növekszik a háborús veszély. A világban aktivizálták tevékenységüket azok az erők, amelyek szeretnék meghiúsítani az enyhülés időszakának legfontosabb eredményeit és katonai erőfölényre akarnak szert tenni a szocialista közösséggel szemben. A legveszélyesebb az Egyesült Államok által elindított lázas nukleáris fegyverkezés újabb fordulója, s különösen a világűr militarizálására irányuló tervei. A Szovjetunió konstruktív javaslataival és új békekezdeményezéseivel, valamint kiemelkedő egyoldalú intézkedéseivel azt bizonyítja, hogy őszintén óhajtja a nukleáris katasztrófa elhárítását és a nemzetközi légkör javítását. A Szovjetunió tudatában van a béke sorsáért viselt felelősségének és mindent megtesz azért, hogy áttörje a lázas fegyverkezés bűvös körét, lényegesen csökkentse a katonai konfrontáció szintjét s biztosítsa az áttérést a konfrontációtól az enyhüléshez és a széles körű nemzetközi együttműködéshez. Szokolov marsall rámutatott, a robbanékony nemzetközi helyzetben, amikor az imperialista körök a békét fenyegetik, a kommunista párt és a szovjet állam rendíthetetlenül teljesíti Leninnek a szocialista haza védelmére vonatkozó hagyatékát, szüntelenül erősíti az állam gazdasági és védelmi erejét, s minden szükséges eszközzel ellátja a Szovjetunió fegyveres erőit. Nem engedjük meg a Szovjetunió és az USA, A LEMP KB ülésének határozata (ČSTK) - Varsóban nyilvánosságra hozták a LEMP KB kedden megtartott 22. ülésén elfogadott határozatot, amely az országban nemrég megtartott parlamenti választások eredményeit úgy értékelte, hogy azok igazolták: a társadalmi-politikai helyzet normalizálódásának és a stabilizációs folyamatnak tartós jellege van. A határozat rámutat arra, hogy Lengyelországban egyre szélesedik a nemzeti egyetértés társadalmi alapja. A választásokon való tömeges részvétel megerősítette, hogy a döntő többség támogatja a rend és a nyugalom fenntartására, az állam és a népgazdaság további megszilárdítására irányuló törekvéseket. Mint röviden beszámoltunk róla, a szejm szerdai alakuló gyűlésén a legfelsőbb lengyel törvényhozó szerv elnökévé Roman Malinowskit választották. Székfoglaló beszédében rámutatott arra, hogy Lengyelországban az utóbbi években sikerült megállítani a gazdasági visszaesést, növekedett az ipari és a mezőgazdasági termelés. Számos feladatot kell még megoldani azonban a műszaki fejlesztés, az exportképesség növelése terén, valamint létre kell hozni az élelmiszer-önellátás megteremtésének feltételeit. A szejm következő ülésére november 12-én kerül sor. A szovjet párt és állam vezetői a Lenin-mauzóleum mellvédjén (ČSTK-felvétel) a Varsói Szerződés és a NATO közötti katonai-stratégiai erőegyensúly megbontását - jelentette ki a miniszter. A szovjet állam gazdasági és tudományos-műszaki potenciálja akkora, hogy senki sem vonhatja kétségbe, a szovjet nép képes és kész válaszolni bármilyen provokációra és megvédeni a szocialista vívmányokat. A béke védelmének nemes céljaihoz járul hozzá a hatalmas szocialista közösség országainak egyre erősödő egysége is - hangoztatta végezetül Szergej Szokolov. A Szovjetunió honvédelmi miniszterének beszéde után került sor a katonai díszszemlére. A menet élén - 1940-től hagyományosan - a moszkvai katonai zeneiskola fiatal dobosai haladtak. Őket követték a katonai akadémiák hallgatói: a Lenin és a Frunze akadémia növendékei. Ezután a tengerészek következtek, majd a de- szantegységek, a határőrség, a tengerészgyalogság alakulatai. A belügyminisztérium Dzerzsinsz- kij hadosztályának tagjai után vonultak fel a moszkvai és a leningrádi katonai középiskola fiatal diákjai. A lánctalpak és kerekek dübörgése jelezte, hogy a harckocsik közelednek a tér felé. Harckocsi- elháritó rakétáikkal felvonultak a Kalinyinról elnevezett Tamanszki gépesített lövész gárdahadosztály harci járművei, majd a gyalogság járművei, őket követték a deszant- alakulatok páncélozott járművei. Az induló hangjait ezt követően a T-72-es harckocsik erős motorjainak zúgása nyomta el. A szovjet tüzérség és a rakétaegységek korszerű fegyvereit a légelhárítás rakétái követték. A katonai díszszemle után a szovjet főváros dolgozói zászlókkal, transzparensekkel a kezükben lepték el a teret. A moszkvaiak színpompás felvonulása a kora déli órákig tartott. A honvédelmi miniszter napiparancsa (ČSTK) - Szergej Szokolov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere napiparancsot adott ki a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulója alkalmából. Ez többek között hangsúlyozza: a szovjet emberek tudatosítják azt a komoly háborús veszélyt, amelynek forrása a reakciós imperialista körök, mindenekelőtt az USA törekvése a Szovjetunióval szembeni katonai erőfölény minden áron történő megszerzésére. Az Egyesült Államok szövetségesei támogatásával fokozza a lázas fegyverkezést, növelik nukleáris rakétainak potenciálját, olyan új típusú hagyományos fegyvereket fejleszt ki, amelyeket - hatásukat tekintve - a tömegpusztító fegyverekhez lehet hasonlítani. A lenini külpolitika elveihez hű SZKP ilyen körülmények között mindent megtesz a háború elhárításáért, a fegyverekezési verseny korlátozásáért, az enyhüléshez való visz- szatérésért, a nemzetek közötti bizalom és békés együttműködés megszilárdításáért. Ezeket a célokat szolgálják a legutóbbi széles körű szovjet békekezdeményezések is. Az SZKP és a szovjet kormány megtesz mindent, ami szükséges az ország védelmi képességének erősítéséhez, a Szovjetunió fegyveres erői harci készültségének fokozásához. A szovjet katonák a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek katonáival vállvetve éberen őrzik a szocializmus vívmányait és mindig készen állnak bármilyen agresszor visszaverésére. Bolgár felszólalás a bécsi tárgyalásokon (ČSTK) - A közép-európai fegyverzet és fegyveres erők csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalások csütörtöki plenáris ülésén Enju Szavov nagykövet, a bolgár küldöttség vezetője szólalt fel. Többek között emlékeztetett rá, a Varsói Szerződés legfelsőbb vezetői nemrég Szófiában megtartott ülésükön javaslatokat terjesztettek elő a bécsi tárgyalásokat is érintő kérdésekről. A szófiai nyilatkozat az európai enyhülés elmélyítését és a kontinensen Zbygniew Messner életrajza (ČSTK) - Amint beszámoltunk róla, a szejm szerdai ülésén Zbygniew Messnert, a minisztertanács eddigi alelnökét választották meg a Lengyel Néköztársaság új kormányfőjévé. Zbygniew Messner 1929. március 13-án született Sztrijában, munkáscsaládban. Tanulmányait a katowicei Közgazdasági Főiskolán végezte, majd pedagógiai és tudományos pályára lépett. Tanársegédként működött a katowicei Közgazdasági Főiskolán, később docensként, majd 1977-tól rendes professzorként. Elsősorban költségvetési kérdésekkel és az adat- feldolgozás technikájával foglalkozott. 1968-1975 között az említett főiskola rektorhelyettese volt. 1975-1982 között pedig a rektora. Aktívan részt vett a főiskolán működő LEMP-alapszervezet és a katowicei vajdaság pártbizottságának munkájában. 1973-tól a katowicei vajdasági nemzeti tanács képviselője volt, 1980-83 között pedig e közigazgatási szerv élén állt. A LEMP 1981. júliusában megtartott IX., rendkívüli kongresszusán a LEMP Központi Bizottságának és a LEMP Politikai Bizottságának tagjává választották, majd 1982. januárjától 1983. decemberéig a LEMP katowicei vajdasági bizottságának első titkára volt. A LEMP Központi Bizottságán 1981 augusztusától a képviseleti szervek és önigazgatási szervek munkájával foglalkozó bizottságot vezette. 1983. novembere óta a Minisztertanács alelnöke volt. Zbygniew Messner több tudományos és állami kitüntetés tulajdonosa. kialakult helyzet javítását szorgalmazza, s többek között arra szólított fel, hogy a bécsi tárgyalásokon minél előbb szülessen megállapodás a közép-európai fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséről. Szavov nagykövet hangsúlyozta, a szocialista országok idei februári javaslata a Szovjetunió és az Egyesült Államok fegyveres erőinek és fegyverzetének kezdeti csökkentését és a többi résztvevő állam katonai potenciáljának befagyasztását indítványozza. A bolgár képviselő kitért arra, hogy a Nyugat ezekre a javaslatokra mindeddig nem adott választ. Csehszlovák - argentin gazdasági kapcsolatok (ČSTK) - A Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter vezette csehszlovák kereskedelmi küldöttség befejezte argentínai látogatását és tovább utazott Uruguayba. A csehszlovák delegáció Buenos Airesben részt vett a kétoldalú gazdasági vegyesbizottság ülésén, amelynek befejeztével Bohumil Urban és argentin kollégája, Ricardo Campero a kétoldalú kereskedelmi forgalom növelését előirányzó dokumentumokat írt alá. Argentin részről elsősorban elektrotechnikai és hőeróművi berendezések és műtrágyák előállítására alkalmas gyárak megvásárlása iránt mutattak érdeklődést. Csehszlovákiának szándékában áll a hús és a kukorica importjának növelése Argentínából. Viktor Lomakin elvtárs beszéde