Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-04 / 260. szám, hétfő
A SZOCIALISTA INTERNACIONALIZMUS SZÉP PÉLDÁJA (Folytatás az 1. oldalról)' nép őszintén örül azoknak az eredményeknek, amelyeket a csehszlovák nép ér el a kommunista párt vezetésével. A Szovjetunió és Csehszlovákia közösen építi az új életet és védi a békét. Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák elvtárs tárgyalásai, valamint a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülése is megerősítetté, hogy a jövőben is az együttműködésnek ezen az útján akarunk haladni. A továbbiakban Dimsic elvtárs foglalkozott a csehszlovák-szov- iet pgyüttmúködés egyes területeivel, kiemelve a szovjet és a csehszlovák szakemberek közös erőfeszítéseit az atomerőművek építésében, a vaskohászatban a vegy-, a gép-, a könnyű- és az élelmiszeriparban. Szólt az SZKP XXVII. kongresszusának előkészületeiről, az SZKP új szerkesztésű programjának javaslatáról. Befejezésül további sikereket kívánt a csehszlovák népnek a szocializmus építésében. Az ünnepi gyűlés résztvevői ezután a téren levő metróállomásra mentek, ahol Gustáv Husák elvtárs szalagátvágással szimboliElismerés a metróépítőknek (Folytatás az 1. oldalról) sének új formái. Ennek hatására kiváló műszaki eredmények születtek, a tudomány gyorsabban és közvetlenebbül érvényesül a gyakorlatban. Ma már nem tudjuk, ki mondta azt, hogy a metróépítés városalkotó tényező - jelentette ki Kapek elvtárs. A most megnyitott 7 új állomás azonban meggyőzően bizonyítja a megállapítás igazát. Az új állomások kifejezik a történelmi emlékek, a prágaiak életfeltételei iránti figyelmet. A Nemzeti Színházra és az új sétálóutcákra jogosan büszkék a prágaiak. A következő ötéves tervidőszakban is nagy figyelmet szentelünk a főváros műemlék épületeinek. Rendezzük az Óváros teret, korszerűsítjük a régi lakóházakat, egészségügyi létesítményeket, közműhálózatot. Kapek elvtárs felhívással fordult Prága lakosaihoz, kapcsolódjanak be a főváros építésébe, segítsenek a rend és a tisztaság fenntartásában, legyenek egymáshoz figyelmesek, legyenek vendégszeretők. Befejezésül köszönetét mondott a párt központi bizottsága elnökségének azért a gondoskodásért, amelyet Prágának szentel. ígéretet tett Gustáv Husák elvtársnak, hogy Prága méltó környezetben, a feladatok teljesítésével köszönti a XVII. pártkongresszust. Jobb minőség - nagyobb nyereség (Tudósítónktól) - A gépek és a műszaki berendezések kihasználtsága a két évvel korábbi 39,5 százalékról az idén várhatóan 76,4 százalékra emelkedik a Losonci (Lučenec) Csempegyárban. Ez a körülmény szinte meghatározója a termelés gazdaságosságának is, hiszen az üzembe helyezés első esztendejét 12 millió koronás veszteséggel zárta a gyár, az idén a nyereség várhatóan meghaladja a 11 millió koronát. A teljesítmények természetesen fokozatosan javultak, ahogyan a párt- és gazdasági vezetésnek és a műszaki szakembereknek sikerült felszámolniuk a gyárépítés fogyatékosságait, kijavítani a berendezések sok kisebb-nagyobb hibáját. • Az ötéves tervidőszak utolsó esztendeje minden bizonnyal a legsikeresebb lesz a gyár történetében. A gazdálkodás háromnegyed évi mérlege szerint ugyanis valamennyi fontos termelési mutatót túlteljesítették. Az árutermelés volumenjét 13 ezer négyzetméter falicsempével növelték ezen belül jelentősen nőtt a fehér csempe aránya, mely iránt egyre nagyobb a kereslet az utóbbi időben. Legalább ennyire örülhet Közép-Szlovákia legfiatalabb kerámiai üzemének kollektívája a minőség javulásának, mely természetesen döntő módon meghatározza az exportlehetőségeket. Az idei felmérések alapján a gyár termékei jobbak a KGST-országok- ban előírt minőségi szintnél. Az idei év kilenc hónapja alatt a szocialista országokba 830 ezer négyzetméter burkolócsempét szállítottak, s a nem szocialista országokba irányuló kivitel tervét 17 ezer négyzetméterrel teljesítették túl. Jelenleg a világ 17 országába jut el a nógrádi falicsempe a megrendelő igényelte színekben és méretekben. A külföldi kereslet idei ugrásszerű növekedését elsősorban az a műszaki újítás tette lehetővé, melyet az olasz SITI céggel közösen oldottak meg. Az égetőkemence aggregátorjának pontos beállítása következtében jelentősen javult a késztermékek szilárdsága, s a helyi termelési viszonyokhoz - mindenekelőtt alapanyaghoz - igazodó gyártás- technológia bevezetésével kiküszöbölték a csempe felületének a szabad szemmel alig észlelhető hajszálrepedések keletkezését. Az alapanyag-összetétellel a gyárban egy öttagú tudományos munkacsoport foglalkozik, mely többek között újszerű glazúrozási és csomagolási eljárást is kifejlesztett. Ez utóbbi üzembe állításával jelentősen csökkent a selejtarány, s a munkafolyamatban öt munkaerőt is megtakarítanak. A műszaki haladásnak, az új termelési módszerek bevezetésének a továbbiakban is jelentős szerepe lesz a termelésben, s elsősorban ezektől várják a nyolcadik ötéves terv igényes feladatainak teljesítését is. A gyár dolgozói arra számítanak, hogy az idén bevezetett műszaki újdonságokkal még közel egymillió koronás nyereséget érnek el, ami egyben kollektív felajánlás is a CSKP közelgő XVII. kongresszusának tiszteletére.-h.aKét rendkívüli műszak társadalmi munkában (ČSTK) - Minden csehszlovák gyártmányú személy- és tehergépkocsihoz, valamint traktorhoz a kbelyi PÁL vállalat készíti a kis villanymotorokat és a műszereket. Ezek minőségétől elsősorban a Mladá Boleslav-i Autógyár Škoda személygépkocsijainak sikere függ. Az említett üzembe naponta 750 gépkocsi gyártásához szükséges elektromos felszerelést indítanak útnak kbelyből. Ezenkívül más szállításaik is jelentősek, például a pótalkatrész-szállítások a Mototechna vállalat számár. A PÁL dolgozói azonnal reagáltak a három prágai vállalatnak a CSKP XVII. kongresszusával kapcsolatos felhívására. Természetesen a kommunisták és a párttagjelöltek vállalták kezdettől fogva a legnagyobb felelősséget a feladatok teljesítéséért. A pártalapszervezetek ezekben a napokban arról tanácskoznak, hogyan lehetne mozgósítani az erőket. Az év végéig ugyan még viszonylag sok idő van hátra, de helyénvaló ha már most növelik a tempót. A kommunisták ebben is példát mutatnak: mindegyikük felajánlotta, hogy az év végéig két rendkívüli műszakon át dolgozik társadalmi munkában. Közlemény (ČSTK) - A Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnöksége közli, hogy Bohumil Kvasil akadémikusnak, az Akadémia elnökének elhunyta alkalmából a részvétnyilvánítási íveket Prágában (Národní 3), a Csehszlovák Tudományos Akadémia épületében kedden, november 5-én 9 órától 16 óráig és szerdán, november 6-án 9 órától 12 óráig állítják ki. kusan üzembe helyezte az új metróvonalat. Az állomáson várakozó szerelvény előtt Gustáv Husák elvtárs találkozott a Metrostav, a ČKD Engineering vállalat, valamint a prágai Fővárosi Közlekedési Vállalat képviselőivel, és elismerő szavakat írt a metróépítésben döntő szerepet játszó 3 vállalat emlékkönyvébe. A vendégek ezután beszálltak a szerelvénybe, és elindultak a Moszkva állomás felé. Útközben tájékoztatták őket az új szakasz építéséről, amely minden szempontból rendkívül igényes volt. A földalatti a város történelmi magva, valamint a Vltava alatt vezet. Az 5 kilométeres alagút és 7 állomás felépítése során sok műszaki problémát kellett megoldani. A nehézségek leküzdésében fontos szerepe volt a szocialista versenynek és a csaknem 8 ezer metróépítö áldozatos munkájának. A Moszkva állomáson Prága 5. városkerületének képviselői, Ota- kar Ferfecký, a metróépítés ügyében illetékes csehszlovák kormánymegbízott, a szocialista munka hőse, valamint a csehszlovák és szovjet munkások küldöttsége - élén Jevgenyij Martinov- val és František Stanékkel - köszöntötték Husák elvtársat, aki szívélyesen elbeszélgetett a jelenlevőkkel. Kiemelte a csehszlovák és szovjet szakemberek szoros együttműködésének jelentőségét. Gustáv Husák elvtárs és a többi vendég megtekintette az állomást, melynek díszítése a csehszlovák -szovjet barátságot fejezi ki. Az állomás falait az Uraiból hozott vörös és fehér márvány borítja, az egyik falon hatalmas, Moszkvát ábrázoló mozaik látható. Prága és Moszkva barátságát jelképezi az állomás csarnokának homlokfalán elhelyezett két városcímer. Gustáv Husák elvtárs a Jevgenyij Martinov által vezetett internacionalista brigád krónikájába írt soraiban leszögezte, hogy a csehszlovák-szovjet internacionalista brigád munkájának eredményei újabb bizonyítékát adják a cseh- szlovák-szovjet barátság erejének és távlatainak. Meggyőződését fejezte ki, hogy a brigád példáját sokan követik majd. Ezután Leonyid Boriszov, az SZKP Moszkvai Városi Bizottságának titkára átadta František Šta- fa főpolgármesternek a metróállomás jelképes kulcsát, és ezzel az átadási ünnepség véget ért. Amerikai válasz a szovjet kezdeményezésekre Ünnepélyes eskütétel (ČSTK) - A Csehszlovák Néphadsereg alakulataiban és helyőrségeiben a mintegy egyhónapos kiképzés után letették esküjüket az újoncok. A közélet képviselői, a szülők és a hozzátartozók előtt néphadseregünk legfiatalabb tagjai kifejezték eltökéltségüket, hogy az előttük álló két év alatt becsülettel teljesítik egyik legfontosabb állampolgári kötelességüket: védelmezni fogják dolgozóink és egész hazánk békés életét, a szocialista közösséget. Az ünnepélyes eskütétel alkalmából az egyes alakulatok tagjai bekapcsolódtak a szocialista versenybe, amely a feladatok példás megoldására ösztönözte a katonákat. Hasznos párbeszéd (ČSTK) - A CSKP KB meghívására október 31 -e - november 3-a között Prágában tett látogatást a Francia Kommunista Párt küldöttsége élén Gaston Plissonnier- rel, a központi bizottság politikai bizottságának tagjával, a központi bizottság titkárával A francia pártküldöttséget fogadták Vasil Biľak és Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagjai, a KB titkárai. A két párt képviselői tájékoztatták egymást országaik helyzetéről és a pártok tevékenységéről. A francia küldöttség Prágán kívül ellátogatott a Dél-morvaországi kerületbe és megismerkedett a szocialista építés eredményeivel. (ČSTK) - A genfi szövet-amerikai tárgyalásokon a nukleáris és űrfegyverekról a pénteki plenáris ülésen az amerikai küldöttség előterjesztett egyes javaslatokat, melyek a Fehér Ház véleménye szerint válasz az október elején tett nagy horderejű szovjet kezdeményezésekre. Mint ismeretes, a Szovjetunió javasolja az USA kormányának, hogy állapodjanak meg a csapásmérő űrfegyverek teljes betiltásáról és a másik fél területét elérő nukleáris fegyverek számának valóban radikális, ötvenszázalékos csökkentéséről. A világközvélemény ezt a békejavaslatot úgy értékeli, mint valóban reális lehetőséget a haladás elérésére a leszerelési tárgyalásokon, valamint a lázas fegyverkezés elhárítása feladatának gyakorlati megoldására az űrben és a földön. Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy a Genfben előterjesztett amerikai javaslatok továbbra is számolnak a „csillagháborús“ program megvalósításával. Újságírókkal közölte: a javaslatok semmilyen változást sem tartalmaznak a programhoz való hozzáállásban. Shultz Helsinkiben (ČSTK) - George Shultz amerikai külügyminiszter Robert McFarlane nemzetbiztonsági tanácsadó kíséretében, útban a Szovjetunióba rövid látogatásra tegnap megállt Helsinkiben. Találkozott Mauno Koivisto elnökkel és Paavo Väyrynen külügyminiszterrel. Tárgyalásaikról semmilyen részleteket sem közöltek. Az amerikai külügyminiszter ma folytatja útját Moszkvába. Véleménycsere Közép-Amerikáról (ČSTK) - Október 31-én és november 1-én szakértői szinten Washingtonban véleménycserét tartottak a Szovjetunió és az USA képviselői a közép-amerikai helyzetről. A találkozón a szovjet fél érvekkel bizonyította, hogy a térségben kialakult veszélyes feszültség az USA Nicaraguával és más középamerikai államokkal szembeni jogtalan akcióinak következménye. A véleménycsere során ugyancsak hangsúlyozták, hogy a térség országai szuverenitásának és a belügyeikbe való be nem avatkozás elvének szigorú megtartása alapján kell elérni a helyzet békés politikai rendezését. xxx Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter jegyzéket intézett a Contadora-csoport tagállamai külügyminisztereihez, amelyben elutasítja az Egyesült Államok által támasztott feltételeket a Nicaraguával való párbeszéd felújítására. Ezek szerint Managuának tárgyalásokat kellene kezdenie az ellenforradalmárokkal és feloszlatnia a parlamentet. A jegyzék ugyancsak megállapítja, hogy álláspontjával az USA már három éve akadályozza a Contadora- csoport béketörekvéseit. ELÍTÉLIK A HOLLAND DÖNTÉST (ČSTK) - Valamennyi holland baloldali ellenzéki párt élesen bírálja a kormány pénteken hozott döntését, mellyel engedélyezi a 48 amerikai közepes hatótávolságú rakéta telepítését az ország területén. Az ellenzéki szocialista Munkapárt vezetője, Johannes den Uyl, a kormánydöntést bírálva felhívta a figyelmet az ismételt szovjet javaslatokra, hogy a problémát kétoldalú tárgyalásokon oldják meg. Megállapította, hogy Ruud Lubbers kormányának döntése szöges ellentétben áll a holland lakosság többségének követelésével. Egy másik ellenzéki párt, a Demokraták-1966 képviselője megállapította: a kormány döntése elsietett és felesleges volt. A Holland Kommunista Párt „történelmi hibának“ nevezte a döntést, amely súlyos következményekkel fog járni Hollandia és egész Európa biztonságának szempontjából, mivel növeli a nukleáris konfliktus kirobbanásának lehetőségét. Pretoria szabad kezet ad fegyvereseinek a véres megtorlásokhoz (ČSTK) - Pieter Botha, a Délafrikai Köztársaság elnöke péntek este dekrétumot adott ki, amely büntetlenséget biztosít a rendőrségnek és a hadseregnek a zavargások elnyomása és a „gyanús“ személyek kihallgatása során elkövetett minden tettükért. Ezzel hivatalosan is megerősítette az eddigi gyakorlatot. A fegyveres erők tagjai az utóbbi tizennégy hónap során összesen 800 néger állampolgárt öltek meg. Dél-Afrikában a hét végén is folytatódtak a faji zavargások több városban, melyek résztvevőivel szemben a rendőrség brutálisan lépett fel. A fajüldöző rendőrség megtiltotta a dél-afrikai és külföldi újságíróknak hogy hanggal és képpel tájékoztassanak a zavargásokról. A televízió, a rádió munkatársainak és a fotoriportereknek megtiltották a belépést azokra a területekre, ahol rendkívüli állapot van érvényben. Az intézkedés sajtóköKinevezések (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Ivan Szilajevet kinevezte a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnö- kévé. Apollon Sziszcovot, a Szovjetunió repülógépipari miniszterévé nevezték ki. A Szovjetunió Minisztertanácsa jóváhagyta a kormány alelnökének, Alekszej Antonovnak a kinevezését a Szovjetunió állandó képviselőjévé a KGST-ben. Az ebből a tisztségből felmentett Nyikolaj Talizint más munkával bízták meg. rökben nagy felháborodást váltott ki. Világszerte szinte napról napra szaporodik a pretoriai kormány önkényét elítélők száma. Londonban szombaton az eddigi legnagyobb brit aparheid-ellenes tüntetést tartottak meg, amelyen kb. százezer ember vett részt. A tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, amely tizenhárom személyt letartóztatott és több mint százat megsebesített. Pretoria egyik legkitartóbb támogatója Margaret Thatcher kormánya, amit londoni sajtóértekezletén bírált Jesse Jackson, az ismert amerikai polgárjogi harcos. Kijelentette, az apartheid elleni tiltakozás nem lehet csak szimbolikus, mivel a Dél-Afrikában napirenden levő gyilkosságok sem szimbolikusak, hanem nagyon is valóságosak. NÉHÁNY V^I SORBAN VIKTOR GRISIN, az SZKP moszkvai városi bizottságának elsó titkára fogadta a csehszlovák főváros küldöttségét, melyet Karéi Beránek, a CSKP prágai városi bizottságának titkára vezet. FABIO GROBARTNAK, a Kubai KP KB tagjának, a KB mellett működő, a kommunista mozgalom és a szocialista forradalom történelmével foglalkozó intézet igazgatójának, a kubai kommunista és munkásmozgalom legidősebb élő tagjának a Szovjetunió havannai nagykövetségén átnyújtották a Népek Barátsága Érdemrendet.