Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-23 / 277. szám, szombat
Mihail Gorbacsov genfi sajtóértekezlete ÚJ SZÚ 1985. XI. 23. (Folytatás a 4. oldalról) tudatosítja. Ha nem oldódik meg ez a feladat, veszélybe kerülhet minden további reményünk, tervünk és tettünk. Meggyőződésem, hogy a régi, csak az önös érdekekre korlátozódó hozzáállás mellett - még ha ezt a nemzeti érdekek védelmének is minősítik - nem lépünk előre. Új politikára van szükség, amely megfelelne a jelenlegi időszaknak, figyelembe véve a világ fejlődése által előtérbe helyezett realitásokat. Kérdés (NBC amerikai televíziós társaság): A második világháború idején az Egyesült Államok és a Szovjetunió közösen harcolt a fasizmus ellen és legyőzte azt. Úgy véli ön, hogy tekintettel Reagan elnökkel folytatott tárgyalásaira, a Szovetunió és az Egyesült Államok ismét szövetségessé válhat az éhség elleni harcban Afrikában, a nemzetközi terrorizmus, a környezetszennyezés és olyan betegségek elleni küzdelemben, mint a rák vagy mások? Válasz: Köszönöm önnek, hogy emlékeztetett közös történelmünk jelentős időszakára. Mi tudatosítjuk azt és nem felejtjük. Úgy vélem, a genfi találkozónak köszönhetően országaink és népeink előtt a széles körű együttműködés lehetőségei nyíltak meg. Nem egyszerűsítem a helyzetet, amikor országainkról és nemzeteinkről beszélek. Tudom, milyen mélyek a minket jelenleg megosztó ellentétek, tekintetbe veszem a szovjet-amerikai kapcsolatok jelenlegi reális helyzetét. Meggyőződésem azonban, hogy az együttműködés lehetséges. Tehát azon problémák terén is, amelyekről szólt. Most nem akarok foglalkozni ezeknek a problémáknak a részleteivel. Képesek vagyunk óriási összegeket folyósítani, hogy segítsünk a fejlődő országoknak. Latin-Amerikában ma rengeteg ember szenved az alultápláltságtól, s ezek fele gyermek. A világ katonai kiadásainak úgy 5-10 százalékos csökkentése lehetővé tenné ennek a problémának a felszámolását. Vagyis: mindez megérdemli, hogy elgondolkodjunk felette. Üdvözlöm az ön kérdését, és pozitívan válaszolok rá. Bár ez nem jelenti, hogy nincsenek bizonyos eltérések az ön által felsorolt problémákhoz való hozzáállásban. ' Kérdés (NBC amerikai televíziós társaság): ön azt mondta, hogy csalódott Reagan elnök válasza miatt a ,,stratégiai védelmi ■> kezdeményezésre“ vonatkozóan. Ezután a találkozó után annyi fegyver maradt, amennyi előtte is volt. Elmondhatjuk-e tehát, hogy Genf után a világ biztonságosabb lett, s ha igen, akkor miért? Válasz: Merem állítani, hogy bár fegyver annyi maradt mint a találkozó előtt volt, de a világ biztonságosabb lett. Úgy vélem, maga a találkozó és eredményei mindenesetre bizonyos hozzájárulást jelentenek a biztonság megszilárdításához, mivel a találkozó a párbeszédhez, a megértéshez, tehát az ahhoz vezető út kezdetét jelenti, ami a biztonság megszilárdítását mozdítja elő. Genf meghozta az ilyen irányú politikai hatást. Kérdés (moszkvai Pravda): Milyen konkrét, gyakorlati lépéseket tehetne a Szovjetunió és az Egyesült Államok a lázas fegyverkezés mielőbbi megállítása érdekében? Válasz: Bár ennek szenteltem egész bevezető nyilatkozatomat, ismét el akarom mondani: meg kell állítanunk. Ha megakadályozzuk a lázas fegyverkezést a világűrben, akkor mind a mi javaslataink, mind pedig az, amit az amerikai fél ajánl, lehetővé teszi az előrelépést, a kompromisszumok keresését, az alacsonyabb szinten megvalósuló egyensúlyra törekvést. Erre egy jó megoldásunk van - a genfi tárgyalás. Hozzá szeretném fűzni: reméljük, az amerikai kormány még nem mondta ki az utolsó szót az összes atomfegyverkísérlet befagyasztásával kapcsolatban, amit az egész világ kíván. Az USA-nak van még ideje a helyzet átgondolására. A pozitív döntés hatalmas lépést jelentene, amely befolyásolná a lázas fegyverkezés megállításának és korlátozásának folyamatát. Úgy gondolom, ez a folyamat elő fogja segíteni a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti politikai párbeszéd további mélyítését. Megegyeztünk, hogy ezt a dialógust kibővítjük, s úgy vélem, hogy országaink legfelsőbb vezetőinek részvétele a politikai párbeszédben hozzájárul a lázas fegyverkezés korlátozásának folyamatához. Még egy dolog. Az, amiről a genfi tárgyalásokon szó van, tehát a tárgyalások céljai és tartalma minden nép ügye. A felelős politikai személyiségeknek, mindenekelőtt az államok vezetőinek szilárd, konstruktív álláspontot kell elfoglalniuk ebben a kérdésben. Ennek óriási a jelentősége. Véleményem szerint a politikai személyiségek túlnyomó többsége azt kívánja, hogy Genfben a megoldások keresése felgyorsuljon, hogy megtaláljuk a lázas fegyverkezés megállításához vezető utakat és a leszerelésre összpontosítsunk. Kérdés (az NDK televíziója): Az ön véleménye szerint melyek e találkozó legfontosabb eredményei? S még egy kérdés: Milyen jelentősége van a legfelsőbb szintű politikai párbeszédnek? Válasz: Az ön kérdésére válaszolva mindenekelőtt azt kívánom hangsúlyozni, hogy a genfi találkozó a szovjet-amerikai kapcsolatok jelentős szakaszát képezi. A kiinduló alapja azon utak keresésének, hogy miként lehet ezeket a kapcsolatokat minden irányban egészségesebbé tenni és normali- zálni. Ha mindkét fél közös igyekezetével folytatjuk ezt a keresést, az hozzájárul a világhelyzet javulásához. Ez, mondhatom, politikai eredmény. A genfi találkozón a figyelem központjában olyan kérdések voltak, amelyek nyugtalanítják a világ népeit. A Szovjetunió és az Egyesült Államok vezető képviselőinek közös nyilatkozata arról, hogy az atomháború megengedhetetlen, sosem szabad kirobbantani, hogy nem törekednek katonai fölényre és újabb ösztönzést adnak a genfi tárgyalásoknak - mindez önmagában véve is óriási jelentőségű. Ha következetesen, a gyakorlati lépésekben valósul meg. Most a másik kérdésről. Úgy vélem, a találkozó megmutatta, hogy minden körülmények között törekedni kell a politikai párbeszéd fenntartására, ami lehetővé teszi az álláspontok összehasonlítását, a kölcsönös jobb megértést, s ezen az alapon a kölcsönösen elfogadható megoldások keresését korunk legsürgetőbb problémáira. Kérdés (II Mattino olasz napilap): A második világháborúban a Szovjetunió óriási károkat szenvedett anyagiakban és emberéletben egyaránt. Nem gondolja mégis, hogy 40 évvel a háború befejezése után a Szovjetunió hozzájárulhatna a két német állam egyesítéséhez? Válasz: Úgy vélem, hogy ezt a kérdést a helsinki konferencián nagyon részletesen elemezték és megtárgyalták. A helsinki folyamat és a Záróokmány, amelyet minden európai állam, valamint az USA és Kanada is aláírt, a mi közös sikerünk. A helsinki folyamat megérdemli, hogy támogassuk és minden lehetséges módon fejlesszük. Úgyhogy éppen a helsinki eredmények adnak választ az ön kérdésére. Kérdés (svájci rádió): ön hangsúlyozta a Szovjetuniónak és az USA-nak a „csillag- háborúval'“ kapcsolatos álláspontjaiban tapasztalható mély ellentéteket. Ez nem akadályozza az előrehaladást a genfi tárgyalásokon? Válasz: Nem akarom megismételni azt, ami már elhangzott. Véleményünket néhány szóval ki lehet fejezni. A genfi tárgyalásokon konstruktív irányvonalat követünk. Olyan megoldás keresésére törekszünk, ami a lázas fegyverkezés megállítását eredményezné, s hogy elérjük az atomfegyverek radikális csökkentését azzal, hogy az azt követő szakaszok egyikében reálisan hozzálássunk az atomfegyverek felszámolásához, mégpedig minden nukleáris hatalom részvételével. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez lehetséges, ha végérvényesen gátat vetünk a lázas űrfegyverkezés fokozódásának. Kérdés: (Associated Press ügynökség): ön beszélt az elnöknek a ,,csillagok háborúja“ iránti személyes szimpátiájáról és arról, hogy részletesen tárgyaltak a ,,stratégiai védelmi kezdeményezésről“. Hogyan fogadta az ön érveit? Miként reagált rájuk? Lehetségesnek tartja ebben a kérdésben a kimozdulást a holtpontról? Válasz: Megítélésem szerint az amerikai félnek megvan az oka arra, hogy a találkozó után átgondolja mindazt, amiről beszéltünk. Reméljük, hogy megértik a mi érveinket. Ezek kifejezik azt a lényeget, amely - ahogyan mi értelmezzük - megfelel a januári megállapodás szellemének. Annak ugyanis, hogy a genfi tárgyalások eredményeként radikálisan csökkenteni kell az atomfegyverek számát azzal a feltétellel, hogy a lázas fegyverkezés nem terjed ki a világűrre. Ezt a célt közösen határoztuk meg a korábbiakban. Az USA elnöke azt állítja, hogy a stragégiai védelmi kezdeményezés pajzsot jelent. Remélem, meggyőzően bizonyítottuk, hogy kozmikus fegyverről van szó, amelyet rakéták, műholdak, és földi objektumok ellen lehet bevetni. Új fegyverfajtáról van szó, amellyel a lázas fegyverkezés újabb szférára terjed ki. Ez elfogadhatatlan. Bonyolítaná az általános helyzetet, a genfi tárgyalásokat problematikussá tenné. Ezért értékelem, hogy az USA elnökének és az SZKP KB főtitkárának szintjén lett hangsúlyozva: a genfi tárgyalásokon a munkát meg kell gyorsítani a januári megállapodások alapján. Ezt a véleményt most már nemcsak a külügyminiszterek aláírásai erősítik meg, hanem a két ország vezetői is. Ezt bizonyos jelzésnek és reménynek tekintjük. Kérdés (BBC, Nagy-Britannia): Ha nem sikerül megállapodni a lázas fegyverkezés megállításáról a világűrben, képes lesz-e a Szovjetunió ezen a téren konkurálni az amerikai technológiával vagy lemarad az USA mögött? Válasz: Nagyon érdekes problémát vetett fel. Nyílt és közvetlen beszélgetés során próbáltam megmagyarázni az elnöknek, nekem úgy tűnik, hogy a Szovjetunióval szembeni amerikai politikában sok minden tévedéseken alapul. Egyrészt abban reménykednek, hogy a lázas fegyverkezés és folytatása gazdaságilag kimeríti a Szovjetuniót, s gyengíti befolyását a világban, ami által szabad kezet kap az Egyesült Államok. A történelem már megcáfolta ezeket a jósokat, mégpedig olyan időben, amikor társadalmunk más potenciállal rendelkezett mint ma és kisebbek voltak lehetőségeink. Ma óriásiak a lehetőségeink. Tévedni ebben az ügyben csak akadályozza a realisztikus politikát. Másrészt téves elképzelések voltak a katonai számításokban is. Megpróbáltak megelőzni minket. Interkontinentális ballisztikus rakétákat állítottak hadrendbe. Erre következett a válasz. Kisebb késéssel, de bekövetkezett. Ezután megjelentek a többrobbanófejes nukleáris rakéták. Megint következett a válasz. Ezt mindig megtaláltuk. Azt hiszem, az USA katonai köreiben uralkodó illúziókat most bizonyos mértékig átvették a politikai körök és talán az elnök is. Ezt nem állítom, de ilyen benyomásra tettünk szert. Az USA-ban nyilván úgy vélik, hogy az amerikaiak előnyben vannak velünk szemben a technológiák egyes fajtáiban, a számítás- és rádióelektronikai technikában. Ismét felmerült a kívánság, hogy ezt az „előnyt“ kihasználják és elérjék a katonai fölényt. Megint közszájon forog Johnson elnök ismert mondata, aki egykor azt mondta, hogy az a nemzet, amely az űrben fog uralkodni, uralkodni fog a Földön is. Egyeseknek nyilván viszket a tenyerük, olyannyira szeretnék megszerezni a világuralmat és magas lóról tekinteni a világra. Ezek a korábbi évek régi ambíciói. A világ azonban sok tekintetben nagyon megváltozott. Ha tehát az úgynevezett technológiai előnyről beszélünk, amelyet a stratégiai védelmi kezdeményezésben akarnak érvényre juttatni, hogy így nehéz helyzetbe hozzák a Szovjetuniót, akkor azt kell mondanom: újabb tévedésről van szó. A választ megtaláljuk. Éppen így mondtam az elnöknek: ,,Ne felejtse el, hogy nem vagyunk kis ostobák.“ Ha az elnök ilyen nagy híve a világűr militarizálásának, akkor természetesen kötelességünknek tartjuk a ,,csillagháborús“ program alapos áttanulmányozását. Mi át is tanulmányoztuk ezt a problémát. Annál is inkább, mivel az amerikai fél valamilyen felhívással állt elő: nézzük meg, gondoljuk át, ítéljük meg nem a világűr militarizálásának megakadályozását, hanem azt, milyen fegyverekkel léphetünk a világűrbe. Mi ezt ellenezzük. Ellenezzük a lázas fegyverkezést a világűrben. Elemeztük a dolog másik oldalát is: tételezzük fel, hogy az amerikaiak nem fogadják el érveinket, nem fogják értékelni jóakaratunkat, sem felhívásunkat, hogy keressünk kiindulópontot a lázas fegyverkezés megállítására és a nukleáris fegyverzet jelenlegi szintjének csökkentésére, vagyis azt, hogy tovább mennek a mostani úton. Természetesen mi megtaláljuk a választ. A szovjet vezetés annakidején az illetékes szervezeteknek és tudósoknak megfelelő utasításokat adott és elmondhatjuk, hogy válaszunk hatékony lesz, kevésbé költséges és hogy rövidebb idő alatt megvalósítható. Politikai akaratunknak azonban nem ez a lényege. Hanem az, hogy rávegyük az USA-t, mégis mérlegelje az egész helyzetet és a józan ész felelős politikáját valósítsa meg, figyelembe véve az emberek hangulatát és vágyait, s ne bonyolítsa a nemzetközi kapcsolatok eme legégetőbb problémáját. Kérdés (Csehszlovák Televízió és Rudé právo napilap): A Reagan elnökkel való találkozó után ön milyen konkrét és gyakorlati területeken lát lehetőséget a szovjet-amerikai kapcsolatok fejlesztésére? Válasz: Azt hiszem, bővülni fog a politikai párbeszéd, s különböző szinteken fog folyni. Megállapodtunk a kölcsönös látogatásokban. Ezt már magában is üdvözölni kell. További lehetőségeink nyílnak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére azokon a területeken, amelyekben megállapodtunk. Nyilván folytatjuk és bővítjük konzultációinkat a regionális problémákkal és á különböző térségek helyzetével kapcsolatban. Végül abból indulunk ki, hogy nekünk ugyanúgy, mint az amerikai kereskedelmi köröknek, továbbra is érdekünk - és ezt egészen biztosan tudom - a kapcsolatok javítása. Ha ez így fog folytatódni, lehetőség nyílik az együttműködés bővítésére a gazdasági szférában. Készek vagyunk meghívni az amerikai vállalkozókat, hogy vegyenek részt jelentős terveink megvalósításában. Terveink pedig nagyok. A nyugat-európaiakkal most sokat tettünk gazdasági együttműködésünk bővítésére, amit üdvözlünk. Kifejtettem az elnöknek véleményemet, hogy nem lehet alábecsülni a kölcsönös gazdasági kapcsolatok területét. Nem azért, mintha ók nem tudnának meglenni nélkülünk és mi az USA nélkül. Mi egész jól megvagyunk az USA nélkül, és azt hiszem Amerika is nélkülünk. Ez azonban mégis a politikai kapcsolatoknak, javításuknak és a bizalom légköre kialakításának anyagi alapja. Nyíltan ki kell mondanom, a gazdasági kapcsolatok során kölcsönös függőség jön létre. Ez a kölcsönös függőség azután megnyilvánul a politikai problémák megoldásában is. Úgy vélem, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok érdekeinek egyaránt megfelelne a gazdasági kapcsolatok további bővítése. Ne gondolják azonban, hogy rájuk erőszakoljuk magunkat. Kérdés (An-Nahar libanoni napilap): Amikor regionális kérdésekről esett szó, tárgyaltak önök a közel-keleti, többek között a libanoni helyzetről? A helyzet milyen alakulását jósolja ön ebben a térségben a csúcstalálkozó után? Válasz: A találkozó során érintettük a közép-amerikai, közel-ke- leti és afrikai helyzetet. Azonban gyakorlatilag az egész időt e kérdések elvi oldalai megvitatásának szenteltük. Megállapodtunk, hogy folytatjuk a politikai konzultációkat és bővítjük az együttműködést a regionális problémák terén. Kérdés (Juliján Szemjonov író): ön szólt arról, hogy meg kell tanulni az együttélés művészetét. írói tapasztalataimból tudom, hogy a hírhedt McCarthy-időszaktól kezdődően az Egyesült Államokban a film és a televízió az amerikai nép előtt, sajnos, valamiféle monstrumként rajzolta meg a szovjet emberek képét. Nem gondolja, hogy most, a genfi találkozó után nagyon fontos lenne, ha az USA-ban felülvizsgálnák a hasonló elfogult elképzeléseket és objektív módon tekintenének a szovjet népre, úgy mint az amerikai nép partnerére? Válasz: A következőt mondom önnek, Szemjonov elvtárs. Ne hárítson minden felelősséget a politikai vezetőkre. Megállapodtunk a kulturális kapcsolatok bővítésében - ez magában foglalja a film- művészetet is -, ezért találkozzanak önök és tárgyaljanak egymás közt. Genf szellemében kell eljárni, ami azt jelenti, hogy hozzá kell járulni a szovjet-amerikai kapcsolatok javításához. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan a szerdal tárgyalások megkez- déseelótt. (Telefoto: ČSTK)
