Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)

1985-11-02 / 259. szám, szombat

Negyvenegy ország tornászai Montrealban Vyzina edző elégedett... (ČSTK) - Montrealban vasárnap ünnepélyesen megnyitják a tornász­világbajnokságot. A csehszlovák színek képviselői már közei két hete a nagy seregszemle színhelyén tartózkodnak. A lányok számára kedden kezdődik a VB a csapatok kötelező gyakorlataival. Stanislav Vyzina, a válogatott edzője így értékelte a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának adott nyilatkozatában az eddigi felkészülést Montrealban:- Az aklimatizációs nehézsé­geket jól viseltük el, ami a korai utazásnak köszönhető. A hatórás időeltolódás kezdetben nagymér­tékben befolyásolta a lányokat, egyeseknél még most is megmu­tatkozik. • A helyi Wingym tornász- klubban készültek egész héten át...- A felkészülés feltételei opti­málisak voltak. A nyugodt légkört már felváltotta az edzéseken a kongresszusi csarnok környeze­te. Az óriási helyiségben, amelyet nyolc részre osztottak, készül va­lamennyi együttes. A terem felét a szervezők a férfiak számára tar­tották fenn. Minden tornateremben Spieth Andersson márkájú új sze­reket helyeztek el és egy szőnye­get a talajgyakorlatra. Csütörtökön tartottuk az első hivatalos edzést, ma kerül sor a másodikra. • Milyen közérzettel gyako­rolnak a lányok?- Egyelőre elégedett vagyok, a gyakorlatokból sugárzik a biz­tonság. Hana Ŕíčnának többet kell gyakorolnia a lóugrást, azonban az első fellépésig remélhetőleg minden rendben lesz. • És az ellenfelek?- Az élmezőny kiegyensúlyo­zottabb lett, azonban vitathatatla­EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + A Csehszlovák Súlyemelő Kupa győztese Anton Baraniak, aki a Monte Carlo-i Világ Kupa gálára készül, meg­nyerte Ebenseeben az Osztrák Kupát. A 110 kg-os súlycsoportban nyolc or­szág képviselőjével versenyzett és ki­tűnő, 400 kg-os eredménnyel, a viadal abszolút legjobb teljesítményével győ­zött. A 90 kg-os kategóriában a junior válogatott Sobotka közepes teljesít­ménnyel, 312,5 kg-mal a harmadik lett. + A kosárlabda kupák második for­dulójának eredményeiből - férfiak, BEK: Klosterneuburg - Cibona Zág­ráb 83:98, Várna - Zalgiris Kaunas 87:125, Helsinki - Simac Milano 92:106, Szaloniki - Limoges 89:81. Nők, BEK: Levszki Szpartak Szófia - SC Athén 99:27, továbbjutott a Szófia, Partizán belgrád - Den Helder 93:65, továbbjutott a Belgrád. Lahti - Düsseldorf 67:86, Wisla Krak­kó - Stade Francais 67:88. Szalnyikov Brazíliában Vlagyimir Szalnyikov, három­szoros olimpiai és négyszeres világbajnok szovjet gyorsúszó díszvendég volt az elmúlt napok­ban a Rio de Janeiróban meg­rendezett brazil ifjúsági úszóbaj­nokságon. A 25 esztendős világcsúcstartó élete első brazíliai látogatásáról így vélekedett: - Nagy izgalommal vár­tam az utazásra, a dél-amerikai országban több barátom is van. Jan Madrugával például két olimpi­án, Montrealban és Moszkvában is együtt versenyeztem, míg Ricardo Pradóval az 1982. évi ecuadori VB-n ismerkedtem meg. Szalnyikov brazíliai programjá­ban közös edzések és bemutatók is szerepeltek a vendéglátókkal. Makacs vállsérülése miatt egyéves kényszerpihenő után december­ben az Európa Kupán szeretne visszatérni a versenyekre. Szalnyi­kov felkészülése egyik fontos állo­másának tekintette a brazíliai na­pokat és hazautazása előtt kifejez­te reményét, hogy a helyi sportköz­véleménnyel való találkozások hozzájárulnak a két ország közötti kapcsolatok megerősítéséhez. + A szovjet jégkorong-liga 13. fordulójának eredményei: Szpartak Moszkva - Izsevszk 5:3, CSZKA Moszkva - Ufa 6:4, Kijev - Cselja- binszk 2:2, Riga - Voszkreszenszk 7:2,Gorkij - Krilja Szovjetov 5:3, Le­ningrad - Dinamó Moszkva 4:7. - Vezet 26 ponttal a CSSZK A a 19 pontos Dinamó Moszkva elótt. + A román labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Steaua (a Honvéd BEK-ellenfele) otthonában 4:2 (3:1) arányban legyőzte a Politechnica Te­mesvár csapatát.-f Montpellíer-ben a sakkvilág- bajnok-jelöltek tornáján a Szovjet­unió képviselője, Andrej Szokolov áll az élen a 14. forduló után 8,5 ponttal. Ót követi Tál és Juszupov egyaránt 8 ponttal. A 14. fordulóban Juszupov döntetlent játszott Por- tischsal és Seirawan győzött Tál el­len. A Szmiszlov-Korcsnoj találkozó döntetlent hozott. + A Török Labdarúgó Szövetség hivatalosan tiltakozott az UEFA-nál az EK-ban szereplő Fenerbahcse csapa­ta ellen hozott szankciók miatt. Az UEFA fegyelmi bizottsága ugyanis a török csapatot 75 000 svájci frank büntetéssel sújtotta s a klub három játékosát eltiltotta az október 23-i IFK Göteborg - Fenerbahcse mérkőzés já­tékvezetőjével történt incidens miatt. Jő szereplést vár a csehszlovák sportközvélemény Hana Ŕíčnától a montreali tor­nász- világbajnok­ságon. Ŕičná a má­jusi kontinensbaj­nokságon az összetettben a ne­gyedik helyen vég­zett (ČSTK-felv.) PARDUBICE - PLZEN 9:2 (4:0, 3:2, 2:0). Gólütők: E. Musil (2), Janecký, Lubina, Prajsler, Kovaŕík, Vršanský, Lupomeský, Čech, illetve Pata és Svoboda. Az első négy gólból hármat em­berfölényből ütöttek a hazaiak. A második harmadban 4:2-re szé­pítettek a vendégek, de ezzel el is lőtték puskaporukat. BRNO - VSŽ KOŠICE 4:2 (1:0, 0:1, 3:1). Gólütők: Zajíc, Figaia, Rech, Hubáček, illetve Žabka és Liba. A találkozón a két kapus Láng és Švárný ragyogó teljesít­ményt nyújtott. Két harmadon át kiegyenlített küzdelmet láttak a nézők. Az utolsó játékrészben Dzurilla csapata még tudott erősí­teni és így született meg a forduló egyik váratlan eredménye. ČESKÉ BUDÉJOVICE - JIH­LAVA 5:1 (1:1, 2:0, 2:0). Gólütők: Lála, toupal, Král, Hejna, Caldr, illetve Paáek. A vendégek a tizen­negyedik percben megszerezték a vezetést, de utána már a kitűnő napot kifogó hazai együttes irányí­totta a játékot és ütötte a gólokat. A České Budéjovicének sikerült szétzilálnia ellenfelét és több gólt is szerezhetett volna. SLOVAN - GOTTWALDOV 4:2 (2:0, 0:2, 2:0). Gólütők: Dor- nič (2), Bezák, Horanský, illetve Pelc és Dobiášek. A Slovan az első harmad második felében ma­gára talált és két gólt ütött. A má­sodik harmadban a „hagyomá­nyokhoz híven“ nem ment a haza­iaknak és a Gottwaldov egyenlí­tett. A harmadik játékrész elején ismét elhúzott Golonka csapata és a Gottwaldov hiába rohamozott, gólt nem tudott ütni. LITVÍNOV - KLADNO 2:4 (1:2, 0:2, 0:0). Gólütők: Kýhos, Rosol, illetve Fiala, Dudáček, Eberle és Vetrovec. Kevesen gondolták vol­na, hogy a Kladno a litvínovi jégen aratja első győzelmét idegenben A toronymagasan esélyes hazai csapat kezdetben túlságosan is magabiztosan játszott és ez meg­bosszulta magát. Az utolsó har­madban Krása, a Kladno kapujá­ban önmagát múlta felül. Az I. jégkorong-liga állása: 1. Košice 13 9 1 3 62:38 19 2. Litvinov 13 8 2 3 66:42 18 3. Jihlava 13 7 3 3 46:26 17 4. Pardubice 13 7 2 4 61:40 16 5. Č. Budéjovice 13 6 2 5 49:47 14 6. Sparta 12 6 2 4 38:44 14 7. Plzeň 13 6 2 5 42:49 14 8. Trenčin 12 4 3 5 40:44 11 9. Slovan 13 4 2' 7 39:54 10 10. Brno 13 4 0 9 27:49 8 11. Gottwaldov 13 2 3 8 32:41 7 12. Kladno 13 3 0 10 42:70 6 Kézilabda Tatabányán vendégszerepei a Dukla (ČSTK) - Három csehszlovák férfi kézilabdacsapat vasárnap játssza le első mérkőzését az európai kupák nyolcaddöntójében. Számukra az utolsó erőpróba a kupaküzdelmekre az I. liga 8 fordulójának szerdára előrehozott mérkőzései voltak. Döntetlen a 21. játszma (ČSTK) — Moszkvában a sakkvilág­bajnoki címért folyó páros verseny füg­gőben maradt 21. játszmája pénteken döntetlennel ért véget. Kaszparov 11,5:9,5 arányban vezet a világbajnok Anatolij Karpov ellen és a cím elhódítá- sához egy pontra van szüksége a hát­ralevő három játszmában. A 22. partira ma kerül sor, a fehér bábokat Karpov irányítja. A Dukla Praha otthon fogadta a Lo­komotíva Trnavát és tízgólos különb­séggel győzött, ami arra enged követ­keztetni, hogy a játékosok formába lendültek és a magyar bajnok Tatabá­nyai Bányász elleni BEK-mérkőzés előtt megnőtt a katonák magabiztossá­ga A magyar együttes már évek óta a legjobbak közé tartozik országá­ban. Bár abból a csapatból, amely kiharcolta a bajnoki címet, többjátékos külföldre szerződött, a saját nevelésű fiatalokkal kiegészített együttes to­vábbra is szép, technikás kézilabdát játszik. - Az együttes ereje az össze­szokottságban rejlik, ennek ellenére különleges figyelmet kell szentel­nünk a magyar bajnokság legered­ményesebb csatárának, Marosinak, aki nagyon jól megérti magát az ugyancsak válogatott Kontrával. A csapat erőssége a kapus Hoffmann is - mondotta Ladislav Beneš, a Dukla edzője, aki az ellenfelet „feltérképez­te“ és filmre vette a Honvéd elleni találkozóját. A Dukla ma utazik Magyarországra, mindenki egészsé­ges és a csapat minden bizonnyal mindent megtesz a kedvező eredmény elérése érdekében. A Trnava először rajtol a KEK-ben és eddig kedvezett neki a sorsolás. Az első ellenfél, az olasz Brixen kelle­mes bemelegítésnek számított és a most következő Filliposz Veria sem okozhat a játékosoknak gondot. Mit sem változtat ezen az a körülmény sem, hogy Brestovanský hosszabb időn át sérült volt és a Dukla elleni mérkőzés után nem teljesen fitt Marti­nék sem. A görögök az első fordulóban egy izraeli csapatot vertek ki és ez számukra rendkívüli siker volt. A Prešovot nem fogadta kegyeibe a szerencse. Korábbi rajtja során mindjárt az elején kikapott a jelenle­gi szovjet bajnok SZKA Minszk csa­patától, most játék nélkül jutott a második fordulóba, ahol a Politech­nica Timisoara az ellenfél. A Tatran formája pillanatnyilag ingadozó. A vár­hatóan zajos környezetben nagy jelen­tősége lesz a következetes védőjáték­nak, a nyugodt támadásvezetésnek, amelyet ezen a héten gyakoroltattak a játékosokkal az edzők. Nem utazott a csapattal a beállós Motýl, akinek távolléte érezhető lesz, mert az egykori válogatott Folta bevonult. A román csapat a bajnokság 11. fordulója után a harmadik helyen áll és két válogatot­tal rendelkezik. 50 évvel ezelőtt hunyt el Koppenhá­gában a modern sakkozás kimagasló egyénisége Áron Nimzovics, aki ver­senyeredményei mellett sakkirodalmi munkájával írta be nevét a sakktörté­netbe. ,,Az én rendszerem“ (Mein System) valamint a „Rendszerem gya­korlata“ (Praxis meines Systems) című sakkpedagógiai könyvei ma is értékes útmutatást nyújtanak minden sakkozó­nak. Nimzovics emlékére rendkívül erős, 13. kategóriájú (az Élő-átlag 2553 pont volt) nemzetközi tornát ren­dezett a Dán Sakk Szövetség. A ver­seny színhelye a fennállásának 850. évfordulóját ünneplő dán kisváros, Na- estved volt. A házigazdák bizonyára örültek, hogy sokszoros bajnokuk, az 51 éves Bent Larsen az első helyet osztotta a szovjet Vaganyannal és az amerikai Browne-nal, ám csalódtak a dán sakkozás reménységében, az újdonsült nagymester C. Hansen játé­kában, aki utolsó lett. Az eredmény rendkívül szoros volt: a három győztes 6 és fél pontot szerzett 11 játszmából és csak fél ponttal volt kevesebbje a szovjet Talnak, a jugoszláv P. Niko- licsnak és az angol Shortnak. A cseh­szlovák színeket a bratislavai L. Ftáč- nik képviselte, aki kitűnő rajt után a tor­na végefelé visszaesett, de így is 5 és fél ponttal a svéd Andersson-nal és az angol Nunn-nal osztotta a 7. helyet. Egy játszma az emlékversenyről: Francia védelem Világos Short - Sötét: Agdestein 1 e4 e6 2 d4 d5 3 Hc3 Hf6 4 e5 (az első hivatalos világbajnok: W. Steinitz kedvelte ezt a folytatást) 4. ... Hfd7 5 f4 c5 6.Hf3 Hc6 7 Fe3 a6 (számítás­ba |ött 7. ... Vb6 pl. 8.Ha4 Va5+ 9.c3 cd4: 10.b4 Hb4: 11.cb4: Fb4:+ 12.Fd2 Fd2: + 13.Hd2: b6! és sötétnek jó ellenértéke van a tisztért) 8 Bd2 b5 (jobb cd4: majd Va5) 9.dc5: Va5 (Hc5:! majd Fb7 és He4) 10 Fd3 b4 11 He2 Sportoló fogadása (ČSTK) - Ján Gregor, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnöke pénteken Vladimír Černušáknak, az SZNT elnöksége ifjúsági és testnevelési állandó munkabizott­sága elnökének jelenlétében fo­gadta Michal Franeket, az 1985. évi junior ökölvívó-világbajnoksá- got, és a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottsága ökölvívó szö­vetsége elnökének tagjait, Franti­šek Valentát, Juraj Kukurát, Löw Tibort és Horymír Netukát, a sport érdemes mesterét. Méltatta Mi­chal Franek sikeres szereplését és a csehszlovák sport képvisele­tét a világversenyen. I. JÉGKORONG-LIGA A meglepetések fordulója A meglepetések fordulójának nevezhetjük az I. jégkorong-liga tegnapi fordulóját, mivel a táblázat első három helyén álló együttes egyaránt kikapott. A VSŽ Košice és a Litvinov a sereghajtóktól! A táblázaton nem történtek nagyobb változások, mindössze a Č. Budéjovice a hetedik helyről az ötödikre tornászta fel magát. A 14. forduló párosítása: Sparta- Slovan, Gottwaldov - Brno, VSŽ Košice - České Budéjovice, Jihlava- Pardubice, Plzeň - Litvinov, Kladno - Trenčín. Egyébként az utóbbi csapat ma játssza le a 12. forduló találkozóját a Sparta ellen. Sportműsor SZOMBAT Labdarúgó SZNL I, 13. for­duló: Baník Prievidza - Chem­lon Humenné (13.30), Micha­lovce - Slovan Bratislava (11.00, a tv is közvetíti), Női kosárlabda-liga: Lokomotíva Košice - Slovan Bratislava (16.00). I. jégkorong-liga: Dukla Trenčín - Sparta Praha (16.30, a tv is közvetíti). I. női röplabda-liga: ČH Bratislava- Slávia Praha (16.00), Slávia UK Bratislava - Liberec (18.00). VASÁRNAP Labdarúgó SZNL I: Gu­márne Púchov - Agro Hurba­novo (13.30), SH Senica ZŤS Dubnica (14.00), ZŤS Petžalka - ZŤS Košice (10.30), Levice - Pov. Bystrica (14.00), Tesla Stropkov- ZŤS Martin (13.30), Plastika Nitra - SP Trebišov (14.00). Férfi kézilabda KEK-mérkó- zés: Lokomotíva Trnava - Filli­posz Veria (görög, 10.30). Női röplabdaliga: Slávia UK Bra­tislava - Slávia Praha (9.00), ČH Bratislava - Liberec (10.30). FTC-Rába ETO Ma és holnap újabb fordulót bonyolítanak le a magyar labdarú­gó NB l-ben. A mérkőzések közül kiemelkedik a Ferencváros - Rá­ba ETO találkozó, mindkét csapat az élcsoportban tanyázik. A műsor - szombat: Pécs - Vasas (10.30, a Magyar Televízió is közvetíti), Zalaegerszeg - Bp. Honvéd, Új­pest - Volán, Debrecen - Bé­késcsaba, Szombathely - MTK- VM, Ferencváros - Rába ETO, Tatabánya - Videoton. Vasár­nap. Csepel - Siófok. Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kd1, Bc4 és h4, Hg3 és g4, Ff 1 és g1, gy: c2, c5, f5 és g6 (11 báb). Sötét: Kd5, Ha6, Fa5, gy: b5, c6, d2, e7 és g7 (8 báb). A megfejtés beküldésének határideje: november 11. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes meg­fejtők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfej­tési létraversenyt vezetünk. Az 1431 sz. fejtörő (Gulajev) helyes megfejtése: 1 -Fb1! Az e heti nyertesek: Horváth József, Nagygéres (Veľký Ho- reš); Dr. Jozef Máj, Fülekpüspöki (Fii. Biskupice). DELMÁR GÁBOR nul a szovjet lányok az első számú esélyesek. Olyan ismert nevek szerepelnek az együttesben, mint Susunova, Omeljancsik, vagy Mosztyepanova. Az Egyesült Álla­mok csapatával együtt edzettünk a megérkezés első napján. A job­bára fiatal, kevésbé ismert tor­nászlányok nem gyakorolták az egész gyakorlatot, így nehéz meg­ítélni, mire képesek. • Mi újság a kulisszák mö­gött?- Mindenki óvatos, igyekszik el­lesni a progresszív gimnasztikái elemeket. A mi hosszútávú felké­szülési modellünk alapján készül­tek a francia, a spanyol, és a svájci lányok is. Minden valószínűség szerint jelentősen megnövekedik teljesítőképességük. A VB előtt hosszabb időn át Torontóban ké­szültek fel a bolgár lányok és a ja­pánok is Kanadában csiszolták gyakorlataikat. A szovjet tornász­lányok e hét hétfőjén érkeztek. Az biztos, hogy a VB színvonala ma­gas lesz és ennek érdekében a szervezők is mindent megtesz­nek. Valamennyi sportküldöttség a Holiday in Richelie szállóban lakik. A verseny színhelyére fél óráig tart az út autóbusszal. Min­denkinek azonosak a feltételei és így mindenről csak a pódiumon születik majd döntés. ÚJ SZÚ 7 % 1985. XI. 2. Fc5: 12 0-0 0-0 13.Kh1! Fb7? (erre tipusáldozat dönt, de sötét már rosszul állt, pl. Fe3: 14.Ve3: h6 15.Í5 vagy 14. . Hc5 15.Fh7:+ Kh7: 16.Hg5+ és Vh3) 14Fh7:+! Kh7: 15 Hg5+ Kg8 16 Vd3 Bfe8 (g6-ra 17.Vh3) 17 Vh7+ Kf8 18 .f 5! Hde5: 19.Fc5: + Vc5: 20 fe6: Ke7 21 Vg7: Kd6 22.ef7: Bf8 23.Vh6+ Kd7 24 Vh3+ Ke7 25.Ve6 + Kd8 26.Ve5: és sötét feladta. 14. SZ. FEJTÖRŐ U. Heinonen (Finn Sakkszöv. vers. 1971 I. díj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom