Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-19 / 273. szám, kedd
Jelentőségéhez méltóan A XIV. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokról A Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok közel másfél évtizedes történetében olykor csak önmaga paródiája, néhányszor az alapozók célkitűzéseit is felülmúló szellemi fórum, többször nemzetiségi rendezvényeink sorában csak egy letudott esemény volt. Ez a rapszodikus színvonalingadozás is okozta, hogy a legutóbbi alkalomig esetlegesnek látszott az irodalmi közéletünket (ha van ilyen, akkor egyik helye a Fábry-napok lenne) élénkíteni hivatott rendezvény tartalma. Egy hevenyészett számbavétel után döbbenhettünk rá, mivé válhatott volna művelődési és irodalmi téren ez a tizennégy éve tartó sorozat, ha a csehszlovákiai magyarság kultúrájában, művelődésében és irodalmában bekövetkezett változásokhoz igazítva, de mindig az útkeresés, az útmutatás szándékával szervezték volna évről évre. Jövőre kisebb jubileumot ünnepelhetnek azok, akik minden esztendőben elmentek Kassára (Košice), hogy előadásokat hallgassanak, vitázzanak, véleményt mondjanak az irodalom, a könyv- kultúra, a publicisztika és a tudományosság dolgairól. Persze, mindehhez nagyobb megszállottság és kitartás szükségeltetett, mint érdeklődés és elhivatottság, hiszen sokszor a meghívott előadókról szinte már előre tudni vélték, hogy úgy sem jönnek el (az idén is volt ilyen eset). Ráadásul a toliforgatók nagy része mind a mai napig nem tartja önmgához méltónak a Fábry-napok eseménysorozatát: nem látja értelmét annak, hogy Dél-Szlovákia bármely részéből több órát utazzon Információáradat (Könözsi István felvétele) Kassára. Pedig elegendő lenne csupán a névadó könyveire, szellemiségére gondolni, hogy megvilágosodjon mindenki előtt, miért kell jelen lenni. Fábry Zoltánt egyebek között a csehszlovákiai magyar szocialista szellemiségű irodalom megalapozójaként tartjuk számon. Neve méltó védjegye lehetne azoknak a szellemi törekvéseknek, amelyek az irodalmi és kulturális napokat életre hívták. De voltak-e ilyen törekvések? Voltak, hiszen többször is tudatos szervezéssel olyan színvonalon valósultak meg, hogy már-már kezdtük hinni: erjesztője és katalizátora lesz szellemi életünknek. Minden esztendőben fontos helyet kaptak a cseh, a szlovák, a magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok, de voltak Fábry-napok, amelyek központi gondolata is ez volt. Máskor gyermekirodalmunk helyzetéről vitáztunk, e vita eredményeit, hatását most érezzük igazán, amikor már tény, hogy van gyermekirodalmunk. Bár az eredmény ellentmondásosabb, mégis terítékre került egyszer-egyszer a színház és a kispróza helyzete is. Ezek mellett Fábry Zoltán eszmeisége mindvégig jelen volt, hatott, még akkor is, ha konkrétan nem az ö munkássága adta az előadások és a viták témáját. Volt, van és lenne mit fejleszteni mindabból, ami eddig esetlegesen megvalósult. A tudatosságon, az átgondolt tartalmi elemeken van a hangsúly, mert csak így lehet kilépni az ördögi körből: nem megyünk, mert nem érdemes - nem érdemes, mert nem jönnek. Mindenesetre elgondolkodtató tény, hogy bár az idén nyolc író a járás tizennégy falujában vett részt író -olvasó találkozón, a rendező szervek sorában nem találtuk a Szlovákiai írószövetség magyar szekcióját. Pedig jó példával jár elől a Szlovákiai Újságírók Szövetségének nemzetiségi bizottsága, amely a Kazinczy-napok rendezésében több éve már részt vállal. Érdekek és lényegi összefüggések felismerése szükségeltetik ahhoz, hogy ne maradjon magára a Csemadok az irodalom népszerűsítésében sem. Az író ne csak írjon, s az írószövetség ne csak az írókkal foglalkozzon, hanem az olvasókkal is. Ez a szocialista társadalomban élő művész profiljának egy markáns vonása, hiszen az író szerepét el lehet játszani olvasó nélkül is, de íróvá válni olvasó nélkül aligha lehet. Tudom, kész az ellenérv: az idén résztvevő írók a szövetség tagjai, s annak támogatását élvezik. Ez így igaz, de az „irodalmi napok" igazán irodalmivá akkor válnak majd, ha az író- szövetség magyar szekciója nyilvános ülést, vitát, szemináriumot vagy könyvpremiert is rendez a Fábry-napokon. Ebben elsősorban az írók, a költők lesznek érdekeltek, s ezt látva az olvasó is felismeri „kötelességeit". Kétségtelen, hogy az idén számos jele volt annak, hogy a Fábry- napok túllépte önmaga árnyékát. A résztvevők összetételére tekintve hihetjük, hogy az irodalomért nemcsak tenni akaró, de cselekedni is képes, tehetséges emberek között ültünk. Pedagógusok, akiket talán már kevesebbet kellene bírálni azért, hogy nem tesznek eleget. Akik a bírálatot hallják, rendszerint nem érdemlik meg, hiszen akiket illet, azok ilyen fórumra el sem jönnek. Irodalmárok, akik közül idén jóval többen voltak, mint bármikor ezt megelőzően; de még nem elegen ahhoz, hogy mindannyian elhiggyük: a Fábry- napok valóban az irodalom, a szép szó és a tiszta gondolat ünnepe. Újságírók, akik lehettek volna többen is, mert jelenlétük legtöbbször nem a lehetőségek hiányán múlik, hanem személyes érdeklődésükön. Ismét sikerült színházi bemutatóval is gazdagítani a négynapos rendezvénysorozatot, s a Pinceszínpad amatőr színjátszói sem hiányoztak. Talán ellentmondást sejtet, hogy a rendezvény legkiemelkedőbb eseménye a november 9-én megrendezett ünnep: kórustalálkozó volt, amelyen a kassai Csermely, a komáromi (Komárno) Egyetértés, a szerencsi és az egri vegyeskar vett részt. A zene így lehetett igazán ajándék, amely a múzsák testvériségét volt hivatott bizonyítani. Ha ehhez számítom még a Hét hetilap ankétjét és Ivan Bajcura előadását az internacionalizmusról, akkor jelzőként ismét a sokféleség jut eszembe. Sokféleség, de végre többnyire tartalmas, időben is pontos sor- jázásával az eseményeknek. Ez a szervezés érdeme, amelyet a jövőben is jó lenne megőrizni. Jövőig, amikor a tizenötödik Fábry-napokra kerül sor, reméljük még átgondoltabb lesz a rendezvénysorozat tartalma. A névadó szellemisége azt kívánja meg tőlünk, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom ünnepi és vitafórumává tegyük a kassai Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokat. Csak remélni lehet, hogy ugyanezt tizenötödször már senki sem kényszerül leírni. DUSZA ISTVÁN Egy koncert - két kiemelkedő teljesítmény A Szlovák Filharmónia évadnyitó hangversenye Csupán a zeneműveket látva is érdeklődésre tarthatott számot a Szlovák Filharmónia 1985/86-os évadának nyitóhangversenye. Az első részben Schubert romantikus alkotói világa és az ebből témát, ihletet merítő Liszt virtuozitása ígért kellemes élményt. Franz Schubert Olasz előjátéka (C-Dúr, D 591) sok tekintetben egy másfajta zenei világ hatása alatt született. Az olasz opera zenei stílusa érintette meg a zeneszerzőt, de ösztönözte ót a korabeli operaszínpadokon sikert arató Rossini is. önmaga és a közönség elótt szerette volna bizonyítani, hogy képes azokra a zenei bravúrokra, játékosságra, amelyekre az olasz mester. A Bystrík Režucha vezényelte Szlovák Filharmónia zenekara az Olasz előjáték tolmácsolásakor inkább önmaga képességeihez képest játszott megfelelően, de nem kiválóan. A karmester ebben a rövid zenedarabban inkább amolyan bemelegítő ujjgyakorlatot látott, ami azonos a zeneszerző szándékával Liszt Ferenc mintegy megváltoztatta az eredeti Schubert Vándor-fantázia szerkezetét. A Liszt által feldolgozott zongoradarab a Schubert-dalok egyik legismertebb darabjának (Dér Wanderer) motívumaira készült. Liszt az ebből Schubert által írt zongora fantáziát alkalmazta zenekarra és zongorára. Mihail Voszkreszensz- kij szovjet zongoraművész teljes mértékben birtokolja azokat az előadói képességeket, amely a Liszt által átformált Schubert- fantázia tolmácsolásához kellenek. A romantikus hangzásvilágba oltott, már-már modern felfogású zongoramuzsikát a szovjet művész lenyűgöző virtuozitással szólaltatta meg. A belső átlényegítés nyomán a Schubert-Liszt-fantázia így egy mai ember életérzésének megfelelő hangzással, sokszínűséggel szólalt meg. A zenekari részek mindvégig a zongoraszóló hátterében, annak megfelelő színekkel szóltak. A közönség tapsát három ráadással köszönte meg a szovjet művész. Mindenki számára meglepetésszámba ment Vladimír Godár fiatal szlovák zeneszerző Orbis sensualium pictus című oratóriuma, amelyet Ján Amos Komenský 1658-ban írt Látható világ (Orbis pictus) címú művének szövegére komponált. A filharmónia zenekara, énekkara, Ľubica Rybárská (szoprán) és Peter Mikuláš (basz- szus) énekesek közreműködésével nem mindennapi feladatra vállalkozott. A tíztételes mű szövege latinul hangzik fel, egyszerűségével több vonatkozásban visszatér a természeti népek zenéjének világához, s a kóruséneklésben eléggé szokatlan teljesítményre ösztönözte a filharmónia énekkarát. A szigorúan kötött ritmus ugyan monotóniát sejtet, de a szólóénekesek és a kórus közti párbeszédekben vibráló a feszültség, így egészében véve nemcsak a zenei témát inspiráló szöveg, de a zenei hangzás is a világ megismerésének izgalmát fejezi ki. A befejező tételben a zenekari rész meditatív jellegű. A tolmácsolásban nem sikerül megőrizni az egész alkotásra oly jellemző feszültséget. Itt más - vitatható - értelmet kapott a mű gondolatisága A befejezés mintha túlzottan is az ember bizonytalanságát, helykeresését akarta volna kifejezni. Ám még ez sem magyarázza meg a hallgatóban megszülető hiányérzetet. Az elsó koncert tehát két kiemelkedő produkcióval gazdagította a hallgatóságot. Mihail Voszkreszenszkij szovjet zongoraművész játéka (csak sajnálni tudjuk, hogy nem hallhattuk egy teljes estén át) és - az említett vitatható befejezés ellenére - Vladimír Godár új oratóriumának tolmácsolása méltó bevezetője volt a Szlovák Filharmónia új évadának SZÚNYOG JUDIT SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA A titokzatos övezet Kimeríthetetlen tárházát adja a nagy honvédő háború a hősiesség, az önfeláldozás nemes példáinak', s ez négy évtizeddel a fasizmus fölött aratott győzelem után is ihlető hatást gyakorol a filmművészetre. Alekszandr Bel- jajev forgatókönyvíró és Georgij Nyikolajenko rendező a háború negyedik évéből vett esetet választottak filmjük témájául. A titokzatos övezet hősei bátor felderítók, akik életük feláldozása árán is az ellenséges arcvonal mögé jutnak, hogy kifürkésszék, miért őriznek a hitleristák olyan nagy gonddal egy lezárt területet. A biztos pusztulásba lopódzkod- nak az elszánt szovjet katonák, mert tudják, bajtársaik és civilek ezreit menthetik meg, ha megfejtik a nácik újabb gaztettének titkát. Az álcázásul német tábori csendőrök egyenruhájába bújt katonák Nagyezsda parancsnokkal az élen bátran törnek előre, noha gyanítják, hogy az ellenség sejti kilétüket, s meg kell birkózniuk a legaljasabb ellenséggel, a kollaborán- sokkal is. A szovjet felderítók vakmerőén megtámadnak egy bemérő kocsit, amelynek parancsnokától sikerül megszerezniük a felvilágosítást: az ellenség a terület elárasztását tervezi... Izgalmakban, fordulatokban, torokszorongató jelenetekben, kalandos elemekben bővelkedik e színes film, amelynek alkotói a bátor Nagyezsdát állítva a történet középpontjába, elsősorban a nagy honvédő háborúban harcoló nők emlékének kívántak adózni. A főhős - Ljudmila Szaveljeva érzelemgazdag, elmélyült alakításában - életét adva a győzelemért, azért, hogy megrövidüljenek azok a szenvedések, amelyeket honfitársainak a fasiszta betolakodók okoztak, felemelő példáját adja a nők második világháborús helytállásának, hősiességének. Élet, könnyek, szerelem Az öregek otthonában együtt él a polgárháború egykori résztvevője, a nemesi sarj, a világháborús veterán és a valaha híres művésznő, megadóan, tétlenül töltve életük hátralevő idejét. Az otthon főorvosává kinevezett fiatal, elvált asszonyt elhanyagolt park, düle- dezó épület és magukba zárkózott, gondozatlan idősek fogadják új munkahelyén. Talán nem is az anyagi javak szűkössége az igazán bántó, hanem a figyelmetlenség, a ridegség. Elsősorban ezen szeretne változtatni a fóorvosasz- szony. Természetes jószándékkal, emberséggel megpróbálja a tétlen hanyagság állapotából kimozdítani az otthont, s tevékenységre serkenteni jobb sorsra érdemes lakóit. Emberi kapcsolatok kialakítására törekszik pácienseivel, szívesen meghallgatja panaszaikat, fel-feltörő emlékeiket, beszélget velük, s valamennyiüket arra biztatja: nyíljanak meg a világ, az élet előtt. S az öregek többsége megérti, ha várnak tőlük valamit, akkor az élet alkonya is megszépíthető. Hamarosan megváltozik az intézmény képe, barátságosabb, emberibb vonásokat ölt. Derűsebbé válnak a lakók mindennapjai. De az átalakításoknak akad ellenzője, a gondnok személyében. Neki a rend, a rideg-merev fegyelem az ideálja, s most tekintélyét, eszményeit féltve szembefordul a fóor- vosnóvel. De hiába intrikál, képtelen megakadályozni a pozitív folyamatok felerősödését. Az intézmény igazgatója és a föorvosasszony stílusa közt lappangó ellentét csakhamar nyílt konfliktusba megy át. De igazi összecsapásuk mégsem következik be. Az egyik lakó, a régi idők közkedvelt, híres operaénekesnője születésnapi ünnepségének po- etikus hangulatában a szembenálló felek ugyanis csendesen egyezségre jutnak, az igazgató békejobbot nyújt a főorvosnak. Nyikolaj Gubenko, a film írója, rendezője szeretetre méltó figurákat ábrázol lírai, humánus munkájában. Alkotása mentes az izgalmas konfliktusoktól, lassú, elégi- kus sodrásával érzelmileg ragadja meg a nézőt. Figyelemre méltó karakteralakításokat láthatunk a filmben; Zsanna Bolotovát a föorvosasszony, Jelena Fagyejevát az ismert énekesnő, Pjotr Scser- bakovot a gondnok szerepében.-ymA szovjet filmek fesztiválján mutatják be A bég csapdájában címú kalandfilmet is, melyet Juszup Juszupov tadzsik rendező alkotott. A képen: jelenet a filmből A barátság hónapjában az idén is megrendezik a gyermekfilmfesztivált. Ennek során bemutatják A harmadik sárkány címú filmet is, Peter Hledík; munkáját ÚJ SZÚ 4 1985. XI. 19.
