Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-31 / 257. szám, csütörtök
Az élő Fučík Ezerkilencszáznegyvenkettő április huszonegyedike. Prága utcáin egy idősebb sánta úr siet- már amennyire tőle telik. Emberünk, Horák professzor úr, alias Julius Fučík, betér egy házba, melyet néhány perccel később a Gestapo emberei vesznek körül. Ezzel kezdődik Julius Fučík életének rendkívüli megpróbáltatásokkal teli szakasza, a pankráci börtönben töltött tizennégy hónapja, melyet 1943. június 9-ig követhetünk a Fiiport az akasztófa tövéből című világhírű naplójának oldalain. Az első kiadás óta eltelt negyven esztendő alatt a világ 100 nyelvén 300 kiadást ért meg. Elsó magyar nyelvű változata, az Üzenet az élőknek, 1947-ben látott napvilágot és egyike volt a legelső fordításoknak. Ezt követte Réz Ádám Riport az akasztófa alól, majd Palotai Erzsi Riport az akasztófa tövéből című fordítása 1962-ben, illetve 1965-ben. Adolf Kolinsky, aki élete kockáztatásával papírt és tollat adott Fučíknak és a teleírt lapokat egyenként csempészte ki a börtönből, a felszabadulás után találkozik Fučík feleségével, a lágerból visszatérő Gusta asszonnyal és átadja neki az 1943. augusztus 25-én Berlinben halálra ítélt, tizennégy nappal később kivégzett szerző utolsó művének kézzel írott jegyzeteit. A Ladislav Štoll és Gusta Fučiková által könyvvé rendezett lapok még az év októberében napvilágot látnak és a mű azonnal bestsellerré válik. A Svoboda kiadónál azóta 26 kiadásban, összesen háromnegyed millió példányszámban jelent meg a szépirodalmi igényű börtön- napló. Vajon minek köszönhető ez a rendkívüli külföldi és hazai elismerés? Mi teszi szerte a világon ma is vonzóvá e terjedelmében nem túl vaskos kötetet? Mindenekelőtt annak a kommunista embertípusnak a megteremtése, amelyet maga a szerző egész életével és halálával példázott. A műben egyidejűleg szólal meg Fučík, az író, az újságíró, a politikus, és Fučík, a hétköznapi ember. A címben jelzett „riport“ a publicistára utal, de a mű valójában túllép az adott műfaj keretein. Tárgyilagos és lényegretöró megközelítése ugyan az újságíróra, de filozofikus eszmefuttatásai, lírai képzettársításai, lélektani elemzései a gondolkodó íróra, a gyengéd, érzékeny emberre utalnak. Fučík nevén nevezi a dolgokat- tárgyilagosan szól árulókról, hősökről, egyaránt. Mirek, a hajdan gerinces ember, aki nem riad visz- sza a spanyol fronton a gyilkos golyóktól, és akit a francia gyűjtő- tábor sem tör meg, ,,elsápad a Gestapo-ember kezében suhogó nádpálca láttán, s hogy mentse az irháját, elárulja társait". Vagy a névtelen hősökről szólva, akik börtönörként, a , .fogházi szolgálatot a foglyok szolgálatává módosították"..., akik „itt, a nap minden órájában saját szemükkel látták a borzalmakat"... és „el lehettek készülve arra, hogy odaültetik őket a többi fogoly mellé és még kegyetlenebb megpróbáltatásokat mérnek rájuk, mint azokra. És mégsem tétováztak. Ezrek életét segítették megmenteni...". Fučík nem kertel, állásfoglalása végig töretlen, szilárd. ,,Nagyságuk annál szembetűnőbb, mert nem voltak kommunisták, sőt valaha régen a cseh rendőrség szolgálatában a kommunisták ellen dolgoztak, de amikor látták a kommunistákat a megszállók ellen harcolni, felismerték erejüket, s megértették, milyen jelentőségük van az egész nemzet számára. Ettől a perctől fogva híven szolgáltak és segítettek mindenkit, aki a börtön- pádon is hú maradt a zászlókhoz". Ez nem relativizmus, hanem az ember konkrét, történelmi-tár- sadalmi determináltságának pontos érzékelése, az emberi élet folyamatosságának, bonyolultságának, összefüggéseinek nagyon is konkrét látása. Fučík egész életére jellemző az éleslátás. Műve egyik fejezetében, végrendeletében, az irodalmi értékekre hivatkozva mindenekelőtt Jan Nerudát említi. Neruda mellett, mint tudjuk, Jiri Wolker és Vladislav Vančura állt hozzá legközelebb. De tudjuk azt is, hogy milyen hősiesen védte Karéi Sabi- nát, vagy a poetizmust, és a sokat vitatott kormánypárti Karéi Čapek fejlődését is tisztán látta és védelmezte. Politikai nézeteiben a következetes osztályszempontúság és az internacionalizmus érvényesült. Ennek szép példája Fučík fölszó- lalása a Sarló 1931. évi kongresz- szusán, melyen a cseh szocialista értelmiség, a Levá fronta nevében a mozgalomról szólva többek között elmondta: „A nemzetiségi elnyomás ellen, a nemzeti felszabadításért harcoltok, s helyes útra leltetek, ha tudjátok, hogy e felszabadító harc a forradalmi proletariátus ügye... Most, a Sarló munkáját figyelve, látom, mi mindent tanulhatunk a módszerekből; tanulni is fogunk. Olyan iskola ez, amely a felszabadulás útjára tanít. Nem vagytok szabadok; mi sem vagyunk azok. S nem szónoki fogás, ha azt mondom: a ti szabadságtok napja jelenti nekünk is a felszabadulás napját." Mert Fučík szeme előtt ebben a bonyolult időszakban nem a demokrata Ma- saryk és az irredenta Horthy ellentéte állott, hanem két burzsoá polilllegalitásban - mint Horák professzor (Archív-felvétel) tikus szemben a proletariátus ügyével. Fučíkot a mozgalmi harc is - főleg az illegalitásban töltött esztendők alatt - alapos emberismeretre tanította. S nem csak a lebukás veszélye miatt volt erre szükség, erre kényszerítette a fizikai elszigeteltség is. Fučík, mint újságíró, amíg tehette, személyesen győződött meg a Rudé právóban, a Tvorbában és más haladó lapokban közzétett cikkeinek közvetlen hatásáról. Az illegalitásban, a Bax családban tartott fölolvasásainak hatásából kellett következtetnie cikkeinek tényleges mozgósító erejére. Olykor a hajnalba nyúltak a viták, s gyakran előfordult, hogy bizonyos kérdésekben helyet adott a bírálatnak, de nem az elvi kérdésekben, hanem a megfogalmazásban eszközölt változtatásokat. E néhány, csupán körvonalazott forrás az eredője a napló remekbe szabott, néhány vonallal meghúzott, miniatűr jellemrajzainak. Fučík itt már nem a publicisztika napra szóló mozgósító erejével hat, hiszen a napló megjelenésére csak a háború befejeztével számolhatott. A történelmi távlatot egyértelműen a szocialista valóságban látta. S megérezte, hogy e változás egybeesik a háború befejezésével, a fasizmus vereségével. Ezért üzenetét már a szocializmus építőjéhez intézi, föltárva előtte azokat az embertípusokat, akikkel és akik ellenében e feladatban helyt kell állnia. Üzenete ezért örök becsű és életre szóló: szilárd eszmei alapokon, a párt vezetésével a haladó hagyományokra támaszkodva, a humanizmus szellemében küzdeni a társadalmi haladásért, a világbékéért. Julius Fučíkot 1950-ben, in memoriam, a nemzetközi békedíjjal és a nemzeti hős címmel tüntették ki. Hitvallása, az „örömért éltünk, az örömért mentünk harcba és az örömért halunk meg" megértésre talált, élete értelme valóra vált és életműve szocialista kultúránk egyik alappillére. GÁL JENŐ Nyolcvanöt éve született dr. Ivan Sekanina A haladó értelmiség harcosa Dr. /van Sekaninát joggal soroljuk azon jeles személyiségek közé, akik a polgári Csehszlovák Köztársaságban zászlóvivői voltak a munkásosztály és a többi dolgozó tőke, kizsákmányolás, nyomor és munkanélküliség ellen vívott harcának. Forradalmi osztályöntudata mindenütt megnyilvánult, ahol Csehszlovákia Kommunista Pártja javára teljes mértékben gyümölcsöztette műveltségét, széles látókörét, tehetségét és jogi felkészültségét. Nemcsak Csehszlovákiában, hanem Budapesten, Bukarestben és másutt is kiváló védőügyvédje volt a munkásoknak és vezetőiknek. Kezdeményező politikai tevékenységet fejtett ki az értelmiség körében, a kultúra frontján is Julius Fučík, Pavel Prokop, Jan Šverma és mások oldalán rátermett szervezője volt a haladó értelmiség kulturális és politikai életének. Ivan Sekanina 1900. október 31-én született a morvaországi Nové Mestoban. A tehetséges fiatal ember útja minden nehézség ellenére Prágába vezetett, ahol a Károly Egyetem jogi karán végzett. Prágai tanulmányaihoz és munkásságához kötődik az ifjúság körében, valamint a Csehszlovák Diákság Központi Szövetségében kifejtett tevékenységének kezdete. Ez a szövetség 1920 után színtere lett a csehszlovákiai diákmozgalom haladó és reakciós áramlata közötti politikai harcnak. A fiatal Sekanina következetesen oltalmazta a haladó gondolatokat és nézeteket, amelyek a cseh nemzeti örökség gazdag hagyományaira Alois Jirásek, Zdenék Nejedlý és mások munkásságára épültek. Elképzeléseit szembesítve a valós társadalmi fejlődéssel, mind gyakrabban merített Stanislav Kôstka Neumann forradalmi költészetéből. Ennek köszönhette a nagy októberi szocialista forradalom, valamint a Szovjet-Orosz- ország iránti helyes viszonyának kialakulását. A CSKP megalakulása után egyik szervezője és népszerűsítője volt az ifjúság és a diákság kommunista csoportjainak, majd 1922 februárjában részt vett a Kostufra, a prágai kommunista diákfrakció megalakításában. Később, 1925-ben az Avantgarda folyóiratnak volt a szerkesztője. Ezt a folyóiratot a baloldali diákmozgalom jelentette meg. Itt mélyült el együttműködése Jan Švermával, Julius Fučíkkal, Ján Poničannal, Vladimír Clementis- szel és más fiatal kommunistákkal és komszomolistákkal. Politikai fejlődésének logikus folytatásaként 1925-ben tagja lett Csehszlovákia Kommunista Pártjának. A következő évek a leggyüKörnyezetünk a fotósok szemével Napjainkban sokat beszélünk a környezetvédelemről. Nem csoda, hiszen a gazdasági fejlődésnek komoly következményeit viseli környezetünk. Kötelességünk felhívni ezekre a figyelmet, figyelmeztetni a természet érzékenységére, „törékenységére“. Ugyanúgy mindnyájunk kötelessége, hogy feltárjuk a hibákat, s részt vegyünk eltávolításukban. A lehetőségünk megvan rá, hogy a saját ízlésünk és képességeink szerint alakítsuk környezetünket, de közben ápolnunk, gondoznunk kell azt az örökséget, amelyet elődeink hagytak ránk, és a természetet, amely körülvesz bennünket. Az ember és környezete elválaszthatatlan egymástól. Kölcsönösen hatnak egymásra. A környezet alakításával manapság egyre többet foglalkoznak a szakemberek és a művészek. Ők azok, akik a leginkább befolyásolhatják a ma emberének viszonyát a környezethez és a természethez. Pontosan ez a célja annak a fotókiállításnak, amely a közelmúltban nyílt meg Bratislavában, a Mi- hálykapu utcai kiállítóteremben. A fényképek egyértelműen állás- foglalásra késztetik a látogatót. Juraj Bartoš felvételei a dülede- ző levočai kapuk műemlékek rossz állapotára hívják fel a figyelmet. Egy régi, barokk stílusú ház bejárati kapujának helyettesítése egy jellegtelen pléhkapuval - egyenesen az emberi közömbösségről, nemtörődömségről árulkodik. Ľubo Stacho A város háza című fotóciklusa különféle lakóházakat mutat be - kívülről, belülről. Az egyik képen a potyogó vakolatú ház udvarán kifeszített ruhaszárító-kötélen három nagyméretű fénykép függ. Mindhárom szép környezetben épült, modern lakóházakat ábrázol. A kontrasztokat tovább fokozza a gondozatlan ház fala mellett parkoló, fényesen csillogó szép személyautó látványa. Az emberi hanyagságra, nemtörődömségre utal Csáder Judit három művészi fotója a Duna mentén című sorozatból. Ugyanez a közöny a témája Ivan Cích Hagyjuk a természetet élni sorozatának. A kiszáradt vízmederbe összehordott szemétnek, gyárké- ményekböl összegyűlt füstfelhók- nek szinte a bűzét is érzi a szemlélő. A gomolygó füst között repülő madarak élni akarásának látványa már-már megindító. Huszár Tibor a Cigányok című, hét fotóból álló sorozatával szerepel a tárlaton. A cigányság életmódját, szokásaikat villantja fel képein. A kiállítás a természet szépségeire is felhívja a figyelmet. Juraj Linzbothnak a tátrai vízeséseket, vagy a tavaszi, virágba borult természetet ábrázoló képei gyönyörködtetik a látogatót. Hasonlóképpen Kamil Vyskočil fotói megvillanják előttünk a még meglevő természeti szépségeket, észrevé- tetik velünk a reggeli harmatcsep- pekben fürdő faleveleket. És elgondolkoztatnak: mindnyájunknak tennünk kell valamit, hogy az utánunk következő nemzedékeknek is legyen miben gyönyörködniük, hogy unokáink is örömüket leljék majd a madárfüttyben, a nyíló virág illatában, a tiszta égbolt peremén lenyugvó nap sugaraiban. FIALA ILONA Alexander Vojček: Táj, szürkületben mölcsözőbbek voltak életében. Lelkesen fog hozzá minden párt- feladat teljesítéséhez. Társalapítója és vezetője a kulturális és a tudományos dolgozók több haladó szervezetének, Ezerkilenc- százhuszonöttől szervezi a Vörös Segély proletárszervezetet, amely anyagi és erkölcsi támogatásban részesítette a burzsoá üldözés áldozatait, a proletár politikai elítélteket, számos perben megszervezte a vádlottak jogvédelmét és politikai kampányokat folytatott szabadlábra helyezésükért. A Vörös Segélynek köszönhetően akciók indultak annak érdekében, hogy kikerüljön a börtönből Jan Harus, Major István, Ivan Lokota és mások. A húszas és a harmincas évek fordulóján rendkívül bonyolult feladatok hárultak a CSKP-ra. Ivan Sekanina számára is nagy politikai iskolát jelentett a pártban, Klement Gottwald vezetésével az opportunista passzivitás leküzdése és az áttérés a bolsevik aktivitásra. Ö maga a gottwaldi irányvonalat támogatta és Klement uottwaia követelményeinek megfelelően segítséget nyújtott „a párt eszmei felvértezettségének általános felmérésében“. Amikor Julius Fučík 1929 őszén a Tvorba hasábjain vitát indít a CSKP politikájáról, Ivan Sekanina az első szerző, aki cikket jelentet meg A mércék és a jellemek válsága címmel. Arra törekedett, hogy a haladó tudományos, kulturális dolgozókat és a művészeket megnyerje a kommunista párt, a munkásosztály és forradalmi orientáció oldalára. Ezért Stanislav Kôstka Neumann- nal, Julius Fučíkkal, Bedrich Vác- lavekkel, Emil František Buriannal és másokkal együtt 1929-ben új szervezetet hoz létre, a Baloldali Frontot, amely harcolni kíván a kizsákmányolt munkásosztály és a többi dolgozó jogaiért. A következő évtizedben a Rudé právo és Csehszlovákia Kommunista Pártjának jogtanácsosa. Közkedvelt szónoka a munkás- és a pártgyűléseknek, az ifjúságnak, a kultúra, a tudomány és a művészet dolgozóinak. A Szovjetunióval Való Gazdasági és Kulturális Közeledés Társaságában szerzett tapasztalataira támaszkodva, 1930-ban élére került az új szervezet, a Szovjetunió Barátai Szövetsége előkészítő bizottságának. Bohumír Šmerailal, Julius Fučíkkal és Theodor Bartošekkel együtt érdemei voltak a szövetség megalakításában és tömegszervezetté fejlesztésében. A Szovjetunióval való barátság, együttműködés és szövetség gondolatait népszerűsítette a Szocialista Akadémia elnevezésű szervezetben is, amely 1936-ban alakult meg, s nemcsak a marxista értelmiséget tömörítette soraiban, hanem főleg a marxista-leninista ideológiát és a tudományos világnézetet terjesztette. Ivan Sekanina példásan teljesítette feladatait a fasizmus veszélye ellen, a köztársaság védelmében a népfront megteremtése érdekében folytatott harcban is. Cseh- és Morvaország náci megszállásának előestéjén a haladó kultúra, tudomány és művészet további képviselőivel együtt még ellátogatott a prágai Teresa villába, a szovjet követségre. Gusta Fučíkovának visszaemlékezései szerint vele együtt eljött ide Zdenék Nejedlý, František Halas, Julius Fučík, Josef Hora, Gustáv Bareš és mások, hogy „magunkba szívhassuk a szabadság levegőjét. Erőt szilárdító kollektívában voltunk ott... Március 15-én 4 óra tájt távoztunk... Prága még nem tudhatott a reggel bekövetkező katasztrófáról..." Egy órával később a cseh rádió jelentette a megszállás tényét. Rögvest megkezdődött elsősorban a kommunisták letartóztatása. Ivan Sekanina március 16-án került a Gestapo kezére. Kihallgatások, embertelen kínzások után elhurcolták az Oranienburg-Sach- senhausen-i gyűjtötáborba. Itt szenvedett ki 1940. május 21- én. Dr. FRANTIŠEK MORAVICKÝ . docens, kandidátus ÚJ SZÚ 6 1985. X. 31.
