Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-31 / 257. szám, csütörtök
Fogyatkozik a pretoriai rezsim támogatóinak száma Aggódnak a dél-afrikai üzleti körök is (ČSTK) - Több dél-afrikai városban, így például Durbanban, Port Elizabethben, Fokvárosban stb. kedden folytatódott a fekete lakosság apartheid-ellenes tiltakozó megmozdulásainak sorozata. A faji zavargások során a legutóbbi 24 órában 12 ember halt meg, több mint harminc megsebesült, kilencet pedig letartóztattak. A rendőrség ismét lőfegyvert alkalmazott. A faji zavargások mértéke aggodalommal tölti el már a délafrikai vállalkozói köröket is. John Wilson, a kereskedelmi kamara elnöke például kedden az apart- heid-rendszer felszámolásának és az alapvető politikai változásoknak a szükségességét hangsúlyozta. Emellett nyilvánosan értésre adta, véleményét nemcsak az emberbarát okok indokolják, hanem attól is fél, hogy veszélybe kerül a szabad vállalkozói rendszer jövője az országban. Robert Mugabe zimbabwei elnök keddi sajtókonferenciáján Ha- rareban szigorú gazdasági szankciókat követelt a Dél-afrikai Köztársaság ellen. Margaret Thatcher brit kormányfő a parlament keddi vitájáBonnban bemutatták az SZKP KB főtitkára beszédeinek és javaslatainak könyvét (ČSTK) - A Német Kommunista Párt képviselői bonni sajtókonferenciájukon bemutatták a „A Szovjetunió ma - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára - állásfoglalások, információk, javaslatok, találkozók“ című könyvet. A könyvet az NKP Elnöksége adta ki a létező szocializmus országos hete alkalmával, amely keretében a közeli napokban a nyugatnémet kommunisták hozzá kívánnak járulni az antikommunista és szovjetellenes hazugságok elleni harchoz. A könyv kiadásával egyben szeretnék megismertetni a lakossággal Mihail Gorbacsov beszédeinek és javaslatainak eredeti, nem hamisított változatát. A bonni nemzetközi sajtókonferencián részt vett Vlagyimir Szemjonov, a Szovjetunió nagykövete is, aki válaszolt a két ország kapcsolataira vonatkozó kérdésekre. Befejezte kubai látogatását a szovjet külügyminiszter A dél-afrikai rendőrség egyre brutálisabban lép fel az apartheid ellenzőivel szemben. Felvételünkön: rémült fekete bőrű kislány ül megölt barátjának holtteste mellett. A fiút egy fehér rendőr lőtte agyon Fokvárosban. (Repró: ČSTK) ban viszont „nevetséges politikának“ minősítette a haladó közvélemény azon kívánságát, hogy sújtsák hatékony gazdasági szankciókkal Pretoriát. Ezzel ismét alátámasztotta, kormánya nem kíván hozzájárulni az embertelen fajüldöző rezsim felszámolásához. Az ellenzéki képviselők azzal vádolták Thatchert, hogy pártja, a Konzervatív Párt azon kevés Washington offenzívára készül a Közel-Keleten Kinevezték az illetékes új különmegbízottat országok közé sorolta Nagy- Britanniát, amelyek támogatják a rasszista rezsimet. Olyan hangok hallatszottak a törvényhozásban, hogy a brit miniszterelnökasszony kezén szárad a meggyilkolt dél-afrikai lakosok vére. Ismeretes, az USA és az NSZK mellett Londonnak vannak a legnagyobb tőkebefektetései Dél-Afrikában. Margaret Thatcher Oliver Tam- bóval, az Afrikar Nemzeti Kongresszus (ANC) elnökével sem hajlandó találkozni, aki jelenleg a szigetországban tartózkodik. (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tágja, a Szovjetunió külügyminisztere kedden befejezte kubai baráti látogatását és hazautazott. A havannai repülőtéren elbúcsúzott tőle Fidel Castro, Kuba legfelsőbb vezetője, Isidoro Mal- mierca külügyminiszter és további kubai párt- és állami vezetők. A szovjet külügyminiszter kubai látogatásáról kiadott sajtójelentés többek között hangsúlyozza, a két fél megerősítette azoknak a nemzeteknek nyújtott támogatását, amelyek Közép-Amerikában, Afrika déli részén és másutt a világon az imperialista agresszió áldozataivá váltak. A jelentés kitér arra is, hogy Kuba és a Szovjetunió támogatja a fejlődő országok erőfeszítéseit a nyomor és az elmaradottság felszámolására. Gazdasági és (ČSTK) - Az USA közel-keleti rendezési elképzelései sikeresebb megvalósítása érdekében George Shultz amerikai külügyminiszter kedden kinevezte az új közel-keleti különmegbízottat. A tisztséget Wat Cluverius, az eddigi jeruzsá- lemi amerikai fökonzul kapta. Irak-lrán Kölcsönös bombázások (ČSTK) - Irak közölte, hogy repülőgépei bombázták az Irán délnyugati részében, Barkanban levő olajmezóket, Ham városban a rádió- és televízió adót és Ka- venda távközlési központját. Az ÍRNA iráni hírügynökség megerősítette az Ham elleni légitámadás tényét azzal, hogy ennek során 1 személy életét vesztette, további 10 pedig megsebesült. A hírügynökség azt is bejelentette, hogy iráni repülőgépek Irak északkeleti térségében bombáztak olajberendezéseket. Bagdad azonban cáfolta ezt a hírt. Kinevezése arra enged következtetni, hogy az Egyesült Államok fokozottabb mértékben igyekszik bevonni más arab országokat, elsősorban Jordániát, az Izraellel folytatandó különtárgya- lásokba és abba a „békés rendezésbe“, amely figyelmen kívül hagyja a palesztinok jogait és kizárja a rendezési folyamatból a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet. Cluverius Richard Murphy, a közel-keleti ügyekkel megbízott külügyi titkár tanácsadójaként fog tevékenykedni, s a tervek szerint nagyrészt a térség államaiban fog tárgyalni. Azt várják tőle, hogy kihasználja kapcsolatait egyrészt az izraeli hatóságokkal, másrészt egyes palesztinokkal a megszállt területekről. A sajátos elképzelései szerinti közel-keleti rendezésre irányuló törekvései során az USA számára ugyanis az egyik legnagyobb probléma az, hogy megtalálja azokat a palesztinokat, akik ebben hajlandók együttműködni vele. Közlemény a Honecker-Kádár tárgyalásokról (ČSTK) - Budapesten kedden közleményt adtak ki az NSZEP KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének magyarországi baráti munkalátogatásáról. A dokumentum leszögezi, Erich Honek- ker és Kádár János, az MSZMP főtitkára a tárgyalások során teljes támogatásáról biztosította a Szovjetunió legutóbbi békejavaslatait. A felek üdvözölték a küszöbönálló szovjet-amerikai csúcstalálkozót, és reményüket fejezték ki; hozzájárul a nemzetközi helyzet javításához. Magyarország és az NDK a jövőben is aktívan kíván hozzájárulni a szocialista országoknak a béke megőrzésére, a különböző társadalmi rendszerű országok párbeszédének bővítésére irányuló közös erőfeszítéseihez - hangsúlyozza a közlemény. A két ország vezetői kedden írták alá a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés 2000-ig szóló hosszú távú programját. A LEMP KB PB jelentése a PTF-ülésről (ČSTK) - A LEMP KB Politikai Bizottsága keddi ülésén hangsúlyozta, teljes mértékben támogatja a Varsói Szerződés tagországai Politikai Tanácskozó Testülete múlt heti szófiai ülésén hozott határozatokat, s jóváhagyta a lengyel delegáció munkáját. A testület üléséről kiadott jelentés megállapítja, a szófiai tanácskozás résztvevői fő figyelmüket a jelenlegi nemzetközi helyzet értékelésére és a közeljövő feladatainak meghatározására fordították. A Varsói Szerződés fő célja az atomháborús veszély elhárítása, a konfrontáció szintjének csökkentése, a nemzetközi kapcsolatban az enyhüléshez való visszatérés. A 41 éves Radzsiv Gandhi, Indira Gandhi fia 12 hónapja tölti be az indiai kormányfő tisztségét, s ezt az időszakot az indiai kül- és belpolitika hagyományosan haladó és pozitív elemeinek fejlesztése jellemzi. A volt pilóta, aki eredetileg nem akart politikus lenni, tragikus körülmények között került a 750 milliós India élére. Ma egy esztendeje, hogy édesanyját két vallási fanatikus meggyilkolta. Fegyvereik ravaszát meghúzó ujjukat azonban láthatatlan szálak irányították, amelyek végét a nyugati országok felforgató központjaiban kell keresni. Indira Gandhi gyilkosai a szikh vallási kisebbséghez tartoztak, amelynek szélsőséges, számbelileg gyengébb szárnya az „önálló“, valójában azonban bábállam - Khalisz- tán - létrehozására törekednek, és szakadár terveiket illetően az Egyesült Államok és Nagy-Britannia befolyásos köreinél mindig türelmes meghallgatásra találnak. Gandhi asszony meggyilkolása Radzsivot ugyan nem egészen felkészületlenül sodorta az események forgatagába (abban az időben a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (I) egyik főtitkára volt), ám maguk az események, komolyságuk miatt, a politikai porond újonca számára mégis túl nagy „falatot“ jelenthettek volna. A népszerű miniszterelnök-asz- szony meggyilkolása ugyanis kiterjedésüket és az áldozatok számát tekintve is a legnagyobb zavargásokat vonta maga után Indiában, amelyek túlszárnyalják még a függetlenség megadása előtti szörnyű tömegmészárlásokat is. Radzsiv Gandhi azonban viszonylag rövid idő alatt lecsillapította a kedélyeket és ügyesen kihasználta a lakosság széles rétegeinek számban a közeljövőben kerül sor szavazásra. A fiatal kormányfő új módon közelítette meg az egyik legkomolyabb és régóta húzódó problémát, nevezetesen a lakosság számának gyors növekedését. Gandhi anyagi ösztönzőkhöz nyúlt, azonban más módszerrel érvényesítette őket. E szerint a korRadzsiv Gandhi első éve a kormánypárt iránti spontán ro- konszenvét. A lehető legközelebbi időpontra általános választásokat írt ki, amelyek 1984 decemberében félresöpörték a reakciós pártokat és pártocskákat, s a független India történetében először esett meg, hogy az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) a szavazatok 80 százalékát, - tehát több mint 400 parlamenti mandátumot - szerezte meg. A választások által is megerősített miniszterlenök energikusan fogott hozzá az égető problémák megoldásához. A helyi politikusokkal kötött megállapodások aláírásával mindenekelőtt sikerült kijuttatnia a zsákutcából a pandzsábi és asszámi helyzetet, ahol a szeparatista mozgalmak rendkívül aktivizálódtak. Pandzsáb szövetségi államban sikerült parlamenti választásokat is tartani, amelyeket az Akaii Dal, a szikhek mérsékelt pártja nyerte meg. Aszmány azt tervezi, hogy egyszeri vagy hosszú távú pénzügyi támogatást nyújt a maximum két gyermeket vállaló családoknak. Gazdasági téren Radzsiv Gandhi folytatta az állami szektor hagyományos támogatását, a szocialista országokkal való együttműködést, ugyanakkor a magánszektor számára is előnyöket biztosított. Saját szavai szerint a miniszterelnök pragmatikus módszerek alkalmazásával kívánja Indiát elvezetni a 21. századba. R adzsiv Gandhi az elmúlt rövid idő alatt azt is bebizonyította, hogy folytatni és fejleszteni kívánja országa hagyományosan békés jellegű politikáját. E téren nagy elődeinek nyomdokain halad. Gandhi választási győzelme után idén januárban Delhiben rendezték meg Argentína, Mexikó, Görögország, Svédország, Tanzánia és India legfelsőbb vezetőinek tanácskozását, s itt fogadták el a delhi nyilatkozatként ismertté vált dokumentumot, amely elsősorban a nukleáris fegyverek befagyasztására, a világűr militarizálásának elhárítására szólít föl. A hatoknak nevezett államcsoport épp a minap intézett üzenetet Mihail Gorbacsovhoz és Ronald Reaganhez, s ebben szorgalmazza, hogy a genfi csúcstalálkozón tegyenek meg mindent a béke és a biztonság megszilárdítása érdekében. India béketörekvéseihez jelentős mértékben hozzájárult Gandhi első külföldi útja, amely a Szovjetunióba vezetett: idén májusban tett hivatalos baráti látogatást Moszkvában. India jelenleg aktívan lép fel az olyan nemzetközi fórumokon, mint az ENSZ, az el nem kötelezettek mozgalma, s a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás, a fajüldözés, a faji megkülönböztetés, a fejlődő országok külföldi eladósodása stb. problémájában szilárd elvi álláspontot képvisel. A mai India is egyre inkább tudatosítja, kizárólag a béke teremti meg e hatalmas és népes ország számára annak lehetőségét, hogy végképp megszabaduljon a gyarmati múlt örökségétől és nagy lépést tegyen a jövő felé. (č) szociális fejlődésük ugyanis nem képzelhető el addig, amíg tovább növekszik ezen országok külföldi eladósodása. Sevardnadze kubai látogatása kiemelkedő esemény volt a két ország közötti kapcsolatokban - szögezi le a jelentés. Ülések Genfben (ČSTK) - A nukleáris és űr- fegyverekről Genfben folyó szovjet-amerikai tárgyalások keretében tegnap ülést tartott az űrfegyverekkel, valamint a hadászati fegyverekkel foglalkozó csoport. Egyesült Államok Példátlanul magas katonai költségvetés (ČSTK) - A Fehér Ház nyomására, hosszabb vita Után tegnapra virradóan az amerikai képviselőház 251 szavazattal 164 ellenében jóváhagyta az 1986-os katonai költségvetést, melynek összege példátlanul magas: 302,5 milliárd dollár. A szenátus már három hónappal ezelőtt jóváhagyta a tervezetet. A milliárdos összegeket elsősorban az elsócsapásméró fegyverzet megerősítésére használják fel. 1986-ban további 12 MX interkontinentális rakétát helyeznek hadrendbe. További összegeket szánnak a Midgetman, az új típusú interkontinentális rakéta fejlesztésére. A képviselők ezenkívül megszavazták, hogy a Pentagon 2,75 milliárd dollárt kapjon a „csillagháborús“ programra. A katonai költségvetés ugyancsak feltételezi vegyi fegyverek új generációjának gyártását is. Az USA elutasítja a hatok felhívását Az Egyesült Államok hivatalosan is értésre adta: nem hajlandó elfogadni a delhi nyilatkozat aláíróinak keddi felhívását, hogy egy évre állítsák le az összes nukleáris robbantást. Bemard Kalb, az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyan kijelentette, hogy az USA tanulmányozza a felhívást, amelyet a hat el nem kötelezett ország vezetője Mihail Gorbacsovhoz és Ronald Reaganhez intézett, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: Washingtonnak szüksége van az atomfegyver-kísérletek folytatására annak érdekében, hogy fejleszthesse elrettendő potenciálját. India Biztonsági intézkedések (ČSTK) - Indira Gandhi meggyilkolásának első évfordulójával összefüggésben Indiában fokozott biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Delhiben például a fontos épületeket és berendezéseket megerősített rendőri és katonai egységek őrzik. Az indiai fővárosban ma emlékgyűlést rendeznek Indira Gandhi tiszteletére, s ezen beszédet mond Radzsiv Gandhi miniszter- elnök. A gyűlés helyszínét már tegnap megszállta a rendőrség. Egy különleges egység őrzi éjjelnappal azt a helyet is, ahol Gandhi asszonyt lelőtték.