Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)

1985-09-12 / 215. szám, csütörtök

A mezőgazdasági termelés intenzifikálásának fontossága Mihail Gorbacsov elvtárs celinográdi beszéde (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a celinográdi párt- és gazdasági aktíva szeptember 7-i tanácskozásán beszédet mondott: ÚJ SZÚ 3 1985. IX. 12. Mai tanácskozásunkra meghív­tuk a kazahsztáni kerületek, Szi­béria és Urál határterületei és ke­rületei pártalapszervezeteinek és tanácsainak vezető dolgozóit, a mezőgazdasági területek járási pártbizottságainak titkárait, a kol­hozok elnökeit és szovhozok igaz­gatóit, valamint a mezőgazdaság problémáival foglalkozó tudóso­kat. Ma a párt és a gazdaság kérdéseiről akarunk szólni. Az SZKP Központi Bizottságá­nak idei áprilisi ülése után meg­kezdődött a párt XXVII. kongresz- szusára való közvetlen felkészü­lés időszaka. Országunkban foly­tatódik az az intenzív munka, amely felöleli a szovjet társadalom életének minden területét, s amelybe bekapcsolódott az összes munkahelyi kollektíva. Egyidejűleg sok fontos és bonyo­lult feladatot kell teljesítenünk, egyrészt időszerűeket, másrészt olyanokat, amelyek már a jövő felé mutatnak. A pártszervezetekben , napról napra intenzivebbé válik az évzá­ró taggyűlésekkel kapcsolatos kampány. Ez mindig jelentős ese­mény volt a párt életében, s tekin­tettel az új feladatokra, a közelgő kongresszusra, az évzáró gyűlé­sek és a választások jelentősége nagymértékben növekszik. Fon­tos, hogy a pártos elvszerűség, a konstruktív bírálat és önbirálat, a kommunisták néppel szemben érzett nagyfokú felelősségtudatá­nak légkörében valósuljanak meg. A központi bizottság bízik ab­ban, hogy a pártszervezetek az évzáró gyűlések után eszmeileg erősebbek lesznek, felszámolnak mindent, ami fékezte aktív munká­jukat, képesek lesznek a feladatok teljesítése során a dolgozó kollek­tívák ösztönzésére, szervezésére és irányítására. Ez jelentős mér­tékben azon múlik majd, hogy a kommunisták kiket választanak a pártszervezetek vezető szervei­be, s mindenekelőtt attól függ, ki­ket választanak az alapszerveze­tek és pártbizottságok titkáraivá. Az SZKP XXVII. kongresszusán jóvá kell hagyni az új szerkesztésű pártprogramot, valamint az ország gazdasági és szociális fejleszté­sének fő irányelveit a 12. ötéves tervidőszakra vonatkozóan, vala­mint 2000-ig. Befejezés előtt áll e dokumentumok előkészítése, s miután a központi bizottság ülé­se megtárgyalja, vitára bocsátjuk. A dokumentumok előkészítéséhez való ilyen hozzáállás - amikor nemcsak a vezetó párt- és állami szervek vesznek benne részt, ha­nem minden kommunista és dol­gozó is - lehetővé teszi, hogy tudományosan megalapozott, az egész -párt- és nép tapasztalatai­val gazdagított javaslatokat ter­jesszünk a kongresszus elé. Egyúttal egy kívánságról akarok szólni: nem lehet várni addig amig a programot és a fő irányelveket a kongresszus jóváhagyja. Már most aktívan, a mai kor szellemé­ben kell dolgozni. A fő mutatókat kitűztük, s most tartósan előre kell haladnunk, nem szabad meghát­rálni a nehézségek elótt, gyakorla­ti tevékenységünket az áprilisi ülés, valamint a központi bizottság azt követő határozataihoz kell iga­zítani. A kor, amelyben élünk, az előt­tünk álló feladatok megkövetelik, hogy szilárdak, határozottak, s végső soron bölcsek is legyünk a kitűzött politikai irányvonal meg­valósításában. A munkánkkal szemben tá­masztott egyik legfontosabb köve­telmény az a képesség, hogy össze tudjuk kapcsolni a távlati feladatokat a mai tennivalókkal. A perspektivikus feladatok, a szo­ciális és gazdasági fejlesztéssel kapcsolatos tennivalók kitűzése óriási jelentőséggel bir. Ezzel pár­huzamosan egyérteiműen tudato­sítani kell: a legátfogóbb tervnek, a legszebb távlatoknak sincs értel­mük, ha ezeket a gyakorlati tevé­kenység, a hatékony megoldások keresése nem támasztja alá. Más­képp csupán puszta ábrándozás­ról beszélhetnénk. Mihail Gorbacsov rámutatott a 11. ötéves tervidőszak utolsó évének sikeres befejezésére irá­nyuló munka rendkívüli fontossá­gára. Ez egyrészt a jövő alapjai­nak megteremtése, másrészt az új ötéves tervidőszak jó startjának szempontjából fontos. Az új terv­időszaknak a változás időszaká­nak kell lennie, amelyben a szov­jet társadalom fejlesztésének, a gazdaságnak gyorsabb ütemet kívánunk biztosítani. Minden kollektíva jól ismeri sa­ját tartalékait, és tudja, mit kell tennie az idei évre tervezett fela­datok megvalósításáért. Az ipar­ban, az építési beruházások terén, a közlekedésben, valamint a szol­gáltatásokban és a kereskedelem­ben sokat kell még elvégezni. Kü­lön szeretném megemlíteni a me­zőgazdaság feladatait. Az idén minden nehézség ellenére na­gyobb gabonaterméssel számol­hatunk, mint az elmúlt évben, s ugyancsak növekszik más ter­mények, főleg a takarmányok ho­zama. Reális lehetőség van az állattenyésztés feladatainak telje­sítésére. A termésért vívott harc döntő szakaszába érkeztünk. Az élelmi­szer- és a takarmánygabona iránti szükségletek kielégítése jelentős mértékben Kazahsztán, valamint Szibéria és Urál határterületeinek és kerületeinek terméshozamaitól függ. Ezért ezeknek az SZKP Központi Bizottsága és a kormány nagy segítséget nyújt. Most elvtár­sak, önökön a sor. Hisszük, hogy Kazahsztán, valamint a szibériai és uráli kerületek pártszervezetei és dolgozói határozottan és példá­san befejezik az aratást s az álla­mi gabonaalapokba való jelentős hozzájárulásukkal örvendeztetik meg az országot. Természetesen jelképes dolog, hogy Tyumenyben a tüzelóanyag- és energiaipari komplexum hely­zetét tekintettük át, ma pedig az élelmiszerek kérdéséről beszé­lünk. Sem az egyik, sem a másik nélkül nem létezik hatékony gaz­daság, és nem lehet sikeresen teljesíteni a nép életszínvonalának emelésével, az ország gazdasági és védelmi potenciáljának növelé­sével kapcsolatos feladatokat. A megbízható élelmiszeralap létrehozása az egész párt és az egész nép feladata. Ezzel kapcso­latban a központi bizottság áprilisi ülése világos és elvi irányvonalat szabott meg: az élelmiszerprog­ram megvalósítása halaszthatat­lan feladat, és megkülönböztetett figyelmet követel. Úgy véljük, hogy a mezőgazda­ság, valamint az egész mezőgaz- dasági-ipari komplexum helyzeté­nek elemzéséhez az SZKP KB 1982-es májusi ülése szolgál kiin­dulópontként. Azóta már több mint három év telt el. Az idó bizonyítot­ta, helyesen cselekedtünk, amikor elfogadtuk az élelmiszerprogra­mot, és több más jelentős döntést hoztunk a mezőgazdasági-ipari komplexum fejlesztésének idő­szerű problémáiról. A párt által megfogalmazott intézkedések minden szakaszon megvalósul­nak. Folyamatban van a mező­gazdasági gépipar következetes korszerűsítése. A műtrágyagyár­tás is megközelíti a kitűzött muta­tókat. Jelentősen nőtt azon terüle­tek száma, ahol elvégezték a talaj­javítást. Külön rá szeretnék mutatni a vi­dék szociális átalakításával össze­függő hatalmas munkára. Fellen­dült a lakóházak, a kulturális és szociális létesítmények, valamint az utak épitése. Mindez kedvező alapot teremtett a vidéki káderek stabilizációjához. A kolhozok és a szovhozok gazdasági helyzeté­nek javítását szolgáló széles körű intézkedések - a nagyobb felvá­sárlási árak és pótlékok alapján - megvalósítása kedvezően meg­mutatkozik gazdasági helyzetük­ben, gazdálkodásuk eredményei­ben. Az emberek munkához való viszonyára, a munkaeredmények­re pozitív hatással van az önelszá­molási rendszer és a kollektív munkaformáknak a bevezetése. Ha a májusi ülés után végzett munkánk eredményét röviden ér­tékelni akarjuk, elmondható, hogy helyes irányt választottunk, sok mindent megtanultunk, és sokat már el is végeztünk. Fontos az is, hogy az ország­ban általában lényegesen javult a mezőgazdasági-ipari komple­xum fejlesztésének problémáihoz való viszonyulás. A mezőgazda­ság és a vele kapcsolatos ágaza­tok fejlesztésének kérdéseit össz­népi feladatnak tartják, a vidék követelményei, szükségletei a fi­gyelem homlokterében állnak, s elsőrendű feladatként teljesítik ezeket. Természetesen felmerül a kér­dés: hogyan mutatkozott meg mindez a kolhozok, szovhozok, a mezőgazdasági-ipari komple­xum más szervezeteinek és válla­latainak eredményeiben, s mit eredményzett a társadalomnak? Ami a mezőgazdaság termelé­sének terjedelmét illeti, az 1983- as és 1984-es év eredményei azt mutatják, hogy a termelés az öté­ves terv előző két esztendejéhez viszonyítva 22 milliárd rubellel, va­gyis 9 százalékkal nőtt. Ugyan­csak emelkedett a gabona, a bur­gonya, a cukorrépa, a zöldség és a gyümölcs termelése. Ezekben az években az átlagos évi húster­melés 9 százalékkal, a tejé 8, a tojásé pedig 6 százalékkal emel­kedett. Tekintettel az idei év tervé­nek teljesítésére az állattenyész­tés termelése az 1982-es évivel összehasonlítva a húsból (élő­súlyban) 2,5 millió tonnával, a tej­ből 9,2 millió tonnával, a tojáslea­dásban pedig 3,5 milliárd darabbal lesz nagyobb. Az említett években jelentős mértékben csökkent a vesztesé­ges gazdaságok száma, a kolho­zok és szovhozok rentabilitása nö­vekedett. 1983-ban a kolhozok és szovhozok tiszta nyeresége 24 milliárd rubelnél valamivel keve­sebb volt, 22 százalékos rentabili­tás mellett. 1984-ben, amikor az időjárási feltételek bonyolultabbak voltak, ez a nyereség hozzávető­leg 20 milliárd rubelt tett ki, a ter­melés rentabilitása pedig 18 szá­zalék volt. A mezőgazdasági termelés nö­vekedése megmutatkozott az egy lakosra jutó élelmiszer-fogyasz- tásban is. Ebben az évben egy lakosra átszámítva ez 78 kg húst és halat (ebből a hal 17,7 kg), 318 kg tejet, 260 darab tojást, 134 kg kenyeret, 110 kg burgonyát, 106 kg zöldséget és tökfélét, 46 kg gyümölcsöt és bogyósnövényt és csaknem 45 kg cukrot jelent. Miként értékelhetők ezek az eredmények? Ami a táplálkozás összesített kalóriaértékét illeti, a világ legfejlettebb országainak színvonalán vagyunk. Ami viszont a húst és a növénytermesztés egyes termékeit illeti, nálunk az egy lakosra jutó fogyasztás még kisebb, mint néhány országban, s alacsonyabb az ésszerű táplál­kozás normáinál is. E szempont­ból az élelmiszerprogram teljesíté­sének legkiélezettebb területe a hústermelés. Ebben elmara­dunk. Az egyéb élelmiszereket - tejet, tojást, halat, cukrot, zöldséget, burgonyát - tekintve ezek egy la­kosra átszámított fogyasztása nem kisebb, sőt egyeseknél még nagyobb is, mint számos ország­ban. Megfelel az élelmiszerprog­ram által meghatározott mutatók­nak, vagy legalábbis megközelíti azokat. Ami a kenyeret és a pék­süteményt illeti, a lakosság szük­ségleteit gazdag választék elégíti ki. Ennek ellenére a lakosság élel­miszerellátása mindeddig nincs teljesen megoldva. Egyes termé­keknél nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Ez azzal függ össze, hogy nálunk a pénzbevételek gyorsabban növekedtek, mint az élelmiszerek gyártása. S nem utolsósorban pedig: az alapvető élelmiszerek állami árai lényegé­ben már két évtizede stabilak annak ellenére, hogy a termelési költségek emelkednek. Például üzleteinkben a húst olyan áron árusítják, amely két-háromszor alacsonyabb a ráfordításnál. Ed­dig ezt a különbséget állami dotá­cióból fedezték, amely a húsnál évente hozzávetőleg 20 milliárd rubelt tesz ki. Amint látják, ez tiszteletre méltó összeg. Az a tény, hogy nálunk az alap­vető élelmiszerek a lakosság min­den rétege számára hozzáférhe­tőek, a mi nagy vívmányunk. Ami­kor erről beszélünk, meg kell emlí­teni azt is, ami sok szovjet embert nyugtalanít. A központi bizottság egyre több levelet kap a dolgozók­tól, akik figyelmeztetnek a munká­sok és földművesek által a kenyér és más mezőgazdasági termékek előállítására fordított munka ered­ményéhez való nem becsületes viszonyra. ,,A kenyér - élet“, írja Ivanov és Mangalov elvtárs a krasznojarszki határterület Maganszk falucskájá­ból. „Ez a mi gazdagságunk“. „Ez a haza ereje és hatalma. S gyakran milyen barbár módon viszonyulnak az emberek a ke­nyérhez! Ezzel a problémával végre valóban foglalkoznunk kell már.“ Másik levél. „Nálunk senki sem éhezik - írja Szuhanovova elvtárs­nő Moszkvából. - A szeméttáro­lókban nagy fehérkenyérdarabo­kat látni, s a közétkeztetés mara­dékaiból állatokat lehetne tartani.“ Sok hasonló levél érkezik. Elvtár­sak, látszik, hogy e téren van min elgondolkodni mind a dolgozó kol­lektívákban, mind a központi szer­vekben. S szögezzük le nyíltan - minden családban is. Közös igyekezetünk, hogy alapvetően változtassunk viszonyunkon a ke­nyérhez és más élelmiszerekhez. Teljesen nyilvánvaló, az élelmi- szeripari probléma megoldásának fő iránya a párt és az egész nép kitartó munkája a mezőgazdaság és az egész mezőgazdasági-ipari komplexum további fejlesztése ér­dekében. Számos példa van arra, hogy sok kerületben, határterületben és köztársaságban a nagyobb anya­gi-műszaki lehetőségeket nem a megfelelő módon használják ki. Mind a mai napig vannak dolgo­zók, akik nem a magas hozamok­ban és az állatok hasznosságában keresik a jövedelmek forrását, ha­nem a költségvetés eszközeiben, a bankhitelekben. Azon intézkedések eredménye­iben is komolyan megmutatkoztak a munkában elkövetett fogyaté­kosságok és tévedések, amelyek­nek a mezőgazdaság, mindenek­előtt a növénytermesztés stabili­tását kellett biztosítaniuk. Ma is­mét hangsúlyozni szeretném, hogy az időjárást nem tudjuk befo­lyásolni. Csak egyetlen lehetősé­günk van — a konkrét, gyakran bonyolult körülmények között ke­resni a leghatékonyabb módsze­reket a nagy terméshozam eléré­sére. A mezögazdasági-ipari komplexumban ez a mi munkánk kulcskérdése. Rendkívül fohtos ez Szibéria, Ural és Kazahsztán határterületei és területei szempontjából. A nö­vénytermesztés kiegyensúlyozat­lansága jelentős mértékben befo­lyásolja az ottani kolhozok és szovhozok munkájának eredmé­nyeit. Az ötéves tervidőszak négy esztendeje alatt Kazahsztánban a mezőgazdasági termelés leg­több szakaszán nem teljesítették a tervfeladatokat. A köztársaság sok gabonával maradt adósa az államnak. Az egyes minőségi mu­tatók is romlottak, továbbá sok járásban csökkent a szántóföldek hozama, az állattenyésztés terme­lékenysége. Az utóbbi években az OSZSZSZK számos uráli és szi­bériai kerületében rendszeresen nem teljesítik a szemesek terén sem a termelési, sem az állami eladási tervet. A szemesek eladá­sa terén e négy év alatt sokkal maradtak adósak az altáji és krasznojarszki határterület, a no­voszibirszki, orenburgi, kurgani és cseljabinszki területek. Nagy mennyiségű tejjel és hússal is adósak maradtak. A szemesek termelési és felvásárlási tervének nem teljesítése feszültségeket okoz az ország szükségleteinek kielégítésében. Ez arra kényszerít bennünket, hogy importáljuk a ga­bonát, s e célra jelentős devizát fordítsunk. Kitűzzük ezért azt a fel­adatot, hogy növelni kell a szeme­sek termelését, s teljes mértékben ki kell elégíteni szükségleteinket. A Szovjetunió gabonatermelő köztársaságai, határterületei és kerületei kolhozaiban, szovhozai- ban, párt- és gazdasági szervei­ben ezért a konkrét munka során ebből kell kiindulni. Mit is jelent ez konkrétan? A legfontosabbról szólva: el kell érni azt, hogy a kedvezőtlen időjá­rású években az országot legke­vesebb 200 millió tonna gaboná­val, normális körülmények között pedig 250 és még több millió ton­nával lássuk el. Úgy is mondhat­nám, ez a növénytermesztés stra­tégiai feladata az elkövetkező években! A gabonaprobléma nemcsak a hozamok növelésének kérdése, hanem az ésszerű felhasználásé is. A takarmánytermelés fogyaté­kosságai itt nem ellensúlyozhatok azzal, hogy egyre több szemest fordítunk takarmányozásra. Ez kö­vetkezetlen és megengedhetetlen gyakorlat, amely sok kerületben mély gyökereket ereszt. Mivel tuda­tosítjuk a kérdés óriási jelentősé­gét, keresni kell a megoldást. Bi­zonyos tanulságokat már levon­tunk: az 1983-1984-es években a nedvdús és tömegtakarmányok felvásárlási terveit nemcsak telje­sítettük, hanem túl is léptük. S ez megteremtette a feltételeket ah­hoz, hogy kevesebb koncentrált takarmány mellett érjünk el na­gyobb eredményeket az állatte­nyésztésben. Ezért a kolhozokban és szovhozokban egyformán kell foglalkozni a takarmányok és a szemesek termelésével. Sem­mivel sem kevesebbet és egy ki­csit sem rosszabban, hiszen tulaj­donképpen ugyanazon érem két oldaláról van szó. Törekedni kell a takarmányhozamok növelésére, a minőség javítására, mégpedig a tudomány legújabb eredményei­nek, a kolhozok és Szovhozok ta­pasztalatainak felhasználásával. Végső soron úgy is mondhat­nánk, hogy a minőség kérdését az első helyre kell helyezni. A kutatá­sok és az ellenőrzés rávilágított, a takarmányok rossz minősége miatt az országban számos he­lyen 20-30 százalék a tápanyag­veszteség. Takarmánygabonából is azért használnak fel többet, mert nagyon gyakran nem töre­kednek a takarmányfehérjék fo­gyatékosságainak az eltávolításá­ra. Számos gazdaságban már megértették ezt, s hozzálátták a fehérjékkel kapcsolatos problé­mák megoldásához, mások viszont az állami segítségre hagyatkoz­nak. Az előzőeket támogatni kell, az utóbbiak élősdi szemléletét pe­dig elítélni. Ma, amikor az új ötéves időszak terveit állítják össze, nagyon fon­tos, hogy minden kolhozban és szovhozban minden kerületben, területben, határterületben és köz­társaságban jól gondolják át a húsforrások növelésével össze­függő problémákat. Ez elsőrendű feladat. A 11. ötéves tervidőszak utolsó évében 1980-hoz viszonyít­va a termelés kétmillió tonnás nö­vekményével számolunk vágó­súlyban. Annak érdekében, hogy elérjük az élelmiszerprogram mu­tatóit, a 12. ötéves tervidőszakban ezeket meg kell kétszerezni. A szemesek, a takarmányok, a hús, a tej és más termékek termelésével kapcsolatos felada­tok egészében véve arról tanús­kodnak, hogy az elkövetkező öt évben sok munka vár ránk. Na­gyon jól tudatosítaniuk kell ezt a mezögazdasági-ipari komple­xum dolgozóinak, s főleg a vezető kádereknek. Felmerül a kérdés, hogyan ér­hető el mindaz, amit kitűztünk, ha megvannak hozzá a nélkülözhe­tetlen feltételek. Szép szavak he­lyett a kérdés lényegére kívánok válaszolni. A központi bizottság (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom