Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)

1985-09-11 / 214. szám, szerda

AKTÍV ÁRPOLITIKÁVAL AZ OLCSÓBB TERMELÉSÉRT írta: Michal Sabolčík, a Szövetségi Árhivatal vezetésével megbízott miniszter új szú 5 1985. IX. 11. Az utóbbi időben gyakran vet­nek fel olyan kérdéseket, hogy milyen az árak gazdasági haté­konysága s közvetítésükkel ho­gyan lehet aktívan befolyásolni az intenzifikálást, továbbá: vajon nagykereskedelmi árszintűnk nem magas-e más országokéhoz ké­pest? stb. Ezeket a kérdéseket okkal váltja ki az intenzifikációs folyamatok bonyolultsága. Külön­féle javaslatok születnek, hogy mi­képp támogassuk gazdasági gya­korlatunkban az intenzifikálást, az árak ésszerűbb hatásával. Terv- gazdaságunkban az árak szerepét és hatását nem ítélhetjük meg el­szigetelten, hanem ki kell indul­nunk politikai és gazdasági célja­inkból, s ezeknek elérését biztosí­tanunk kell a műszaki és a gazda­sági intézkedések komplexu­mával. Ismeretes, hogy a nyolcvanas évek elejétől árpolitikánkra, vala­mint egész gazdaságpolitikánkra nagyon igényes feladatok hárul­tak. A CSKP XVI. kongresszusának irányelvei alapján a nagykereske­delmi árak közvetítésével arra tö­rekedtünk, hogy szintjük megfelel­jen a tüzelőanyag, az energia és a nyersanyag beszerzési költségei alakulásának. Az árak közvetíté­sével is tervszerűen törekedtünk az anyagi és a strukturális folya­matok összehangolásása az in­tenzifikálás értékfolyamataival, hogy így jobban kielégítsük a tár­sadalmi szükségleteket. Belső áraink a szerződéses árak évről évre megvalósított mó­dosításaiból indultak ki. Ezáltal gazdaságunkban lehetővé tettük számos olyan anyagi és strukturá­lis folyamat tervszerű és rendsze­res megoldását, amely összefügg a gazdaság továbbra is tapasztal­ható extenziv nyersanyag- és energiaigényessége következmé­nyeinek áthidalásával, valamint az intenzifikálás folyamataival. Kér­dés, hogy ezt milyen mértékben sikerült esetenként elérnünk. A CSKP KB 15. ülésén emlékez­tettek arra, hogy a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött célok elé­résének a feltételezettnél sokkal igényesebb körülményeivel kellett megbirkóznunk. A termelés alkal­mazkodása a ráfordítások maga­sabb árszintjéhez valamint a strukturális változások nagyobb követelményeket támasztottak a gyártmányok műszaki és gazda­sági paramétereivel, minőségével, tömeggyártásával szemben, s ezáltal növekedtek a hazai és a külföldi piacra szállított gyártmá­nyaink előállítási költségei is. Na­gyon igényes feladat volt a múlt­ban s ma is az, hogy összehangol­juk az áraknak, az irányítási rend­szer mércéjének és eszközének hatását. Ismeretes és a gyakorlat ezt megerősítette, hogy az árváltozá­sokhoz való alkalmazkodás folya­mata számtalan kapcsolatot és összefüggést érint, s ezeknek mindegyike hatást gyakorol a terv­szerű irányítás rendszerére. En­nek fordítottja is érvényes: a terv­szerű irányítás rendszerének újra kell termelnie a mércét képező igényes árakat, s ezzel egyidejű­leg az árak közvetítésével aktív hatást kell gyakorolnia a termelő szervezetekre, hogy objektivizált költségek, valamint az árakba fog­lalt normázott nyereség alapján termeljenek és értékesítsenek. Árpolitikánk ezeket az alapvető feladatokat a gazdaság intenzifi- kálása fokozott követelményeinek igényes és bonyolult feltételei kö­zött teljesítette. Ebből eredően az árpolitikának milyen tapasztalatai következnek az 1985-ös esztendő és az egész 8. ötéves terv igényes feladatai kitűzésének és teljesítésének módjára? Elsősorban sikerült megterem­teni az olyan kiindulási árbázist, amely a 7. ötéves tervidőszaknál sokkal nagyobb mértékben stabili­zálja a ráfordítást, s ezzel egyide­jűleg nyomást gyakorol a tartalé­kok feltárására, főleg a nyers-, anyag, az energia és általában a nemzeti jövedelem egy koroná­jára eső termelési fogyasztás csökkentésére. A 8. ötéves tervidőszak sikeré­nek további fontos előfeltétele a mércét jelentő árak nagyobb fokú igényessége. Ezt nem lehet önkényesen meghatározni, ez az egész gazdaság adott kiindulási helyzetétől és annak lehetőségé­től függ, hogy a termelésben, an­nak műszaki színvonalában, a hasznosításban is megfelelő változásokat érjünk el a gyártmá­nyok értékelésében, elsősorban az önköltség jelentősebb csök­kentésével. A CSSZSZK-ban különböző or­szágokhoz mérten viszonylag a legalacsonyabb volt a nagyke­reskedelmi árszint emelkedése. A 7. ötéves tervidőszakban a vég­termékek nagykereskedelmi ár­szintje - beleértve várható alaku­lását az 1985-ös esztendőben is - összhangban lesz a tervvel. Eb­ben a tervidőszakban részben ja­vultak az árviszonylatok is. Népgazdaságunknak és árpoli­tikánknak általános fejlődése Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának, a CSKP XVI. kong­resszusa s a párt ezt követő köz­ponti bizottsági ülései határozatai­nak helyességéről tanúskodik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az árigényesség mércéje problémamentes és a jövőben nem követel meg jelentős változá­sokat. Ez annak a szükségszerű­ségnek a függvénye, hogy az összes értékmeghatározó folya­matnak alkalmazkodnia kell a tu­dományos-műszaki haladáshoz, a kibontakozó tudományos-tech­nikai forradalomhoz. Ez a forrada­lom példátlan változásokat idéz elő a termelőerők tartalmában és szerkezetében, a tömegtermelés növekedésében, miközben foko­zódó követelményeket támaszt a műszaki-gazdasági paraméte­rekkel, a társadalmi munkaterme­lékenység növekedésével és a mi­nőséggel szemben. Ezért is hang­súlyozták a CSKP KB 15. ülésén napjaink elodázhatatlan követel­ményét: „Általában fordulatot kell elérni az intenzifikálásban, gyor­sabban kell elmélyíteni a termelés minőségi vetületeit, emelni kell a népgazdaság műszaki színvo­nalát és növelni kell az értékesíté­si folyamatok hatékonyságát.“ Ennek ahhoz kell vezetnie, hogy csökkenni fognak a termékegy­ségre eső költségek s ezáltal az árak is. Ebből következik a 8. ötéves tervidőszakban árpoliti­kánk orientálódása a ráfordítások nagykereskedelmi árszintjének csökkentésére. A mércét jelentő igényes árakkal, az ehhez hason­lóan meghatározó jellegű igényes irányítási rendszer keretében összefügg a kiindulási árszint is és annak további alakulása. Az árak már itt kezdenek aktívan hatni a gazdaságte|iesztes, elsősorban a tudományos-műszaki fejlődés tényezőire. Az ár nem következhet az egyes gyártmányok individuális költségeiből. Az árakkal és a nor­mákkal hatni kell arra, hogy az átlagos eredményeknél jobbakat érjünk el a gyártmányok költségei­nek csökkentésében, műszaki­gazdasági paramétereik javításá­ban és felhasználásuk hatékony­ságának növelésében. Ismeretes, hogy az árak költ­ség- és nyereségbázisának objek- tivizálására számos intézkedést foganatosítottunk. Említsük meg az árhatások nagyméretű enyhíté­sét, a gyártmányok anyag- és energiaigényességének csökken­tésére hozott árintézkedéseket. Ez az anyag- és energiaigényes­ség a 7. ötéves tervidőszak éves átlagában 1,8 százalékot is elérő- en csökkent, a nemzeti jövedelem egységét véve alapul. A külföldi műszaki és gazdasági paraméte­reket is számításba vettük, gyárt­mányainak színvonalának megíté­lésénél, műszaki haladó jellegük és minőségük értékelése mércéi­nek szigorításánál. Cselekvő ha­tást kezdtünk gyakorolni a rezsi- költségeknek és az egyéb közvet­len költségeknek, valamint a nye­reségnek alakulására is, megha­tározva az objektivizált tarifákat. Ebből a 8. ötéves tervidőszakra az következik, hogy az érték meg­állapítása folyamatának bázisává a társadalmi szempontnak kell válnia. Egyes esetekben a gyakor­lat arról tanúskodik, hogy úgy hisszük, az ármódosítás valami­képp automatikusan megoldja gazdaságunk minden kérdését. Tény az, hogy az ár fontos köz- gazdasági kategória, amelynek az irányítási rendszerben fontos és az adott feltételek között meghatá­rozó szerepe van. De magát az árat is különféle tényezők befolyá­solják. Ezért nagyon fontos fel­mérni helyét és szerepét az egész irányítási rendszerben. A tervezett árra például hatással van a ren­delkezésre álló kapacitás és ki­használásának lehetősége, a technológiai berendezések szín­vonala, az ármódosítások időrendi összefüggése, az anyagi-műszaki ellátás módja csakúgy, mint a szállítói-megrendelői kapcsola­tok, s ezekben a monopol helyze­tet betöltő termelők fölénye. To­vábbá a hazai és a külföldi szállí­tások is, amelyeknek árszintje egybevethetetlen. Erről szemlélte­tően tanúskodnak az 1986-ra tervezett ármódosítások. Ezért az ár csak a többi tényezővel és esz­közzel együtt formálhatja a költsé­gek csökkentésének érdekelt­ségét. Ez azonban nem elegendő. Olyan helyzetet kell elérnünk, hogy minden termelő érdekelt le­gyen - amint azt feladatul meg­szabták a legfelső pártszervek - a társadalmi fogyasztás egysé­ge árszintjének csökkentésében. Ezt kell hogy elősegítse az újrater­melési folyamat elektronizálása és robotizálása, a munka szervezése és ésszerűsítése, a tömegterme­lés fokozása, a termelési folyamat munkaerőinek mentesítése a mi­nőségileg igényesebb szakágak és a terciális szféra javára. Az említett programok változásokat feltételeznek a hagyományos technológiákban. Ez is megkíván­ja az irányítási rendszer komplex hatását, amely kiváltja a termelő szervezetek lehető legnagyobb mérvű érdekeltségét a technika és a technológia nagyobb hatékony­ságának elérésében. Ezért nagy súlyt helyezünk az árviszonylatok változásaira is, ami kell hogy cél­jaink elérését támogassa a techni­kában és a technológiában, s ami­nek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a termelési folyamatba beru­házott minden koronát jobban ér­tékesítsünk. Az adott körülmények között nem könnyű a költségek csökken­tése. Számos hatás következté­ben objektíve növekednek a költ­ségek, s ezt intenzív csökkenté­sükkel kell ellensúlyoznunk ott, ahol ennek előfeltételeivel és tar­talékaival rendelkeznek. Gazdaságfejlesztésünk nélkü­lözhetetlen feltétele a megfelelő tüzelőanyag-energetikai bázis. Fejlesztése nemcsak hosszú tá­von megtérülő nagy beruházáso­kat követel, hanem együtt jár a bo­nyolultabb geológiai és ökológiai feltételek között végbemenő fejtés költségeinek növekedésével is. így például a kokszolható szén előállításának idei költségei 1977- hez képest 91,5 százalékkal, az energetikai szén költségei pedig 41,6 százalékkal nagyobbak. Ipa­runknak, főleg a kohászatnak, a vegy-, a gépiparnak, az elektro­technikának és további ágazatok­nak intenzifikálása összefügg új technológiák bevezetésével. Pénzellátásuk forrása a költségek csökkentése, a termelés haté­konyságának és az erőforrások kihasználtságának növelése, mi­közben a gépi beruházások javára csökkentenünk kell az építkezési beruházások hányadát. Nem egyszer találkozunk olyan nézettel, hogy az árak esetenként nem fedezik a termelési költsége­ket. Valójában mi a helyzet? Az árpolitikának a gazdaságpolitika részeként szem előtt kell tartania a társadalmi érdeket. Ez pedig kizárja, hogy az ár a nehezen előteremtett társadalmi erőforrá­sok kárára fedezze a termelők költségeit. Ezért arra törekszünk, hogy az ármódosítások, valamint az új gyártmányok ára objektivi- zálja a költségeket és a nyeresé­get nemcsak a ma igényeinek megfelelően, hanem összhang­ban a jövő tervezett szándékaival is. Ezt a célt szolgálják az árkép­zés kötelező módozatai, a rezsi-, az egyéb közvetlen költség, a nye­reség meghatározásának különfé­le formái s jóváhagyott intézkedé­seink, hogy az árképzés folyama­tában jelentősen növeljük a meg­rendelők résztévelét stb. • Az ár ösztönző szerepével is élünk ott, ahol ez indokolt. Ennek azonban vannak határai. Csak at­tól az eredménytől függóviszony- ban ösztönözhetünk, amelyet pél­dául egy új gép vagy gépi beren­dezés közvetítésével ér el a meg­rendelő. Ennek az eredménynek ugyanis ösztönöznie kell mind a termelőt, mint a felhasználót és megfelelőképpen szolgálnia kell a társadalom javát is. Ugyanakkor minden eredménynek anyagilag megalapozottnak kell lennie. A mondottakat úgy összegez­hetjük, hogy a mércét jelentő ári­gényesség foka elsősorban gyárt­mányaink olcsóbbá tételének mér­tékével függ össze, miközben ez­zel párhuzamosan emelkednie kell műszaki-gazdasági színvona­luknak, javulnia kell minőségük­nek, hogy kielégítsük a társadalmi szükségleteket. Termelőinknek elsősorban arra kell törekedniük, hogy átfogó mó­don és nagyon színvonalasan ki­elégítsék hazai és külföldi meg­rendelőik szükségleteit, miközben a műszaki haladás fokának teljes összhangban kell állnia a társa­dalmi igényekkel. Ez azonban nem elég. Az így értelmezett szük­ségleteket gyártmányaink lénye­gesen olcsóbbá tételével kell ki­elégítenünk, csökkentve önköltsé­güket és növelve használati érté­küket. Ez nem könnyű út. A CSKP KB 15. ülése feladatul meghagyta, hogy a 8. ötéves tervidőszakban - elsősorban a termelési fogyasz­tás csökkentésével - évente lega­lább 3,5 százalékkal gyarapodjon a nemzeti jövedelem. Noha még ma is érezteti hatását a nyers­anyag és az energia árának emel­kedése a korábbi években, a gaz­dasági ráfordítás árszintje lehetővé teszi, hogy - amennyiben nem kerül sor a hetvenes évek derekán és vége felé bekövetkezett rendkí­vüli árkilengésekre - a 8. ötéves tervidőszakban is megőrizzük ezt az árszintet. A következő ötéves tervidő­szakban a végtermékek árát te­kintve súlyt helyezünk a háttéripar nagykereskedelmi árszintjének valamint a végtermékek árszintjé­nek csökkentésére. 1986-ban a nagykereskedelmi árszint csök­kenését tervezzük az elektronika, a gép-, a vegy- és a fogyasztási ipar egyes kiválasztott szakágai­ban, mégpedig átlag 6,4 száza­lékkal. Az árszint csökkentése lehetsé­ges lesz a további években is. A nagykereskedelmi árak csök­kentése politikájának gyakorlásá­ra megteremtjük a külső és a bel­ső objektív előfeltételeket. A külső tényezők közé sorolhatjuk azt, hogy jelenleg a világ nyersanyag- piacain nagyobb mértékben ta­pasztalható az árszint kiegyensú­lyozottabb alakulása. Gazdasá­gunkon belül fokozatosan éssze­rűsítő programokat valósítunk meg és számolunk azzal, hogy a tudományos-műszaki haladás gyorsabb érvényesítésével jobb eredményeket érünk el. A 8. öté­ves tervidőszak irányelve feladatul tűzi ki, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakhoz képest több mint kétszeresen csökkentsük az anyagköltségek és az összköltsé­gek alakulásának ütemét. Szigo­rítjuk az árakkal történő ösztön­zést, megszabjuk a rezsiköltségek felső határát. Igényesebb mércé­ket alkalmazunk az árképzésben. Egyebektől eltekintve, a jóváha­gyott intézkedések kedvezően hatnak majd az áralakulásra, vala­mint főleg a termelési alapok fel- használása problémáiból követke­ző kockázat áthidalására. Hozzá­járulnak ahhoz, hogy gyorsabban előnyösebb értékesítési árakat ér­jünk el a külkereskedelemben, ak­tívabban változtatva a műszaki- gazdasági paramétereken, inno­vációkat megvalósítva stb. Az ár- csökkentés politikája sem biztosít­ható azonban elszigetelten. Egyeztetnünk kell a többi pénz­és gazdasági eszközzel, a ter­vezett erőforrásokkal és szükség­letekkel. Az árcsökkentésnek elő kellene segítenie a feldolgozó folyamat ésszerűsítését. Nem érdektelen szólni a szocializmus építésének szovjetunióbeli néhány tapaszta­latáról. Az ÖK (b)P plénumülésén már 1927-ben foglalkozott az ár­kérdésekkel és megállapította: „Az árcsökkentés politikája olyan eszköz, amely hatással van az önköltség csökkentésére, a gaz­dálkodó szervezeteket arra kész­teti, hogy növeljék manőverező képességüket, ésszerűsítsék a termelést, s ezáltal megteremti a szocialista felhalmozás egész­séges erőforrásait.“ Noha tekin­tetbe kell vennünk az adott idő­szak történelmi körülményeit, tény az, hogy a feldolgozó folyamat ha­tékonyságának növelése, az opti­mális pénzellátási feszültség meg­teremtése csak fokozza az önálló gazdasági elszámolásnak és azoknak az intézkedéseknek a hatását, amelyeket az intenzifi­kálás hozamának gyarapítására foganatosítunk. Ezért helyes az árakban opti­malizálni a nyereségszintet is, hogy alakulása az önálló gazda­sági elszámolás szférájában meg­feleljen az anyagilag alátámasztott és tervszerűen biztosított bővített újratermelésnek, valamint az ide­haza és a külföldön elért eredmé­nyeknek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az árcsökkentés politikája láncreakcióként kedvezően has­son a szállítások anyagi és érték­beli hatékonysága növekedésé­nek összhangjára. Ezek a problémák teljes mér­tékben vonatkoznak felvásárlási árainkra is. A mezőgazdasági ter­melés intenzifikálása nem követeli meg minden esetben utólagos eszközráfordítást. A mezőgazda­ság számára is fontos a belső tartalékok feltárása. Ezért arra tö­rekszünk, hogy tárgyilagosabban határozzuk meg a felvásárlási ár­szintet, s az megfeleljen az olyan termelési feltételeknek, amelyek között a növény- és az állatte­nyésztési termelésben intenzíven törekednek minél kisebb költsé­gekkel minél többet termelni. Ezt a folyamatot kell hogy segítsék a mezőgazdasági vállalatoknak nyújtott szolgáltatások, s a felvá­sárló szervezetek is. Le kell rövidí­teni a termelőtől a fogyasztóig ve­zető utat, ami nemcsak csökkenti a termékek és forgalmazásuk árát. hanem egyben elősegíti a fo­gyasztók szükségleteinek válasz­tékban való jobb kielégítését is. Gyártmányaink és az áruforga­lom olcsóbbá tétele, a gazdasá­gosság, a társadalmi munkater­melékenység növelése, a minő­ség és a műszaki haladó jelleg tökéletesítése, fogyasztóink szük­ségletei kielégítésének színvonala közvetlenül vonatkozik a kiskeres­kedelmi árakra is. Ezeknek az áraknak gazdasági lényegüktől el­tekintve - számos egyéb politikai és szociális vetületük van. Azzal azonban mindenkinek tisztában kell lennie, ha növekedni fognak a termelés és az áruforgalom költ­ségei, ami előidézi a nagykeres­kedelmi és a felvásárlási árak, a közlekedési díjszabások növe­kedését, illetve a normázott nyere­ség csökkenését, akkor elóbb- utóbb feszültség lép fel a kiskeres­kedelmi árak viszonylatában is. Társadalmi erőforrásokból történő dotálásuknak pedig vannak hatá­rai, amelyek a megteremtett erő­források nagyságrendjétől, vala­mint a nem termelési jellegű fo­gyasztás céljaira történő felhasz­nálásuk lehetőségeitől függnek. A társadalmi erőforrások is biz­tosítják a termelés fejlődését, ami alapja a nép eddig elért magas életszínvonalának és szociális biztonságérzetének. Ezért a kis­kereskedelmi árak viszonylatában gyakorolt aktív politikában érzéke­nyen és differenciáltan kell eljárni, tekintetbe véve a lakosság egyes járadékkategóriáinak fogyasztá­sában a termékek és a szolgálta­tások jellegét, és jelentőségét, tel­jes mértékben megőrizve a jára­dék-, a bér- és az árpolitika céljai­nak összhangját.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom