Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)
1985-09-25 / 226. szám, szerda
Közös erőfeszítéssel a világ problémáinak megoldásáért ÚJ SZÚ 1985. IX. 25. (Folytatás az 1. oldalról) tatta meg radikálisan, hanem egyre nagyobb lehetőségeket teremt minden egyén, az egész emberiség anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítéséhez is. A tudomány eredményei - ha alkotó célok szolgálatába állítják - már ma lehetővé teszik csaknem minden gazdasági probléma megoldását. Ha azonban a pusztítás és rombolás eszközeinek fejlesztésére használják őket, akkor sosem látott veszélyt jelentenek. A bonyolult és gyorsan változó világban, amikor szüntelen harcot vívnak a haladás és a reakció, a jövő és a múlt erői, az államok közötti kapcsolatok - beleértve a legjelentősebb katonai potenciállal rendelkező nagyhatalmak viszonyát is - nem fejlődtek egyértelműen, hanem időnként eléggé viszontagságosan. A kiélezett nemzetközi feszültségek időszakait az enyhülés évei váltották fel, nemzetközi válságok keletkeztek, majd elmúltak, s ezek közül néhány annyira kiélezett volt, hogy az emberiséget a katasztrófa szélére sodorták. Az igazság érdekében el kell mondani, hogy amikor a nemzetközi barométer vihart jelzett, az Egyesült Nemzetek Szervezete nem mindig emelte fel figyelmeztető hangját, s nem tudott mindig gyakorlati lépéseket tenni a veszély csökkentésére. A tartós békébe vetett legnagyobb remények a hetvenes években jelentkeztek, ezek az évek az enyhülés időszakaként kerültek be a történelembe. Az volt az általános meggyőződés, hogy a nukleáris évszázadban nem engedhető meg a politikai és ideológiai célok háborús úton való elérése, s hogy az egyes államoknak a másokkal szembeni katonai fölény megszerzését célzó politikája törvénytelen és veszélyes. A szocialista közösség államai- valamint több más ország is- joggal büszkék arra, hogy ennek az enyhülésnek az építői, mérnökei voltak. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején a világban ismét aktivizálták tevékenységüket azon erők, amelyek sosem támogatták az enyhülési politikát, s amelyek ma fel szeretnék számolni a legfontosabb eredményeit. Ennek következményeként a nemzetközi kapcsolatok rendszere nagy mértékben károsodott, s rohamosan nőtt a háborús veszély. Küldöttségünk ki akarja fejteni a Szovjetunió véleményét a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulásának okairól, s arról, hogy milyen úton lehet javítani ezen a helyzeten. Amint Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetet csak akkor lehet megjavítani, ha minden fél tudatosítja a realitásokat és azt a veszélyt, amellyel holnap elkerülhetetlenül találkozunk, ha ma kibújnak a felelősség alól azok, akiknek el lehet és ei is kell fogadniuk az egyedüli helyes megoldást. A legnagyobb veszélyt abban látjuk, a lázas nukleáris fegyverkezés újabb ütemre váltott, s megállíthatatlanul halad előre. Ehhez még társul az a veszély, hogy a fegyverkezési verseny kiterjed a világűrre is. Az a lehetőség, hogy a lázas fegyverkezés ellenőrizhetetlen és visszafordíthatatlan jelleget kap, reálissá válik. Ez végső soron az atomkatasztrófához vezető út. Aggodalmat kelt az is, hogy az utóbbi időben egyetlen regionális konfliktust sem sikerült megoldani, egyetlen háborús feszültség tűzfészkét sem sikerült eloltani. A „lokális“ - és gyakran hadüzenet nélküli - háborúk füzében az emberek tíz- és százezrei pusztulnak el. Az emberiség amiatt szenved, hogy nincs lehetősége az olyan sürgető gondok megoldására, mint amilyen az ökológiai és élelmiszerválság, az energetikai és demográfiai probléma, vagy pedig az állandóan mélyülő szakadék a gazdaságilag fejlett és a fejlődő államok között. Azért nincs lehetősége, mert ezeknek az egész emberiséget érintő problémáknak a radikális megoldásához szükséges intellektuális és anyagi forrásokat a lázas fegyverkezésre pazarolják. A Szovjetunió a lázas fegyverkezés egyetlen fordulóját se kezdeményezte. Az egyes fegyver- rendszereket csupán a másik fél hasonló akciójára adott válaszként hoztuk és hozzuk létre. A saját biztonságunk és szövetségeseink biztonsága, az egész nemzetközi biztonság miatt érzett jogos aggodalom késztet bennünket erre. A Szovjetunió már 1946-ban javasolta, hogy egyszer s mindenkorra tiltsák be az atomfegyvereket. Erre törekedtünk mindvégig, s ez a célunk ma is. Javasoltuk és javasoljuk megállapodás megkötését a tömegpusztító fegyverekről való lemondásról, a fegyveres erők és a hagyományos fegyverek számának csökkentéséről. Országunk javaslatot tett a szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt megvalósítandó általános és teljes leszerelésre. Nem a Szovjetunió, hanem az Egyesült Államok és néhány más NATO-ország bűne, hogy ezek a radikális javaslatok mindeddig nem valósultak meg. Azért fenyegeti továbbra is a világot az atomháború veszélye, mert nem voltak hajlandók követni a Szovjetunió és a Kínai Népköz- társaság példáját, amely szintén egyoldalú kötelezettséget vállalt, hogy nem alkalmazza elsőként a nukleáris fegyvert. Ennek ellenére, a Szovjetunió és más békeszeretó országok aktív igyekezetének köszönhetően több szerződés és megállapodás jött létre a lázas fegyverkezés korlátozása érdekében a legfontosabb területeken. Ilyen például az 1963-as moszkvai szerződés a levegőben, a világűrben és a tengereken végzett atomfegyver-kísérletek betiltásáról, valamint az 1968-as szerződés a nukleáris fegyverek terjesztésének megakadályozásáról, továbbá az 1972- ben aláírt SALT-1 és a rakétavédelmi rendszerek korlátozásáról szóló szerződés, s végül az 1979- es SALT-2 szerződés. E szerződéseket, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a stratégiai stabilitás megszilárdításához, azért lehetett megkötni, mert az USA akkori vezetői, valamint más nyugati országok is politikai realizmust tanúsítottak. Nem a Szovjetunió bűne, hogy a világ különböző térségeiben helyi konfliktusok keletkeznek és terjednek. Ha valami „felróható“ nekünk, akkor csupán az, hogy mindig azon nemzetek oldalán álltunk és állunk, amelyeket az imperializmus fenyeget, azon államok oldalán, amelyeknek szuverenitása és általánosan elismert jogai ellen támadnak. Ami az egész emberiségre nézve közös gazdasági problémákat illeti, ezek mindinkább kiéleződnek. A Szovjetunió következetesen arra törekszik, hogy minden állam és nemzet fogjon össze észszerű megoldásukért. Ezt szolgálják országunk és a Varsói Szerződés minden tagállamának javaslatai, hogy jelentős mértékben csökkentsék az országok, - mindenekelőtt a nagyhatalmak - katonai kiadásait. Ezek tehát a tények, amelyeket nem lehet megcáfolni. A nemzetközi kapcsolatok jelenlegi válságos állapotáért az államok másik csoportja - az Amerikai Egyesült Államok és néhány legközelebbi szövetségese - a felelős. A nyolcvanas évek elején épp ezek az államok torpedózták meg a tárgyalások oly nehezen kialakított rendszerét, azokét a tárgyalásokét, amelyek során több irányban megállapodás született - az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásától a hagyományos fegyverek eladásának és szállításainak korlátozásáig, a műholdromboló rendszerek fejlesztésének betiltásától az indiaióceáni katonai tevékenység korlátozásáig. Épp az USA utasította el a SALT-2 szerződés ratifikálását, azét a szerződését, amely megnyithatta volna az utat a hadászati fegyverkezés további, még lényegesebb korlátozása felé. Az USA volt az, amely 1983-ban megszakította az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokat azzal, hogy az európai kontinensen megkezdte új nukleáris rakétáinak telepítését. Az új katonai programok pedig, amelyek jelenleg már nem csupán a szárazföldet, az óceánokat és a föld légkörét, hanem a világűrt is magukban foglalják, ugyancsak az ő programjaik. Nem szükséges különösebb jóstehetség ahhoz, hogy világosan lássuk: ugyanazok az államok szítják a helyi konfliktusokat, amelyek szabotálják a leszerelésre irányuló erőfeszítéseket. Épp őket terheli a felelősség azért, hogy egyelőre nem lehet hozzálátni az egész emberiséget érintő problémák megoldásához. Mindezt nem a vitatkozás kedvéért mondjuk, hanem annak érdekében, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a reális tények alapján közös erőfeszítésekkel találja meg annak hatékony módját, hogyan lehetne radikálisan javítani a nemzetközi kapcsolatokat és erősíteni a nemzetközi biztonságot. Milyen módszerekről van szó a mi véleményünk szerint? Gyakran mondják, főleg arról van szó, hogy „mindkét szuperhatalom“ megszüntesse a versengést nemzetközi befolyásának növeléséért. A kérdés ilyen értelmezése vagy a hiányos ismeretek, vagy a rosszindulat eredménye. Először is a Szovjetunió nem igyekszik más államok és nemzetek fölé emelkedni, nem akarja elérni, hogy saját akaratát kény- szeríthesse rájuk és parancsolgasson nekik. Másodszor, a Szovjetunió nem vesz részt semmilyen versengésben, legyen szó a felvevőpiacokról, vagy természeti kincsekről, vagy a tengeri és légi útvonalak ellenőrzéséről vagy a világűr feletti uralomról. Ha azt mondják, a Szovjetunió a világ két legerősebb hatalmának egyike, akkor ez, természetesen, igaz. A kérdés azonban az, milyen politikai célokat szolgál ez az erő. Azoknak, akik a „két szuperhatalom“ fogalmát használják, talán el kellene gondolkodniuk azon, mi történne függetlenségükkel és egyáltalán hogyan alakulna a nemzetközi helyzet, ha a Szovjetunió gyengébb lenne, ha a Szovjetunió nem fordítana olyan erőfeszítéseket, anyagi erőforrásokat és tudományos ismereteket gazdasági és katonai potenciáljának megfelelő szinten tartására. Amikor a helyzet javításának módjait veszik számba, gyakran esik szó arról, hogy elsősorban az államok közötti bizalmat kell helyreállítani. Ekkor állítólag lehetséges lesz a legnagyobb problémák megoldása, köztük a lázas fegyverkezés megszüntetése és a regionális konfliktusok rendezése. Igen, a bizalom valóban a jelenlegi bonyodalmak áthidalásának jelentős tényezője. Úgy véljük azonban, hogy az államközi kapcsolatokban nem érhető el a bizalom szükséges stabil mértéke anélkül, hogy ne hárulnának el a bizalmatlanság okai és anyagi forrásai. A bizalom helyreállításáért cselekedni kell és mi cselekszünk is érte. A Szovjetunió egyebek között arra törekszik, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencián részt vett államok stockholmi értekezletén széles körű politikai és hatékony katonaitechnikai intézkedések szülessenek a bizalom megszilárdítására. Készek vagyunk Stockholmban azonnal hozzálátni partnereinkkel együtt a megfelelő megállapodások gyakorlati előkészítéséhez. A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít az össz-európai folyamatnak. A Szovjetunió minden állammal a helsinki Záróokmánnyal és a benne foglalt tíz alapelvvel szigorú összhangban épiti és fejleszti kapcsolatait és e kapcsolatokban különleges jelentőséget tulajdonit a bizalom tényezőjének. A megelégedés tölti el, amikor ez a tényező megjelenik Európa, Amerika, Ázsia, Afrika vagy Óceánia különböző országaival fenntartott kapcsolataiban. A más államokkal fenntartott kapcsolatainkban azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a nemzetközi feszültség csökkentéséhez és a háborús veszély elhárításához vezető utakat keressük. Ezzel összefüggésben nagy jelentőségű Mihail Gorbacsov küszöbönálló franciaországi látogatása. Normális és egyenjogú kapcsolatokat akarunk építeni az Amerikai Egyesült Államokkal is. A Szovjetunió és az USA közötti konfrontáció sosem a mi kezdeményezésünkre kezdődött. Ma sem véljük úgy, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatokban tapasztalható feszültség a nemzeti érdekek ütközésével magyarázható. Ezért az a véleményünk, hogy a Szovjetunió és az USA vezetői közelgő találkozójának sikeréhez mindkét félnek egyaránt érdeke fűződik. A Szovjetuniónak a találkozóval kapcsolatban ez az álláspontja. Meglátjuk, milyen álláspontra helyezkedik a másik fél. Meggyőződésünk szerint a legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozó figyelmének középpontjában napjaink legfontosabb problémája kell hogy álljon - az a probléma, amelynek megoldásától függ mind a háborús veszély lényeges csökkentése, mind a nemzetközi bizalom helyreállítása és az államközi kapcsolatok több más időszerű kérdésének megoldása szempontjából fontos feltételek kialakítása. Ez a probléma pedig a következő: a lázas fegyverkezés elhárítása a világűrben és megszüntetése a földön, továbbá a nukleáris fegyverek korlátozása és csökkentése, a hadászati stabilitás megszilárdítása. Engedjék meg, hogy ezzel kicsit részletesebben foglalkozzak. Elsősorban vitathatatlannak tűnik, hogy amíg az államok nukleáris fegyverekkel rendelkeznek, nem lehet kizárni az atomháború kirobbanásának veszélyét. Ugyanilyen igazság az is, hogy a hadászati egyensúly feltételei között ez a veszély jóval kisebb. Hiszen a hadászati egyensúly lényege abban rejlik, hogy a felek mindegyike - még abban az esetben is, ha a másik fél nukleáris agressziójának áldozatává válik - elegendő hadászati eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy az ag- resszorra nem kevésbé megsemmisítő csapást mérjen. A hadászati erőegyensúly körülményei között tehát az atomháborúnak nem lehet győztese, s kirobbantása az öngyilkossággal egyenlő. A helyzet azonban megváltozhat, ha a felek egyike olyan nukleáris potenciált igyekszik létrehozni, amely segítségével abban bízhatna, hogy egyetlen csapással megfoszthatja a másik felet az agresszióra adott megfelelő válasz lehetőségétől, annál is inkább, ha a potenciális agresszor kozmikus rakétaelháritó pajzsot hoz létre és ha abban fog bízni, hogy ez megvédi a válaszcsapástól. Ebben az esetben az agresz- szor nyilván nem áll ellent a kísértésnek, hogy első „leszerelő“ atomcsapást mérjen vagy ezzel fenyegetőzzön, s azzal számoljon, hogy a büntetés nem éri utol. A nukleáris évszázadban a katonai erőfölény megszerzésére irányuló erőfeszítések legnagyobb veszélye ebben rejlik. És épp ezt a célt szolgálják az USA-ban kidolgozott új katonai programok, amelyek megvalósítása már folyamatban van vagy megkezdődik. Elóállhatna valaki az ellenvetéssel: hiszen ez pusztán feltételezett veszély, mivel a Szovjetunió nemegyszer kinyilatkoztatta, nem engedi meg, hogy bárki is katonai erőfölényre tegyen szert vele szemben, s hogy minden szükséges válaszintézkedést megtesz az egyensúly helyreállítására. Ez talán azt jelenti, hogy igy elhárul az atomháború veszélye? Országunk valóban nem engedi meg, hogy valaki katonai erőfölényt érjen el vele szemben. A szovjet állami és pártvezetés megbízott azzal, hogy ezt ismét megerősítsem az Egyesült Nemzetek Szervezetének szónoki emelvényéről. És mélységesen tévednek azok, akik talán azzal számolnak, hogy a szovjet gazdaság nem bírja ki azt a feszült iramot, amilyet a lázas fegyverkezés ránk kényszerített minőségileg új szakasza követel meg. Országunknak és a szovjet gazdaságnak már többet is ki kellett bírnia. A szovjet állam gazdasági és tudományos-technikai potenciálja ma akkora, hogy senki sem vonhatja kétségbe: népünk képes és kész megbirkózni ezzel az új provokatív kihívással. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a nukleáriskozmikus évszázadban minél magasabb a katonai konfrontáció szintje, annál törékenyebbek és megbízhatatlanabbak - még a hadászati erőegyensúly fenntartása esetén is - a világbéke alapjai. Az atomháború ilyen körülmények között nem csupán szándékos döntés eredménye lehet, hanem a zsarolásra tett kísérleteké is, sót, a másik fél szándékai és tettei helytelen értelmezésének, a helyzet váratlan romlása által előidézett meggondolatlan lépésnek, vagy azon számítógépek műszaki hibájának is az eredménye lehet, amelyektől mind nagyobb mértékben függ a korszerű, bonyolult fegyverrendszerek működése. így értelmezzük a mai hadászati és politikai realitásokat. A szilárd tényekre támaszkodnak, amelyeket nem lehet figyelmen kivül hagyni. A Szovjetunió éppen ezért törekszik oly állhatatosan a hadászati egyensúly jelenlegi szintjének nem csupán a stabilizálására, hanem csökkentésére és a lázas fegyverkezés megszüntetéséhez és csökkentéséhez vezető mielőbbi hatékony lépésekre is. Tudjuk - és több más állam ezt ma már tudatosítja hogy már nem lehet vesztegetni az időt: túl késő lehetne. Az első őszi hónapban jöttünk össze New Yorkban. Ez a betakarítás ideje, amikor a mezőgazdaságban dolgozók a jól végzett munka érzésével várják a közelgő telet. Amikor elgondolkozunk ezen, egy másik metafora is eszünkbe jut, amely sajnos az emberiség szókincsének a részévé vált. Ez pedig a „nukleáris tél“. Amellett vagyunk, hogy a „tél“ szó a világ minden nyelvében megőrizze egyetlen, eredeti jelentését, hogy kizárólag ahhoz az évszakhoz kötődjön, amely a maga módján gyönyörű és örömteli. A Szovjetunió arra törekszik, hogy kedvezőbb légkört teremtsen a fegyverkezés korlátozása és csökkentése folyamatának helyreállításához, végső soron az atomfegyverek általános és teljes felszámolásához, s ennek érdekében az utóbbi időben elvi jelentőségű egyoldalú lépéseket tett. A Szovjetunió úgy döntött, nem helyez el a világűrben müholdromboló fegyvereket mindaddig, amíg hasonló lépést nem tesz az Egyesült Államok. Az USA azonban, sajnos, nem veszi figyelembe a politikai és a katonai stabilitás érdekeit, és a közelmúltban a világűrben levő cél ellen kipróbálta műholdromboló fegyverét. A Szovjetunió ugyancsak megszüntette az amerikai közepes hatótávolságú nukleáris eszközök néhány nyugat-európai ország területén történő elhelyezésével összefüggő válaszintézkedéseinek további végrehajtását. S végezetül itt van az összes nukleáris robbantásra elrendelt moratórium. A dolgok lényegét tekintve ezek az egyoldalú lépések természetesen nem lehetnek időben korlátlanok. Ilyenekké válhatnának, ha az Egyesült Államok követné a mi jó példánkat. Ez jelentős lépés lenne a világban kialakult katonai feszültség enyhítésének irányában. Ha az USA nem hallgat a józan észre, senki sem vetheti szemünkre, hogy a meghatározott idő elteltével egyoldalú moratóriumaink érvénye lejár. Nem nekünk, hanem az Egyesült Államoknak kell választania. (A beszéd befejező részét lápunk holnapi számában közöljük)
