Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-12 / 188. szám, hétfő

IBV ELŐTT - IBV UTÁN Két hatodik hely Phenjanban a várakozáson alul • Dobogóközeli helyekben bízva • Nevezés ­ellentmondásokkal Az elmúlt hét végén a Koreai NDK fővárosában, Phenjanban került sorra a szabadfogású birkózók Ifjúsági Barátság Versenye. Ezen a kubaiak kivételével minden szocialista ország versenyzői részt vettek. Elsősorban a hazaiak szerepeltek jól, akik egészen pontosan a súlycsoportok felében, azaz öt számban győztek, négy aranyérmet szereztek a szovjet versenyzők, egyet pedig a bolgárok. A többi országnak legfeljebb tisztes helyezés jutott. Nem szerepel­tek túlságosan jól a csehszlovák birkózók, hiszen mindössze Palatínus (87 kg) és Čopik (56 kg) révén sikerült két hatodik helyet szerezniük. A Koreai NDK fővárosában, Phenjanban nagyon népszerű a szabadfogású birkózás és jel­lemző, hogy a szocialista orszá­gok 18 éven aluli versenyzőinek viadalát a KNDK fővárosának leg­nagyobb, 20 000 nézőt befogadó sportcsarnokában bonyolították le, amelyben szinte elveszett az a két birkózószónyeg, amelyen a verse­nyek folytak. Ennek ellenére a kö­zönség élénk érdeklődéssel kö­vette a küzdelmeket. A hazai bir­kózók öt aranyérme részben meg­lepetés, bár a felnőtt szabadfogá­sú világversenyek eredményei is bizonyítják, hogy a KNDK szabad­fogású birkózói az alsóbb súlycso­portokban a világ élvonalát ké­pezik. Virág István, a Szlovákiai Bir­kózó Szövetség elnöke volt a Ko­reában járt csehszlovák birkózó­csapat vezetője, aki nemcsak sportszempontból figyelte a küz­delmeket, hiszen e hét végén Ko­márom (Komárno) ad otthont a kö­LABDARÚGÁS • A Sigma Olomouc labdarúgói nyerték a drezdai nemzetközi tor­nát. A döntőben 3:1 (0:1) arány­ban győztek a Torpedo Moszkva ellen. A Dynamo Dresden 6:3 (1:2) arányban verte a Stahl Riesát és harmadik lett. ötödik helyen vég­zett az RH Cheb, amely 4:0 (2:0) arányú győzelmet aratott a kubai Capitan San Louis fölött. • A francia bajnokság 6. fordu­lójának eredményei: Paris SC Germain - Marseille 2:0, Toulon- Bordeaux 1:1, Strasbourg - Le Havre 2:1, Monaco - Metz 0:0, Brest - Nice 1:1, Nancy - Auxerre 1:0, Lens - LavaI 3:1, Sochaux- Bastia 2:0, Reims - Lille 2:0, Nantes - Toulouse 1:0. - A táblá­zatot 11 ponttal a Paris SC Ger­main vezeti. É így tippeljünk I. Birmingham - West Ham Uni­ted. A vendéglátó visszatért a divízió­ba és otthonában mindkét pontot meg­szerezheti a táblázat alsó felében vég­zett ellenfelétől. Tippünk: 1. 2 Coventry - Manchester City. Itt is egy visszatérőt fogad a Coventry, amely ugyancsak az utolsók között volt. Tippünk: 1, 0. 3 Leicester City - Everton. A baj­nokcsapatnak idegenben is győznie kell Tippünk: 2. 4. FC Liverpool - Arsenal. A ko­rábbi bajnokságot figyelembe véve a Liverpool biztos esélyes. Tippünk: 1. 5 Queen’s Park Rangers - Ips­wich Town. Nagyjából egyenlő erők küzdelme várható, a hazai környezet dönthet. Tippünk: 1, 0. 6. Sheffield Wednesdey - Chel­sea. Itt is egyenlő játékerejű csapatok találkoznak, de a Chelsea idegenben is veszélyes. Tippünk: 0, 2. 7 Southampton - New Castle Uni­ted. A legutóbb 5. helyen végzett Sout­hampton esélyes a további újonccal szemben Tippünk: 1. 8. Tottenham Hotspur - FC Wat­ford. A papírforma a 3. helyen végzett hazai csapat javára szól. Tippünk: 1. LABDARUGÓ BUNDESLIGA 9 Bayern München - VfB Stutt­gart. Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a bajnok találkozója az exbajnokkal. Tippünk: 1. 10. Borussia Dortmund - Ham­burger SV. A hamburgiak jó formában vannak és legalább az egyik pontot hazavihetik Tippünk: 0. II. FC Kaiserslautern - FC Köln. A korábbi eredmények alapján a kölni­ek győzelme idegenben sem lenne meglepetés Tippünk: 2. 12. Frankfurt - FC Nürnberg. A ha­zai csapat aligha engedi ki kezéből a győzelmet az újonc ellen. Tippünk: 1. 13. Mannheim - Bayer Uerdingen. A vendégcsapat az NSZK Kupa győz­tese és idegenben is megszerezheti a pontokat. Tippünk: 0, 2. töttfogású Ifjúsági Barátság Ver­senynek. Az ismert szakember el­mondotta, hogy a KNDK fővárosá­ban kitűnő volt a verseny színvo­nala, de emögött elmaradt a ren­dezésé: „Bátran állíthatjuk, hogy Komáromban nem fogunk szégyent vallani a rendezéssel, hiszen az elmúlt két-három év­ben számos nemzetközi verse­nyen bizonyítottuk, hogy meg­felelő szinten tudjuk megren­dezni a rangos nemzetközi via­dalokat is. Ami a phenjani szabadfogású IBV-t illeti, a csehszlovák együttes elmaradt a várakozástól, igaz, a rendező országnak mindig jogá­ban áll két csapatot indítani a kií­rás értelmében. Nos, a KNDK sza­badfogású birkózói minden kor­csoportban a világ legjobbjainak élvonalába tartoznak. Hogy mit je­lent a hazai „pálya“ előnye, vala­mint az a tény, hogy a kiírás értel­mében a rendező ország két csa­patot is indíthat, azt az aranyér­• Az FC Barcelona - a Sparta BEK-ellenfele - Palma de Mallor­cában barátságos mérkőzésen 1:0 (1:0) arányban kikapott a brazil Porto Alegre csapatától. • A szovjet bajnokság eredmé­nyeiből: Minszk - Kijev 0:2, Szpar­tak Moszkva - Dnyepropetrovszk 3:0, Voronyezs - Tbiliszi 0:0, Le­ningrad - Odessza 3:1. - Vezet a 22 mérkőzésen szerzett 32 pontjával a Dinamó Kijev. • Az NSZK-ban is megkezdő­dött a bajnokság. Az első forduló meglepetései közé tartozik a Ba­yern München veresége. Eredmé­nyek: Düsseldorf - Mannheim 4:1, Nürnberg - Bochum 0:1, Köln- Frankfurt 1:1, Hamburger SV- Kaiserslautern 4:1, Saarbrücken- Dortmund 1:1, Hannover - Le­verkusen 1:1, Stuttgart - Mön- chengladbach 0:0, Uerdingen- Bayern München 1:0, Schalke 04 - Bremen 0:1. • Előkészületi mérkőzések: Slovan Bratislava - Al Shabab Dubai 8:0 (5:0), góllövők: Ťažký és Cabadaj (2 - 2), Titel, Chvíla, Korbela és Hlavatý. TTS Trenčín- Ahaheel (Kuvait) 0:2 (0:1), góllö­vők: Muhamed Sad és Aid. Slávia Praha - Tábor 2:0 (1:0), góllövők: Rehák és Sokol. Plastika Nitra- Elektrosvit Nové Zámky 7:1 (2:0), Bánik Prievidza - Dukla B. Bystrica 2:1 (0:1), Dukla Praha- Slovan Liberec 6:2 (1:1), Mon- tostroj Senec - Slovan Agro Levi­ce 1:3 (0:0). mek elosztása bizonyítja elsősor­ban. Nos, Komáromban két cseh­szlovák csapat rajtol a kötöttfogá- súak viadalán, de a hazai szakve­zetés ennek ellenére sokkal sze­rényebb sikerben bízik. Amikor a hazai szakvezetés ki­jelölte a Komáromban szőnyegre lépő két csapatot, várható volt, hogy elsősorban a Baník Ostrava versenyzői lesznek túlsúlyban. Ez elsősorban az A-csapat esetében érvényes, amelynek összeállítása - 48 kg: Dubský (RH Plzeň), 52: Neckáŕ, 56: Maxa, 60: Bŕezný, 65: Vavrla (mind Baník Ostrava) 70: Matejka (Lokomotíva Bratisla­va), 75: Flinta (RH Praha), 81: čaleda (SU Teplice), 87: Motál (Havl. Brod), +87: Lengyel (ODPM Komárno). Két komáromi birkózó, Zobák és Terpitz szerepel a B-csapat- ban, amelynek további tagjai Ivan és Vanék (RH Plzeň), Drmola (B. Ostrava), Goll és Varga (RH Pra­ha), Lichtengerg és Rečka (SU Teplice), valamint Križanovič (Lok. Bratislava). Némi meglepetés, hogy Belo- kosztolszky Norbert neve nem szerepel a nevezettek között. A házigazdák kitűnő birkózója a Csehszlovák Birkózó Szövetség jóváhagyásával elutazott az IBV- re készülő válogatottak edzőtábo­rozására, ahol közölték vele, hogy nem tartanak rá igényt. Ezzel kap­csolatban Virág István elmondot­ta, hogy érthetetlen a szakvezetők döntése, hiszen az elnökség jóvá­hagyásával utazott Belokosz- tolszky az edzőtáborba. Ennek el­lenére még nem dőlt el véglege­sen, hogy kimarad a csapatból, mert azóta is edzésben van, és az IBV helyszínén körmérkőzések alapján döntenek arról, hogy ki lesz tagja a csapatnak. Ha Belo- kosztolszky legyőzné ellenfeleit, ő indul a csehszlovák színek­ben! (mészáros) Kötöttfogású birkózó-VB Masár a hetedik lett (t-ton) - A norvégiai Kolbotnban szombaton öt kategóriában már a döntőket bonyolították le a kötöttfogású birkózó-világbajnokságon. Ez a nap nem hozott szerencsét a csehszlovák színek képviselőinek. Egyedül Dušan Masár küzdhetett a 68 kg-os súlycsoportban a helyezésért. Miután kétvállas győzelmet aratott a KNDK-beli Kim Ki Jung ellen, végeredményben a hetedik helyen végzett. A magyarok közül Gáspár Tamás a 100 kg-os kategóriában döntős volt, de pontozással alulmaradt a bolgár Dimitrov ellenében. Vadász Csaba a 49 kg- osoknál a bronzéremért küzdött a kubai Verona ellen és 7:2-es pontozással bizonyult jobbnak. Az újonc Dudás (68 kg) kitűnő rajt után elfáradt és be kellett érnie a hatodik hellyel. A végső sorrend - 49 kg: 1. Alacs- verdiv (Szovjetunió), 2. Csenov (Bul­gária), 3. Vadász (Magyarország), 4. Verona (Kuba), 5. Jones (USA), 6. Scherer (NSZK). 57 kg: 1. Balov (Bulgária), 2. Arutu- nian (Szovjetunió), 3. Labrada (Kuba), 4. Hólidisz (Görögország), 5. Myake (Japán), 6. Mouriers (Franciaország). 68 kg: 1. Negrisan (Románia), 2. Produkin (Szovjetunió), 3. Martinez (USA), 4. Davidsson (Svédország), 5. Szabó (Jugoszlávia), 6. Dudás (Ma­A külföldi lapok másfél hónap elteltével is sokat foglalkoznak a csehszlovák spartakiáddal. Gyökeres György felvételén a nők gyakorlata Francia szemmel a spartakiádról Felejthetetlen bemutató (ČSTK) - A Le Monde című francia napilap szombati mellékletében egész oldalt szentel az idei csehszlovák spartakiádnak. A cikk szerzője, Danielle Tramard részletesen ismerteti a tömeges testnevelés történetét Csehszlovákiában, közöl minden adatot a strahovi stadion méreteiről és leírja, milyen volt a légkör Prágában a spartakiád napjaiban. Nem titkolt csodálattal írja le az egyes spartakiádgyakorlatokat. „Mindenki, aki szemtanúja lehe­tett e felejthetetlen bemutatónak, óhatatlanul meghatódik, ha bármi­kor ismét felcsendül ez a zene" - írja a nők gyakorlatáról, amelyet Dvorák Szláv táncainak dallamára mutattak be. Külön foglalkozik a szülők és gyermekek gyakorla­tával, amelyet „semmi sem zavar meg a játék hevében minden idők leglenyűgözőbb homokozójában“. A katonák gyakorlatának leírása­kor ilyen kifejezéseket használ, mint „rugalmasság, erő, pontos­ság, az emberek alkotta virágok, a szólófürtök, a piramisok költé­szete“. Az alapiskolák felső tago­zatos lányainak tornája „fríssító- hatást gyakorolt rá, mint a sava­nyúcukor“, a fiúk gyakorlata „vi­dám volt“, és amikor a középisko­gyarország), 7. Masár (Csehszlo­vákia). 82 kg: 1. Daras (Lengyelország), 2. Batalov (Szovjetunió), 3. Mysen (Nor­végia), 4. Clásson (Svédország), 5. övermark (Finnország), 6. Catalfo (USA). 100 kg: 1. Dimitrov (Bulgária), 2. Gáspár (Magyarország), 3. Fedorenko (Szovjetunió), 4. Vasile (Románia), 5. Tértéi (Jugoszlávia), 6. Bierla (Len­gyelország). Otthonában kikapott a Rába (Németh) - A labdarúgó NB I elsó fordulójának slágermérkózését Győrött játszották. A Rába, amely az elmúlt évben kiesési gondokkal küzdött, a Ferencvárost fogadta. A 26 000 néző nem is csalatkozott, valóban ez a találkozó volt a forduló legjobb mérkőzése. Ami a nyitány többi összecsapását illeti: négy helyen nem esett gól. Emiatt különösen a Fáy utcában, a Vasas pályáján bosszankodtak, mivel ott-a stadionját felújító Honvéd kényszerű vendégeskedése következtében - kétszer 90 perc sem volt elegendő egyetlen árva gólra. A siófokiak, az NB I újoncai alighanem keretbe foglalják majd a most megjelent táblázatot, mivel 3:0- ás sikerük révén ók vezetik az NB l-et. RÁBA ETO - FERENCVÁROS 4:5 (1:2) Góllövők: Hannich (2, egyet 11-estből), Pintér (öngól), Rab (öngól), ill. Zsinka (2), Ebedli, Kvaszta, Bánki. Nyílt sisakkal rohamozott mind a két csapat, bár a Fradi két öngólt is vétett, 4:4 után mégis volt ereje a győztes gólt berúgni. BP. HONVÉD - ZALAEGER­SZEG 0:0 A gól nélküli 90 perc ellenére jó színvonalú mérkőzést vívott a két csapat, s ez főként annak köszön­hető, hogy a zalaiak nem álltak be védekezni. Előttük is számos hely­zet adódott. BÉKÉSCSABA - DEBRECEN 0:0 A békéscsabaiak végigtámad­ták a mérkőzést, jól is játszottak, de a debreceni kapus, Mező ezen a napon nagyszerűen védett. SIÓFOK - CSEPEL 3:0 (0:0) Góllövök: Tieber, Nagy (ön­gól) és Horváth I. Az újonccsapat nemcsak ered­ményesen, de jól is játszott, gya­korlatilag semmi esélyt nem adott a Csepelnek. VOLÁN - Ú. DÓZSA 2:3 (2:2) Góllövők: Seres (11-esből), Forintos, ill. Kiss S., Rostás és Szűcs. A Volán már a 27. percben két góllal vezetett, s ekkor azt hitte a szép számú nézősereg, hogy fölényesen nyer is. A Dózsa azon­ban megrázta magát s biztosan nyerte a mérkőzést. VASAS - PÉCS 0:0 Unatkoztak a nézők és bosz- szankodtak is, mert a vendégcsa­pat lényegesen közelebb állt a győzelemhez. VIDEOTON - TATABÁNYA 0:0 A székesfehérvári publikum többet várt együttesétől, a hazai­akból hiányzott az ötlet, így a vé­dekezésre koncentráló Tatabánya viszonylag könnyen jutott egy pont birtokába. MTK-VM - SZOMBATHELY 2:0 (1:0) Góllövők: Fülöp és Boda. A vasárnapi matinén változatos csatának lehettek szemtanúi a né­zők, megérdemelt hazai sikerrel. A 2. forduló mérkőzéseit au­gusztus 14-én játsszák a követ­kező párosításban: Csepel - Vi­deoton, Ú. Dózsa - MTK-VM, Ta­tabánya - Ferencváros, Pécs- Debrecen, Zalaegerszeg- Szombathely, Rába ETO - Vo­lán, Bp. Honvéd - Békéscsaba, Vasas - Siófok. Sportfogadás A športka 32. játékhete I. húzásá­nak nyerőszámai: 6 13 22 25 41 44 Pótszám: 14 A II. húzás nyerőszámai: 14 31 32 37 40 43 Pótszám: 45 A Sazka telitalálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 1201002010 1 0 1 (ČSTK) Helybenhagyták a büntetéseket (ČSTK) - Ülésezett az Európai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága és elutasította az angol Liverpool és az olasz Juventus be­adványát. A két klub azt kérte, hogy a testület enyhítse azt a hatá­rozatát, amely a brüsszeli EK-dön- tón, a 38 ember halálát okozó tra­gédiát követően született. Az ere­deti döntés értelmében a Liverpoolt három évre kizárták az európai labdarúgóküzdelmekból, a Juven- tust pedig kötelezték, hogy a soron következő két nemzetközi kupata­lálkozóját üres stadionban játssza le. A Liverpool büntetése akkor lép hatályba, amikor a többi angliai csapatnak engedélyezik a részvé­telt a kupaküzdelmekben. DJ SZÚ 1985. VIII. 12. lás lányok felemelték kezüket, az ő képzeletében „óriási sirálycsa­pat röppen a magasba“. ,,A rendezés, a zene, a torna, a mozgás és a színek összekap­csolódása, a ritmus megszakítása a négyórás előadás során mind­végig lekötötte a figyelmet" - írja a lelkes újságíró. Külön fejezet­ben, cseh nyelvű feleimmel „Za socializmus, za mír!“ írja le a zá­róaktust a legfelsőbb csehszlovák vezetők részvételével, és kifejti a spartakiád értelmét és jelentő­ségét. Irány Spanyolország (ČSTK) - Karlovy Varyban a fi­atal teniszezónők Zsófia Kupájá­nak elődöntőjében a csehszlovák lányok 5:0 arányban bizonyultak jobbnak Romániánál. Ez azt jelen­ti, hogy Spanyolországba utazhat­nak, ahol Geron lesz a színhelye a négyes döntőnek. A csehszlo­vák színek képviselői úgy végez­tek az élen a vetélkedésben, hogy még játszmát sem vesztettek. A döntőbe jutás sorsát eldöntő Románia elleni találkozón jobbára csak az első játszmákban volt küzdelem, amint a lányok maguk­ra találtak, az ellenfélnek nem volt semmi esélye. Erről tanúskodnak az eredmények is: Sedláčková - Curpene 6:4, 6:0, Novotná, Rajchrtová - Samungi, Tache 6:4, 6:3, Novotná - Samungi 6:4, 6:0, Rajchrtová - Tache 6:1, 6:3, Dosedelová - Pop 6:3, 6:1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom