Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-08 / 185. szám, csütörtök
Hirosima tragédiáját nem szabad feledni Polgármesterek a békéért • Atomfegyvermentes övezetté nyilvánították a Csendes-óceán déli részét (ČSTK) - Több mint 100 város polgármestere fejezte be kedden Hirosimában ötnapos békekonferenciájának első részét. Felhívást fogadtak el, amelyben a világ tartós békéjének elérésére szólítanak fel a városok és népek közti szolidaritás által. Felhívják a figyelmet arra a szerepre, amelyet a városok játszhatnak az atomfegyverek teljes betiltásának elérése során. A polgármesterek szolidaritásukat fejezték ki a fejlődő országokkal és rámutattak a nukleáris fegyverkezés és a gazdasági fejlődés közti összefüggésre. A konferencia Nagaszakiban folytatódik A svéd békevédók Stockholmban nagygyűlést tartottak a Hirosima elleni atomtámadás 40. évfordulóján. A nagygyűlés egyik szónoka Olof Palme kormányfő volt. Kijelentette, Hirosima tragédiája állandóan arra a veszélyre kell hogy figyelmeztessen, amely az emberiséget fenyegeti, ha nem számolják fel a nukleáris fegyvereket. Ifjúsági békefórum (ČSTK) - Oslóban tegnap megkezdődött az észak-európai ifjúsági háborúellenes fórum, a Béketalálkozó ’85. A találkozó kezdetén a résztvevők egyperces csenddel adóztak Hirosima és Nagaszaki amerikai atombombázása áldozatai emlékének. A találkozón Norvégia, Dánia, Svédország és Finnország ifjúsági és háborúellenes szervezeteinek küldöttei, parlamenti képviselők, állami és pártszemélyiségek vesznek részt. A békefórumon megvitatják a fegyverkezési hajsza következményeit, az amerikai „csillagháborús“ programot, valamint Észak-Európának atomfegyvermentes övezetté való nyilvánítását és az ifjúsági mozgalom aktivizálását a békeharcban. A Cook-szigetcsoport egyik szigetén, Rarotongen Ausztrália, Új- Zéland és további 11 csendesóceáni ország képviselői olyan szerződést fogadtak el, amely tiltja nukleáris fegyverek birtoklását és elhelyezését, valamint rádioaktív nukleáris hulladék raktározását a térségben. A 13 állam képviselői a Csendes-óceán déli részét atomfegyvermentes övezetté nyilvánították. Az említett szerződés azonban azt nem tiltja, hogy fedélzetükön atomfegyvereket szállító hajók kikössenek vagy lehorgonyozzanak a térség kikötőiben. Az egyes országok önállóan dönthetnek arról, hogy ezt megengedik-e, vagy nem. Ezt a formulációt az Egyesült Államok nyomására Ausztrália kényszerítette ki, amely Washington partnere az ANZUS-paktum- ban. Ausztrália arra is jogot formált, hogy továbbra is exportálhasson uránt. Kötelezpie kellett magát viszont arra: ügyelni fog rá, hogy az általa exportált uránt ne használják katonai célokra. Indiát komolyan nyugtalanítja Pakisztánnak az a törekvése, hogy atomfegyvert szerezzen, jelentette ki az indiai parlament felső házában Hursid Álam Khán indiai külügyi államminiszter. Míg Pakisztán tagadja, hogy atomfegyver gyártásán dolgozna, a hozzáférhető bizonyítékok, főleg pedig a pakisztáni tudósok nyilatkozatai ennek ellenkezőjét bizonyítják. Ha Pakisztán törekvése sikerrel járna, az Dél-Ázsia stabilitásának és biztonságának komoly megbontását jelentené. Indiát ugyancsak aggasztja az a támogatás, amelyet Pakisztán nyújt az India-ellenes terroristáknak. A pakisztáni kormánynak ezzel a váddal kapcsolatos cáfolatairól szintén bebizonyosodott, hogy megalapozatlanok. Afganisztán tiltakozott a belügyeibe való fokozódó nyugatnémet beavatkozás ellen ÚJ SZÚ 1985. VIII. 8. (ČSTK) - Az NSZK ideiglenes ügyvivőjének Kabulban kedden az Afgán Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumában tolmácsolták az afgán belügyekbe való fokozódó nyugatnémet beavatkozás ellerti tiltakozást. Közölték a diplomatával: a tények arról tanúskodnak, hogy az NSZK afgán területre küldi ügynökeit, akik bekapcsolódnak az afgán banditák ellenforradalmi tevékenységébe, s ugyanakkor felderítő feladatokat teljesítenek. Hazatérésük után rágalmakat és valótlan állításokat terjesztenek az afganisztáni helyzetről. Példa erre Jürgen Todenhöfer bundestagi képviselő tevékenysége. A közelmúltban az ellenforradalmi bandákkal közösen további három nyugatnémet ügynök hatolt be afgán területre, s orvosoknak adták ki magukat. Televíziós programot forgattak az Afgán Demokratikus Köztársaságról, amelyben rágalmazták és hamis fénybe állíVisszatért a Challenger (ČSTK) - Héttagú személyzettel a fedélzetén nyolcnapos repülés után kedden este a kaliforniai Edwards katonai repülőtéren leszállt az amerikai Challenger űrrepülőgép. Az űrrepülés során a Challengert „üldözték“ a műszaki hibák, kezdve azzal, hogy néhány perccel a start után az egyik motor meghibásodott. Az űrrepülést ugyan egy nappal meghosz- szabbították, hogy ily módon pótolják a teleszkóp javításával elvesztett napot, de a legénység így is csak a kitűzött feladatok 80-85 százalékát teljesítette. A NASA, az űrhajózási és repülési hivatal ugyan azt állította, hogy az amerikai űrrepülőgép sorrendben immár 19. útja kizárólag tudományos célokat szolgált, az egyik szaklap, az Aviation Week and Space Technology elárulta, hogy egyes kísérletek fontosak a „csillagháborús“ terv szempontjából. tották az áprilisi forradalmat, és megpróbálták alaposan elferdíteni az országnak nyújtott szovjet internacionalista segítséget. Mindezek a körülmények egyértelműen azt igazolják, hogy az NSZK kormánykörei nemcsak követik az Egyesült Államokat az állami terrorizmus politikájában, hanem támogatják is az afgán ellenforradalmárok bűnös tevékenységét. Mindez semmi esetre sem járulhat hozzá a normális államközi kapcsolatok fenntartásához és az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezéséhez. A kabuli külügyminisztérium ezzel összefüggésben határozottan tiltakozott az NSZK ellenséges akciói miatt és azok azonnali leállítását követelte. A salvadori Duarte-rezsim mintegy ötven amerikai gyártmányú helikopterrel rendelkezik, amelyek felderítő repüléseket végeznek a partizánok által ellenőrzött területek felett. A gépek fedélzetéről irgalom nélkül lőnek a vidéki lakosságra, s nem kímélik a nőket és gyermekeket sem. Felvételünk egy ilyen helikopter fedélzetén készült. (ČSTK-felvétel) Tiltakozó akciók a Pinochet-rezsim ellen (ČSTK) - A chilei rendőrség vízágyúkkal és lőfegyverekkel oszlatta fel a Santiago központjában lezajlott tüntetést, amelyen a rezsim ellenzőinek közelmúltban történt letartóztatása és a folytatódó durva megtorló intézkedések ellen tiltakoztak. A kormány közölte, hogy a 14 letartóztatott ellenzéki politikust Chile déli, zord időjárási zónájában, a fővárostól mintegy 1500 kilométernyire lévő területre küldi száműzetésbe. Köztük van Pedro Castillo orvos, aki korábban a nyilvánosság előtt tanúskodott arról, hogy a Pinochet-reszim rendőrsége kínozza a politikai foglyokat. Nyolc chilei hazafi kedden elfoglalta a Közös Piac santiagói regionális képviseletének irodáját. Közölték, hogy akciójukkal az elhurcolások és a rezsimellenes személyek tömeges letartóztatása ellen kívánnak tiltakozni. A legfőbb rezsimellenes koalíciók és a legnagyobb szakszervezetek arra szólították fel az ország népét, hogy ma és holnap tartsanak tiltakozó akciókat a Pinochet- rezsim megtorlásokon alapuló politikája ellen, és ezeken a megmozdulásokon követeljék a demokratikus viszonyok helyreállítását. Bolívia AZ ÚJ ÁLLAMFŐ LETETTE A HIVATALI ESKÜT (ČSTK) - La Pazban a törvény- hozás épületében letette a hivatali esküt Bolívia új államfője, Victor Paz Estenssoro. A 77 éves politikus a Forradalmi Nemzeti Mozgalom párt képviselője. Az ország parlamentje a júliusi szavazáson legtöbb voksot szerzett három jelölt közül választotta meg őt. Estenssoro elnök beiktatási beszédében rámutatott arra, hogy sokoldalúan szembe kell szállni a súlyos gazdasági válsággal, amely az előző katonai diktátorre- zsimek politikájának a következménye. Kijelentette, kormányának külpolitikája a latin-amerikai és más fejlődő országokkal való együttműködés elmélyítését tartja szem előtt. Több gazdasági intézkedést helyezett kilátásba, többek között a legnagyobb állami vállalat, a Bolíviai Bányaipari Társaság átszervezését. Különös figyelmet szentelnek az elmaradott agrár- szektor fejlesztésének. Paz Estenssoro kedden kinevezte az új kormányt. Bolívia külügyminisztere Gaston Araoz Levy, hadügyminisztere Fernando Valle lett, az ipari és kereskedelmi tárcát pedig Douglas As- carrunz kapta. Az újonnan kinevezett külügyminiszter kijelentette, hogy az új kormány folytatja a demokratizálási folyamatot és külpolitikai tekintetben imperialistaellenes politikát valósít meg. Decemberben tartják az MPLA-Munkapárt II. kongresszusát (ČSTK) - Az Angolai Népi Fel- szabadítási Mozgalom (MPLA) - Munkapárt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy decemberben megtartják a párt második kongresszusát. A kongresszus előkészítésére alakult bizottság elnökévé Jósé Eduardo dós Santos pártelnököt, államfőt választották. A központi bizottság Luandában közzétett nyilatkozata leszögezi, hogy a párt második kongresszusa értékeli az öt évvel ezelőtt megtartott rendkívüli kongresszus határozatainak a teljesítését, a párt- és állami szervek tevékenységét, valamint kitűzi az angolai gazdaságfejlesztés fő irányait az elkövetkező időszakra és megvitatja a párt programjában és alapszabályzatában tervezett módosításokat. Amerikai erődemonstráció (ČSTK) - Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma bejelentette, hogy a 2. flotta 19 hadihajója vesz részt az augusztus 13. - szeptember 7. között sorra kerülő nagyszabású manővereken az Atlantióceán nyugati térségében és a Karib-tengeren. A parancsnoki hajó a Coral Sera repülőgép- anyahajó lesz, fedélzetén 8 ezer katonával. Az amerikai hajókon kívül a manővereken részt vesz egy brit és egy holland hadihajó is. A hadgyakorlat-sorozaton elsősorban a légi célpontok, hadihajók és tengeralattjárók elleni hadműveleteket gyakorolják, valamint az elektronikai háború folytatásának a módszereit. A Pentagon szerint az idén immár harmadik ilyen jellegű manőverek „az Egyesült Államoknak a karibi térség iránti változatlan érdeklődését“ hivatottak demonstrálni, vagyis az övezet „engedetlen“ országaira, mindenekelőtt Kubára és Nicaraguára próbálnak nyomást gyakorolni. A moszkvai szerződés kiállta az idő próbáját Nyugatnémet lap cikkei a szerződés 15. évfordulója kapcsán Egy színjáték új epizódja A moszkvai Pravda tegnapi számában a lap római tudósítója, Gennagyij Zafeszov az olasz fővárosban folyó bírósági eljárásról írt kommentárt. A cikk szerzője többek között leszögezi: a római bírósági eljárás rendezőinek óhaja ellenére egyre tarthatatlanabbnak bizonyul az ún. bolgár nyom, és egyre nyilvánvalóbbá válik a „szürke farkasok“ és az e szervezet mögött álló erők szerepe. A „szürke farkasok“ részvételét az ügyben névtelen telefonhívások is alátámasztják. Néhány órával a bírósági eljárás felújítása előtt az ANSA olasz hír- ügynökség nápolyi fiókjába több ilyen hívás érkezett. Valaki a „szürke farkasok“ nevében közölte a hírügynökséggel, hogy ez a szervezet újabb terrorista akciókra készül. A névtelen telefonáló kijelentette, hogy „Emanuela Orlandi sorsa igazságos epilógussal zárul“. A szemleíró arra hívja fel a figyelmet, hogy Emanuela Or- landi, egy vatikáni hivatalnok lánya 1983 júniusában tűnt el Rómában. Idézi továbbá azokat az olasz sajtóvéleményeket, amelyek szerint a „szürke farkasok“ ily módon első alkalommal ismerték be nyíltan, hogy a lány elrablása az ő leikükön szárad. „Ki akarnak engem cserélni Orlandiért“ idézte ezzel összefüggésben a szovjet napilap Ali Agca török terrorista, a vád „koronatanúja“ nyilatkozatának egy mondatát, amelyet tavaly a Corriere della Sera című lapnak adott. A cikkíró végezetül megállapítja: Ali Agca terrorista és gyilkos megértette, hogy bűntársai és védelmezői gondoskodnak róla, s ó ezt azzal viszonozta, hogy bolgár- és szovjetellenes kampányt indított útjára. (ČSTK) - Az NSZK-ban megjelenő Vorwárts a Szovjetunió és az NSZK közötti szerződés aláírásának közelgő 15. évfordulója kapcsán több jelentős nyugatnémet politikus és közéleti személyiség cikkét közölte. Tekintet nélkül a nemzetközi helyzet lényeges rosszabbodására, leszögezhető, hogy a moszkvai szerződés kiállta az idő próbáját és igazolta, hogy a stabilitás és az együttműködés jelentős tényezője, állapította meg a lap hasábjain Willy Brandt exkancellár, a Szociáldemokrata Párt elnöke. Feladatunk az, hogy a jövőben éljünk az általa nyújtott lehetőségekkel, írja Brandt. Most új szakaszra van szükség a kelet-nyugati kapcsolatokban. Ha ez sikerül, akkor a béke tartósabb lesz. „Új politikára, nem pedig halált hozó fegyverekre van szükségünk. Éppen ezért be kell szüntetni a fegyverkezési hajsza fokozását. Ezt pedig egyedül tárgyalásokkal lehet elérni“ - állapította meg Willy Brandt. Egon Bahr, a Bundestag leszerelési és fegyverzetellenőrzési albizottságának elnöke a lap hasábjain rámutat arra, hogy az NSZK állampolgárai és minden békeszeretó ember nagy reményeket fűz a genfi szovjet-amerikai leszerelési tárgyalásokhoz. Bahr különösképpen felhívta a figyelmet az Egyesült Államok „csillagháborús“ terveinek veszélyességére. Brit újságírók sztrájkja (ČSTK) - A BBC brit társaság televíziós és rádiós szerkesztői tegnap egynapos sztrájkot tartottak tiltakozásul a konzervatív kormány cenzúra-eljárása ellen, amellyel megakadályozta az Észak-írországról készített műsor levetítését. A műsor készítői bírálták az Észak-írországban tapasztalható brit önkényt. A sztrájk következtében a BBC televíziója és rádiója nem sugárzott tegnap híradást és aktuális programot. Szüneteltek a BBC jól ismert külföldi rádióadásai is. A sztrájkoló BBC-alkalmazottak- hoz szolidaritásból csatlakoztak más társaságok és adók szerkesztői is. Az újságírószövetség kedd esti nyilatkozatában élesen elítélte Margaret Thatcher kormányfőt és León Brittan belügyminisztert azért, hogy példátlanul nagy nyilvános nyomást gyakorolt a BBC vezetőségére, s ez a politikai cenzúra botrányos megnyilvánulásának tekinthető. A belügyminiszter tegnap ismét tárgyalt a BBC igazgatójával és követelte az Észak-Írországról szóló műsorok szigorú ellenőrzését, hogy ezekben ne adjanak teret a „terroristák álláspontjának“. A BBC vezetősége magára vállalta a teljes felelősséget az Ulsterról készült program visszavonásáért és kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetben a műsort nem tartja „megfelelőnek“. A BBC vezérkara így próbálta elcsitítani a kormányt ért bírálatokat.