Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-05 / 182. szám, hétfő
A képzőművészet nyelvén Harmincéves a budapesti Corvina kiadó Megelevenedik a bolgár történelem Elkészült a mai bolgár filmművészet talán legjelentősebb alkotása I. Borisz életéről. A történet Borisz fejedelem életútját mutatja be ifjúkorától életének utolsó percéig. A kétrészes filmet Boriszlav Sa- raliev rendező készítette Anzsel Vagenstein forgatókönyve alapján. Az első rész alcíme: A megke- resztelkedés, a másodiké: Legenda a betűkről. A szerzők számos óbolgár, görög és más nyelvű történelmi forrást használtak fel, hogy hűen ábrázolhassák a kereszténység felvételének időszakát Bulgáriában (864). Borisz már a IX. században felismerte, hogy csupán egységes bolgár nemzet megteremtésével hozhat létre erős és nagy államot. A kereszténységet államvallássá nyilvánítja, befogadja Cirill és Metód tanítványait, kötelezővé teszi az új szláv írásbeliséget; mindez ösztönző erővel hat az irodalomra. Fellépése a maga korában haladó jellegű, történelmi eseménynek számított. Rendkívüli jelentőségű lett az önálló, független bolgár állam további fejlődése és fennmaradása szempontjából. A változó körülmények között a történelmi tudat erősítésével és a maga művészi eszközeivel a haladásért való harcra ösztönzi a nézőt ez a nagyszabású bolgár filmalkotás, ennek köszönheti óriási népszerűségét a premier óta. V. I. Ma már a képzőművészeti alkotások sem csupán galériákban, kiállításokon láthatók. Egyre nagyobb a kereslet a képzőművészeti könyvek iránt, amelyek olykor egy egész galéria gyűjteményét lakásunkba hozzák. Persze ez nem jelenti azt, hogy az ilyen könyvek pótolják az eredeti műalkotások adta élményt. Az egyre tökéletesedő színes nyomdatechnika mégis sok ember számára hozzáférhetővé teszi a távoli országok, ismeretlen népek, régi és kortárs alkotók művészetét. Az európai szocialista országok képzőművészeti kiadói közül az egész világon az egyik legismertebb a budapesti Corvina. Idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból Véber Károllyal, a kiadó irodalmi vezetőjével beszélgettem.- Kiadványaikat ismerve, felvetődik a kérdés, miként fér meg a kiadó profiljában a képzőművészet és az idegen nyelvű irodalom?- 1955-ben eredetileg idegen nyelvű könyvkiadóként jött létre. Az volt a cél, hogy a fejlődő szocialista Magyarország eredményeit, társadalmi, gazdasági és politikai sikereit közvetítse a világ felé. Ez a profil bővült a magyar nyelvű képzőművészeti könyvekkel. Ma már mindkét tevékenység szervesen kapcsolódik egymáshoz. Képzőművészeti könyveinket a legtöbbször több nyelven is megjelentetjük, ami nemcsak eredeti céljainkat szolgálja, hanem növeli a ma már nem mellékes gazdaságosságot is. A harminc esztendő alatt több mint ötezer Folklórtalálkozó Csíkszeredán Európa-szerte folynak ezekben a hetekben a hagyományos nyári népművészeti, néptánc- és folklórtalálkozók, fesztiválok. Nem kivétel ez alól Románia sem, ahol nemrégiben a ma Csíkszeredához tartozó Zsögödfürdón immár tizennyolcadik alkalommal megrendezték a Tavasz a Hargitán elnevezésű népművészeti találkozót. Ez a fesztivál az országos méretű nemzeti kisebbségi kulturális és folklórrendezvények hiányában a romániai magyarság egyik legjelentősebb népművészeti seregszemléjének számít. Első alkalommal 1968-ban rendezték meg ezt a központi hagyományőrző és hagyományápoló fesztivált. Mostanában a Hargita Megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság jegyzi a rendezvényt, melyen az idén mintegy másfélezer műkedvelő szerepelt. A több mint' hatórás műsort a szép napos időben csaknem harmincezer ember tekintette meg. A színvonalas műsor főleg erdélyi magyar néptáncokból és népdalokból állott, melyeket a legváltozatosabb formákban mutattak be a fellépő csoportok. A nézők láttak legény-, leány- és párostáncokat, meghallgatták a szólóénekesek, éneklő csoportok, hangszerszólisták és zenekarok előadását. Az előadott műsor Hargita megye minden tájegységét képviselte. Hargita megye legjobbjai léptek színpadra: a Csíkszeredái Hargita együttes, az ottani várbsi művelődési ház táncosai, a csikmenasági, gyímesközéploki, toplicai' és a székelyudvarhelyi népművészeti csoportok, melyek eddig minden évben jelen voltak Zsögödfürdón. Rajtuk kivül az utóbbi években mintegy huszonötharminc csoport vesz részt többkevesebb rendszerességgel a fesztiválon. Figyelemre méltó és példamutató, hogy a megye ipari üzemei és szövetkezetei is nép- művészeti csoportokat hoztak létre, illetve anyagilag támogatnak. A Csíkszeredái népművészeti találkozót az idén is az igényesség és a magas művészi színvonal jellemezte. A csoportok műsorokat a Székelyföld különböző tájegységeiben ismert és gyűjtött táncmotívumokból, táncrendekből, szokásokból és népdalokból állították össze. A romániai magyar sajtóban a fesztivál kapcsán ismét felvetődött a színpadi folklór sokat vitatott problémája, a spontán, az élő és a stilizált tánc, illetve ezek helyes értelmezésének a kérdése. Bár vannak eltérő vélemények, de általános az a nézet, hogy az együttesek művészi gyakorlatában a koreográfusoknak mind a két koncepciót alkalmazniuk kell, mert az erdélyi magyarság körében ma is élő folklór alapja, kiapadhatatlan forrása a néptánc és a népdal színpadi változatainak. A probléma a Szőttes legutóbbi bemutatói kapcsán nálunk is jelentkezett, ezért a romániai véleményeket idézni számunkra sem érdektelen. A csoportok nagy többsége hiteles, megfelelő gonddal és hozzáértéssel megválasztott népviseletben lépett fel. A bukaresti A hét című hetilap bírálta azokat a csoportokat, melyek kisipari szövetkezetekben sorozatban készült népviseleti darabokban, s nem autentikus viseletben léptek fel, és hangsúlyozta: azok az együttesek járnak el helyesen, melyek otthon, a helyi népi alkotókkal készíttetik el hagyományos anyagokból és technikákkal az egyedi népviseletüket. KOKES JÁNOS művet 40 millió példányban adtunk ki.-Ez a szám azt is sugallja, hogy jelentősek külföldi eladásaik vagy közös kiadásaik.- Külföldi kapcsolatainkat 25 ország 200 kiadójával ápoljuk. A legjelentősebbek a leningrádi Aurórához, a prágai Odeonhoz, a bratislavai Tatranhoz, a drezdai Verlag dér Kunsthoz fűződő kapcsolataink.- Milyen a kiadói profil szerkezete?- Sokrétű, hiszen az idegen nyelven megjelentetett könyveink többsége a társadalomtudományok körébe tartozik. Idén hat nyelven adtuk ki Kádár János beszédeit. A Lukács-centenáriumot több kiadvánnyal is köszöntjük, a filozófus művein kívül megjelenik Hermann István Lukács-életrajza.- A Corvina könyvei híresek igényes kiállításukról, korszerű nyomdatecnikájukról, s ezzel együtt viszonylag magas áraikról is. Szükségszerűen együtt jár mindez?- Számunkra létkérdés, hogy az európai könyvpiacon verseny- képesek legyünk. A hazai érdeklődés kielégítése mellett fontos, hogy az idegen nyelvű könyveink eljussanak a külföldi olvasókhoz. Ugyanakkor tevékenységünknek elsődleges kereskedelmi jellege is van, hiszen a saját kiadványainkat más partnerkiadóknak szeretnénk eladni. Nem vagyunk egyedül a könyvpiacon, a művészeti könyvek kínálata az utóbbi időben megsokszorozódott. Tény, hogy könyveink viszonylag drágák. Egyetlen példát. A prágai Odeon is kiadja a Művészet klasszikusai sorozatot. Ennek köteteit Magyar- országon 256 forintért árusítják, Prágában 96, koronáért vásárolhatják meg. Ezt a különbséget az hozza létre, hogy kisebb országban alacsonyabb példányszámban jelennek meg a könyveink, viszont a költségeink hasonló nagyságrendűek.- A csehszlovákiai kiadókkal milyen az együttműködés?- Csehszlovákia különleges helyet foglal el külföldi kapcsolatainkban. Külön ápoljuk az együttműködést az Odeonnal és a Tat- rannal. Ezenkívül kereskedelmi úton is számos kiadványunk jut el az olvasókhoz, elsősorban a csehszlovákiai magyarokhoz. Információink szerint jelentős mennyiséget adnak el könyveinkből a prágai Magyar Kultúra üzletében is. Előrehaladottak szerződéskötési tárgyalásaink egy Moholy Nagy László- album és a nemrég megjelent, európai ritkaságnak számító Tatlin-kötetünk cseh és szlovák nyelvű kiadására.- Úgy tűnik fel, kiadójuk megtalálja azokat a témákat, művészeket, szerzőket, amelyekkel, illetve akikkel a siker reményében jelentkezhet a könyvpiacon.- Nem könnyű dolog, hiszen elegendő a lipcsei, a frankfurti vagy a moszkvai könyvvásárok anyagát megnézni, ahol esetenként ötezer képzőművészeti kiadványt mutatnak be, máris az az érzése az embernek: a világon már mindent kiadtak. így elsősorban a magyarországi és a magyar művészet kincseire kell támaszkodnunk, amelyek iránt fokozódó érdeklődés tapasztalható. Ilyen újdonságnak számít például a XIX. század magyar festészetét bemutató album.- Milyen újabb eredmények várhatók a magyar és a csehszlovák kiadói együttműködésekben? Létrejönnek-e az eddig ritka kivételnek számító közös kiadványok, amelyek természetszerűen kétol- daíúan csökkentenék az előállítási költséget?- Számunkra fontos az ilyen együttműködés. Nemcsak gazdasági okokból, hanem művelődéspolitikai és internacionalista elveinknek megfelelően is. A közös kiadásban szívesen vennénk, ha a Madách Kiadó gazdagabb profillal jelentkezne, hiszen jelentős csehszlovákiai magyar képzőművészek alkotásai, életművei várnak még bemutatásra. A Tatran Kiadóval szeretnénk olyan kapcsolatot kiépíteni, amely egyformán szolgálná a két ország, a két nép érdekeit, egymás jobb megismerését. Konkrét szándékként említeném a Szlovák Nemzeti Galéria kincseit bemutató kötetet, amelyet közös kiadásban akarunk megjelentetni. DUSZA ISTVÁN KULTURÁLIS MOZAIK Afro-rock Afro-rock (más néven juju zene) a nyolcvanas évek elején több ismert előadó és zenekar (a Talking Heads, Manfred Mann, Malcolm McLaren, a Rolling Stones, Peter Gabriel) zenei ihletért a fejlődő, elsősorban az afrikai országok népzenéje felé fordult. 1982- től aztán maguk az afrikai zenészek is mind több rockot és afrikai népzenét ötvöző felvételt készítettek. Ez az irányzat afro-rock néven vált közismertté. A zenészek közül - például - King Sunny Ade, Fela Kuti, Manu Dubango, Orchestra Jazira, Orchestra Ma- kassy ma már világhírű, és a poplapok a reggae-listákhoz hasonlóan az afro-rock sikerlistát is rendszeresen közük. Több kritikus úgy véli, hogy az évtized második felében ez a zene a reggae-hez hasonlóan komoly befolyással lehet a rockzenére. Magyar Ifjúság Évkönyv Az újság először jelentkezett évkönyvvel, s tegyük hozzá: a szokványos almanachoktól eltérő formában mutatkozik be a szerkesztőség - érdekes riportokkal, interjúkkal, amelyek a mai fiatalokat érintő és érdeklő aktuális kérdéseket vetnek fel. Csupán néhány név a megszólaltatottak közül: Marosán György, Chrudinák Alajos, Vitray Tamás, Szepesi György... Barlangrajzok A Baskíriában levő Morazomov völgy egyik nagy barlangjában számos figyelemre méltó fali rajzot találtak, melyek mind táncoló férfialakokat ábrázolnak. Domináns színük az okker piros. A rajzok egészen jó állapotban vannak, és a szovjet tudósok az első elemzések után kijelentették, hogy mintegy tízezer évesek. (k-s) A Szovjet Irodalom júliusi száma Mint ahogyan azt már megszoktuk, a Szovjet Irodalom leg- újabbi száma is gazdag tartalommal jelent meg. Prózarovatában Zigmunds Skujipš, az Állami-díjas lett próza- és színműíró Egy fiatalember emlékiratai című kitűnő regényét közli. A kitűnő lett író e regényében egy sokrétűen megrajzolt szerelmi drámát nyújt át az olvasónak, ezzel a kétkedő, akár fintornak is felfogható gesztussal jutva el a konklúzióig: „Csak a vak szerelem egyesítheti azokat, akiknek találkozniuk és egymást megszeretniük rendeltetett? Szerelem mindig lesz. Vagy ahogy a Nagy mondaná: ad infinitim. Az idők végezetéig.“ A továbbiakban Jurij Nagibinnak A titokzatos birodalom követe című elbeszélése olvasható. A Napló rovatban Tamara Ivanova, a szovjet irodalomban már klasszikusnak számító Vszevolod Ivanov özvegye adja közre vallomásait kortársairól, többek között férjéről. Noha Ivanova naplójának egyik legjobb fejezetében Sklovszkijról is beszél, amit a nagy orosz kritikustól idéz, a férje portréját egészíti és domborítja ki: „Viktor Boriszovics így írt- olvashatjuk az egyik bekezdésben -: » Vszevolod tudása elképesztő és nagyon sokrétű volt. Zoscsenko néha megkérdezte tőle: , Mondd meg őszintén, milyen egyetemet végeztél, Vszevolod?’ Ez az egyetem szerteágazó és hézagos. Ilyen volt aztán Vszevolod könyvtára is. “ A folyóirat Tvardovszkij emlékezete címmel külön fejezetet szentel a nagy szovjet költőnek, s indításként közli két szép versét. Többek között Fodor András, Inna Rosztovceva, Alekszej Kondrato- vics és Vlagyimir Laksin tollából olvashatunk elemző és méltató sorokat Tvardovszkijról. A Vaszilij Tyorkin című poéma kapcsán Fodor András többek között megállapítja: Tvardovszkij ábrázolásmódjában a harcosok lélektani rajzára, az úgynevezett „lélektani realizmusra,“ a nehézségek „kendőzetlen megmutatására figyeltünk föl: arra, hogy a hangulati folyamatokat mindig híven követi, az ellenség ábrázolásában is elkerülve a groteszk felé hajló túlzásokat. Megállapítottuk, hogy a szerző nem fél a gorombán prózai helyzetektől sem, ha a történés drá- maisága, vagy egy-egy tenyerestalpas népi figura hiteles megjelenítése úgy kívánja.“ Csak egyetérthetünk azzal a magvas megállapítással, melyet Rosztovceva tesz A múló időben is múlhatatlan című eszmefuttatásában: „Tvardovszkij alakjai talán még érdekesebb életet élnek most, mint szerzőjük életében, mert már új olvasónemzedékhez szólnak. Hiszen egymás után jelennek meg a könyvek, dokumentumok, visz- szaemiékezések, melyek új és új oldaláról világítják meg ezt a rendkívüli személyiséget.“ Kondratovics visszaemlékezéséből elsősorban a nagy költő emberi alakja rajzolódik ki hitelesen előttünk. Tvardovszkijt az őt felületesen ismerők „zárkózottnak“, „hallgatagnak“, „félelmetesnek“ mondták, holott ez korántsem igaz. Az Útmenti ház, az Egyre messzebb és sok más híres költemény szerzője - amint a szerkesztőtárs vallomása tanúsítja - egészen más jellem volt.: „Tvardovszkij szakadatlanul és koncentráltan az ót foglalkoztató kérdések megoldásán gondolkodott, s élete csöppet sem zárt, hanem sokszor inkább nagyon is nyitott volt. S egyáltalán nem volt megközelíthetetlen. “ Közismert, hogy Tvardovszkij éveken át irányította a legtekintélyesebb szovjet irodalmi folyóirat, a Novij Mir szerkesztőségét. A szerkesztőről olvashatunk elgondolkodtató, hiteles megállapításokat Laksin, a jeles orosz kritikus, volt szerkesztőtársa memoárjában: „Szerkesztőségi munkatársainak - vallja Vlagyimir Laksin akik közül többen jó barátai is lettek, eszükbe sem jutott, hogy - mint gyakran hallani - »séf«-nek vagy »főnök- nek« nevezzék. Amikor vájt fülű irodalmárok megkérdezték tőlem: »Es hogy van a séfetek?« - hirtelen nem is értettem, ki után érdeklődnek. Másfajta viszony alakult ki köztünk, s ez csak megerősítette Tvardovszkij óriási tekintélyét.“ Tvardovszkijt ugyanis „Á. Tóként ismerték és becézték munkatársai. K. J. ÚJ SZÚ 4 1985. VIII. 5.
