Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-29 / 203. szám, csütörtök

Dél-Afrika átmenetileg leállítja devizaügyleteit a külfölddel A pénzügyminiszter cáfolja a rend gyengülése és a feszült helyzet közötti összefüggést • Rendőri beavatkozás a Nelson Mandela börtönéhez vonulók menete ellen NÉHÁNY SORBAN (ČSTK) - A dél-afrikai pénz­ügyminiszter döntése értelmében szeptember 2-ig felfüggesztet­ték az összes devizaügyletet a külfölddel. Amint azt szerdán Johannesburgban közölték, a he­lyi pénzügyi körök addig meg sze­retnének egyezni a legfőbb külföl­di kereskedelmi partnerekkel a dél-afrikai pénznem, a rand új árfolyamáról. Július vége, vagyis a rendkívüli állapot elrendelése óta a rand kurzusa a dollárhoz és más külföldi valutákhoz viszonyít­va 20 százalékkal, tavaly szeptem­ber óta pedig 40 százalékkal csök­kent. A pénzügyminiszter kijelentette, az utóbbi időben „abnormális nyo­más“ nehezedik a tőkemozgásra és a fizetési mérlegre, aminek azonban semmi köze az „általá­ban egészséges“ gazdasági hely­zethez. Hírügynökségek szerint a rand értékének csökkenése összefügg az országban kiala­kult politikai helyzettel, a robba­nékony légkör ugyanis törvény­szerűen megrendíti a külföldi be­ruházók bizalmát. A szén- és aranybányákban folyó sztrájkmoz­galom ugyancsak ez irányban hat. Dél-afrikai rendőrök és katonák tegnap brutálisan beavatkoztak a Johannesburg elővárosából, Athlone-ból a polsmoori börtönhöz tartó tiltakozó menet résztvevői el­len, ahol Nelson Mandela neves apartheidellenes harcost tartják fogságban. A „rend őrei“ gumibo­tokkal, könnyfakasztó gázzal és lőfegyverükkel szorították ki a he­lyi labdarúgó pályán összegyűlt tüntetőket a műszaki iskola köze­lében levő telekre. Innen kisvártat­va további felvonulás indult el, a rendőrség és a katonaság azon­ban ismét erőszakkal megállította. Sajtóügynökségi jelentések sze­rint számos személyt őrizetbe vet­tek. A rendőrség brutális beavatko­zása zavargásokat keltett a szom­szédos Guguleto településen. A tüntetők itt a rendőrség előreju­tását égő gumiabroncsokkal igye­kezték meggátolni. A pretoriai kormány tagnap tör­vényen kívül helyezte a Dél-afrikai diákkongresszust. Fokvárosban - akárcsak Athon- ban - a rendőrség szembeszállt mintegy 5 ezer fehér és szinesbő- rű tüntetővel, akik elsősorban a fe­héreknek fenntartott helyi egye­temtől Pieter Botha elnök rezi­denciájához akartak vonulni. ■XXX „Amikor feleségül mentem Nel­son Mandelához, tudtam, hogy az Afrikai Nemzeti Kongresszusért, népem ügyéért veszem fel a har­cot. Nincs ebben semmi romanti­kus. Dél-Afrikában az ember ho­vatartozását bőrének színe hatá­rozza meg“ - mondotta Winnie Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus bebörtönzött elnöké­nek felsége, a francia Libération lapnak adott interjújában. xxx Többezer párizsi tüntetett a Dél-afrikai Köztársaságból sze­net importáló ATIC társaság szék­helye előtt A tíz haladó szervezet képviselőiből álló küldöttség az épületbe belépve megtudta, hogy Franciaország a dél-afrikai szén­behozatalra vonatkozó további szerződésről tárgyal. A tüntetés résztvevői a Fokvá­rosban ma megrendezett apartheid­ellenes felvonulás résztvevőihez üzenetet intéztek. Ebben kifejezik szolidaritásukat a dél-afrikai nép harcával és elítélik a Dél-afrikai Köztársaság barbár fnegtorló in­tézkedéseit. Hasonló tüntetéseket tartottak a francia kommunisták kezdemé­nyezésére Lyonban, Rouenban, Le Havre-ben, Grenoble-ban és Toulouse-ban is. Lyonban a tün­tetők a Transvaal utcát Nelson Mandela utcára keresztelték el. Uganda Felfüggesztették a tárgyalásokat (ČSTK) - A kenyai fővárosban, Nairobiban felfüggesztették a tárgyalásokat az ugandai ka­tonai kormányzó tanács és a fel­kelő Nemzeti Ellenállási Hadsereg (NRA) között. A kenyai rádió teg­napi jelentése szerint erre a lépés­re azért volt szükség, hogy mind­két fél újabb konzultációkat folytat­hasson. A találkozó felújításának időpontját nem állapították meg, bár a kenyai elnök szóvivője nem tartotta kizártnak, hogy a jövő hé­ten már folytatódnak a megbeszé­lések. A két fél közti párbeszéd hétfőn kezdődött Daniel Arap Moi kenyai állmfó védnöksége alatt. A Milton Obote vezette előző ugandai rezsim ellen harcoló moz­galmak közül az NRA a legnépe­sebb és legjobban szervezett. A jelenlegi katonai tanácsnak egyelőre nem sikerült megálla­podnia vele a kölcsönös kapcsola­tokat illetően. Az NRA a katonai tanács 12 helye közül 6-ot követel magának, mig a mostani vezetés csak négyet hajlandó átengedni. A NRA nemrég közölte, hogy a fő­várostól, Kampalától nem egész 50 kilométernyire különösebb erő­feszítések nélkül elfoglalt több stratégiai fontosságú területet. Egyes becslések szerint a szerve­zet ellenőrzi Uganda kb. egyhar- madát. DJ SZÚ 3 1985. VIII. 29. Samantha Smith, a világ egyik legismertebb kisiskolása volt. Az amerikai kislány 1982 decemberében levelet küldött Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának. ,,Nagyon aggódom, hogy Oroszország és az Egyesült Államok nukleáris háborúba keveredik“ - írta. Jurij And­ropov válaszolt levelére és szovjetunióbeli látogatásra, az országgal, a gyerekekkel való ismerkedésre hívta meg a kislányt. Hazatérése után Samantha egy tévériporter­nek igy nyilatkozott: „Úgy gondoltam, ha valamitől fé­lünk, akkor azt meg kell kér­dezni. Azt hiszem, jól csinál­tam“. A bájos kislány au­gusztus 26-án édesapjával, Arthur Smith-szel együtt re- pülőgépszerencsétlenség áldozata lett. - A felvételen édesapjával látható a szov­jetunióbeli látogatásról való visszatérésekor. (Telefoto - ČSTK) GENFBEN az atomsorompó-egyez- mény érvényesítéséről tárgyaló, 3. konferencia hivatalos dokumentuma­ként adták ki azt az üzenetet, amelyet a genfi tanácskozás résztvevőihez Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára intézett. KÍNAI-ZIMBABWEI magas szintű tárgyalásokra került sor Pekingben. Robert Mugabe miniszterelnököt fo­gadta Hu Jao-pang, a Kinai KP KB főtitkára és Csao Ce-jang kormányfő. AZ OLASZ KORMÁNY politikájával a lakosságnak több mint a fele elége­detlen - ez derül ki a l’Espresso című hetilap által végzett felmérésből. A 2 ezer megkérdezett 29,3 százaléka csalódását fejezte ki a Craxi-kormány eddigi tevékenysége miatt. A megkér­dezetteknek csak az 5,8 százaléka volt elégedett. A PENTAGONBAN közölték, az amerikai hadsereg létszáma az elmúlt 12 hónap folyamán szüntelenül nőtt. Az amerikai hadügyminisztérium sta­tisztikája szerint július 31 -én a fegyve­res erőknek 2 millió 156 ezer tagja volt JAPÁN CÉGEK atomfegyverek gyártásához és kísérleteihez szüksé­ges bonyolult berendezéseket szállíta­nak titkosan Pakisztánnak, Izraelnek és más országoknak. A Sankei Simbun című napilap az amerikai kongresszus titkos dokumentumára hivakozva meg­állapítja, Japán bonyolult öntvényeket és lézerberendezéseket szállít minde­nekelőtt Tel Avlvnak és Iszlama- badnak. NAGY-BRITANNIA polgári légifor­galmi hivatala azonnali ellenőrzést ren­delt el valamennyi gépre, amelyek ugyanolyan motorral vannak felszerel­ve, mint a múlt héten Manchesterben felrobbant repülőgép. Boeing 737-es gépek tucatjairól, illetve a Boeing 727 és a DC-9 típusok módosított változa­tairól van szó, amelyek motorjait az amerikai Pratt és a Whitney cég gyár­totta. LEZUHANT egy amerikai katonai tartályrepülögép a kaliforniai Beale légibázis közelében. A legénység két tagja életét vesztette. A baleset okát­vizsgálják. Folytatás Szöulban (ČSTK) - Phenjanban szerdán befejeződtek a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság és Dél- Korea vöröskereszt-küldöttsé­geinek megbeszélései. A ta­nácskozáson a két fél javaslatokat terjesztett elő az elválasztott csa­ládok tagjainak kölcsönös látoga­tásaira és a két szervezet e téren való együttműködésére vonatko­zóan. A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a kérdés megvitatá­sát az idén novemberben Szöul­ban kezdődő második forduló­ban folytatják. Még mindig 33,7 milliónyian a nyomorszint alatt (ČSTK) - Az Egyesült Államok népszámlálási hivatala által tegnap nyilvánosságra hozott adatok sze­rint 1984-ben' az ország lakossá­gának 14,4 százaléka, tehát 33,7 millió ember élt a nyomorszint alatt. Az előző évi 15,3 százalék­hoz viszonyítva ez csupán elenyé­sző csökkenés, bár a kormányzat hangos propaganda-kampányt folytat, amellyel a „gazdasági fel- élénkülést“ igyekszik elhitetni. 1978 és 1983 között a szegény amerikaiak száma 11 millióval nőtt. A néger lakosság 33,8 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, s ez az arány spanyol származású ameri­kaiaknál 28,4, a fehérbórűeknél 11,5 százalék. Baleset (ČSTK) - Az Észak-Dakota ál­lamban levő Bowdon város köze­lében szerdán összeütközött egy vonat egy radioaktív uránoxiddal megrakott kamionnal. Az atomreaktorokhoz szüksé­ges fűtőanyag további feldolgozá­sára szánt veszélyes rakomány az összeütközéskor szétszóródott és elborította a szerencsétlenség színhelyét. Mintegy 40 személy emellett rövid ideig sugárzásnak volt kitéve. Szakértők véleménye szerint e radioaktív anyag porala­kú részecskéinek belélegzése ve­szélyes. Az SZKP KB üdvözlő levele a Chilei Szocialista Párt XXIV. kongresszusának (ČSTK) - Az SZKP Központi Bi­zottsága üdvözlő levelet küldött a Chi­lei Szocialista Párt XXIV. kongresz- szusának, amelyet mély illegalitás­ban tartottak Chilében. A levél rámutat arra, hogy a Chilei Szocialista Párt az ország más forra­dalmi és demokratikus erőivel együtt hősi harcot vív a fasiszta katonai dikta­túra megdöntéséért, amely a chilei né­pet megfosztotta a szabadságtól, mér­hetetlen szenvedést, éhezést és nyo­mort okozott. A katonai junta a terror segítségével uralkodik, és megtorlóan lép fel min­denkivel szemben, aki a legkisebb mértékben is szembeszáll népellenes politikájával, s a junta megpróbál sza­kadást előidézni a vele szemben álló demokratikus erők között. A diktatúra azért tud hatalmon maradni, mert tá­mogatja az amerikai imperializmust, amely militarista és hegemonista irány­vonalát követve igyekszik elnyomni a népek felszabadító mozgalmát. Most a fasiszta rendszer ellen a la­kosság gyakorlatilag minden rétege harcol. Ebben a helyzetben különösen fontos a diktatúra összes ellenfeleinek összeforrottsága és akcióegysége. A szovjet kommunisták és a szovjet nép mindig támogatták és támogatják a chilei hazafiak igazságos ügyét. Hi­szünk abban, hogy a szabadság és a demokrácia Chilében győzedelmes­kedik - állapítja meg az üzenet. Olaszországot is elérte a borbotrány (ČSTK) - Brüsszeli közöspiaci források szerint a borbotrányból Olaszország sem maradt ki. Az ország észak-nyugati, piemonti térségéből származó több borfaj­tában találták meg a mérgező die- tilén-glikol nyomait. A Közös Piac egészségügyi szervei szerint az eddig megvizs­gált összesen 10 ezer borfajta közül 800 osztrák, 42 nyugatnémet és 9 fajta olasz borban találták meg az említett vegyi anyagot. A leg­többet - majdnem egy százalék­nyit - az osztrák borok tartal­mazták. A „feljavított“ osztrák borok im­portjára elsőként egy nyugatné­met vállalat fizetett rá. Walter Sei­del, az egyik legnagyobb NSZK- beli borkereskedő bejelentette vál­lalata csődjét. A csőd okaként azt hozta fel, hogy vállalata raktárá­ban 1,8 millió üveg osztrák bor van, s ez a mennyiség a botrány kitörése után eladhatatlan. A nagykereskedő vesztesége 4,8 millió márka. „Garantáljuk, hogy semmilyen német bor sem tartalmaz fagyálló folyadékot“ - ilyen és hasonló feliratokat lehet látni a napokban számos borkereskedés kirakataiban különböző nyugat-európai városokban. Nem fér azonban két­ség ahhoz, hogy a fogyasztók elveszített bizalmát nehéz lesz visszaszerezni. Felvételünk Londonban készült az El Vino Co. Ltd. üzletében. (ČSTK-felvétel) Japán hadikiadások Hét százalékos emelkedés (ČSTK) - Nakaszone Jaszu- hiro miniszterelnök vezetésével ülést tartott Tokióban a japán nemzetvédelmi tanács s arról dön­tött, hogy az 1986. április 1-én kezdődő új költségvetési évben 3,36 billió jent (több mint 14 milli­árd dollárt) fordítanak a japán had­sereg erejének a fokozására. A szigetország fegyverkezési kia­dásai így 7 százalékkal lépik túl az idei katonai költségvetést. A Kiodo hírügynökség ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a következő évben a katonai ki­adások 6,4 miliárd jennel lépik túl a bruttó nemzeti termék egy szá­zalékát, vagyis a hadsereg köve­teléseit eddig korlátozó határt. Nyugodt a helyzet Nigériában a katonai hatalomátvétel után (ČSTK) - Az új katonai hata­lomátvételt követő napon sajtóügy­nökségi jelenté­sek szerint nyu­godt volt a hely­zet Nigériában. A lagoszi rádió, amely kedden csak katonaze­nét és a fegyve­res erők nyilatko­zatát közvetítet­te, tegnap ismét normális műsort adott. A távbe­szélő- és telex­összeköttetés a külfölddel még mindig szünetel, érvényben van a kijárási tilalom, s a kikötők és a repülőterek forgalmát leállí­tották. Ibrahim Babangida tábornok, nigériai elnök elsó rádió- és televí­ziós beszédében a legfelsőbb ka­tonai tanács keddi megdöntésé­nek okaként a gazdaság rossz irányítását és az életszínvonal ál­talános csökkentését jelölte meg. Külpolitikai téren Nigéria to­vábbra is az Afrikai Egységszer­vezet és a Nyugat-afrikai Gazda­Guineai sági Közösség elveihez tartja ma­gát. Cselekvően közre fog működ­ni az el nem kötelezett országok mozgalmában, támogatást nyújt a namíbiai nép nemzeti felszaba- ditási harcához és segíti azokat az afrikai országokat, amelyek az aszály következményeitől szen­vednek, jelentette be Ibrahim Ba­bangida. Az új nigériai elnök keddig a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke volt. Hivatásos katona és mohamedán vallású. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom