Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-20 / 195. szám, kedd
Több alkotás - kevesebb sajátos művészet JEGYZETEK A FIATAL SZLOVÁK KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATÁRÓL Képzőművészeti iskoláinkban sok tehetséges fiatal végez évenként. Felvetődik a kérdés, mi lesz velük azután. Hogyan boldogulnak? A Szlovák Képzőművészeti Alap és a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége igyekszik felkarolni a pályakezdő fiatalokat, a nyilvános bemutatkozás lehetősége azonban, ami lépcső a további sikeres munkához - korlátozott, néhány tárlatot jelent csupán. Vajon elegendó-e ez? Alkalmat ad-e mindegyiküknek a kontaktus felvételére a közönséggel? Átfogó képet nyújtanak-e a fiatal képzőművészek törekvéseiről, az egyes irányzatokról? A fiatal képzőművészek szlovákiai kiállítása, melyet a bratislavai Dosztojevszkij sori kiállítóteremben, az ifjúság nemzetközi évének és a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozónak a jegyében rendeztek, nagyszabású akció volt. Százötven, húsz-harmincöt év közötti művész nevezett be alkotásaival - festményekkel, szobrokkal, grafikákkal, fényképekkel, iparművészeti munkákkal, építészeti tervekkel, plakátokkal. (Az utóbbi két műfajt azonban csak nagyon kevés alkotás képviselte, meglehetősen változó színvonalon.) A müveket elbíráló és válogató bizottság jónéhány munkát „kiszűrt“, helyettük olyan alkotások kerültek a tárlat anyagába, amelyek szerzőinek a neve nem szerepel a katalógusban. Mint minden válogatás, természetesen ez is magán visel szubjektív jegyeket. Vitatható, hogy a végül is a közszemlére került művek valóban a jelenlegi helyzetet tükrözik-e. Az anyag mindenesetre lehetővé teszi, hogy bizonyos képet alkossunk a legfri- sebb tendenciákról. Minthogy tematikai meghatározás ezúttal nem szabott határt a fiatalok elé, az elképzelések skálája viszonylag széles. Voltak, akik tájképekkel jelentkeztek (például Marta Chabadová, Zuza Nemčí- ková, ifj. Orest Dubay), mások a sportéletből vett témával (Michal Čičvák) vagy zenei motívumokat dolgoztak fel (Ján llavský festménysorozata); voltak aztán képek a színház világából (Dušan Sekela), Marta Horniková), továbbá gyári környezetből (Stanislav Fľak, Szentpétery Ádám stb.). Valamennyien az őket körülvevő világra irányuló reakcióikat, illetve saját, belső probméláikat próbálják rögzíteni. Peter Pollág Első bukfenc című festménye például az érzelmek, gondolatok és emlékképek szintézise, a mozgásfázisok egymásrahalmozásának technikájával. A legjobbak közé tartozik Stanislav SztankóczynaW a robotok világát megidéző két festménye, és František Zajac Diagnózis című, kombinált technikával készített műve. Az előbbi a kozmikus kor jellegének kifejezése, a festészet útján elérhető eszközökkel; az utóbbi hűvös kórházi atmoszférának a megjelenítése lélektani aláfestéssel. Annak ellenére, hogy a kiállításon sok „jól festő“ művész vett részt, úgy vettem észre, hogy a legtöbb műfajban aránylag kevés az egyedi, a többitől határozott jegyekkel eltérő stílus. Egymáshoz közelítő, egymással rokon festésmodort tapasztaltam. Töprengtem, hogy vajon ez a közös tanárok, példaképek hatásának köszönhető-e, vagy valami kialakulófélben levő új tünet, kortünet. Azt hiszem, inkább az előbbiről van szó, hiszen minden korszaknak megvannak, legalábbis kellene, hogy meglegyenek a kiemelkedő, a másoktól jól megkülönböztethető alkotói - ha nincs stagnálás. Ez a „közös stílus“ egy olyan festésmodor, melynek eredményeképpen az abszrahált, geo- metrizált, elmosódó, esetleg sima háttérben élesen kirajzolódva, elkenve vagy ismétlődve realisztikus arcképek tűnnek fel, álomvagy emlékképek idézeteiként. (Ide sorolnám többek között Štefan Polák, Darina Gladišová, Daniel Bidelnica, Eva Mišáková egyébként színvonalas olajfestményeit.) Viszonylag eltér a többiektől Viliam Pirchala grotesztk festménye és Uljana Zmetáková négy képe (két szokatlan csendélet és két portré, melyek közül az egyik könyörtelenül őszinte önarckép) a rá jellemző szupperrealista stílusban. A szobrászat jócskán elmaradt a festészet mögött, ami egyáltalán nem magyarázható a szokásos indoklással: az „anyag-, pénz- és megrendeléshiánnyal“. Hiszen jó szobor (plasztika) készülhet értéktelen, olcsó anyagokból, és megrendelés nélkül is (lásd Picasso papírszobrait). Fiatalokról lévén szó, a néhány kiállított szobor között aránytalanul sok a klasszikus portré, mely az eddigi művészeti eredményeket nem gazdagítja az új kor új emberének mondanivalójával. (A hasonlóság nem elegendő végcélnak...) Az átlagból Oto Bachorík márványból készült Zsuzsanna portréja emelhető ki, mely a szlovákiai szobrászművészeti hagyományok legértékesebb ágának (Rudo Uher és mások) a folytatója. A kisplasztikák közül elsősorban Peter Vrzala kiforrott stílusú, különös struktúrájú portréplakettjei figyelemre méltóak. A grafikák között is található néhány érdekes, egyedi alkotás. Közéjük sorolnám Milan Haščič két nagyméretű színes kőnyomatát (Fény, Súly). Szerzőjük eddigi kereséseinek mintegy a folytatásaként a fény, az idő, a tér, a súly és a mozgás kölcsönös kapcsolatait fürkészi, szinte matematikai lábjegyzetekkel látva el őket. A legjobb iparművészeti alkotások: Michaela Klimanová-Trizulja- ková eredeti megoldású faliszőnyege, Sorta Pavleová rámávál ellátott szövött „festményei“, Re- migia Litwinowiczová-Biskupská különböző anyagokból készült faliképé, Jana Červíková érzékeny dekorativizmussal, fejlett formaérzékkel kialakított kerámiadózái, Milan Gašpar öntöttüveg-tárgyai, Marcela Korkošová exkluzív ékszerei, melyeket ezüst és üveg kombinálásával hozott létre, valamint Kisóczy Katalin ötletes díszlet- és kosztümtervei. Ugyancsak figyelemre méltóak a fényképek. A legnevesebb fiatal fotóművészek alkotásaiból láthatunk itt vonzó válogatást. Kiemelném Anton Sládek zenészportréit, Ľubomír Stacho szociofo- tóhoz közelitő, de azt elmélyült pszichológiával meghaladó fényképeit, Jena šimková könnyed, gyakran a divattal kapcsolatos fo- tociklusát, Ján Striež fekete-fehér, Ján Polák színes, az üveg- és fém fényhatásaira, perspektivikus optikai hatásokra épülő fényképeit. A jövőre nézve, jó lenne, ha a fiatal képzőművészek még nagyobb teret, több alkalmat kapnának a kulturánk egészének fejlesztését szolgáló kísérletezéseik bemutatására, útkereséseik eredményeinek szembesítésére. Ez sokban elősegítené a tisztulást, ugyanúgy a fejlődésüket. A. GÁLY TAMARA Könyvvásári előzetes Negyven ország több mint 2000 kiadó- és kereskedelmi vállalata jelentette be részvételét a szeptember 10. és 16. között megrendezésre kerülő V. moszkvai könyvkiállitásra. Az előzetes információk szerint gazdag anyaggal képviseltetik magukat a szocialista országok és elhozzák legfrissebb kínálatukat a már hagyományos partnernek számító jelentős osztrák, francia, finn, spanyol, japán, amerikai és NSZK-beli cégek is. Minden ed- dignél nagyobb számban mutatkoznak be a fejlődő országok kiadóvállalatai. A vásárral egybekötött kiállítás célja: a népek közötti kulturális együttműködés elmélyítése, a békevágyat kifejező és a nemzetközi helyzet enyhülését szolgáló legjobb kiadványok népszerűsítése, a kiadók közötti munkakapcsolatok további szélesítése, továbbá a könyvexport és -import ösztönzése. A kiállítás a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójának, a nemzetközi ifjúsági évnek, a XII. Világifjúsági Találkozónak és a helsinki záródokumentum aláírása 10. évfordulójának a jegyében zajlik. A nagyszabású könyvseregszemlén két különkiállitást is szerveznek: „A könyv és a népek harca az atomháború ellen“, illetve „A könyv és az ifjúság problémái“ címmel. A legnagyobb kiállító természetesen a házigazda lesz. Az UNESCO adatai szerint a világon a legtöbb könyvet évtizedek óta a Szovjetunióban adják ki. A több mint 200 szovjet könyvkiadó évente 80 ezer különböző könyvet jelentet meg mintegy 2 milliárd példányban. A külföldi irodalom terjesztésében is az első helyet foglalja el a Szovjetunió. A kiadók évente több mint 100 országból származó 2000 kötetet bocsátanak közre több mint 160 millió példányban. (BUDAPRESS-APN) UJ FILMEK Európai történet (szovjet) Korunk legégetőbb kérdésével, a leszereléssel foglalkozik Nyikolaj Leonov forgatókönyvíró és Igor Gosztyev rendező ebben a filmben. A nyugat-európai országok politikai harcát az utóbbi években a demokratikus erőknek az a törekvése jellemzi, hogy megakadályozzák az amerikai rakéták európai telepítését. Erről tanúskodnak a film bevezető képsorai is, ameért egyet országa fegyverkezési politikájával, sót kifejezetten a leszerelést támogatja, addig a másik a fegyverkezésben az ország védelmi képességének megszilárdítását látja. E feszült légkörű választási kampányban csakhamar két újságíró is szerepet kap; olyan egyének ók, akik a tömegtájékoztató eszközök révén befolyásolhatják és formálhatják a közvélelyek Nyugat-Európa országainak béketüntetésein készültek, s azt mutatják, hogy az ott élő emberek többsége számára sem közömbös a világ sorsának alakulása. De a közvélemény befolyásolható, s hogy nem ritkán milyen tisztességtelen eszközökkel manipulálják a tömeget, éppen a fegyver- gyártó konszernek terveinek megvalósítása érdekében - erről szól ez a szovjet film. Egy meg nem nevezett nyugateurópai országban, a választásokat megelőző politikai pozícióharc idején játszódik az Európai történet cselekménye. A polgármesteri posztért folyó küzdelemben csak két jelöltnek van esélye; az addigi szociáldemokrata polgármesternek és ellenlábasának, egy nacionalista jelöltnek. Nézeteik, politikai magatartásuk különbözősége a legszembeötlőbben az amerikai rakéták telepítésének kérdésében nyilvánul meg. Míg az előbbi nem ményt. S a független, korrekt tévékommentátor és önkényeskedő kollégája meg is teszi ezt. Zsarolás zsarolást követ, fenyegetőzések, megfélemlítések, gyilkosságok sorozata következik. De a tisztességes újságíró nem hátrál meg, nem adja fel elveit, a fenyegetések sem tudják ót térdre kényszeríteni, s végül a tévé nyilvánossága előtt is határozottan elutasítja az amerikai rakétatelepítést és sikraszáll a békéért, szabadságért, demokráciáért. E politikai krimi - amely olyan ismert színészek közreműködésével készült, mint Vjacseszlav Tyihonov, Leonyid Filatov, Juozasz Budrajtisz, Tamara Akulova, a lengyel Beata Tyszkiewicz és Stanis- law Mikulski - izgalmasan, érdekes történetben mutat rá a haladó erők béketörekvéseire és azoknak a mesterkedéseire, akik a világot újabb katasztrófába akarják sodorni. Zord hegycsúcsok, félelmetes szakadékok, vad hegyi patakok, sodró erejű vízesések alatt, felett, között játszódik e francia kalandfilm meglehetősen lassan csordogáló története. Egy aranybánya elleni rablótámadásnak csupán három túlélője marad: Aldo és két indián bányász. Megvédték magukat, sót sikerült néhány aranyröggel teli ládát is elemelniük. S mivel osztozkodásról hallani sem akarnak, Aldo társait kijátszva egy kis csónakon megszökik a vagyonnal. De hiába, mert egy komor vízesés rajta is kifog: a ládákat elnyeli a folyam. Fölkeresi régi barátját, az egykori autóversenyzőt, aki egy baleset következtében megbénult. Aldo vétkesnek érzi magát Gérard balesetéért, s reméli, ha vissza- szerzi a ládákat, sikerül a tolókocsihoz kötött fiút meggyógyíttat- nia. Expedíciót szervez tehát a kincs kiemelésére. Rendkívüli nehézségek árán felszínre hozzák a ládák tartalmát. Persze, nem gyanítják, hogy a hegytetőről két komor indián figyeli minden mozdulatukat... Lino Ventura, a francia kalandfilm egyik főszereplője Két lövöldözés közé bő másfél óra önfeledt kacagás, vérszegény történet, a Sziklás hegység kanadai szakaszának csodálatosan szép látványa, s Lino Ventura, Claudia Cardinale és Bemard Giraudeau színészhármasának lagymatag játéka szorult. Jósé Giovanni író-rendező az ígéretes indítás után hamar kifulladt, tanácstalanságát bizonyítja, hogy filmjének nincs befejezése. (Ka- landfilmról lévén szó, furcsa a mese befejezetlensége). Igazi kaland, izgalom híján marad csak a táj szépsége.-ymÚJ SZÓ 4 1985. VIII. 20. Jelenet a szovjet filmből öt láda aranyrög (francia)