Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-04 / 155. szám, csütörtök

Nagyobb érdeklődést várnak Egy iskola, amelyről keveset tudunk Tíz esztendővel ezelőtt, az Ipolyságon (šahy) megszűnt tan­intézet jogutódaként kezdődött meg a magyar nyelvű tanítás a Lo­sonci (Lučenec) Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskolában. Az első érettségizők még a növény­termesztő-állattenyésztő tagozat­ban szereztek szakképesítést, né­hány éve azonban már csak nö­vénytermesztő képzés folyik az iskolában.- Nagy kár, hogy megszűnt az állattenyésztési szak, hiszen je­lenleg Közép-Szlovákiában egyet­len magyar tanítási nyelvű szakközépiskola sem foglalkozik zootechnikus-képzéssel - mon­dotta Tóbik László igazgatóhelyet­tes, aki annak idején a šafárikovói iskola igazgatójaként is szorgal­mazta már ennek létrehozását, de az soha nem sikerült. - Pedig a mezőgazdasági üzemekben nagy hiány van állattenyésztési középkáderekben, s jelenleg is sok képesítés nélküli zootechni- kus dolgozik. Nem egy esetben tapasztaljuk, hogy iskolánk vég­zett diákjai is - minden átképzés nélkül — az állattenyésztésben kapnak beosztást. Ez pedig sem a nagyüzemeknek, sem a pálya­kezdőknek nem kedvez. Iskolánk­ban a magyar nyelvű oktatás iránt az utóbbi időben megcsappant az érdeklődést; ennek okát abban látjuk, hogy a szakközépiskola évekkel ezelőtt ugyan Losoncra került, de a szakmunkásképző to­vábbra is Ipolyságon maradt, ahol szintén lehet szakérettségit sze­rezni, így arról a környékről, külö­nösen pedig a nagykürtösi (Veľký Krtiš) járásból évek óta alig-alig jönnek hozzánk fiatalok. Az idén is gondjaink voltak, hiszen csupán tizenegy felvételizőből „válogat­hattunk", s ez ugye, még egy osztály megnyitásához is kevés, (gy aztán a többi középiskolából kirekedt diákokkal töltjük fel a lét­számot. Ez pedig nem ideális helyzet! Szűkös válogatási lehető­ségeinket sajnos még az egyes járások megszabott keretszámai is kedvezőtlenül befolyásolják. Most is el kellett utasítanunk egy olyan tanulót, aki egyébként meg­felelt a követelményeknek, csak azért, mert abból a járásból töb­ben jelentkeztek a megszabottnál. Jelenleg a magyar osztályokban százan tanulnak, s ezt a szintet szeretnénk tartani a jövőben is. Néhány pedagógussal és diák­kal beszélgetve ezután betekintést nyerhettem az iskola magyar taní­tási nyelvű tagozatának életébe, hétköznapjaiba. Petro György, a II. N osztályfőnöke.- Nyolc éve tanítok a iskolában gépészetet, amely egyike a köz­kedvelt szaktantárgyaknak. És nemcsak azért, mert néhány jár­mű és mezőgép kezelésére már a második évfolyam végén jogo­sítványt szerezhetnek tanulóink, hanem mert ók maguk is érzik, hogy ez a szak ma már meghatá­rozója a mezőgazdasági terme­lésnek. A szakgyakorlat egyéb­ként a tanterv szerves része, s fo­lyamatos, tehát a nyári időszak­ban sem szünetel. Pihenésre nincs nagy lehetőség, hiszen az iskolához egy négyszáz hek­táros tangazdaság is tartozik. Mondanom sem kell, hogy ott min­den évszakban akad elfoglaltság, s a munka dandárját a mi diákjaink végzik. A termelőmunka mellett persze a munkaszervezés, az irá­nyítás fortélyaival is megismer­kednek. Egy tanuló általában heti 5-6 órát dolgozik a földeken, a tanműhelyekben vagy a tanistál­lókban. A közel háromszáz hek­tárnyi szántóterületen főként kalá­szosokat, hüvelyeseket, silókuko­ricát és egyéb takarmányfélét ter­mesztünk, hogy a mini állatte­nyésztés igényeit egész évben ki tudjuk elégíteni. Minden munkafo­lyamattal így sem ismerkedhetnek meg tanulóink, ezért a környező földműves-szövetkezetekkel és állarfii gazdaságokkal is van együttműködési szerződésünk. Kedvezőek a lehetőségek ná­lunk az iskolán kívüli tevékeny­ségre és a sportolásra is. A közép­iskolák szakmai vetélkedőjén rendszeresen részt vesznek tanu­lóink, s nem egy alkalommal beke­rültek a kerületi, sőt az országos döntőbe is. A felszereltségre sem panaszkodhatunk, adottak tehát a sokoldalú fejlődés lehetőségei, tanulóink közül sokan élnek is ez­zel, s itt azokra gondolok, akik tanulmányaikat tovább folytatják. Szinte minden évben eljutnak né- hányan a nyitrai (Nitra) Agrártudo­mányi, vagy a kassai (Košice) Ál­latorvostudományi Főiskolára, sőt akadt már a magyar tagozatnak olyan tanulója is, aki külföldön folytathatta tanulmányait. Hogy a jövőben vajon lesz-e folytatása ennek a szép hagyo­mánynak, arról a másodikosok egy csoportjával beszélgettem ta­náraik társaságában. A társaságban Fürjes Lajos az egyetlen fiú, most éppen intőt ka­pott, s ez osztályfőnöke szerint nem jellemző rá, mert komoly ma­gaviseletű, jó tanuló.- Feltétlenül javítani szeretnék magyar nyelvből, s remélem, a többi tantárgyból sem lesz rám panasz, hiszen a szaktantárgyak kifejezetten érdekelnek. Ma sem bánom, hogy ezt az iskolát válasz-' tottam, mert úgy érzem, jól felké­szít az életre. Mi tagadás, már alig várom az érettségit, hogy utána a termelőmunkában hasznosít­hassam mindazt, arpit itt tanultam. Egyelőre nem foglalkoztat a to­vábbtanulás gondolata, de hát az még messze van. Szüleim Köve­csesen (štrkovec) élnek és a králi földműves-szövetkezetben dolgoz­nak; én is ott szeretnék bizonyí­tani. Bolyos Bianka a közeli Panyi- darócból (Panické Dravce) jár be.- Az alapiskolában, amikor pá­lyát kellett választani, mindjárt ide jelentkeztem, eszembe sem jutott, hogy esetleg más szakközépisko­lában próbálkozzam. Sok lánytól eltérően ugyanis nagyon vonzó­nak, változatosnak találom ezt a szakmát. Talán mert vidéki va­gyok. Ha van egy kis időm, na­gyon szívesen tartózkodom a sza­badban, segítek a kertben és a ház körül. Ami a tanulást illeti; kezdettől fogva nincs különösebb nehézségem, mert a szaktantár­gyakat és a nyelveket is szeretem. Hogy az itt szerzett ismeretekkel mennyire boldogulok a termelés­ben, esetleg a főiskolán, az majd kiderül. Bodnár Adrienn losonci lány.- A pályaválasztás nem kis gondot okozott számomra, vala­hogy nagyon határozatlan voltam. Látva tanácstalanságomat, egy­kori pedagógusaim a mezőgazda­sági szakiskolát javasolták, s nem bántam meg, hogy rájuk hallgat­tam. A tanyanyag érdekes és vál­tozatos, viszonylag könnyen elsa­játítható, mert a tanultakkal a leg­több esetben a gyakorlati munká­ban is találkozunk. Molnár Gyula, az üzemszerve­zés és az állattenyésztés tanára.- Nagyon örülünk, hogy eljött hozzánk, mert olykor az az érzé­sünk, iskolánkról a pedagóguso­kon és pályaválasztási felelősö­kön kívül talán nem is tudnak. Pedig munkánkért, eredményein­kért nem kell szégyenkeznünk. Persze, gondjaink is akadnak. A legnagyobb, hogy alig vannak magyar nyelvű szakkönyveink, pedig minden évben ígéretet ka­punk az illetékesektől. A másik - s ezt az igazgatóhelyettes is említette - az állattenyésztési szak hiánya. Ha nem lehet külön zootechnikai képzést létesíteni, célszerű lenne, ha a szakokat évenként váltogatnák. Ehhez isko­lánkban adottak a személyi és a tárgyi feltételek, arról nem is beszélve, hogy a termelőüzemek­ben egyre nagyobb a kereslet az állattenyésztők iránt. Márpedig vé­leményem szerint az iskolai kép­zésnek e téren is a gyakorlathoz, az élethez kellene igazodnia. Ez a losonci szakközépiskola pedagógusainak a kívánsága. Közreadjuk, abban a reményben, hátha segíthetünk... HACSI ATTILA A MOSZKVAI KONZERVATÓRIUM ALAPÍTÓM Százötven éve született Nyikolaj Rubinstein A zseniális művészek ritkán jó pedagógusok. Ók másra hivatot­tak, idejüket és energiájukat az alkotómunka köti le. Ám életraj­zukban ott szerepel annak a mes­ternek a neve is, akitől tudásuk alapjait szerezték, Ezek a meste­rek a művészek közkatonái, nevü­ket jobbára csak azok ismerik, akik behatóan foglalkoznak a nagy tanítvány életművével. Még mos­tohábban bánik az utókor azokkal, akik lelkes szervező munkájukkal vagy egy intézmény létrehozásá­val adtak lendületet egy-egy mű­vészeti ág kibontakozásához, fej­lődéséhez. Nyikolaj Rubinsteinrői alig tíz sorban emlékeznek meg a zenei lexikonok, míg bátyjának, Anton Rubinsteinnek egész fejezetet szentelnek. Az idősebb fivér Liszt után a 19. század elismerten leg­nagyobb zongoraművésze volt, aki zeneszerzőként is jelentős si­kereket aratott. A hat évvel fiata­labb Nyikolaj, bár ugyanolyan kö­rülmények között nevelkedett, ugyanazoknál a neves mesterek­nél tanult, s zongorajátéka veteke­dett bátyjáéval, sosem szerzett olyan hírnevet, mint ó. Anton Ru­binstein rendkívül mozgékony, ru­galmas egyéniség volt, nem hi­ányzott belőle a vállalkozó kedv és a becsvágy sem.- öccse vajmi ke­veset örökölt ezekből a tulajdon­ságokból. A két testvér művészi eszményei, az orosz zenei életről alkotott elképzelései azonban azonosak voltak. Mindketten nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy szakszerű zeneoktatást teremtse­nek a cári birodalomban, s ezzel kiépítsék azt az utat, amelyen ha­ladva Oroszország is elfoglalhatja majd helyét az európai zeneélet közösségében. Hogy erre milyen nagy szükség volt, bizonyítja azt a tény, hogy az akkori kortárs orosz zeneszerzők között jóformán egy sem akadt, akinek szakszerű zenei képzettsé­ge lett volna. Ez az állapot az orosz múzene sajátos helyzetéből fakadt. Az az elszigeteltség, amely a 17. századig távol tartotta Oroszországot a nyugat-európai hatásoktól, okozta, hogy az orosz múzene későn indult fejlődésnek. Nyugati zene először Nagy Péter udvarában csendült fel. Később, Anna, Erzsébet és Nagy Katalin alatt az olasz muzsikusok szinte elárasztották a cári udvart. Az első orosz zeneszerzők, mint Volkov (1729-1763), Fomin és a Titov- testvérek, gazdag műkedvelők voltak, akik noha tettek néhány bátortalan kísérletet az orosz népi melódiák felhasználására, a be­vált olasz mintákat követték. Az első, teljes mesterségbeli tudással rendelkező, tehát nem dilettáns orosz zeneszerzők, Bortnyanszkij (1751-1825) és Bereszovszkij is olasz mestereknél tanultak, s mű­veik is ezt a hatást tükrözték. Az olasz zene hegemóniája csak Glinka fellépésével tört meg. Glin­ka maga is Olaszországban tanult, majd Berlinben, ahol egy kiváló pedagógus. Sigfried Dehn (akinél később a Rubinstein-fivérek is ta­nultak zeneszerzés-elméletet) azt tanácsolta neki, hogy írjon orosz muzsikát. Glinka halhatatlan érde­me volt, hogy az orosz népzene sajátosságaiból kiindulva s arra építve, az orosz zenét a szakadat­lan fejlődés irányába lendítette. Ám az orosz professzionalista zenei élet és az alapját képező magas szintű zenei oktatás meg­szervezése még mindig váratott magára. Ebben a hatalmas fel­adatban vállalt oroszlánrészt Nyiko­laj Rubinstein. Míg bátyja Pétervá- rott létesített pezsgő zenei köz­pontot és alapított 1862-ben kon­zervatóriumot, ó az akkor jóval provinciálisabb, zenei hagyomá­nyokkal alig rendelkező Moszkvá­ban tette ugyanazt. Amikor 1866- ban létrehozta a moszkvai konzer­vatóriumot, mindössze harminc­egy éves volt. Élénk kapcsolatot tartott fenn a kor kimagasló művész- egyéniségeivel, szűkebb baráti köréhez tartozott Csajkovszkij és Osztrovszkij. Jómaga élete végéig a konzervatórium igazgatójaként működött. Zongoratanítványai kö­zül olyan hírességek kerültek ki, mint Tanejev, Siloti és Sauer. A Rubinstein-fivérek által alapított két konzeratórium idővel két, szel­lemében, célkitűzéseiben egy­mástól élesen eltérő iskolává ala­kult. Noha mindkét fivére a német zenei iskola Schumann-Mendels- sohn iránya hatott döntómódon, s ezt a szellemet honosították meg az általuk vezetett intézetben is, ez a hatás csak Pétervárott érvé­nyesült hosszabb ideig. A pétervá- ri konzervatórium volt az akadé- mizmus fellegvára, Csajkovszkij és Rimszkij-Korszakov működé­sének színhelye. Hogy a moszkvai iskola újszerű törekvéseivel szem- benállt ezzel a stílussal, éppen Nyikolaj Rubinstein legkiválóbb ta­nítványának, s a konzervatórium igazgatójaként utódjának, Szergej Tanejevnek volt köszönhető. A nagy tanítvány még első kézből adhatta át saját neveltjeinek, töb­bek között Szkrjabinnak, Rahma- ny/novnak és Prokofjevnek azt, amit Nyikolaj Rubinsteintól tanult. Szkrjabin később szintén tanított a moszkvai konzervatóriumban, továbbadva azt, amit a Rubinste- in-tanítvány Tanejevnél sajátított el. Ez a hagyománytisztelet és folyamatosság jellemzi ma is a Nyikolaj Rubinstein alapította, immár világhírű moszkvai konzer­vatóriumot, amely annyi ragyogó muzsikussal ajándékozta meg a zenei világot. VOJTEK KATALIN K lapfényes péntek délután. A Mold­/V va jobboldali rakpartján, a Pa- lacký híd alatt, a kikötőben egyre nő a tömeg. A Hradzsin, a sztrahovi kilátó, a visegrádi templom tornyai is mintha közelebb hajolnának. Tehertaxin zongo­rát hoznak. Majd innen-onnan, többnyire gyalogosan a zenészek is megérkeznek. Életvidám, energikus féďiak, a huszadik és a hatvanadik születésnap között. A kü­lönböző hangszereken vakítóan szikrázik a nap. Trombiták, kürtök. Utolsó simítá­sok a bama-lila selyem mellényen. El­kezdődik a hétvégi dzsesszmaraton, föl­hangzik a dixieland. Néhány galamb röp­pen föl a sétányról. Besegít a hajósíp is. Csillogó szemek, egy perc mámor, gond­talanság - vastaps. A rakparti koncertet dzsesszes séta­hajózás követi. Nagyot tülkölve elindul a hajó, mint a század elején, az afrikai négerek ritmusvilágát, a fehér bevándor­lók zenéjét és az amerikai négerek ér­zésvilágát sajátosan ötvöző jazz, hogy meghódítsa Európát - esetünkben Prá­gát. Nosztalgia. A klasszikus dzsessz II. szalonjának nyitómozzanatai a kezdete­ket idézik. . . . % A dzsessz bölcsője a századfordulón New Orleans, forrása három kontinens, hazája az egész világ. Európai meghono­sodása a húszas és a harmincas évekre tehető. Az indulás nehézségei után gom­bamódra szaporodnak az európai együt­tesek. Párizsban, Londonban, Frankfurt­ban, Barcelonában és Moszkvában létre­A szinkópa ritmusában Hangulatkép egy prágai dzsesszfesztiválról jönnek az első dzsesszintézmények, -is­kolák. 1928-ban Molnár Ákos Jazz band címmel könyvet ír a műfajról.. A dzsúsz csehországi útjának első je­lentős állomása egy cseh-osztrák együt­tes, a Salonkapelle Hladish kezdemé­nyezése: a zenészek Liszt II. Magyar rapszódiájából a ragtime^ ritmusában ké­szítenek felvételt. De az igazi kezdet Jaroslav Ježekhez fűződik, akinek neve a későbbiekben a világ legrangosabb zenészei között szerepel. Saját zeneka­rával, de mindenekelőtt saját szerzemé­nyeivel megteremti a műfaj cseh alapjait. Az ävantgardísta törekvések másik nagy egyénisége, E. F. Buri^n is a lüktető ritmus bűvöletébe kerül. Az 1928-ban megjelenő könyve, a Jazz, a műfaj elmé­leti alapjait fogalmazza meg a cseh kö­zönség számára. A negyvenes években Prága Európa egyik legjelentősebb dzsesszközpontja. 1938-ban alakul Karéi Vlach zenekara, 1940-től működik Gustav Brom együtte­se. A felszabadulás óta eltelt negyven esztendő a dzsessz csehországi útjának eddig legjelentősebb szakasza. A műfaj számtalan új irányzattal bővül, megjele­nik a modem változat: az elektronikus hangszerek betörnek a dzsessz világába is. Prága mellé egyre inkább fölzárkózik Bratislava. Fesztiválok és egyéb rendez­vények gyakran adnak otthont a világ legjelentősebb muzsikusainak is. Ugyan­akkor a hazaiak is betörnek a világ élvo­nalába. A csehszlovák dzsessz ma világ­márka. A II. nemzetközi dzsessz-szalon szombaton és vasárnap a Julius Fučík Művelődési és Pihenóparkban folytató­dik. Az időjárás kedvez a rendezvénynek - a koncertek egyidőben hat szabadtéri színpadon folynak. A hazai résztvevők, a Jazz Fiddlars, a Steamboat Stompers, A Prágai Dixieland Jitka Vrbovával, az Eredeti Prágai Szinkopikus Zenekar Ondrej Havelkával, a pferovi Akadémie Jazz Band, a slaný-i Old Timers, a Senior Dixieland Éva Olmerovával: mind-mind csupa kiválóság. A fölhangzó dixieland, ragtime, blues, swing - a klasszikus dzsessz hagyományos irányzatai - az előadó együttesek földolgozásában sajá­tos hangzást kapnak. Vasárnap Szlová­kia képviseletében a Revival Jazz Band Bratislava Peter Lipával mutatkozik be. A legjobb hazai bluesénekesünk előadá­sában elhangzó Gershwin-mű, a Sum­mertime akár a rendezvény szimbóluma is lehetne: nyáridő, emberközelség, egy cseppnyi világfájdalom - napsütés. A külföldi dzsesszéletet ezúttal a bolgár Swing Dixie Band Gabrovo, az angol Steve Lane’ Famous Southern Stompers és a holland Hot Dogs Almelo képviseli. A zenészek a rekkenő melegben is a ma­ximumot nyújtják. A zene nemzeti sajá­tosságokkal telítődik. A gyerekek szórakoztatásáról sem fe­ledkeztek meg a rendezők. A szabadté­ren fölállított bábszínház műsorának kí­sérőzenéje - mondani sem kell - ugyan­csak dzsessz. S ha valaki netán nem tudna ellenállni a lábakat és szíveket bizsergetó ritmus­nak - ám legyen - a blues és charleston műfajokban megrendezett táncverseny kielégítheti ez irányú vágyait is. A programban mindkét napon felvonulás is szerepel. A menet élén piros miniszok­nyába öltözött csinos lányok haladnak. Kezükben ide-oda jár a buzogány. Őket az I. Prágai Egyesült Jazz-zenekar mu­zsikusai követik. Többen csatlakoznak, egyre nő a zeneszőtte emberfürt. Vasár­nap a holland zenekar tagjai is csatlakoz­nak a felvonulókhoz. A szimpatikus hóri- horgas tubást és társát, az alacsony termetű trombitást a fölvonulás végén nem engedi távozni a köréjük fonódó emberkoszorú. Nem tudnak ellenállni a lelkes kérésnek: a furcsa hangszerelé- sű szólójuknak nagy sikere van... A ztán az esti gálaműsoron mind /i együtt vannak. Fönn a színpadon a bolgár, angol, holland, szlovák, cseh; lenn a nézőtéren a még ennél is nemzet­közibb nézősereg. Egyszerre dobbannak a lábak, a szinkópa ritmusa közelebb hozza a különböző nyelvű, színű embe­reket. Jövőre is eljövünk. GÁL JENŐ ÚJ SZÚ 6 1985. VII. 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom