Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-12 / 162. szám, péntek

Nézi Ön az URH-kocsival című műsort? H a igen, akkor bizonyára ér­dekelni fogja az a könyv, amely a napokban jelenik meg Pod svetlom Majáka (szabad for­dításban: Az URH-kocsi fényé­ben) címmel. Szerzője - dr. Ján Veselovsky őrnagy, a ma már köz­ismert műsorvezető és publicista, a katonai és honvédelmi televíziós műsorok bratislavai főszerkesztő­ségének főszerkesztő-helyettese - ismerős és kevésbé ismerős szomorú történeteket tár olvasója elé. Az 1976-1983 közötti évek­ben már találkozhattak a nézők ezekkel az esetekkel az URH- kocsival cimü magazinban és más hasonló tévéműsorokban, egyben ki is fejthették a velük kapcsolatos álláspontjukat. A szerzőnek valóban sikerült jó irodalmi színvonalon feldolgozni egész sor érdekfeszitő esetet, melyek rendőri kivizsgálások tár­gyai voltak. Megpróbálta ábrázolni az esetek rekonstruálásában részt vevő televíziós forgatócsoportok munkáját, és ami talán a legfonto­sabb, nem rekedt meg a bűncse­lekmények felszínes leírásánál, hanem igyekszik meggyőzni olva­sóját, hogy semmilyen súlyos bűn- cselekmény nincs, amely ismeret­len maradna a nyilvánosság szá­mára, és hogy sokáig egyiket sem lehet eltitkolni. Első pillantásra úgy tetszhet, hogy az efféle témák feldolgozá­sán érződik az olcsó népszerű­ségre, szenzációkeltésre irányuló törekvés. Ez egyáltalán nincs igy, mert a szerzőt nem a népszerűség érdekli, amelyet a szomorú törté­netek előadásával szerezhetne magának, hanem mindenekelőtt az a célja, hogy óvatosságra intse olvasóját, ráirányítsa figyelmét a felelősségre mások haláláért, amely ugyan megtörtént, de nem kellett volna megtörténnie, ha a bűncselekmények feltárásához és megelőzéséhez következete­sen, emberi módon viszonyulunk. Lássuk például két lány sorsát a Dve mŕtve ženy za plotom (Két halott nő a kerítés mögött) cimü történetben. A lányok túlságosan nagy árat fizettek meggondolat­lanságukért. Egy ismeretlen fiatal­ember meghívja őket, ünnepeljék meg közösen, hogy új lakást ka­pott. Bár úgyszólván semmit nem tudnak róla, elfogadják a meghí­vást. Mi több, az alkohol hatása alatt éjszakára is ott maradnak a fiatalembernél, aki aztán igy könnyen, hidegvérrel végrehajt­hatta gyilkos tervét. Hogy mi min­dent okozhat az emberi közöm­bösség és felelőtlenség, azt bizo­nyítja a következő eset. Lényegé­ben művelt fiatalemberek követtek el bűntettet az orvostanhallgató Ľudmila ellen. Több tanú határo­zottan állította, hogy utoljára az internátus diszkójában látták a lányt, és hogy látták őt várakozni az egyik megállóban. Egyszer csak megállt mellette egy autó, leoltott lámpákkal, majd kiugrott belőle két férfi, akik erőszakkal beráncigálták Ludmilát a kocsiba. Bár kért, kiabált segítségért, senki nem volt hajlandó segítő kezet nyújtani neki. Mily kevés elegendő lett volna, hogy ne történjen meg a szerencsétlenség?! Ha valaki felhívja az ismert 158-as számot, lehet, hogy az autó a gyilkosokkal nem jutott volna el Bratislaván kí­vülre, addig a házig, és később addig a Kráľová község melletti patakig. A jövő orvosnői egyikének ki­aludt fiatal élete, öt év ke­mény munkája, vagy ahogy a szerző írja, sziszifuszi erőfeszí­tése kellett ahhoz, hogy össze- gyűjtsék a bizonyítékokat, ténye­ket és leleplezzék a gyilkosokat. Sőt, néhány információt külföldön kellett szerezniük a Nemzetbizton­sági Testület tagjainak. Az emigránsok megvásárolható- ságának, a szocialista Csehszlo­vákiával, s általában a szocializ­mussal szembeni közönyüknek a problémaköréről három történet szól, melyek kötődnek egymás­hoz. Világosan beszélnek arról, hogy egyedül a szocializmus az igazi humánus társadalmi rend- ázer. Nem engedjük, hogy bárki is becsmérelje, és mindenkor meg fogjuk védeni. Hogy egyedül a szocializmus az igazságos tár­sadalmi rendszer, arról nem egy állampolgárunk meggyőződött, aki illegálisan hagyta el a köztársaság területét. Különösen keserűen emlékezik a „megálmodott“ Nyu­gatra Jozef Sofčák ,,a Živý kont­raband (Az élő kontraband) című történet főszereplője“. A „megál­modott“ Nyugaton saját maga jött rá, hogy ,, mindent elveszített. A szerelmét is. Otthon büntetés várja. De mi az a börtönbüntetés ahhoz képest, hogy már soha- soha nem láthatja kedvesét. Hányszor próbálta ót rábeszélni, hogy menjenek együtt Nyugatra. Ott fényesebben süt a nap, ké­kebb az ég. Tele vannak az üzle­tek, az emberek kedvesek. Sok­sok pénzük lesz“. Ezek a szavak valóban nem igényelnek kommen­tárt, mert mindenki, aki elárulta hazánkat, előbb vagy utóbb rájött, hogy végzetes hibát követett el, amelyet csak nagyon nehezen hozhat helyre. Sajnos, hogy csak keserű tapasztalatok után nyilat­koznak szinte valamennyien ha­sonlóképpen, mint Jozef Sofčák: ,, Gyűlölöm őket, ha tudnák, meny­nyire gyűlölöm őket... A legszíve­sebben maradnék itt a börtönben, egész a halálomig. Nem akarok szabadulni“. A könyv szerzője eb­ben az esetben is keres kiutat és megemlíti, hogy ,,az illúziók szét­tört (csalóka - J. P. megj.) pohará­nak képét nehéz eredeti formájá­ban megmutatni". Ezekkel a sza­vakkal dr. Jozef Veselovský min­denekelőtt a fiatalokhoz szól, akik meggondolatlan cselekedeteikkel nemcsak önmaguknak árthatnak, hanem főként legközelebbi hozzá­tartozóiknak: szülőnek, feleség­nek, gyerekeknek, testvéreknek. Ahogy Stano barátnőjének esete is bizonyítja. Az ő sorsa ugyan­csak alkothatná egyik fejezetét az említett könyvnek. Szavai - az élet kemény realitása, a könyörtelen valóság, amelynek minden anyá­ban hasonló érzéseket kell kiválta­nia, mint amilyeneket a többszörö­sen büntetett Stano barátnője, a jövendőbeli édesanya élt át. El­mondta, hogy Stanóval találkozott a bíróságon, ,,Néztem ót, amikor a biró olvasta az ítéletet. Hat év. A földre nézett. És én a gyerekre gondoltam, akinek néhány héten belül meg kellett születnie... Nem­egyszer gondolok arra, megmond­jam-e valamikor is a gyermekem­nek, hogy ki az apja. Szeretném, ha becsületes ember lenne a fiam­ból. De mi lesz, ha egyszer meg­tudja, hogy bűnöző az apja. Félek attól a pillanattól.“ És így idézhet­nénk tovább sok más csalódott ember életét, akik nem szere­pelnek a könyvben. É rtékelni kell a szerzőnek azt a törekvését, hogy nem­csak a tévéműsorban bemutatott tényanyagnak szentel figyelmet, azon is eltöpreng, hogyan kell kö­zeledni a kisiklott életekhez, akik­nek törvényszerűen vezet az útjuk javító-nevelő intézetekbe. Jó iro­dalmi színvonalon megpróbál rá­mutatni arra, hogy a szocialista társadalom azok előtt sem zárja be a kapukat, akik bűncselekményt követtek el, és bűnhődniük kell érte. A szerző azonban nem igyekszik idealizálni vagy megszé­píteni az SZSZK javító-nevelő in­tézeteiben levő körülményeket. Olyannak ábrázolja azokat, ami­lyenek. Csak következetesen fi­gyelmeztet arra, hogy ezek az in­tézetek objektív szükségszerűség­ként léteznek. Ez a szükségszerű­ség törvényes kifejezője azoknak az ok-okozati összefüggéseknek, amelyek a lakosság egy bizonyos csoportjának a részéről történő er­kölcsi és jogi normák megsértésé- vö^keletkeznek. A Maturanti za mrežami (Érettségizők a rács mö­gött) cimű elbeszélésben az egyik fiatal börtönlakó bánatos szavait olvashatjuk: ,,Szomorú vagyok, nagyon szomorú, a mama miatt. Csak itt tudatosítom, hogy mennyi mindent tett értem“. A saját gyerekükhöz becstele­nül és embertelenül viszonyuló anyákról két történet szól. Mind­kettő töprengésre késztet bennün­ket - hát ilyesmi is lehetséges a mi társadalmunkban? Megtörténhet, hogy egy anya a saját újszülött gyermekét a folyóba dobja? Em­bert, aki segíthetett volna építeni szép hazánkat, aki végül is nem kéredzkedett erre a világra és mégis... Vagy milyen az az anya (ha egyáltalán lehet anyának ne­vezni), aki képes a saját gyerme­két annyira kínozni, hogy a rosz- szultápláltság következtében vé­gül is meghal? Vannak érzelmei az ilyen nőnek? Tulajdonképpen miben rejlik a lényegük az ilyesfaj­ta bűncselekményeknek? Miféle emberek, akik ilyen embertelen tettre szánják el magukat? Bonyo­lult kédések ezek, amelyekre ugyan a könyv szerzője nem vála­szol, de az olvasó elé tárja őket, mint elrettentő tényeket, mint ve­szélyes valamit, ami az egész tár­sadalom részéről megérdemli a megvetést és ítéletet. S orolhatnánk tovább az ese­teket, amelyeket elemezve és igazi valójukban mutat be a könyv szerzője. Részletezhet­nénk is őket, de nem tesszük, hogy az olvasó saját gondolatai­nak, véleményének is hagyjunk teret. Sajnos, vannak közöttünk olyanok, akik valamiképpen még mindig nem akarják megérteni, hogy a társadalmi érdek fölötte áll az egyéni érdeknek. A szerző újabb lehetőséget kí­nál a számunkra, hogy elgondol­kozzunk önmagunkról. Arról, hogy mit adok a társadalomnak, és mit veszek el tőle. Hogy a könyv szer­zőjének sikerült-e legalább rész­ben egyfajta egészséges nyugta­lanságot ébresztenie mindazzal kapcsolatban, ami fékezi társadal­mi előrehaladásunkat, annak el­döntését az olvasóra bízzuk. A lé­nyeg az, hogy hézagpótló mű szü­letett, mely egészen bizonyosan természetszerű érdeklődést vált ki mindnyájunkban. Reméljük, hogy már a közeljövőben hallunk a szerző további eredményeiről, amelyek újabb megnyilvánulásai lesznek a szocialista erkölcs to­vábbi fejlesztése és erősítése iránti személyes elkötelezettségé­nek. DR. JOZEF POLAKOVIČ, a tudományok kandidátusa Győzelmes út NEMZETKÖZI PLAKÁTKIÁLLÍTÁS A békéért, a humanizmusért, a nukleáris háború ellen - ennek a jelszónak a jegyében hirde­tett plakáttervezói pályázatot a moszkvai Plakat kiadó és más szovjet intézmények. A pályázatra a világ 51 országából mintegy 4000 alkotás érkezett be, melye­ket nemzetközi zsűri bírált el. Érté­kelésük alapján kiállítási anyag készült a legjobb plakátokból. Ez májusban Prágában és Berlinben került közönség elé a felszabadu­lás 40. évfordulójának tiszteletére. Ezekben a hetekben Bratislavá­ban, a Szlovák Nemzeti Galériá­ban látható, a címe Győzelmes út. A válogatást szlovák képzőművé­szek hasonló tematikájú alkotásai egészítik ki. A tárlat anyaga megfelel a jel­szóban megfogalmazott eszmé­nek, nagy részük szöveg nélkül fejezi azt ki. Az első plakátok a győzelmet ünnepük, vagy a má­sodik világháború utolsó idősza­kához kötődnek, emlékeztetve a borzasztó eseményekre. Utánuk az egyik első díjjal kitüntetett szovjet plakátsoro­zat következik, mely kilenc darabból áll, fényképdokumentu­mok felhasználásá­val idézve meg a le­nini békepolitikát. Egész sor alkotás foglalkozik a Japán­ban ledobott atom­bombák tragikus kö­vetkezményeivel. Itt érthetően a japánok tűnnek ki plakátjaik­kal, kifejezve a túlé­lők tiltakozását, drá­mai erővel. Az ugyancsak első díj­jal kitüntetett Nemet a háborúnak című plakáton a szöges­drót struktúrájában nukleáris robbanó­fejek. Két plakáton is látható az atombom­ba robbanásának pontos idejét megö­rökítő óra, érzékel­hető az a pillanat, amikor megszűntek működni. A két alko­tás közül az egyik harmadik díjat nyert. Rémült gyermekarc, tágra nyílt szem az Anyuka, félek című plakáton, mely második dijat ka­pott. Az atomháború fenyegető veszélye ellen szól a szintén első díjjal kitüntetett Kenyeret igen, ha­lált nem! című NDK-plakát is. Szí­nes fénykép alkalmazásával ké­szült, egyszerű, ötletes szimboli­kával; az „atomgombát“ búzaka­lászokból formálta meg a szerző. Ugyanez a motívum szerepel két szovjet plakáton, az „atomgom­bát“ ecset törli le az égről, a mási­kon emberi kéz bombázógépek sötét raját. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a Békét, humaniz­must című lengyel munka, mely a harmadik díjat nyerte el. Több plakát szerzője fejezi ki a bolygónk iránti szeretetét, illetve aggodal­mát a holnapi sorsa miatt. Puritán eszközökkel készült az a plakát, melyen egy glóbusz látható, Ich liebe Dich szöveggel. Egy bolíviai plakáton tojás alakban megjelenő földgömb, héját azsúrszerűen törik át az egyes világrészek, jelezve, hogy Földünk igenis törékeny, ha rossz kezekbe kerül, bármely pil­lanatban összeroppanhat. Az egyik magyar plakát tervezői a közismert angol WAR (háború) szócskát vitték fel a papír üres felületére, az A betű az atomraké­ták robbanófejének alakját idézi. Több alkotás a világbéke szük­ségességéről beszél. A túl gyak­ran alkalmazott és közismert bé­kegalamb motívumot (sok munkát éppen ennek az egyhangú alkal­mazása miatt hagytak ki a váloga­tásból) a japánok eredeti módon, rájuk jellemző finom dekorativitás- sal stilizálták. A Varázsló és bű­vész vagy című plakáton egy bű­vész fehér galambokkal zsonglőr­A. Zijajev - T. Sahtarova: Mentsük meg bolygónkat ködik. A mexikói pályaművek jel­legzetes technikával, klasszikus fametszetek felhasználásával ké­szültek, megőrizve a mexikói gra­fika nemzeti sajátosságait. Srí Lanka is az európai hagyomá­nyoktól eltérő felfogásban alkotott munkákkal van jelen a tárlaton, akárcsak a kubaiak, akik színpom­pás műveket küldtek be a pályá­zatra, amelyben hat cseh alkotó is részt vett. A tárlatot kiegé­szítő szlovák plakáttervezók al­kotásai között ott láthatók Ľudovít Hečko plakátjai, aki e téren a leg­foglalkoztatottabb művészek közé tartozik nálunk. A kiállítás július végéig tekinthe­tő meg. A. GÁLY TAMARA A moszkvai filmfesztivál a mai nap­pal már múlt időbe került; a késő esti órákban a zsűri Szergej Geraszimov elnökletével eredményt hirdet, s ezzel véget ér a kéthetes nemzetközi sereg­szemle, melynek mottója - a korábbi találkozók hagyományaihoz kötődve - most is így hangzik: A filmművészet humanizmusáért, a népek közötti bé­kéért és barátságért. S ez azt jelenti, hogy a film hozzásegíthet az egymás iránti megértés új minőségéhez, ahogy azt Mihail Gorbacsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára is hang­súlyozta a fesztivál résztvevőihez inté­zett üdvözletében: csakis kollektív erő­feszítésekkel képzelhető el a nehézsé­gek orvoslása; háború és fegyver nél­küli világ lenne az ideális és az igazi, humanista filmművészet ezt az eszmét szolgálja. A fesztivál méreteit jellemzi, hogy az idén 107 ország és több nemzetközi szervezet képviselteti magát Moszkvá­ban; a vendégek és filmkereskedók száma 1200 körüli; a szekciókban több mint félezer filmet vetítenek. Külön so­Eredményhirdetés előtt A csehszlovák versenyfilm sikere rozat idézi az elmúlt negyven esztendő háborús filmjeit. A nagy honvédő hábo­rú, pontosabban az egyik legnagyobb ütközet a témája a szovjet-csehszlo­vák közös vállalkozásban készült film­nek, A moszkvai csatának is, amelyet versenyen kívül vetítettek két részben. Jurij Ozerov nagyszabású munkájának bemutatása eseményszámba ment a fesztiválon; a találkozó résztvevői elismeréssel szóltak a történelmi re­konstrukció hitelességéről, a tömegje- lenQtek látványosságáról, a mérhetet­len fizikai és szellemi pusztítás meg­győző ábrázolásáról. Nagy várakozás előzte meg Elem Klimov Menj és láss című alkotását is, amely a játékfilmek versenyében a szovjet filmművészetet képviseli. Akik látták a filmet, sokáig nem tudtak szabadulni a hatása alól - olvashatjuk a fesztiválról tudósító lapokban -, s a kritikusok úgy emlegetik Elem Kli­mov munkáját, mint a nagydíj egyik komoly esélyesét. A mű története a má­sodik világháború idején, Belorussziá­ban játszódik, egy kis faluban, amelyet a németek - a csehszlovákiai Lidicé- hez és a francia Oradourhoz hasonló­an - a földdel tettek egyenlővé. A ren­dező minden pátosztól mentesen az emberi szenvedés megrázó képsorait villantja föl, az értelmetlen pusztításról, pusztulásról ad döbbenetes képet. Az idei moszkvai filmfesztiválon a történelem vette át a főszerepet. És a politika, amely változatlanul vonzza a filmeseket. így a résztvevők nyomon követhetik az elmúlt évtizedek robba­násszerű politikai változásait Afriká­ban, Ázsiában, Latin-Amerikában. S a kis országok még ismeretlen vagy kevésbé ismert művészei mellett meg­annyi érdekes név a kortárs filmművé­szetből: a bolgár Hriszto Hrisztov, a lengyel Stanislaw Rózewicz, a ma­gyar Koi/ács András, az olasz Lina Wertmüller, az amerikai Norman Jewi­son, az angol Alan Bridges neve is ott szerepel az idei fesztivál hivatalos ver­senyprogramjában. És köztük Jirí Svo- bodáé, akinek munkáját, a Kérem a szikét a hét végén mutatták be a já­tékfilmek versenyében. Nagy érdeklődés kísérte a Rosszija Szálló koncerttermében megrendezett bemutatót, amelyen a hatezer főnyi közönség meleg ünneplésben részesí­tette a csehszlovák delegációt. A viha­ros taps - amint írja a bratislavai Prav­da tudósítója - a film alkotóit köszön­tötte, akik hálás témát választottak: egy idegsebész főorvos küzdelmét egy gyermek életének megmentéséért. Att­raktív környezet, orvosetikai kérdések, izgalmas cselekmény, szakmai és ma­gánéleti konfliktusok - mindez rendkí­vül vonzóvá teszi a filmet, mely mind­végig leköti a néző figyelmét. S ha a moszkvai seregszemléken közön­ségdíjat is adományoznának, a cseh­szlovák versenyfilm ennek komoly vá­rományosa lenne. -ym­DJ SZÓ 6 1985. VII. 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom