Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-09 / 159. szám, kedd
Wimbledon Kodeš szemével (ČSTK) - A wimbledoni tenisztornát, mely vasárnap fejeződött be, megtekintette Jan Kodeš, a csehszlovák Davis Kupa-csapat kapitánya, a torna 1973. évi győztese, aki a látottakat így értékelte a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójával folytatott beszélgetésben.- Ismét beigazolódott, hogy Wimbledon játékosaink számára nehezebb torna, mint a többi. Azt vártuk, hogy Lendl a legjobbak közé tartozik majd. Leconte-tól elszenvedett veresége nem nagy meglepetés, hisz ezzel a játékossal kedvezőtlen a mérlege, és ez volt harmadik egymás utáni veresége. Többet vártam Šmidtôl és Mečíŕtól. Suková közel állt az elődöntőbe jutáshoz, de a negyeddöntőben a Rinaldi elleni mérkőzés döntő játszmájában 2:0-ás állásnál elvesztette adogatását, és kizökkent a ritmusból. Szeretném hangsúlyozni, hogy Suková Wimbledonban évről évre javul... Holíková biztosan nyerte a junior versenyt. Legfőbb erőssége a balkezes adogatás és a fonákütés. • Az idei Wimbledont számos váratlan eredmény jellemezte, főleg a férfi egyesben, melyet Boris Becker nyert. A torna történetében ez az első alkalom, hogy nem kiemelt játékos végzett az élen. Miben látja a meglepetések okait?- Az első héten nagyon sokat esett. Szinte lehetetlen volt edzeni, és szerintem ez volt a meglepetéssorozat egyik fő oka. A másik okot abban látom, hogy McEnroe-n, Lendlen és Wilande- ren az előző feszített program után a fáradtság jelei mutatkoztak. Úgy gondolom, hogy az eredmények élénkítik a teniszvilágot. • Már nem egész egy hónap múlva, augusztus 2-5 között kerül sor az Ecuador-Csehszlová- kia Davis Kupa-negyeddöntőre. Milyenek a legutóbbi értesülései, milyen következtetés vonható le a csehszlovák teniszezők wimbledoni szerepléséből?- Semmi esetre sem lehet valamiféle következtetést levonni, hisz a füvespályán teljesen más a játék, mint a salakon, melyen a Guayaquille-ben folyik majd a találkozó. Ugyanaz a játékvezetői hármas irányítja a versenyt, mint két évvel ezelőtt Asuncionban a Paraguay elleni mérkőzésen. Főbíró az ausztrál Robert Howe, társai az amerikai Benett és Snyder. Felkészültünk arra, hogy Guayaquille-ben tropikus hőség lesz és korán fog esteledni. Ezért a rendezők azt javasolták, hogy a mérkőzések már 11,00-kor kezdődjenek, a páros találkozó 13.00 órakor. Az idén nincs ugyan Európa- és világbajnokság a sportágban, az atléták mégis kitűnő formában vannak. A magyar Szalma László a budapesti versenyen 830 cm-re javította az országos tá- volugrócsú- csot, s ez az eredmény nemcsak európai, de világszinten is előkelő helyezést jelent a ranglistán. (ČSTK-felvétel) Atlétika Szalma László távolban 830 cm Félidő a vízilabdázóknál (ČSTK) - Az I. vízilabda-liga 14. fordulója után a bajnokság felénél a várakozásnak megfelelően a ČH Košice vezeti a mezőnyt, de egypontos előnye a Slávia UK Bratislava előtt arról tanúskodik, hogy az idei bajnokság kiegyensúlyozottabb, mint az elmúlt években volt. A huszonkétszeres bajnok, mely a válogatott gerincét alkotja, a 11. fordulóban otthonában meglepő, 11:12 arányú vereséget szenvedett a Novákytól, további pontot a 4. fordulóban vesztett Topoľčanyban, ahol 11:11 arányú döntetlent ért el a hazaiak ellen. A bajnokság második félideje szoros küzdelmet, izgalmas mérkőzéseket igér.- Az élvonal kiegyenlítődik, de ez a minőség rovására megy - mondotta Rudolf Štofan, a Slávia UK edzője, a válogatott másodedzője. - A ČH már nem olyan magabiztos, játékában visszaesés tapasztalható. A további három együttes (Slávia, Nováky, Topoľčany) hullámzó teljesítményt nyújtott. Nekünk például rosszul sikerült a ČH elleni hazai találkozónk, melyen 6:14 arányban kikaptunk. Az ötödik helyezett RH Brno, melyet a válogatott Jaško erősített, többre pályázott. Az utolsó három helyezett, a VŠV Košice, Dukla Plzeň és VŠ Praha lényegesen elmaradt a többiektől. Az I. vízilabda-liga küzdelmei szeptemberig szünetelnek. Ezután négy tornára kerül sor az 1 .-6. helyért. A válogatott idei programja már a múlt hónapban befejeződött; Novákyban a csehszlovák együttes úgy nyerte a Duna Kupát, hogy legyőzte a szófiai EB-n részt vevő angol, lengyel és román együttest. A csehszlovák vízilabdázók hasonlóan, mint két évvel ezelőtt, az idén sem vesznek részt a kontinens-bajnokságon. SAKK (ČSTK) - A svájci Bielben folyó férfi sakkvilágbajnoki zónaközi döntő 6. fordulójában a csehszlovák Jansa győzött az argentin Quinteros ellen. Előzőleg az 5. forduló függőben maradt játszmája folytatásában a magyar Sax ellen diadalmaskodott. Hat forduló után a szovjet Szokolov vezet 5 ponttal a holland van dér Wiel (4,5) és a csehszlovák Jansa (4) előtt. Havannában a női sakkvilágbajnoki zónaközi döntő 5. fordulója után a svéd (ČSTK) - A Népstadionban rendezett emlékversenyen Szalma László 830 cm-re javította a tavaly elért 827 cm-es magyar csúcsot. Ezen kivül volt még egy 804 és egy 807 cm-es ugrása is. A többiek közül kitűnt Menczer eredménye (20,79) a 200 m-es férfi síkfutásban. Juha 191 cm-es teljesítménye a női magasugrásban, valamint Vida 76,20 m-es győztes kísérlete a kalapácsvetésben. Drezdában az NDK-Szovjet- unió többpróba versenyt a férfiaknál a Szovjetunió nyerte 40 636:40 333 arányban, a nőknél a hazaiak győztek. Egyéniben az NDK-beli Woss 8559 ponttal végzett a tízpróba élén, ez a világ idei legjobb teljesítménye. 2. Freimuth (NDK-beli) 8504, 3. Nevszkij (szovjet) 8355 pont. Nők: 1. Thiel (NDK-beli) 6487, 2. Gra- csova (szovjet) 6438, 3. Tischler (NDK-beli) 6272 p. Jól szerepeltek a csehszlovák atléták a norvégjai Bergenben rendezett versenyen. A 100 és 200 m-es síkfutást Ptáčník nyerte 10,76, illetve 21,62 mp-cel. Férfi súlylökésben Machura 21,00 m- rel győzött. A 400 m-es női síkfuCramling és a szovjet Joszeliani vezet 3,5-3,5 ponttal. Zseleznovodszkban ugyancsak női zónaközi döntő 13. fordulójában a szovjet Lityinszkaja és a román Mu- resanu játszmája függőben maradt. Továbbra is Lityinszkaja vezet 9 ponttal és egy függő játszmával. Az Olomoucban folyó csehszlovák női bajnokság 7. fordulója után Hájko- vá, Roláková és Pomyjová áll 5-5 ponttal az élen. A szabadfogású birkózó felszabadulási emlékverseny után Kissé megkésve - magasabb színvonalon... ÉJ SZÚ 1985. VII. 9. A július általában nem az a hónap, amikor a nemzetközi birkózó naptárban egymást érik az események, s a legjobbak szinte csak utaznak egyik birkózó-szőnyegtől a másikig... Legfeljebb csak a serdülő, ifjúsági és junior korcsoportok számára rendeznek egy-egy eseményt ebben a hónapban. Ez idén Csehszlovákia szabadfogású fel- szabadulási emlékversenye kivétel volt, még ha korábban is eléggé szokatlan időpontban - június elején - került sorra két izben is ez a hagyományos viadal. Mert mi is a helyzet júliusban ebben a sportágban? Az Európa-bajnokság már távol, a világbajnokság pedig messze... Legfeljebb arra jó egy ilyen verseny, hogy felvázolja, hol is tartanak a legjobbak a két világverseny közötti felkészülésben. Ha csak ezt a tényt vesszük alapul, már akkor is le kell szögeznünk, hogy hasznos volt a verseny, meg kellett rendezni, ha máskor - korábban - nem akadt rá időpont. Később ugyanis még nehezebb lett volna „lyukat“ találni a nemzetközi sportnaptárban, hogy a komáromi (Komárno) helyi viszonyokhoz való alkalmazkodást ne is említsük. A hasznot mindenképpen a mezőny, a kilenc súlycsoportban összegyűlt 108 birkózó által fémjelzett színvonal jelentette - s nemcsak a közönség szempontjából. Hasznos volt mindenképpen a hazai élmezőny számára, hiszen fel lehetett mérni, hol tartanak a legjobbak a felkészülésben, az egy-egy világnagyság vajon tudásban mennyiben tart előttük, és hogy több, az európai középmezőnybe tartózó birkózók vagy a velük egyenértékű amerikai és kanadai versenyzők elleni konfrontációban mire képesek. Amikor az eredmények ismeretében a hazai mérleget vizsgáljuk, leszögezhetjük, hogy a sportág jobban vizsgázott mint az Európa-bajnokságon tavasszal Lipcsében. Igaz, nem volt olyan erős a mezőny, ellenben néhány számunkra fontos súlycsoportban - például a 68 és 82 kilogramm - olyan nagy mezőny gyűlt össze, hogy állóképesség tekintetében egy-egy világverseny követelményei elmaradnak a mostanitól. A 68 kilósoknál például 21 versenyző állt szőnyegre, a 82 kilós felső határú középsúlyban még ennél is több: 23! Ráadásul a versenyt tulajdonképpen csak két nap alatt bonyolították le, a péntek esti egyetlen fordulót ( s azt is csak néhány súlycsoportban, szinte nem is számolhatjuk). Ellenben nem mellékes körülmény, hogy a verenyzóknek háromszor is mérlegelniük kellett! Volt néhány kiemelkedő képességű versenyző. Itt elsősorban a négy szovjet birkózót kell megemlíteni, mert ezúttal csak ilyen kis létszámú csapat érkezett a világ legerősebb birkózó nagyhatalmától. Oganeszjan junior világbajnoki címe után először öt évvel ezelőtt Prievidzában állhatott világversenyen a dobogó tetejére, s bizalmat kapott, tekintve, hogy ott legyőzte a háromszoros NDK-beli világbajnokot, Uwe Neupertet. Aztán megtette ugyanezt az olimpián is, s az olimpiai bajnoki cím után egy évvel később világbajnok is lett. Honfitársai közül Kornyi- lajev (48 kg) és Vorobjov s a szupernehézsúlyú Danyilcsenko most is bizonyította klasszisát. Jó versenyzőket vonultattak fel a bolgárok, s meglepetésre a kanadaiak is. Ezt elsősorban az bizonyítja, hogy a 68 kilós Bohay ellen nem tudott mit kezdeni a bolgárok háromszoros Európa-bajnoka Dukov. Sok nagyváros megirigyelhetné azt a színvonalas rendezést, amilyet Komárom sportvezetői biztosítottak. Még ha volt is néhány zökkenő a lebonyolításban. A legnagyobbat azonban a szövetség okozta azáltal, hogy a meghívottak számára szétküldött körlevélben a kötöttfogásúak számára tervezett súlycsoportok jegyzékét küldték meg... (gy aztán volt olyan versenyző, aki az 52 kilóba fogyasztott, végül az 57 kilósok között indult, s jöttek 62 kilósok is szép számmal, pedig az sem szerepelt az eredeti tervben. Ettől eltekintve az összegzés kedvező képet mutat mind a sportág, mind a verseny sportértékét a helyszínen tapasztaló szépszámú közönség szempontjából. MÉSZÁROS JÁNOS tásban Kocembová 50,74-gyel lett első. További eredmények - férfiak - 400 m: Clark (ausztrál) 45,93, 800 m: Scott (amerikai) 1:47,34, diszkosz: Svensson (svéd) 64,04. Nők -100 m: Chap- mann (svéd) 11,89, 800 m: Williams (kanadai) 2:02,90. Nemzetek közötti találkozón Birminghamban a férfiaknál az NDK 110:99, a nőknél 101:54 arányban győzött Nagy-Britannia fölött. A második napi eredményekből - férfiak - 200 m: Emmelmann (NDK-beli) 20,73, 3000 m: Ovett (angol) 7:49,83, 800 m: McKean (angol) 1:47,11, diszkosz: Hoss- feld (NDK-beli) 60,00. Nők - 200 m: Koch 22,41, magas: Helm 191, súly: Müller 20,27, gerely: Felke 72,82, 3000 m: Bibernall (NDK-beliek) 9:01,12 p. A Bohemia tapasztalatai (ČSTK) - Bár Sýkora és Škoda kiváló versenyzők, több mint tízperces előnyük nem a legjobb bizonyítvány a többi részvevő számára - mondotta Kamii Haťapka, a csehszlovák országúti kerékpáros válogatott edzője a Bohemia verseny pénteki útszakasza után, mely során az említett két versenyző a dombos terepen alaposan elhúzott a többiektől és ez lényegében eldöntötte az összetett sorsát is. A fiatalok közül csupán Jan Posipanka (Dukla Brno) hívta fel magára a figyelmet, aki a hegyiversenyben ugyanany- nyi pontot szerzett, mint Sýkora. A többiekről sajnos nem mondható el, hogy kitettek volna magukért. Éppen ellenkezőleg, azok, akikről tavaly azt hitték, hogy felzárkózhatnak Škoda, Jurčo és a többi ,,idős“ versenyzőhöz, megtorpantak a fejlődésben. Ez főleg Kozárekre, Kreuzigerre, Štyksre és Matejkára érvényes. Mind a négyen hullámzó teljesítményt nyújtottak. A Bohemia rajtja előtt úgy tűnt, hogy az idén erős külföldi mezőny gyűl össze, azonban egyikük sem tudta felvenni a versenyt a hazaiakkal és megismételni az NDK- beli Drogan 1977. évi győzelmét. A Bohemia legutóbbi évfolyamai azt mutatják, hogy a jövőben meg kell változtatni az útszakaszok kiválasztását. A verseny többnyire már pénteken eldől és a hátralevő két útszakaszt a mezőny már csak kötelességből teljesíti. Igy a verseny veszít érdekességéből. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + A világ népeihez intézett békefel- hivással kezdődött meg a Nemzetközi Olimpiai Akadémia 25. ülése. Az ókori olimpiai játékok színhelyén, Olümpiá- ban rendezett ünnepélyes megnyitón részt vett Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke, aki bevezetőjében kifejezte reményét, hogy az 1988-as olimpia előkészületei sikeresek lesznek. A tanácskozáson egyébként 51 ország 132 képviselője van jelen. + A profi ökölvívás legújabb szenzációja: Larry Holmes nehézsúlyú világbajnok beadta a derekát, s bejelentett visszavonulása óta másodízben is szoritóba lép. Ellenfele szeptember 13-án Las Vegasban Michael Spinks, a félnehézsúly egyesitett világbajnoka lesz. + Svájc labdarúgói utoljára 1972- ben vettek részt az olimpián. Helyesebben csak a selejtezőkön, mert a dánok ellen kétszer is alulmaradtak. A svájci szövetség most úgy döntött, hogy 16 év után ismét kialakit egy olimpiai csapatot a NOB előírásai szerint. Rövidesen kijelölik a keretet, s a kísérleti együtttes júliusban már be is mutatkozik. Az előkészületeket Alex Gebhart, egykori ismert játékos irányítja. + A varsói nemzetközi kötöttfogású birkozótornán a csehszlovákok közül Štehel szerepelt a legjobban, aki a 82 kg-os súlycsoportban második lett. Zeman a 74 kg-osoknál a harmadik he- ( lyen végzett. Az egyes súlycsoportok győztesei - 48 kg: Maenza (olasz), 52 kg: Romanyuk (szovjet) ... 6. Jankovics (csehszlovák), 62 kg: Voznyij (szovjet) ... 5. Stárek (csehszlovák), 74 kg: Salomaki (finn), 82 kg: Kovaljov (szovjet), 90 kg: Matei (román) ... 5. Durčák (csehszlovák), 100 kg: Vasile (román), + 100 kg: Makarenko (szovjet).-f A finn dingi vitorlás hajóosztály világbajnokságán Marstrandban a dán Hjortnaes szerezte meg az aranyérmet. Az időhúzás ellen Az International Board, a FIFA labdarúgószabályok változtatására, illetve módosítására illetékes szerve 1985. július 25-i hatállyal új rendelkezést léptet életbe abból a célból, hogy megnehezítse a kapusok rendszeres időhú- zási manővereit. Eddig a kapuvédók négy lépés megtétele után akkor vehették ismét kézbe a labdát, ha a büntetőterületen belül egy játékostárs azt megérintette. Az új rendelkezés értelmében a kapus a négy lépés után ledobott vagy letett labdát csak akkor veheti fel ismét, ha a büntetőterületen kivül (!), tartózkodó játékostársa már megérintette és onnan adja vissza kapusának. Ha a passz és a visszaadás a 16-oson belül történik meg, akkor a bíró közvetett szabadrúgással büntet. (N) + A wimbledoni tenisztorna női párosának döntőjében: Jordan, Smyllie- Navrátilová, Shriver 5:7, 6:3, 6:4, vegyes páros döntő: McNamee, Navrátilová - Fitzgerald, Smylie 7:5, 4:6 6:2. + Szaid Aquitát, az 5000 méteres síkfutás olimpiai bajnokát választották Afrika legjobb sportolójává.-f A Bydgoszczban folyó junior ka- jek-kenu IBV legutóbbi eredményei- lányok - 500 m K-1: 1. Portvich, 2. Koch (NDK-beliek), K-2: 1. NDK, 2. Szovjetunió. Fiúk - 1000 m K-1: 1. Gutsche (NDK-beli), 2. Petrovics (magyar), C-1: 1. Bartemann (NDK-beli), 2. Palisz (magyar), K-2: 1. NDK, 2. Szovjetunió, 3. Magyarország, C-2: 1. Szovjetunió, 2. NDK, 3. Magyarország, K-4: 1. Szovjetunió, 2. Magyarország, 3. NDK. + Szófiában a női junior evezős 'BV-n a csehszlovák lányok halványan szerepeltek. Többnyire a hatodik helyen végeztek, csupán a kormányos négyes végzett az ötödik helyen. A legeredményesebbek az NDK sportolói voltak, akik a hat számból ötöt megnyertek.-f Kijelölték a szovjet vívó-váloga- tottat a barcelonai világbajnokságra. Tagja az együttesnek a négyszeres olimpiai bajnok kardozó Krovopuszkov és az ötszörös világbajnok tőröző Ro- manykov.-f Menesztették a híres brit labdarúgó-menedzsert, Tommy Dochertyt. Az ismert szakember egy esztendőt töltött a patinás Wolverhampton Wanderers- nél, s a csapat viharos gyorsasággal kiesett a III. ligába. Kieséses rendszerben? Az olasz fővárosban nemrégen nagyszabású tornagálát rendeztek. Az esemény jó alkalmat biztosított arra, hogy egy-két reformjavaslatról is tárgyaljanak a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) megjelent tisztségviselői. A külföldi sajtó szerint több ország azt kéri, hogy a jövőben legalább hat, de a lehetőség szerint még annál is több pontozó bírálja el a gyakorlatokat. Ez sokkal reálisabb megítélést tenne lehetővé. Szó volt arról is, hogy az ezredpontokat is számítsák be a végső sorrend kialakításába. Érdekes a versenylebonyolítási renformter- vezet is, amely szerint kieséses rendszerben vetélkednének a tornászok. (N)