Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-05 / 156. szám, péntek

Az óvodai kiscsoporttól a paravánig A X. Duna Menti Tavasz bábjátszóiról A szervező művész Iván Schurmann ötvenéves M inden az óvodában, s talán még annál is előbb kezdő­dik. Sokan bizonyára merésznek tartják ezt az állítást, pedig végig gondolva a kisgyerek testi és szel­lemi fejlődésének állomásait, amelynek „végén“ a mesetudat kialakulását látjuk, megérthetik ef­fajta elfogultságomat. A bábjáték magában foglalja mindazt, amit elemeiben „nevelési célként“ a legkisebb igényű szülő, pedagó­gus is kitűzhet maga elé. A kezdeti „passzív“ szakasz (a szülő bábu­zik, a gyerek figyel) észrevétlenül átváltozik közös játékká, hiszen már az alig hét-nyolc hónapos csecsemő is „megkóstolja“ a bá­but. Mindezt lehetetlen úgy játsza­ni, hogy közben ne énekelnénk el egy-egy odaillő dalocskát, ne mondanánk el néhány mondókát, verset. Gondos válogatás után a játékboltokban is találhatunk megfelelő bábukat. Innen már csak egyetlen lépés a közös bábu­zás, a közös bábkészités. Észre sem vesszük, s a kisgyerek óvo­dás lesz. Szerencsés esetben olyan óvodába kerül, ahol a bábo­zást a tantervben meghatározott nevelési célok eléréséhez napon­ta „bevetik“. (A másik esetről most nem szólok.) Ilyen szerencsések a dunaszer­dahelyi (Dunajská Streda) járás­ban éló gyerekek. A X. Duna Menti Tavaszon már nyolcadszor talál­koztak a járásban meghonosodott pedagógiai bábjáték művelői és hivei. Vendégeik idén is csak a ko­máromi (Komárno) járásból voltak, ahol ez a nevelési módszer szin­tén állandó helyet kapott az óvo­dákban. A bemutatót követő szak­mai beszélgetésen bizonyos ad­minisztratív megkötöttségek miatt csak a szakmai közönség elé állott óvodák pedagógusai vettek részt. Kívülállóként csak sajnálni tudom, hogy a komáromi óvónők vélemé­nyét, saját tapasztalatait nem hall­hatták. Nyolc éve nyitott könyv Dunaszerdahelyen a pedagógiai bábjáték, mégis csak az idén elő­ször nem volt vele párhuzamosan más rendezvény a Duna Menti Tavaszon. Ezzel a rendező szer­vek is elismerték fontosságát, és így is tagadják „helyi jellegét“. Mind e mellett továbbra sem kiséri figyelem az oktatásügy felügyeleti szervei részéről. Hiányoztak a ke­rületi tanfelügyelők, a pedagógiai kutatóintézetek munkatársai, nem sikerült mindeddig megfelelő pub­licitást adni a rendezvénynek. Pe­dig nincsenek kevesen azok az óvónők, akik már az elméleti ala­pozást is elvégezték, hiszen több pedagógiai felolvasást is tartottak. D őreség lenne bizonygatni, hogy a pedagógiai bábját­szás során bárminemű utánpótlás nevelődne a gyermek bábuzók csoportjai számára. Az előbbi min­denekelőtt pedagógiai ihletettségű és célú, így szolgálja az óvodai nevelés szinte valamennyi össze­tevőjét. Az utóbbi pedig már a komplex művészeti nevelést, a gyerekek egy részének érdeklő­dési körét tölti ki. Kulturális hírek ■ A Kedvencem cimű bolgár film­ben Marianna Dimitrova egy fiatal asz- szonyt játszik, aki családostul Szófiába megy, hogy új életet kezdjen. x ■ Két új moszkvai színházi elő­adás: A királyasszony lovagja az Ifjú­sági Színházban, A küszöbön című Turgenyev-regény dramatizált változa­ta a Kísszínház Kamaraszínházában. x ■ Alberto Lattuada az olasz televí­zió megbízásából négyrészes Kolum- busz-sorozatot forgatott. A huszonkét- milliárd lírát fölemésztő vállalkozás azóta elkészült, és nemrég láthatták az olasz tévénézők. Alberto Lattuada a harminchárom éves ír színészt, Gab­riel Byrne-t szerződtette Kolombusz szerepére. x ■ „A parmai Teatro Regio közön­ségének nincsenek kétségei: Alfredo Kraus a tenorok fejedelme" - így kezdi kritikáját a l'Unita a Rómeó és Júlia című Gounod-opera előadásáról, amelyben a világhírű spanyol énekes mellett a Júliát éneklő néger Faye Robinson is nagy sikert aratott. Az ifjú Rómeó, Kraus egyébként - ötvennyolc éves Az idei jubileumi Duna Menti tavasz bábusainak vetélkedése egyszerre mutatott fogyatkozást és gyarapodást. Fogyatkozást jel­zett, hogy néhány évek óta élvo­nalbeli bábcsoport távolmaradt. Gyarapította a rendezvényt, hogy a Kelet-Szlovákiát képviselő együttesek méltó társai, bizonyos értelemben markáns, a rendez­vény jellegét meghatározó részt­vevői voltak a fesztiválnak. A két pólus között azonban egyértelmű fejlődést tükröző, hibátlan játékot mégsem láttunk. A két kategóriá­ban vetélkedő nyolc bábcsoport közül három olyan volt, amely pa­raván nélkül játszott. Nem ezzel a bábjátéki formával van gondom, hiszen jobb esetekben a láthatóvá váló bábmozgató gyerek megsok­szorozhatja a hatást. Tehetséges gyerekekkel pedig olyan elemen­táris sikert érhetnek el, mint az ágcsernyői (Čierna nad Tisou) Csernyö (rendező: Orlovskýné Horváth Erzsébet) bábcsoport. Ők azok, akik még fennmaradtak a kötélen, s a bábuzást nem szorí­totta háttérbe az élő szereplők játéka, sőt a két réteg hol elkülö­nülő, hol meg egybeolvadó erősí­tette is egymást. Ugyanolyan eredményesen szerepelt a komá­romi Napsugár, amelynek vezető­je Szép Erzsébet, évek óta bátor kísérletekre vállalkozik. Az erede­tiség, s az egyediség valóságos erénnyé azonban majd akkor vá­lik, ha kiteljesedik, s nem marad mindig egyszeri próbálkozás. Új tagokkal gyarapodó együttessel is tovább lehet haladni egy megkez­dett úton. Az idei fódíj arra is kötelezi a rendezőt, hogy kitelje­sítse ezt a bábvezetési módot, s jövőre ne ismét az eredetiség délibábját kergesse.' Végül is eb­ben az őszi művészetben sok min­dent már feltalátak, ezért csupán egyetlen dolog marad a csoportok vezetői számára, hogy a paraván mögött vagy anélkül tisztességgel a gyerekeket szolgálják. A tavaly is paraván nélkül játszó zselizi (Želiezovce) Hóvirág az* idén Belák Éva rendezésében pontos dramaturgiájú darabot mu­tatott be. Bábok csupán a keretjá­tékban szerepeltek, s Maeterlinck Kék madarának álomjeleneteit élő szereplők játszották. Tiszta szim­bólumok, pontos és kifejező kép­zőművészeti megoldások jelle­mezték ezt az előadást. Kár, hogy a válogató bizottság annak idején nem vette észre: ebben a gyerme­kien tiszta lelkű, rendezői ötletek­ben gazdag játékban éppen a bá­bu szorult háttérbe. így is emléke­zetes marad az, amit a zseliziektől láttunk. A hagyományos paravános já­tékhoz ragaszkodó együttesek mindegyike meghaladta tavalyi önmagát. A második kategória fel- sőtagozatos alapiskolások ne­gyedik együttese volt a nyárasdi (Topoľníky) Szívecske, akik Kondé Mónika vezetésével kedves ma­lacbábjaikkal arattak nagy sikert. Bebizonyították, hogy a sok korlá­tot jelentő kesztyűs báb is lehet ötletesen mozgatható, feltéve, ha megfelelő szerkezettel alkotják meg. A kicsik vetélkedésében a Csépi Zsuzsa vezette szarvai (Rohovce) Csibészek ked­ves bábjaikkal és játékosságukkal tűntek ki. A marcelházi (Marcelo- vá) Prücsök (rendező: Gál Livia) ismét eredeti bábdarabot hozott, amely gyarapította a hazai bábda­raboknak sorát. Csak remélni me­rem, hogy ezt, az előző eszten­dőkben általuk bemutatott eredeti művekkel együtt, más együttesek is eljátsszák. A zsűrivel ellentét­ben nekem tetszettek a kissé gro­teszk bábjaik. A vajáni (Vojany) Szivárvány megilletődöttségénél csak a szakemberek meglepetése volt nagyobb. A tiszta képzőművé­szeti megoldások, a szép bábuk a vezetőt - Kocsisné Zahari Évát - és a gyerekek ügyességét bizo­nyították. Velük kapcsolatban, de szélesebb érvénnyel említem meg, hogy a mesélők is elszapo­rodtak a bábjátszócsoportoknál. Mintha a rendezők nem bíznának eléggé a dramaturgiailag pontos munkájukban. A vajániak játékát is csak rontotta a mesélő. A fődíjat a štúrovói Nevenincs bábcsoport kapta. Rendezőjük Góra Ilona. Saj­nos, a jól bábozó gyerekekből álló együttes apróbb dramaturgiai hi­bákkal mutatkozott be. Ők is egy funkciótlan mesélőt-zenészt ültet­tek a paraván elé, aki láthatóan unta magát. Apró hiba, amely ki­csit rontotta a csodálatos bábuk és díszletek keltette hatást. Kétség­telen, hogy ez volt a legtökélete­sebb bábjáték, olykor már-már jel­lemet is tükröztettek a bábuk moz­gatásával. N em véletlenül ebben a sor­rendben értékeltem a Du­na Menti Tavaszon látott együtte­seket. A két pólus valahogyan így felelgetett egymásnak a vetélke­dés közben is. A paravánt lebontó bábusok csak alázattal, tehetsé­ges gyerekekkel érhetnek el ered­ményt, miközben szigorúan tisz­tázzák, hogy bábukkal vagy élő szereplőkkel játsszanak-e. Az utóbbi esetben több sikerrel ke­csegtet a színjátszók versenye. A paravánhoz ragaszkodók pedig ne bizonytalankodjanak el, hiszen nem kisebb értékű a klasszikus forma, ha azt eredeti ötletekkel, modern dramaturgiával és felsza­badultan játszó gyerekekkel te­remtik újjá. Bízzanak a bábu gyer­meki tisztaságot, örömet, vidám­ságot felszabadító erejében. DUSZA ISTVÁN Az embereket mindig érdekli, vajon milyen lehet az ismert köz­életi személyiségek magánélete, belső világa. A Szlovákiai Képző­művészek Szövetségének elnöke (1971 óta) számára - saját beval­lása szerint - a család, a munka, a természet és a zene elsőrendű fontosságú. Racionális ember, évek óta egyik legaktívabb szervező művé­szünk. Viszonylag fiatal kora elle­nére már évek óta ő a Život mű­vészcsoport elnöke s a Csehszlo­vák Képzőművészek Szövetsége alelnökének tisz­tét is ö tölti be. 1981 óta az SZLKP Központi Bizottságának póttagja. Szilárd meggyőződése, hogy „a művész számára mérva­dó a határozott világnézet“. Büszke rá, hogy a hatvanas évek­ben, amikor a Képzőművé­szeti Főiskolát végezte (Vincent Hložnik tanítvá­nyaként, a grafi­kai szakon), nem került az akkori­ban kulmináló kí­sérletező hullám sodrásába. A Ži­vot művészcso­port sok más tagjához hason­lóan az ő művé­szi programja is a szocialista rea­lizmus elvein alapszik, s ezek­től sosem kiván eltérni. Műveiben az élet pozitív ér­tékeit emeli ki, a haladó szlovák művészet hagyományaira tá­maszkodva. kelésben ugyan személyesen nem vett részt, de arra törekszik, hogy annak egyes eseményeiben sikerüljön megragadnia azt, ami közös bennük. 1977-ben Vit Ne- jedlý-dijat kapott. 1976-ban Lyon­ban a Grand Prix-n ezüst érmet, két év múlva Antonin Zápotocký- dijat nyert, majd 1981-ben érde­mes művész címmel tüntették ki. Első önálló kiállítását a bratislavai Cyprián Majernik Galériában ren­dezte, azóta több helyen (Kijev- ben, Berlinben, Havannában, Bécsben, Budapesten, Varsóban, A nagy október sorozatból A főiskola befejezése óta a gra­fikára, elsősorban a kisméretű grafikákra (bélyegek, ex librisek stb.) irányítja figyelmét. Kedvelt technikái a linómetszet, kőnyomat (litográfia), vegyes technikák stb. A Hadsereg Képzőművészeti Stúdiójának tagja s az elkötelezett művészet híveként nem csoda, hogy érdeklődésének középpont­jában a felszabadulás, a szlovák nemzeti felkelés, a februári ese­mények és a nagy októberi szo­cialista forradalom témája áll. Négy grafikai lapból álló felkelési sorozatával - A CSKP harcban a szocializmusért és kommuniz­musért elnevezésű versenyben - már két évvel a főiskola befeje­zése után (1964-ben) harmadik dijat nyert. A szlovák nemzeti fel­Itt a vakáció, a nyári kikap­csolódások ideje, s ezekkel együtt beköszöntött, vagy ránk szakadt (attól függ, ki van sza­badságon és ki dolgozik) az uborkaszezon. Ám az újságíró nem panaszkodhat ,,témanél­küliségre", mert vannak ese­tek, jelenségek, amelyekről akár évente lehet irni, mert a helyzet nem sokat változik. E héten például öt kisvá­rosunkban jártam, és csaknem mindenhol a tavaly, tavalyelőtt látott - és bírált - kép tárult elém. A gyerkőcök az utcákon, lakótelepeken játszadoznak (jobbik eset), labdáért rohan­nak át az úttesten, építkezése­ken, panelokon mászkálnak, csapatokba verődve kószál­nak, rendetlenkednek. Igen, az apu vagy az anyu legfeljebb egy hónapos szabadságot ve­het ki, méghozzá - éppen a család együttléte érdekében - ugyanebben az időben. Sok gyermek pionirtáborban, idénymunkával és más hasz­nos foglalkozással tölti a vaká­ció egy részét, de nem kevés azoknak a száma, akiket szü­leik lakáskulccsal, a hűtőben hagyott ebéddel heteken át na­ponta kénytelenek magukra -hagyni, s akikért a munkában aggódnak: csak ne történjen valami bajuk, nehogy rossz fát tegyenek a tűzre... Nagyobb városainkban több a művelődési és a szórakozási lehetőség, falvainkban pedig többnyire ott vannak a nagy­szülők vagy a segítőkész szomszédok. Kisvárosainkban viszont a mozik csak hétvége­ken vetítenek délelőttönként, a pionirházakban legfeljebb csak a szokásos szakkörök működnek - délutánonként. Művelődési házainkban pedig e két hónap alatt csak elvétve találunk programot. Akadt olyan pionirotthon, ahol meg­próbálkoztak szünidei prog­rammal, szervezett foglalko­zással, csak éppen megfeled­keztek arról, hogy ezt is propa­gálni kellene. így aztán a kez­deményezés kellő népszerűsí­tés és érdeklődés hiányában tiszavirág életűnek bizonyult. Az idén már nem is próbálkoz­tak hasonlóval, már indokuk is volt, hogy miért nem... Gyakorlatból tudom, hogy különböző szervek, bizottsá­gok tavasszal sok gyűlésen tárgyalnak a tanulók, a fiatalok nyári aktivitásáról. A jelek sze­rint a szép fogadkozásokat, a mutatós terveket nem min­denhol követték tettek. Újra - úgy, mint tavaly - nyári pasz- szivitás jellemez sok művelő­dési házat és pionirotthont. Jól tudom, minden tanulóra nagyon is ráfér a kikapcsoló­dás, a gondtalan lazítás, az önfeledt játék, az örömteli va­kációzás. A nemzeti bizottsá­gok, a népművelők és a neve­lők még most is sokat tehet- (né)nek azért, hogy gyerkőceik így töltsék el azokat a napokat is, amikor szüleik még nincse­nek szabadságon. Apró ötle­tekkel, felelősségtudattal és szeretettel kíséreljük meg még az idén elérni, hogy nálunk is mind kevesebb legyen a csel- lengő-unatkozó, figyelmetlen­ségével és könnyelműségével testi épségét is veszélyeztető gyermek. (szilvássy) Prágában, Szófiában, Bagdadban és másutt) is bemutatkozott. A fő téma többnyire stilizált em­beri alakok különböző tárgyi vagy táji kapcsolataiban jelentkezik ná­la. Nemrég a népművészetből köl­csönzött ornamentumokat is kez­dett alkalmazni; ezzel művei nem­zeti jellegét kívánja még inkább elmélyíteni. Mig kezdetben a hatá­rozott, lineáris rajzot részesítette előnyben, mostanában a fekete alapba fehér vonallal rajzolt ún. negatív rajzot használja szívesen. Schurmann egyre gyakrabban nyúl népművészeti motívumok­hoz. Etnográfiai elemeket, népbal­ladákat dolgoz fel (Lovacskák, Morena, Favágók, Felső-Garam menti lány című grafikáin), me­lyekben igyekszik lírai hangnemet megütni. A szlovákiai táj is sűrűn szerepel művein (Szülőföld, Az én Szlovákiám cimű grafikai ciklusai). A táj általában csak a hegyek, házak jellemző sziluettjeiben jele­nik meg nála (a Szlovákiai fáycímű sorozatában). A zene iránti szeretete nemcsak a konkrét zenei motívumokban (hangszerek, illetve azok részletei, kották stb.), hanem kompozíciói­nak szinte zeneileg ritmizált for­máiban, színeiben, elrendezésé­ben mutatkozik meg. A több tucat könyv között, ame­lyeket illusztrált, Laco Novomeský és Pavel Koyš müvei is szerepel­nek. Közülük egyikkel 1978-ban dijat is nyert. Szívesen illusztrál tankönyveket is. Bélyegtervezéssel kevés művé­szünk foglalkozik (Jozef Baláž, Al­bin Brunovský). Schurmann-nak e legkisebb formátumú grafikai műfaj a szívügye. Készítésekor tudatában van annak, hogy a bé­lyeg nemcsak az ő művészetét, hanem egész hazánkat képviseli, külföldön is. Bélyegtervein tárgyi­lagos, pontos rajzot alkalmaz. Ed­digi bélyegei a CSKP megalakulá­sának, a szlovák nemzeti felkelés­nek, a nemzetközi nőnapnak, a li- dicei és a ležákyi tragédiának a té­májához fűződnek. Két éve az év legszebb bélyege versenyben el­ső dijat nyert. Utolsó hazai kiállítása a Jas- lovské Bohunice-i atomerőműben volt 1982-ben. Grafikái e hónapi­ban a prágai Hadsereg Képzőmű­vészeti Stúdióban láthatók. A. GÁLY TAMARA ÚJ SZÚ 6 1985. VII. 5. NYÁRI PASSZIVITÁS?

Next

/
Oldalképek
Tartalom