Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-30 / 177. szám, kedd
Találkozás a tóparton Egy amatőr színjátszó és bábjátszó tanfolyamról Csehov nem akart a jászói (Jasov) tóban megfürödni, pedig néhány merészebb fantáziájú alkalmi nézó titkon remélte. A csónakok puhán ringatóztak a vizen, a kimondott szavak, mondatok a parton álló nézőkhöz csak egy- egy erősebb széllökéssel jutottak el. A „ház“ úrnője a doktor társaságában vizibiciklin érkezett, majd láthatóan ingerülten távoztak. Egy elveszett brosstűt kerestek, végigjárva a házban lakók „szobáit“, kiforgatva zsebeiket, a nevelónőt megalázva, megsértve. 0 csónakon távozik, a tó közepe felé, bár a házigazda bevallja neki, hogy ő a tolvaj. Közben mindenki az ebédre gondol, amelyet végül is az oroszos tokhal nélkül tálalnak fel. A harmadik fogást tehát a szolgák eszik meg. A tanfolyam záróösszejövetele résztvevőinek fele bonyolódott ebbe a háromszituációnyi Csehov- szösszenetbe. Egyik novellájának dramatizált változata a rendezői ötlet nyomán a tópartra került. Ellensúlyozandó a hiányos szövegtudást, a „mindenki rendezte“ szemlélet bizonytalanságait, a tópart csehovi hangulatokat idéző környékére hagyatkoztak. Cse- hovnak ebben a nyúlfarknyi jelenetében is több van, mint amit egyetlen helyszín sugallta rendezői képzettársítások sejtettek. De ez csak a szöveg elolvasása után volt megállapítható... Valaki az első szituáció öt mondata után megsúgta a végét. A lábtörlő, Ion Baiesu egyfelvoná- sossá duzzasztott kabarétréfáját a kemping zuhanyozója előtt játszották. Az egyik szomszéd lábtörlőjén naponta lábnyomok vannak, a szomszéd lábnyomai. Puskát ragad, ügyvédet, fotóst hív, hogy tanúi legyenek, amikor megöli gyűlölt szomszédját. Majd kiderül, hogy minden rejtély titkát egyetlen takarítónői tévedésben kereshetik: a félhomályos lépcsőházban kicseréli a lábtörlőket. Igy kerül reggelre a szomszéd lábnyoma a szomszéd lábtörlőjére. Erről tudomást szerezve kibékülnek, amibe most már a takarítónő sem nyugszik bele, s a „nyugalom“ érdekében megígéri, hogy holnap is kicseréli a lábtörlőket. Kerestem azt a nézőt, aki már az elején öt mondatból kitalálta a befejezést. Lehet, hogy látta már a jelenetet, de talán csak tapasztalt szinházjáró, vagy jószemü amatőr. Tényként könyveltem el: a sablonokra a drámairásban is ugyanaz jellemző, mint az egyforma tárgyak készítéséhez használt szerkezetekre. Pontosak, simák, még a gördületeik sem különböznek sarkaiktól. Ki mondja meg, mi ezekben a darabokban a gömbölyű, és mi a sarkos? Bábukat kerestek Móricz Zsig- mond Iciri-piciri verses meséjéhez. Szék, táska, kulcstartó, gyu- fásdoboz találtatott. A kulcstartókismacska elveszítette táskaszíj- horog-ökröcskéit, táska-csizmát húzott, bejárta a széktámla-kiser- dőt, az ülőke-kaszálót, megtalálta a két kószálót. Ennyi volt, mese volt... A kutya, a macska és az egér meséjéhez már előre elkészített bábukat használtak. A szép bábukkal már kevésbé volt eleven, meggyőző a játék. Bár a mese hitelességéhez nem férhetett kétség. Csak arról feledkeztek meg a játszók, hogy az „itt és most“ hely- és időhatározó nem tartalmaz minőségi megszorítást. A játékból hiányzott az „itt és mást“ szemlélete, pedig előre tudhatták, felnőtteknek mutatják be a dramatizált mesét. A bábusok másik fele ugyanezt a két mesét elevenítette meg. Az iciri-piciri az emberi kezek révén lett valóságos, elvont túlzásoktól mentes. A kéz egyszerű, mégis mindent kifejező formája, az ujjak moagása szülte újjá a mesét. Két karból „épült“ a házacska, az ököl és az ujjak jelezték a kismacskát, az ökröcskéket. Ujj-füvekeí lengetett a szellő a kaszálón, tenyér- lombú fák között járt a kismacska, mig felrúgta a maroknyi méretű tököcskét, meglelve a két tekergőt.. . Ők felnőtteknek szánták játékukat a kutyáról, a macskáról és az egérről. A sodró ritmus, az ötletek sorjázása, az irónia, a magasabb szintű humor jellemezte produkciójukat. A kutya-macska konfliktust, a leghétköznapibb módon, a pénz és a szerelem köré sűrítették. Elveszett a pénz, mert az egér megette a papírbankókat, elmúlt a kutya szerelme is. Azóta haragszik a macskára, a macska meg az egérre. Persze, volt itt sok „kiszólás“, csipkelődő „megjegyzés“, ironizáló „szöveg“ - úgy, hogy közben egyetlen szó nem hangzott el. Az esti vita, a „hivatalos“ értékelés megosztotta a három tanfolyam résztvevőit, előadóit, vezetőit. Tudva lévő, hogy egy időben nemcsak a színjátszók és a bábusok országos tanfolyamainak befejező összejövetele volt ott, hanem a kelet-szlovákiai amatőrök tanfolyama is. Mintegy jellemezve ezzel amatőrmozgalmunk jelenlegi, főhajtást érdemlő egyéni erőfeszítések -keltette mozgását, de a kapcsolatok formális voltát, a tartalmi összetevők esetlegességét, átgondolatlanságát is. Három évvel ezelőtt még a bratislavai Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya indította az idén ősszel vizsgákkal befejeződő tanfolyamokat a színjátszó- és bábcsoportok rendezőinek, örvendetes, hogy ezzel egyidőben akadtak alacsonyabb szintű intézmények is, amelyek törődnek a rendezők továbbképzésével. Kerületi és járási tanfolyamokon egymástól függetlenül próbálják meg orientálni hallgatóikat az eléggé kusza szemléletű amatórmozgalmunk- ban. Minden tanfolyamnak jellemzője, hogy komoly szándékú hallgatók mellett olyanokat is megtűr, akik esetenként csupán jóhiszemű kíváncsiak, tanulni vágyó fiatalok, színházat szerető, azt érteni is akaró emberek. Ez utóbbiak csoportja megközelítőleg azonos létszámú a komolyan érdeklődőkével. Persze, a szervezők minden hallgatóban a potenciális rendezőt, csoportvezetőt, szervezni akaró amatőrt látják. Más kérdés ezeknek a tanfolyamoknak a színvonala, az egyes előadók felkészültsége, a foglalkozások kötött formája, illetve szabadfórum jellege. Ezeken természetesen vitatkozni lehet és kell, de van néhány dolog, amin fölösleges. Sokszor leírták már, hogy az amatőrök nem azonosak a hivatásos színházak alkotóival. Szerencsére ez így igaz, bár pontosítható az előbbi megállapítás egy jelzővel: nem azonosak a rossz színházak alkotóival. Hiszen a gondolat, az alkotás, a színpadi teljesítmény minőségét vizsgálva nincs különbség amatőr és hivatásos között. A jó jó, a rossz rossz. Éppen ezért okkal látták sokan szemléletbeli, tartalmi tévedésnek a színjátszók tanfolyamának két „előadását“. A kényszerhelyzet abba a mederbe szorította a hallgatókat, ahonnan az amatőr mozgalmat évek óta ki szeretnénk mozdítani. A Csehov-jelenet esetében a gon- dolattalanságot öncélú ötletekkel helyettesítették, míg a Baiesu- szöveget gondolat híján üres ri- pacskodással „emelték“ a kabarétréfák nyelvöltögető „szintjére“. Ezzel szemben a bábusok szemlélete mindenképpen említést érdemel. Az improvizativ elemek esetlegességeit leszámítva, a két egyszerű alapanyagot úgy ragadták meg, hogy egy esettől eltekintve, szemléletet, gondolati hullámhosszt foghatott az érzékeny néző. Ők sem találtak ki négy nap alatt új dramaturgiát, világ- megváltó módszereket. Kötötte őket a szöveg, a mese, ennek ellenére dramatizáltak, osztályoztak, hangsúlyokat kerestek, s egy esetben a mesét igencsak egyszerű mondanivaló közlésére is felhasználták. Vagyis a szó jó értelmében voltak amatőrök: a szöveg ürügy, keret és ugródeszka volt saját véleményük elmondására, -nak, illetve -hoz. Az esti vita során fogalmazódott meg a kérdés: Célravezető-e, ha mindenáram végterméket produkál egy tanfolyam, ahelyett, hogy a gondolkodásbeli színházi sémákat, romlott profiktól ellesett modorosságokat rombolna, majd felkeltene egy gondolkodó és gondolkodtató, a színjáték-tér közeli és távoli részén is kreatív cselekvésigényt és alkotószándékot? DUSZA ISTVÁN Hasznos két hét Az SZSZK Oktatási Minisztériuma nemzetiségi iskolák osztályának szervezésében 22 csehszlovákiai magyar szakos pedagógus vett részt a budapesti Országos Pedagógiai Intézet hagyományos kéthetes nyári tanfolyamán, melyet a szlovákiai, a szovjetunióbeli és a jugoszláviai magyar tanítási nyelvű iskolák tanítói számára rendeznek. Három oktatási vezető dolgozó kíséretében a 22 pedagógus ugyanennyi alapiskolából volt, ami ismét elég szép szám, különösen ha arra gondolunk, hogy a tanfolyam hallgatói révén - a Csallóköztől a Bodrogközig - ennyi iskolában jutnak majd - remélhetőleg - olyan tapasztalatokhoz, ismeretekhez a magyar szakos pedagógusok, amelyeket e rendkívül hasznos rendezvény kínált gazdag programjával résztvevőinek. Mindennapra jutott több előadás, gyakorlati kérdésekkel foglalkozó és elméleti jellegű egyaránt. Hogy mennyire sokrétű volt a témakör, érzékeltessem néhány előadás címének a kiemelésével: Mai nyelvi gondjaink, Kosztolányi és a Nyugat, Bartók a mai zenében, Lukács György életmúvéneK jelentősége, Az esztétikai érték, A televízió felhasználása az iskolai nevelőmunkában, Szöveg és hangzás, Helyesírásunk időszerű kérdései, József Attila ma, Irányzatok az élő magyar irodalomban, Kortárs magyar képzőművészet. Más előadások a gyermekvédelem új lehetőségeiről, oktatáspolitikai kérdésekről, nemzetközi kulturális kapcsolatokról szóltak. Az előadók pedig olyan jeles személyiségek, mint Lőrincze Lajos, Szerdahelyi István, Szabolcsi Miklós, dr. Gazsó Ferenc miniszterhelyettes, dr. Deme László, Kelemen Endre, az Iskolatelevízió vezetője, Pomogáts Béla. Az előadásokon kívül más jellegű programokat is szerveztek a tanfolyam hallgatói számára, ellátogattunk például a Széchenyi Könyvtárba; találkoztunk Sumonyi Zoltán József Attila-dijas költővel, akinek a verseit Hegedűs D. Géza adta elő, megnéztük a Redl ezredes cimű filmet, mely legalább olyan nagy élmény volt, mint a vetítés utáni beszélgetés a film Os- car-díjas rendezőjével, Szabó Istvánnal. Tehát élményben is volt részünk, és alkalmunk nyílt különféle művészi értékek megismerésére, melyeket a felgyújtott új pedagógiai, módszertani, nyelvtani, irodalmi-irodalomtörténeti és esztétikai ismereteinkkel együtt jól hasznosíthatunk majd mindennapi oktató-nevelő munkánkban. B. Kósa Mária UU FILMEK Szexmisszió (lengyel) A fiatal Juliusz Machulski érti a dolgát. Két évvel ezelőtt bemutatott munkája, a Vabank is jó bizonyság volt erre. A rendező már első játékfilmjével arról győzött meg bennünket, hogy a köny- nyű műfajú, szórakoztató filmet is komolyan kell venni, s szabályait, fogásait, fordulatait, technikáját épp olyan tökéletesen meg kell tanulni, mint egy-egy fajsúlyos filmét. Biztos szakmai tudás, professzionalizmus, jártasság szükségeltetik ehhez a műnemhez is. Második munkája, a Szexmisz- szió afféle sci-fi. Cselekménye a XXI. században játszódik, az Machulski. Pergő ritmusú, mindvégig izgalmas film a Szexmisszó, olyan szórakoztató munka, amely nem akarja leplezni, hogy célja valóban nem más, mint a profi szintű szórakoztatás, mulattatás. Figurái nem papírmaséalakok, hanem hús-vér emberek, s ami a fő: a sokszoros csavarások minden poentírozottságuk ellenére hamisítatlan életszerűséget árasztanak. Pengeélen szikrázik a humor; forrása napjaink társadalmának időszerű kérdéseiből és a nők harciasságából táplálkozik. A rendező otthonos a komikum minden válfajában, a szóviccektől a helyr\ H % i Max és Albert (jobbról) még a hibernálás előtt alkotás mégsem elsősorban tudományos-fantasztikus, hanem nagyon is mulatságos film, a fantasztikum köpönyegébe bújtatott vérbő komédia. Két férfihősét századunk végén hibernálják, s mig Max és Albert mélységes álmukat alusz- szák, kitör a háború; a földön minden megsemmisül, a férfiak ré- ges-rég kipusztultak, csak néhány nő maradt életben. Ók fedezik fel ötven év múltán a hibernált férfiakat és felébresztik őket. A tudós nők agyonszervezett, rideg, technokrata társadalmában a két „archaikus lelet“ nagy népszerűségnek örvend. De mi legyen további sorsuk? A harcias amazonok nem engedhetik meg, hogy korlátlan hatalmukon alapuló társadalmukat •ilyen csodabogarak csúfítsák, s az olajozott gépezetként működő rendet szüntelenül megzavarják. Max és Albert léte veszélyben forog: vagy megsemmisítik őket vagy naturalizálják, azaz nőkké változtatják... Az óriási tétre menő küzdelemnek érdekes és fordulatos a koreográfiája. Gondosan kimunkált forgatókönyvből, kifogástalan profizmussal, sok-sok humorral, Ízléssel készítette a filmet Juliusz A kerékpár nyárra való zetkomikumon és gégékén át a fekete humorig. Sok utalás van a filmben a lengyel mentalitásra és a két férfi figurájában nem nehéz felfedezni a lengyel ember gondolkodásmódjának, jellemének, magatartásának jellegzetes vonásait. (Max - Jerzy Stuhr kitűnő alakításában - talpraesett, könnyed, minden helyzetben feltalálja magát, a jég hátán is megél, igy a megváltozott körülmények sem akadályozzák őt abb^n, hogy előnyt kovácsoljon magának belőlük. Albert - Olgierd Lukaszewicz nem kevésbé tehetséges megformálásában - idealista, romantikus, de korrekt tudós, aki az új feltételek között nehezen igazodik el, nehézkesen alkalmazkodik hozzájuk.) Sokan úgy vélekednek, hogy a szocialista filmpiac bizonyos témakörökben, műfajokban behozatalra szorul. Ilyen - az elterjedt felfogás szerint - a krimi és a sci-fi is. A Vabank és a Szexmisszió példája azt bizonyítja, hogy a tétel nem állja meg a helyét. Ez a kitűnő tudományos-fantasztikus komédia semmivel sem rosszabb (sőt!), mint „nagymenő“ tőkés rokonai. (spanyol) A spanyol filmművészetnek napjainkban is gyakori témája a polgárháború. A kerékpár nyárra való az 1936-1939-es évek tragikus eseményeinek a krónikája. Jaime Chavarri rendező egy, a polgárháborús Madridban élő család mindennapjainak tükrében mutatja meg a történelmi eseményeknek áldozatul eső - vagy azokat inkább elszenvedő - emberek drámáját, azt, hogy mit jelentett még a spanyol középosztály tisztességes tagjai számára is a népfrontkormány bukása és Franco hatalomra jutása. A Fernando Fér nan Gomez szímnűve alapján készült film minden tiszteletre méltó szándék és történelmi igazságkeresés ellenére sem elég eredeti ahhoz, hogy a tragédia igazán kibontakozhassak benne: dramaturgiája egyenes vonalú, az alkotás túlságosan elnyújtott, s az egymáshoz lazán kapcsolódó epizódok lassú áramlása helyenként érdektelenné teszi a filmet. A kerékpár nyárra való a tavalyi Karlovy Vary-i filmfesztiválon a spanyol filmgyártást képviselte. Augustin Gonzalest, az alkotás főszereplőjét a legjobb férfi- alakítás díjával tüntették ki.-ymJelenet a spanyol filmből ÚJ SZÚ 4 1985. VII. 30.
