Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-19 / 168. szám, péntek
Színes képek balatoni szélben Jegyzetek a XV. Veszprémi Tévétalálkozóról Jelenet a Bódvácska idén bemutatott műsorából (Gyökeres György felvétele) Bódva-parti játékok Egy kelet-szlovákiai gyermekszínpadról A Szepsi (Moldava nad Bod- vou) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában már hagyománya van az amatőr művészeti tevékenységnek. Több éven át működött itt a Pacsirta gyermekkórus, melyet dr. Görcsös Mihályné vezetett, s jelenleg is fáradhatatlanul dolgozik - Nagy Jánosné Sarlós Ildikó irányításával - az országszerte ismert Fehér Liliomszál gyermektánccsoport, mely számos alkalommal szerepelt a gombaszögi (Gombasek) országos kulturális ünnepségeken, s már a zselizi (Želiezovce) népművészeti fesztivál nagydiját is elnyerte. Az iskolának még egy lelkes kis amatőr csoportja is van, az pedig a Bódvácska gyermekszinpad, melyet Tóth Sándor magyar-német szakos tanító vezet.-1978-ban a kassai (Košice) Fábry Zoltán Napokon az ismert Kaláka együttes is fellépett, s a Tamkó Sirató Károly Tenge- reckyjéból összeállított műsor olyannyira megtetszett a gyerekeinknek, hogy ők maguk kérték: alapítsunk mi is irodalmat előadó együttest, (gy hoztuk létre 1979 őszén az akkori hatodikosainkból iskolánk kisszínpadát - emlékezik vissza Tóth Sándor. - Csak természetes volt, hogy mi is Tamkó Sirató Károly verseivel kezdjük, ha már annyira rajongtak értük a gyerekeink. így lett első műsorunk címe Tengerecki haza száll, mely- lyel már működésünk első évében részt vettünk a Duna Menti Tavaszon.- Ahol második díjat kapott az együttes.- A díj jókor jött, igencsak fellelkesítette és aktivizálta nemcsak az együttesben működő gyerekeket, hanem a többieket is és nagy versengés indult meg köztük a kisszínpadban, az énekkarban, meg a tánccsoportban való tagságért. A lelkesedés, a munka öröme csodákra képes, megsokszorozza az ember energiáját... Ezért rendkívül fontos, hogy a pedagógusok megtalálják a módját, hogyan lehet ráhangolni a tanulókat ez esztétikai érzéket fejlesztő, lelket építő tevékenységre. Ha - legalább nagy vonalakban - fel akarjuk vázolni e lelkes kis csoport eddigi „történetét“, néhány tényt ide kell írnunk róla. Az 1980/81-es tanévben jelentős lépést tesz előre az együttes. A Tücsök és a hangyák című új műsor La Fontaine meséire szerkesztett játék volt, melynek „dramaturgiai“ elkészítéséhez maguk a gyerekek is számos ötletet adtak; az iskolának olyan volt tanulói is visszajártak a csoportba, akik már közép-, vagy főiskolásokként tevékenykedtek amatőr égyüttesekben, pl. a kassai (Košice) Szép Szóban és másutt. E műsorral a szepsiek megnyerték a kerületi versenyt és az országos döntőbe jutottak. A legsikeresebb azért talán mégis a 81/82-es tanév volt, ekkor a színpad - melyben az akkori nyolcadikosok dolgoztak -, Arany János Szondi kót apródját vitte színre, s 2. r-elyezést ért el vele a gyermek amatőr együttesek országos versenyén, a Duna Menti Tavaszon. A „szondis“ nyolcadikosok természetesen elmentek, azután az útkeresés, a kísérletezés időszaka következett... Sok minden változott az együttes körül, ám egy nem: hogy - amikor egy szereplő- gárda „kiöregszik“ és feljebb lép a középiskolába, vagy dolgozni megy - a vezetője mindig újjászervezi, amiben az iskola igazgatósága éppúgy, mint a többi pedagógus-kolléga minden támogatást megad neki. (E tekintetben különösen a már nyugdíjas Görcsös Mihályné és Nagyné-Sarlós Ildikó segítségét kell kiemelnünk.) Talán hangsúlyoznom sem szükséges, hogy így kellene ennek lenni minden iskolában... A szepsi alapiskolások kisszín- pada szinte minden szeptemberben újjáépül, felfrissül, tehetséges „gyerekanyaggal“, hogy meg tudjon birkózni az újabb és újabb feladatokkal, melyeket (az új műsorok készítésénél) Tóth Sándor mindig a gyerekek korára-alkatára szab. Ez idáig háromszor szerveződött újjá alapjaitól a tettre kész együttes, mely az idén szintén ott volt a Duna Menti Tavaszon, s tevékenysége akkor is megérdemli figyelmünket, ha ez a év számukra inkább csak a tapasztalatszerzés és az új formák tanulmányozásának az ideje volt. Az együttesben általában 20-25-en működnek. Minden évben; ez idáig mintegy 80-85 tanuló volt a tagja, s közöttük sokan tovább dolgoznak „középfokon“. Tóth Sándornak már az új műsorhoz is megvan az elképzelése:- Legújabb műsorunk anyagát a népmesekincsból merítjük. A jövő tanévben egy - Mátyás királyról szóló - mesejátékot szeretnénk színpadra állítani az új hatodik osztályosokat. KÖVESDI JÁNOS Aki erre a találkozóra érkezik, jó időben is reménykedik. Hogyne reménykedne, hiszen a szálláshelytől, az almádi Auróra szállótól, mindössze pár lépés a Balaton, melynek élvezésére a fesztivál szervezői mindenkor biztosítanak is néhány szabad órát a versenyprogramon, ősbemutatókon, kereskedelmi vetítéseken szereplő műsorok napi több órás követésében azért csak el-elfáradó valamennyi hazai és külhoni résztvevőnek. Teszik ezt bizonyára abból az elgondolásból is, hogy a „szakmán belüliek“ számára vízpart is iehet megfelelő színhelye hasznos eszmecseréknek, vitáknak, tanácskozásoknak, kapcsolatteremtéseknek, röviden találkozásoknak, amelyek, mint a neve is utal rá, a Veszprémi Tévétalálkozó szerves, és lépten-nyomon tapasztalható kísérői. Nos, a jó időben ezúttal hiába reménykedtünk, a sűrűn vonuló felhők, szélrohamok még a Balatonnak a partjára se nagyon engedtek, nemhogy a vizébe. Akkor derült ki az ég, adott meleget a nap, amikor a találkozó befejezésének másnapján hazafelé kellett indulnunk. Ha esendő emberi mivoltunkban olykor bosszankodtunk is az időjárás miatt, csak ideig-óráig. Végül is nem ezen volt a hangsúly, hanem az esemény- sorozaton, amely, az említett találkozásokat, spontán baráti összejöveteleket is beleértve, éppen elég élményt kínált, úgyszólván végig aktiv jelenlétre sarkallva. Mindenekelőtt a versenyprogram zsűrijének tagjait, akiknek Fekete Sándor író elnökletével 11 drámai műből és 8 operafilmból - melyeket a fesztivállal egyidőben (újra) láthattak a Magyar Televízió nézői is - kellett kiválasztaniuk a fő és más äijakra érdemes alkotásokat. A drámai kategóriában a Nők iskolája című tévéjáték nyerte el a fő dijat, rendezője Fehér György; az operafilmek kategóriájában Rossini Alkalom szüli a tolvajt című kisoperájának filmváltozata kapta ugyanezt a kitüntetést, rendezője Békés András. Egyébként a versenyprogram ezúttal is szinte csak a zsűri „ügye“ volt a találkozón, ami érthetőnek tetszik, minthogy olyan alkotásokról van szó, amelyek már szerepeltek a képernyőn, és annak idején a kritika is értékelte őket. A közel húsz külföldi tévé- társaság músorvásárlóinak külön kereskedelmi vetítéseket tartottak. A korábbi találkozókhoz hasonlóan, a többi résztvevőnek, a magyar televíziós művészet neves személyiségeinek, rendezőknek, Az a mesebeli Igazság Egy gyermek pálinkásüveggel jött a színpadra, és sírni szerettem volna. Mindent értettem, a rendező érvelését is hallani véltem: ,,A felnőttek világa, az élmények, a tapasztalás, a bírálat.“ Mégis. A tehetetlenség, a tanácstalanság lett úrrá rajtam. A látvány után közvetlenül arra gondoltam, hogy most felnőtteknek, vagy gyerekeknek játszanak ezek a nebulók, majd tétován körülnéztem. A nézőtéri gyerekeket látva azonban nem nyugodtam meg, hanem egyre nyugtalanabb lettem. A színpadon közben bukdácsolt, csuklott, négykézlábra állt, óbégatott a kisfiú. Igazi felnőttként. Már mellette láttam síró apját, aki fiát átkarolva húzza-vonja, miközben kétségbeesetten könyörög:- Fiam, édes fiam! Gyere haza és ne bánts! Brrr! Ezt csak én képzeltem a színpadra. A kisfiú közben nagyot kortyolt a feltehetőleg (legalább is mertem remélni!) vízzel töltött borókapálinkás üvegből. Nem számított a mese, a király, a juhász, nem volt érdekes az igazság győzelme. Mindenki figyelmét lekötötte a sok felnőtt szavai szerint ,,ennivalóan játszó“ kisfiú. A mélyen megrendítő dolgok, a lelki egyensúlyomból kimozdító történések felháborítanak: Fáj, ha az utcán egy gyermeket agyba- főbe ver az anyja, csupán, mert mind a ketten fáradtak. Megborzadok az esti levegőzésem során olykor elém táruló látványtól. Amikor részeg szülőket kísérnek haza gyermekeik. Nem tartanának bezárásra érett őrültnek, ha este tízkor üvöltenék a szélvédett erkélyen? Mit szóltak volna a gyermekek, ha egy mackó termetű bácsi üvölteni kezd a nézőtéren? A pálinkásüvegból meg egyre fogyott a víz. A király lökdöste a juhászt, rárivallt az udvarmesterre, verte a lányát, és talán belé is rúgott az Igazságba, amely győzelmi esélyeit veszni látva, kioldal- gott a sötétben. Volt más is. Keresték a boldogság kék madarát. Elhitették mindenkivel, hogy minden egér szereti a sajtot, azaz az ember bőre színétől függetlenül szereti, ha van kenyere. Megtanították, milyen az egér. Játszották azt, hogyan játszanak. Elhitették, hogy az igazmondó juhász a szerelméért sem hazudik. Az a mesebeli Igazság pedig akkor már bizonyára újra ott állt valahol az ajtósarokban, egyetlen hívó szóra vagy mozdulatra várva. Remélem, soha nem kell már elol- dalognia. DUSZA ISTVÁN dramaturgoknak, oparatőröknek, színművészeknek, íróknak, továbbá az újságíróknak és kritikusoknak mindenekelőtt az ősbemutatók és a Magyar Televízió keretében működő Fiatal Művészek Stúdiójának alkotásai felé fordult az érdeklődése. Ezeket a premiereket részben a tévétalálkozó központi helyszínén, a Dimitrov Művelődési Központban, részben azon kívül, a Séd Filmszínház kamaratermében, a város üzemeiben, vállalatainál tartották, sőt még falura is jutott belőlük. Kevés kivételtől eltekintve, a hagyományokhoz híven mindenütt szerveztek közönségtalálkozókat, amelyek során az éppen bemutatott mű jelenlévő alkotói és szereplői mindjárt szembesülhettek is a közönség véleményével, nem ritkán eleven vitában. Ezek főként akkor alakultak ki, amikor a mai magyar társadalmat foglalkoztató kérdések, jelenségek, problémák tűntek föl a vásznon, szervezve-befolyá- solva egyéni sorsokat, családi szerelmi életet, emberi magatartást és viselkedést. Az ősbemutató közül három tetszett igazán a jelen sorok írójának. A dokumentarista eszközökkel, fekete-fehérben készült Hazárdjáték, melynek főszereplője egy fiatal népművelő, egy üzem művelődési házának vezetője. Felkava- róan kemény film ez arról, hogy ennek a népművelőnek - közösségépítő nemes céljaiért - miként kell megküzdenie főnökeivel, saját családjával és az élvezeteknek élő, kommerszre hajló, csaló, de jó összeköttetésekkel rendelkező beosztottjával. A másik film a Villanyvonat, amelynek írója Vámos Miklós. A mai harmincasok nemzedékének gyermek- és ifjúkori élményeiről, késve, későn megvalósuló vágyaikról szól úgy, hogy a családi szférában játszódó történetnek általánosabb érvényű mozzanatai, jelentései is vannak. A harmadik film, a Míg új a szerelem, mely Móricz Zsigmond műve alapján készült, elsősorban bájos humorával, könnyed hangvételével, valamint Kállai Ferenc, Su- nyovszki Szilvia és Haumann Péter játékával fogott meg. Főszereplői egy idős szobrászművész és egy, nálánál jóval fiatalabb színésznő, akik házasságot kötnek. A Fiatal Művészek Stúdiójának bemutatói között találtam az egész találkozó számomra legizgalmasabb alkotását, a Csapdát. írója Egon Wolf, rendezője Kenyeres Gábor, két szereplője Bodnár Erika és Eperjes Károly, akik ritkán látható színészi teljesítményt nyújtanak a filozofikus töltésű, a tudat és érzelem csatáitól pattanásig feszülő kegyetlen történetben. Nem véletlen ez utóbbi jelző. Egy, a külsője alapján perifériára sodródott fiatal férfi és egy magányosan élő nő véletlenül, vagy nem is annyira véletlenül, találkozik. Ez a néző számára a nő lakásán derül ki, ahol a történet játszódik. A férfi nem távozik, hanem megkezdi - hamarosan beleszerető - jótevője kedves tárgyi környezetének, ezzel párhuzamosan pedig a személyiségének a lassú, de biztos lerombolását. Egész a haláláig. Tiltakozás ez a film az embertelenség, a mindennemű emberi megaláztatás, az érzelmekkel való visszaélés ellen; ugyanakkor kiállás a személyiség szuverenitása mellett. Az ősbemutatókon és a Fiatal Művészek Stúdiójának alkotásain kívül a szegedi körzeti stúdió is hozott két műsort a találkozóra. Ebből az egyik, a Portré, háttérben virágokkal már a témájánál fogva is új és érdekes volt. A Munkácsy- díjas Richter Ilonát, eddigi munkásságát mutatta be, amelynek lényeges fejezete a tudományos illusztráció, vagyis különböző természettudományi művek illusztrálása. Többször megjelent a filmen maga a művész, aki okos szavakkal szólt művészetének titkairól, természeti ihleteiről. Az ősbemutatók egészében véve változatos képet mutattak, mind a tartalmat, mind a megjelenítési módokat, kifejezési eszközöket tekintve. Egyben jó alapot nyújtottak ahhoz a vitához, melyre Beszélgetés az ősbemutatókról címmel került sor. Baló György vitavezető a világban jelentkező és uralkodóvá váló új tendenciáknak és ezek tükrében a magyar tévédráma helyzetének a fölvázolásával tág teret nyitott az eszmecserének. Néhány mondat kiemelésével, legalább távirati stílusban, hadd érzékeltessem, mi mindenről esett szó. A műholdas és a kábeltelevíziózás, a videotechnika korában mind szembetűnőbb, hogy baj van a művek tempójával, dinamizmusával. Különösen, ha azt is számításba vesz- szük, hogy a Tv-Híradó 15 perc alatt 15 ,,drámát“ tesz elénk; Végül is milyen időpont megfelelő a tévéjátékok közvetítésére, a fő műsoridő, vagy egy későbbi óra?; Az irodalomkritikus komolyan kezeli a tárgyát, a tévékritikus viccelődve. Miért? Miért nem akar több író dolgozni a televíziónak? Az írók azért kihasználhatnák a tévét, mely lehet, hogy értékben alacsonyabb rendű, azonban vitathatatlanul nagyobb a tömeghatása; A francia vagy angol tévében még kevesebb a mai szerző; Egy-egy televíziós alkotás külföldre jutásának soha nem lehet akadálya a nemzeti tematika. Az a korlátozó tényező, ha rossz a mű. Idéztem végezetül ezeket a kérdéseket azért is, mert legtöbbjük nálunk is, és persze más országokban is, nem kevésbé foglalkoztatja napjaink televíziós alkotóit, akik szeretnének mind jobbat nyújtani a nézőnek. Rossz idő ide, rossz idő oda, ezt számtalanszor érezhette az ember ezen a mostani, a XV. Veszprémi Tévétalálkozón is. BODNÁR GYULA Háború és béke - fotókon A bratislavai 4. városkerületi művelődési házban megrendezett fénykép- és plakátkiállítás szerény, ám változatos anyaga a Szíriai Arab Köztársaság életéről szól. A képeslap-gyűjteményen, színes művészi tájképeken Szíria békés hétköznapjait, modern városait, a régi városrészek romantikus hangulatú, szűk sikátorait, tengerpartjának és tájainak szépségét mutatja be. A nagyméretű plakátok, amelyeken pedig az ókori mezopotámiai birodalom építészetének maradványai láthatók, Szíria gazdag, 4000 éves kulturális, történelmi múltjára igyekeznek emlékeztetni a látogatót. A legnagyobb érdeklődésre azonban az izraeli agresszió következményeiről készült sajtófotók tarthatnak igényt. Meqrázóak az értelmetlen pusztításról, a polgári lakoság irtásáról, az alapvető emberi jogok megsértéséről szóló színes, hiteles dokumentumok, „/ff volt a házunk“ - szól az egyik képaláírás, s a fényképen kisgyermekek kutatnak egykori otthonuk romjai között. Az agresszor kíméletlen barbárságának bizonyítékai a Kuneitra város szétlőtt kórházáról, rombadőlt mecsetjeiről, a polgári védelem kiégett autójáról és egy mentókocsiról, a megégett holttestekről, a felforgatott és kifosztott temetőről készült fényképek is. És Szíria népének drámájáról tanúskodik a rommá lőtt város egyik falán lefényképezett felirat: - Amíg mi békében végzett munkára vágyunk, Izrael a várost pusztítja. FEKETE ÉVA ÚJ SZÚ 6 1985. VII. 19.
