Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-16 / 165. szám, kedd
A legendák ellenében Szabó Gyula életmű-kiállítása (1945-1960) Három esztendő telt el azóta, hogy a losonci (Lučenec) Nógrádi Galériában láthattuk Szabó Gyula festményei retrospektív kiállítássorozatának elsó részét. Akkor a művész 75. születésnapja kínált megfelelő alkalmat, hogy az életmű gondozói elindítsanak egy minden előzőnél teljesebb körképet adó sorozatot. Ezt volt hivatott jelezni és dokumentálni az 1982- es kiállítás katalógusa, amelyben az 1930-tól 1945-ig készült olaj- festmények feltehetőleg teljes jegyzékét adták közre, külön megjelölve az akkor közönség elé került alkotásokat. Ehhez járult egy, mindaddig nélkülözött életrajzi vázlat, az addigi kiállítások jegyzéke, a Szabó Gyuláról irt könyvek, tanulmányok cikkek és katalógusok bibliográfiája. Az olajfestmények jegyzékében külön feltüntették mikor, milyen kiállításokon láthatta azokat a nagyközönség. Nem kevésbé voltak érdekesek azok a napló- részletek, amelyekben az egyes képekhez maga a festő fűzött megjegyzést. Az idei kiállítás katalógusából az előbb felsorolt dokumentumok nagy része hiányzik. Csupán a bemutatandó - 1945 és 1960 közötti - időszak kiállításai, tanulmányutai és a most látható képek jegyzékében feltüntetett, más tárlatokra utaló adatok találhatók meg. Kár, hogy amíg az első életszakasz képeinek Küzdelem címmel rendezett kiállításához mellékelt katalógus szinte tudományos igénnyel dokumentálta az átfogott életszakaszt, addig ez a további már eltekint ettől. Az sem derül ki belőle, hogy a kiállított 105 olajfestményen kívül 1945 és 1960 között mennyit, milyen képeket festett Szabó Gyula. Kivitelében kétségtelenül szebbek, élvezhetőbbek e katalógus reprodukciói. Egy ilyen rendhagyó bevezetőt az is indokol, hogy a kiállítás némely olajfestménye alá oda írták, hogy ,,a katalógusban nem szerepel". Igy tehát méltán gondolhat arra a látogató, hogy évek múlva arról sem lesz megbízható adat a kezében, mit látott 1985 júniusában a Szabó Gyula életműve 1945 és 1960 között született részének Arafás cimű kiállításán a Nógrádi Galériában. Vagyis: a bizonytalanság a Szabó Gyula életmű terjedelme, értéke, valós milyensége körül még mindig legendák tárgya marad. Az önmagát felnőttszámba vevő kép- zőművészetkedveló méltán várja el, hogy egy kiállítás kapcsán jelezzék, a teljes anyagnak melyik részeit láthatja, s a helyszűke, a válogatás szempontjai miatt kimaradt képek hol, kinek a tulajdonában találhatók meg. Sok szó esett az idei kiállítás kapcsán arról, mi lehet az oka, hogy szinte már másfél évtized telt el Szabó Gyula halálától, mégsem íródtak meg azok a tanulmányok, könyvek, amelyek ezt a minden tekintetben példaadó alkotói élet- utat közelebb hoznák mindazokhoz, akiknek fontos a csehszlovákiai magyarság kultúrája. Azt már Cséplés az állami gazdaságban (olaj, 1954) sejtjük, hogy nemcsak képzőművészt, költőt, hanem a művészetelméleti írót, a bölcselőt is meg kellene ismernünk. Hetvenötödik születésnapja alkalmából az Új Szó közreadott néhány részletet naplójegyzeteiból, művészeti írásaiból, bízva abban, hogy az illetékeseknek felkelti az érdeklődését. Erre mindeddig hiába várunk. A losonci kiállításnak az Aratás címe mintegy a festői beérésre, a kiteljesedésre utal. Kubičko Klára művészettörténész az anyag elrendezésével utalni akart arra a festői metamorfózisra, amely 1945 és 1960 között következett be Szabó Gyula életében. A háború előttinél nem kevésbé bonyolult lelki folyamatok, társadalmi viharok hatása alatt alkot 1948-ig, amikor is a bekövetkezett forradalmi változás az ő személyiségét is az eddigiektől különböző irányban befolyásolja. Az átfogott időszakasz első éveiben az olyan alkotások, mint a Kék szél, Az udvaron vagy a Tavaszi mezők bizonyos elemeikben a nagy festóelődök hatását tükrözik. Ennek ellenére sem állítható, hogy ezek a képek ne hordoznák a Szabó Gyulára oly jellemző átlé- nyegítő festési módot. Ezt leginkább azokon a későbbi években festett olajképein érezzük, amelyek munkás- és parasztkörnyeNevelni - festménnyel Egy felfigyeltető könyvről Az első pillanatban két dolog is akad, amely éppenséggel nem ösztökél e nagyszerű könyv megvásárlására. Az egyik a könyv ára. Igaz, e pazar kiállítású könyv semmiképpen sem mondható drágának, különösen akkor, ha belegondolunk: hányszor dobunk ki idehaza egy ötvenest, vagy Magyarországon hatvanegynéhány forintot, vagy még többet is, gyermekeink kérését teljesítendő. S ez az összeg most - erre csakhamar rájövünk - egyáltalán nem kidobott, hanem nagyon hasznos célra fordított pénz. Első látásra a cím sem mond sokat: id. Pieter Bruegel Flamand közmondások. Aki azonban megveszi a budapesti Corvina kiadó könyvét, annak kivételes élményben lesz része. Európa számos országában divatba jött a gyermek számára készített művészeti ismeretterjesztésnek az a módja, hogy a nagyobb festményt részleteire bontják, s azokat magyarázó szöveggel látják el. A Flamand közmondások is ilyen kiadvány. Idősebb Pieter Bruegel, a világhírű németalföldi festő 1559-ben festette a Flamand közmondások című művét. Alkotásán olyan figurákat, állatokat, égi és pokolbéli alakokat látunk, amelyek közmondásokat, korabeli vagy régebbi szólásokat, példázatokat testesítenek meg. Kass János e festményt bontotta részleteire, s nagyította fel a könyv lapjain. Elsó pillantásra úgy tűnik föl, mintha valamiféle derűs kisvárosi életkép tárulna elénk, nyüzsgő, munkálkodó emberekkel. Lukácsy András szellemes és magával ragadó szövege azonban hamar eloszlatja első benyomásunkat: döbbenetes mélységeket, számunkra ismeretlen összefüggéseket, emberi sorsokat, társadalmi fonákságokat tár elénk. S ezzel együtt olyan tanulságokat, élethelyzeteket, amelyeknek vari mit mondaniuk a mai ember számára. A gyermeket a részletek cselekményes síkja, a sok furcsa történet köti le. A kép és a szöveg együtt pedig nagyban segíti vizuális kultúrájának, ízlésvilágának formálását. A felnőtt olvasó figyelmét ezzel zetben születtek. Az előítéletek és a lejáratott festési módok felől közelítve hajlamosak lennénk azt hinni, hogy ezek a képek semmiben sem különböznek a képzőművészeti sematizmus megbélyegezte alkotásoktól. Szabó Gyula az apátfalusi (Opatová) gyárban is olyan képeket festett, amelyek a munka és a munkás, a környezet és az ember ősi kapcsolatát tükrözik. A füleki (Fiľakovo) zománcgyárban pedig szinte csak a sziluettek, a csarnok fény-árnyék játékának festésével teremtett drámai erejű képeket. Ennek a szemléletnek a csúcsait jelentik a paraszti környezetben készült festmények. Az Aratás című kép három részből épülő kompozíciója - a kék, a zöld, a sárga harmóniája mögött - drámaiságot sugároz. A Cséplés-sorozat, vagy a Tes- mag alatt cimű képe a táj, a környezet és az ember, általa oly mesterien ábrázolt kapcsolatát fejezik ki, mély gondolatisággal. A festő ezeken a képeken megmutatja a munka teremtő világával együtt az emberek lelkét, a benn- sőséges hangulatokat, a táj drámaiságát. Ezzel egyidőben készültek azok az olajképei, amelyek valahol a bölcselő, a gondolkodó művész régebbről ismert világát őrzik. A magasabb szinten megjelenített gondolat ugyanúgy általános tartalmakat hordoz, mint a munkás- és a parasztkörnyezet. A táj továbbra is nyugalmas témává lényegül át, amely az ott megjelenő ember révén lett drámák színtere. A losonci madonna, az Asszonyok az őszi kertben, a Krumpliszedés mind-mind ezt az alkotói szemléletet és módszert tükrözik. A Szabó Gyula teremtette bölcs nyugalmon átüt a drámaiság, amely elsősorban a színek, a kompozíció, a szerkesztés révén válik érezhetővé. (gy lehet az, hogy sok képén a közlés, a gondolat több csatornán, a látvány első rétege mögül áramlik a néző felé. Július 23-ig Szabó Gyula életének olyan alkotói szakaszát ismerheti meg a Nógrádi Galéria közönsége, amely a kiállításokon ebből az időből legtöbbször szerepelt metszetek, grafikák mellett ritkábban, vagy eddig egyáltalán nem látott olajképeket is termett. Meggyőződésem, hogy az országos pályázatokon díjazott grafikai-sorozatokkal legalább is egy szinten van e képek megjelenítő ereje, gondolatvilága, tartalmi és formai gazdagsága. A kiállítás szerkezetére tekintve nem keletkezik hiányérzet a látogatóban, bár az objektív értékelés megkívánja az alkotói korszak képeinek legalább megközelítőleg teljes jegyzékének utólagos közreadását, amellyel az első kiállítás jó hagyományát is folytatnák. DUSZA ISTVÁN együtt fölkelti a történetek gondolati mélysége, tanulsága. Megállapíthatja azt is, hogy mennyire egy tőről fakad a népi bölcsesség. ,,Elámítom kék ködökkel" - tartja a német mondás; ,,port hintek a szemébe“ - mondja a magyar; ,.Késó temetni a kutat, amikor a borjú már belefúlt" - mondták Németalföldön, s ez a gondolat a mi tájainkon is ismerős: ,,Akkor vet lakatot az istállóra, amikor már kilopták a lovát", avagy ,,Késö bánat, eb gondolat". A könyv nagy erénye, hogy minden didakszistól mentesen magyaráz, nevel. A történelem egy szeletét tárja elénk, benne szenvedő, küzdő, a tiszta lelkiismeret és az értelmes cselekvés világát áhító emberekkel. A szabadságok, a nyári vakációk napjait éljük, ilyenkor kevesebb a rohanás, általában többet együtt van a család. Nincs ennél jobb alkalom közösen föllapozni ezt a könyvet, együtt nézegetni, megvitatni a festmények felnagyított részleteit. Jómagam már tapasztaltam, igy hát tiszta szívvel elmondhatom: ritka szép élményben lesz részük. Szülőnek, gyermeknek egyaránt. (szilvássy)- UJ FILMEK Ján Petro visszatér (szlovák) A félmúltban, a szövetkezetesítés idején játszódik e szlovák film cselekménye. Hőse, Ján Petro a hatvanas évek derekán szabadul a börtönből; barátjával komoly szócsatába keveredett a kollektivizálás módszerei miatt, s a heves szóváltás során Michal Chebeň olyannyira kiélezte a helyzetet, hogy konfliktusuk tragédiába torkollott. Ján Petrót emberölés vádjával szabadságvesztésre ítélték, bár a szerencsétlenséget maga az áldozat hívta ki. Ján Petro igazságérzetében megbántva tér vissza évek múltán a falujába. Ennek ellenére nem forral bosszút, nem fenyegetőzik, tudja, hogy az igazság bonyolultabb, mint feltételezte, a legfontosabb azonban, hogy az ember rendíthetetlenül higgyen benne, és igyekezzen becsületesen élni. Otthonába visszatérve merőben új világgal találja magát szembe: a falu levetkőzte évszázados elmaradottságát, anyagiakban gyarapodott, felvirágzott, a szövetkezetesítés szinte forradalmi változásokat hozott az emberek életébe. A szellemi felemelkedés, az emberek tudatának fejlődése azonban lépéshátrányban maradt. S figyelmét az sem kerüli el, hogy egyesek milyen hűtlenek lettek a forradalom eszméihez, hogyan árulták el azokat. És Ján Petrónak meg kell küzdenie a falubeliek előítéleteivel, káros beidegződéseivel is. Emil Dzvonik regénye alapján készült a film forgatókönyve, a rendező Martin Ťapák. Talán az elmondottakból is kiderül, hogy vállalkozása komoly és figyelmet érdemlő. Elsősorban azért, mert elég ritkán láthatunk olyan hazai filmet, melynek cselekménye falusi környezetben játszódik, s ráadásul a falu szocialista átalakulását, a felszabadulás utáni évek konfliktusoktól, zökkenőktől sem mentes küzdelmeit mutatja be; de azért is, mert komoly erkölcsi-etikai kérdéseket állít a történet középpontjába. Csakhogy az alkotói szándék a félúton megrekedt, s a rendező sokkal adósunk maradt: az alkotásban alapvető kérdések tisztázatlanok, fontos szerepek kidolgozatlanok maradtak, igy a film valamiféle elkapkodott- ságot tükröz. Kár. Nagy lehetőségtől fosztották meg az alkotók magukat és a nézőket is. Milan Kňažko a szlovák film főszerepében Edith és Marcel (francia) Egy férfi és egy nő. A nő - Edith Piaf, egy vándormutatványos lánya, aki az utca gyermekéből a francia sanzon koronázatlan királynője, a világ ünnepelt sztárja lett. A férfi - Marcel Cerdan, egy szegény marokkói kocsmáros fia, aki professzionalista bokszolóként a legnépszerűbb francia sportoló, 1948-ban pedig világbajnok lett. Párizsban ismerkedtek meg, 1947-ben, néhány hónappal később New Yorkban találkoztak, ahol fellobbant szerelmük... Az Edith és Marcel című film Edith Piaf életének ezt az epizódját, a világbajnok Marcel Cerdannal való legendás szerelmét kíséri nyomon. (Tragikusan végződött ez a szerelem, mert a világhírű bokszoló 1949. október 27-én repülőszerencsétlenség során életét vesztette.) Az alkotó a lehető leghagyományosabb formanyelvet használva mutatja be Piaf és Cerdan életének 1939 és 1949 közötti szakaszát. Maga a szerelmi románc izzó és felkavaró, csodálatos a „szürke verebet“ megszemélyesítő, törékeny francia színésznő, Evelyne Bouixjátéka, lenyűgöző a sok világszép és eredeti felvételről hallható Piaf- dal, de a középszerből semmi sem emeli ki Claude Lelouch munkáját. Sőt, mintha maga az alkotó sem bízott volna a történet drámai erejében, ezért a cselekményt „megtoldotta“, s a két világhíresség életének epizódjaival párhuzamosan egy másik szerelmi sztorit is bemutat. Ezáltal az alaptörténet veszít drámai töltetéből, s zavaró és megtévesztő, hogy e másik sztori női szerepét is. Evelyne Bouix játssza (ráadásul ebben a szerepben mintha otthonosabban is mozogna). Partnere ifjabb Marcel Cerdan, az egykori világbajnok negyvenéves fia, aki inkább eredeti egyéniségével, mintsem játékával vonja magára a nézők figyelmét. (Talán érdemes megjegyeznünk, hogy ezt a szerepet a rendező Patrick Dewaere- nek szánta, a népszerű francia színész a forgatás előtt azonban véget vetett életének.) Nem, Claude Lelouch nem feEvelyne Bouix és ifj. Marcel Cerdan (jobbra) a francia film egyik jelenetében lejtette el a mesterségét. Csak napjainkra mintha megfáradt volna kissé és jobban figyeli a divatot. Utóbbi munkái ugyanis a nosztal- gia-divat jegyében születtek, s a hajdan ügyes Claude Lelouch- ból - aki csaknem két évtizeddel ezelőtt készült, szívhez szóló szerelmi történetével, az éppenhogy nem hagyományos felépítésű Egy férfi és egy nővel vált világszerte ismertté - mára ügyeskedő üzletember lett. -ymÚJSZti 4 1985. VII. 16.
