Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-13 / 137. szám, csütörtök
A barátság hidjai Ilyenkor, a bizonyítványosztás előtt különösen gyakran hangzik el a címben jelölt mondat. Rendszerint nem a jobb értékelést, osztályozást elért gyermekek - illetve szüleik - szájából hallható, hanem ott, ahol vélt vagy valódi sérelem váltja ki a sóhajt ajkbiggyesztés- sel, lemondó kézlegyintéssel vagy akár még erőteljesebb kifakadás- sal kísérve. Vizsgálatok sora, mindennapos pedagógiai tapasztalat bizonyítja, hogy a középiskolába kerülő tanulók felkészültsége nemegyszer meglehetősen hiányos. A szakmunkásképző iskolák tanulóit különösen gyakran éri ilyen vád. A tanterv szerinti haladás érdekében a középiskolai tanárok sokszor hiába próbálják az alapiskolai mulasztásokat korrepetálással pótolni (már ahol erre egyáltalán idő és lehetőség adódik!), mert a hosszú évek mulasztásait nem lehet rövid idő alatt pótolni. Úgy vélem, nemigen akad olyan pedagógus, akinek örömöt jelent, ha buktatni kényszerül (mégha számos szülő azonnal meg is kontrázza ezt, „mert ki nem állhatja az én gyerekemet, azért ad neki rosszabb jegyet“ jellegű kifakadásokkal). A rosz- szabb osztályzat nemcsak a tanulót értékeli, hanem óhatatlanul árnyékot vet a pedagógus oktatónevelő munkájának az értékére (értékelhetőségére), hiszen automatikusan felmerül az iskolai és az iskolán kívüli közvéleményben a „hát hogyan dolgozik ez, hogyan tanít, ha semmit sem tudnak a tanulói“ gondolat. Az oktatáspolitikai határozatok sem a rossz osztályzatok gyarapítását szorgalmazzák, tehát ha buktat egy pedagógus, akkor aligha férhet kétség az osztályzat jogosságához. A bukásmentességnek ugyanis rengeteg buktatója van. Az oktatási szervek a megmondhatói, hogy sok helyütt évek óta nem romlott, inkább jobb lett az alapiskola végzős tanulóinak az év végi átlag- eredménye, s nem csökken, hanem inkább emelkedik a bukásmentes iskolák száma. Szép, szép, de hát akkor álljon is e jelenség mögött valódi tudás, megbízható alapismeretek, készségek szilárd láncolata. Sajnos, épp ez hiányzik sokszor. Van olyan iskola, ahol már több mint két éve nem bukott meg egyetlen tanuló sem, de ugyanebből az iskolából nem egy irni-olvasni alig tudó fiatal kerül a közeli szakmunkásképző iskolába. A középiskolai pedagógusok az ilyen iskolákból érkező tanulók feletti mérgüket elsősorban az alapiskolai tantestületre öntik ki, pedig a felelősség nemcsak őket terheli. Egyes helyeken előfordul, hogy a bukásmentesség érdekében adminisztratív eszközökkel próbáltak eredményt elérni. Hát nem köny- nyebb nem buktatni, mint igazoló jelentéseket írni a bukás okairól, körülményeiről? Vagy az amúgy is kevés szabad idejéből órákat, napokat áldozni a korrepetálásra? És ha hihetünk néhány pedagógus elkeseredett megállapításának: egyes helyeken az erkölcsi és az anyagi elismerést is a tanulmányi átlagtól teszik függővé?! Sajnos, akadnak olyan iskolák is, ahol olyan szellem kap lábra, hogy az értéktelent is lehet, sőt kell értékelni, a nemtörődömség is jutalmazható. A következmény pedig ismert: a nyolc osztályt ismétlés nélkül elvégzett, de folyamatosan olvasni, osztani-szorozni nem tudó fiúk és lányok kerülnek ki az alapiskolából. A pedagógiai elmélet régóta ismert tétele: a tanítás-tanulás folyamata kétoldalú tevékenység. Hiába tesz meg a tanító mindent, ha a tanuló nem tesz erőfeszítéseket az eredményekért. Most persze nem azokra a hátrányos helyzetű gyermekekre gondolunk, akik igyekezetük ellenére sem képesek a hátráltató környezet visszahúzó erejétől szabadulni, hanem azokra, akik kihasználva a társadalmi és a közvetlen környezet jóindulatát természetesnek veszik, hogy tanulás nélkül is bizonyítvány kerül a kezükbe. Ezek a tanulók elégtelen osztályzatot érdemelnek még akkor is, ha a statisztika romlik. Emiatt nem érheti elmarasztalás vagy hátrány a buktató pedagógust. Egyről ne feledkezzen el senki, aki az osztályzatok miatt zúgolódik: a tanuló igazi érdeke nem az álhumánus, hanem a reális osztályozás! Mert miért ne hinné el magáról, hogy nem is olyan gyenge a teljesítménye, ha papíron is látja, hogy a tudása elégséges és nem elégtelen? Itt kezdődik el a hamis értékrend kialakulása, mert más dologban is természetesnek látja saját jobb, bár érdemtelen minősítését. Ennek elkerülése több az egyéni érdeknél. Érheti persze vád a pedagógust okkal is a rossz osztályzatért, ha egyoldalúan, felületesen értékeli a gyermeket, nem vizsgálja készségeit, jártasságait, csak kiragadott adatokat követel. Egyre bonyolultabbá váló világunkban csak az tud önállóan eligazodni, aki képes a valóság komplex megközelítésére. Ha csupán adathalmaz van a fejében, képtelen a párhuzamok felfedezésére, a probléma gyakorlati megközelítésére. A hazai oktatási-nevelési rendszer átszervezésének épp az az alapvető célja, hogy az iskola jobban készítse fel a növendékeket az életre, ezt szolgálja az annyit hangoztatott politechnikai elv is, hogy az ismereteket a gyakorlatban is tanulják meg alkalmazni. Ó, azok az osztályzatok, ó, azok a gyerekek! Hiszen annyira túlterheltek szegények, mi mindent kell ma megtanulnia a 10-12 éveseknek a mi időnkhöz képest - sóhajt szülő és nagyszülő. Igaz, igaz, az új tankönyvekbe is bekerült itt-ott túlméretezett ismeretanyag. Ahol emberek dolgoznak, mindig lehet hiba, de akkor is vigyázzunk az arányokra, ne feledkezzünk meg a követelhetőség mértékéről. Nincs fárasztóbb, „túl- terhelőbb", mint az értelmetlen, meddő időtöltés, amikor a gyerekek csak ülnek a padokban, hintáznak a székeken, de nem történik velük semmi. Az unalmas oktatásnak ugyancsak kétségesek az eredményei, s nem a tanulók osztályzata a döntő. A felvázolt hibák, fogyatékosságok létező, reális problémák, de az is biztos, hogy több az olyan iskola, ahol a pedagógusok odaadó munkája, a gyenge tanulókkal való differenciált foglalkozás eredményre vezet. Arra kell azonban vigyázni, hogy hamis illúziót kergetve egyetlen tantestület se válassza a könnyebb utat, az osztályozás-értékelés ne váljék liberálissá, mert sem a buktatás, sem a bukásmentesség nem lehet öncélú Dr. SZEBERÉNYI JUDIT A TERMÉSZET IGAZA Jozef Šturdík tájképei Brnóban Brno és Bratislava között több évtizedes hagyományai vannak kulturális kapcsolatoknak. Rendszeresen együttműködnek a két baráti város felsőoktatási intézményei, például a főiskolák műszaki karai vagy a J. F. Purkyné Egyetem és a Komenský Egyetem bölcsészettudományi kara, de szoros kapcsolatot tart fenn a hetvenes évek eleje óta a Cseh írók Szövetségének brnói csoportja és a Szlovákiai írók Szövetsége is. Ugyanez bízvást elmondható a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségéről és a Cseh Képzőművészek Szövetségének brnói alkotócsoportjáról is. A két város művészeti körei közötti baráti viszony és termékeny együttműködés egyik legfrissebb szép megnyilatkozása az a nagyszabású kiállítás is, melyet a brnói Művészetek Háza, a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége és a Bratislavai Képtár közösen rendezett Jozef Šturdík neves szlovák festő és költő, nemzeti művész tájképeiből. A kiállításra érkező látogatót - a brnóiak által kiadott - (ízléses grafikai kivitelű) katalógus várja, melyben nemcsak a művész legszebb alkotásainak fekete-fehér és színes reprodukcióit s művészi hitvallását kapja kézhez, hanem dr. Milan Jankovský, a neves műtörténész és Ivan Schurmann szakavatott „eligazítását“ is. (Az 1973-as brnói kiállítás katalógusa Jozef šturdík verseit és rövid zenedarabjait is tartalmazta, hanglemezen mellékelve, Peter Michali- óa hegedűművész feljátszásában.) Jozef Šturdík mostani kiállításán a tájképfestő művésszel ismerkedhet meg a néző - az utóbbi öt év alkotásainak tükrében. Már régebbi tájképeinek, csendéleteinek, portréinak és könyvillusztrációinak szín- és formavilágában jól felfedezhető az az érzékeny és finom költőiség, amellyel a művész az embert, a természetet, az élet jelenségeit szemléli. Šturdík a festészet, a költészet és a zene hármas, egymást szervesen kiegészítő, kölcsönösen megtermékenyítő és érzékenyen átfedő világában s határzónájában élő és alkotó művész, akinek minden gesztusában, ecsetvonásában ott ragyog a természet iránti szeretet, az ember iránti bizalom, egyszersmind a természetért mint az ember legfontosabb létteréért, annak tisztasága s az ember biztonsága megőrzéséért való aggódás. Ezt tükrözi számos, eredeti alkotó tehetséggel megfestett lírai hangvételű, rendkívül gazdag forma- és szinvilágú, sajátosan komponált és szerkesztett képe, melyek közül kiemelkedik a Strom nad jazerom (Fa a tó fölött - 1983), a Nostalgia - 1983, a Jarný vietor (Tavaszi szél - 1983), Živly (Elemek - 1983), Elégia (1983), Letný deň (Nyári nap - 1983) stb. Kiállításának - említett - legjelentősebb darabjain szinte kézzelfogható plaszticitással él a természet, mely harsogó egészséget sugároz magából - vásznairól. Képei a természet - ember által megcáfolhatatlan - igazságát fejezik ki őszintén, meggyőző erővel. Jozef Šturdík mostani brnói kiállítása is - mely június 23-ig tekinthető meg - csak erősíti azt a meggyőződésünket, hogy a művész formai remekbe alkotott tájképei, csendéletei valóságos - vászonra vitt költemények, amelyek (miként azt ö maga mondja egyik vallomásában) „megtermékenyítik álmainkat“. Šturdík hisz és bízik az emberben, ám ugyanakkor képei azt a veszélyt is sejtetik, mely az ember részéről fenyegeti a természetet. Többek között ezt fejezi ki a Memento '85, a Krajina s mrakom (Táj felhővel -1982), a Nežia- dúce proroctvo (Nem óhajtott jövendölés - 1984) stb. Ez utóbbi festménye - az érzelmek koncentrációja, rajta a szívderítő türkizkéket elnyomják a sötét tónusok, mintegy figyelmeztetve a természet esetleges elvesztésére. A Táj felhővel című alkotásból a táj természetes színei adta harmónia, nyugalom árad, de a háttérben ott bujkál a művész balsejtelme is. A művész jövőbe vetett hitét olyan képek demonstrálják, mint pl. a Májový večer (Május este - 1985), Kvety detstva (A gyermekkor virágai -1985). KOVESDI JÁNOS Beszélgetés a lengyelországi csehszlovák kulturális napok alkalmából A szomszédos Lengyelországban e héten kezdődtek meg a csehszlovák kultúra napjai. Az eseménysorozat alkalmából Pavol Minárik, a bratislavai Pravda varsói tudósítója interjút kért WITOLD NAW- ROCKITÓL, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetőjétől, a neves irodalomkritikustól. A beszélgetést kissé rövidítve az alábbiakban közöljük. 0 Mit vár a lengyel közvélemény a csehszlovák kulturális napoktól?- A szakemberek és a széles körű nyilvánosság nagy érdeklődéssel követi az eseményeket, örülünk annak, hogy megismerkedhetünk a cseh és a szlovák kultúra értékeivel. Ez a rendezvény azért is fontos számunkra, mert tovább szeretnénk bővíteni kulturális kapcsolatainkat is a baráti szocialista országokkal. Úgy véljük, ez az együttműködés hozzájárulhat egymás jobb megismeréséhez, továbbá a szocialista lengyel kultúra kibontakozásához. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ellene vagyunk a kapitalista országokkal kialakult kulturális kapcsolatoknak, de az elmúlt válságos évek tapasztalataiból okulva ma jobban tudatosítjuk, mi a fontosabb számunkra. A hazánkban most kezdődött csehszlovák kulturális napok egyébként nagy mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy erősödjenek a barátság hidjai a Moldva, a Duna és a Visztula között. • Mi a véleménye a csehszlovák-lengyel kulturális kapcsolatokról?- Közismert, hogy Lengyel- ország az elmúlt években milyen válságos időszakon ment keresztül. Ez a tény meghatározta kulturális kapcsolatainkat is, különösen a művészeti alkotó szövetségek között. Hazámban fokozatosan konszolidálódik a helyzet, a kultúra és a művelődés szakaszán is. Egyre bővülnek kulturális kapcsolataink a szocialista országokkal, így Csehszlovákiával is, amellyel rövidesen új kulturális együttműködési szerződést írunk alá. Az utóbbi időben elsősorban az irodalmi kapcsolatok mélyülnek el. Nálunk például néhány év alatt több szlovák író műve jelent meg lengyelül, mint az elmúlt fél évszázadban együttvéve, s így megismerkedhettünk olyan értékekkel, amelyeket nálunk sokáig alig tartottak számon. Javult az együttműködés a filmeseknél, habár e téren még sok a kínálkozó lehetőség. Hasonlóan ígéretes kapcsolat alakult ki a két ország irodalomtörténészei és kritikusai között. A színházaknak még nem sikerült sokkal előbbre jutniuk. Remélem, hogy a Katowicében sorra kerülő tanácskozáson a cseh, a szlovák és a lengyel szakemberek megvitatják és meg is találják kulturális kapcsolataink további bővítésének lehetőségeit. • ön egyszerre végez politikai és tudományos munkát. Politikai tisztsége mellett a Lengyel Tudományos Akadémia Irodalmi Intézetének főosztályvezetője, ezenkívül tudvalévőén Irodalomkriti- kus, műfordító is. Miként győzi idővel, energiával ezt a sokrétű munkát?- A sok elfoglaltság arra sarkall, hogy ésszerűen sáfárkodjam az Elemek (kombinált tempera) 1983 időmmel. Azt meg becsületbeli kötelességemnek tartom, hogy politikai munkám mellett találjak időt, lehetőséget a tudományos kutatásra, publikálásra is. A válságos években látott napvilágot A kultúra és a politika Lengyelországban című tanulmánykötetem, amelyet azóta már a Szovjetunióban is kiadtak. Monográfiát adtam ki A cseh és a szlovák irodalomról, ezenkívül rendszeresen fordítom a cseh, a szlovák, továbbá a finn, a norvég, az izlandi írók, költők műveit, s az utóbbi időben a két német állam irodalmával is mind többet foglalkozom. Kérdésére tehát azt felelhetem, hogy a sokasodó feladatok még több munkára, nagyobb aktivitásra ösztönöznek. • A cseh és a szlovák irodalom fordításáért, népszerűsítéséért Hviezdoslav-díjat és más elismerést is kapott. Milyen érzések, kapcsolatok fűzik önt Csehszlovákia irodalmaihoz, kultúrájához?- Bensőséges kapcsolatok kötnek a baráti Csehszlovákiához és irodalmához. Boldog vagyok, ha úgy vélik: munkámmal, fordításaimmal is hozzájárulhattam ahhoz, hogy Vančura, Hašek, Drda, Závada, Plávka, Válek és más író, költő ma már ismert és népszerű hazámban. Rövidesen megjelenik Pavol Koyš verseskötete is lengyelül. Szeretem, nagyra becsülöm a cseh és a szlovák irodalmat, mert igaz; őszintén szól sorskér- déseinkról, a cseh és a szlovák nemzet történelméről, szocialista jelenéről. Ez az irodalom magas művészi színvonalú, elkötelezett és humanista. • Tudományos és kultúrpolitikai munkásságának egyik fontos területe az ideológiai harc. Nálunk nemrég jelent meg az Ideológiai harc 1980 augusztusa után című könyve. Folytatja ez irányú tevékenységét, kutatásait is?- Igen, mert ezek lényeges, jelenünket és fejlődésünket döntően meghatározó kérdések, örömmel állapíthatom meg, hogy sok gondjaink, nehézségeink ellenére eszmei ellenfeleinknek nem sikerült alapjaiban megrázni a lengyel irodalmi életet. Akadtak árulók, akik ma külföldön nagy árat fizetnek azért, hogy az antiszocialista erők szolgálatába álltak. Szakmai szempontból is silányak, gyökér- telenek a jórészt uszító, rágalmazó irományaik. Elméleti és gyakorlati síkon egyaránt foglalkozunk irodalmi életünk, a különböző folyamatok értékelésével. Jelenleg az egyház és az irodalom viszonyáról készítünk elő egy tanulmánykötetet. Tanulságos és érdekes kiadványnak ígérkezik, hiszen arról is szólunk, hogy az egyház milyen szerepet játszik az irodalmi életben is a nacionalizmus, az in- tolerancia és más káros eszmék, nézetek élesztésében. • Miként értékeli a jelenlegi lengyel irodalmi életet?- Amit átéltünk, amire rádöbbentünk, arról sajátos eszökzeivel a művészetnek is vallania kell. A hetvenes és a nyolcvanas évek eseményeivel, tanulságaival idáig főleg az irodalom és a film foglalkozott. Vannak még olyan művészek, akik hallgatnak, vagy nem tisztázták önmagukban a közelmúltat, s annak tanulságait. Növekszik azonban azoknak az értelmiségieknek a száma, akik szembenéznek az elmúlt évek keserű tapasztalataival, keresik és meg is találják helyüket mai életünkben. Új alkotások látnak napvilágot, s ez is a konszolidálás, az élet normalizálódásának egyik fontos bizonyítéka, miként azt a LEMP KB idei áprilisi ülésén is hangsúlyozták. Gondjaink, nehézségeink ma is akadnak, de a mindennapok eseményei egyértelműen tanúsítják: van erőnk, tudásunk, terünk a továbblépéshez - kultúránkban, művészetünkben is. Köszönjük a beszélgetést. DJ SZÚ 1985. VI. 13. Ó, azok az osztályzatok...!
