Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-12 / 136. szám, szerda

A társadalmi-gazdasági fejlődés ütemének meggyorsításával Mihail Gorbacsov elvtárs beszéde a leningrádi pártaktíva 1985. május 17-i ülésén Amint már arról tájékoztattunk, a leningrádi pártaktíva ülésén, május 17-én beszédet mondott Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Ebból pénteken, május 24-én a Csehszlovák Televízió is közölt részleteket. A beszéd szövegét teljes egészében a Kommunyiszt című szovjet folyóirat 8. száma ismertette. Az alábbiakban ezt közöljük. Engedjék meg, hogy az SZKP Központi Bizottságának nevében forrón és szívélyesen üdvözöljem e találkozó résztvevőit. Népünk, országunk és pártunk életének jelentős időszakában, a szovjet nép nagy honvédő hábo­rúban aratott győzelme 40. évfor­dulójának napjaiban tartózkodom Leningrádban. Ezt az alkalmat szeretném megragadni arra, hogy jókívánságomat fejezzem ki önök­nek és önökön keresztül minden leningrádinak e jelentős évforduló alkalmából. Amikor erről beszélek, minde­nekelőtt arra a hatalmas hozzájá­rulásra gondolok, amellyel a le- ningrádiak elősegítették a fasiszta Németország feletti győzelmet, sosem látott hősiességet és a szovjet haza iránti mély oda­adást, szilárdságot, áldozatkész­séget tanúsítottak az eszméin­kért vívott harcban. Arra a munká­ra gondolok, amelyet a leningrádi- ak végeztek a háború utáni építés­ben az eltelt 40 békés esztendő alatt. Az SZKP Központi Bizottsá­ga, a szovjet kormány, egész pár­tunk és népünk nagyra értékeli a leningrádiak harci és munkahő­siességét, mindazt, amit tettek és tesznek a leningrádi pártszerveze­tek, a város és a kerület dolgozói a nagy októberi szocialista forra­dalom vívmányainak megszilárdí­tásáért. A leningrádi pártszervezet, Le­ningrad munkásosztálya, a város és a kerület dolgozói a Jenini köz­ponti bizottság szilárd támaszai voltak minden fordulatot jelentő esemény során a múltban, és tár­sadalmunk fejlesztésének jelenle­gi, egyáltalán nem egyszerű sza­kasza történelmi feladatainak tel­jesítésekor. Ez az első szolgálati utam azt követően, hogy a központi bizott­ság döntése alapján hozzáláttam új kötelezettségeim teljesítéséhez. S természetesen nem véletlen, hogy utam éppen az önök városá­ba irányult. Mint már korábban mondottam, ez abból a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális szerepből ered, amelyet Lenin- grád és a leningrádi terület sok- nemzetiségű szocialista államunk életében játszik. E napokban sok fontos találko­zóra és beszélgetésre került sor a leningrádiakkal. Munkásokkal, tudósokkal, szakemberekkel, vál­lalatok, szervezetek és hivatalok vezetőivel folytatott beszélgeté­sek, üzemekben, építkezéseken, tudományos laboratóriumokban és iskolákban megtartott találko­zók voltak ezek. Bizonyítják, hogy a kommunisták, a Komszomol-ta- gok és minden leningrádi dolgozó szívósan törekszik a párt terveinek megvalósítására, munkájával je­lentős mértékben hozzájárul ha­zánk gazdasági és védelmi poten­ciáljának megszilárdításához. A leningrádi kerület további gazdasági és szociális fejleszté­sének kérdéseit a kerületi pártbi­zottság kérésére annak idején megvitatták az illetékes állami, tu­dományos és gazdasági szervek, a Szovjetunió Minisztertanácsa és a központi bizottság is, amelyek egyetértettek a területi pártbizott­sággal és támogatást nyújtottak neki. Jelenlegi leningrádi tartózko­dásom alatt, miután megismerked­tem - bár csak sebtében - a párt- szervezet és a munkakollektívák tevékenységével, amelyet a kitű­zött tervek teljesítése során vé­geznek, nagy megelegédessel ál­lapítottam meg, hogy ez a tevé­kenység ma már mély és széles körű. A központi bizottság nevé­ben üdvözölni szeretném a város és a kerület párt- és gazdasági aktívájának ilyen hozzáállását e rendkívül fontos országos fel­adat megoldásához. Helyénvaló ma leszögezni, hogy e munka rendkívül nagy ter­jedelme ellenére önök e jelentős útnak még mindig csak a kezdetén vannak. Egyidejűleg mély benyo­mást tett rám, hogy mind a gazda­sági és a pártvezetók, mind a tu­dósok, mérnökök, technikusok együttélnek a tudományos-mű­szaki haladás meggyorsításának, a gazdaság fejlesztésének, új utakra, az intenzifikálás útjára való átállításának problémáival. S főleg az a fontos, hogy elsőrendű hang­súlyt helyeznek e problémákra a vállalatok, gazdasági szerveze­tek és tudományos intézmények dolgozó kollektíváinak tevékeny­ségében. Az új útnak - amelyre a város ipara áttérőben van - egyik külön­legessége az, hogy a tudományos­műszaki fejlesztésbe bekapcsoló­ban az élen járnak - tapasztalatai nagy érdeklődést keltenek, s vala­milyen különleges iskolává válnak az ipari vállalatok, építkezések, tudományos-műszaki, tervező és konstrukciós intézetek, valamint a párt- és gazdasági káderek szá­mára. Hiszen ennek a munkának a nagysága állandóan növekszik minden ágazatban, az ország minden területén. Ez egyrészt megbecsülést sze­rez önöknek, leningrádiaknak, másrészt viszont fel kell készülni­ük a vendégek fogadására. Társadalmunk éppen azáltal erős, abban van a szocializmus ereje, hogy a sikeres tapasztalato­kat - főleg a kezdeti szakaszban, amikor az új és nagy kérdések megoldása csak kezdődik - min­denki más is kihasználhatja. Ép­pen ez a mi szocialista kollektiviz­musunk a gyakorlatban, a mi szo­cialista gazdálkodási rendszerünk, dott az ifjúság. A Kirov üzemben a rugalmas gyártási rendszerrel dolgozó részlegen fiatal munkás­sal beszélgettem, aki egy olyan munkaszakaszra ment át, ahol be­vezetik a számjegyvezérlésú ro- botrendszerú megmunkálóköz­pontokat, bár itt kevesebbet keres. Ennek ellenére átment, azért, hogy már kezdettől fogva részese lehessen - úgymond - a tudomá­nyos-műszaki szűzföld termővé tételének. Ez önmagában is érde­kes tény. Mindhárom napon, beleértve a mait is, amikor az Elektroszilo egyesülésben megismerkedtünk az automatikus tervezési rend­szerrel és ennek alkalmazásával a termelésben, a konstruktőrök és tervezők munkájában, ott erről is­mét főleg a fiatal mérnökök be­széltek. S velük együtt kitűnő tu­dósok, beleértve I. A. Glebov aka­démikust, az ő „pátriárkájukat“. A ma népgazdaságba érkező tu­dósok és mérnökök ifjú nemzedé­kének ez a szövetsége a mi jelen­tős, ismert tudósainkkal, biztosítja számunkra annak a nagy feladat­nak a teljesítését, amelyhez az önök pártszervezete hozzálátott. Nyilvánvaló, hogy valóban mindannyiunknak át kell állnunk. Úgy is mondhatnám, a munkástól a miniszterig, a központi bizottság titkáráig, a kormány vezető tiszt­ségviselőjéig. Mindannyiunknak el kell sajátítanunk az új megközelí­tési módokat s megérteni, hogy más út nincs. Ehhez a későbbiek folyamán még vissza szeretnék térni. A leningrádi beszélgetések és találkozók számomra nagyon hasznosak voltak. Lehetővé tet­ték, hogy az önök városának, ke­rületének példáján még egyszer ellenőrizzem azokat az eljáráso­kat, amelyekre a központi bizott­ság, a szovjet kormány távlati gaz­dasági stratégiánkat építi. Új, meggyőző érveket szereztem, amelyek alátámasztják irányvona­lunk helyességét. Sokan vannak itt olyanok, akik hasonlóképpen gondolkodnak, s nemcsak a veze­tők között. Mindez nem csupán a tervezett, hanem a be nem ter­vezett találkozók résztvevőivel folytatott beszélgetésen is meg­nyilvánult. Reméljük, hogy a le­ningrádiak - akik gazdaságunk időszerű kérdéseinek megoldásá­amely felmérhetetlen potenciális lehetőségekkel bír. A tapasztalat- csere jelentős mértékben meg­gyorsítja előrehaladásunkat. Hisszük, a leningrádiak kellő fi­gyelmet szentelnek annak, hogy átadják mindazt a legjobbat, amit felhalmoztak, s ezáltal segítenek a pártnak gyorsabban megvalósí­tani a legnehezebbet - a káderek pszichológiai átnevelését az új kö­vetelmények szellemében. E kö­vetelmények alapja pedig a jelen­legi korszerű technikára, a csúcsszintú technológiára, a tu­dományos-műszaki haladásra irá­nyuló orientáció. El kell mondanom, hogy sok leningrádi találkozónak és beszél­getésnek nagy politikai jelentősé­ge van a párt közpoti bizottsága számára. E téren hivatkoznék számtalan megnyilatkozásra, kí­vánságra és tanácsra is, amelyek­kel a leningrádiak fordultak e na­pokban az SZKP Központi Bizott­ságához, a szovjet kormányhoz. Úgy tekintek ezekre, mint politikai irányvonalra, mint politikai útmuta­tásra. Érdemes megemlíteni né­hány ilyen tömör és jellemző kije­lentést. Amikor a Felkelés terén megkérdeztem az egyik munkást, mit kíván a központi bizottságnak, kijelentette: „Fáradhatatlanul foly­tassa azt, ami elkezdődött.“ És ma, amikor az Elektroszilo egyesülésben az egyik műhelyből kifelé tartottunk, a munkások egy nem túl népes csoportja össze­gyűlt ott, hogy elkísérjen bennün­ket. Ismét feltettem ugyanazt a kérdést, amelyre tartalmát te­kintve rendkívül kifejező választ kaptam: „Nagyon fontos nem megengedni, hogy a szavak eltér­jenek a tettektől.“ Elvtársak, ez nagyon mély igazság. Meggyőződésünk, hogy meg tudjuk helyesen fogalmazni szoci­ális-gazdasági politikánk alapvető irányvonalát. Hatalmas politikai ta­pasztalatokkal rendelkezünk, amelyeket pártunk és egész társa­dalmunk felhalmozott azon a nem könnyű úton, amely 1917-ben ép­pen itt kezdődött, a leningrádi Szmofnijban. A világon a legisko- lázottabb néppel rendelkezünk, olyan néppel, amely hazafiassá­gát tekintve páratlan. Tudomá­nyunk erős, tudományos-műszaki alkotó intelligenciánk számottevő. Más szavakkal, meggyőződésem, hogy képesek vagyunk a kong­resszusra országunk szociális és gazdasági fejlesztésének jól elő­készített, átgondolt programjával érkezni. Ezt teljes mértékben meg kell vitatnunk a pártszervezetek­ben, a dolgozók kollektíváiban. Ki­dolgozott, céltudatos és mozgósí­tó politikával megyünk a kong­resszusra, a nép érdekeit képvise­lő politikával, a béke politikájával, aktív politikával, amelynek dinami­zálnia kell társadalmunkat. Elvtársak, már ma látjuk: e poli­tika fő pillére az a felismerés, hogy elkerülhetetlenül meg kell gyorsí­tania előrehaladásunkat, szívó- sabban, felelősségteljesebben és fegyelmezettebben kell dolgoz­nunk. Nagyobb rendre van szük­ségünk, több tudományos feltá­rásra, és fontos döntésekre. Szük­ségünk van minden alkotóerő mozgósítására, arra a képesség­re, hogy új szempontból közelítsük meg a dolgokat. Nemcsak a gaz­daságban, hanem a szociális szférában, a kultúrában, az ideo­lógiában, egyszóval minden terü­leten. Mindehhez megvannak a reális lehetőségek. De mint mondani szokták, a lehetőség és a valóság között a távolság nagy. Ezt a tá­volságot kell mielőbb leküzdeni, az egyesülésre való képességünk által, s azon meggyőződésből fa­kadóan, hogy amit kitűztünk ma­gunk elé, az helyes. Emlékezzünk vissza, a háború előtt az idősebb nemzedékekre várt az a feladat, hogy egy évtized alatt érjék el azt, amit más orszá­gok száz év alatt. Erre azért volt szükség, hogy országunk ne ke­rüljön kritikus helyzetbe. Akkor már éreztük, mennyire növekszik a veszély, amely mindenekelőtt a szocialista államot fenyegeti. Akkor nem sikerült mindent meg­tennünk, de a legfontosabbat igen. És ezzel megalapoztuk az 1945- ös győzelmet. Most szintén hosz- szú utat kell megtennünk rövid idő alatt. Az olyan élvonalbeli pártszer­vezetek, mint a leningrádi, moszk­vai, donyecki, szverdlovszki, no- voszibirszki és mások, nem aka­rom mindet felsorolni, tehát e párt- szervezetek, melyek ismeretesek tapasztalataikról és lehetőségeik­ről, e mozgalom élére kell, hogy álljanak. Nekem úgy tűnik, e mun­ka a leghamarabb és legjobban most Leningrádban bontakozott ki. Nem deklaratív módon, hanem re­álisan. Ebben sikereket kívánok, s mi támogatni fogjuk önöket. Tulajdonképpen miért van szükség az ország szociális-gaz­dasági fejlesztésének meggyorsí­tására? Miért nem elégít ki ben­nünket a nyugodt élet? Hiszen nyugodtabban is élhetnénk. Úgy tűnhet, a csaknem 70 évnyi fe­szültség után - hiszen a nagy októberrel kezdődött - talán meg­engedhetnénk magunknak a lazí­tást. Nem elvtársak. Ilyen lehetősé­get a történelem nem ad szá­munkra és nem tudom, hogy vala­ha is adni fog-e. És egyáltalán lehetséges-e az ilyen hozzáállás, amely gyengíti törekvéseinket, po­litikánk alapját, gyakorlati tevé­kenységünket? Ez aligha lenne helyes. E téren konkrét adatokkal is rendelkezünk. Az utóbbi időben a nemzeti jövedelem növekedése évi 3 százalék körül mozog. A szá­mítások viszont azt mutatják, hogy minimálisan 4 százalékra lenne szükség. Ha nem érjük el a 4 szá­zalékot - végső sorori még többre is szükség lenne - akkor felmerül a kérdés: mit tegyünk? Csökkent­sük az életszínvonal növekedési ütemét? Korlátozzuk a nép anyagi színvonala növelésének program­ját? Ezt nem tehetjük meg. Úgy vélem, az a koncepció, amelyet a központi bizottságban és a kormányban kidolgoztunk, s amelyet most röviden ismerte­tek, helyes. Ebből kell kiindulni. Más lehetőség nincs. És mivel nincs, mi sem számíthatunk nyu­godt életre. Erre pártaktívánknak fel kell készülnie. E napokban lehetőségünk volt találkozni több elvtárssal, a lenin­grádi pártaktíva tagjaival. A beszél­getések mély benyomást tettek rám. Meggyőződésemmé vált: amit, Leningrád feladatul kapott, azt el is végzi. A leningrádiak példát mutatnak a szervezettség terén, abban, hogy tudatosítják a jelenlegi fejlődési szakaszban rájuk váró feladatok országos je­lentőségét. Tudatosítaniuk kell azt is, hogy önöknél sincs minden rendben, már ami az ütemet illeti, bár a ter­veket önök teljesítik. Talán azért, mert önöknek alacsonyabb terve­ket adunk? Szerintem azonban a terveik feszítettek. De tekintettel arra, hogy a város és a kerület teljesíti az ötéves tervet - az öté­ves tervet, nem az éves tervek egyszerű összegét - el kell mon­dani, hogy az ország gazdasági fejlődésének ütemével szemben érzett elégedetlenség teljes mér­tékben vonatkozik Leningrádra is. Hozzátehetném, hogy ma a mun­katermelékenységgel sem igen di­csekedhetnek a leningrádiak. A munkatermelékenység fokozá­sa és anélkül, hogy elérnénk az évi hat-, hét- vagy a még jobb tíz- százalékos emelkedést - s több döntő ágazatban a még gyorsabb ütemű növekedést - enélkül nem lehetünk meg. Ha nem így fogunk hozzáállni, nem biztosíthatjuk a csúcsszínvonalat. Ezért helyes: a leningrádiakban volt annyi bátorság, hogy meg­vizsgálják, hogyan is alakulnak a valóságban a dolgok, s azonnal közbeavatkoztak, példát mutattak országunk más területeinek is. Ezzel kapcsolatban, elvtársak, ismét teljes mértékben jóváha­gyom az Intenzifikáció -90 progra­mot. Bár e programot már elfogad­ták, mai találkozónkon újra ki aka­rom fejezni támogatásomat. Min­denekelőtt azért, mert ugyanazon cél elérését garantálja - a munka­termelékenység szükséges növe­kedését. Ezt egyébként az intenzi­fikálás programját bemutató kiállí­tás is szemlélteti. Ez a leningrádi­ak egész világ előtt adott válasza, önök most már nem térhetnek ki a dolgok elől. Más út nem létezik. Mindenki számára világos, s mi már ma meg vagyunk győződve arról, hogy az egyedüli eszköz, amely képes a munkatermelé­kenység növelésére, az a tudomá- nyos-műszaki haladás. Ahhoz azonban, hogy ez az egész gaz­daságban érzékelhető legyen, leg­először is korszerűsíteni kell gépiparunkat, mégpedig teljesen új alapokon. Majd a gépiparon keresztül, a tudományos felfede­zések beépítésével a gépekbe, berendezésekbe, el kell jutnunk az új technológiához, felújítani az egész termelési apparátust a nép­gazdaságban. Mindehhez időre van szükség. Nem egy, s nem is csak két évre. Mit kell hát tenni azon időszak alatt, amikor a gépipar magasabb szintre történő emelésén dolgo­zunk, s utat nyitunk a tudományos felfedezések előtt? Hiszen minden területen előre kell lépni, s párhu­zamosan szilárdítani a honvédel­met, biztosítani a nép életszínvo­nalának emelkedését. Ezért a gazdaság gyorsabb fejlesztésé­ért vívott küzdelem első szakaszá­ban jelentős növekedést kell elérni a rend bevezetésével, a munka-, á technológiai és az állami fegye­lem megszilárdításával. Úgy tűnik, erről nem most be­szélünk először. Sokszor szóba került, s kell is hogy a fegyelemről mindennap beszéljünk. De nem­csak naponta, hanem minden órá­ban, s a legfontosabb az, hogy mindent meg is tegyünk a fegye­lem szilárdításáért. Ismét arra a példára akarok hivatkozni, amelyet az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a dolgozókol­lektívák vezetőinek, a szakem­berek és tudósok képviselőinek áprilisi találkozóján is említettünk. Azokban a napokban, amikor az SZKP KB munkacsoportja a minszki autógyárban fennálló helyzetet tanulmányozta, ennél a vállalatnál a munkatermelékeny­ség 18 százalékkal nőtt. Mi viszont (folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1985. VI. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom