Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-22 / 145. szám, szombat
Vita a CSKP Központi Bizottságának 15. ülésén JOSEF MEVALD elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a nyugat-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárának felszólalása A CSKP Központi Bizottságának 15. ülése az egész párt és társadalom figyelmét a 7. ötéves terv teljesítésének sikeres befejezésére orientálja, és számos ösztönző gondolatot vet fel. Azt hiszem, mi, a Nyugat-csehországi kerület pártszervezeteinek tagjai is megtanultunk munkánkhoz kritikai igényességgel viszonyulni és józanul megítélni eredményeinket. Természetesen örülünk a sikeres munkának. Az elmúlt napok alkalmat adtak a visszatekintésre, s ebből a legfőbb tanulság: utunk sikeres volt, s a szocializmus nagy iskolája; egyértelműen alátámasztotta a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal való szövetség életadó erejét. Az élet könyörtelenül egyre igényesebb feladatokat állít elénk, amelyek minőségileg új magatartást követelnek meg. Ennek bizonyítéka a jelenlegi ötéves tervidőszak. A gyakorlatban többször bebizonyosodott, hogy amikor a párt a fejlődés döntő láncszemére összpontosít, akkor az eredmények nem maradnak el. Az ötéves tervidőszak első négy évének mérlege kerületünkben kedvező. A tiszta teljesítmények 100 százalékkal dinamikusabban növekednek mint az árutermelés, ugyanekkora a növekedése a munkatermelékenységnek, s ugyancsak pozitív eredmények születtek a termelés anyag- és energiaigényességének csökkentésében, bár mindeddig a technológiai változásoknak nincs meghatározó befolyásuk. A gazdasági fejlődés pozitív irányzatai alapján úgy döntöttünk: az idei évet azzal a céllal kezdjük, hogy ez az év biztosítsa az egész 7. ötéves tervidőszak sikerét. Ez a célunk áthatotta valamennyi alapszervezet munkáját. Ennek köszönhetően 14 500 egyén és több mint 15 000 kollektíva vállalt szocialista kötelezettségeket. Olyan értékeket alkotnak, amelyek nemcsak az ötéves terv eredeti céljainak elérését jelentik, hanem részben túlszárnyalásukat is. A dolgozók nagy gondot fordítanak a hatékonyság növelésére, a minőség javítására és a gyártmányok műszaki progresszivitására. A sokolovi bányászok például felajánlották, hogy a földmozgatás idei tervét a bányásznapig, a szérrfejtés tervét pedig az októberi forradalom 68. évfordulójáig negvalósítják. A mezőgazdasági dolgozók felajánlásai is lehetővé teszik az ötéves terv feladatainak teljesítését. Sikeresen számolják fel a viharkárokat az erdőgazdasági dolgozók. Pozitív eredményeket hozott a kerületben a tachovi felhívás, amely arra irányult, hogy szép környezettel köszöntsük a felszabadulás 40. évfordulóját. A munka- és az állampolgári kezdeményezés fejlesztésében rendkívüli szerepük volt az év eleji taggyűléseknek és a nyilvános pártgyúléseknek, a járási pártkonferenciának és a szakszervezeti konferenciáknak. A felajánlások teljesítése azonban bizonyos gondokat is okoz, mert egyes vállalatoknál még nem sikerült leküzdeni a téli hónapokban a gáz- és az áramszolgáltatás kiesései következtében keletkezett termelési ingadozásokat. A következményeket a nyersanyag- és félkésztermék-szállítá- sokban is érezzük. Ez a helyzet éreztette hatását az idei első öt hónap eredményeiben. összegezve: ezek az eredmények nem jók. Intézkedéseket teszünk arra, hogy minél gyorsabban megszüntessük a tervteljesítési hiányosságokat, minden erő mozgósításával, és becsülettel valóra váltsuk vállalt kötelezettségeinket. Adottak a feltételek a kerületben az elsó félévi feladatok teljesítéséhez. De nemcsak a tél következményei okoztak problémákat. Ha a következő ötéves tervidőszakról gondolkodunk, amelynek jelentős haladást kell hoznia az intenzifiká- lás irányában, és a társadalmi munkatermelékenység lényeges növekedésével kell járnia, akkor még inkább kidomborodnak a szubjektív problémák. Sokan teszik fel a kérdést, miért nem mennek a dolgok a helyes határozatok irányában, miért léteznek az életben szinte kétféle káderek. Az egyik típus következetesen végrehajtja a határozatokat, a másik állandóan csak a maga dolgát hajtja, és senki sem zavarja őt ebben. Sok dolog nem zavarja őket, az sem, ha valamilyen határozat teljesítését ellenőrizzük, s megállapítjuk, hogy nem sikerült teljesíteniük, megálltak félúton. Sajnos, az ilyen eset nem kevés. Például amikor megkérdeztük egyes vállalatoknál, mekkora szerepet biztosítanak a feladatok teljesítésében a tudomá- nyos-müszaki fejlesztésnek, a vezetők nem voltak képesek rá válaszolni. Ha a feladatokhoz a meglevő alap fenntartásának pozíciójából visszonyulunk, és fontolóra sem vesszük a technológiák és a gyártmányok fejlesztését, a munkaszervezés és az irányítás ésszerűsítését, ha a tudományos- műszaki fejlesztést olyan „ütemben“ tervezzük, amilyet éppen elérünk, akkor aligha várhatunk jobb eredményt. Még mindig megvannak a tervmutatók lefaragásáért vívott harccal kapcsolatos spekulációk. Más szóval: a tudományos-technikai fejlesztés tervének a gazdasági tervek rendszerében nemcsak nincs kiemelt helyzete, hanem egyes vállalatoknál még csak nem is egyenrangú a többi tervvel. Ezért az irányítás rendszerén belül még nem sikerült kiemelni a műszaki fejlesztést. Bár ismeretes, hogy a tervező szervek olyan intézkedéseket tesznek, amelyek előnyben részesítik a vállalati kollektívákat, ha nagyobb feladatokat vállalnak és a műszaki haladásra törekszenek, az eredmények mégsem kielégítóek. Vagy az irányítás alacsonyabb szintjén kerül sor különféle módosításokra, elferdítik az elfogadott terveket, s így ezek elvesztik hatásukat, vagy pedig a túlzott szubjektivizmus hibájába esnek. Egyszerűen megbomlik a rendszer, és deformációkra kerül sor. Eddig nincs elegendő pozitív tapasztalatunk a kezdeményezőtervek módszerével, bár a meglevő tapasztalatok nem rosszak. Ami a 8. ötéves terv javaslatának kidolgozását illeti, vállalataink, trösztjeink és konszernjeink nem végeztek jó munkát. A tervezést mindmáig nem tekintik szakadatlan folyamatnak, és nem törekszenek arra, hogy ebbe a folyamatba bevönják a dolgozókat. A kerületben már másfél éve alkalmazzuk az ún. egységes tájékoztatást. Negyedévenként a kerület és a járások vezető tisztségviselői kiutaznak a dolgozó kollektívákhoz. A dolgozókat tájékoztatjuk arról, hogyan irányítjuk a kerületet, mit intéznek a párt- és az állami szervek, állást foglalunk a nemzetközi helyzettel kapcsolatban, megismerkedünk a kollektívák munkaeredményeivel és azzal, ami munka- és lakóhelyükön foglalkoztatja őket. Ezek kölcsönösen hasznos találkozók. így próbára tesz- szük a pártszervezet és vezetők munkájának minőségét, megvizsgáljuk, hogyan jutnak el a felső pártszervek határozatai az egyes helyekre, és mi lesz a sorsuk. Milyenek a tapasztalatok? Mindenekelőtt nem sikerült mindenütt megteremteni a folyamatos termelés alapvető feltételeit, örülünk annak, hogy az emberek jó kedvvel dolgoznak, de bánt bennünket, hogy munkájukat sok esetben megnehezíti a munkaszervezés alacsony színvonala, a munkák összetorlódása. Ez a helyzet főként egyes gépipari üzemekre jellemző. Jónéhány esetben mutatunk rá arra, hogy az emberek kezdeményezése ellensúlyozza a vezetők és a szervezőmunka fogyatékosságait. Minden ismeretünket megvitatják a pártszervek. Negatív jelenségek észlelése után határozatokat fogadunk el, és ellenőrizzük végrehajtásukat. Szerintem érdemes lenne alaposan megvizsgálni a munkaerőállományt, a különféle hivatalokat, célszerűségüket és a munkaerőállomány kihasználtságát, valamint azt, hogyan hajtják végre az adminisztrációs és a közigazgatási apparátus csökkentésére tett intézkedéseket. Komolyabban foglalkozni kellene a művezetők helyzetével és szerepével, felelősségével és javadalmazásuk kérdésével. Ugyancsak lassú a differenciálás a termeléselókészítő munkahelyeken, adol- gozók bérezésében. Az általam felvetett problémák köre szorosan összefügg a kádermunkával. Tudatában vagyunk annak, hogy a káderek komplex értékelésének ötéves időszaka nem elegendő minden probléma megoldására. A kádermunkának folyamatosnak kell lennie, és arra törekszünk, hogy rendszeresebben alkalmazzuk a nomenklaturális szerv előtti számadás módszereit. Ezt a módszert azonban még következetesebben és igényesebben kell alkalmazni az üzemi pártbizottságok és a pártalapszerve- zetek szintjén. Néha túl sok liberalizmust látunk a káderekhez való viszonyban. Senki sem akar érzéketlenséget, de nem lenet eltűrni egy- egy ember szemmel látható fogyatékosságait. Az egész pártba és társadalomba be kell vinni annak tudatát, hogy minél nagyobb szabású intézkedéseket fogadunk el az életszínvonal és a szociálpolitika területén, annál nagyobbak a társadalmi munka eredményeivel szemben támasztott követelmények. A Nyugat-csehországi kerület pártszervezetei aktívan támogatják a prágai városi pártszervezet kezdeményezését, amely a tudományos-múszaki haladás meggyorsítására és népünk alkotóerőinek további kibontakoztatására irányul. Ezt a mozgalmat kerületünk egyes vállalatainál honosítjuk meg kezdetben. Ezenkívül felelősségérzettel és kezdeményezően részt akarunk venni a csehszlovák-szovjet gazdasági és tudományos-múszaki együttmúködés 2000-ig terjedő hosszú távú programjának megvalósításában. Ugyancsak az együttmúködés fejlesztésére ösztönöznek bennünket a Szverdlovszki területtel fenntartott baráti kapcsolatok. Ezekben a napokban a két közigazgatási egység pártszerveinek tanácskozására javaslatokat dolgoztunk ki a hazai és az ottani vállalatok tudományos és műszaki együttműködéséről. Felhasználjuk azokat a hosszú távon szerzett tapasztalatokat, amelyeket a plzeňi Škoda Művek és az Uralmas együttműködésének fejlesztése során gyűjtöttünk. ELEONÓRA HVIZDOŠOVÁ elvtársnönek, a CSKP KB tagjának, a partizánskéi Augusztus 29-e Üzem művezetőjének felszólalása Kommunista Pártunk Központi Bizottsága különösen jelentős kérdésről: a CSKP XVII. kongressusának összehívásáról és azokról a feladatokról tárgyal, amelyek a pártra várnak a legfelsőbb pártszerv tanácskozásának előkészítése során. Meg vagyunk győződve arról, hogy a kongresz- szus összehívása újabb ösztönzést ad a kommunisták, munkások, szövetkezeti földművesek és más dolgozók, valamint az ifjúság politikai aktivitásának fejlődéséhez a Topoľčanyi járásban. Eredményes munkával fogunk hozzájárulni az idei feladatok és az egész ötéves tervidőszak feladatainak komplex teljesítéséhez, mindennemű munka hatékonyságának és minőségének további javításához. Ehhez megvannak a feltételeink és biztosítékaink, amelyek a hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 40. évfordulójának tiszteletére kibontakozott szocialista munkaversenyben rejlenek. Járásunk sikeresen teljesíti kommunista pártunk gazdaságpolitikai feladatait. A 7. ötéves tervidőszak négy éve alatt terven felül 315 millió korona értékű terméket gyártottunk, ami 11 napi termelésnek felel meg. A szocialista országokba irányuló export - amely az egész export háromnegyed részét képezi - feladatait a járás dolgozói minden évben teljesítették. Az ipari vállalatok termékeinek 29 helyett 39 százalékát tudják exportálni, amiben nagy része van a jó innovációs tevékenységnek. Szép eredmények születtek a jövedelmezőség terén is. Bár az év eleje óta a tervteljesitést nagymértékben befolyásolta a tél - sikerült elsősorban a munkaszervezés irányításával szemben támasztott követelmények növelésével és a dolgozókollektívák kezdeményezésével - behozni a termeléskiesést. A vállalatok és üzemek döntő többsége kiegyensúlyozottan biztosítani tudta a tervfeladatok teljesítését. Nem megy minden könnyen. Sok problémánk, de tartalékunk is van. A pártszervezetek, kommunisták a dolgozókollektívákban a problémák megoldásában élen járnak: kezde- ményezóen hatnak az aktivitás fejlődésére, küzdenek a fegyelem és a rend megszilárdításáért, amit tovább kell növelnünk, szigorítanunk kell a vállalaton belüli ellenőrzést, hatékonyabban kell alkalmazni a tudomány és a technika eredményeit, és főleg jobban ki kell használnunk a munkaidőt. Már csak azért is, mert az elmúlt évben a járásban különböző okok miatt- munkaképtelenség, baleset, igazolatlan hiányzás - ez csak 91 százalékra sikerült. A munkaidő nem következetes kihasználása még csak tovább ront a helyzeten. Az említett aránynak egy százalékkal történő emelése több mint 58 ezer műszak megtartását jelentené. A megoldás kulcsa a vezetők, szocialista munkabrigádok, dolgo- zókollektivák, kommunisták, szakszervezeti és SZISZ-tagok kezében van. A partizánskéi Augusztus 29-e Üzemben egészében véve sikerült teljesíteni a feladatokat. Kedvező eredményeket érünk el a lábbelik innoválásában és a gyártmányszerkezet javításában. A 7. ötéves tervidőszak alatt az elsó osztályú termékek részaránya a 13-szorosára emelkedett, s a legkorszerűbb követelményeknek megfelelő termékeket is gyártunk. A divatújdonságók és luxustermékek gyártása a kétszeresére emelkedett, ami meghaladja az árutermelés értékének 22 százalékát. Bár az innovációs folyamat felgyorsult, a lehetőségek és a szükségletek sokkal nagyobbak. Ezért a vállalatnál- a termékek műszaki-gazdasági színvonalának emelése céljából - még jobban érvényesíteni akarjuk a tudomány és a technika eredményeit, s a termelésben új, progresszív technológiákat akarunk alkalmazni, jobban szeretnénk értékesíteni a nyersanyagokat, s meg akarjuk gyorsítani az új lábbelianyagok kifejlesztését. Arra törekszünk, hogy megteremtsük a feltételeket a belföldi piac kínálatának jó minőségű cipőkkel történő gazdagításához, főleg a keresett gyermek- és felnóttcipőkkel és új luxustermékekkel. Ugyanakkor nagy gondot fordítunk arra, hogy növekedjen termékeink exportképessége. Vállalatunknál a komplex minőségszabályozási rendszert alkalmazzuk, amelynek részét képezi a hibátlan munkavégzésre irányuló szaratovi rendszer. Előnye, hogy javul a termékek minősége. Dolgozóink 90 százaléka e rendszer szerint dolgozik. Az eredményekkel azonban nem elégszünk meg. A kommunistákat arra ösztönözzük, hogy mutassanak példát, hogy a kollektíva minden tagja érdekelt legyen a hiba nélküli munkában. Ezt szolgálja az a mozgalom is, melynek célja, hogy legalább - évente egy napig megtakarított anyagból termeljünk. Nagy figyelmet fordítunk a brigádrend- szerú munkaszervezés és javadalmazás fejlesztésére. Az élet igazolja, mennyire fontos, hogy a tudományt és a technikát összekössük a termeléssel és a tudományos-múszaki ismeretek jobb alkalmazásával. Fokozatosan automatákat, robotokat és manipulátorokat helyezünk üzembe, és kezdjük az elektronikát is alkalmazni. Vállalatunknál van egy központ, amelynek dolgozói a mikroelektronikával és automatákkal foglalkoznak. Ezenkívül konstrukciós csoportok is létesültek az új gépipari üzemben gyártott cipőipari gépek és berendezések innoválására. Például már dolgoznak azok az új talpkészító gépek, amelyek nagymértékben megkönnyítették a munkát, emelkedett a termékek színvonala is. A hangsúlyt a gépipari üzem termelési kapacitásának jobb kihasználására, a gépek és berendezések műszaki színvonalának emelésére helyezzük. A termelési- műszaki bázis korszerűsítésével akarjuk hatékonyan megoldani a munkaerőhiányt, a munka hatékonyságának, gazdaságosságának, minőségének és termelékenységének a növelését. Hiányosság azonban, hogy nem sikerül teljes mértékben biztosítani a cipőipari berendezések számára a fémmegmunkáló gépeket. Vállalatunknál még mindig hiány mutatkozik a hazai gyártók számára készített korszerű cipőipari gépekből, s ezért gyakran behozatalra szorulunk, ami nem mindig gazdaságos. A fogyasztásicikk-ipar korszerűsítésének állami célprogramjával kapcsolatban ezeket a problémákat komplex módon kell kezelni. A szociális gondoskodás terén hozott intézkedések ellenére még mindig nem sikerült megoldanunk a munkaerőhiány kérdését. A munkaerőtoborzás és -stabilizálás sikere főleg a lakásbiztosítási lehetőségektől függ. Vállalatunk jelenleg több mint 800 elintézetlen kérvényt tart nyilván. A további ok az emberi munka megtakarítását, továbbá a fárasztó és az egészségre káros munkák kiiktatását lehetővé tevő tudományos-múszaki ismeretek gyakorlati alkalmazásának lassúsága. A CSKP Központi Bizottsága ülésének határozatát vállalatunknál és járásunkban konkrétan lebontjuk, s az iparban, valamint a mezőgazdaságban valóra váltjuk a 7. ötéves tervidőszak feladatait. A Topoľčanyi járás kommunistái és dolgozói alkotó munkával köszöntik Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusát. ÚJ SZÚ 6