Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-20 / 143. szám, csütörtök

A CSKP Központi Bizottsága Elnökségének beszámolója Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának összehívásáról és előkészítéséről, valamint a kongresszus előtti időszakban a párt fő feladatairól (Folytatás az 5. oldalról) észrevételeket, amelyek az alap­szervezetektől kezdve a központi bizottságig elhangzanak, kihasz­nálva ezeket mint az ismeretek fontos eszközét a tanácskozások előkészítésében. Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kong­resszusa alapanyagainak előké­szítése során is ki kell használ­nunk ezeket a forrásokat. A pártban is nem ritkán tanúi lehetünk annak, hogy eltérően tel­jesítik a határozatokat, elnézőek a fogyatékosságokkal szemben, és találkozhatunk a formalizmus megnyilvánulásaival is. Határozot­tabban kell ezek ellen harcolnunk, a pártszervezeteket és a dolgozó­kat kiküszöbölésükre kell mozgó­sítani. A CSKP KB Elnökségének a szocialista törvényesség, er­kölcs és fegyelem megsértése el­leni harc hatékonyságának növe­lésére vonatkozó levele értelmé­ben elfogadott intézkedések szel­lemében szüntelenül szilárdíta­nunk kell a párt- és állami fegyel­met. Ezzel összefügg az a köve­telmény, hogy fokoznunk kell az ellenőrző rendszer hatékonysá­gát, s ezen a téren meg kell erősí­tenünk a pártszervek, -szerveze­tek, valamint az ellenőrző és reví­ziós bizottságok hatását. A párt- szervezetek évzáró taggyűlései­nek és a pártkonferenciáknak konkrétan foglalkozniuk kell ezek­kel a kérdésekkel, s intézkedése­ket kell foganatosítaniuk a hiá­nyosságok határozott kiküszöbö­lésére. A pártszerveknek és -szer­vezeteknek mindenütt, minden te­rületen és munkahelyen megbíz­hatóan szervezniük kell a párt irányvonalának megvalósítását. Fokozott figyelmet kell fordítani a kádermunkára Elvtársak! Az évzáró taggyűléseknek, de főleg a kerületi és járási pártkonfe­renciáknak megkülönböztetett - kimondom, fő figyelmet kell szentelniük a kádermunkának, színvonala emelésének. Enélkül nem képzelhető el a társadalmi élet tökéletesítése, az előttünk álló feladatok hatékony megoldása. Továbbra is érvényes, hogy min­denről az emberek, hozzáállásuk, képességeik, becsületességük és áldozatkészségük dönt. Pártunk és központi bizottsága a káderek stabilitásának elvéből indul ki. Ez azonban nem jelenti, hogy nem kell megoldanunk, ká­derszempontból megerősítenünk a gyenge pontokat. Érzékenyen, de társadalmi felelősségünk tuda­tában kell káderváltozásokat esz­közölnünk azokban az esetekben, amikor az emberek nem tudják vagy nem akarják a követelmé­nyeknek megfelelően teljesíteni a rájuk bízott feladatokat. Az idő­sebbek tapasztalatait céltudato­san össze kell kapcsolni a fiatal tehetséges dolgozók lelkesedésé­vel, és több nőt kell tisztségekkel megbízni. Az évzáró taggyűlésekre és a pártkonferenciákra nagy felelős­ség hárul azért, hogy megválasz- szák az új bizottságokat, amelyek­nek összetétele meg kell, hogy feleljen a társadalmi fejlődés mai szakasza követelményeinek. Ha egyes elvtársakat nem választják meg újból, ennek nem az lesz az oka, hogy csalódást okoztak, ha­nem az, hogy a pártszerveket tovább kell javítanunk, hogy képe­sek legyenek igényes munkát vé­gezni. Minden szinten átgondol­tan, felelősségteljesen kell kivá­lasztani az új szervekbe javasolt jó képességű, politikailag fejlett, szakképzett jelölteket, akik a párt- politika következetes és elvszerű megvalósításában bizalmat és tá­mogatást élveznek. A pártszervek és -szervezetek csak így szavatolhatják a jó káder­munkát hatáskörükben. Ez vonat­kozik teljes mértékben a különbö­ző szintű képviselő-testületek vá­lasztásának előkészítésére, a gazdasági és államapparátus és az egész politikai rendszer irányi- tószerveinek javítására. Nem mondok újat, ha leszöge­zem, hogy a párt mindenekelőtt a helyes káderpolitikával, a káde­rek helyes kiválasztásával és el­helyezésével, valamint ellenőrzé­sével érvényesítheti vezető szere­pét. Csakis ennek a lenini elvnek az érvényesítésével szüntethető meg, hogy a gazdasági és állami irányítószerveket helyettesítik, ami végeredményében felelőssé­gük gyengítéséhez, alibizmushoz, a tulajdonképpeni pártmunka el­fojtásához vezet. A pártszervektől, valamint a ve­zetőktől megköveteljük, hogy komplexen értelmezzék a káder­munkát, fokozott figyelmet szen­teljenek a munkahelyi kollektívák formálásának, a fiatalabb munká­sok, műszaki szakemberek, konstruktőrök, a tudományos-mű­szaki haladással szoros kapcso­latban álló kulcsfontosságú szak­mákban dolgozó más szakem­berek nevelésének. A pártszer­veknek, főleg az alapszervezetek­nek nagyobb figyelmet kell fordíta­niuk arra, hogy a káderek kivá­lasztása és elhelyezése során ér­vényesítsék a demokratikus elve­ket, figyelembe kell venniük a dol­gozók nézeteit, és ügyelniük kell arra, hogy a munkahelyek vezeté­sével megbízott emberek kellő te­kintélyt és bizalmat vívjanak ki. Elvtársak! Ezek azok a fő kérdések és feladatok, amelyekre figyelmünket kell összpontosítani minden szin­ten, hogy a XVII. pártkongresszu­son a lehető legjobb eredmények­ről adhassunk számot, társadal­munk további fejlődésének átgon­dolt, reális programját vitathassuk meg azzal a szilárd eltökéltséggel, hogy ezt a programot következe­tesen megvalósítjuk. Megvannak ehhez a külső és belső feltételeink. Pártunk erős, eszmeileg egységes és akcióké­pes. Népünk bizalmára támaszko­dunk, amely teljes mértékben tá­mogatja a fejlett szocialista társa­dalom építését. A Szovjetunióhoz és a szocialista közösség többi országához fűződő szilárd barát­ságunk, szövetségünk és együtt­működésünk megbízható alapot és a lehetőségek kiapadhatatlan forrását jelenti számunkra. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusának előkészí­tése ösztönzőleg hat ránk a meré­szebb célok és feladatok megha­tározása során. A Szovjetunióban közelmúltban tett látogatásunk ismét bebizonyí­totta, hogy pártjaink teljes mérték­ben egységesek, tovább akarják szilárdítani és mélyíteni sokoldalú együttműködésünket. A Mihail Gorbacsov elvtárssal, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárá­val folytatott elvtársi, tárgyszerű tárgyalásunk megmutatta, hogy a szovjet elvtársak milyen megér­téssel viszonyulnak azokhoz a kérdésekhez, amelyeket napja­inkban meg kell oldani. Megerősí­tette, hogy a Szovjetunió a leg­hűbb barátunk, akiben mindig megbízhatunk. Nagyon fontos az is, hogy Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak jó hír­neve van a Szovjetunióban, a szovjet nép közeli megbízható szövetségesként tekint ránk. Ez felbecsülhetetlen értéket jelent, amelyet tovább kell erősítenünk. Elvtársak! Meggyőződésünk, hogy a köz­ponti bizottság jóváhagyja a XVII. kongresszus előkészítésének ja­vasolt irányvonalát és pártunk szervei és szervezetei, minden egyes kommunista - dolgozzanak bárhol is -, egész dolgozó né­pünk, a Nemzeti Front, az állami és gazdasági szervek mindent megtesznek azért, hogy teljesít­sük az előttünk álló feladatokat. (Alcímek: Új Szó) Újabb Contadora-kísérlet a válság rendezésére Nicaragua kormánynyilatkozatban ítélte el a fokozódó washingtoni agresszivitást (ČSTK) - A Contadora-cso­port (Mexikó, Kolumbia, Panama és Venezuela) Panamavárosban újabb tárgyalásokat kezdett az öt közép-amerikai ország képviselői­vel a térségben kialakult válság békés rendezésének lehetősé­geiről. A nicaraguai kormány nyilatko­zatot adott ki, amelyben határo­zottan elítéli az USA agresszivi­tásának fokozódását, illetve az amerikai csapatok nyílt inter­venciós előkészületeit. A doku­mentum rámutat, a nicaraguai el­lenforradalmároknak szánt segé­lyekről szóló amerikai kongresz- szusi döntés durván megsérti az ENSZ alapokmányát és más olyan nemzetközi kötelezettségeket, amelyeket az USA magára vállalt. Tekintettel a közép-amerikai békét és biztonságot fenyegető új veszélyre, a Contadora-csoport- nak elsősorban Washington ag­resszív terveinek meghiúsítására és a válságot elmélyítő konkrét problémák rendezésére kell össz­pontosítania - mutat rá a nyilat­kozat. Managuában ezzel összefüg­gésben közölték, Sergio Ramirez alelnök vezetésével nicaraguai küldöttség utazik a Contadora-ál- lamokba. Ricardo Alarcon kubai külügy­miniszter-helyettes, a Barricada című managuai lapnak adott nyi­Washingtonban a napokban tüntettek az ellen, hogy az amerikai törvényhozás megszavazta a nicaraguai ellenforradalmárok segé­lyezésére szánt dollármilliókat (Telefoto - ČSTK) latkozatában a nicaraguai ellen­forradalmároknak nyújtott ameri­kai segítséget a Contadora-cso- port erőfeszítéseinek meghiúsítá­saként értékelte. Felhívta a figyel­met arra, hogy az USA politikája kihívás egész Latin-Amerika ellen. A Nicaraguára nehezedő ame­rikai nyomást a mexikói Excelsior című lapnak nyilatkozva elítélte Szovjet-spanyol parlamenti tárgyalások Madridban (ČSTK) - A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának küldöttsége, amely Borisz Ponomarjovnak, a Nemzetiségi Tanács külügyi bi­zottsága elnökének, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a KB titkárának vezetésével Spa­nyolországban tartózkodik, talál­kozott a spanyol parlament képvi- selóháza és szenátusa külügyi bi­zottságainak tagjaival. A találko­zón részletesen megvitatták a szovjet-spanyol kapcsolatok helyzetét és távlatait, valamint a nemzetközi helyzetet. Borisz Ponomarjov a találkozón hangsúlyozta, hogy a közelmúlt­ban megtartott véleménycsere megmutatta, a világ jelenlegi hely­zetét érintő számos kérdés meg­ítélésében nem kevés az azonos­ság Spanyolország és a Szovjet­unió álláspontjában. Ilyen kérdé­sek például a világűr militarizálá- sának elhárítása, Európában és a kontinensen kívül is az enyhülési politikához való visszatérés, a kö­zép-amerikai és a közel-keleti helyzet. A Szovjetunió kész arra, hogy bővítse a politikai konzul­tációk gyakorlatát és keresse Spanyolországgal a közös nyel­vet, ami a lényeges nemzetközi problémákat illeti. Borisz Ponomarjov kijelentette, a Szovjetunió méltatja a spa­nyol kormánynak azt a döntését, hogy nem járul hozzá nukleáris fegyverek telepítéséhez az ország területén. A Szovjetunió kötelezte magát, hogy sosem alkalmaz nuk­leáris fegyvert azokkal az államok­kal szemben, amelyek elutasítják ezek gyártását és birtoklását és nincsenek területükön ilyen fegy­verek. A Szovjetunió kész ilyen irányú megállapodást kötni bár­mely nem nukleáris állammal, és ez természetesen Spanyolország­ra is vonatkozik. A továbbiakban Borisz Ponomarjov üdvözölte a szovjet-spanyol kapcsolatok ak­tivizálódását különböző terüle­teken. A parlamentben képviselt fő po­litikai pártok vezetői a találkozón kifejtették pártjaik álláspontját. A nemzetközi események értéke­lésében tapasztalt különbözősé­gek ellenére valamennyien kiáll­tak az enyhülés és a nemzetközi problémák tárgyalásos megol­dása mellett és állást foglaltak a szovjet-spanyol kapcsolatok továbbfejlesztése mellett. Összehívták a mongol testvérpárt kongresszusát (ČSTK) - A Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bizottsá­ga keddi ülésén 1986. május 28-ára összehívta a párt XIX. kongresszusát. Az ülés fő napirendi pontjáról, a mezőgazdaság fejlesztéséről és a lakosság élelmiszer-ellátásának javításáról Dzsambin Batmönh, a KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke tartott előa­dói beszédet. A napirenden sze­replő kérdést tartalmazó program- tervezet 2000-ig szól. Mitterrand francia államfő is. Pá­rizs azon a véleményen van, hogy a latin-amerikaiak politikai és gaz­dasági erőfeszítéseinek a Nyuga­ton megértésre kell találniuk - mondotta. Miguel de la Madrid mexikói elnök szerdán ugyancsak a kö- zép-amerikai válságról folytatott tárgyalásokat Weizsäcker szövet­ségi elnökkel. Az NSZK államfője elismeréssel szólt a Contadora- csoport erőfeszítéseiről. Kétoldalú gazdasági kapcsolatokról szólva azok bővítése mellett foglaltak ál­lást. Az NSZK az USA és Japán után Mexikó harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere. A Közös Piac választ ad a KGST-nek (ČSTK) - A Közös Piac külügymi­niszterei luxemburgi tanácskozásukon úgy döntöttek, pozitív választ adnak a KGST végrehajtó bizottságának le­velére, amelyet a Közös Piac képvise­lőjének a múlt héten nyújtott át Brüsz- szelben Stanislaw Matosek lengyel nagykövet. A levélben a KGST-orszá- gok javasolták a EGK-nak a két gazda­sági tömörülés közötti együttműködés bővítését. Az EGK miniszteri tanácsának hiva­talos szóvivője bejelentette, hogy a kü­lügyminiszterek megbízták az Európai közösségek bizottságát, adjon választ a KGST levelére, s kezdje meg vele az előzetes tárgyalásokat. NÉHÁNY SORBAN Csak az MX-ek csökkentéséről, nem a program elvetéséről van szó Képviselőházi döntés: 50 helyett 40 interkontinentális rakétát gyártanak (ČSTK) - Az amerikai Kong­resszus képviselőháza tegnapra virradó éjszaka határozatot ha­gyott jóvá arról, hogy a tervezett MX-típusú interkontinentális bal­lisztikus rakéták számát 40 darab­ra kell csökkenteni. E döntés egy­ben feltételezi, hogy az 1986-os pénzügyi évben egyetlen MX-et sem fognak gyártani. A Pentagon jövő évi költségve­téséről tárgyaló képviselóház te­hát úgy döntött, hogy 50-ről 40-re csökkenti a gyártandó rakéták mennyiségét, elutasította azonban azt a gondolatot, hogy vessék el teljes egészében az MX-progra- mot. Ennek ellenére ez a lépés újabb megnyilvánulása annak, hogy sok amerikai törvényhozó ellenzi Reagan fegyverkezési ter­veit. Az MX-rakéták körül már koráb­ban is voltak hatalmas viták. 1981 - ben még 200 rakéta gyártásáról beszéltek, s később a tervet 100- ra csökkentették. A szenátusban, ahol a republikánusok vannak többségben, a közelmúltban olyan értelmű döntést hoztak, hogy 100 helyett 50-re kel! csökkenteni az MX-ek számát, megerősítették vi­szont azt, hogy a gyártást már 1986-ban meg kell kezdeni. A de­mokrata többségű képviselóház még továbbment. Tegnapi határo­zata azonban nem bír kötelező érvénnyel sem az elnök, sem a Pentagon számára. Emlékeztet­ni kell arra is, hasonló esetekben Reagan mindig alkalmazta a jól bevált receptet: apró változtatá­sokkal többször is a törvényhozás elé terjesztette ugyanazt a javas­latot, miközben erős nyomást gya­korolt a szenátorokra a jóváha­gyás érdekében. GENFBEN az atom- és az űrfegy­verekről folyó szovjet-amerikai tárgya­lások keretében tegnap ülést tartott a stratégiai atomfegyverekkel foglalko­zó csoport. CSAO CE-JANG, a Kínai Népköz- társaság államtanácsának elnöke teg­nap befejezte négynapos hollandiai lá­togatását és hazautazott. A kínai mi­niszterelnök látogatását, amelynek so­rán főként a gazdasági és kereskedel­mi együttműködés fejlesztéséről tár­gyalt, „rövidnek, de sikeresnek“ minő­sítette. A KÖZÖS PIAC megtorló lépéseket tesz az Egyesült Államok ellen, ha Washington újabb protekcionista intéz­kedésekkel akadályozza egyes mező- gazdasági termékek Nyugat-Európá- ból történő behozatalát. Erre figyel­meztettek nyilatkozatukban a Közös Piac országainak külügyminiszterei, akik tegnap fejezték be kétnapos talál­kozójukat Luxemburgban. ARGENTÍNA KOMMUNISTA PÁRTJA Buenos Airesben közzétett nyilatkozatában a lakosságot egysé­ges fellépésre mozgósítja Raúl Alfon- sín elnök új gazdasági kormányprog­ramja ellen, amely az ország súlyos gazdasági helyzetét a dolgozók rová­sára akarja megoldani. A CHILEI-AMERIKAI megállapo­dást, amelynek értelmében az USA a Chiléhez tartozó Húsvét-szigeteken levő repülőtér átépítésének ürügyével katonai támaszpontot épít, élesen elí­télte a Népi Demokratikus Mozgalom (MDP) koalíciója, amelyet kommunis­ták, szocialisták, és más chilei baloldali erők alkotnak. A SALVADORI Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front sikere­sen szembeszáll a partizánellenes of- fenzívával, amelyet az Amerika-barát Duarte-rezsim egységei indítottak a múlt hét végén Morazán észak-keleti tartományban. A partizánok csupán jú­nius 14-e és 16-a között mintegy 40 kormánykatonát tettek harcképtelenné. ÚJ SZÓ 1985. VI. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom