Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-17 / 140. szám, hétfő

LABDARÚGÁS Az egy helyben topogás anatómiája ÚJ SZÚ 1985. VI. 17. Tizenkét nappal ezelőtt újból bosszúságot okozott a szurkolóknak a csehszlovák labdarúgó-váloga­tott: világbajnoki selejtezőn 2:0-ra kikapott Svédországtól. Nem az eredmény miatt fáj a néző feje. Nem. A játék miatt. Futballistáink ugyanis ismét a régi, szürkés-fakó, sztereotip és monoton, ezerszer feledésre ítélt arcukat mutat­ták a nézőknek. De van-e jelenleg más arcuk? Úgy hisszük, nincs. Az elmúlt öt évben nem történt előrelépés legnép­szerűbb sportunkban. Nyilvánvaló az egy helyben topogás, a javulást szor­galmazó határozatok ellenére is. Hiá­ba, más dolog a határozat, az elmélet, és megint más a gyakorlat. 1. Amikor klubcsapataink vagy a vá­logatott kikap, mindig rádöbbenünk: játékosságban, progresszivitásban mennyire az európai élmezőny mö­gött kullogunk. Ez már több eszten­deje van így, de valahogy sose akartuk igazán tudatosítani. Ha csak egy parányi alkalom is adódott rá, prókátorai let­tünk labdarúgásunknak. Mégpedig úgy, hogy a körülmények szerencsés alakulása folytán elért részsikerek után az egekig felnagyítottuk a másod- és ötödrangú dolgokat, s ezzel elkendőz­tük a mai modern futballt meghatározó tényezőket. Azokat a mutatókat, me­lyek hiányában csapnivalóan szerepelt a válogatott az 1982-es VB-n, esett ki tavalyelőtt EB-küzdelmekból és most a világbajnoki csatározásokból. Már öt-hat esztendővel ezelőtt fi­gyelmeztettek egyesek a lemaradásra (gondoljunk csak vissza, hogy milyen elavult játékkal lett EB-bronzérmes a válogatott 1980-ban), de az intő szavakat a kishitű emberek okvetetlen- kedésének minősítették, és elhallgat­tatták őket, mondván: miért verik félre a harangot, sehol sem ég. Aztán ide jutottunk. Ahol a part szakad... 2. A tavaszi idényben négy meccset játszott a válogatott és csak egy gólt rúgott: Svájc 0:2, Málta 0:0, NSZK 1:5 (már 5:0-ra vezetett az ellenfél), Svéd­ország 0:2. Nem egyértelmű válasz ez arra, hogy miért nem jutott a csapat a VB 24-es döntőjébe? Hasonló volt a helyzet 1980-ban (EB), 1982-ben (VB) és a legutóbbi EB-selejtezőn. Persze a gólképtelenségnek meg­vannak az okai. Hogy hová nyúlnak vissza? Nem lényeges a dátum. Azt viszont tudjuk és látjuk: hosszú évek óta nem kenyere a csehszlovák futbal­listáknak a támadójáték. Szinte a szé­dülés fogja el őket, ha alkotni, támadni, kockáztatni kell az eredmény érdeké­ben. Hogy manapság mit ér a labdarú­gás kockázat, bátorság nélkül, arról lépten nyomon meggyőződhetünk. Nemcsak a futballban, de az élet más területén is megmarad középszerűnek, szürkének, kicsinek az, aki nem mer, képtelen kockáztatni. Idegességgel, pszichikai nyomással, az időjárással, a bíróval és a talajjal (lásd Stockhol­mot!) magyarázni a rossz játékot, ne­vetséges dolog. Lehet, hogy nem kapunk ki Stock­holmban, ha a bíró nem ítél tévesen 11 -est; a 0:0 éltette volna a reményt. De a döntetlen semmit sem változtatott volna labdarúgásunk sanyarú színvo­nalán. Labdarúgásunk már olyan, hogy csak a két 16-os között játszódik le. Képesek vagyunk a döntetlenre, mert bizonyos szintig jól védekezünk (nem kell hozzá olyan tudomány, mint a tá­madáshoz), különböző „manőverek­kel" tartani tudjuk a labdát a középpá­lyán. De hogy előre is menni vele? Isten ments! Vannak jó kapusaink, találunk számtalan közép- és szélsőhátvédet. De vannak-e modern értelembe vett középpályások és csatárok? Nincse­nek. Hát akkor ki rúgja a gólokat, ki harcolja ki a győzelmet?! Egyszóval: tudunk vagy nem tudunk. Ez itt a kér­dés. Egyre kevesebben hiszik el az edzők és a szakvezetők hangzatos magyarázkodásait. Hogy miért? Egy­szerű: a néző látja csapata játékát, össze tudja hasonlítani más csapatok játékával. A néző a televízió jóvoltából nagykorú lett. Nem lehet becsapni! 3. Stockholm után is sok szakem­berünk mondta: „Képtelenek va­gyunk hibázásra kényszeríteni el­lenfelünket, várjuk, hogy magától kövessen el hibát...“ Tehát továbbra is kísért a múlt. öt esztendővel ezelőtt a következőket irtuk lapunkban (elné­zést, hogy önmagunkat idézzük):“ Ugyanúgy futballozunk, mint korábban. Bosszantóan unalmas, antimodern fel­fogásban, amit bizony sokszor nem nézhet szégyenkezés nélkül az ember. Ennyire passzív és óvatoskodó, kiváró és ügyeskedő, az ellenszenves véde­kezésen alapuló labdarúgást - amikor a csapat mindent csinál, csak nem futballozik, de az ellenfelet sem hagyja játszani - már egyetlen európai válo­gatottól sem látni. Ezzel a felfogással, taktikailag fegyelmezett, de inkább destruktív játékkal bárkinek megkese­ríthetik az életét labdarúgóink, ám ez nem vezet, nem vezethet tartós siker­re. És ilyenkor a vereség duplán fáj, mert egy kicsit a gyávákra jellemző futballozásért is szégyenkezni kell...“ Mi változott az idézet óta? Semmi. Ez a bosszantóan idegesítő játékfelfo­gás annyira beidegződött a labdarú­gókba, hogy akkor is kockázat nélkül, biztonságosan, lassan futballoznak, (mint az I. ligában, hogy ne kövesse­nek el hibát), amikor vesztésre állnak. Még a megközelítőleg egyenrangú el­lenfelet (lásd a svédeket) vagy a gyen­gének kikiáltottat sem túljátszani igye­keznek, hanem „túlspekulálni“. Ez pe­dig - tudjuk - nagy dolgokhoz sosem vezet. Láthattuk az 1982-es világbajnoksá­gon is és a későbbi meccseken: a csehszlovák válogatott unalmasan malmozik, békésen sakkozik, anélkül, hogy mattal is próbálkozna. Átkozottul rohanó világunkban focistáink képvise­lik a kocogómozgalmat. Ide-oda tolo­gatják a labdát, megjavítva ezzel az oldalra- és hátrapasszolás világcsú­csát. Gyalogfutbalit játszanak (De sok­szor leírtuk már!). Gyaloglással pedig nem juthatsz messzire az atomkor lab­darúgásában. A Stockholmban szerepelt, teljesen átalakított válogatott tagjai akartak, hajtottak, futottak. Az akarati tényezők azonban behatároltak; nem helyet­tesíthetik a magasabb szintű játéktu­dást. Az I. liga csak középszerű játéko­soka,.termel“. Két-három tucat futbal­lista nevét bedobhatjuk egy kalapba, kihúzunk tizenegyet, s nagyjából ugyanúgy játszanak majd, mint akiket a szakvezetők választottak ki. Bizony, középszerűek a mi labdarúgóink... 4. Az elmúlt öt esztendőben több elemzés, javító szándékú határozat látott napvilágot. Az azóta lejátszott mérkőzések csak azt igazolták: játé­kosságban nem javult a csehszlovák futball. Hiába, könnyebb az igét hirdet­ni, mint ragozni. Szép dolog a sokszor hangoztatott elmélet ( ...... kombinációs játékunkat fo gjuk játszani...“), de milyen lehet ez a kombinációs játék, amely nélkülözi a gyorsaságot, a robbanékonyságot, a váratlan és meglepő elemeket?! Semmilyen. A mai futballban csak a gyors mozgás közbeni technika, az összjáték célravezető. Csak ez ér vala­mit. Európában kevés válogatott van (ha van), melynek olyan lassú és „spó­rolós“ lenne támadójátéka, mint a csehszlováké. A szokás nagy úr. Ez van a bajnok­ságban. Miért lenne másképpen a vá­logatottban? A futtballista nem bújhat ki bőréből. A labdarúgók egyszerűen képtelenek valamit is kigondolni a tá­madások során, így igyekvó(?) játékuk az ellenfél kapujának tanácstalan „ost­romlása“. Ha ostromlásnak lehet ne­vezni a 16-osig nagy nehezen eldöcö­gő, de ott a gyorsulás helyett lassuló, körülményes támadásokat. Hiányoz­nak az olyan futballisták, akik fantáziát, ötletet, céltudatos elképzelést, robba­nékonyságot vinnének a csatárjátékba. A sztereotip, egysíkú és főleg lassú akciók megkönnyítik az ellenfél véde­kezését. * És újra itt vagyunk a gyorsaság­nál. Napjainkban, amikor a futballban szinte tökéletesre fejlesztették az erőn­létet, az atlétikus képességeket, meg­határozó szerepe van a gyorsaságnak. A futógyorsaságnak, az összjáték gyorsaságának és a gondolkodás gyorsaságának. Mindent gyorsabban és kisebb területen kell csinálni, mint korábban, igen ám, de amikor a cseh­szlovák futballisták gyorsítani igyekez­nek a játékot, jönnek a pontatlanságok. Gyors futás és mozgás közben képte­lenek kellőképpen megjátszani a lab­dát, csődöt mond a technika, egyéni megoldásokra szinte senki sem vállal­kozik. Nem véletlenül. Nehéz az olyan ellenfelet átjátszani, becsapni, aki gyorsabb, ügyesebb, mozgékonyabb, technikásabb. Egyszóval képzettebb. Most felmerül a kérdés: nem kívá- nunk-e túl sokat, szinte lehetetlen lab­darúgóinktól? Valószínű. Ugyanis, ha nem képesek gyorsabban futni, játsza­ni, gondolkodni, akkor nem is vehetik, veszik fel a versenyt (óvakodnak is ettől!) az ellenféllel, mert kendőzetle­nül megmutatkoznának fogyatékossá­gaik. Ezért óvatoskodnak, lassítják a játékot, ezért képtelenek az ellenfél 16-osánál megfelelően felgyorsítani, kiszámíthatatlanná tenni az akciókat. Ám nem azért lassúak, kevésbé rob­banékonyak és mozgékonyak a cseh­szlovák labdarúgók, mert ilyennek szü­lettek, hanem mert kényelmes iramban zajlanak a bajnoki mérkőzések, a napi edzések. Nem eléggé intenzívek a gyakorlatok, melyek inkább a kitar­tást, mintsem a gyorsasági erőnlétet, a robbanékonyságot fejlesztik. Egy­szóval „lötyögés“ folyik az edzéseken. Itt „vizezik fel“ a bajnokságot, a baj­nokság pedig törvényszerűen „áztatja el“ a válogatott mérkőzéseket. 6. Oktalanság lenne a válogatott edzőjének nyakába varrni a világon ilyen kiadásban már sehol sem ját­szó elavult labdarúgást. Minden válo­gatott találkozó hű tükörképe az I. ligának. Ha a csapat eljutott volna a mexikói VB 24-es döntőjébe, ezáltal nem lett volna jobb a csehszlovák futball. Az elmúlt esztendők igazolják állításunkat. Ügyeskedéssel, az egekig magasztalt taktikázással, küzdőképes­séggel elértünk egy-egy jó eredményt, részsikert, de mindig az volt az ember benyomása: „remizni" tudunk, olykor győzni is, futballozni azonban meg kell tanulnunk. Ezt le kellett írnunk. Még akkor is, ha nem talál osztatlan megértésre. Ugyan­is az újságíró jóakarata, segítókészsé- ge ott végződik, ahol kezdődik az olva­sók előtti felelőssége. 7. Most az egyesületeken a sor. Az edzőknek és a vezetőknek kell ko­molyan venni a progresszív edzés­munkát és a menedzselést. Már az ifjúságiaknál! Meg kell válni az olyan klubvezetőktől, akik - nem kis túlzás­sal, szimbolikusan, és nem titkolt cél­zással mondva - azt hiszik, hogy a labda azért pattan fel, mert a bőrbe egy ugrándozó békát varrtak be. Meg kell érteni, értetni az idők sza­vát. Ideje lenne lépnünk már. Előre. Nem oldalra és hátra. A csehszlovák labdarúgásért felelős edzőknek és ve­zetőknek (minden szinten!) vonzóbbá, attraktívabbá kell tenni szeretett spor­tunkat. Visszavarázsolni a játék szép­ségét és örömét, melyre bonyolult vilá­gunkban - mint nagyon nagy kincsre - jobban kellene vigyázni. A stockholmi vereséggel befejező­dött labdarúgásunk egy szakasza. De a futball nem halt meg! Csak beteg. Lehet gyógyítani. A lábadozás azon­ban nem fog menni egyik napról a má­sikra. Szorgalmas, türelmes, kitartó és következetes munkára van szükség. TOMI VINCE A szepsi (Moldava nad Bodvou) diáklányok is ott lesznek az országos spartakiádon (Gazdag felvétele) Nincs lámpalázuk A Szepsi (Moldava nad Bodvou) Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapis­kolát huszon­egy tanuló kép­viseli az országos spartakiád- seregszemlén: a Nagy Jánosné vezette fiúk és a Vitéz Lászlóné gondjaira bízott serdülő lányok egy-egy kis csapata. A helyi és a körzeti bemutatókon, valamint a Kassa (Košice) környéki köz­ségek, iskolák és üzemek gya­korlatozóinak Čaňában rende­zett járási találkozóján, no meg a nyilvános szerepléseket meg­előző ellenőrző fellépéseken bi­zonyára jól vizsgázhattak az ak­kor még 54, illetve 36 fős cso­portok, mert különben aligha fi­gyelt volna fel rájuk a válogató bizottság. A Bódva parti iskola Prágába készülő fiataljai közül a minap a lányokat látagattuk meg. Rend- hagyóan, nem a saját tornater­mükben vagy sportpályájukon, ha­nem a fővárosba utazó kelet-szlo­vákiai „válogatott“ kassai begya- korló összejövetelén. A főpróbán is ügyesen mozogtak, szinte hiba nélkül és nagy kedvvel tornáztak. S amíg ők „táncoltak“, Vitéz Lászlóné közvetlen közelről min­den lépésüket, minden mozdula­tukat árgus szemekkel figyelte.- örülünk, hogy mi is ott lehe­tünk a legjobbak között. Amikor a lányok megtudták a jó hírt, egy­más nyakába ugorva ujjongtak. Kár ugyan, hogy mind a harminc­hat nem lehet ott a Strahovon, mert a többi is tökéletesen tudta a gyakorlatot, de így is sikernek, mind a harminchat tanuló közös sikerének könyveljük el a kiválasz­tásunkat - jegyezte meg beszél­getésünk közben Vitéz Lászlóné (férje a hetvenes években hazánk legeredményesebb távgyaloglói közé tartozott).- Nem volt nehéz eldönteni, hogy ki kerüljön a szűkebb cspatba?- De, az volt. Sokat töprengtem azon, hogy kit nevezzek, ki mellett döntsék. Két éjszaka alig tudtam aludni, még végül az iskola igaz­gatóságával közösen úgy döntöt­tünk, hogy a nyolcadikos lányok képviselik iskolánk színeit. A tu­catban üresen maradt egy helyre egy hetedikes került, őt az évfo­lyamtársai demokratikus szavazás alapján jelölték. A tanulmányi elő­menetelük szemszögéből nézve jó társaság, nincsenek közöttük gyenge tanulók.- Mi nehezebb, a számtanta­nítás, vagy a spartakiád-gya- korlat betanítása?- Egy árnyalattal talán a mate­matika. Persze, nehéz összeha­sonlítani a kettőt. Az viszont egyértelmű, hogy az embernek nemcsak a szellemi ügyességre kell törekednie, de a testi frisses­ségre is. Jómagam nem divatból vagyok hive a szabadidősportnak. Tapasztalatból tudom, hogy a rendszeres mozgás mindenne­mű orvosságnál jobb. Egyébként a spartakiád-gyakorlat betanítása jól ment, mert a tanítványaim rendkívül nagy igyekezettel és lel­kesedéssel végezték feladataikat. Sokan közülük még otthon is gya- korolgatták, csiszolgatták a moz­gáselemeket. Az én szempontom­ból nézve arra is jó volt ez a moz­galom, hogy közelebb kerüljek a tanítványaimhoz. A kerületi begyakorlás szüneté­ben a főszereplőkkel, a jelenlegi elképzeléseik és terveik szerint többnyire közgazdasági mérnök­nek, orvosnőnek és pedagógiai pályára készülő lányokkal is szót váltottunk. Kérdéseinkre lagalább olyan magabiztosan válaszolgat- tak, mint amilyen magabiztosan tornáztak néhány perccel koráb­ban. Nem titkolták, a szívükhöz nőtt ez a tornagyakorlat, illetve annak a hangulatos, diszkóritmu­sú zenéje. Amint elmondták, lám­palázuk nincs, mert a gyakorlatot tökéletesen tudják. Azt is szinte kórusban mondták: kíváncsiak Prágára, hiszen kettőjük kivitelé­vel eddig még nem jártak az ezer tornyú városban. Tervükben sok minden szerepel. Szeretnék meg­nézni a várat és néhány múzeu­mot, szeretnének megismerkedni az ottani nevezetességekkel, s ami a legfőbb; méltóképpen akarják képviselni iskolájuk és lak­helyük színeit az országos sereg­szemlén. Gazdag József ÚSZÓSPORTUNK A SZÓFIAI EB ELŐTT Vérmes remények nélkül... A csehszlovák úszósport vezérkara a múlttól elté­rően az idén úgy döntött, hogy az év legrangosabb eseményeire (szófiai EB, junior EB Genfben, IBV Gottwaldovban) egy verseny eredményei alapján hirdet csapatot. Már hónapokkal ezelőtt ismeretes volt: a válogatás a Szlovákia Nagydíjáért rendezett nemzetközi versenyen történik. A pasienky-i 50 m-es fedett uszodában lebonyolított Nagydíjnak tehát nagy volt a tétje. A hazai úszósport szakvezetése a téli biztató eredmények alapján, talán túlságosan derűlátóan is, azzal számolt, hogy az augusztus elején Szófiában sorra kerülő kontinensbajnokságon 10-12 csehszlovák úszó részvétele reális. Nos, ez az elképzelés a Szlovákia Nagydíján látottak tükré­ben túlzottnak bizonyult. Már a bratislavai verseny előtt eldőlt, hogy a két legjobb csehszlovák úszó - Romana Frýdlová és Marcel Géry - biztos résztvevője a szófiai EB-nek. A többieknek a Nagydijon kellett volna bizonyítaniuk. Azok, akik azt várták, hogy a nagy tét jobb eredmé­nyekre, pontos formaidőzítésre tudja serkenteni a válogatottságra pályázókat, csalódtak. A verseny kiemelkedő egyéniségei pont azok voltak (Géry, Frýdlová), akik már zsebükben érezhetik a szófiai repülőjegyet. Sajnos, mögöttük túlságosan nagy úr tátong, a két említett úszón kivül jelenleg nincs olyan, aki a döntőbe jutás reményével utazhatna a bolgár fővárosba. Ez főleg Josef Hladký esetében szomo­rú megállapítás. A 21 esztendős prágai úszót tavaly még a világ legjobb vegyesúszói között tartották számon (6. volt a világranglistán), de télen különbö­ző okok miatt több hetet kihagyott, edzőt cserélt és a komoly felkészülést csak március végén kezdte meg. Minden jel arra utal, hogy túlságosan későn... Hladký új edzője, a hetvenes évek kiváló közép- és hosszútávúszója, Daniel Machek (a mai napig háromszoros csúcstartó) bizakodik védencében és nem tartja reménytelennek, hogy az EB-ig Hladký ismét a régi formába kerül. De nem csupán a prágai vegyesúszó okoz sok fejtörést az EB-csapat össze­állítóinak. Télen még úgy tűnt, váltókat is indíthatunk majd Szófiában. Különösen a 4x100 m-es női gyorsváltó került gyakran szóba. A számítások azon­ban - a bratislavai eredmények alapján - szertefosz­lottak. Hisz a 100 m-en győztes Frýdlová, aki 57,06- os rekordjáért dicséretet érdemel, volt az egyedüli hazai úszónó, aki 1 percen belül úszott. És ez a határ ma már távolról sem jelent sokat, még az ifiknél sem... Kérdéses a férfi vegyesváltó indítása is, hisz Géry mellé a többiek még megközelítően sem tudtak felnőni. A Szlovákia Nagydíjáért rendezett versenyen Géry és Frýdlová új országos rekordjai keltették a legnagyobb figyelmet. Az ilyenkor elmaradhatatlan nemzetközi összehasonlítás is kedvezően alakult, hisz a statisztikusok gyorsan kimutatták: Frýdlová és Géry a 100 m-es gyorsúszásban elért rekordjával az idei európai ranglista 3. helyén szerepel. Talán mondani sem kell, hogy ez az előkelő helyezés csupán átmeneti, hisz számos „úszónagyhatalom“ csak most rendezi országos bajnokságát. Bizonyára sok dolguk lesz a táblázatkészítőknek a szovjet úszók Bakuban sorra kerülő országos versenyén, és nem nehéz megjósolni, hogy a csehszlovák úszók a mostani időkkel egyre lejjebb kerülnek a listán. Géry bratislavai eredményei közül a legnagyobb reményekre a 200 m-es pillangóúszásban elért 2:00,05 perces ideje jogosít, mely ugyan elmaradt a rekordtól (2:00,02), de jelenleg az 1. helyet jelenti Európában. Géry télen a kis medencében többször is jócskán a 2 perces határon belül úszott. Mostani eredményét úgy érte el, hogy az utolsó napig kemé­nyen edzett, nem készült speciálisan a Nagydijra. Edzője, Ladislav Hlavatý szerint formacsiszolással értékes tizedeket faraghat le az eddigi rekordokból. A formacsiszolással azonban még várni kell. Gé- ryék június 21 -tői a franciaországi Font Romeo-ban magaslati edzőtáborozáson vesznek részt, majd júli­us közepén a Prágában sorra kerülő országos bajnok­ságon rajtolnak. Ezután már csak egy célra, a bolgár fővárosban augusztus 4.-én kezdődő Európa-baj- nokságra összpontosítanak. Két évvel ezelőtt, a ró­mai EB-én két bronzéremmel (mindkettőt Hladký szerezte) várakozáson felül szerepeltek a csehszlo­vákok. Ilyen mérleggel Szófiában is kiegyez­nénk ... (protics)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom