Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1985-05-17 / 114. szám, péntek
Pártunk vezetésével a munkáért és a kenyérért A Červená Skala-Margecany vasútvonal építésén kitört nagy sztrájkharc 50. évfordulójára * — — - . KO MMENTÁLJUK .... Am ikor a Červená Skala-Mar- gecany vasútvonalról esik szó, sokunk emlékezetében a Szlovák Paradicsomba vezető vasútvonal merül fel. A vidék jelentős turista- atrakcióin kívül kevésbé ismert a 98 kilométer hosszú vasútvonal építésének története, amely a felső-garami nép forradalmi harcát is illusztrálja. Hasonlóan, mint Szlovákia más vidékein, a München előtti burzsoá köztársaság megalakulása után az emberek itt is érezték a cseh finánctőke politikájának következményeit. Abban az időben számos üzem, munkalehetőség szűnt meg. A Felső-Garam terméketlen, sziklás vidékén nagyon fejletlen volt a mezőgazdaság és csupán a lakosság kis részének élelmezéséhez volt elegendő. Ez az áldatlan helyzet még tovább romlott az 1929-1933-as válságos években: a munkanélküliek tényleges száma a munkaképes lakosság háromnegyedét képezte. A mosti bányászok 1932. március 23-tól április 19-ig folytatott sztrájkjának hatására Szlovákiában is erős sztrájkhullám bontakozott ki. Abban az időben a csehszlovák közvélemény figyelmét a Červená Skala-Margecany vasútvonalon szervezett sztrájk keltette fel. Az építkezést az 1920-ban elfogadott 233-as számú törvény engedélyezte, s a befejezést 1925-re tervezték. A burzsoázia azonban Szlovákiában megkezdte az ipar leépítését, és ezért nem volt érdeke a közlekedési hálózat bővítése. 1931 tavaszán mégis megkezdődött az útvonal első szakaszának építése. Több ezer munkanélküli érkezett ide nemcsak a Felső- Garam vidékéről, Kysucából, Árvából és Szepességből, hanem Szlovákia más területeiről is. A cseh országrészekből és Morvaországból is érkeztek munka- nélküliek. Az építkezés vezetősége kezdetben nem kötött kollektív szerződést a munkásokkal. Teljesítménymunkát kényszerítettek rájuk, uzsorabérért. A munkások naponta tizennégy órát is dolgoztak, de a munkaadó nem biztosított számukra szállást; földbe vájt kunyhókban, sátrakban vagy a szabad ég alatt aludtak. A kanonokban hitelre árusították a munkásoknak a megdrágított élelmiszert. Gyakran előfordult, hogy az egész fizetés nem volt elég a hítel törlesztésére. Ezek a nehéz viszonyok béremelési követelésekhez és a sztrájkmozgalom kibontakozásához vezettek. Az első nagyobb sztrájkra 1932 májusában és júniusában került sor. Tetőpontját 1932 júniusának elején érte el, amikor az egész vasútvonalon 2550 munkás lépett sztrájkba. A sztrájkolok követeléseit a sztrájkbizottság vezetői tolmácsolták. A vállalkozók kénytelenek voltak meghátrálni, és a sztrájk a munkások győzelmével ért véget. Június 10-én 10-25 százalékos béremelésről szóló szerződést írtak alá, és június 14-én a sztrájk véget ért. A vállalkozók azonban tovább folytatták támadásaikat a munkások bérkövetelési mozgalma ellen, s 1934. augusztus 10-e és 20-a között ismét 2020 építőipari munkás lépett sztrájkba, 10 százalékos béremelést követelve. Az építkezés is befejezéséhez közeledett s végéhez közeledett az építkezés legnagyobb gazdasági küzdelme is. Ezt egyben a CSKP megalakulása óta Szlovákiában az építőipari munkások legnagyobb sztrájkja volt. A munkaadók már május 10- én kénytelenek voltak tárgyaló- asztalhoz ülni a munkásokkal, de csakis a kantinokban árusított élelmiszerek árának csökkentésére voltak hajlandók. Tekintettel a rendkívül nagy áremelésre, a munkások béremelést követeltek, de erről a vállalkozók hallani sem akartak. Több eredménytelen tárgyalás után 1935. május 17-én a Dobšinái jégbarlang-Stratená- Mlynky útvonalon 2800 munkás lépett sztrájkba. Határozottan követelték az 1934-es kollektív szerződés felülvizsgálását és azt, hogy az órabérüket 2,20 koronáról 2,80 koronára emeljék. Ugyanezen a napon Rozsnyón (Rožňava), a járási hivatalban is tárgyalások kezdődtek, de a vállalkozók hajthatatlanok maradtak. A munkások erre azzal válaszoltak, hogy a Spišská Nová Ves-i járásban és a vasútvonal más szakaszain is beszüntették a munkát. A további eredménytelen tárgyalások után a sztrájkolok száma 4500-ra emelkedett. Az államhatalom a munkaadókkal együtt kemény terrorral válaszolt a munkások követeléseire. 485 rendőrt és 14 magas rangú rendőrtisztet vezényeltek ki a sztrájkolok ellen. Június elején néhány sztrájktörési kísérletre került sor, de ezt a sztrájkolok megakadályozták. Amikor azonban 1935. június 6-án 42 sztrájktörőt 700 sztrájkoló támadott meg, 30 rendőr gumibotokkal, brutális módon oszlatta szét a sztrájkolókat, és 21 -et letartóztatott. Az államapparátus és a rendőrség minden erővel igyekezett megtörni ezt a gazdasági harcot. Még a képviselői mentelmi jog megsértésétől sem riadtak vissza. Amikor Jozef Való, és Karol Šmidke kommunista képviselők a sztrájkolókhoz értek, a rendőrök letartóztatták és kiutasították őket, arról a vidékről. Különösen keményen lépett fel a rendőrség Jozef Való ellen; akkor tartóztatták le, amikor a sztrájkolok számára országszerte öszA Kelet-szlovákiai Állami Erdőgazdaság fontos feladata az ipari szennyezés következtében tönkrement fák kivágása. A legrosszabb a helyzet a margecanyi erdőgazdaságban, ezért itt az elmúlt évekhez képest lényegesen növelik a fakitermelést. Az idén kitermelésre kerülő 216 ezer köbméter faanyagból 195 ezer köbméter ilyen fa. A képen balról: Rudolf Karabín, az egyik erdőgazdasági üzemegység vezetője, valamint Jozef HorváthJán Horváth és Roman Plachetka favágók meghatározzák a tönkrement erdórész megtisztításának módját az ellenállóbb fafajták ültetése előtt. (Svätopluk Pisecký felvétele - ČSTK) szegyüjtött pénzt osztotta szét. A kerületi hatóság arra kérte a Spišská Nová Ves-i járásbíróságot, hogy „Valót azonnal állítsák bíróság elé, és letartóztatásáról adjanak jelentést a képviselőház elnökségének“. Annak ellenére hogy a belügyminisztériumnál tiltakoztak a képviselői mentelmi jog megsértése ellen, az államapparátus terrorja nem csökkent. Munkásokat, a sztrájkbizottságok tisztségviselőit tartóztatták le, és a rendőrség néhány sztrájkolónál még házkutatást is tartott. A CSKP felhívására megszaporodtak a harcoló munkásokkal kialakított szolidaritási akciók. A rendőrség azonban a sztrájkolóknak szánt élelmiszert és pénzt, különböző ürügyekre hivatkozva, nem juttatta el rendeltetési helyére. A jobboldali szociáldemokraták is kemény csapást mértek a sztrájkra. A szociáldemokrata vasúti miniszter parancsára a szociáldemokrata vezetők nyomást gyakoroltak a munkásokra, hogy álljanak munkába. A járási hatóság is elbocsátással fenyegette a munkásokat. Ez az összehangolt támadás nagymértékben veszélyeztette a sztrájkot, és június 13-án már 2020 munkás felvette a munkát. Az államapparátus különböző ürügyekkel mindig elnapolta a vállalkozók és a sztrájkolok tárgyalásait, és mindent elkövetett, hogy a munkásság jogos igényeinek teljesítése nélkül felszámolja a sztrájkharcot. Ezt bizonyítják Karol Šmidke szavai, aki június 23-án kijelentette: ...,,a tárgyalást tudatosan odázták el, hogy a munkásság kiéhezzen, s hogy szervezkedjenek a sztrájktörők.“ Tekintettel a kialakult helyzetre, ezen a tanácskozáson úgy döntöttek, hogy június 24-én felveszik a munkát. Ezzel a sztrájk véget ért. Bár a sztrájkolok nem érték el céljaikat, az ötven évvel ezelőtti történelmi küzdelem mégis rámutatott, hogy szükséges létrehozni a munkások egységfrontját. Óriási tanulsággal szolgált a további gazdasági küzdelmek megszervezéséhez nemcsak a Felső-Garam vidékén, hanem a Csehszlovák Köztársaság egész területén. Dr. RICHARD GROSZ, a Komenský Egyetem Marxizmus-Leninizmus Intézetének munkatársa Hatékonyabb munkaerő-gazdálkodást Az 1984-es esztendő - a CSKP KB XVI. kongresszusán a 7. ötéves tervidőszakra kitűzött feladatok teljesítése szempontjából vizsgálva - sikeresnek mondható. Eredményesen zártuk az évet az iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban és a népgazdaság többi területén, miközben tovább fokoztuk a gazdasági fejlődés ütemét és a termelés hatékonyságát. A jó eredményekhez vezető népgazdasági folyamatokat nagyban befolyásolta a foglalkoztatottság, s azon belül a képzettségi struktúra változásai. A múlt évben 77 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma, közülük 11 100-an végeztek főiskolát, 21 400-an középiskolát, 44 500-an pedig szakmunkásképző intézetekből léptek munkába. A munkaerő létszámának ilyen irányú növekedése nemcsak a képzettségi struktúra alakulásában jelentett előrelépést, hanem annak a célnak is megfelel, mely szerint növelni kell a gép- és elektrotechnikai iparban dolgozók számát. Megelégedéssel nyugtázhatjuk tehát, hogy tavaly a foglalkoztatottság terv szerint alakult, sőt a 7. ötéves terv irányvonalával összehasonlítva nagyobb ütemben növekedett. Jóllehet, az értékek létrehozásának egyik alapvető feltétele a produktív életkorú lakosság részvétele a termelési folyamatban, azonban a foglalkoztatottság alakulása mellett szólni kell a munkaerő hatékonyságáról is. Sajnos, ezen a területen - az előbbivel ellentétben - nem könyvelhettünk el dicséretre méltó eredményeket. A dolgozók képzettségét - habár annak struktúrája a kívánt irányban változott - nem megfelelően használjuk ki. Nem elég hatékonyak azok az intézkedések sem, amelyek a munkaerővel való takarékoskodást célozzák. Jóllehet, vállalataink sok esetben a feladatokat a tervben előírtnál kevesebb dolgozóval teljesítették, ám ez nem mindenütt a racionalizáció eredménye. Inkább a munkaerőhiánynak és a magas fokú fluktuációnak a következménye. Nyilvánvaló, hogy az üzemek - eltekintve a munkaerővándorlás csökkentésének, illetve kiküszöbölésének lehetőségeitől - ésszerűbb szervezéssel, a munkaidő, valamint a dolgozók képesítésének hatékonyabb kihasználásával legalább részben ellensúlyozhatnák a különböző okoknál fogva jelentkező munkaerőhiányt. Nem egy esetben viszont az egyszerűbb, de kevésbé gazdaságos megoldást választják: a dolgozók létszámának emelését kérik. A reszortok, a termelési-gazdasági egységek és a munkaerő-toborzást szervező nemzeti bizottságok sajnos nem sokat tettek azért, hogy ezt az extenzív irányvonalat a munkaerő kihasználásának intenzív módja váltsa fel. Ezért fordulhatott elő például az, hogy 1984-ben a vállalatok a munkaerő-toborzás tervét csupán 75-80 százalékra teljesítették. Ebben az esetben persze nemcsak a valós szükséglet indokolatlan növeléséről lehet szó, hanem arról is, hogy a nemzeti bizottságok nem ismerik kellőképpen az adott toborzási terület munkaerőforrásait. Nem vitás, a vélt vagy valós munkaerőhiány sok gondot okoz a vállalatoknak. Viszont nem kevésbé negatív jelenség a munkaerő-vándorlás sem, amely nagy veszteségeket jelent az üzemek és egyben a népgazdaság számára is. Ebben az esztendőben tehát, amikor befejeződik a 7. ötéves tervidőszak és egyúttal megteremtjük a következő öt év anyagi és szellemi bázisát, fokozott figyelmet kell fordítani a munkaerő-gazdálkodásra. A fogyatékosságok a vállalatok előtt nem ismeretlenek. A kritika és az önkritika azonban önmagában véve kevés. Olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek valóban hozzásegítenek a munkaidő jobb kihasználásához, figyelembe veszik a dolgozók szakképzettségét, csökkentik a fluktuációt és elősegítik a munkaerőforrások hatékony kihasználását. KOVÁCS EDIT ORVOSI TANÁCSADÓ A gyógynövények és a gyógyítás I. A gyógyszergyártás hatalmas fejlődése ellenére a gyógynövények iránti érdeklődés az utóbbi évtizedekben egyre fokozódik. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy napjainkban világszerte rohamosan terjed a természethez való visszatérés, s ennek köszönhetően az emberiség újból felfigyelt egyes növények évezredek óta ismert, de századunkban eléggé mellőzött jótékony gyógyhatá- sára. Ennél lényegesebb az a már sok esetben bebizonyított tapasztalat, hogy előnyösebb gyógyszert készíteni közvetlenül a növényi anyagokból, mint szintetikus úton, arról nem is beszélve, hogy gyakran ez az egyedüli előállítási mód. A gyógyhatású alapanyagok gazdag kútfője a növényvilág, a füvek, bokrok, fák, ezek alkotják a világ legbővebb készletű, hatalmas gyógyszertárát. Gyógyszerei nincsenek címkékkel ellátva, melyekről leolvashatnánk nevüket, hatásukat, esetleg használatuk módját. Jótéteményeinek csak az örülhet, aki nemcsak szereti és jól ismeri a természetet, hanem csodás titkaiba teljes mértékben beavatott. A növényvilág hatóanyagainak kiapadhatatlan tárházát ma főképpen az élelmiszeripar, a kozmetika és a gyógyszeripar kamatoztatja. Az utóbbi esetben egyre nagyobb a kereslet a gyógynövények iránt, amit legjobban az a tény bizonyít, hogy az előállított gyógyszerek mennyiségének több mint egyharmada növényi eredetű. Napjainkban az orvostudomány csaknem 200, a népi gyógymód több mint 700 gyógynövényfajt használ a gyógyításra. Erre a célra azonban nem a frissen szedett növényeket, hanem azok tartósított változatát, a drogot használjuk. A drog (a gyógyászatban használt szárított, gyűjtött növényi rész) használatát illetően valamikor csak a tapasztalat és a hagyomány szerint igazodtak. Ma döntő fontosságú a hatóanyagok tartalma, mivel mennyiségük a drog minőségének a meghatározója. A hatóanyag ugyan a növényben a fejlődés kezdetétől megtalálható, de bizonyos időben a maximumra fokozódik. A megfelelő növényi részeket ekkor kell tehát gyűjteni. E hatóanyagok terapeutikus értéke azonban nem egyforma, hatásuk nemcsak eltérő, hanem sokirányú is. Éppen ezért a diagnózis megállapítása, a gyógyításra alkalmas növények kiválasztása, a helyes adagolás javallata (a gyógyulás előfeltételeként) az orvost illeti. Ha lehet, kellő figyelemmel kísérje végig a gyógykezelést. Tehát (kerülve az öngyógyítás megannyi veszélyét és káros hatását) orvosi tanács nélkül inkább ne gyógyítsunk. Más szóval, az általánosan ismert háziszereken kívül (hársfavirág, kamillavirág, bodzavirág, csipkebogyó, pemetefű, kakukkfű, fokhagyma, zsálya, borsosmenta, fodormenta, ezerjófü stb.) ne használjunk gyógyteát az orvos megkérdezése nélkül. Jelenleg (több országban is) a tudományos intézetek célja az orvosokat ellátni olyan tájékoztatókkal, melyekben ismertetik a gyógyszerkészítmények gyógytea-kiegészítójét vagy teljes értékű megfelelőjét. Ennek főleg azért nagy a jelentősége, mivel ismertek az orvostársadalom ilyen irányú felkészülésének hiányosságai. Ezek eltávolításával úgy véljük a gyógynövények, mint a legmodernebb természetes gyógyszerek, kivívhatnák megbecsülésüket, méltó helyüket a gyógyászatban. A gyógynövények újbóli felkarolása, gyűjtése és használata azonban nem lehet csak véletlen- szerű, amolyan divatos kedvtelés. E hasznos folyamatnak vannak szabályai, melyeket következetesen meg kell tartani. A gyógynövénygyűjtőnek elsősorban el kell sajátítania a gyógynövényekkel és azok hatásos anyagaival kapcsolatos ismereteket. Akinek növény- ismerete (a növények felismerése vagy más fajtáktól való megkülönböztetése) gyenge vagy nem egészen biztos, ne foglalkozzék gyűjtéssel. Az „ártatlan“ és ártalmatlan eseteken kívül összeté- vesztés folytán sor kerülhet súlyos mérgezésre is. Ezenkívül a végtelen és alaptalanul magabiztos öngyógyítás elkerülése végett mindenkinek tájékozódnia kell a gyógynövények helyes alkalmazásáról, azaz ismernie kell (legalább alapszinten) a „mit, hogyan és meddig“ gyógyítani elvet. A legbeavatottabbak szándéka is elsősorban a gyógynövények által elérhető betegség-megelőzés, illetve a szövődmények megelőzése legyen. Dr SZ^KE istván ÚJ SZÓ 4 1985. V. 17.
